4 minute read
A sokféleség jegyében
Don Juan figurája a középkor szülötte. Ez az abszolút hatalmak kora, amelyek hátterében ellentétes erők öltenek testet és feszülnek egymásnak. „A lovag mellett ott van a skolasztikus, a pap mellett a laikus” — szemlélteti az élet dialektikáját Kierkegaard Mozart Don Juanja című tanulmányában. Az élet elidegeníthetetlen sajátja a sokféleség: ez adja meg az opera alaphangját, a karakterek és érzelmek tökéletes egységét.
A csábítás művészete
Don Juan volt a 17. század Európájának tiltott gyümölcse: a nőcsábász, a halottgyalázó enfant terrible gaztetteiről és megérdemelt büntetéséről szóló történeteket édes borzalommal hallgatták, szájrólszájra adták. Ha létezett ez a figura, Spanyolországban élt Don Juan Tenorio néven, ám hasonló szerelmi kalandokról és halottgyalázásról Európában másutt — Izlandon, Skandináviában, Németországban — is feljegyeztek pikáns történeteket.
A Don Juanszindróma szempontjából tehát nem fontos a földrajzi helymeghatározás, sokkal találóbb az az értelmezés, amely szerint ő a térképen nem látható Vénuszhegy, az érzékiség otthonának (első)szülötte, ahol a szenvedély az úr. Annyira, hogy Don Juan nem egyszerűen „a” főhős: ő tesz érdekessé minden más személyt. Az ő szenvedélye hozza mozgásba a többiek szenvedélyét, az ő szenvedélye visszhangzik mindenütt: Elvira haragjában, Anna tétovaságában, Ottavio fontoskodásában, Zerlina bizonytalankodásában, Masetto gyanakvásában, Leporello szerepzavarában. Újra Kierkegaardot idézve „az ő létéhez viszonyítva minden más lét csak derivátum”.
Éppen ezért édesmindegy, hány nőt csábított már el Don Juan. Annak, hogy Leporello egy teljes áriában sorolja az országokat és a számokat, csupán zenei jelentősége van: egy jól sikerült buffo szám, annak minden kellékével. A lényeg a csábítás, a csel és ezek sikere, amely gyönyört szerez. És a reflexió: a felkorbácsolt szerelem, gyűlölet, fájdalom, megalázkodás, bosszú, féltékenység, sőt halál — és számos egyéb életélmény. Ez a reflexió aztán még magánál a gyönyörnél is nagyobb élvezetet szerez a csábítónak.
Színpompás karakterek
Micsoda kincsesbánya ez a komponistának a zenei jellemábrázolásra! Mozart sosem volt híve a merev kategóriáknak: nála bravúrária is helyet kaphatott misében, fájdalmas dallamokat írt Singspielbe vagy commedia per musicába.
A Don Giovanni esetében azonban ennél többről, dramma giocosóról (játékos drámáról), nem valódi komédiáról, de nem is igazi tragédiáról van szó. A mű legelején és legvégén megjelenő, földöntúli vonásokkal megrajzolt Kormányzó a tragédia húrját feszíti ki az egész történet fölött. A mélységesen drámai, dmoll introdukció, a tömbökben megszólaló akkordok monumentalitása, tömegszerűsége egyszer csak semmivé válik és a következő lépés nem a „várt” világdrámába, hanem egy opera buffába vezet, ahol Leporello méltatlankodik szolgasorsán („notte e giorno faticar”). És ezzel pörögnek fel a dramma giocoso eseményei.
A még Mozart világában is szokatlan megoldások nem garantálták a bemutató biztos sikerét, jóllehet a kor neves olasz tenorja, Domenico Guardasoni lelkendezve írt a librettistának, Lorenzo Da Ponténak: „Éljen Da Ponte! Éljen Mozart! Színigazgatók és színészek áldják nevüket! Ameddig ők élnek, nem kell többé színházi balsikerekre gondolni!” A császár azonban óvatosabb volt: „Az opera isteni, talán még szebb, mint a Figaro, de nem az én bécsieim fogának való táplálék” — nyilatkozta. „Hagyjunk időt nekik, hogy megrághassák” — felelte erre Mozart. És megrágták. A bécsiek és a többiek is mind, szerte a világon.
Kálmán Péter
Fotó: Déri Miklós
A Don Giovanni itt és most
Ember legyen a talpán, aki ki meri jelenteni, milyen koncepció szerint lehet, szabad, érdemes, tilos megrendezni ezt az operát. Hábetler András basszbariton, aki Masetto és Leporello szerepét maga is énekelte már a darabban, kreatív és invenciózus rendező: a főhős másokra is hatást gyakorló bűbájára reflektál ebben a színpadi interpretációban, megtartva a Kormányzó—Don Giovanni alkotta kereteket. Elképzeléseit erősíti a neves bűvész, Ungár Anikó a bevezető és a végjáték alatt. A Don Giovannidíszlettervezésben már jártas Árva Nóra segíti vizuális eszközeivel a rendezőt abban, hogy a történet 20. század eleji milliőben jelenjék meg. Zerlina ruhájába (és bőrébe) a nagyszerű szoprán, Rácz Rita bújik. A Budafoki Dohnányi Zenekar élén az együttes első vendégkarmestere, az olaszosztrák dirigens, Guido Mancusi áll, aki így nyilatkozott a társulatról: „Szeretek itt dolgozni, mert ezekkel az őrülten jó zenészekkel bármit meg tudunk csinálni. Bátrak és vállalják a kockázatot. Éppen ez az, amire a művészetnek szüksége van ahhoz, hogy igaz legyen.”
Tóth Anna
A négy mélyhangú férfiszerepre kiválasztott négy énekes valódi basszusparádé: a Salzburgban is ismert Kálmán Péter énekli Don Giovannit, a Kormányzót a kedvelt basso profondo, Gábor Géza. Cser Krisztián már gyakorlott Leporellóként lép színre, a fiatal, nemzetközi hírű kolozsvári bariton, Sándor Csaba pedig Masettót alakítja — nem először. A vívódó szerelmes Donna Annát a sokszoros versenygyőztes Miksch Adrienn kelti életre, a szenvedélyes, színes személyiségű Donna Elvirát a gyönyörű hangú Fodor Beatrix. A kiváló tenor, Szerekován János kedvenc szerepét énekli majd Don Ottavióként,
2021. szeptember 4.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
MOZART: DON GIOVANNI
— SZCENÍROZOTT ELŐADÁS
Don Giovanni — Kálmán Péter Kormányzó — Gábor Géza Leporello — Cser Krisztián Donna Anna — Miksch Adrienn Donna Elvira — Fodor Beatrix Don Ottavio — Szerekován János Zerlina — Rácz Rita Masetto — Sándor Csaba Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar A debreceni Csokonai Színház énekkarának tagjai Rendező: Hábetler András Díszlet, jelmez: Árva Nóra Koreográfus: Albert Réka Lilla Játékmester: Polgár Etelka Illuzionista szakértő: Ungár Anikó Vezényel: Guido Mancusi
