3 minute read

Méteres hús

Next Article
RÁADÁS

RÁADÁS

Ha kert, akkor grill! Grillezett marha hátszín vagy bélszín

HOZZÁVALÓK: • annyi szelet érlelt bélszín, vagy hátszín, ahányfőreszámoljuk (3-4 cm vastag) • só, bors • olaj a rácsra

Advertisement

ELKÉSZÍTÉS: 1. Olajozzuk be a hideg rácsot, majd várjuk meg, amíg felforrósodik, és helyezzük rá a húst. Fontos, hogy a rács jó forró legyen, szinte már magától füstöljön. A már megfűszerezett oldalt süssük kb. 4 percig, közben fűszerezzük meg a másikat.

2. A steak-et mindig oldalanként grillezzük, így a húst csak egyszer fordítsuk meg, és a másik oldalt is süssük kb. 4 percig.

3. Ha a másik oldal is megsült, pihentessük kb. 5 percig, aztán tálalhatjuk is! Hogy miért fontos a pihentetés? A magas hő hatására a hús összerándul és a benne lévő húsnedvek csak a közepébe koncentrálódnak. A pihentetéskor a nedvek visszaszivárognak a rostokba, a külső forróságtól pedig készre melegszik a szeletünk belseje is. Így lesz igazán porhanyós.

Az Auchan „Lefőzlek” kampányában Rákóczi Feri és Havas Dóra mutatja meg, hogyan lehet egy szimpla bevásárlásból mesteri grillfogásokat készíteni. Például Feri grillezett marha hátszín vagy bélszín receptjét, amitkifejezetten a kerti grillezésekre sütött ki!

Keresse a Lefőzlek reklámját televízióban, a hátszín vagybélszín elkészítéséről szóló videónkért pedig látogasson el az auchan.hu/lefozlek oldalra!

TIPP • praktikus módja a grillrács megzsírozásának, hogy ha egy félbevágott vöröshagymát kenünk meg olajjal, azzal zsírozzuk a felületet • ezután a hagymát meggrillezhetjük és meg is ehetjük • a hátszínről soha ne vágjuk le a vékony zsírréteget sütés előtt, inkább azzal együtt készítsük el (aki nem szereti, az nem eszi meg)

w w w . r e c e p t t a r . h u

Akímélő étrenden lévőknek, fogyózóknak sem kell lemondaniuk a grillezett ételekről. Csak jobban figyeljenek oda a felhasznált anyagokra és az elkészítési módjára. Bátran fogyaszthatnak bőr nélküli csirkehúst, tenger gyümölcseit, sovány marhát, sertést, bárányt. Puha, zamatos lesz a csirke, ha sütés előtt mentaízesítésű joghurtban marinálják. A marhahúst fokhagymás szójaszósszal is lehet pácolni. Vagy a húst sütés előtt egyszerűen dörzsöljék be grillfűszerekkel. Aki a hús mellé sok-sok grillezett zöldséget eszik, nem marad éhes. A padlizsán, a gomba, a paradicsom, a burgonya, a hagyma kitűnően süthető parázson. Grillezés közben zsír helyett húslevesalappal, kalóriamentes salátadresszinggel kenegessék a halat vagy a zöldséget, hogy ne száradjon ki. Gyümölcsöt – almát, ananászt – is grillezhetnek, csipetnyi frissen reszelt gyömbérrel meghintve.

ELŐ A GRILLSÜTŐVEL! Nem baj, ha fogyózik ELŐ A GRILLSÜTŐVEL! Nem baj, ha fogyózik

Töltött pulykatekercsek

Hozzávalók 4 személyre  2 gerezd fokhagyma  15 dkg sovány darált sertéshús  1 csipetnyi őrölt köménymag  2 mk. fűszerpaprika  1 tk. erőspaprika-krém, ízlés szerint  50 dkg pulykamellfilé, egyben  2 ek. vaj

1A fokhagymát meghámozzuk, összetörjük. A darált húst összekeverjük a fokhagymával, a köménymaggal, a fűszerpaprikával, az erőspaprika-krémmel, sóval, borssal. 20 percet pihentetjük. 2 Közben a pulykahúsból 2 nagyobb, nyitott szeletet vágunk, kiterítjük, kiklopfoljuk. Megsózzuk, megkenjük a darált hússal, és feltekerjük. Fóliába csavarjuk. 3 Grillrácson 10 percig kíméletesen sütjük a húst, majd kicsomagoljuk, és így sütjük tovább. Amikor átsült, felszeleteljük és tálaljuk. A tányéron megkenegetjük olvasztott vajjal. Köretnek héjában sült burgonyát, ízlés szerint sült zöldségeket kínálhatunk hozzá.

Hozzávalók 4 személyre  50 dkg csirkemellfilé  50 dkg sárgabarack  2 fej lila hagyma  1/2 dl olívaolaj

A körethez:  20 dkg hosszú szemű rizs  2 ek. olívaolaj  1-2 chilipaprika  1 cs. petrezselyem

This article is from: