IN MEMORIAM VARGA EDITH (1931–2020

olyan jelentős és hiánypótló darabokkal, mint Kait középbirodalmi ládakoporsója (ltsz. 92.1-E), a nagy méretű Bész-relief (ltsz. 60.26-E), a kora dinasztikus kori henger alakú kerámiaedények egész kollekciója, vagy Nebdzsefau fából készült remekművű halotti szobra (ltsz. 81.12-E).

Varga Edith a Szépművészeti Múzeum három állandó egyiptomi kiállításának, az 1956-ban, 1972-ben és 1985-ben megnyílt kiállításoknak volt kurátora, illetve rendezője. Ezekhez a kiállításokhoz több kiállításvezetőt is írt Wessetzky Vilmos, az Egyiptomi Osztály első vezetője mellett társszerzőként, majd később önállóan is. Három alkalommal, 1963-ban, 1975-ben és 1980-ban rendezett nagy sikerű vendégkiállításokat a berlini Staatliche Museen egyiptomi anyagából a Szépművészeti Múzeumban.

A Tudományos Akadémia kezdeményezésére létrejött, és a férje, Castiglione László által vezetett magyar expedíció tagja volt az UNESCO által 1964 és 1966 között zajló núbiai régészeti leletmentő kampányban. Ennek keretében 1964 nyarán és őszén Kákosy Lászlóval együtt végzett régészeti terepmunkát Abdallah Nirqi kora keresztény kori kopt temetőjében. Most sem elégedett meg azonban egyetlen kihívással: az expedíció egészségügyi felelősi tisztségét is vállalta. „Mielőtt kimentem Egyiptomba, az Egészségügyi Minisztériumtól megkérdeztem, hogy megtanulhatnék-e injekciót beadni és valamiféle képzésben részesülhetnék-e. Azt mondták, hogy menjek el a Szobi utcai […] mentőkórházba gyakorlatra. Megtanultam injekciót adni, vért venni… A szakácsunkat saját kezűleg operáltam, akinek a lábán csúnyán elfertőződött egy fekély. ” 4

A núbiai leletmentő expedíció során Varga Edith által vezetett egészségügyi napló az 1964. július 28. és szeptember 7. közötti időszakból tartalmaz bejegyzéseket. Az áldatlan körülmények közepette nemcsak az ásatás tudományos gárdájának az egészségügyi felügyelete volt a feladata, hanem a helyi lakosságból toborzott munkások panaszaival is napi szinten kellett foglalkoznia, amelyek között a fejfájástól a kificamodott bokán át a skorpiómarásig a legkülönbözőbb problémák előfordultak. A Mahmud nevű szakács lábán végzett operációról így ír szeptember 19-én: „Felkészültem a műtétre, de a körülmények miatt nem lehetett végrehajtani (ágy, stb.).” Egy nappal később mégis úgy döntött, hogy tovább nem halasztható a beavatkozás: „Du. 5-kor: Műtét a nádházban (két ládára állított hordágyon a beteg, két benzineskannán a dobozom).” A műtét jól sikerült, két nappal később, szeptember 22-én Mahmud már teljesen láztalan volt.

Varga Edith kitűnő érzékkel megáldott, vérbeli muzeológus volt. Gyűjteményünk számtalan műtárgyának tudományos meghatározását végezte el elsőként. Munkásságának hat évtizedén át rendszeresen publikált hazai és külföldi tudományos kiadványokban. Élete utolsó pár hónapjában is dolgozott. Tudományos érdeklődése főleg a muzeológia, a vallástörténet és a művészet felé irányult. 1970-ben jelent meg Kákosy Lászlóval közösen írt könyve, az Egy évezred a Nílus völgyében, amelyben elsőként írt magyar nyelven összefoglaló munkát az óbirodalmi egyiptomi művészetről. 1983-ban lett a történelemtudomány kandidátusa a Magyar Tudományos Akadémián. Diszszertációjának témájául egy addig szinte egyáltalán nem kutatott tárgytípus szolgált, amellyel akkor már két évtizede foglalkozott. A dolgozat a Kr. e. 1. évezred második felének különleges sírmellékletei, az ókori egyiptomi papok múmiáinak feje alá helyezett, a túlvilágon mágikus védelmül szolgáló fejalátétek, az úgynevezett hypokephalok tudományos feldolgozására és halotti kultuszban betöltött szerepük értelmezésére vállalkozott. Az idegen nyelvű tanulmányok mellett az 1998-ban az Akadémiai Kiadónál magyar nyelven megjelent Napkorong a fej alatt című könyv is ennek a kutatásnak az eredményeit mutatta be.

Szerette a ritka, különleges tárgytípusokat, izgalmas kihívásnak érezte, hogy megfejtse a titkaikat és választ kapjon a velük kapcsolatban felmerülő kérdéseire. Ilyen volt például az az 1958-ban, magángyűjteményből vásárlás útján a gyűjteménybe került, rendkívül szép kidolgozású, titokzatos Ramesszida kori, festett fa férfifej (ltsz. 58.2-E), amelyet végül 1979-ben publikált. Egyetlen valószínű analógiát sikerült találnia hozzá: erre a szoborfej megszerzését követő évben, az 1959-es egyiptomi tanulmányút során bukkant, és meg is vásárolta magángyűjteménye számára. Ilyen izgalmas kihívást jelentettek a meglehetősen nehezen datálható, királyfejeket ábrázoló szobrászminták is, amelyekkel az 1960-as években foglalkozott behatóan, a Hathor-teheneket ábrázoló bronzlapocskák (1994), vagy az 1974-ben publikált, a 18. század végén – 19. század elején, valószínűleg európai műhelyben készült ál-gyermekmúmia. Vagy egy egészen különleges és ritka csoportba tartozó, festett fa múmia alakú koporsó a Pápai Református Gyűjteményekben, amelynek tudományos meghatározása szintén az ő nevéhez fűződik (1987).

Legfontosabb kutatásai a későkori művészethez, halotti kultuszhoz és túlvilág-elképzelésekhez, a gyűjtemény harmadik átmeneti kori festett fakoporsóihoz, illetve a Hathor istennőhöz kapcsolható fogadalmi tárgyakhoz kötődtek. Életművéből azonban világosan kitűnik, hogy kutatói érdeklődése és szenvedélye nem bizonyos korszakokhoz vagy témákhoz, hanem elsősorban az egyes tárgyakhoz, tárgycsoportokhoz kapcsolódott, és az őket használó, valaha élt emberekhez: ahogy egyszer ő maga fogalmazott, a „valóságos élet íze” érdekelte. Mint a hennával díszített körmű, természetes módon mumifikálódott kopt női holttest az Abdallah Nirqi melletti temetőben 1964-ben, akiről több alkalommal is megemlékezett. Vagy amikor egy budapesti halotti szoborból kiindulva, néhány, a világban szétszóródott temetkezési melléklet segítségével sikerült

10 11

egy Ptolemaiosz-kori akhmimi család három generációját azonosítania: ahogy az ókori egyiptomiak mondták volna, „újra élővé tette a nevüket” (1993).

Varga Edith a mai napig elismert szaktekintély az egyiptológiában, aki a nemzetközi tudományos élet számos legendás egyéniségével ápolt szoros szakmai és baráti kapcsolatot. Ezt a 2001-ben, Győry Hedvig szerkesztésében megjelent emlékkönyvébe publikáló hazai és külföldi szerzők névsora jól illusztrálja.5 1981-ben választották az ICOM keretében működő Egyiptológiai Bizottság (Comité International de l’ICOM pour l’Égyptologie / CIPEG) tagjai közé. Ugyanettől az évtől a CIPEG muzeológiai munkacsoportjának tagjaként tevékenykedett. 1990 májusában nagy sikerű nemzetközi konferenciát szervezett a CIPEG számára a Szépművészeti Múzeumban.

Nagyrészt Varga Edith muzeológiai és tudományos munkásságának érdeme, hogy a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye bekerült a nemzetközi tudomány vérkeringésébe. Rendkívül szerteágazó szakmai kapcsolatrendszere és kiváló tudományos és muzeológiai munkássága alapozta meg a gyűjtemény jelenlegi nemzetközi megbecsültségét.

A muzeológusoknak abba a generációjába tartozott, akik a Szépművészeti Múzeumot a második – vagy talán nem is második? – otthonuknak tekintették. Kapcsolata nyugdíjba menetele után sem szakadt meg az Egyiptomi Osztállyal és a Múzeummal. Sokat jelentett számunkra, hogy a legutolsó hónapokig minden szerdán bejött hozzánk, beült az egyiptomi könyvtárba olvasni, kutatni, beszélgetni velünk. Érdeklődéssel olvasta és jól ismerte a fiatalabb egyiptológus generációk, a tanítványai által írott szakmai publikációkat. Kedves szokása volt, hogy minden húsvétkor és karácsonykor megajándékozta az Egyiptomi Osztályt. Utoljára még örömmel jött el a 2019. december 12-én tartott ünnepi felolvasó ülésünkre, amelyet a nyolcvan éve megnyílt első egyiptomi állandó kiállítás tiszteletére rendeztünk. Utolsó, halála miatt befejezetlenül maradt cikkét, mint ahogyan a legelsőt is, a gyűjtemény egyik műtárgyáról írta, és a múzeumi Bulletinbe szánta.

Tudjuk, hogy személyes életében számos megrendítő veszteség érte. Bátyját, férjét, és végül egyetlen fiát is szívszorítóan korán, idő előtt veszítette el. Mindezen veszteségek ellenére mégis mindvégig sikerült megőriznie az életkedvét, humorérzékét, sokirányú érdeklődését, soha nem szűnő szakmai és intellektuális kíváncsiságát. Az egyiptomi ösztöndíjas tanulmányutak során megszokott puritán életmódhoz élete végéig ragaszkodott. A magányt és a betegséget emelt fővel, méltósággal viselte. Nemrégen, egy balesetéből éppenhogy felépülve, még gyengén is azt tervezte, hogy újra elutazik Egyiptomba, amelynek kultúrájához egész életében különlegesen bensőséges és szenvedélyes kapcsolat fűzte. Az ókori Egyiptom iránti mélységes szeretet és határtalan tisztelet segített neki életének súlyos nehézségeit elviselni. Egy 1984-ben írott leveléből kiderül, hogy az ókori egyiptomi maat morálját példának tekintette, és bár tudta, hogy „ez maximalizmus”, mégis szilárdan kitartott amellett, hogy „mindenkinek meg kell kísérelnie a tökéletességet”.

Varga Edith azon kivételes egyiptológusok közé tartozott, akik egyszerre tudják a szívükkel és az eszükkel szeretni Egyiptomot. Halálával a magyar egyiptológia hőskorának utolsó nagy egyénisége távozott.

Liptay Éva

JEGYZETEK

1 Részlet Paheri el-kabi sírjának egyik feliratából:

Kóthay Katalin Anna – Gulyás András, Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban: Források a Kr. e. 3–2. évezredből, Miskolc 2007, 119. 2 Edith Varga – László Kákosy, in Hedvig Győry ed.,

Aegyptus et Pannonia III: Acta symposii anno 2004,

Budapest 2006, XII. 3 Egyiptom felfedezése Varga Edith egyiptológussal. https:// europa.eu/youth/node/39996_de. 4 Ibid. 5 Hedvig Győry éd., Mélanges offerts à Edith Varga: “le lotus qui sort de terre” (BMHBA Supplément – 2001),

Budapest 2002.

BIBLIOGRÁFIA

1955 La représentation de la création du monde sur un fragment de cercueil au Musée des Beaux-Arts / Világteremtés-ábrázolás a Szépművészeti Múzeum koporsótöredékén, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts 7 (1955), 3–9, 67–71.

Varga Edit – Wessetzky Vilmos, Országos Szépművészeti Múzeum. Egyiptomi kiállítás. Vezető, Budapest 1955.

1958 Egyiptom művészete (Művészettörténet 2–3), Budapest 1958.

Les rapports cosmogoniques d’une scène d’offrande figurée sur un fragment de stèle égyptienne au Musée des Beaux-Arts / Egy áldozati jelenet kozmogónikus vonatkozásai a Szépművészeti Múzeum egyiptomi sztélé-töredékén, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts 12 (1958), 3–16, 85–94.

Az egyiptomi lótusz-kozmogónia problémájához, Antik Tanulmányok 5 (1958), 223–228.

1960 Contributions à l’histoire des modèles de sculpture en stuc de l’ancienne Égypte / Az óegyiptomi stukkó szobrászminták történetéhez, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts 16 (1960), 3–20, 101–111.

1961 Beszámoló a XXV. Nemzetközi Orientalista Kongresszus Egyiptológiai Szekciójának munkájáról, Archaeológiai Értesítő 88 (1961), 129–131.

Les modèles de sculpture de basse époque dans la collection égyptienne / Az Egyiptomi Gyűjtemény késői kori szobrászmintái, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts 18 (1961), 3–19, 103–111.

Les travaux préliminaires de la monographie sur les hypocéphales, Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae 12 (1961), 235–247. Varga Edith – Wessetzky Vilmos, Szépművészeti Múzeum. Egyiptomi kiállítás. Vezető, Budapest 1961.

1962 Contribution au problème de la cosmogonie égyptienne du lotus, in Древнии мир: сборник статей.

Академику Василию Васильевичу Струве, Moszkva 1962, 63–70.

1963 La collection égyptienne du Musée des Beaux-Arts de Budapest, Bulletin de la Société Française d’Égyptologie 36 (1963), 22–33.

La stèle de RwD-aHAw et d’Ippj / RwD-aHAw és Ippj sztéléje, Bulletin du Musée Hongrois des BeauxArts 22 (1963), 3–7, 127–130.

Edith Varga – Steffen Wenig, Museum der bildenden Künste. Ägyptische Kunst. Sonderausstellung der ägyptischen Abteilung der Staatlichen Museen zu Berlin, Juni –September 1963, Budapest 1963.

1964 Kákosy László – Varga Edith – Wessetzky Vilmos – Hahn István, Az ókori Egyiptom. In Harmatta János szerk., Ókori keleti történeti chrestomathia, Budapest 1964, 11–81 (4., 5., 11. sz.).

Les monuments d’une coutume funéraire égyptienne de basse époque / Egy késői kori egyiptomi halotti szokás emlékei, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts 25 (1964), 3–17, 123–132.

Varga Edith – Wessetzky Vilmos, Szépművészeti Múzeum. Egyiptomi kiállítás. Vezető, Budapest 1964.

1968 Le fragment d’un hypocéphale égyptien / Egy hypokefal-töredék, Bulletin du Musée Hongrois des BeauxArts 31 (1968), 3–15, 95–103. 1970 Kákosy László – Varga Edith, Egy évezred a Nílus völgyében: Memphisz az Óbirodalom korában, Budapest 1970. jegyzések az egyiptomi Késői kori kisplasztika előképeihez, Bulletin du Musée Hongrois des BeauxArts 58–59 (1982), 3–12, 141–146.

1974 Quelques notes sur une momie factice au Musée Hongrois des Beaux-Arts, in László Kákosy ed., Recueil d’études dédiées à Vilmos Wessetzky à l’occasion de son 65e anniversaire, Budapest 1974, 379–388.

Szépművészeti Múzeum. Egyiptomi kiállítás. Vezető, Budapest 1974.

1975 Varga Edith szerk., Egyiptomi művészet: A berlini Egyiptomi Múzeum vendégkiállítása, Budapest 1975.

1978 Un cerceuil anthropoïde de la Basse Époque / Egy késői kori múmiakoporsó, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts 51 (1978), 41–54, 185–191.

Comptes rendus sur les recherches égyptologiques au Musée hongrois des Beaux-Arts, in Jaro Dolar ed., Mednarodni znanstveni simpozij “Problemi starega Egipta”, International scientific symposium “Problems of Ancient Egypt”, Ljubljana–Zagreb, 29 September–1 October, 1978: Proceedings, part I. Ljubljana–Mainz 1978, 101–103.

1979 Une tête de bois peint d’Égypte / Egy egyiptomi festett fa fej, Bulletin du Musée Hongrois des BeauxArts 53 (1979), 5–16, 225–230.

Szépművészeti Múzeum. Egyiptomi kiállítás. Vezető, Budapest 1979 (az 1974-es kiadvány utánnyomása). 1985 Szépművészeti Múzeum. Egyiptomi gyűjtemény. Egyiptomi kiállítás, Állandó kiállítás 1985. április 26-tól, Budapest [1985].

1987 László Péter – Varga Edith – Kovács Petronella, Le cercueil d’un prêtre d’Isis dans une collection d’antiquités en Hongrie. II. Le cercueil de Hori et les restes d’une inhumation postérieure y découverts / Iziszpap koporsója egy magyarországi gyűjteményben. II. A koporsó és a benne talált másodlagos temetkezés emlékei, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts 68–69 (1987), 7–44, 206–221.

1988 A thébai Amon-papok koporsói az állandó Egyiptomi Kiállításon, in Szépművészeti Múzeum Újság, Budapest 1988. = Särge der Amunpriester. Museum der bildenden Künste. Ständige ägyptische Ausstellung. Budapest 1988.

1989 Remarques sur les données généalogiques de la statue-bloc de P(3)-wrm = Megjegyzések P(3)-wrm kockaszobrának genealógiai adataihoz, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts 70–71 (1989), 7–9, 129–130.

1993 Recherche généalogique, in L. Limme – J. Strybol eds., Aegyptus museis rediviva: miscellanea in honorem Hermanni De Meulenaere, Bruxelles 1993, 185–196.

1982 L’apparition du CT 531 sur des masques de cartonnage à la Basse Epoque, in Anonymous éd., L’Égyptologie en 1979: axes prioritaires de recherches 2, Paris 1982, 63–71.

Une statuette de calcaire d’Imhotep: contributions aux prototypes de la petite plastique de Basse Epoque égyptienne / Imhotep mészkő szobra. Meg1994 La passé, le présent et l’avenir de la collection égyptienne de Budapest, Bulletin de la Société Française d’Égyptologie 131 (1994), 19–37.

„Ex-votos” provenant de Deir al-Bahari, in Catherine Berger – Gisèle Clerc – Nicolas Grimal eds., Hommages à Jean Leclant 4, Le Caire 1994, 403–410.

1995 Statues funéraires en bois dans la Collection Égyptienne de Budapest / Fa halotti szobrok a budapesti Egyiptomi Gyűjteményben, Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts 83 (1995), 3–20, 109–116. 2013 Corn Mummy in a Hawk-headed Coffin of Sokaris (Cat. no. 76), in Katalin Anna Kóthay – Éva Liptay eds., Egyptian artefacts of the Museum of Fine Arts Budapest, Budapest 2013.

1997 Les oreilles de la divinité, in Joanna Aksamit – Monika Dolińska – Aleksandra Majewska – Andrzej Niwiński – Sławomir Rzepka – Zbigniew Szafrański eds, Essays in honour of Prof. Dr. Jadwiga Lipińska, Warsaw 1997, 319–322.

„Az élet átmenet, a fák kidőlnek…” Óegyiptomi dialógus életről és halálról, Holmi IX, 4. sz. (1974), 520–530. 2014 Egyiptológia, in Kelecsényi Ágnes szerk., A Kelet magyar kutatói / Hungarians exploring the Orient, Budapest 2014, 4–5.

2017 Jouet et concubine, in Bori Németh ed., Now Behold My Spacious Kingdom. Studies Presented to Zoltán Imre Fábián On the Occasion of His 63rd Birthday, Budapest 2017, 425–430.

1998 Napkorong a fej alatt: Egy egyiptomi sírmelléklet – a hypokephal kialakulása (Akadémiai Kiadó), Budapest 1998.

2002 Monuments égyptiens en Hongrie, in Hedvig Győry ed., Aegyptus et Pannonia I: acta symposii anno 2000, Budapest 2002, 203–213.

Fragments d’hypocéphale de Thèbes (TT 32), in Bettina Schmitz Hrsg., Festschrift Arne Eggebrecht: zum 65. Geburtstag am 12. März 2000, Hildesheim 2002, 117–124.

Les hypocéphales, Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 53 (2002), 61–84.

2006 László Kákosy, in Győry Hedvig ed., Aegyptus et Pannonia III: Acta symposii anno 2004, Budapest 2006, xi–xv.

2011 Deux étiquettes de momie, in Eszter Bechtold – András Gulyás – Andrea Hasznos eds., From Illahun to Djeme. Papers Presented in Honour of Ulrich Luft (BAR International Series 2311), Oxford 2011, 327–331.

IN MEMORIAM URBACH ZSUZSA

(1933–2020)

Életének 87. évében, 2020. november 27-én elhunyt Urbach Zsuzsa művészettörténész, a korai németalföldi festészet legjelentősebb magyar kutatója, aki hosszú éveken át a Szépművészeti Múzeum kurátoraként dolgozott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művészettörténetet és régészetet tanult – annak ellenére, hogy az 1950-es évek elején politikai okokból nehezen nyert felvételt az egyetemre. Tanulmányainak befejezése is időbe telt, hiszen az 1956-os forradalom után két évet töltött külföldön (Münchenben és Londonban tanult). Végül visszatért Magyarországra, ahol 1959-ben fejezte be tanulmányait, majd 1963-ban doktorált. 1966-ban kezdett el dolgozni a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának gyűjteményében, és egészen 1992-ig, nyugdíjba vonulásáig a múzeum munkatársa volt. Bár ezután is folytatta a nagymesterek tanulmányozását, 1994-ben új kihívásra vállalkozott: létrehozta Magyarország második művészettörténeti tanszékét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem újonnan alapított Bölcsészettudományi Karán, Piliscsabán. 1995 és 2005 között az új tanszék vezetőjeként nagy szerepe volt az új művészettörténész-képzés sikerében. Számos olyan fiatal kollégát vont be a tanszék munkájába, akik mind a mai napig ott tanítanak.

Urbach Zsuzsa elsődleges kutatási területe a gótikus festészet volt. Úttörő tanulmányokat publikált a középkori ikonográfia témakörében – a Vizitáció-képektől (MS mester festészetére összpontosítva), a Krisztus születése és Szent József kételyeinek ábrázolásain át egészen a portréikonográfiáig. Az elsők között hívta fel a figyelmet a korai németalföldi festmények másolataira, többek között Hieronymus Bosch és Jan van Eyck budapesti másolatainak publikálásával. A középkori festmények fotótechnikai vizsgálatában és annak magyarországi alkalmazásában is élen járt. A Szépművészeti Múzeumban kutatásai a korai németalföldi festészetre összpontosultak, a témában számos, szakmailag jelentős tanulmányt publikált Magyarországon és külföldön egyaránt. Emellett több kisebb monográfiát is írt a magyar múzeumok állományairól. Életművének

összegzéseként jelent meg 2015-ben a Brepols kiadónál a Szépművészeti Múzeum korai németalföldi alkotásait feldolgozó nagyszabású, kétkötetes katalógus. Ez a részletgazdag kötet átfogó tanulmányokat és életrajzokat tartalmaz 49, 1460 és az 1540-es évek között született, Budapesten található műalkotáshoz köthetően. A könyv 2016-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának Opus Mirabile díját.

Mikor megismertem Urbach Zsuzsát, már a magyar művészettörténet egyik nagyasszonyának számított. Általában a Szépművészeti Múzeum könyvtárában lehetett megtalálni őt, és mindig szívesen beszélgetett a fiatalabb kutatókkal. Szeretettel emlékszem vissza ezekre a beszélgetésekre. A 2006-os, Zsigmond királyról és császárról szóló kiállítás (Sigismundus: Rex et Imperator) előkészületei során az ő szakmai kapcsolatai tették lehetővé a Jan van Eyck után készült Krisztus útja a Golgotára (Szépművészeti Múzeum, ltsz.: 2531) másolatának restaurálását a belga kulturális örökségvédelmi intézményben (KIK-IRPA), Brüsszelben. Ez a tábla a budapesti Régi Képtár gyűjteményének egyik rendkívül érdekes darabja, amely Zsigmond császár álcázott portréjaként ismert. 2003-ban az Acta Historiae Artium 44. kötetét Urbach Zsuzsának ajánlották, majd 2013ban, 80. születésnapja alkalmából kollégái és tanítványai egy ünnepi kötetet adtak ki a tiszteletére Als ich can címmel. Köztudott, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanítványai mind nagyra becsülték őt. A MúzeumCafé című folyóiratban 2014-ben jelent meg vele egy egész életművét átfogó interjú.

Jékely Zsombor

EMLÍTETT PUBLIKÁCIÓK

Susan Urbach, Early Netherlandish paintings, with the collaboration of Ágota Varga, photographs and technical examinations by András Fáy, 2 vols. Old Masters’ Gallery Catalogues, Szépművészeti Múzeum Budapest, Harvey Miller Publishers, London–Brepol–Turnhout 2015. Opuscula amicorum Susannae Urbach dedicata, szerk. Marosi Ernő, Acta Historiae Artium 44 (2003).

Als ich can. Tanulmányok Urbach Zsuzsa 80. születésnapjára, szerk. Gaylhoffer-Kovács Gábor – Székely Miklós, CentrArt Egyesület, Budapest 2013.

FESTETT MÚMIALEPEL AZ EGYIPTOMI GYŰJTEMÉNYBEN

VADAS RÉKA

Az Egyiptomi Gyűjteményben őrzött festett múmialepel (1. kép)1 1984-ben került a múzeumba 567 egyéb régiséggel együtt, melyek egykor Rudnyánszky István magángyűjteményét alkották.2 A monokróm, fekete festésű leplen egy szemközti nézetben ábrázolt férfibüszt töredékes körvonalai láthatók. A darab csupán egy része az eredeti, teljes alakos textilnek, mely mérete alapján egykor egy gyermek múmiáját boríthatta.

A különféle takarók, leplek és ruhák gyakori sírmellékletek voltak. Többek között ételek, szobrocskák, amulettek, valamint a koporsó és a múmia letakarására szolgáltak. Ez utóbbiakat gyakran feliratokkal, például Halottak Könyve-mondásokkal látták el, illetve különféle ábrázolásokkal díszíthették őket.3 Ezt követően a bandázsolt test fölé helyezve erősítették a múmiához.4 A múmiát teljes hosszában borító leplek számtalan lelőhelyről ismertek, többek között Szakkarából, Assziutból, Akhmimból és Thébából is kerültek elő példányok.5

Minthogy az elhunytnak egyik legfőbb kívánsága az volt, hogy halála után Ozirisz követőjévé válhasson,6 a Harmadik átmeneti korban megjelenő, Ozirisz ember nagyságú képmását ábrázoló leplek a görög-római korban különös népszerűségre tettek szert, és a leggyakoribb lepeltípussá váltak. Ezek a leplek az istenséget attribútumaival együtt, kezében légycsapóval és pásztorbottal, fején gyakran atef-koronával ábrázolják (2. kép).7 Míg a görög-római kori példányok az istenség és az elhunyt lényegi azonosításának lenyomataként Oziriszt szemközti nézetben jelenítik meg,8 addig a korábbi darabok – a tradicionális, fáraonikus Ozirisz-ikonográfiához hűen – az istenséget oldalnézetben ábrázolják.9 Léteznek azonban olyan harmadik átmeneti, illetve későkori példányok, melyeken a görög-római kori Ozirisz-leplekhez hasonlóan szemköztnézetben ábrázolt férfialakot ábrázoltak (3. kép). Ezekről Ozirisz attribútumai hiányoznak, csak az antropoid koporsók dekorációjának néhány szokásos eleme, például az uszekh-gallér és a szárnyas istenség

képe látható,10 ezért az Ozirisz-leplektől eltérő típust képviselnek.11

A budapesti leplen ez utóbbi típushoz hasonlóan egyetlen oziriszi attribútum sincs. Ábrázolásmódja mégis több ponton eltér a későkori példányok tradicionális stílusától, így a következő fejezet elemzése során ez utóbbi típus példányai mellett a görög-római kori Ozirisz-leplek is nélkülözhetetlen viszonyítási pontot jelentenek.

A budapesti lepelhez hasonlóan készült fekete monokróm festésű leplek a Késő-,12 a Ptolemaiosz- és a római 13 korból egyaránt ismertek, bár elsődlegesen a Ptolemaiosz-korra voltak jellemzők.14

AZ ARC

A fej ábrázolásmódja számos egyedi vonást mutat. A múmialepleken az arc körvonalát általában egyetlen folytonos vonal alkotja (4. kép).15 Itt azonban a kerek arc alsó részének körvonala a két fülcimpa között hiányzik. Az állra csupán az állszíjat jelölő két vastag vonal, az állcsúcsra helyezett pont és a száj alatt futó körvonal utal.16 Az eredetileg az isteni álszakáll felerősítésére szolgáló állszíj hasonló ábrázolása gyakran látható lepleken, koporsókon, akár az isteni álszakállal kiegészítve vagy anélkül,17 viselőjének nemére utalva. A budapesti lepel párhuzamaként az állcsúcson piros ponttal vagy koronggal kiegészített állszíj egy Kr. u. 1. század eleji lepelről (lásd 3. kép) és egy Ptolemaiosz-kori koporsótöredékről is ismert.18 A lepleken megszokott módon a két szemöldököt és az orrot egyetlen, folytonos vonal alkotja, az orr ábrázolásmódja viszont egyedi. Néhány görög-római kori Ozirisz-lepel párhuzama ugyan egyértelművé teszi, hogy a budapesti példányon a két orrcimpa körvonala látható, egyéb esetekben viszont ezt az orr hegyének19 vagy az orrlyukaknak20 az ábrázolása egészíti ki. Az ajkat jelölő két külső vonal

1 . Múmialepel. Budapest, Szépművészeti Múzeum szimmetrikus egymásra, az orrnál és a felső ajaknál véletlenül meghúzott halvány vonalak pedig a festő sietős munkájára utalnak.

2 . Római kori múmialepel Thébából. Edinburgh, National

Museums Scotland 3 . Későkori múmialepel. New York, Brooklyn Museum

A FEJDÍSZ

A túlméretezett fejdíszt a fej körül futó hét párhuzamos vonal alkotja, amely a háromrészes parókák csíkos mintázatát idézi,21 a parókaszárnyak viszont (a vállat, valamint a mellkast szabadon hagyva) szokatlan módon hiányoznak. Ha a parókaszárnyak láthatók lennének, szinte teljesen eltakarnák az uszekh-gallért, minthogy a paróka és a gallér szélessége a töredékek alapján azonos.

Ez a jelenség azonban nem példa nélküli: egy Kr. e. vagy Kr. u. 1. századból származó, Hathort mintázó múmiamaszkon a csíkozott háromrészes paróka a gallért és a vállat különös módon szinte teljes egészében elfedi.22

A paróka szegélyénél vékony sávban az alak saját haja látható. A görög-római korban ez a vonás először a Kr. e. 2. században jelent meg VI. Ptolemaiosz portréin,23 majd a Kr. e. 1. századtól egyre nagyobb népszerűségre tett szert, ahogy az számos szoborról, koporsóról és maszkról egészen a római korig ismert.24 A mintázat ábrázolásmódjának legközelebbi párhuzama egy Firenzében őrzött későkori monokróm múmialeplen látható.25 A háromrészes paróka egyszínű változata további fáraonikus szemköztnézetes lepleken (lásd 3. kép)26 és egy görög-római kori Ozirisz-leplen is megjelenik,27 bár a Ptolemaiosz-kor végi, atef-koronát nélkülöző Ozirisz-leplek az istenséget általában rövid hajjal ábrázolják (4. kép).28

A parókaszárnyak hiányával kapcsolatban érdemes megemlíteni egy akhmimi gyermekkoporsó hasonló kialakítású, bár egyszínű parókáját,29 illetve azokat a Fajjúmból, például Hawarából származó,30 görög-római kori múmiamaszkokat, melyeken a vállat takaró parókaszárnyakat különféle jelenetekkel díszítették, így a paróka hasonló csíkozása szintén csupán a fejtetőtől a váll vonaláig tartott.

4 . Késő Ptolemaiosz-kori múmialepel

Akhmimból. London, British Museum

A GALLÉR

A budapesti leplen ábrázolt alak összesen nyolc sorból álló, nyakpánttal kiegészített uszekh-gallért visel. A gallér félhold alakú zónájában egy szívamulett, az alak bal válla felett pedig a két sólyomfejes kapocs egyike látható. Az egyiptomi hitvilág szerint az uszekh-gallér az isteni Kilencséget, valamint Atum védelmező karját jelképezte.31 Különböző típusai már az Óbirodalomban megjelentek,32 rendszeresen ábrázolták középbirodalmi koporsófrízeken,33 és felajánlották a Szájmegnyitási Szertartáson.34 Láthatók szobrokon, koporsókon, kartonázsdíszeken, lepleken is. A gallérok a sírmellékletek szokásos elemei voltak, a sólyomfejes gallér amuletteket (wsx n bjk) pedig a Halottak Könyve 158. mondásának előírása szerint védelmül az elhunyt torkára kellett helyezni.35

A fejdísz szokatlan ábrázolásmódjával ellentétben a budapesti leplen látható gallér hűen követi a hagyományos fáraonikus ikonográfiát. Mindazonáltal a galléron is megfigyelhető néhány, más tárgytípusokon gyakori, a múmialepleken viszont szokatlan elem: 1. a gallért felül egy egyenes vonal határolja; 2. a félhold alakú zónában egy szívamulett jelenik meg; 3. a bal váll felett egy sólyomfejes csat látható; 4. a gallért nyakpánt egészíti ki.

Bár a budapesti példányhoz hasonlóan a múmialeplek gallérjait általában a mindennapi viselethez hűen a nyak köré kötve ábrázolták, a sólyomfejes csatok néhány kivételtől eltekintve hiányoznak. Mindazonáltal egy római kori atef-koronás Ozirisz-leplen az istenség vállai fölött napkorongot viselő sólyomfejes csatok töredékei láthatók,36 egy későkori múmialeplen pedig egy mellkasra helyezett sólyomfejes gallér (3. kép). A gallért egyetlen általam ismert példányon sem egészíti ki nyakpánt, minden esetben ívelt nyakvonallal ábrázolják, így a félhold alakú zóna is hiányzik, ahol viszont a budapesti leplen egy szívamulett van.

Ezzel ellentétben a halotti művészet egyéb tárgytípusain, így például koporsókon, kartonázsdíszeken és halotti szobrocskákon a Hóruszra utaló sólyomfejes csatok az uszekh-gallérok ikonográfiájának gyakori elemei voltak. A felül egyetlen egyenes vonallal határolt gallérok a Késő- és Ptolemaiosz-korban37 Egyiptom-szerte gyakoriak, az említett tárgytípusokon többek között Akhmimból, Illahunból, Abuszir el-Meleqből, Gamhudból is ismertek, a thébai anyag példányain viszont a gallér fölött általában egy naos formájú pectoralis is található.38 A gallérokat nem közvetlenül a nyak körül, hanem mindig lejjebb ábrázolták, így a sólyomfejes csatok a váll alá kerültek,39 a háromrészes paróka szárnyai között pedig a nyakpánt sorai láthatók.

A félhold alakú zónájukban szívamulettel ellátott gallérok ugyanebben a tárgycsoportban jelentek meg. Példányaik a késő- és Ptolemaiosz-kori koporsók és halotti szobrocskák között fordulnak elő. Idetartozik egy kairói későkori koporsó,40 öt New Yorkban található Ptolemaiosz-kori halotti szobrocska Tuna el-Gebelből,41 és két, Manchesterben (5. kép),42 illetve a nebraskai Lincolnban43 őrzött koporsó Akhmimból, melyek Elias elemzése alapján a Kr. e. 3. századra keltezhetők. A budapesti lepelhez hasonlóan a gallér félhold alakú zónájában mind a nyolc

22 23