4 minute read
IN MEMORIAM URBACH ZSUZSA (1933–2020
A GYŰJTEMÉNYGYARAPÍTÁS VISZONTAGSÁGAI: VARGA EDITH EGYIPTOMI MŰTÁRGYVÁSÁRLÁSAI 1959-BEN
LIPTAY ÉVA
I. „A tudós azért kel föl korán, hogy műve időtálló legyen.”1
A Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteménye 1934-ben jött létre, több magyarországi közgyűjtemény egyiptomi anyagának összevonásával. Mivel az anyag főleg 19. századi és 20. század eleji utazók és magángyűjtők adományaiból és hagyatékaiból származott, az összetétele sok szempontból meglehetősen egyenetlen volt, hiszen a tárgyak hajdani tulajdonosainak egyéni ízlését és preferenciáit tükrözte, ezért számos, nemzetközileg is kiemelkedő remekmű mellett rengeteg hiányossága is volt. A második világháború utáni években kezdődött el a gyűjtemény anyagának szisztematikus, tudományos rendszerezése és feldolgozása, ami egyértelműen rávilágított a gyenge pontokra. Az 1959-es műtárgyvásárlás szerény keretek között, de mégis lehetőséget adott egyes hiányok pótlására.2 A Szépművészeti Múzeum archívumának adatai alapján most megkíséreljük az események rekonstruálását.3 1959-ben az Egyiptomi Arab Köztársaság által felajánlott négy darab, tíz hónapos egyiptomi kutatói ösztöndíjból – az ELTE Bölcsészettudományi Karának javaslatára – egyet a diplomája megszerzése után 1956 óta a Szépművészeti Múzeumban dolgozó Varga Edith (Egyiptomi Osztály), egyet pedig férje, Castiglione László (Antik Osztály) kapott meg. Egy további ösztöndíjjal velük egy időben a Szépművészeti Múzeum Antik és Egyiptomi Osztályán tevékenykedő harmadik fiatal kutató, Kákosy László4 utazhatott Egyiptomba. 1959. január 12-én írott feljegyzésükben Castiglione László és Varga Edith tíz hónapos egyiptomi ösztöndíjuk idejére tanulmányi
szabadságot kért Pigler Andor főigazgatótól, aki kérelmeiket annak rendje és módja szerint fölterjesztette a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Osztályához.5
Kérvényében Varga Edith részletezi az ösztöndíjas úthoz kapcsolódó ambiciózus munkatervét. Kifejti, hogy a Szépművészeti Múzeum 1934-ben létrejött és 1957-ben önállósult Egyiptomi Gyűjteményében őrzött műtárgyanyag meghatározása és szisztematikus, tudományos feldolgozása mindaddig nem történt meg. Ehhez a tudományos feldolgozó munkához azonban elengedhetetlen a világ más egyiptomi gyűjteményeinek, elsősorban a legnagyobb, a kairói Egyiptomi Múzeum anyagának ismerete. Az 1959-es egyiptomi tanulmányút végre lehetőséget adott a legfontosabb alapmunkálatok elvégzésére. Varga Edith elsősorban a két, általa akkoriban kutatott műtárgycsoport, a festett fa múmia alakú koporsók és az egyiptomi fajansz kisplasztika tanulmányozását tűzte ki célul, ám mindezek mellett arra is szakított időt, hogy a budapesti gyűjtemény és a debreceni Déri Múzeum egyiptomi gyűjteményének legjelentősebb, illetve meghatározás és datálás szempontjából legproblémásabb darabjaihoz analógiákat keressen. Kutatásokat végzett továbbá készülő kandidátusi disszertációjához, amelynek célja egy különleges késői sírmelléklettípus, az ókori egyiptomi fejalátétek (hypokephalok) monografikus feldolgozása volt.
Castiglione László többszöri elutasítás után kapta meg az egyiptomi ösztöndíjat. Tervezett kutatásainak középpontjában a hellenisztikus és császárkori egyiptomi anyag tudományos meghatározása, legfőképpen pedig a görög-római kori egyiptomi terrakották feldolgozása állt. Ezt a munkát természetesen szintén lehetetlen volt elvégezni a publikálatlan kairói anyag megismerése, illetve a Magyarországon nem hozzáférhető szakirodalom tanulmányozása nélkül.
Ösztöndíjas kiküldetésüket 1959. április 2-án kezdhették meg Egyiptomban. Ott-tartózkodásuk ideje alatt merülhetett fel annak lehetősége, hogy műtárgykereskedőknél legálisan és kedvező áron kvalitásos darabokat lehetne vásárolni. Ezért a Szépművészeti Múzeum nyár vége felé megbízta őket, hogy egy bizonyos keretösszegből (150 egyiptomi font) gyarapítsák az Egyiptomi és Antik Gyűjtemények egyiptomi műtárgyállományát. Varga Edith egy szeptember 23-án kelt, Pigler Andor főigazgatónak írott levelében6 egy augusztus 5-i főigazgatói megbízást, valamint a már előzőleg a vásárlásokra átutalt 149 egyiptomi font 29 piasztert említ. A levél megírásának idején már megvásárolták a fekete peremű predinasztikus edényt (10. kat. sz.; 3 egyiptomi font) és a későkori királyfejet (15. kat. sz.; 8 egyiptomi font) Mit Rahinében, illetve a két égetett agyag áldozati táblát (7. és 8. kat. sz.; darabja 3,50 egyiptomi font) és az „egyiptomi főnixet” ábrázoló mészkő szobrászmintát (9. kat. sz.; 2,50 egyiptomi font) Alexandriában. Varga Edith kiemeli, hogy a felsorolt tárgyak a budapesti gyűjtemény számára hiánypótló darabok és tudományos szempontból is izgalmasak, mindegyikük az állandó kiállítás repertoárját fogja gazdagítani. Megemlíti, hogy bár a költségvetés szűkössége csak kisműfajokba tartozó, kisebb értékű darabok vásárlását teszi lehetővé, arra fognak törekedni, hogy legalább egy nagyobb értékű tárgyat is be tudjanak szerezni.
Addigra már eléggé alapos piackutatást végeztek, és tisztában voltak a helyi viszonyok adta lehetőségekkel. A kisebb kairói és vidéki kereskedőknél ugyan igen olcsón lehetett kis és közepes méretű műtárgyakat vásárolni, az igényesebb, nagyobb nevű műtárgykereskedőknél fellelhető kvalitásos darabokért viszont a nemzetközi műkincspiacon megszokott összeget kérték, 100–150 fontot (vagyis lényegében a rendelkezésre álló teljes műtárgyvásárlási keretet). Felvetették tehát, hogy nem kaphatnának-e kiegészítést a már meglévő kerethez. További problémát okozott, hogy az egyiptomi állam az eredetileg tíz hónapos ösztöndíj helyett végül csak kilenc hónapot folyósított. A kairói Egyiptomi Múzeumban pedig ráadásul éppen leltári revízió folyt, ezért novemberig szünetelt a műtárgykiviteli engedélyek intézése. A kiviteli engedéllyel, vámolással és szállítással kapcsolatos ügyintézés azonban nemcsak hosszadalmas, hanem költséges adminisztrációs procedúra is volt, amelyet az év végéig (az ösztöndíj lejártáig) el kellett végezni, és amelyhez nem rendelkeztek semmilyen költségkerettel.
Egy különálló féloldalas feljegyzésben Varga Edith még hozzátette a fentiekhez, hogy mindenképpen szükséges lenne, hogy legalább egyikük ösztöndíját 1960 márciusáig meghosszabbítsák, hogy az ügyintézésben végig részt vehessen. A kiviteli engedélyek megszerzéséhez ugyanis elengedhetetlen volt egy szakember jelenléte, aki az Egyiptomi Múzeum munkatársaival szót ért. Az éppen Egyiptomban tartózkodó külföldi egyiptológus kollégák tapasztalatai alapján egy legalább három hónapos procedúrára lehetett számítani, ha viszont nincs jelen egyiptológus szakember, az expediálás akár évekig is elhúzódhatott volna.
A problémák megoldása érdekében azt szerették volna elérni, hogy a Művelődésügyi Minisztérium bízza meg a kairói magyar kereskedelmi kirendeltséget és a nagykövetséget az adminisztrációs és gyakorlati feladatok (csomagolás, vámkezelés, hajóhoz szállítás és feladás) koordinálásával, valamint a kapcsolódó költségek (15–18 egyiptomi font) finanszírozásával. Varga Edithnek és Castiglione Lászlónak szüksége volt továbbá egy francia nyelvű, hivatalos megbízólevélre a hivatalos ügyintézéshez, amelyben a Szépművészeti Múzeum megbízást ad a műtárgyvásárlásra, a kiviteli engedélyek és a hazaszállítás intézésére.
Pigler Andor főigazgató a légipostán érkezett levelet és a rövid feljegyzést október 7-én terjesztette fel a minisztériumba. Levelében azt kérte, hogy (1) bízzák meg az egyiptomi magyar
32 33