4 minute read
A létezés enciklopédiája
A LÉTEZÉS
ENCIKLOPÉDIÁJA
„A mindenséget vágyom versbe venni”, írja Babits A lírikus epilógjában (1903), majd csalódottan teszi hozzá: „de még tovább magamnál nem jutottam”. A századforduló környékén keletkezett műalkotások gyakori igénye az átfogó világábrázolás, amely szándékként Mahler szinte minden szimfóniájában megmutatkozik. Ő azonban tovább jutott önmagánál — legtovább talán a 3. szimfóniában. A művet a Müpa falai között ezúttal az egyik legilletékesebb: a mahleri fájdalmak és örömök (no meg Freud) városának zenekara, a BÉCSI SZIMFONIKUSOK szólaltatja meg.
A századfordulónak nemcsak a teljességigényű világábrázolás volt az egyik vesszőparipája, de a bevallott és hittelőszintén átélt megalománia is. Ezt nem a rekordok könyvébe illő túlzások iránti előszeretetként érdemes elképzelnünk, inkább a romantikus fokozáseszménynek a művészet minden paraméterére való szenvedélyes kiterjesztését vegyük észre benne. Emlékezzünk arra a hatalmas, végtelen erejű fokozásra, amely Wagner operája, a Trisztán és Izolda nevezetes részlete, a szerelmi halál (Liebestod) zenéjében valósul meg: ez vált a 19. és 20. század fordulójának művészetében általánossá. Fokozzunk! Hangerőt, tempót, hangsúlyokat, érzelmet, indulatot, növeljük az előadóapparátus létszámát, az időtartamot — és szóljon a mű egyetlen meghatározott téma helyett mindenről! Babits szavával: „a mindenségről”.
Mahler Harmadikja e törekvések egyik mintaképe. Minden idők leghosszabb szimfóniája ez, előadóapparátusa pedig hatalmas: mamutméretű szimfonikus zenekar, gyermek és felnőtt kórus, altszólista. És a tartalom, a téma? Az valóban nem kevesebb: a „mindenség”. Mahler az eredeti, később visszavont program szerint a hat tétel témáit így adta meg: 1. Pán ébredése, a Nyár bevonulása; 2. Amit a mező virágai mondanak nekem; 3. Amit az erdő állatai mondanak nekem; 4. Amit az ember mond nekem; 5. Amit az angyalok mondanak nekem; 6. Amit a szeretet mond nekem.
Egyre feljebb lépünk tehát a tételek során, a létezés egyre magasabb szféráiba — növény, állat, ember, angyal, és végül a tiszta eszme, a szeretet elve, amelyet oly nehéz a gyakorlatban megvalósítani, s amelynek ábrázolásához Mahler épp ezért a lassú fináléban nem is használja a korábbi tételek közül kettőben megszólaló emberi hangot. Szavak nélkül hullámzik a wagnerian végtelen
Andrés Orozco-Estrada
himnuszdallam, a zeneirodalom egyik legfelemelőbb, legszelídebb, legédesebb és legfájdalmasabb zenéje, amely tökéletességével és megrendítő erejével a Máté-passió, a h-moll mise, A varázsfuvola és Beethoven 9. szimfóniája mellé emeli Mahler 3. szimfóniáját. Ahogy azok, ez a zene is valami örökérvényűt mond el a világról és rólunk.
A mű 1893 és 1896 között készült, az ősbemutató 1902. június 9én zajlott az északrajnavesztfáliai Krefeldben, kirobbanóan nagy sikerrel: a tomboló közönség a zeneszerzőt tizenkétszer hívta a pódiumra. A negyedik tételben az altszólista Nietzsche Zarathustrája egyik részletének megzenésítését énekli (O Mensch, gib Acht! — Ó, ember, figyelj!), az ötödikben pedig a Mahler számára oly sok inspirációt nyújtó Des Knaben Wunderhorn (A fiú csodakürtje) egy részlete (Es sungen drei Engel einen süßen Gesang… — Három angyal énekelt édes éneket) szolgál a megzenésítés tárgyául. Ezért is sorolják a művet az 1., a 2. és a 4. szimfóniával együtt Mahler úgynevezett „Wunderhornszimfóniái” közé. Amikor ezt az opust a Müpában hallgatjuk, érdemes arra gondolnunk, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem többek között éppen az olyan gigantikus hanghatásokban bővelkedő, nagy térigényű, monumentális zenék adekvát megszólaltatása érdekében épült, amilyen a 3. szimfónia.
A MahlerHarmadik: Bécs szelleme. Ezért is kivételes élmény ezt a kompozíciót a szimfóniával szinte egyidős Bécsi Szimfonikusok előadásában hallgatni. A zenekar 1900ban alakult Wiener Concertverein néven, első hangversenyét Ferdinand Löwe vezényelte. Az együttes nevéhez számtalan jelentős mű ősbemutatója fűződik — Mahlertől például a 6. szimfóniáé. A karmesterek közül a legjelentősebbek álltak az együttes élén: Wilhelm Furtwängler, Hans Swarowsky, Herbert von Karajan, Wolfgang Sawallisch, Josef Krips, Carlo Maria Giulini, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, Georges Prêtre, Rafael Frühbeck de Burgos, Fabio Luisi, Philippe Jordan. De ők „csak” a főzeneigazgatók. Rajtuk kívül vendégdirigensként szinte mindenki vezényelte a zenekart a legnagyobbak sorából, aki élt és mozgott az elmúlt százhúsz évben: Bruno Waltertől Otto Klempererig, Sergiu Celibidachétől Lorin Maazelig, Claudio Abbadótól Leonard Bernsteinig mindenki, aki jelentős, érdekes, lényeges mondanivalóval rendelkező dirigens volt. És persze zeneszerzők is — Richard Strausstól Bruno Madernáig.
Az együttes jelenlegi vezetője, Andrés OrozcoEstrada Kolumbiában született 1977ben, zenei neveltetése azonban már Bécshez köti: a Hochschule für Musik und darstellende Kunst növendékeként szerezte meg diplomáját Uroš Lajovic osztályában. Ma már osztrák állampolgár is. Pályája eddigi éveiben fellépett többek közt a Berlini, a Bécsi, a Müncheni és a Hamburgi Filharmonikusok, a Lipcsei Gewandhaus Zenekara, a Deutsches SymphonieOrchester Berlin, a Stuttgarti Állami Zenekar, a Düsseldorfi, a Bambergi, a Bázeli és a Luzerni Szimfonikusok hangversenyein, Stuttgartban pedig számos operaelőadást is vezényelt. A Wiener Symphoniker élére Philippe Jordan utódaként került, szerződése a 2021/2022es évadtól köti a zenekarhoz. A hangverseny szólistája, az angol mezzoszoprán Sarah Connolly a barokktól a bécsi klasszikán át Wagnerig számos zeneszerző műveiben lépett fel operában és a hangversenypódiumon, de egyéb stílusterületeken is otthonosan mozog, így a közönség hallhatta Donizetti, Bellini, Berlioz, Berg, Enescu, Britten műveinek tolmácsaként is.
Csengery Kristóf
2021. október 2.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
BÉCSI SZIMFONIKUSOK
Közreműködik: Sarah Connolly — mezzoszoprán Nemzeti Énekkar Nőikara (karigazgató: Somos Csaba) Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc, Sapszon Borbála) Vezényel: Andrés Orozco-Estrada
