3 minute read
Hány csillag fér el az égbolton?
Magyar muzsikusok a Rising Stars programján
A 2009/2010es évadban indult útjára az a kezdeményezés, amely az Európai Koncerttermek Szervezetéhez fűződik, és amelynek keretében évről évre fiatal pályakezdő művészek mutatkozhatnak be az öreg kontinens legrangosabb koncerthelyszínein. Igazi winwin helyzet, amelynek közel egy évtizede már a Müpa és közönsége is haszonélvezője.
Mindenki nyer, hiszen új művészeket ismerhetünk meg a hivatásosak legfiatalabb korosztályából, és nyernek vele maguk a fellépők is, hiszen lehetőségük nyílik a legjobb infrastruktúrában, a legkorszerűbb technikai felszereltséggel, a legjobb akusztikai körülmények között kipróbálni magukat, a nagybetűs koncertéletet.
Az Európa legrangosabb hangversenytermeit összefogó Európai Koncerttermek Szervezetébe (ECHO) ma tizenkilenc európai város huszonkét intézménye tartozik, a Művészetek Palotája (akkor még így hívták) 2010ben csatlakozott. A Rising Stars program lényege, hogy a résztvevők jelöltjei közül minden évadban hathét fiatal művésznek és együttesnek adnak lehetőséget fellépni a szervezet számos helyszínén. Az elmúlt bő évtizedben mintegy hetven kiválasztott szerepelt a programban, változatos kínálatot nyújtva a közönségnek. A művészek között volt többek között zongorista, ütőhangszeres, klarinétos, énekes, hegedűs, csellista, fuvolás, harsonás, hárfás, trombitás és harmonikaművész, a kamarazenei együttesek közül pedig bekerült szaxofonkvartett, csellózongora duó, több vonósnégyes, valamint zongorás trió. A kamarazene amúgy is fontos eleme a programnak; különösen izgalmasak azok a produkciók, amelyekben két különböző nemzetiségű, más országban élő fiatal tehetség találkozik és muzsikál együtt.
A Müpa először a 2012—2013as évadra jelölt művészt az 1986ban, Balassagyarmaton született Banda Ádám személyében. A kiemelkedő tehetségű hegedűs pályája rendkívüli versenygyőzelmekkel indult, ennek csúcsaként 2007ben ő nyerte meg a budapesti Szigeti—Hubay Nemzetközi Hegedűversenyt, valamint neki ítélték a Hubaykülöndíjat is, továbbá abban az évben kapta meg a Junior Prima Primissima és az Artisjusdíjakat. A Zeneakadémián 2012 óta tanít, attól az évtől, amikor Magyar Bronz Érdemkereszttel is kitüntették. Az azt követő évadban is lett magyar kiválasztott a rangos szervezet nemzetközi programjában: az 1988ban született Balázs János pályája felívelőben volt, noha már hat jelentős nemzetközi versenygyőzelemmel és számos díjjal büszkélkedhetett. Napjaink sokat foglalkoztatott zongoraművésze 2019ben, harmincegy esztendősen kapta meg a Kossuthdíjat, és attól az évtől kezdve oktat a Zeneakadémián. Befutott művészként maga is kiveszi a részét a tehetséggondozásból, többek között a Virtuózok című tehetségkutató műsor zsűritagjaként, valamint az általa alapított Cziffra György Fesztivál művészeti vezetőjeként.
Fotó: Pályi Zsófia, Müpa
Ellen Nisbeth és Pálfalvi Tamás
Néhány esztendő kihagyás után, a 2017— 2018as évadra a Müpa ismét sikerrel jelölt magyar művészt az ECHO által kiválasztott hat legjobb közé: ezúttal egy trombitaművész, Pálfalvi Tamás képviselte Magyarországot. Ő Vácról indult a világhír felé, majd a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult; tizenöt évesen nyerte meg az Országos Szakközépiskolás Trombitaversenyt, de első korcsoportosként övé lett a verseny fődíja is. Ösztöndíjjal 2009től az Egyesült Államokban folytathatta tanulmányait, a neves Bard College hallgatójaként. Magyarországra visszatérve, Boldoczki Gábor vezetésével képezte tovább magát a Zeneakadémián — ma ugyanitt tanít —, ez idő alatt a Budapesti Fesztiválzenekar és a londoni Royal Philharmonic Orchestra vendégművészeként, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistájaként is pódiumra lépett. Koncertjei során olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Fabio Luisi, Eötvös Péter, Christoph Eschenbach, Kocsis Zoltán és Matthias Pintscher.
Érdekesség, hogy ugyanebben az évadban egy másik magyar származású művész is bekerült az ECHO mindössze hat fiatal művészt alkotó keretébe, a Hollandiában élő Nora Fischer, akit pár évvel később, 2019 szeptemberében az édesapja, Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar koncertjén is hallhattunk szólistaként. A Rising Stars program keretében is változatos és nehéz műsorokkal járta Európát, a Müpában Monteverditől Bartókig válogatott, 2018ban megjelent lemezén barokk és preklasszikus szerzők „slágereit” szólaltatja meg rendkívül izgalmas és eredeti módon, elektromos gitár kíséretével.
Az ebben az évadban eredetileg novemberre tervezett és elmaradt koncerteket — az Aris Vonósnégyes, Jess Gillam, James Newby, Diana Tishchenko, Cristina Gómez Godoy és Vanessa Porter előadásait — szerencsére januárban az Elbphilharmonieból közvetített Rising Stars Digital formájában láthatta a közönség. Ezen az alkalmon José Gallardo helyettesítette Fejérvári Zoltán zongoraművészt, aki az ukrán Diana Tishchenko hegedűs partnereként lépett volna fel az őszi koncerten. Együttműködésük gyümölcse egy nagyszerű lemez, amely 2019ben jelent meg. Ennek recenziójában a rangos brit szaklap, a Gramophone úgy fogalmazott, hogy kettejük zenélése gyönyörűen összekapcsolódik, előadásuk mégis szinte rögtönzésszerűen friss és közvetlen.
Várkonyi Tamás