Hallgatnak-e a múzsák lockdown idején?

Gyorsjelentés a Müpa zeneműpályázatáról

A Müpa szemléletében és lebonyolításában is újszerűnek számító, tizennégy kategóriában kiírt alkotóművészi pályázata reagálni kívánt a jelen egyik legnagyobb kihívására, ám ezzel együtt egy friss szemléletű, exkluzív tartalmat kínáló repertoár megalapozását is megkezdte.

A jelen kihívása maga a járvány, amely egyfelől az előadóművészet lehetőségeinek radikális beszűkülésével járt, másfelől viszont a kreatív energiák felszabadulásával, helyzetbe hozásával is kecsegtetett. Nem teljesen indokolatlanul vélik sokan úgy, hogy a visszavonultság, a bezárkózás az alkotómunka objektív feltételei közé tartozik. Egy éve próbálunk adaptálódni az új helyzethez, de mindinkább úgy tűnik, hogy a lockdown csalfa és megbízhatatlan múzsa: kecsegtet, de nem ösztönöz, helyzetbe hoz, de nem inspirál.

A múlt év nyarán, amikor — sajnos csak átmenetileg — a járvány szorítása enyhült, a Müpa felismerte a helyzet diktálta felelősségét, de a lehetőségét is annak, hogy az új művek bemutatásának ígéretén túl ösztönzőként, inspirálóként vegyen részt nagyobb lélegzetű munkák fejlesztésében. A felhívásra 258 pályázat érkezett, a zsűri 54 művet, illetve műrészlettel alátámasztott tervet javasolt díjazásra. Korai lenne még arról gondolkodni, hogy a közeljövőben mely művek jelennek meg a Müpa programkínálatában, s hogy e darabok közül melyik nyeri majd el a közönség tetszését is, és hogy lesze köztük olyan, amely hosszabb távon is megtalálja helyét a repertoárban. Mindenesetre biztató, hogy a győztes darabok közül a közönség már januárban találkozhatott eggyel, Virág Anna Virág kamarazenekari kategóriában díjazott darabjával (Therapy of a Bipolar Bear). Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál részeként, a Fesztivál Színházban megrendezett koncertet a Müpa online csatornáján keresztül sugározta, a közvetlen közönség és szakmai reakciók alapján elmondható, hogy egy igazán friss szemléletű, egyszerre költői és technikás darabbal találkozhattunk, mely ráadásul az előadók számára is örömteli kihívást jelentett.

Bár a pályázat és a zsűrizés menetének kidolgozására kevés idő állt rendelkezésre és a szervezők hasonló pályázatok hazai tapasztalatára sem nagyon támaszkodhattak, a felhívástól az eredmény kihirdetéséig tartó folyamat zökkenőmentesen zajlott. A nemzetközi és a hazai zenei versenyek világát is jól ismerő Vajda Gergely

„…a jelenlegi magyar zeneszerzés méltó folytatása annak, amit a nagy elődök elkezdtek.”

zeneszerző és karmester,aki a szimfonikus zenekari és a vokálszimfonikus művek zsűrizési munkájában vett részt, kérdésünkre így fogalmazott: „Le a kalappal a szervezők előtt, mert ilyen komplexitású versenyt ennyire korrekt módon, ilyen gördülékenyen végigvezényelni eddig ritkán láttam.” Hasonlóan vélekedett Hámori Máté karmester is, szerinte „a lebonyolítás kifejezetten európai volt”.

A megkérdezett zsűritagok szinte kivétel nélkül remélik, hogy a pályázattal sikerült hagyományt teremteni, és a veszélyhelyzet elmúltával is lesznek hasonló kezdeményezések. Többen is úgy gondolják, hogy a darabok kidolgozására rendelkezésre álló idő több kategóriában is szűkös volt, és részben ezzel magyarázható, hogy bizonyos műfajok kisebb érdeklődést váltottak ki. Ugyanakkor örvendetes, hogy sok fiatal, pályája elején járó alkotó neve vált ismertté az eredményhirdetés után, illetve szép számmal jelentek meg a díjazott szerzők között a szélesebb szakmai nyilvánosság számára is ismeretlen komponisták. Varga Judit zeneszerző szerint egy versenynek „az is a feladatai közé tartozik, hogy ismeretlen tehetségeket találjon. Remélem, ez sikerült és kíváncsian várom a sok új kolléga művét.”

A kiíráskor természetesen nem lehetett sejteni, hogy mekkora érdeklődés kíséri majd a pályázatot. Ám a közösségi médiafelületeken, lényegében már a meghirdetés napján felpezsdülő reakciók jelezték, hogy érdektelenségtől egészen biztosan nem kell tartani. A szakma részéről néhányan már ekkor úgy látták, hogy a beérkezett pályázatok nagy száma alapján képet alkothatunk a mai magyar zeneszerzés állapotáról, kirajzolódnak majd markánsabb tendenciák, láthatóvá válnak generációs különbségek, valamint körvonalazódik az is, hogy a nemzetközi trendek mennyiben vannak jelen a magyar zeneszerzésben. A trendekkel, tendenciákkal kapcsolatban Fekete Gyula, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének vezetője úgy látja, hogy „örömteli az a stiláris sokszínűség, amely a pályázatra beküldött műveket jellemzi. A pályamunkák magas zeneszerzői szakmai színvonala alátámasztja, hogy a jelenlegi magyar zeneszerzés méltó folytatása annak, amit a nagy elődök elkezdtek.” A pályázat szerinte egyértelmű siker, hiszen „megmozdult rá sok fiatal is, a szakma színe-java, és láthatjuk, hogy jó állapotban van a magyar zeneszerzés”. Vajda Gergely szerint „egy verseny mindig olyan, mint egy pillanatfelvétel, a reprezentativitása sok összetevőtől függ”, jelen esetben például attól is, hogy a Müpa pályázatával egy időben több komoly presztízsű zeneszerzői verseny is zajlott még, például a Bartók Világverseny vagy az UMZF. A kórusművek kategóriájában zsűriző karnagyok, Pad Zoltán és Somos Csaba sajnálta, hogy a pályaművek közül sok figyelmen kívül hagyta az énekkari írásmód speciális jellegzetességeit, vagy egy már túlhaladott divat manírjait követte.

A pályázat stiláris nyitottságát jelzi, hogy a kategóriák között helyet kapott a musical, a rockopera és a jazz is. Utóbbi esetben két kategória is meghirdetésre került, a tizenegy szerző tizenkét díjazott alkotása pedig világosan jelzi a magyarországi jazz vitalitását. Olyan erőforrás ez, melyre hosszú távú stratégiát is lehet alapozni. Molnár Szabolcs