BARANGOLÓ A MÁTRÁN TÚLI
HEGYVIDÉK LEGJAVA A KOHÁSZ KÉKEN
JELVÉNYVADÁSZ
KÉKTÚRÁZÁS
FEJÉR VÁRMEGYÉBEN
HISTÓRIA A BAJNAI KASTÉLY LEGENDÁS ALAKJAI
REJTETT KINCSEINK MÁIG ISMERETLEN A KISHARTYÁNI KŐLYUK EREDETE
ÖKOTÚRA A VÁLTOZATOSSÁG
GYÖNYÖRKÖDTET, PLÁNE A BÜKK-FENNSÍKON
Nógrádi Attila főszerkesztő
A mostani számot átlapozva különösen nehéz dolgom van bármelyik cikket is kiemelni, mert – tudom, elfogult vagyok – mindegyik nagyon közel áll hozzám. A legszebb anyag címét egyértelműen a címlapsztorink viszi Pádár Piroska képeivel, ami nem véletlen, hiszen egy ennyire elhivatott és lelkes természetfotós alkotásaival nehéz versenyre kelni. Amit viszont mindenképpen a figyelmetekbe szeretnék most ajánlani, az a Kohász kéket bemutató írásunk a 12. oldaltól, mert ez a cikk gyakorlatilag egy gigantikus kedvcsináló a Természetjárón megjelent hosszútávú túrákhoz. A választás azért esett erre a közel 120 k m-es túrára, mert a maga műfajában ez az egyik legjobb, így aki valami hasonló kihíváson töri a fejét, érdemes ezzel kezdenie. És ha valaki rákapna a napokig tartó barangolásokra, a zoknak összegyűjtöttünk egy folyamatosan bővülő listát hazánk hosszútávú túráiról a végigjárásukhoz szükséges minden fontos információval – szakaszolás, részletes túraleírás, rengeteg fotó és letölthető nyomvonal. Ezeket az alábbi QR-kód segítségével érhetitek el a Természetjáró oldalon és alkalmazásban.
Címlapfotó: Pádár Piroska – Virágzás a Dolomitokban
Alapító és kiadó: Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ)
Székhely: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31.
Felelős kiadó: Tassy Márk
Kiadói kapcsolat: +36-1/332-7177; info@termeszetjaro.hu
Szerkesztőségi kapcsolat: szerkesztoseg@turistamagazin.hu
Megjelenés: kéthavonta (évente 6 szám)
Előfizetés: www.turistashop.hu, elofizetes@turistamagazin.hu
Kövess minket a Facebook-oldalunkon is! facebook.com/Turistamagazin
Terjesztés: Kiadó, Lapker Zrt., Magyar Posta Zrt. Terjesztési koordináció: HSL System Kft. – hslsystemkft@gmail.com
Nyomda: EDS Zrínyi Zrt., 2600 Vác, Nádas utca 8.; felelős vezető: Csontos Csilla vezérigazgató HU ISSN 2063-7586
SZERKESZTŐSÉG: Nógrádi Attila (főszerkesztő), Pálvölgyi Krisztina (fotós-képszerkesztő), Csanádi Márton (fotós-képszerkesztő), Sztankó Bálint (fotós-képszerkesztő), Rácz Attila (olvasószerkesztő), Szórád Szilvia (pénzügyi asszisztens), Vastag Barbara (hirdetésszervezés: sales@termeszetjaro.hu), Farkas Péter (kommunikációs igazgató)
SZERZŐK: Dömsödi Áron, Hidvégi Brigitta, Joó Annamária, Lánczi Péter, Lévai Zsuzsa, Szabó Eszter, Tóth Judit, Vörös Attila
Ebben a számban közreműködött: Bába Imre (Két keréken), Pál Máté (Kitekintő)
Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket és kérdéseket az elofizetes@turistamagazin.hu címre várjuk. A kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeket és esetleges problémákat a Magyar Posta Zrt. ügyfélszolgálatán kell jelezni. Tel.: 06-1/767-8262; hétfő–péntek: 8–15 óráig; e-mail: hirlap@posta.hu
Layout: Ricsli-Tauzer Éva (művészeti vezető)
Térképek: Bába Imre
A magazinban szereplő térképek az interneten fellelhető, szabadon felhasználható térképrendszerek, műhold- és/vagy légi felvételek alapján, ezekből generált domborzatábrázolással, illetve az MTSZ saját felméréseiből származó adatbázisból készülnek.
24 60 40 78 32 68
6 MTSZ-HÍRADÓ
12 BARANGOLÓ
A Mátrán túli hegyvidék legjava – végig a Kohász kéken
24 HISTÓRIA
A bajnai Sándor–Metternich-kastély legendás alakjai
32 JELVÉNYVADÁSZ
Kéktúrázás Fejér vármegyében
40 FÓKUSZBAN A TERMÉSZET
Meseszép tájak – interjú Pádár Piroska természetfotóssal
50 KÉT KERÉKEN
Kerékpárral a fertői szikes tavak körül
60 REJTETT KINCSEINK
Máig ismeretlen a kishartyáni Kőlyuk eredete
68 ÖKOTÚRA
A változatosság gyönyörködhet, pláne a Bükkfennsíkon
78 KITEKINTŐ
Öt kihagyhatatlan természeti látnivaló Szerbiában
87 TÚRAKÁRTYÁK
Családi kalandtúra a Bükk északi peremén Bor vidékről iparvidékre a Gerecse lankáin
A Gondosóra Applikáció segítségével a biztonság és a gondoskodás még hatékonyabb a hozzátartozónak is.
kapcsolat a Gondosóra-felhasználó és a hozzátartozó között
magasabb szintű biztonság
veszélyhelyzet esetén értesítés a hozzátartozónak
hasznos információk ingyenes letöltés
A Magyar Természetjáró Szövetség június 7–9. között a csehországi
Šumava-hegységben képviselte a hazai természetjáró társadalmat a helyi szövetség által szervezett háromnapos nemzetközi turistatalálkozón.
Arendezvény apropója a 2020-ban létrehozott és azóta egyre népszerűbb Stezka Českem túramozgalom bemutatása volt, elsősorban a csehországi turistaklubok tagjainak.
A magyarul „Cseh útnak” nevezhető, az egész országot körbeölelő hosszútávú túra gyakorlatilag megfelel a magyarországi Országos Kéktúrának: bárki bármikor, bárhonnan elkezdheti, szakaszokra van osztva, bélyegzőkkel és fényképekkel lehet igazolni a teljesítést, és végigjárásával Csehország legszebb természeti látnivalóit lehet felfedezni.
A csehországi találkozó központja a Šumava Nemzeti Park egyik kellemes fekvésű üdülőtelepülése, Prášily volt, azon belül is a helyi szövetség által fenntartott turistaházban gyűltek össze a természetjárók. A túranapokon buszra szállt a lelkes társaság, és két különböző
irányból, Modrava, illetve Železná Ruda településeiről indulva közelítették meg Prášilyt, természetesen követve a Stezka Českem útvonalát.
A túrák során a helyi túravezetők segítségével az MTSZ delegációja betekintést nyert a csehországi gyalogos és kerékpáros turizmus infrastruktúrájának helyzetébe. A Šumava-hegység központi része – a kb. 1000 méter magasan fekvő fennsík – kiterjedt erdőségeket, bővizű patakokat és vízeséseket, gleccserek által kivájt tavakat és összefüggő tőzeglápokat rejtett. A két napon megtett több mint 40 km alatt a csapat felkapaszkodott a 1225 méteres Oblík csúcsára, megszemlélte a tájat az 1315 méteres Poledník kilátójából, és megismerkedett a hegység fenyveseit ledöntő szélviharok és szúinvázió hátterével is.
A szakmai hétvége pénteki napján az MTSZ igazgatója, Tassy Márk mutatta be az Országos Kékkör három túramozgalmát az érdeklődő cseh természetjáróknak, akik remélhetőleg kedvet kaptak ahhoz, hogy hazánk legszebb tájait is felfedezzék a hosszútávú túrák segítségével.
Turistaút-felújítás és szemétszedés Isaszegen
A Magyar Természetjáró Szövetség rendszeresen szervez vállalatoknak olyan programokat, amelyek a társadalmi felelősségvállalás keretébe illeszkednek, és még hasznosak is a természetjárók számára.
A Szövetség az elmúlt évben öt alkalommal szervezett a társadalmi felelősségvállalás (CSR) területén megvalósuló vállalati megmozdulásokat. Az idei év első ilyen jellegű eseményére május 30-án került sor Isaszeg bel- és külterületi részein, a Gödöllői-dombságban.
Az Avon Magyarország munkatársaival megtartott rendezvény célja a zöld kereszt ( f ) jelzés piros keresztté ( f ) történő átalakítása, a Pest megyei piros ( o ) turistaút városi szakaszainak felújítása, illetve a település határában, a Gödöllői Tájvédelmi Körzet területén található szemétlerakatok felszámolása volt. A helyszín kiválasztásánál a Budapesthez való közelséget, az említett két turistajelzés elhanyagolt állapotát, illetve az Isaszeg környékén található, nagyobb mennyiségű kommunális szemét elszállításának lehetőségét tartottuk a legfontosabbnak. Ezáltal a közösségi rendezvényen részt vevők nemcsak a
turistautak felújításához járultak hozzá, de aktívan részt vehettek egy elhanyagolt zöldövezet megtisztításában is.
Az MTSZ szakmai igazgatóságáról hét fő koordinálta a félnapos rendezvény munkálatait, míg az Avon Magyarország csapata a tavalyi 9 fős jelzésfestés után idén már 37 fővel vett részt a rendezvényen. A bemutatkozást követően az MTSZ szakági munkatársai részletesen ismertették a biztonságos lebonyolítás legfontosabb tudnivalóit, röviden bemutatták a magyarországi jelzésrendszer történelmi hátterét és logikai felépítését.
A jelenlévők nagy létszáma miatt hét csoportban zajlottak a felújítási és szemétszedési munkák, folyamatos szakmai felügyelet mellett, jó hangulatban, pihenőket és egy ebédszünetet is beiktatva. Kora délután aztán a jelzésfestők összetalálkoztak, a szeméthegyek eltűntek, így fárasztó, ám annál tartalmasabb napunk végén sikerült a kitűzött feladatok végére érnünk. Nagyobb dicséretet nem is kaphattak volna önkénteseink, mint hogy több helyi lakos is kedves szavakkal köszönte meg a résztvevők odaadó, aktív munkáját, aminek köszönhetően Isaszeg külterülete megtisztult, és ezentúl már jóval egyszerűbben tudnak navigálni a településre látogató gyalogos turisták. Ha valaki kedvet kapna egy hasonló programhoz, az info@termeszetjaro.hu címen veheti fel a kapcsolatot a szervezőkkel. Bővebb információt az MTSZ társadalmi felelősségvállalásáról a www.mtsz.org oldalon találtok.
Szeptember 21-én ismét Dobogókőn ünnepel a hazai turistaság
Idén is szeretettel hívjuk és várjuk a Magyar Természetjáró Szövetség tagszervezeteit és természetjáróit hagyományos ünnepünkre, a XXXVI. Természetjárók Napjára.
A Magyar Természetjáró Szövetség egyik legrégebbi hagyományokkal bíró rendezvényét szokás szerint a magyarországi turistaság bölcsőjének tekintett Dobogókőn tartjuk.
A Magyar Természetjáró Szövetség – mint a legnagyobb tagsággal rendelkező országos érdekképviseleti szervezet – kiemelt jelentőséget tulajdonít a jelenkori természetjárás ügyének, a hazai turistaság szolgálatának, valamint a szövetségi hagyományok folytatásának és ápolásának. A Természetjárók Napja alkalmat ad a közös ünneplésre és azok kitüntetésére, akik kiemelkedő tevékenyégükkel sokat tettek a hazai szervezett természetjárásért.
Az eseményen való részvételhez tagszervezeti regisztráció szükséges, amely az MTSZ online felületein (mtsz.org) lesz elérhető augusztus második felében.
Az esemény időpontja: 2024. szeptember 21., szombat
Helyszín: a Báró Eötvös Loránd Menedékház előtti rét (2098 Dobogókő, Téry Ödön út 26.)
Megközelítés: Busszal legegyszerűbben Pomáz felől érhetünk fel, a Dobogókő, hegytető buszmegállóig utaz-
zunk. Ha autóval érkezünk, Dobogókő területén több fizetős parkoló áll rendelkezésünkre.
A tervezett program:
10:00 – A rendezvény kezdete, érkezés
12:00 – Harangszó, himnusz
12:10 – Ünnepi köszöntőbeszédek
12:30 – Kitüntetések ünnepélyes átadása
13:00 – Az emléktábla megkoszorúzása
13:15 – Fogadás a kitüntettek részére, turistaebéd
Nem azért túrázunk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy bírjuk a túrát – ez az igazság egyik fele. A másik viszont az, hogy menés közben jön meg az étvágy, és még a legfinomabb falatok is ízletesebbek, ha a lábunkban gyűlnek a kilométerek, a gyomrunk pedig üres. Legyünk nyugodtan őszinték: a nyár nemcsak az új tájak, hanem az új ízek felfedezéséről is szól – utóbbi pedig sosem volt annyira egyszerű, mint most, az ország szinte minden pontján elérhető MOL
Fresh Cornerek nyári újdonságai révén.
Egy rövid, vakációindító kiránduláshoz itt van például a mozzarellás-szárított paradicsomos XXL hot-dog: annyira friss, hogy csak júniusban jelent meg a kínálatban.
A minőségi Pick kolbász és Olaszország mozzarellás, szárított paradicsomos ízvilágának találkozása egy friss, ropogós kiflivel meg a kedvenc Heinz szószoddal a nap igazi fénypontja lehet. Hozzá hűsítőnek egy Alpro kókuszitalból készült Manner Kókuszos
Jeges Lattét ajánlunk ajándék kókuszos Mannerrel – ha megkóstolnád, kapcsolj rá, mert csak augusztus végéig szerepel a választékban.
Ahogy a természetjárásban, úgy az ízek világában is a változatosság a lényeg: ha magad mögött hagynád a megszokást, kóstold meg a kedvenc Fresh Corner hot-dogodat csirkés változatban is. A kifli a már ismert ropogós péktermék, mellé a minőségéről ismert Pick baromfivirsli és persze a választható Heinz szósz, hogy teljesen a saját ízlésedet tükrözze. Utána a nyári meleg ellensúlyozására a dobozos Fresh Corner Jeges Cappuccino adhat új lendületet – amit akár magaddal is vihetsz –, és máris nem kérdés többé, hogy érdemes volt-e egy ilyen forró napon elindulni otthonról.
Az is igaz, hogy még a legverőfényesebb nyáron is akad egy-két borús nap, de a Fresh Corner hot-dog kol bász ízélményéről olyankor sem kell lemondanod, ha az eső miatt nincs kedved kimozdulni: immár otthon is elkészítheted Magyarország legkedveltebb* hot-dogját a Fresh Cornerekben megismert Pick minőségben. Serpenyőben, mikróban, grillen – bárhogy is szereted, egy biztos, így akár a következő túrára is csomagolhatsz magadnak hamisítatlan Fresh Corner hot-dogot, ha szükség lenne egy gyors harapnivalóra. Az igazán jó hír: országszerte megtalálod a Fresh Cornerekben és a Lidl üzletekben, október elejétől még több üzletláncban.
Zárásképpen egy jótanács: ha betérsz a Fresh Cornerbe, ne szalaszd el az esélyt: vásárolj, használd a MOL Move kártyádat, és nyerj 1 millió forint értékű üzemanyagkártyát szeptember 1-ig. A nyár csupa kaland és meglepetés – miért mennél el a szerencséd mellett? A nyereményjáték részleteit keresd a MOL Move appban és a jatek.molmove.hu oldalon! (x)
* NielsenIQ-adatok alapján Magyarország legtöbbet eladott, országosan elérhető hot-dogja a 2023. 04. – 2024. 04. időszakban
Írta:
Dömsödi Áron
Van élet a Mátrán túl is – vagy legalábbis éledezik.
Ezt bizonyítja a Kohászok útja, avagy a Kohász kék útvonala, ha végigjárjuk. Az ország talán legjobb hosszútávú túrája helyenként csaknem teljesen járatlan terepeken kalauzol, ahol a mai napig nem kapott erőre a máshol tömegessé vált természetjárás. A közel 120 kilométeren meglepő sűrűségben sorakoznak a látnivalók, és a köztes szakaszok sem unalmasak, közben pedig olyan nyugalomban és annyira nomád hangulatban túrázhatunk, mint egy-két évtizeddel ezelőtt az ország legfélreesőbb hegységeiben.
A bárnai Nagy-kő, bár kitérővel érhető el, a túra egyik legjobb kilátópontja
Kohászok útjának neve nem szorul magyarázatra, ha rápillantunk a térképre, és leolvassuk az érintett városokat: a 119 kilométeres túraútvonal Salgótarjántól Ózdon át Diósgyőrig kanyarog. A rendszerváltással járó gazdasági összeomlást elszenvedő térségnek az elmúlt évtizedekben kisebb baja is nagyobb volt annál, mint hogy a természetjárás körülményeit javítsa – pedig az ezt megelőző időszakban a népesre növelt kohászvárosok és környékük lakossága nagyon is aktív természetjáró szervezeteket gründolt, amelyek forrásokat foglaltak, jelzéseket festettek, pihenőhelyeket építettek, kulcsosházakat működtettek a térségben. Ennek az időszaknak a szüleménye a Kohászok útja is, amelyet ózdi természetjárók alakítottak ki 1968 és 1970 között – és az útvonal egyaránt hűen tükrözi az azóta eltelt időszak viszontagságait és fellendüléseit.
A kohászati fellegvárak hanyatlásával a „Kohász kék” is csaknem feledésbe merült, az ösvények nagy részét pedig bekebelezte a természet. Érdeklődés hiányában turistatérképek sem készültek a régióról, mígnem a 2020-as évek elején egy lelkes, részben helyiekből álló társaság „örökbe fogadta” az útvonalat, és a jelzések rendezésével, új pecsétek kihelyezésével, valamint igazolófüzet
A Kohászok
útjának saját pecsétjei vannak
Fotó: Pálvölgyi Krisztina
készítésével ismét életet lehelt a túrába. És ahogy az Országos Kéktúra népszerűsége minden elképzelést felülmúló magasságokba emelkedett, a teljesítők közül egyre többen kezdtek újabb, viszonylag hosszú, „pecsételős” útvonalakat keresni maguknak. Így mára a Kohászok útjának is megvan a maga közönsége – igaz, ezt a trekkinget pont ugyanannyira ajánljuk azoknak, akik most terveznek először hosszabb, összefüggő útvonalat teljesíteni, mint azoknak, akik már begyűjtötték az OKT-jelvényt.
A Mátrától északra
hullámzó hegyvidékért érdemes idáig utazni
Fotó: Farkas Péter
A hosszútávú túrázással ismerkedőknek sem kell megijedniük, hiszen a túraútvonal jól járható, viszont ha átküzdik magukat meredekebb emelkedőin, néhány gázlóján, településmentes, „civilizálatlan” szakaszán és nehéz közlekedési logisztikáján, nem lesz az országban olyan túra, amivel utána ne boldogulnának.
A gyakorlottak pedig nomád hangulatát fogják imádni: lényegében egy szinte felfedezetlen, teljesen elfeledett hegységet, a Vajdavár-vidéket is megismerhetik a Kohászok útján. De a Medves-vidéknek és a Bükknek is olyan részeit fűzi fel az útvonal, ahová kevesen indulnak el. A túra javarészt „hegyárnyékban” kanyarog a túrázók garmadáját vonzó Mátra és Bükk, valamint az országhatár által közrezárt, ezért félreeső háromszögben, ahol ma is kevés a túrázó, és a természetjárás terepi felszereltsége is elmarad a szomszédos vidékekétől. Azért a fejlődés tagadhatatlan: Bárna mellett nagyszerű bivakházak állnak, a jelzések gond nélkül követhetők, a legtöbb faluban találunk étkezési és vásárlási, no meg szálláslehetőséget.
És hogy merre is vezet a Kohász kék?
A Természetjárón és a Természetjáró appban szereplő túraleírásban nyugatról keletre öt szakaszra osztottuk a túrát. A felosztást logisztikai megfontolások és az útvonal kényelmes, egynapos szakaszokra tagolásának szándéka indokolta.
A Kohászok útjának legnagyszerűbb kilátópontjai a Medves-vidék peremén, szelíden hullámzó terepből emelkednek ki. A szédítő leszakadásokkal szegélyezett, apró csúcsokban tetőző bazalttűk közül kettőt érhetünk el rövid kitérőkkel a túraútvonalról: a Pécs-kőt és a bárnai Nagy-kőt. Már csupán miattuk is megéri bevállalni ezt a 25 kilométeres, kiadós egynapos szakaszt, de ha megszakítjuk a túrát Bárnán, két nap alatt juthat idő elnézelődni a többi látványosság környékén is.
A Pécs-kő kis kitérő, de megéri a mászást
Fotó: Gulyás Attila
Bárna mellett kilátóhely és bivakházak is állnak az útvonalon
Fotó: Farkas Péter
Salgótarjánt elhagyva alacsony háton kelünk át, és az üdülőtelep szélére érve tehetünk kitérőt a Pécs-kő sziklamonstrumához. Innen beereszkedünk a völgybe, ahol a térség szénbányászata megindult a 19. század közepén. Ma már csak egy táró átalakított bejárata emlékeztet a 20. század közepén még 2300 fős bányászfalura.
A völgyből változatos erdőben, dombvidéken át vezet az út Bárnára. A község pazar fekvését a mellette kialakított kálvária és harangláb teraszáról csodálhatjuk meg, amitől már csak pár perc Magyarország egyik legötletesebb bivakszállása. A kis tó gödre mellett, fenyők és hegyek ölelésében kialakított pihenőhelyen két (csukható ajtajú) faház áll – tökéletes éjszakázóhelyet kínálva a túra megszakításához.
A szakasz csúcspontja egyértelműen a bárnai Nagy-kő, amit a faházak mellett leágazó kék
háromszög jelzésen, a Kohász kékkel párhuzamosan haladva ejthetünk útba. És semmiképp ne hagyjuk ki, hiszen az egész útvonal legjobb kilátása nyílik innen. Ha ez a szikla a Bükkben vagy a Mátrában lenne, tömegek figyelme irányulna rá, így viszont alig ismert a kárpáti hangulatú kilátás: lent, körben mindenfelé erdős dombok hullámoznak, mögöttük a Mátra teljes gerince valóságos falként takarja el az Alföldet. A Nagy-kő után a Mátra látványa még sokszor visszatér, amint a dombok ösvényein és erdészeti útjain, sokszor már homokot taposva túrázunk. Istenmezeje előtt még a Katus-gödör szolgáltat meglepetést: a beszakadásszerű árok bükköse és oldalainak meredeksége magasabb hegyvidékek terepviszonyait idézi. A faluban étterem és szállás-
A Medves-vidék bazaltmonstrumait a Vajdavár-vidék homokkősziklái váltják fel Istenmezejétől
Fotó: Gulyás Attila
Mély völgyek szabdalják a Vajdavár-vidék homokkőfelszínét
Fotó: Dömsödi Áron
lehetőségek is vannak, tökéletes helyszín a túra megszakítására.
Tudj meg többet erről a szakaszról a Természetjárón a QR-kód segítségével!
A Turista Magazin ban és a Természetjárón az utóbbi években igyekeztünk „feltenni a térképre” a Vajdavár-vidéket. A szinte ismeretlen hegységből a kohászat évtizedeinek turistaélete szőrén-szálán eltűnt a rendszerváltás után, és bár néhány turistaútja van már, a természetjárást segítő felszereltsége a mai napig szegényes. Erdőségét tarvágások sűrű szövevénye lékeli, ennek ellenére központi terepét a vadon hangulata lengi be. A hegység igazi kuriózum: homokkő építi fel, amelynek felszínét az agyagos rétegek jelenléte miatt lejtős tömegmozgások sokasága és serény vízerózió formálta különösen élénkké.
A temérdek apró völgy, katlan és mélyedés vidékét a Kohászok útja a leghosszabb völgyek, néhány egykori tanyaépület és a legmagasabb csúcs felfűzésével szeli át. Utóbbi, az Ökörhegy, egy tarvágásának köszönhetően remek kilátópont is: a hegyvidék lealacsonyodó gerincei, a Mátra és a Bükk is látszik róla. Az út második felében a Gyepes-völgy hosszú „folyosója” mutatja az utat Járdánházáig. Hogy a Vajdavár-vidék igazi vadon, arról a völgy élő-
világának lajstroma is árulkodik: fekete gólya, darázsölyv, vándorsólyom, császármadár is költ a területen, de barna medvét és farkast is figyeltek meg a kör nyéken. Járdánházára hosszú aszfaltsétával jutunk el, magunk mögött
Az Ökör-hegy csúcsára érdemes kisétálni a panorámáért
Fotó: Dömsödi Áron
tudva a Kohászok útjának leghosszabb, közel 30 kilométeres településmentes szakaszát.
Tudj meg többet erről a szakaszról a Természetjárón a QR-kód segítségével!
A Járdánházától Ózdon át Sátáig tartó szakasz „az Isten háta mögött” vezet. A legtöbben talán a földcsuszamlások által elrekesztett Arlói-tó látványára kíváncsiak ezen a túrán, de ami a nyaralóházak miatt nehezen megközelíthető tó után következik, arra csak az számít, aki járt már erre korábban. Arló és Somsály között ugyanis csuszamlások által meredekre faragott, fenyőkkel pettyezett, tágas völgyek és katlanok
fölé magasodó dombok erdélyi hangulatú, zöld „amfiteátrumán” kelünk át. Más miliő Somsály, amelynek romjaiban is robusztus temploma emlékeztet a bányászmúltra, hangulata pedig Ózd és környékének több évtizedes vesszőfutására. Elvadult, néhol kissé nehezen járható, de egy pontról a Kárpátok felé kilátást nyitó szakaszon érünk be Ózdra, amin az egykori vasmű átalakított része, a Digitális Erőmű érintésével sétálunk át. Ha egyben túl hosszúnak találnánk, a szakaszt itt érdemes megszakítani.
Ugyanakkor nincs sok előttünk Sátáig: a hetési szegregátum mellett a dombra kanyarodva még visszanézhetünk a városra, amelyről ezek után jó eséllyel pont olyan gyorsan fog eszünkbe jutni, hogy szép fekvésű, mint minden más, amit általában társítani szokás hozzá.
A házakat elhagyva következik a Kohász kék azon ösvényszakasza, ami a legtöbb gondozást igényli: önkéntesek rendszeresen veszik fel a harcot a bozóttal, ami, ha elburjánzik, gyakran közel járhatatlanná teszi a pár száz méteres csapást. Sátáig erdős dombokon haladunk, egy-egy legelő széléről pedig már a Bükk hatalmas sziluettje uralja a látványt, mielőtt leereszkedünk az országútra, ami bevezet a faluba.
Ózd és
Arló között különleges látképű dombvidéket
szelünk át
Fotó: Dömsödi Áron
Tudj meg többet erről a szakaszról a Természetjárón a QR-kód segítségével!
Ózd és Dédestapolcsány között
dombokon és
a Csernelypatak völgyén
kelünk át
Fotók: Dömsödi Áron
A Sátától Mályinkáig tartó szakaszt a Bükk hatalmas karsztvidékének előterében fakadó, a hegység lába körül utat kereső patakok határozzák meg. Sátát elhagyva eleinte tágas, lankás legelőkön, majd erdeifenyvesben sétálunk, végül beereszkedünk a Csernely-patak völgyébe. A meredek oldalú, buja ártéri és hegyvidéki erdő elegyével bélelt, kanyargós völgyben széles patak terpeszkedik, amelynek több gázlóját is keresztezzük. Méghozzá általában mezítláb, mert másképp nem megy. A Kohászok útjának legkalandosabb, egyben egyik legszebb szakasza ez. Állítólag Vidróczki is bujkált a nehezen áthatolható, félreeső völgyben egy darabig.
A Csernely-patak alaposan megküzd az Upponyi-hegységgel: Uppony falun átkelve ugyanis ismét áttöri a hegységet, aminek lenyomata az ország legmélyebb szurdoka, az Upponyi-szoros. Mielőtt átsétálnánk a mára autóúttal is feltárt kanyonon, érdemes egyórás kitérőt tenni a faluból a Kalica-tetőre, amely a szomszédos hegy köves, karsztbokorerdős sziklacsápjának tetején található. A kis teraszról nagyszerű kilátás nyílik a Lázbércivíztározóra és a Bükkre.
Az Upponyi-szorost andalgós szakasz követi : a Csernely-patakon duzzasztott Lázbérci-víztározó partján sétálunk végig. Az erdős partra árnyas pihenőhelyek csalogatnak, mielőtt a hosszúkás tó végében elérjük Dédestapolcsányt. A faluban ehetünk-ihatunk,
A Kalica-tetőt és a mályinkai haranglábat az Országos Kéktúráról is ismerhetjük
Fotó: Kisida András
A Csondró-völgy vadonjában kis vízesések és egy nagy barlangszállás is található
Fotó: Dömsödi Áron
mielőtt az országúton átsétálunk a Bükk lábához, Mályinkára.
Tudj meg többet erről a szakaszról a Természetjárón a QR-kód segítségével!
Ami a Kohászok útját eddig különlegessé tette, az a Bükkben is változatlan: jelentős részben alig járt, a tömegek által elkerült terepeken vezet. A fa haranglábnál szétválik az általunk követett kék kereszt és az Országos Kéktúrát jelző kék sáv jelzés, és egy rövid emelkedő után „elmerülünk” a Bükk egyik legvadabb részén, a Csondró-völgyben. Ami egy igazi vadon: a bőséges karsztvíz sziklaszűkületeken véste át magát, húszméteres mészkőfalat mosott alá, zúgónak bukdácsol, szerteszét pedig kidőlt, mohos
A bükki Kis-fennsíkot átszelve láthatjuk a szentléleki pálos kolostort
Fotó: Német-Bucsi Attila
A Kohászok útja pecsételős túramozgalom, azaz a teljesítés igazolásához az útvonal mentén (2024 tavaszán) kihelyezett 15 pecsétet kell benyomnunk a füzetbe. Utóbbit az internetről ingyenesen tölthetjük le, benne megtalálható, hova kell beküldeni a kitöltött verziót – amennyiben oklevelet és jelvényt is szeretnénk kapni, azért egy minimális díjat kell fizetnünk. Érdemes csatlakozni a túra Facebook-csoportjához, ahol minden aktuális információ megtalálható.
A Kohászok útja az Országos Kéktúránál jóval félreesőbb terepeken vezet, de a túrát könnyedén feloszthatjuk viszonylag rövid szakaszokra, amelyek végén falvakban vagy városokban tölthetjük az éjszakát. Ezekben evés-ivási és vásárlási, valamint szálláslehetőséget is találhatunk. Az egyetlen hosszabb, körülményesen megszakítható szakasz az Istenmezeje és Járdánháza közötti, ami nem érint települést. Aki szeret sátrazni, több napig vándortúrázni, annak a Kohász kék igazi paradicsom: másokkal alig találkozunk, a sátrat (a fokozottan védett területeken kívül) gyakorlatilag bárhol nyugodtan felverhetjük, és van elég viszonylag komfortos táborhely, pihenőhely is az út mentén. A bárnai bivakházak, a Vállós-tanya, az Ökör-hegy teteje, a Sáta körüli legelők, a Lázbércivíztározó pihenőhelyei, az Odvas-kői-barlangszállás, a Mária-forrás, a kis kitérőkkel elérhető Köpüs-forrás vagy a Fehérkőlápai turistaház mind-mind remek éjszakázóhelyek.
fák hevernek. Az őserdőszerű környezetben nem is mindig egyszerű előrejutni, pihenési lehetőséget pedig az ösvényről balra kiágazó, jelzetlen csapáson találhatunk: az Odvas-kő sziklájának oldalában barlangszállást alakítottak ki.
A Csondró-völgyből mésztufagátas vízesések mentén kapaszkodunk ki, és a patakot éltető Mária-forrást elhagyva már a Kis-fennsík bükkösében járunk. Nagy hurokkal kerülünk a Kohászok útjának egyetlen
A Kohászok útja végig jól követhe tő, a településeken szerezhetünk ételt-italt, a turistautak bizton sággal járhatók. A Csernely-patak völgye és a Csondró-völgy helyen ként néha nehezen járható lehet, ahogy az Ózd végi ösvényszakasz „dzsungelharca” is kihívást állíthat elénk, más technikai kihívástól azonban nem kell tartani.
A Kohász kék pont olyan hosszúságú, hogy egyben vagy több napra tördelve kiadósabb elfoglaltságot jelentsen, de ne kelljen hozzá hónapokra vagy évekre elköteleződni. A 119 kilométert sátorral vagy szállásokon éjszakázva, kényelmes vagy teljesítménycentrikus hozzáállással 4–8 nap alatt teljesítheti bárki, aki túrázott már egy napnál többet egyhuzamban. Ajánljuk mindenkinek, aki különleges, karakteres hangulatú terepet és szokatlan látványokat keres Magyarországon. A Kohászok útját gyakran illetik a nomád jelzővel, és bár mára ez az útvonal is kényelmesen járható, más hazai trekkingekhez képest tényleg magányosabb élmény, ahol ezért sokkal jobban elmerülhetünk az egyébként hosszú szakaszokon a vad, féktelen természetben.
További információk: eszaktura.hu/ szovetseguj/kohasz.htm
A QR-kód segítségével letöltheted a Kohászok útja túramozgalom igazolófüzetét.
zavartalan panorámájú, északi irányba néző kilátópontja mögé: a Látó-kövek büszke sziklavárként emelkednek a Kis-fennsík peremén.
A hátára kapaszkodva visszatekinthetünk az Upponyi-hegységre és a Lázbérci-víztározóra, és tiszta időben a Kárpátok hegyeinek sűrűjét
Hosszútávú túrák a Természetjáró kínálatában
A Garadna közelében a kohászat emlékei, az őskohó és a Hámori-tó tarkítják az útvonalat
Fotó: Farkas Péter
is megcsodálhatjuk egészen a Magas-Tátráig Innen hamar átlendülünk a keskeny plató túloldalára, ahol a Szentléleki fogadó pecséthelye után az épület túlvégében álló, 12. századi eredetű pálos kolostorromhoz is érdemes elsétálni. Egészen sok megmaradt a falakból, ugyanis félreeső helyzete miatt a török időkben elnéptelenedett épület köveit nem hordták szét.
A Kohászok útja a nyár eleje óta elérhető a Természetjárón és a Természetjáró appban, így a végigjárásához szükséges minden fontos információ, a szakaszolás, rengeteg fotó és részletes túraleírás is megtalálható az MTSZ online útikönyvében. És a Kohász kéken kívül további hosszútávú túrák is megjelennek a Természetjárón: a közeljövőben például a Balaton-felvidéki Kéktúra és a Börzsönyi Kéktúra, a Gödöllői Kéktúra, egyes pilisi jelvényszerző túramozgalmak és más útvonalak is elérhetővé válnak, és már most is olvasható és az applikáció segítségével követhető a mátrai gerinctúra vagy a Tokaji-hegységet átszelő Rákóczi piros túra. A Természetjáró hosszútávú túráinak gyűjtőoldala a QR-kódot beolvasva nyitható meg.
Ezeket a túrákat egyaránt ajánljuk azoknak, akik végigjárták az Országos Kékkör valamely szakaszát vagy egészét, és új „pecsételős” túrák után érdeklődnek, és olyanoknak, akiket érdekel a „műfaj”, de kipróbálnák magukat az Országos Kéktúránál rövidebb vándortúrákon is. A Természetjárón számos, a végigjárásukhoz szükséges hasznos és praktikus információt összegyűjtöttünk, és az útvonalak szakaszolásában is segítünk.
A QR-kód segítségével még több hosszútávú túrát találsz a Természetjáró oldalon.
A Garadna-völgy felé vezető Szentléleki-völgy újabb bükkös vadon csobogó patakkal, foltos szalamandrákkal – és bár őket biztosan nem fogjuk látni, a környéken megfordul az egyik bükki farkasfalka is. Ha megszakítanánk a túrát, és sátor vagy bivakfelszerelés is van nálunk, rövid kitérő a Köpüs-forrás, amit tűzrakóval, padokkal és asztallal felszerelt, hangulatos táborhely ölel körül. Mielőtt leérnénk a Garadnavölgybe, a Kohász kék kereszt jelzései újabb emelkedőre invitálnak, hogy útba ejthessünk egy másik ideális táborhelyet: a Helyiipariforrás rétjét, ahol diósgyőri természetjárók által létrehozott turistapantheon is áll.
Ezután már tényleg a Garadna patak völgye következik, ahol hosszan tapossuk ugyan az aszfaltot, viszont meglátogathatjuk a térségi vaskohászat egyik legrégebbi helyszínét, az újmassai őskohót is. A jókora építmény 1812-ben épült, működése során a környező hegyek fáit, mészkőjét és a Garadna vizét használva a vasfeldolgozáshoz. A kisvasutat és az aszfaltot követjük, majd egy trükkös, rovátkolt gerendán lépdelve kelünk át a patakon. A buja
égeres mellett pazar ösvény vezet, ahogy a Hámori-tó partján is: a sétány kialakításakor sziklákat vágtak át, viszont évszázados fák árnyékolják a csapást. A tavat is a vashámorok kalapácsainak egyenletes vízellátása érdekében duzzasztották fel (igaz, volt egy kisebb
A Hámori-tó mellett
találkozunk a legtöbb túrázóval az út során
Fotó:
Pálvölgyi Krisztina
elődje is). A Palotaszálló édesvízimészkőteraszokra épített függőkertjein átvágva ereszkedünk le az ország legmagasabb (részben mesterséges eredetű) zuhataga, az Alsó-vízesés alá. Felsőhámor utcáin pecsételünk, és meglátogathatjuk a Kohászati Múzeumot is.
A Kohászok útjának utolsó szakaszán a Bükk nyugati, a Szinva által a fennsíkról leszakított tömbjére kapaszkodunk – utolsó szakaszán igencsak hangulatos, kitett, keskeny ösvényen. Végül kellemesen lejtő utakon, majd széles fenyőerdei csapásokon ereszkedünk be Diósgyőrbe, ahol az útvonal a régi gyártelep egyik kapujánál ér véget.
Tudj meg többet erről a szakaszról a Természetjárón a QR-kód segítségével!
Térkép: Bába Imre
Írta:
Hidvégi Brigitta
Fotók: Csanádi Márton
Ha Bajna községé nem is, az Ördöglovas neve némelyeknek ismerősen csenghet. Hozzá, azaz gróf Sándor Mórichoz köthető a település egykor fényűző kastélya, ahol lovakkal ment fel az emeletre, és ahol később szintén különc lánya, Paulina vette át a terepet. Kettőjük történeteivel heti rendszerességgel tömték ki a korabeli pletykalapokat.
47.652179, 18.602321
ajnát félúton találjuk Esztergom és Tatabánya között. Ha túráztál már a környéken, akkor védett barlangjáról lehet ismerős a Gerecse keleti részén fekvő település, ha pedig konkrétan a községben is jártál, 2021-től felújított állapotban láthattad a klasszicista kastélyát. Mi most voltunk itt először, és elsősorban nem is maga az épület fogott meg minket, mert azt pont ugyanúgy újították fel, ahogyan a Nemzeti Kastély- és Várprogramon átesett összes többit: a tablókon kevés szöveg, sok kép, videók, interaktív képernyők igényes elrendezésben, egy-egy, a 21. század elvárásainak megfelelő, látványos megoldással. A bajnai kastélyban elsősorban nem ez az érdekes, hanem egykori tulajdonosainak személye: Sándor Móric Ördöglovasé és lányáé, a nem túl szép, de annál karakánabb Paulináé. A kastély kiállítótereiben többek között őket ismerheted meg behatóan.
A kastély területén már az 1400-as évek végén épült egy udvarház, ami akkor a bajnai Both családé volt. A török időkben eladósodtak, így elveszítették a birtokukat. A területet sokáig a király zálogaként tartották számon, mígnem Sándor Menyhért, egy kisnemesi család leszármazottja és Esztergom vármegye alispánja
Egy időben traktorvezetőképzést tartottak hölgyek számára a kastélyban
A kápolnában a restaurátorok meghagyták a különböző korok falfestéseit szemléltetésül
szerezte meg a 17. század végén. Ekkor az épület már igencsak romos volt, ráfért egy alapos átépítés. Ő lakhatóvá tette, fia, Mihály viszont hamarosan lebontotta, és egy újat épített helyette. Az ezt követő generációk mind hozzátettek valamit, díszesebb lett, és istállóval is kiegészült.
A már emlegetett kulcsfigura, Sándor Móric (1805–1878) Hild Józseffel átterveztette az egész kastélyt, megszüntette például a kocsiáthajtót, a kápolnájából szentélyt csinált, belső díszítésére pedig felkérte többek között Alessandro Sanquiricót, a milánói Scala díszlettervezőjét.
Lánya, Paulina, illetve unokája, Kelementine nem is nyúltak hozzá az épülethez komolyabban. Az ő idejükben már csak néhány kisebb
változtatás történt: Paulina szalonja falburkolatot kapott, gázvilágítást alakítottak ki, felújították a konyhát és a szobákat. Sajnos a falakat bekenték kátránnyal (a penészedés ellen), így a falképek egy része megsemmisült.
zúgásától volt
hangos a környék
Klementine a második világháború elől innen menekült Németországba, majd Svájcba. Mivel a település határában húzódott a frontvonal, egymást váltották a szovjet és a német megszálló csapatok az épületben. A kifosztott kastély 1948-tól mezőgazdasági gépállomásként funkcionált, 1953 és 1955 között pedig női traktorosképzőt üzemeltettek benne. Hamarosan azonban kiderült, hogy a veszettül rázkódó körmös kerekű traktor súlyos egészségügyi
Balra: ezek a tárgyak kerültek elő a kastély feltárása során. Jobbra: a Raffallo-terem mennyezete
A Raffaelloterem szekkóját darabokban szedték le és helyezték biztonságba közel ötven évre
problémákat okoz a nőknél, egyebek mellett meddőséget. A 60-as években a Bábolnai Kombinát, illetve a bajnai téesz gépállomása volt itt, egészen 1967-ig.
Az istállóban a 20. század első felében mosoda működött, illetve személyzeti lakások voltak benne, a Kádár-korszakban pedig alumíniumüzem létesült, ahonnan például a jellegzetes alma és körte formájú stampedliskészletek és különböző képeket ábrázoló dísztálcák származnak.
1986 telén kutatók egy csoportja három hónapot kapott, hogy feltárják többek között a falképeket. Régészek és restaurátorok is érkeztek a kastélyba, hogy megtegyék, amit ilyen rövid idő alatt lehet. Ekkor került elő egy halom régi használati tárgy is, amiket most a kastélyban meg is lehet tekinteni. Rövidesen állagmegóvást is végeztek, a táblás parkettát, a stukkótöredékeket, a leválasztott falképeket próbálták biztonságba helyezni. A mostani Raffaello díszterem – az egyik leglátványosabb a kastélyban – több mint 60 négyzetméteres mennyezeti szekkója például egykor 124 téglalapra bontva, gézlapok közé helyezve közel ötven évig várta, hogy újra felapplikálják a plafonra.
A kastély a 90-es évektől szerepelt az állami kézből ki nem adható épületek listáján. Az épület és a park teljes körű felújítására 2015-től 2021-ig került sor, azóta látogatható a nagyközönség számára is.
Ha itt járunk, érdemes kint is sétát tenni. Az épület belső, egykori díszkertjében most nincsenek növények, de talán egy következő felújítás során sikerül megidézni a régi időket. A parkban sétálva viszont felfedezhetjük az egykori angolkert nyomait, lepihenhetünk a padokon, megtekinthetjük a vadgesztenyefasort. Korábban pálmaház is tartozott a kastélyhoz, a kezdetek kezdetén pedig a terület vadászparkként funkcionált.
Míg a nemesek többsége a szerencsejátékban és az ivásban élte ki magát, a már emlegetett Sándor Móricnak egészen más hobbija volt. Nem borozott, nem kártyázott, ő a lovakba volt belebolondulva. Annál is érdekesebb a helyzet, mivel sokáig egyáltalán nem ült lovon, az apja
ugyanis ellenezte, hogy a törékeny fiú lovagolni kezdjen. Sándor Vince 1823-as halála után azonban a 18 éves Móric szinte azonnal az istállóba sietett, és nyomban fel is pattant egy angol telivér hátára.
A kastélyhoz angolkert is tartozik, ahol sétálhatunk vagy megpihenhetünk az árnyas fák alatt
A meggondolatlan tett nem torkollt tragédiába, a lovas még hencegett is, hogy neki nincs mit tanítani, egyenesen lovaglásra született. Ezután gyakorlatilag le se szállt lóhátról többé, az újságok tele voltak lovasbravúrjaival és -sztorijaival, a kastély lépcsőjén pedig a mai napig felfedezhetőek a paták nyomai. A lépcsőházban egy nagy festményen kedvenc lova, Tatár hátán látható. Az állat azért is híres, mert ő volt az első diplomás ló (és valószínűleg az utolsó is). Egy kisebb németországi egyetem ugyanis meghirdette, hogy pénz ellenében bárkinek doktori diplomát ad. A grófnak se kellett több, küldött egy jelentős adományt, és cserébe „Herr Tatár” részére kiállították a diplomát.
Balra miseruhaadományok, jobbra a lépcsőház. A nagy festményen Sándor Móric kedvenc lova, Tatár hátán
Móric egyébként is nagy mókamester hírében állt. Egy szóbeszéd szerint azt mondta a vendégeinek, hogy a környék összes juhásza tud angolul. Ezután beöltözött birkapásztornak, és amikor a vendégeket körbevezették, mindenhol ő jelent meg álruhában. Krúdy Gyula elbeszélése szerint egy sikeres ugrás után pipáját
a lova szájába dugta, ezt a figurát azután sokan próbálták utánozni, ám kiderült, hogy a lovak általában nem szeretnek pipázni. A kiállítás egyik termében megtekinthető a tíz képből álló festménysorozat, amit John Ferneley angol festő készített. A képeken a gróf mulatságos helyzetekben látható: ahogy éppen lebucskázik a hátasáról, vagy épp beleragad az agyagos folyómederbe, amikor a lovát próbálja követni.
Sándor Móric az Ördöglovas nevet Angliában kapta. Fogadást kötött egy lókereskedővel, hogy megmarad egy ló hátán, ami addig mindenkit levetett magáról, cserébe a ló jelképes
Egykor díszudvarként szolgált és mutatós növényekkel volt tele az épületrészek által közrefogott terület
összegért az övé lesz. Néhány perc alatt sikerült betörnie az állatot, mire a kereskedő azt mondta: „Ez nem is ember, ez maga az ördög!” A német lapokban emellett magyar kentaurként emlegették.
A kastélyban klasszikus enteriőrkiállítást vehetünk szemügyre
Széchenyi Istvánnal eleinte nem volt jó a kapcsolata, pedig mindketten odáig voltak a lovassportokért. Az idősebb politikus ferde szemmel nézett rá, mígnem egy lóversenyen sikerült legyőznie. Végül Sándor Móric biztatta Széchenyit arra, hogy Pest és Buda között hidat építsenek, majd ebbe jelentős összeget is invesztált.
Móricnak a szerelemben először nem volt szerencséje. 1833-ban Nápolyban járt, ahol beleszeretett egy Mathilde Strachan nevű lányba. Megkérte a kezét, de Mathilde anyja csak úgy egyezett bele a frigybe, ha a két fiatal négy hónapig nem találkozik. Amikor letelt az idő, Móric lelkesen vágtatott Londonba, ám itt kiderült, hogy a lány megszökött Móric egyik régi barátjával. Későbbi feleségét, Leontine-t egy lovasbravúrral kápráztatta el. Állítólag átugratott a hintó felett, amiben a lány ült, az pedig azonnal szerelemre lobbant iránta. Kapcsolatuk nagy port kavart, a lányt ugyanis viszszafogottnak, csendesnek ismerték, a gróf ezzel szemben vad volt és zajos természetű. Ennek ellenére boldog házasságban éltek 1835-től. A feleségről mindössze egy portré maradt fenn, ez most megtekinthető a kiállításon.
Móric egyébként több nyelvet beszélő, művelt ember hírében állt, aki szenvedélyesen szeretett citerázni. A hangszerrel egy festményen is megörökítették, amit most a kastélyban meg lehet nézni, és ami lánya visszaemlékezései szerint apja egyik legélethűbb ábrázolása. A gróf rendszeres, elképesztő lovasmutatványai nemcsak a sajtóban hagytak nyomot, hanem a testén is. A sok esés miatt alig maradt ép csontja, és a vesztét is ez okozta. 1850-ben nagy sebességgel hajtott Linz felé a fogatjával, amikor az egyszer csak felborult, ő pedig erősen beverte a fejét egy vasrácsba. Akkortól
A kastély egyes részei még felújításra várnak
Az Ördöglovas történetéből színpadi darab és film is készült
fogva kezelhetetlen dührohamok gyötörték. Elmegyógyintézetbe került, és már csak árnyéka volt önmagának: egy széken ülve merengett és dünnyögött régi lovaskunsztjairól. Temetésén állítólag megvadultak a koporsót szállító lovak, és őrült vágtába kezdtek. Élettörténetét könyvek, egy operett és egy 1941-es film is feldolgozta.
Sándor Móricnak egyetlen gyermeke volt, Paulina , aki örökölte apja vérmérsékletét.
Férjhez adták anyja féltestvéréhez, aki diplomata volt, és III. Napóleon párizsi udvarában is szolgált. Ennek megfelelően hosszú ideig élt a pár külföldön, és rengeteg társasági eseményen
vettek részt. A kastélyban láthatjuk: bár Paulina a róla készült fotók tanúsága szerint nem volt klasszikus szépség, ezt trendi ruhakölteményekkel kompenzálta, sőt, ő maga diktálta a divatot. Szerette az álarcosbálokat; nagy port kavart, amikor egy alkalommal ördögjelmezbe bújt, amiből kilátszott az egész lába.
De a lapok nem csak a provokatív ruháiról írtak (melyek közül néhány megtekinthető a kastély kiállításán), számos intrika és pletyka övezte a mindennapjait. Ezek közül az egyik legmegbotránkoztatóbb az a később cáfolt „emancipált párbaj” volt, amire állítólag egy hölgytársát, Anastasia Kielmansegget hívta ki 1892-ben Liechtensteinben. Ezt a fajta párbajt fedetlen felsőtesttel vívták, hogy kivédjék
Néhány impozáns darab Paulina ruhatárából
Sándor Móric már felnőtt fejjel tanult meg citerán játszani, amiben nagy örömét lelte
a fertőzést, amit a vágott sebbe kerülő textil okoz. A félmeztelen kardozás nők között később erotikus képeslapok témája lett. Bár az említett jelenet sosem történt meg, Paulina állítólag rá is játszott az őt övező szóbeszédekre, és olyan is volt, hogy maga generálta ezeket.
Paulina figyelemmel kísérte a birtok életét. Lovai , juhai, szarvasmarhái kiállításokon szerepeltek, a bajnai tehenészet mintagazdaság volt. Iskolát építtetett, adományozott, jótékonykodott, karácsonykor ajándékokat osztogatott a helyi gyerekeknek. Támogatta a zenét, a művészeteket. Ha valaki, akkor ő igazán érdekes színfoltja volt a 19. századi európai kultúrtörténetnek.
Hasznos információk
Nyitvatartás
Április 1. – október 31.:
keddtől vasárnapig 10-től 18 óráig
November 1. – március 31.:
keddtől vasárnapig 10-től 17 óráig
Belépőjegyek
Teljes árú: 4000 Ft
Kedvezményes: 2000 Ft
További információk és jegyárak: bajnaikastely.hu
Tudj meg többet a kastélyról a Természetjárón a QR-kód segítségével!
Lánczi Péter
Forrás:
Természetjáró
Hazánk leghíresebb vándorútja, az Országos Kéktúra (OKT) páratlan élményeket tartogat, és aki szorgosan gyűjtögeti a terepen az igazolópecséteket, a végén egy szép jelvényt kap elismerésül a legyalogolt 1172 kilométerért. Ez azonban csak az egyik a sok közül az OKT nyomvonalán megszerezhető elismeréseknek.
gyes vármegyei természetjáró szövetségek és egyesületek túramozgalmakat hirdetnek az OKT résztávjainak teljesítésére. Külön jelvény szerezhető a Dorogtól Nógrádig vagy Putnoktól Hollóházáig tartó, a Mátrán és a Bükkön átvezető, a Balaton-felvidéki, illetve a bakonyi kéktúraszakaszokért.
Léteznek Vas, Veszprém, illetve Fejér vármegyei díjazások, továbbá a gyerekeknek tájegységi jelvényeket is létrehoztak, melyek mind-mind motiválóan hatnak, illetve utólagosan is beszerezhetők, ha már teljesítettük az adott szakaszt vagy magát a kéktúrát. A jelvényvadászoknak mi ez alkalommal a „Fejér Megye Kéktúrázója” elnevezésű túramozgalmat ajánljuk, amely a Bakonytól a Vértesig közel 80 kilométert foglal magában a kék útból, változatos és látnivalókban gazdag terepezést ígérve a túrázóknak, és nem utolsósorban egy mutatós fémjelvényt.
A bakonyi táj egyik legszebb részén, a Tésifennsíkon veszi kezdetét a Fejér vármegyét átszelő utazásunk, egészen pontosan a szélmalmairól neves Tés tőszomszédságában fekvő
Csőszpusztán. A kis kiterjedésű fennsík lanka-
A Bakony árnyas erdeiben kezdjük meg a gyaloglást, érintve a Hamuház hangulatos erdei menedékét
Fotó: Farkas Péter
táját lösz fedi, mely alatt jól karsztosodó mészkő bújik meg. A szántókat nézve nem is gondolnánk, milyen kiterjedt barlangvilág rejtőzik a felszín alatt, rengeteg zsomboly és barlangnyílás lyuggatja a felszínt. A barlangok kutatására hozta létre az Alba Regia Barlangkutató Csoport a Csőszpusztai Barlangkutató Állomást, ahol beszerezzük túránk első bélyegzőjét.
A csőszpusztai barlangkutató állomás bejáratánál gyűjtjük be az első pecsétünket
Fotó: Farkas Péter
A kék jeleket kényelmes erdei úton követjük a Hamuház irányába, amely az üvegkészítéshez szükséges hamuzsír után kapta a nevét. A Tűzköves-árok bükköse mentén rövidesen egy hatalmas irtásfolt felső peremét járjuk, ahonnan a Vértes tömbje is feltűnik. Egy erdei szentély érintésével megérkezünk az igazolópontként is szolgáló Kisgyón Természetbarát Telephez, ahonnan már lankás tájon folytató-
dik az út: innentől pedig a Bakony egy teljesen új arcát mutatja be.
Többnyire fátlan dombsági táj hullámzik előttünk, amin napverte, poros földútszakaszok követik egymást. Nemsokára elérjük a háborítatlan Burok-völgyet, melynek mélyen bevágódott vadregényes szurdokát mi csupán fentről, a vadont idéző fenyvessel borított Burok-partot járva fogjuk megcsodálni. Ezután a Keleti-Bakony talán legtakarosabb faluját, a 19. kilométerünknél fekvő Bakonykútit érintjük.
A kis település báját fekvése és szép portái, illetve látványos faszobrai közösen alkotják. Itt is pecsételünk, mielőtt felkapaszkodunk a község fölé magasodó fennsíkra. Nagyobbrészt
A burok-völgyi
vadont követően
Bakonykúti
elragadó
környezete
gyönyörködtet
Fotó: Burger Barna
Fehérvárcsurgó
pompás víztükre külön színfoltja a túrának
Fotó: Burger Barna
fátlan, helyenként fenyvesfoltokkal tarkított nyílt terepen visz a kék, ahol a szél is gyakran felgyorsul. A hepehupás, árvalányhajas táj kopár hangulatát a Vontató-hegy oldalában erdős terep váltja, a magaslatot megkerülve pedig kisvártatva felbukkan az 1970-es években létesített Fehérvárcsurgói-víztározó tükre, háttérben a hegyek közé vágódott Gaja-szurdokkal A tavat a gátnál érjük el, pecsételünk, utána egy üdülőtelep következik, és a tó északi partját járva fogjuk megközelíteni túránk legszebb szakaszát.
A bakonyi erdők peremén járva, enyhe kaptatás után vesszük be magunkat a Gaja-szurdokba Ez a roppant látványos völgyszoros mágnesként vonzza a kirándulókat, ezért számos
pihenőhelyet találunk az út mentén, hétvégén pedig valóságos turistahad lepi el a völgy mélyét. A sziklák közé kanyarogva bevágódó patakot követve egyre zártabb szorosban találjuk magunkat. Egyszerre vad és rendezett a táj, a hely népszerűsége is ennek a sajátos kettőségnek tudható be.
A völgy alsó szakaszán tavat is találunk, följebb helyenként lassan hömpölygő patakot kísérünk, máshol sziklákon átbukó, sebes vízfolyás dübörög szűk ösvényünk alatt. Ligetes tisztások és zord sziklabércek követik egymást, miközben több alkalommal át is kelünk a patakon. Végül egy hurokkal kapaszkodunk fel a Bodajk felőli magaslatra, melynek tetején érdemes rövid kitérővel megcsodálni a Károlykilátó szurdokra nyíló panorámáját.
A Gaja-szurdok festői miliőjében kis tavacskát is találunk
Fotó: Burger Barna
Miután átvágtunk az erdőn, fagyosabb telekből itt ragadt, elhagyott sípálya gazos léniáján ereszkedünk le Bodajkra. Szemben már a Vértes falszerű nyugati pereme áll őrt a szélesen elterülő Móri-árok fölött. A település központjában már 37. kilométerünket teljesítettük, pecsételni pedig a Fenyő büfénél, később a
Hochburg–Lamberg-kastély bejáratánál vagy a vasútállomásnál tudunk.
Miután elhagytuk Bodajkot és átkelünk a vasúton, szántóföldek mentén érjük el a 81-es főutat. Söréd következik, de a kis községen gyorsan áthaladunk, és a szőlőhegy alatt követjük a kéket, ahol már messziről hívogat Csókakő vára. A túra közvetlenül nem érinti az erősséget, de mindenképp érdemes felmásznunk hozzá, hogy megismerjük a hófehér falak történelmét, és megcsodáljuk Csókakő panorámáját, melyben a Móri-árok síkja és a Bakony domborulatai gyönyörködtetnek. A két kiterjedt hegyvidék közt húzódó tágas völgy fontos kereskedelmi útvonal volt – a csókakői vár ezt a folyosót védelmezte. A vár alatti parkoló villanyoszlopán találjuk a kéktúra bélyegződobozát.
Már a Vértes déli peremvidékét járjuk, amely markáns, meredek dolomitsziklafallal válik el a Móri-árok lapályától. Megkerüljük a várat, és sziklás, szűk völgyön kapaszkodunk fel a hegység 400-450 méter magas fennsíkjára. A nem túl hosszú felmenetet kényelmes, játékosan hullámzó, néhol kisebb tetőpontokkal kiemelkedő terep váltja, amit elegyes erdőben, széles földutakon járva hosszabb meneten át élvezhetünk, mígnem délkeletnek fordulva a Vértes jellegzetes szurdok jellegű, déli száraz völgyeit keressük fel. Előtte még egy rövid aszfaltos rész, illetve a Géza-pihenő természetes kilátóhelye vár ránk, amely hegygerinc szikla-
Ne hagyjuk ki a Károlykilátó Gajaszurdokra nyíló panorámáját
Fotók: Farkas Péter
A vértesi táj jellegzetes környezete Kápolnapuszta, melynek tragikus múltját csak keresztek őrzik
Fotó: Lánczi Péter
gyepes tisztásáról egy alattunk húzódó mély völgyre, szemben pedig erdő borította, lapos hegyhátra enged madártávlatot.
A hangulatos kilátóponttól továbbra is délkeletnek tartva beereszkedünk egy oldalvölgybe, amely a valamikori Kápolnapuszta szép völgyébe érkezik. A hajdanvolt falunak már csak a temetője és egy romos épülete hirdeti emlékét, illetve egy kopott információs tábla regél tragikus sorsáról. Tisztásokkal szegélyezett szekérutunk mentén itt-ott hófehér sziklaszirtek törnek az ég felé, egyikük alatt kényelmes, esőházzal bíró pihenőt, közelében pedig a Gánti-barlang sziklaodúját találjuk.
Egy hatalmas legelő mentén érjük el Gánt takaros községét, melynek központjában
Mary Néni vendéglője vagy a Gránás turistaház kínál felfrissülést és kényelmet a vándoroknak. Túránk 60. kilométerénél mindkét helyen megtaláljuk az igazolópecsétet, mielőtt azonban tovább követnénk a kéket, érdemes rászánni egy kis időt Gánt nem mindennapi látnivalóira. A település körül hatalmas, marsbéli táj nyújtózkodik: a vöröses színű bauxitkülfejtései Európa egykori legnagyobb bauxitbányájának nyomai. A falu fölötti kopárokon szép kilátópontokat találunk, másik oldalukon elhagyott bányatelepeket kereshetünk fel. Gánttól délnyugatra – az országút mellett – nyílik a Bauxitföldtani Park bejárata, ahol részletesen megismerhetjük a környék bányászmúltját.
A Gánti-medencét – hazánk legkisebb kistáját – hosszú dűlőúton baktatva, más tájak han-
Gánt
környezetében kihagyhatatlan látványt nyújt a bauxitbányászat után keletkezett marsbéli táj
Fotók:
Gulyás Attila
gulatát idéző környezetben szeljük át. Idővel ligetes tisztásokkal és fenyőfoltokkal lépünk be a hangulatos Pap-völgybe, amely kisvártatva összeszűkül, s csupán a végén tartogat meredekebb kaptatót. A vértesi dombtáj közepén járunk, ahol következő állomásunk az egy-két házból álló Mindszentpuszta. A kulcsosház kerítésén találjuk a kéktúrapecsétet, s a lenyomatkészítés után a Ciklámen-völgy felé tartunk, amely a nevét a telepített ciklámenekről kapta. Ez a növény a Dunántúlon ennél keletebbre nem fordul elő.
Az erdő lombjai alatt megbújva
lelünk rá a csáki várrom csekély maradványaira
Fotó: MTSZ
Bükkösben kanyargunk, gazos tisztáson kelünk át, illetve aszfaltozunk is, mielőtt nekivágunk az Öreg-Bükk oldalának. Egyre tagoltabb tájban járunk, helyenként már vadregényesnek hat a rengeteg, ami a vértesi tájra nem kimondottan jellemző. Elhaladunk az erdő lombjai között megbúvó csáki várrom csekély falmaradványai, illetve egy barlang és kőfejtő panorámahelyszíne mellett.
Ezekhez a látnivalókhoz rövid leágazással kapaszkodhatunk fel, színesítve túránk vértesi élménypalettáját. A kék továbbra is egy völgyárok hűs bükkösében emelkedik tovább Kőhányáspuszta irányába, ahová már letermelt erdőfoltok mentén érkezünk meg. Újabb pecsétet gyűjtünk be az alig pár épületből álló hajdani Esterházy-birtokon, ahol a takaros kápolna mellett a közelmúltban ökoturisztikai központot és turistaházat hoztak létre.
Az üdülőfalutól nem kell sokat gyalogolnunk a forgalmas országúton, hogy befordulhassunk az erdőbe. Távvezeték nyiladékát keresztezve bevesszük magunkat a Német-völgy szűk szorosába, amelynek köves felmenete után szintben haladunk várgesztesi végállomásunk felé. Immáron a hegység északi részére érkeztünk, ahol kiterjedt bükkösökben javarészt dózerutakon gyalogolunk. Várgesztes határában már egy különösen hangulatos, vízmosta völgyszűkületben ereszkedünk az aszfaltútig, amely a település lezárt erősségéhez vezet. A vár jó ideje nem látogatható, de bizakodásra adhat okot, hogy a felújítását már megkezdték. Jelenleg
A vértesi táj egyik legszebb erdőrészletében érjük el Várgesztest, ahol a középkori erősség éppen felújítás alatt áll
Fotó: Burger
a kéktúrabélyegzőt a várhoz vezető úton, a Lourdes-i barlanghoz felvezető ösvénnyel szemközt egy oszlopon találjuk, de pecsételhetünk a község főutcáján, a Gesztes Market vegyesboltnál. Ezzel a lenyomattal begyűjtöttük az utolsó igazolásunkat. Megtettünk közel 80 kilométert az Országos Kéktúra Bakonytól a Vértes szívéig tartó szakaszán, átszeltük Fejér vármegyét, miközben számos természeti és kulturális látnivalót is megcsodálhattunk. Akár egyben vagy részletekben teljesítjük ezt a túrát, az érte járó jelvény biztosan kellemes emlékeket fog idézni viselőjének.
Imre
Térkép: Bába
Az Országos Kéktúra Csőszpusztá tól Várgesztesig terjedő, 79 km‑es szakaszának bejárásával és az igazolófüzetbe begyűjtött pecsé tekkel szerezhetjük meg a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség által meghirde tett túramozgalom jelvényét és emléklap ját. A túrát tetszőleges menetiránnyal, időkorlát nélkül, egyénileg szakaszolva is lejárhatjuk. Az igazolólap az edttsz.hu oldalról ingyenesen letölthető, ahol min den információt megtalálsz. A jelvény ára: 2500 Ft + 700 Ft postaköltség. A teljesítést igazolhatjuk az MTSZ től kapott oklevél lel is, ha korábban már lejár tuk az Országos Kéktúrát.
További információ a QR-kód segítségével érhető el.
Készítette:
Pálvölgyi
Kriszta
Fotók:
Pádár Piroska
Közel húsz éve járja a természetet és örökíti meg a tájat a legszebb fényekben, színekben, tökéletes kompozíciójú
képei mintha egy mesebeli világról szóló könyv illusztrációi lennének. Pedig ezek a tájak itt vannak körülöttünk, csak épp kell hozzá egy olyan elszánt és jó szemű fotós, mint
Pádár Piroska, aki képes megragadni ezeket a sokszor csak pár pillanatra megelevenedő mesés látványokat.
Hol nőttél fel? Gyerekkorodban a természettel való kapcsolat, a túrázás mennyire volt benne az életedben?
Salgótarjánban születtem, és ott is nőttem fel, tulajdonképpen az erdőben. Aki járt már ott, tudja, hogy az ország egyik legszebb vidéke, nem véletlen, hogy minden szabadidőmet a hegytetőkön, erdőben töltöttem a barátaimmal. Jelenleg Budapesten élek, de ha például hétvégén fotózni szeretnék, autóba ülök, és Salgótarján vagy a Mátra felé veszem az irányt.
Meseszép tájképeid vannak. Kezdetben is a természetfotózás vonzott, vagy próbálkoztál más műfajokkal is?
Amikor 18 éve elkezdtem fényképezni, évekig csak a gyerkőceimet fotóztam. Mint minden anyuka, én is sze-
rettem volna megörökíteni a gyerekek minden mozdulatát. Majd ahogy egyre többet túráztunk a családdal is, úgy lett egyre több tájfotóm.
Mit ad számodra a tájfotózás?
Világ életemben imádtam a természetet, az a csend és nyugalom, ami ott van, semmihez sem fogható. Ha nincsenek szép fényeim egy fotózás alkalmával, az sem érdekel, hiszen addig is a természetben vagyok, és minimum sportértéke van a túrának. Számomra az a legizgalmasabb a tájfotózásban, hogy sosem tudom előre, hogy fog kinézni a táj, mindig az időjáráshoz kell alkalmazkodnom.
A fotózás a hobbid, a hétköznapokban mivel foglalkozol?
Pénzügyi területen dolgozom, rengeteg szám és Exceltábla pörög előttem naponta, ezért a szemem, lelkem és a testem is igényli, hogy minél többet legyek kint a természetben.
A képek alapján a hegyek, virágok a kedvenc témáid. Jól látom?
A hegyek szerelmese vagyok, kedvencem a Dolomitok. Azon túl, hogy imádok ott túrázni, iszonyat jól néz ki a képeken. Szeretem, ha egy fotónak van elő- és háttere, a Dolomitokban mindez könnyedén kivitelezhető. Nagyon izgalmas kompozíciókat lehet találni, nyáron a vidám színek miatt szeretem, hiszen akkor nyílnak a virágok, ősszel az aranyló fenyvestől pedig szinte izzik a táj.
A képeid nagy részén a víz is ott van valamilyen formában. Fotósként miért fontos számodra ez az elem?
Minden fotós túrám előtt az esős időjárásért imádkozom, hiszen akkor vannak drámai felhők, szép köd, ráadásul az eső utáni fények a legszebbek. Gyakran elemei a fotóimnak a vízesések, hegyi patakok, ahol csak gumicsizmában lehet fotózni, így a csizmám fontos része a fotós felszerelésemnek.
A Dolomitok a kedvenced, de sok más helyen is jártál már külföldön. Milyen gyakran jutsz el a határon túlra is fotózni?
Itthon általában Salgótarján környékén fotózok, hiszen anyukám ott él, gyakran meglátogatom, és jól ismerem a
környéket. Hozzá elég közel van a Tátra, gyakran oda is kiugrok napkeltére, túrázok egyet, megvárom a napnyugtát, majd jövök vissza. Ha tehetem, évente kétszer-háromszor picit messzebbre is utazom, például Szlovéniába, a Dolomitokba, Izlandra vagy a Kanári-szigetekre, ahol szerencsére egy rokonunk is él. Egyébként utálok repülni, ezért járok ritkán távoli tájakra, autóval szívesebben utazom. Mivel kombink van, szoktam hippikiruccanásokat tenni a Tátra felé. Ez nálam azt jelenti, hogy napokig az autóban alszom, ott állok meg, ahol éppen jólesik, és arra megyek, amerre húz magával a táj.
Mindig egyedül fotózol, vagy a férjed és a gyerekeid is veled tartanak egy-egy túrára?
Salgótarjántól a Tátráig általában egyedül járok fotózni, nekem ez az igazi kikapcsolódás. Még bőven a sötétben indulok, fejlámpával mászok fel a hegyre vagy az erdőbe. Elég sok a vad felénk, tőlük szoktam félni, de mindig
van nálam medvespray. A hét-tíz napos fotós túrákra legtöbbször a férjem kísér el, nagy szerencsémre ő is nagyon szereti a természetet, türelmesen megvár, amikor fotózok. Amíg hosszú órákig fényképezek egy-egy patakban, vagy várom a fényeket, csillagokat, addig ő sorozatokat néz a telefonján. De a két kamasz fiammal is gyakran túrázunk itthon és külföldön a hegyekben. Szerencsére nagyon jó fejek, és a férjemmel együtt megvárnak, amíg szöszölök, vagy ha már unják, inkább elmennek egy hüttébe, és ott várnak rám.
Hogy néz ki egy napod egy-egy ilyen családi fotós túrán?
Hajnal 1-2 óra felé kelek, kimászok valamelyik hegyre, lefotózom a napkeltét, visszamegyek a családért, és
lenyomunk egy 15-20 km-es túrát. Megvárjuk a napnyugtát, majd az első csillagokat a hegyen, és csak azután megyünk a szállásra. Kicsit fárasztó ilyenkor a napi egykét óra alvás, de már megszoktam. Kedvencem, amikor fent alszunk valamelyik menedékházban, se internet, se wifi nincs, a kamasz gyerekeink ilyenkor jobb híján napokig kénytelenek velünk beszélgetni. Imádom!
Mi volt a legemlékezetesebb túra velük?
Amikor Tenerifén nyaraltunk, és őket is felvittük éjjel a Teidére, ahol a világon az egyik legcsodálatosabb az éjszakai égbolt, az volt számukra a legemlékezetesebb. Leesett az álluk attól, ahogy virított a Tejút az égen.
És számodra mi volt a legemlékezetesebb, amit soha nem fogsz elfelejteni?
Sok ilyen van, de számomra az, ahol a kedvenc fotómat készítettem. Kint voltunk a férjemmel a Dolomitokban, az időjárás-előrejelzés egyik délutánra záport jósolt, ami a kedvencem. Felmásztunk egy hegyre, de egész nap nem volt felhő az égen, nem is értettem, hogy lesz ebből vihar, de bíztam az előrejelzésben. Fent sétálgattunk, közben pedig kerestem valami előteret a hegyhez, ahonnan majd az elvonuló viharban fotózni tudok, hiszen a kulcsa egy jó tájfotónak, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyünk. Meg is tetszett egy sárga virágokkal teli domboldal, itt előkomponáltam telefonnal és fényképezőgéppel is. Késő délután végre a semmiből megérkezett a zápor, mi pedig addig fedezékbe vonultunk. Egy-két óra múlva csillapodott az eső, és láttam, hogy a nap körül elkezd fényleni az égbolt. Tudtam, hogy eljött az idő, így rohantam az előre kiszemelt helyszínre. Miközben futottam az esőben, már láttam, hogy a hegy előtt készülődik valami. A legjobbkor érkeztem meg, ugyanis pont akkor állt el az eső, a hegy alatt hömpölygött a köd, a hegy csúcsát pedig már megsütötte a nap, köpni-nyelni nem tudtam, sikítoztam örömömben, a kezem is remegett, nehogy elrontsak valamit. Éppen annyi időm volt, hogy kicsit felállítottam a záportól lekonyult virágokat, állványra raktam a gépet, és stackelve készítettem nyolctíz expozíciót. Mindez kb. négy-öt perc lehetett, majd újra leszakadt az ég, ezúttal jégeső formájában. Innentől már nem érdekelt a jég sem, fülig érő szájjal sétáltam vissza a férjemhez, hiszen a legjobbkor voltam a legjobb helyen, a képek pedig a kártyámon.
Amikor elutazol valahova, mindig előre megtervezed, hogy pontosan mit szeretnél fényképezni, vagy marad valami a felfedezésnek és a szerencsefaktornak is?
Rengeteg időt töltök éjszakánként fotós helyek keresésével. A Google Maps és a Google Earth jó barátaim. Minden számomra érdekes országra készítek Google Mapsben egy saját térképet, helyszínekkel, leírásokkal, ezeket mobiltelefonon meg tudom nyitni, így könnyen odatalálok, és a napi tervet is könnyebb összerakni. Egy 7-10 napos fotós túrán viszont sosem tervezem meg előre a pontos helyszíneket, csak úgy nagyjából, mindig az időjáráshoz alkalmazkodok, és a fények döntik el hova menjek. Az előrejelzést persze folyamatosan figyelem. Természetesen én sem fogok ki mindig tökéletes időjárást, ha bilikék az ég és nem tudok fotózni, felfedező túrákat szoktam tenni olyan helyeken, ahol érzésre szép lehet a táj. A Dolomitokban nagyon sok fotóra való
helyet találtam már így, ilyenkor figyelem a nap állását, a körülményeket, jegyzetelek, és a megfelelő időben viszszamegyek. Sok ilyen helyszín vár még rám.
Hogyan készülsz fel egy-egy fotózásra? Használsz applikációkat is a tervezéshez?
Ha először járok egy távoli országban, az egyik legfontosabb, hogy megismerjem a helyi időjárási körülményeket és a táj adottságait. Az első fotós túra ezért mindig a felfedezésről szól, ezért is szeretek visszajárni egy-egy helyre/országba, mert másodszorra már sokkal okosabban ki tudom használni a lehetőségeket, van helyismeretem. Az évek alatt elég mélyen bele kellett ásnom magam a meteorológiába, hiszen meg kellett tanulnom, hogy mikor milyen köd várható, tejföl-, vattacukor- vagy pászmás köd, és annak megfelelően megyek hajnalban a helyszínekre. Az applikációk közül a YR és a Windy a kedvenc időjárás-előrejelzőim. Ezen-
felül a fotós túráimat általában újhold idejére tervezem, hogy ha nincs felhő, akkor tudjak éjszakai képeket is készíteni. A PhotoPills nevű applikációval szoktam a helyszínen bemérni, hogy pontosan hány órakor lesz a Tejút a kiszemelt előtér mögött. Ha pedig fent alszunk a hegyen, például egy menedékházban, akkor a minimálisra csökkentem a fotós felszerelést, hogy minél kevesebbet kelljen cipelni, a teleobjektívet általában nem viszem föl, helyét hálózsák és egyéb kellékek váltják fel.
Biztosan rengeteg gyönyörű képpel térsz haza egyegy fotós túráról. Én azt vallom, hogy inkább legyen kevés, jól megkomponált fotóm, ahol a fények is a helyükön vannak, mint sok „turistafotóm”. Ha az egyhetes fotós túrán összejön 10-15 kép, az már jó. Minden másra ott a telefon, amit igen gyakran használok egyébként. Megesik, hogy telefonnal jobb képeket készítek, mint fényképezőgéppel.
Meddig mennél el egy jó képért? Kerültél már necces helyzetbe?
Mint minden tájfotóssal, velem is történt már olyan eset, amire utólag azt mondtam, hogy nem vagyok normális, ezt nem kellett volna. Az egyik legemlékezetesebb két éve, télen történt, amikor kiugrottam az Alacsony-Tátrába. Csodálatos idő volt, alattam úszott a köd, a hegytetőn pedig a nagy hó alatt meghajlottak a fenyőfák. Ahogy másztam egyre feljebb, úgy nőtt a hó mennyisége is, a hegy közepén még „csak” combközépig ért, a hegytetőn, ahol nem volt megfagyva a hó teteje, ittott majdnem derékig süllyedtem. Teljesen felkészületlen voltam, életemben nem láttam még ennyi havat, erre álmomban sem számítottam. Valahogy felküzdöttem magam a hegytetőre, ahol teljesen magával ragadott a látvány. Az egész napot fent töltöttem, fotóztam a csodás tájat, és gondoltam, megvárom az első csillagokat, mert az milyen jól fog kinézni a hótól roskadozó fákkal,
Piroska felszerelése
A Sony A7RIII fényképezőgépéhez egy nagy lá tószögű Sigma 14 24 f2.8 as objektívet, egy Sony 24 105 f4 es alap zoomot és egy Sigma 100 400 F5 6.3 as teleobjektívet használ. Szokott drónnal is fényképezni, egy Mavic 2 Próval. Használ kü lönféle szűrőket és kétféle állványt is, a hegyekbe a kisebb és könnyebb statívot szokta vinni.
Mindig van a fotós hátizsákjában 2 db fejlámpa, törlőkendők, szükség esetén a fényképezőgépre húzható zuhanysapka, power bank, töltőkábelek, 2 db tartalék akkumulátor, memóriakártyák, bics ka, medvespray, gyógyszerek, sürgősségi túlélési mentőtakaró, csoki, valamint vékony sapka és kesztyű, ami a hegyekben nyáron is kellhet. Ezen felül évszaktól és helyszíntől függően túrabotot, hómacskát, hótalpat, gumicsizmát és sátorozási kellékeket is visz magával.
lefelé pedig már könnyebb lesz mennem. Napnyugtakor eszméletlen szép időjárási kondícióim voltak, aranylott minden, a köd is feljebb jött, már dörzsöltem a tenyerem, hogy milyen klassz képeket fogok készíteni a csillagokkal is. Viszont ahogy lement a nap, a ködpaplan azonnal megemelkedett, és két perc alatt beterített mindent, de úgy, hogy az orromig se láttam. A szél is feltámadt, ami elkezdte betemetni a lábnyomokat. Én marha meg ott álltam a hegytetőn, teljesen egyedül, tejfölködben, hidegben, és egyre csak sötétedett. Mivel a ködben semmit sem láttam, hiába volt rajtam fejlámpa, fogalmam sem volt, merre induljak el, ráadásul akkora hóban minden lépés iszonyat fárasztó. Teljesen az érzéseimre hagyatkozva indultam el az egyik irányba, majd onnan már csak lefelé jöttem, mindegy, hova, csak valahogy jussak le a hegyről. Életemben nem imádkoztam még annyit. Szerencsére a helyes úton jöttem, és eljutottam a kocsihoz. Akkor azért átgondoltam, hogy ennyit egy fotó sem ér! Másnap pedig azonnal rendeltem egy hótalpat.
Az utómunka is nagyon fontos, és gyönyörűen vannak kidolgozva a képeid. Ezt tanultad valahol?
Sem a fotózást, sem a Photoshop használatát nem tanultam, bár utóbbinál eljött egy pont, ahol megakadtam és Tomka Mihály segítségét kértem, aki amellett, hogy nagyszerű fotós, kiválóan ért a Photoshophoz is. Illetve több ismert természetfotós oktató anyagát megvettem, mint például Daniel Kordan, Ryan Dyar, Alex Noriega, akik sok hasznos tippet adtak.
A gyerekeid mit szólnak ahhoz, hogy az anyukájuk ennyire rajong a természetért, és hogy ilyen szenvedélyesen űzi a hobbiját?
Mikor kicsik voltak, szerintem azt hitték, hogy a fényképezőgép az egyik testrészem. Nekik természetes, ha
akkor indulok fotózni, amikor mindenki más hazafelé megy, vagy még alszik, így szoktak meg engem, tudják, hogy elszánt vagyok, és hogy milyen fontos része a fotózás az életemnek. Az elkészült fotóknál mindig kikérem a véleményüket, minden fotómra kérek egy pontszámot tőlük, a reakciójukból pedig már tudom előre, hogy egyegy fotó mennyire lesz sikeres másoknál is.
Változtatott rajtad valamit az, hogy fotózol?
Rengeteget. Az agyam folyton komponál, még az utcán is az összefutó vonalakat keresem. Sokkal nyitottabb és türelmesebb lettem, hiszen a tájfotózás egyik kulcsa a türelem. Órákig várok a fényekre, és amikor már feladnám, rátolok még egy lapáttal, és sokszor ilyenkor kapom a türelemért cserébe a csodát. Régen nem szerettem az esőt, viszont amióta fotózok, egyenesen imádom, hiszen az kell a drámai fényekhez. A gyerekeimmel is próbálom megszerettetni, és amikor kicsik voltak sokszor szaladgáltunk a nyári záporban csak úgy, mert vicces volt bőrig ázni. De volt, hogy direkt olyan nyári napra terveztem egy kirándulást, amikor tudtam, hogy délután zuhé lesz, és csak azért sem pakoltam esőkabátot a hátizsákba. Estünk-keltünk a nagy sárban, esőben az erdőben, életemben nem nevettem annyit, azóta is azt emlegetjük. Igazi családi csapatépítő, ajánlom mindenkinek.
A Fertő tó „árnyékában” megannyi szikes tó található az osztrák oldalon, amelyek körül pazar minőségű kerékpáros utak kanyarognak. Mi ezúttal a B20-as számút tekertük le, ami egy bő 50 kilométeres körtúrát jelent a környék legszebb részeit érintve.
Acímnek így első olvasatra nem sok értelme van, sőt iszonyú nagy sületlenség, de jól hangzik. Mentségemre legyen mondva, sem a mongol Kaliforniát, sem az osztrák pusztát – végre egy igazi Pußta, igaz, gulasch és tschikosch nélkül – nem én találtam ki. Az első részét V. G. Jan írta a mongolokról szóló trilógiájában, de egyáltalán nem biztos, hogy ebben a könyvben található ez a gyöngyszem, mert több mint harminc éve olvastam össze mindent a szigorlatra – ez a kifejezés is akkor égett belém.
Azaz a mongoloknak a messzi nyugaton lévő Kárpát-medence volt a nagy ígéret, az európai gyarmatosítóknak pedig
Kalifornia. A sztyepp nyugati határa a mai
Burgenland területén helyezkedik el, ez tény. A második részt pedig az osztrák idegenforgalom ötlötte ki, nem alaptalanul, például a Sissi című film „idealizált” magyar pusztát bemutató kültéri jelenetét az Illmitz (Illmic) környéki tocsogóknál forgatták.
Az illmitzi látogatóközpont parkolójától kezdtük a bő 50 kilométeres körtúránkat a B20-as jelzést követve
Debreceniként azért más fogalmaim vannak a pusztáról, de Tirolból nézve a Fertőzug ( Seewinkel ) tényleg az. Annyiban tényleg különleges, hogy mintegy 50 kilométeres kerékpáros körtúrával – a folyami árterek kivételével – minden, az Alföldre jellemző élőhelyet megismerhetünk. A homokbuckától a lápréteken, legelőkön, szőlőskerteken át a szikes mocsarakig, tavakig mindent. Egy kis kitérővel Podersdorfban még némi balatoni hangulatot is, sramlizenés kiadásban.
A túra előtt vagy után a látogatóközpont 1300 négyzetméternyi kiállítására is érdemes pár percet szánni
Az osztrák kerékpáros útszámozás szerint a most bemutatott túránk a B20-as számot kapta. Lakott területen kívül hagyatkozhatunk a jelzésekre, mert a táblázás és az útfelfestés kiváló, ott elvéteni az utat nem nagyon lehet. Lakott területen már nem árt felkészülni, de ahogy Ausztriában megszokhattuk, a térkép felett tanácstalankodó turistát látva az első arra jövő helyi segít, legyen az a földjére menő szalmakalapos, rövidnadrágos traktoros gazda
Utunk során számos kiépített helyről nézhetjük meg a környék élővilágát, ezért távcső mindenképpen legyen nálunk
Fotó: Nógrádi Attila
vagy egy komolyabb autó árával felérő bicikli gazdája – a fényképezőgépét és a hozzá tartozó objektívet nem számoltam bele.
Az illmitzi látogatóközpont parkolójától indultunk (Nationalpark Informationszentrum Illmitz). Ha a kedves olvasó történetesen máshonnan vágna bele ebbe a körtúrába, mindenképpen érdemes útba ejteni, mert egy kiállításon bemutatja, hogy mit is látunk majd, ezenkívül pedig rengeteg hasznos ingyenes kiadványhoz, térképhez is hozzájuthatunk, és az NP Neusiedlersee-Seewinkel szuvenírboltja is itt van.
Az osztrák nemzeti park a magyar Fertő–Hanság Nemzeti Parkkal közös logót használ, közös projektjeik is vannak – most például a Hanság (Waasen) kerékpárútfejlesztése van terítéken –, de nem egy szervezet, és a földtulajdon is eltérő. Míg a magyar oldalon a nemzeti park területe állami tulajdonban van,
az osztrák oldalon az állam magánföldeket bérel természetmegőrzés céljára a nemzeti park gondozásában. Ezeknek a földeknek jó része az Esterházy család tulajdona.
A látogatóközponttól délnyugatra indulunk el a falu központján keresztül. Murvás, de jó minőségű úton (mindenütt jó az út minősége, többé ezt nem említem) érünk el a Sandecknek nevezett tocsogóhoz (vagy másképp lápréthez).
Az út mellett V. Esterházy Pálról elnevezett madármegfigyelőt adtak át néhány évvel ezelőtt. Ostoba módon nem vittem magammal távcsövet, pedig itt aztán lehetett volna mit nézni. A madárhatározó teljes vízimadarakkal foglalkozó része ott keresgélt, lépegetett, röpködött a déli napon.
Egy madárhang-határozó alkalmazással gólyatöcsöt, nyári ludat és poszátát sikerült beazonosítani egy perc alatt, de gulipánt és godát is láttam, csak azok nem voltak éneklő
kedvükben. Ez egyébként a Fertőzug specialitása, hogy míg a Hortobágyon vagy bármely más Kárpát-medencei vizes élőhelyen tüzérségi távcsővel kell keresni a madarakat, itt jóformán meg kell állni, hogy át méltoztasson trappolni a libacsalád az úton. A gulipán meg csak azért nem jön oda hozzám, mert nincs rajtam semmi érdekes ehető. Egy szó, mint száz, szabad szemmel is rengeteg madarat lehet felismerni, de ha tehetjük, egy távcső felejthetetlen élményhez juttathat bennünket.
Innen kb. egy kilométer után érkezünk meg egy akácfás homokbuckához, ahol egy híres fehérszamár-istálló van némi vasfüggönyös romantikával fűszerezve. Ez utóbbit a Fertőújlakról ideszállított egykori határőr-megfigyelő torony adja, ami itt kilátóként funkcionál. Ez annak a
A B20-as jelzés néha murvás földutakon vezet, de végig könnyen járható
Fotó: Nógrádi Attila
Az egykori magyar
határőrtorony kilátóként funkcionál tovább az osztrák oldalon
Fotó: Nógrádi Attila
néhány magas vastoronynak az egyike, amely már a nyolcvanas években megragadta az osztrákok fantáziáját, és a Fertőt bemutató kiadványaikban a zöld nád, a fehér madár és a sárga virág mögött ezeknek a tornyoknak a fekete sziluettje jelent meg. Mára ez Ausztriában a magyar folklór része lett, nálunk meg a felejtsük el kategóriába tartozik.
A szamarak, ahogy délidőben a szamarak szokták, a porban hemperegtek, fülükkel, farkukkal csapkodták a bögölyöket, és egykedvűen nézték a turistákat. Itt néhány száz méteren a szekerek – Illmitzből és Apetlonból (Mosonbánfalva) induló turistákat szállító lovas kocsik – feljárják a homokos talajt, így előfordul, hogy néhány száz méteren csak tolni lehet a kerékpárt. Hasznos infó, hogy a szamáristálló falán van csap, inni ugyan nem biztos, hogy lehet belőle, de hűtésre mindenképpen jó. Én enyhe napszúrással zártam a napot, gyanítom a „buksi” (hátul gömbölyű) típusú kerékpáros sisaknak köszönhetően, mert 31-32 fok körül a tűző napon nem szellőzött rendesen. Korábban a hátul hosszított sisakkal nem voltak gondjaim.
A szamaraktól északnak visz utunk egészen az Illmitzet a tóval összekötő országútig. Ezen a szakaszon még itt-ott árnyas úton megyünk, de kiérve az útra, a további negyvenvalahány kilométert napon kell megtenni. Nyáron ezzel számolni kell, és tényleg nem felesleges aggodalmaskodás a napkrém használata.
Mintegy két kilométer után érünk el egy kerékpáros pihenőhöz, ami egy platánligetben található. Előrelátó tervezés az egyébként tájidegen, de gyorsan növő, terebélyes lombozatú platán ültetése. Egy fedett építmény alatt ivóvízkút is van, mellette egy akadálymentesített kilátóba kapaszkodhatunk el, ahonnan a Zick Lackére látunk rá. Június közepén voltunk itt, az előző hetek csapadéka és a meleg hatására
A németül értők részletes leírást kaphatnak a környék élővilágáról
virágba borult minden, a spektrum összes színében pompázó virágok, a rengeteg pillangó látványa felejthetetlen.
A környék falvai már a 18–19. században német többségűek voltak, de a Zick Lacke, Xixsee, Zicksee – nem nehéz felfedezni az egyébként iráni eredetű magyar szik szót – és különösen a Schoschto Lacke neve arra utal,
hogy évszázadokkal ezelőtt magyar népesség is élt a Fertőzugban. Ma a nyelvhatárt a Hanság (volt) mocsarai jelentik – északon német, délen magyar –, ami nagyjából egybeesik az országhatárral.
Ha már Zick Lacke. Az említett kis tó és a Fertő között néhány kilométer van csupán, és mindkettő szikes tónak minősül, de van egy lényeges különbség köztük. A Zick Lacke és a továbbiakban megismert kis tavak a jégkorszak végén visszavonuló jég felszínalakító hatásának köszönhetik létüket. Ezzel szemben a Fertő – a jelenleg elfogadott nézet szerint – egy tektonikus süllyedés miatt jött létre, ráadásul felszíni vizek is táplálják. A jégkorszaki tavacskák viszont csak a csapadékból kapják vízutánpótlásukat.
Pusztai életkép egy nádfedeles pihenővel, háttérben
a Fertő tó
A német Lacke kifejezés is ezt a fajta tavat jelenti, sem felszíni vízutánpótlás, sem lefolyással nem rendelkező kis vízteret. Erőteljes párolgás jellemzi mindkettőt, így fordulhat elő, hogy a Fertő sótartalma 33-szor nagyobb a Balatonénál. A kis szikes, nagyobb sókoncentrációjú tavak partján nem nő nád, míg a Fertőt egy majdnem összefüggő nádöv (Schilfgürtel) veszi körül. A „majdnem” amiatt van, mert Podersdorfnál a homokos-kavicsos talajt a nád nem szereti, így az az egyetlen olyan község, ami a tó partjára épült. A szikes tavak megmentésére európai uniós támogatású program indult 2023-ban, mert a száz évvel ezelőtti 3615 hektárból mára 656 maradt, nemcsak a klímaváltozásnak köszönhetően, hanem főleg a környéken folytatott mezőgazdasági tevékenység miatt.
Uniós programot is indítottak a rohamosan fogyó szikes tavak megmentéséért
Északnak megyünk tovább a virágos rétek és szőlők között az Unterer Stinkersee és a Oberer Stinkersee (Alsó- és Felső-büdös-tó) mellett. Mindegyik tó mellett több kilátó van, amelyek egyben szuper pihenőhelyek is egyben. Ez egy jó minőségű aszfaltszakasz, behajtani rá autóval nem lehet, és meglepő volt számunkra a sok rendőrautó. Ennek oka a határ közelsége vagy – ami még valószínűbb – a szigorú szabályok betartatása madárvédelmi okokból. Hiába
aszfaltozott a legtöbb dűlőút, azt csak a gazdák és kerékpárosok használhatják.
A bal oldalon lévő nádas egyre szűkül, ahogy a homok és a kavics lesz a jellemző talaj, a libákat villanypásztorral kell távol tartani az
Podersdorf hangulatos szélmalma megér egy kis kitérőt
úttól. Aztán hirtelen jobbra kellene fordulni, ha a B20-ast akarjuk követni. Az is bemegy Podersdorfba, de csak a szélén lévő szélmalomig, míg mi továbbmegyünk a falu központjába. Egyrészt megér egy kitérőt, ráadásul aki nyáron megy, fürödhet is egy jót, és több étkezési lehetőség is van. A tóparti hangulathoz pedig sokat hozzátesz a település hosszú stégjére épített világítótorony.
Ha visszataláltunk a szélmalomhoz – mivel letértünk a B20-ról, a Windmühle irányt kövessük a településen lévő eligazító táblákon –és ismét a jelzésen vagyunk, következik az út egyetlen unalmas és hosszú szakasza a Fertő tavi borvidék (Weinbaugebiet Neusiedlersee) részét képező szőlőültetvények és szántóföldek között. Itt aztán égett a napmeleg, tikkadt szöcskenyájak is voltak biztos, ha a szemembe folyt izzadságtól láttam volna. Életet mentett, amikor a Zicksee sarkán lévő kempingnél felfedeztük a „Trinkwasser” feliratot.
A Zicksee keleti oldalára egy hétvégiház-telep tapad, amit ki kell kerülni, ezért be kell menni St. Andrä am Zickseebe (Mosonszentandrás), de épp hogy elérjük a sarkát, el is fordulunk nyugati irányba, majd vissza a tópartra. Itt van az út legromantikusabb része. A tó nem nyílt vízfelület, rengeteg növény alkotta sziget tarkítja, gulipánok, gólyatöcsök, libák, hada úszik, lépeget, keresgél. Néha egy-egy fecske csivitelve repül el felette. (Van hattyú is, de őket a természetvédelem nem szereti.) A vadludak kelletlenül állnak fel az aszfaltútról, úgyhogy lassítani is kell, annyira azért nem bíznak bennünk, hogy a helyükön maradjanak.
Továbbmegyünk nagyjából déli irányba, de erős cikcakkban a szikesek szikeséhez, a puszták Pußtájához, a Lange Lackéhoz. A száz színben pompázó rétek között elérünk a krémszínű Lange Lackéhoz (ha Homérosznál lehet borszínű az Égei-tenger, a Lange Lacke lehet krémszínű). A tó partját olyan tömény szóda (nátrium-karbonát) borítja, hogy azt még a
Nyáron alaposan készüljünk fel napvédő krémekből, ruhákból, mert árnyék, az nem sok van
A földön fészkelő vízimadarakat óvják a kíváncsiskodó turistáktól
legkitartóbb sótűrő növények (sziksófű, szikiballa) sem bírják elviselni. A Lange Lacke nem szokott kiszáradni, a tőle északra lévő Wörten Lacken (kis tavak) közül viszont jó pár igen, és a helyükön sómező marad. Ahogy Debrecentől délre, Hosszúpályi és Sáránd térségében a helyiek gyűjtötték a szódát a kiszáradt tómederben, hogy azt a városi szappanfőzőknek eladják, úgy itt a Fertőzugban is foglalkoztak ezzel a tevékenységgel.
A Lange Lacke mellett járatja csúcsra az osztrák idegenforgalom a Pußta-hangulatot. A gémeskutat értem, és természetes, hogy néhány méter mélyen lévő talajvizet így emelik ki az állatok itatásához, de a szárnyékot – nádból kötegelt, eső és nap ellen védő sátorszerűséget – amolyan hortobágyi importnak tartom. Nem voltam kétszáz éve a Fertőzugban, ez tény, és most kis híján hőgutát kaptam, így elképzelhető, hogy itt is emeltek szárnyékot. Az egyébként a magyarországi értelemben vett népi kultúrát, népművészetet, rideg marhatartást már réges-rég maga mögött hagyó, polgárosodott osztrák határvidéken azért érdekes jelenség (vö. fiáker a budai Várban).
A Lange Lacke után meglehetősen cikcakkos útvonalon érünk vissza Illmitzbe. A Xixsee mellett haladunk el, amely nevében ugyan see (tó), harminc éve pedig még mocsaras terület volt, a gyakorlatban viszont egy legelőt megkerülve a Warmsee érintésével jutunk vissza kiindulópontunkhoz.
Túraútvonal kerékpárúton
Túraútvonal közúton
Szikes tavak
Mocsár, vizenyõs terület
Sziksó kiválás
Nemzeti park területe
Nádas
Szõlõ
Kilátó
Információs központ
Kerékpáros pihenõ
Állatpark
Szélmalom
Gémeskút
Kishartyán neve nem igazán csenghet túl ismerősen a természetjárók között, pedig a fővárostól alig másfél órányi autózásra fekvő település határában találjuk az egyik leglátványosabb és legtitokzatosabb, emberkéz alkotta üregrendszert. Az meg már csak hab a tortán, hogy a környékén is remek túralehetőségek és további látnivalók adódnak.
zemerkélő esőben indultunk el Budapestről Kishartyán felé, és
Vörös Attila kollégával – aki ezúttal a fotós szerepét öltötte magára – nem túl lelkesen szemléltük útközben a szürke ötven árnyalatát felvonultató felhőket. Attila szerencsére hozta a szokásos optimizmusát, ami rám is átragadt egészen addig, amíg ki nem szálltunk a kocsiból a kishartyáni temető melletti parkolóban, mert ekkor finom zápor kezdte el áztatni a környéket. Természetesen ennél a pontnál már nem lehetett meghátrálni, ezért kapucninkat felhúzva indultunk el a Kőlyuk-oldalhoz vezető földúton.
Az alig egy kilométeres utunk alatt szép csendben eláztunk, ám ami nekünk nem esett jól, az szemmel láthatóan megrészegítette a környék csigaállományát, mert akármerre néztünk, kisebb-nagyobb példányok bandáztak egymás hegyén-hátán. Egy marhatartó telepet – a falu egykori termelőszövetkezetét – elhagyva bukkant elénk az a jókora homokkőfal, amely a magasban kialakított üreget is rejti. Ez utóbbit szerencsére nem kellett sokat keresgélnünk, ugyanis közvetlenül a földút mellől vezet egy ösvény a feljáróhoz, előtte pedig fedett padokat, tűzrakó helyet és egy információs táblát is találunk.
Bemelegítésnek el is olvasom a tábla szövegét, és megtudom, hogy az előttem tornyosuló fal története mintegy 25-30 millió évre nyúlik vissza, itt ugyanis egy sekély vizű tenger hullámzott, és ennek egymásra ülepedett aljzatrétegei szilárdultak homokkővé. Ebbe a puhább kőzetbe vájta bele magát egy folyó az elmúlt pár tízezer évben, kialakítva a ma is látható völgyet és a csupasz, vízszintesen barázdált falat.
Azt, hogy kik és mikor vájták itt ki a Kőlyuknak és remetelaknak is nevezett üregrendszert, nem tudni, azt viszont igen, hogy több mint 130 köbméternyi anyagot termeltek ki.
A „barlang” több helységből áll: egy 6×5 méter alapterületű nyitott előtérből, amely amolyan nappaliként funkcionálhatott, egy 6 méter hosszú, 2 méter széles és 2 méter magas
Lenyűgöző látvány a több száz méter hosszú, 20-30 méter magas, közel függőleges homokkőfal, vagy ahogy hívják: Kőlyuk-oldal
teremből, amely a hálófülke lehetett, valamint egy 5 méter hosszú és mintegy 1,5 méter magas kisebb üregből. Ez utóbbit kamraként használhatták.
Mire idáig jutok az olvasásban, veszem észre, hogy Attila már fürgén kapaszkodik is felfelé a falba vájt lépcsősoron, és lekiabálva figyelmeztet, hogy csúszós a megázott homokkő. Tanácsát megfogadva kapaszkodom a látszólag vadonatúj korlátba, és gond nélkül feljutok a mintegy 20 méteres magasságban lévő bejáratig. Bár néhány perce olvastam az üreg pontos méreteiről, így is meglepődöm, hogy milyen tágas, nem kell kucorogni, fejet behúzni, gond nélkül sétálhatunk a „szobák” között. Ha ingatlanosként kéne elsózni a helyet, a tényleg gyönyörű örökpanorámát emelném ki első helyen, a jó alakíthatóságot és a csendes szomszédságot, ám a közművek hiánya tagadhatatlan tény, mint ahogy az is, hogy erősen felújításra szorul.
A puha homokkőfalak nagyon adják magukat, hogy a kreatívabb látogatók nyomot hagyjanak maguk után. Ezek közül egy szív formájú arc emelkedik ki a kidolgozottságával, de Vörös
A homokkőfal alsóbb része keményebb, sötét színű, míg a felső egyharmada világosabb és lazább szerkezetű, ezekben a rétegekben cápafogakat is találtak
A tatár- és törökdúlás idején menedékhelyül szolgált a helyieknek, valamint a 19. század végéig szerzetesek is lakták az üregeket – Fotó: Nógrádi Attila
Akár tökéletes bivakhely is lehet az egész évben szabadon látogatható remetelak – Fotó: Nógrádi Attila
A Kőlyuk-oldal és környéke – mintegy 13 hektáros terület – védett természeti érték
kollégával közös kedvencünk lett a Ceglédről érkezett Szívós Lajos meglehetősen szikár és lényegre törő bejegyzése is. Miután kinézelődtük és -fotóztuk magunkat, örömmel konstatáljuk, hogy időközben elállt az eső, így lebotorkálunk a lépcsősoron, és elindulunk a környéket is felfedezni.
A fentről megfigyelt Nógrádi-dombság barátságos lankái nagyon adják magukat egy kis természetjárásra, így szinte érthetetlen, hogy a kőlyuk környékén csupán egy jelzett (zöld kereszt) turistautat találni. Mivel ez a kőlyuk előtti földúton vezet, ezen indulunk el, majd rövidesen letérünk róla, hogy hátulról is megnézzük magunknak ezt a gigantikus
homokkődombot. Bár a nyár csúcspontján járunk, a bőséges csapadéknak köszönhetően buja zöld a táj, szinte hallani, hogy nőnek a különböző fűfélék a festői dombokon, pillangók libbennek egyik virágról a másikra, az idillhez már csak néhány kolompoló tehénke hiányzik, ám ezekkel sajnos nem találkoztunk élőben, csak a hátrahagyott lepények jelezték, hogy a környék nagyon is alkalmas legeltetésre.
Attila egyébként nem csupán remek fotós, de végzettségénél fogva biológus, így amolyan szegény ember David Attenborough-jaként kalauzolt a tájban, meg-meg állva egy érde-
Itt éppen két karolópók találkozott, de ebbe egyikük belepusztult
Térkép: Bába Imre
kesebb növénynél, de leginkább az ízeltlábúak hozták lázba. Ennek köszönhetően kicsit olyanná vált a tempónk, mint amikor még a kétéves kisfiammal indultunk el a száz méterre található boltig egy liter tejért, hogy két óra múlva visszaforduljunk félúton. Nagy különbség ugyanakkor, hogy amíg gyermekem csak elégedetten, de érthetetlenül dünnyögött a lépten-nyomon felbukkanó kis élőlények láttán, addig Attila egy rövid fajismertetőt adott a különböző jószágokról.
Így értünk vissza szép lassan Kishartyán határába a domb másik oldala felől egy bő négy kilométeres körtúrát megtéve. Akit érdekel a pontos nyomvonal és a kisgyerekes családoknak is ideális túra részletes leírása, azok számára a cikk végén található QR-kód használatát javaslom. Magáról a településről annyit kell még tudni, hogy nevét állítólag a honfoglaláskori Horka nemzetségnévből eredeztetik, és egy középkori
följegyzésekben említik először. A török hódoltság idején teljesen elpusztult, és csak 18. századi papírokban találkozni ismét a nevével. A vidék földesurai közül a Podmaniczky bárókat kell kiemelni, míg a látványosságok közül a faluközpontban található harangtornyot, valamint az 1712-ben épült római katolikus templomot. Természetesen nem hagyjuk ki a főút melletti kisboltot, így készleteinket feltöltve battyogunk vissza a temető mellett letámasztott autónkhoz.
A Kőlyuk és a környékén megtehető mintegy 4 kilométeres túra tökéletes családi program lehet egy délelőttre, de ha még van időnk és energiánk, érdemes a környéket is felfedezni, mert nem kevésbé érdekes helyeket járhatunk be. Attilával mi is így teszünk, ezekről az élményekről a keretes írásban olvashattok, illetve a QR-kódot használva részletesebb leírást is találtok.
Fedezd fel a Kőlyuk környékét a QR-kóddal elérhető túra segítségével!
Zagyvarónai salakkúpok
Megosztó szépségű, de mindenképpen nagyon érdekes tájseb lapul Salgótarjántól keletre, Zagyvaróna környékén, a Pintértelep közvetlen közelében. A Salgótarjáni Erőmű szénégetésének meddőjét, salakját halmozták itt fel két óriási salakhegybe az 1970-es években. A salakkúpok erózióját és élővilágát vizsgálva akár magunk is izgalmas felfedezéseket tehetünk.
Páris-patak szurdoka
Nemcsak vadregényességével hívogató a hírneves patakvölgy, de a helyenként mindössze néhány méteresre szűkülő, mély árokban izgalmas geológiai megfigyeléseket is tehetünk. Érdemes a feltáruló kőzetrétegeket és a fatörzsek évmilliós lenyomatait is figyelmes szemmel néznünk a Nógrádszakál melletti szurdokban.
Szent Lászlóhasadék és -forrás
A Keleti-Cserhátban, Mátraverebély közelében a Szentkúti-patak több helyen is mély szurdokot vájt a kőzetbe. A legnagyobb és a leghangulatosabb közülük a Szent László-hasadék. A falán látványosan lekövethetőek a geológiai rétegek a tengeri üledékes eredetű homokkőtől és mészkőtől a vulkanikus andezittufáig.
Virágos rétek, vadregényes erdők, az Alföldig kitáruló széles panoráma, egy látványos barlang és még sok minden más is várja azokat, akik bejárják a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Olasz-kapui tanösvényét.
Bükk-fennsík az ország egyik legszebb vidéke, amelynek nyugati szélén tesz egy 8,7 km-es kört az Olasz-kapui tanösvény. Ezen a sokszínű útvonalon nemcsak gyönyörű tájakat láthatunk, de kicsit belemerülhetünk a Bükk-fennsík távoli és közeli múltjába, és megismerhetjük annak élővilágát is.
Mi ezúttal szakember kíséretében indultunk útnak. Bartha Attila, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugat-bükki Tájegységének természetvédelmi őre úgy ismeri ezt a környéket, mint a tenyerét. Utunkat az Olasz-kapui parkolónál kezdtük, ahová – behajtási díj megváltása után – Szilvásváradról lehet feljönni autóval. A parkolótól azonban már nem lehet négy keréken továbbmenni, mert a nemzeti park értékes területén járunk, de nem is lenne értelme, mert a szembejövő sok szépséget úgyis csak gyalogosan lehet igazán felfedezni.
A tanösvény névadója, Olasz-kapu egy sziklaátvágás, amit eredetileg a megtermelt erdei termékek leszállításának megkönnyítésére, az itt közlekedő teherszállító kisvasút pályája miatt alakítottak ki 1918-ban. Nevét onnan kapta, hogy a szikla átvágását Thurzó Gáspár irányításával 18 olasz hadifogoly végezte. Az első világháborúban 470 ezer olasz katona került az
A Nagy-fennsík nyugati kapujánál, az 1918-ban elkészült Olasz-kapunál indul a túra
Osztrák–Magyar Monarchia fogolytáboraiba, közülük 18-an kerültek a Pallavicini őrgrófság területére, és dolgoztak itt.
1908-tól Wessely Károly osztrák iparmágnás volt a környék birtokosa, és az ő kezdeményezésére született meg a Szalajka-völgy–Tótfalusivölgy kisvasútja, hogy a kitermelt fát kön ynyebben elszállíthassák. Szilvásvárad környéke később, 1913-tól az 1948-as államosításig őrgróf Pallavicini Alfonz Károly tulajdona volt, és az ő idejében, 1920–21-ben építették tovább a kisvasutat a Kukucsó-hegytől az Olasz-kapun és a Virágos-sáron át az Őserdőig. Ezt a szakaszt a Szalajka-völgyi vonallal egy siklópálya kötötte össze. A 468 méter hosszú, 210 méter szintkülönbséget áthidaló sikló gépháza ma is látható a Kukucsó-hegy aljában. A fennsíkon az 1940-es évekig közlekedett a teherszállító kisvonat, a vasút régi nyomvonala sok helyen ma is látszik.
Egykor a Bükk-fennsíkon is járt kisvasút, amelynek nyomvonala sok helyen ma is beazonosítható Fotó: Fialovits Béla
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Olasz-kapui tanösvénye egy
közel 9 km-es körtúra
A Bükk középső részén elterülő Bükk-fennsík az ország legnagyobb és legmagasabb karsztfennsíkja. Az átlagosan 800 méter magasságú platót a Garadna patak két részre, a Nagy-és a Kis-fennsíkra osztja. Az előbbi nemcsak nagyobb területű, de magasabb fekvésű is.
Az Olasz-kaput a Nagy-fennsík nyugati kapujának is hívják, ezen belépve kezdtük meg túránkat. Rövidesen már fokozottan védett területen járunk, ami azt is jelenti, hogy a jelölt ösvényről nem térhetünk le. A tanösvény kezdeti szakasza egy keskeny műúton vezet, amit gyönyörű, virágos rétek szegélyeznek jobbról és balról is, mögöttük pedig bükkösök és telepített lucfenyvesek magasodnak. A fenyvesek telepítése a 19. század első felében indult meg a Bükkben a növekvő puhafaszükséglet kielégítése érdekében. A klímaváltozás hatásai az
itteni fenyveseket sem kerülik el, sajnos sok helyen láthatunk kiszáradó lucfenyőket.
A telepített fenyvesek különösen érzékenyek a klímaváltozásra, sok helyen látni elpusztult lucfenyőket
Utunk a fennsík legnevezetesebb hegyi rétjei közé tartozó Fekete-sár–Zsidó-rét-Keskeny-rét vonalon halad keresztül, ami nyári virágpompájában elképesztően gyönyörű. Ha közelebbről megnézzük a virágokat, sok közismert fajt láthatunk a szarvaskereptől a közönséges párlófűn és a nagy bakszakállon át a koloncos legyezőfűig. Egy-egy különlegesebb faj is előkerül, mint például a mókás nevű orchidea, a szúnyoglábú bibircsvirág, de még a bájos tarka nőszirom virágzó példányaiba is – majdhogynem szó szerint – belebotlottunk. Nyár végén és ősz elején virágzik a réteken a védett fecsketárnics, és a Bükki Nemzeti Park címernövényével, a szártalan bábakaláccsal is ekkor találkozhatunk.
A rétek sok szépséget tartogatnak. Például lápi gyöngyházlepkét és a védett tarka nőszirmot
A rétek helyén eredetileg erdők voltak, a 18–19. századtól kezdve azonban letermelték azokat, mert az üveghuták és vashámorok működtetéséhez, majd a két világháborút követő ország-újjáépítésekhez nagy szükség volt fára. Az irtások helyét később kaszálni és legeltetni kezdték, így az erdő már nem újult fel.
A laikus szem számára is első pillantásra feltűnnek a réteken látható kerekded mélyedések.
Ezek a töbrök a karsztvidékek legjellegzetesebb felszínformái, amelyek mérete a néhány métertől a több száz méterig is terjedhet, és ha megnézzük a térképet, a környéken elég sokat láthatunk belőlük.
A Zsidó-rét délnyugati szegletében található a Bükk legnagyobb oldásos töbre, a Mohos-töbör, amelynek neve a hírekből lehet ismerős. Ennek a hatalmas, 210 méter átmérőjű mélyedésnek az alján ugyanis gyakran mérnek rendkívüli hideget, még nyáron is előfordulhatnak itt mínuszok. Legutóbb például június elején mértek –0,15 fokot a Mohos-töbör alján. Ennek oka, hogy derült, szélcsendes éjszakákon, amikor a felszín kisugározza magából a hőt, a melegebb levegő felszáll, az alá szorult felszínközeli, hidegebb, sűrűbb levegő pedig megreked a töbör alján.
Bármennyire is csábító, a tanösvény mentén látható töbrök aljára nem lehet lemenni, hisz fokozottan védett területen járunk. Ráadásul a töbrök aljának hűvösebb, párásabb zugaiban
A Bükk-fennsík legnagyobb töbre, a Mohostöbör, amelynek alján nyáron is előfordulhat fagy
speciális, magashegységi növényfajok is előfordulnak.
A töbrök néhol szabályos sorokba rendeződnek, máshol két szomszédos mélyedés összeolvad, ikertöbrök alakulnak ki, megint máshol
nemcsak egymás után, de egymás mellett is töbrök mélyülnek. Erre jó példa a Zsidó-rét széles, lapos medencéje, amin az erdészeti műútról letérve vágunk át.
Ahogy Attilától megtudom, a rét onnan kapta az elnevezését, hogy a 20. század első feléig ezen a helyen volt a „hegyi piactér”, a kereskedők itt vették át az erdei munkások által megtermelt termékeket, mint a tűzifa, faszén, kiégetett mészkő. A kereskedők pedig akkoriban leginkább zsidó származásúak voltak.
Ezen a ponton Attilával bele is merültünk a környékbeli helynevek eredetének taglalásába, ugyanis akadnak még errefelé beszédes nevek. Attila szívesen „nyomoz” a helynevek eredete után, és nemcsak könyvekben vagy régi térképeken, de környékbeli idős emberekkel is gyakran beszélget ezekről.
A szomszédos rét, amin először keltünk át, a Fekete-sár nevének magyarázata logikusan kikövetkeztethető, ugyanis a nagyobb esőzések és a hóolvadás után a térségben keletkező sár színére utal. Van például Veres-sár is. Hasonlóan egyértelmű a fennsíkot délről határoló kövek egyikének, a Három-kőnek a neve, lentről, a völgyekből ugyanis három különálló
Egy különleges faj, a mókás nevű szúnyoglábú bibicsvirág
Koloncos legyezőfű és egy hangyaboly, amit valaki megkóstolt. Talán épp egy medve?
szikla látszik. De vajon honnan kaphatta nevét a közeli Faktor-rét? Erre például eddig még nem sikerült magyarázatot találni.
Ahogy a tanösvényen haladtunk, egyszer csak különös hangyabolyokra lettünk figyelmesek. Számomra már önmagában az is érdekes volt, hogy egy kisebb területen nagyon sok vöröshangyaboly volt, de még ennél is furább volt, hogy néhány úgy nézett ki, mintha valaki belemart volna egyet.
Milyen állat lehetett vajon? Kinek támad kedve olykor hangyákat és hangyatojásokat enni? Lehetne vaddisznó, de ahhoz túl magasan voltak ezek a kaparások, másrészt egy vaddisznó alighanem nagyobb rombolást végezne, amibe
ráadásul a boly alján kezdene bele, nem a tetejéhez közel. A szarvasok nem kedvelik a hangyacsemegét. Akkor lehet, hogy egy medve volt? Erre van esély, közelebbről még a karomnyomokat is látni véltük. Talán éppen a Mihály nevű medve járt itt az éjszaka, akit jól ismernek a szakemberek, ugyanis számos alkalommal feltűnt már a bükki vadkamerák előtt.
Napközben a medvék kerülik az ember járta helyeket, így nincs rá sok esély, hogy túra közben összefussunk velük. Attila sem találkozott még medvével itt, a Tátrában már igen, farkasokat azonban már látott egészen közelről a Bükkben is. A farkasoknak egyébként az ilyen töbrökkel tarkított réteken van egy speciális vadászati technikájuk. A kiszemelt prédát belehajtják a töbörbe, majd ahogy a menekülő
Lebontók és turistautak ha találkoznak. A tanösvény és a kéktúra útvonala hosszan együtt halad
Az útvonal mentén sokféle virágot látni, itt épp a réti margitvirág szegélyezi az utat
állat a túloldalon megpróbál kimászni, veszít a tempójából, a farkas pedig ezt könyörtelenül kihasználja.
A napsütötte virágos rétek után az erdőben folytattuk a túrát, mit ne mondjak, jólesett egy kis hűsítő árnyék. Nem messze tőlünk egy világos madár suhant át a fák között. Uráli bagoly volt, amelynek jó néhány példánya fészkel errefelé. Az uráli baglyok a fiókanevelés időszakában meglehetősen agresszívak, amennyiben veszélyeztetve érzik a fiókáikat, emberre, állatra egyaránt rátámadhatnak. Épp ezért a fiókák gyűrűzése nem veszélytelen művelet, a szakemberek védőszemüveget és védősisakot is használnak, hogy óvják testi épségüket az éles karmaival leginkább a fejre támadó madártól.
A túra egyik várva várt pontja, a Nagy-fennsík déli peremét szegélyező kövek egyike, a 950 méter magas Tar-kő, ahonnan szélesvásznú panoráma nyílik a Déli-Bükkre, és ha nem annyira párás a levegő, mint épp ottjártunkkor volt, akkor még a Tisza-tó víztükre is ott csillog a távolban.
A Tar-kő tetején nemcsak a kilátás és a mini karrmezővel tarkított sztyepprét-fragmentum érdekes, de az itteni növényzet is. Rögtön belebotlottunk a védett szirti gyöngyvesszőbe, de a sziklagyep lágyszárúi között és az azokon táplálkozó lepkéken is hosszan el lehet nézelődni.
A túra egyik legnagyobb botanikai indíttatású üdvrivalgása azonban nem itt, hanem az erdőbe visszatérve tört ki, megláttunk ugyanis két, még virágzó turbánliliomot. Ehhez a különösen szép, védett fajhoz korábban még sem nekem, sem fotós kolléganőmnek nem volt szerencséje.
Ahogy az erdőben lefelé ereszkedtünk, Attila néhány méter átmérőjű gödrökre hívta fel a figyelmünket . Ha nem mondja, magamtól biztos nem jöttem volna rá, hogy ezek egykori mészégető kemencék nyomai. Közelükben nagyobb vízszintes területeket is látni, amelyek régmúlt idők népeinek lakóteraszai lehettek. De hogy pontosan kik, mennyien és meddig laktak itt, azt nem lehet tudni.
A mészégetés tudományát Bélapátfalva térségébe valószínűleg a 13. században a IV. Béla által behívott ciszterci szerzetesek hozták magukkal, ahogy a szőlőtermesztést és a pisztrángtenyésztést is. A mészégetés során először a ma is látható gödröt ásták ki, majd a kemence falát az erdő talaján álló vagy ott megbújó mészkővel kirakták. A belső teret aztán telepakolták mészkővel, majd ahogy haladtak feljebb, úgy rendezték el a köveket, hogy azokból egy igluszerű képződményt alakítsanak ki. A kemence alján meghagytak egy nyílást, és ott táplálták folyamatosan a tüzet. A mészkőből 900-1000 fokon, 3-4 nap alatt távozott el
a szén-dioxid és a szennyezőanyagok, és lett belőle égetett mész. Az utolsó mészégető kemence a Bükkben Répáshuta határában, a mai Bükki Csillagda helyén állt, s a kétezres évek elején hagyta abba a munkát.
A Tar-kőről lefelé nemcsak a mészégető kemencék, de a hajdani kisvasút nyomvonalát is felfedezhetjük, sőt a tanösvény egy szakasza ugyancsak ott halad. Az útvonal érinti a Virágos-sár-hegy oldalában található híres Őserdőt, ami a hazai magashegyi bükkösök legszebb és legidősebb állománya. Mivel az Őserdő egyike a hazai erdőrezervátumoknak, turistaút nem halad át rajta, csak a széléről láthatjuk, milyen is az az erdő, ahol már régóta nincs semmiféle erdőművelés. Évente egy-két alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szervez ide szakvezetéses túrát, csak ekkor van lehetőség arra, hogy belépjünk ebbe az erdei szentélybe.
Az Őserdő első 25 hektárján még a 19. század elején hagytak fel a fakitermeléssel, majd 1942-ben Pallavicini őrgróf az Őserdő teljes mai területét kivette a gazdálkodásból, és átengedte a tudományos kutatások céljaira. Szó szerint tehát nem egy őserdőről van szó, ilyen
A mészégetés után visszamaradt mészkő, amit aztán apróra törtek
A tanösvény útvonala érinti a fokozottan védett bükki Őserdőt is, annak a szélén halad
nincs Magyarországon, de mivel már jó ideje nem alakítja azt emberi kéz, így mostanra már természetes erdőket idéz.
Ahogy összehasonlítjuk az Őserdőt azzal az erdővel, ahol a tanösvény halad, elég szembetűnő a különbség. Míg a kerítésen kívül egykorú bükkök állnak szálegyenesen egymás mellett, odabent különböző korú fákból álló, változatos szerkezetű erdőt látunk, ahol van aljnövényzet, cserjeszint, és a legidősebb fák 250-300 évesek is lehetnek. Az Őserdőben bőven van holtfa is, és ez nagyon fontos az erdő egészsége, illetve az erdei élővilág szempontjából. Az erdő lakóinak kétharmada kötődik valamilyen módon a holtfához. Attila ezzel kapcsolatban egy megdöbbentő adatot
is mond: míg a környékbeli erdőkben a holtfa aránya az erdőrész fatömegének csupán 8 százaléka, addig az Őserdőben ez az arány 57 százalék.
Túl voltunk már a túra háromnegyedén, amikor még mindig voltak hátra érdekes látnivalók. A Káposztáskert-lápa előtt bekukkantottunk például a Káposztáskerti-beszakadásba.
A 12 méter mély, zsombolyszerű függőleges barlangot 1995 és 1999 között tárták fel.
A munkálatok elején csak egy két méter mély lyuk volt itt, a négy év alatt azonban jelentős mennyiségű üledéket szedtek ki. Figyeljünk arra, hogy csak óvatosan nézelődjünk itt, mert nincs korlát a barlanggá vált víznyelő tátongó mély szája körül.
Nem messze innen egy másik barlang is nyílik, amit mindenképpen érdemes megnézni.
A 932 méteren található Kőrös-lyuk vagy Kőrös-barlang , de van, aki Kőrös-bércibarlangként ismeri, az ország legmagasabban elhelyezkedő forrásbarlangja.
Kívülről a széles sziklafal aljában csak egy gyönyörűen ívelt bejáratot látunk, amint azonban belépünk, a fejünk felett egy hatalmas ablakon át az erdő néz le ránk. E barlangrész mögött még egy nagyobb terem van, amiből egy szűk folyosó egy magasabban lévő kisebb üregbe vezet. A régészeti feltárások során cserépedény-
A túra végén még egy meglepetés: a Kőrös-lyuk felszakadt forrásbarlangja
töredékek mellett barlangi medve és barlangi oroszlán csontjai is előkerültek itt. A barlang fokozottan védett, de szabadon látogatható, zseblámpa jó, ha van nálunk. Ha kigyönyörködtük magunkat, a barlangtól már csak szűk negyedóra kell, hogy visszaérjünk kiinduló pontunkra, a parkolóba.
Az Olasz-kapui tanösvény alig 9 km hosszú, de változatos útvonalán annyi szépség és érdekesség található, hogy vétek lenne átrohanni rajta, bejárására minimum 5-6 órát, de inkább többet szánjunk.
Térkép: Bába Imre
Írta és fotók: Pál Máté
Déli szomszédunkra méltatlanul kevés figyelem jut, pedig természetjáró szemmel is igazi kincsekre lelhetünk itt: kétezer méter feletti csúcsok, érintetlen őserdő, brutális méretű szurdokvölgy és gyönyörű nemzeti parkok is szerepelnek az alábbi szubjektív összeállításunkban.
erbia kétségkívül nem tartozik a magyarok első számú túracélpontjai közé a Balkánon, némileg érthető módon. Természeti szépségekből ugyan bőven kijut az országnak, ám ezek nem versenyezhetnek Szlovénia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina vagy akár Koszovó csodálatos hegyvidékeivel, valamint Horvátország tengerpartjával, hogy csak a volt jugoszláv tagköztársaságokat említsük.
Ennek ellenére hazánk természeti kincseihez viszonyítva még így is egészen különleges látnivalók várnak a Szerbiába látogatókra. A mostani cikkben öt olyan kihagyhatatlan célpontot szedtünk össze, melyeket akár Szerbiát csak érintve, akár egy körutazás alkalmával érdemes lehet felkeresni, ha túrabakancs is lapul a csomagtartóban.
Bosznia-Hercegovinából hazafelé többször szemezgettünk már a szerb–bosnyák határon fekvő Tara Nemzeti Parkkal, de valahogy sehogy sem esett útba. Igazából pont ez volt a szerencsénk, mert így teljesen ismeretlenül tudtunk két csodálatos napot eltölteni a nemzeti park túráit felkutatva. Az odafelé út viszonylag zökkenőmentes volt, Čačak városáig
Fantasztikus
kilátás nyílik
BoszniaHercegovina irányába a nemzeti park legmagasabb pontjáról, az 1673 méteres
Veliki Stolac csúcsról
végig autópálya van a határtól, onnan pedig dugók, építkezések és kamionsorok között reggeli 6 órás indulás után délután 2-3 körül érkeztünk meg Mitrovacba. Itt érdemes szállást nézni, a központi elhelyezkedés lehetővé teszi, hogy csillagtúraszerűen járjuk be a környéket, de ezenkívül vannak még itt éttermek, turisztikai információs centrum és viszonylag jól felszerelt élelmiszerbolt is.
A Tara Nemzeti
Park területének
több mint
háromnegyedét sűrű, érintetlen őserdők fedik
A Tara Nemzeti Park legmagasabb csúcsa alig magasodik 1600 méter fölé, szóval klasszikus magashegyi túrákra itt ne számítsunk, viszont Európa egyik utolsó érintetlen, vad őserdejére, csodálatos kilátópontokra és panorámákra, világvégi pásztorfalvakra és parfümben úszó SUV-s belgrádi kocaturistákra igen. A nem-
zeti park egyik jelképe a Banjska Stena kilátópont, ahová egy hosszabb (mi ezt csináltuk) és egy rövidebb (a 99% ezt csinálta) úton is el lehet jutni, és ahonnan a Drina völgyének drámai látképe tárul elénk. A helyiek szinte mindegyike egy elég masszív Instagramportfóliót állított össze, amíg ott voltunk, persze tényleg nagyon fotogének a kilátópontok, de azért tíz képnél többet nem érdemes csinálni. Már csak azért sem, mert a nemzeti parkban elszórva hasonló kilátókat találunk, ahol persze a madár sem jár.
A második nap reggelén még felkapaszkodtunk a legmagasabb csúcsra, ellátva egészen a tengerpartig, kocsikáztunk a sok helyen kevésbé járható utakon, majd a Drina érintésével leautóztunk Bajina Bašta településre egy ebéd
A NyugatiMorava folyót rejtő OvčarKablar-szoros madártávlatból, amely a szerb ortodox egyház egyik történelmi központja is egyben
és kávé erejéig. Talán egy nappal többet érdemes az egész nemzeti parkra szánni, három nap alatt viszont már tényleg mindent látni lehet, és akkor talán még több esélyünk van látni a nemzeti park hatvan barna medvéjének egyikét, illetve a Drina kellős közepén álló híres magányos házat.
A Kablar-hegyen állva egészen közelinek tűnik a szomszédos Ovčar-hegy, amelyre több turistaúton is fel tudunk kapaszkodni
A Golija-hegységben eredő Nyugati-Morava folyó völgye Požega és Čačak városok között jelentősen összeszűkül, az Ovčar és Kablar hegyek közötti szurdokvölgyet nevezik Ovčar–Kablar-szorosnak. A völgy Čačak felőli oldalán a Nyugati-Morava három kanyarulatot ír le, ezekre a kanyarokra legjobban a völgy két oldalán lévő hegyek csúcsairól, a Kablar és az Ovčar tetején található kilátópontokról nyílik a legszebb kilátás.
A Kablar-hegyen található parkolót több oldalról is meg lehet közelíteni, bár az utak állapotával azért vigyázni kell. A kilátás fentről egészen pazar: a kanyargó folyó, a szemközti Ovčar-hegy és persze rengeteg ember, ha hétvégén megyünk. Alakítsuk úgy, hogy valamikor hétköznap legyünk fent a kilátóban, ezt pedig koronázzuk meg egy naplementével.
„Szerbia legmagasabb pontja az elmúlt évtizedekben sokszor változott a délszláv háború lezárását követően. Az ország jelenleg is több magashegység hazája, amelyek közül a Stara
Planina, vagyis a Balkán-hegység legnyugatibb része rejti Szerbia legmagasabb pontját, a 2169 méteres Midžor csúcsot. A szerb-bolgár határon fekvő Midžort a szigorú határvédelem miatt a 90-es évekig közepéig nem lehetett megmászni, mára azonban felkapott turistacélpont és síközpont is egyben.”
A túra kiindulópontjának szinte tökéletes helyszíne a Babin Zub hotel/vendégház, amely egyébként a fölötte magasodó, jellegzetes sziklaformákat felvonultató hegycsúcsról kapta a nevét. Az 1500 méteren fekvő hotelig jó minőségű autóút visz fel, persze ez nem mindig volt így, de a téli sportok térhódítása miatt már megérte normálisan leaszfaltozni az utat. A túrát mi délutánra időzítettük, így 14:00 órás indulás
A Balkánhegység szelíd hegyvidéke
talán nyár elején mutatja a legszebb arcát a hófoltokkal, vadvirágokkal és a zöldellő gyephavasi legelőkkel
után, 600 méter szintet lenyomva délután 4 körül már fent is álltunk a csúcson. Bár a Midžor és környéke kevésbé látványos, mint bármelyik másik balkáni csúcs a szomszéd országokban, mégis volt valami egészen lenyűgöző a túrában. Szinte alig találkoztunk turistákkal, és bármerre is néztünk, kisebb-nagyobb hegyek, dombok végtelen tengere hullámzott a szemünk előtt.
A 2169 méteres
Midžor hegyének kellős közepén áll a szerb–bolgár határkő is, így egyszerre két országban is lehetünk, ha felküzdjük magunkat a csúcsra
A bolgár oldalon aztán igazi alpesi táj, glaciális formakincsekkel gazdagított látványvilág fogadott minket, sőt, a messzi távolban még a román–bolgár határon kanyargó Duna körvonalait is ki lehetett venni. Ez tényleg egy olyan vidék, ahol a hétvégék kivételével igazából a madár se jár, és mi azért nagyon szeretjük ezeket a helyeket. A túra után az éjszakát a
már emlegetett hotelben töltöttük, este pedig a síresortnak épített, néhány száz méterrel lentebb található, jóval nagyobb hotel wellnessszolgáltatásait élveztük.
Mivel Szerbia nem EU tag, mindenképp kössünk utasbiztosítást, vegyünk egy helyi SIM kártyát pár ezer forintért, és töltsük fel alaposan a Revolut kártyánkat helyi valutával (így ingyenesen tudunk szerb dinárt levenni egy helyi ATM ből).
Talán erről a természeti látnivalóról volt a legnehezebb bármilyen információt összeszedni az utazás előtt. Bár a kanyon méreteit tekintve a legnagyobb egész Szerbiában, mégis úgy éreztük, hogy teljesen megfeledkeznek róla mind a szerb, mind a külföldi oldalak, amikor
A napfelkelte földöntúli fényei a Babin Zub hegycsúcs alatti vendégház ablakából A Lázár-kanyon döbbenetes méreteit egészen addig nem is tudjuk elképzelni, amíg ki nem állunk a kanyon peremére
az ország legszebb túráit veszik számba. Persze egy-két kilátópontot azért említenek a legtöbb helyen, de az általunk végigjárt túráról szinte semmit se találtunk. Igazából a térképen szúrtam ki egy kilátópontot, ahová ugyan több ösvény is felvezet, egyértelmű túraútvonalat csak a vége felé láttunk.
A Kovej nevet viselő kilátóegyüttes területén öt-hat remek kilátót is találtunk, amelyek közvetlenül engedtek rálátást a Lázár-kanyon nyugati felére. Sőt, volt olyan kilátó is, ahol egészen ki lehetett merészkedni a szikla szélére, így még jobban kitárult előttünk a brutális méretű szurdokvölgy. Ez pont az a rész, ahol a Valja de Mizlok és a Valja Mikulj patakok összefolynak, és a kétágú kanyon egy hatalmas kanyonban egyesül. A kanyon Zlot felőli végén, ahol parkolni is lehet, érdemes még megnézni a Lázárbarlangot is, amely szintén az egyik legnagyobb egész Szerbiában. A bejárathoz közelebb még két kilátópontot érdemes felkeresni, mindkettőből szinte végig be lehet látni a kanyont, ami egy jó zárása lehet a terület bejárásának.
A gigantikus méretű Kazán-szoros román oldalán már jártunk pár éve, most pedig útba ejtettük a szerb részt is, amely jelen esetben nemzeti parki védettség alá tartozik. Egy nem
A kanyonba vezető túrák kezdetén egy impozáns függőhíd vezet át a kanyont kialakító Zlotska folyó alsó szakaszán
túl magas, de jól kijárt ösvényen megközelíthető és egészen pazar panorámát kínáló csúcsot néztünk ki, a 768 méteres Veliki Štrbac személyében. Utolsó napunk reggelét így korán kezdtük, hogy még szép délelőtti fényekben tudjuk megnézni a Duna áttörését és a szomszédos dél-erdélyi hegyvidéket.
A túra egy fantasztikus bükkös erdőben vezet felfelé, vízvételi lehetőség pedig egy tisztáson fekvő erdei szállás mellett található. A nagy-
A Lázár-kanyon legszebb kilátását adó Kovej kilátó mellett egy hangulatos szabadtéri kocsma is található
Sztereotípiák Szerbiáról, és ami a valóság
● Veszélyes: egyáltalán nem, csak annyira, mintha Magyarország bármely pontján utaznánk éppen.
● Rosszak az utak: részben igaz, de sokat javult a helyzet. A Belgrád–Cacak autó pályát kínai hitelből és kivitelezőkkel szé pen megcsinálták, az országutak minősége pedig nagy átlagban jobb, mint Magyar országon. A hegyi utaknál egy két szakasz Nyugat Európában is megállná a helyét.
● Olcsó: nem feltétlenül, egy két dolog olcsóbb, de átlagban azért minimálisan magasabbak az árak, pl. a benzin is.
● Nem szeretik a magyarokat: a Vajdaság ban elképzelhető még ilyen, de a déli és keleti részeken a magyarok is ugyanolyan turisták, mint akár a németek vagy éppen a lengyelek.
jából 2 órás csúcsmenet alatt kb. 650 méter szintet és 7 km-t kell leküzdeni, lefelé pedig akár másfél alatt le lehet érni, útba ejtve a Duna fölé beúszó kilátópontot. Az izzadságcseppek persze itt is abszolút megérik, a csodás mészkőszirtekről tényleg az egész környéket be lehet látni, így aztán egy újabb szerbiai meglepetéstúrával zártuk le az ötnapos körutat.
BOSZNIA–HERCEGOVINA
HORVÁTO. MAGYARO. ÉSZAK-MACEDÓNIA
MONTENEGRÓ
ALBÁNIA
A többi pályamunkát a facebook.hu/turistamagazin oldalon találjátok.
Küldd be Te is a kedvenc képedet!
A következő hónapok témáit és a pályázattal kapcsolatos információkat megtaláljátok a https://www.turistamagazin.hu/kiiras oldalon. A beérkező pályamunkákat 2024-ben is előszűrjük, és az így kialakult válogatás képei indulhatnak majd a Hónap Fotója címért. Továbbra is egy nyertes alkotást Ti választhattok ki a leadott lájkjaitokkal az aktuális hónap 20. napjáig a Facebook-oldalunkon. Egy másik fotót a szerkesztőség zsűrije emel ki, amely bekerül a következő lapszámunkba, készítőjét pedig Turista Magazin-előfizetéssel vagy más ajándékkal jutalmazzuk.
Az augusztus–szeptemberi Állatok a természetben témánkra beérkezett sok izgalmas képet nézegetve jó volt látni, hogy nemcsak a szép tájakat, hanem a természetben lakó apróbb-nagyobb élőlényeket is észreveszitek, és ha úgy adódik, le is fotózzátok. Szerkesztőségünk zsűrije végül egy Tiszaalpáron készült, ügyesen elkapott pillanatot megörökítő képet emelt ki a mezőnyből. Így ezúttal a torzonborz selyemgémet ábrázoló fotó készítőjét, Ambrus Tímeát jutalmazzuk a Hónap Fotója címmel és az ezzel járó féléves Turista Magazinelőfizetéssel. Gratulálunk!
Ambrus Tímea: Rázd meg!
„A fényképen egy selyemgém látható, amint éppen megrázza magát, és tollai elegánsan körülveszik őt. A madár megközelítése igazi kihívás volt. Az odavezető út egy helyenként gyorsan mélyülő, mocsaras vidéken vezetett át, amelyet mellcsizmában jártam be egy forró nyári napon.”
Témáink 2024-ben (Zárójelben a beküldési határidő.)
Október–november: Ősz az erdőben (szeptember 12.)
December: Kedvenc vár- vagy templomromom (november 12.)
A Bükk keleti lábánál kalandozik ez a tartalmas, élménydús, családbarát útvonal, amit a kezdő- és végponton kisvasutazással tehetünk még felejthetetlenebbé. A paletta igen sokszínű: felkeressük a látványos klasszikusokat, de az erdő mélyét is felfedezzük a pihenőkkel és játszóterekkel tarkított útvonalon, aminek számos pontján rövidítési lehetőség is adódik, ha esetleg elfáradna a csapat. A túra elején mintegy bemelegítésként kényelmes sétányon keressük fel a lillafüredi függőkertet, a Palotaszállót, a vízesést, az Anna-barlangot és a csónakázással kecsegtető Hámori-tavat. Ezután a fák egyre sűrűsödő rengetegében kapaszkodunk a biztos vízhozamú Lencsés-forrás pihenőjéhez, majd célba vesszük a Kis-fennsík töbrös karsztvidékét, ami a felszínén a mélybe szivárgó vizet a repedéseken át a völgy alján felbukkanó forrásokhoz vezeti. A legvadregényesebb szakasz a Forrásvölgy matuzsálemi fákkal tűzdelt, mély katlana, de nagy élmény a Kecske-lyuk egyre szűkülő, sötét ürege is, aminek egy részét bekalandozhatjuk, ha akad nálunk egy zseblámpa.
A kisvasúttól a o jelzésen a Palotaszálló felé indulunk. Kitérőt teszünk a vízeséshez a sétányon és a függőkerten át. A f jelzésen a Hámori-tóhoz kanyarodunk. A o jelzésen érintjük a Lencsés-forrást és Lencsés-nyerget.
A Forrás-völgyön a f jelzés vezet.
A Király-kúttól a patakot követve a PT (Szív kör) jelzésen érkezünk a Csanyik-réthez.
A réttől jelzetlen ösvényen, majd röviden a o és o jelzésen kerülünk a Szinva patak túloldalára.
A jelzetlen, majd o jelű ösvény a Cserkészparkon át a Majális-park buszmegállóhoz visz.
A Szinva patak által táplált Alsó-vízesés 20 méteres magasságával az ország legnagyobb zuhataga. Elsőre talán meglepően hangzik, de kialakítása mesterséges: amikor a lillafüredi Palotaszállót építették 1927 és 1930 között, átformálták a meredek hegyoldalt, és létrehozták a patakot zuhanásra kényszerítő sziklalépcsőt is. Nagy hozam esetén dübörgő robajjal bukik alá a Szinva vize, ami az Anna-barlang bejáratához közeli kilátóteraszról a legszebb látvány. (Hazánk legmagasabb természetes vízesése a mátrai Ilona-völgyben található.)
A Bükk egyik leglátványosabb föld alatti élményét nyújtja a Kecske-lyuk ürege, amit némi kalandvággyal és egy zseblámpával felszerelkezve közel száz méter hosszan bejárhatunk az egyre szűkülő, kacskaringózó járatban a háromszög alakú szádától indulva. Az időszakosan ma is aktív forrásbarlang aljában patakmeder kanyarog, a járatban mésztufagátak és szép cseppkőformák váltakoznak. Élővilága és régészeti leletei miatt a Kecske-lyuk fokozottan védett. Ügyeljünk az épségére és a benne lakó többféle denevérek nyugalmára!
A Garadna és a Szinva patak találkozásánál természetesen keletkezett, de mesterségesen megnagyobbított Hámori-tó ma a Bükk egyik legromantikusabb látnivalója, amit a partján álló Palotaszálló és a tavat körbeölelő hegyek látványa koronáz meg. Smaragdzöld vizén csónakázni lehet, déli oldalában pedig hangulatos sétány csábít andalgásra. Eredetileg halastóként használták a bükkszentléleki pálos szerzetesek, később a vize a nyersvasat formáló hámorok kalapácsait hajtotta, sőt egy ideig még fürdőt is kialakítottak benne.
A Kis-fennsíkról a föld mélyére szivárgó, repedéseken és réseken közlekedő karsztvíz tör felszínre a Forrás-völgy alsó szegletében. Az igencsak bővizű forrás hozamának legnagyobb része láthatatlan: föld alatti vezetéken át távozik a völgyből, és a környékbeli lakosság ivóvízellátását szolgálja (ugyanúgy, mint a közeli Felső-forrás); a kútházat a hegy pereme rejti. Szerencsére mi is kortyolhatunk a kristálytiszta nedűből az út menti tisztás szélén álló forrásfoglalásnál, ahol piknikező hely várja a megpihenni vágyó vándorokat.
KIINDULÓPONT:
VÉGPONT:
TÁV:
IDŐTARTAM:
SZINTEMELKEDÉS:
SZINTCSÖKKENÉS:
ÁLLÓKÉPESSÉG:
Miskolc, Lillafüred kisvasútállomás
VÍZVÉTELI LEHETŐSÉG: Miskolc, Majális-park buszvégállomás
7,6 km kb. 3 óra
164 m
265 m a településen és a forrásokból
A túra végpontjának közelében van a Papírgyár kisvasúti megálló, így az útvonalat pár száz méterrel megtoldva kisvasúttal is bezárhatjuk a kört.
Étkezési lehetőség a túra kiinduló- és végpontján is van, a magunk által hozott finomságokat pedig a tűzrakóval felszerelt piknikhelyek bármelyikén kényelmesen tudjuk elfogyasztani.
Ahogy a címből sejthető, két teljesen eltérő karakterű vidéket kalandozunk be a lankás dombokkal tarkított hepehupákon. A látnivalókban bővelkedő bringaút szinte végig kis forgalmú, néhol ötcsillagos aszfalton vezet. Biatorbágyon átgurulunk a viadukton, amit Matuska Szilveszter felrobbantott a rajta robogó gyorsvonattal együtt. Etyeken, legfiatalabb borvidékünk egyik központjában a Körpince egy íven sorakozó épületei hívogatnak a helyi nedűk kóstolására. Pillantsunk rá a Magyar-kút csinos építményére is, ahol egykor az állatokat itatták. Botpuszta szép kápolnáját elhagyva gesztenyesor kísér minket. Bicske szőlői és présházai után egy kis kastélyra hasonlító mauzóleumra és egy csillagvizsgáló romjaira bukkanhatunk, Csabdiban pedig egy 13. századi templom maradványai rejtőznek. Tatabánya környéke már olyan vidék, ahol az itt élők életét a föld alatt rejtőző szén alakította át gyökerestül. A letűnt korral a Szabadtéri Bányászati Ipari Skanzenben ismerkedhetünk, de vár ránk a Turul-szobor és a Gerecse Kapuja Látogatóközpont is.
Biatorbágyon a viaduktra az Ybl Miklós sétányon jutunk. A táblákkal jelzett Etyeken kitérőt teszünk a körpincék felé.
A főútra visszatérve, a lejtő alján jobbra, Bicske irányában Botpusztára jutunk, rövid kitérőt teszünk a templomhoz. Bicske felé végiggurulunk a pincesoron, majd a dűlőút másik végén jobbra térünk.
A mauzóleumhoz és a csillagvizsgálóhoz a p jelzés visz. Tarján felé Csabdin kitérőt tehetünk a romtemplomhoz. Vasztély irányába tartva suhanunk Tarjánig, ahol balra térve Tatabányát célozzuk meg. Tatabányán felkapaszkodunk a turulszoborhoz, majd a Fő téren át érünk a vasútállomásra.
A Füzes-patak völgyét átívelő, 25 méter magas, kettős vasúti völgyhíd akkor írta bele magát a történelembe, amikor egy merényletben felrobbantották a déli oldali síneket, a mélybe rántva a bécsi gyors mozdonyát és az első kocsikat 22 halálos áldozattal. Habár helyreállították, ez a híd napjainkban zárva van, viszont a másikra gyalog vagy kerékpárral is fel lehet menni – sőt érdemes, hiszen remek panorámát kapunk a patakvölgyre és a körülötte nyújtózó városra. A vasútvonalat idővel északabbra helyezték, a régi állomás faluházként működik.
A falu központja feletti domboldalon álló, homályos történetű rom a 13–14. században épült kéttornyú templom déli részének maradványa. A rekonstrukciók alapján hasonló lehetett a zsámbékihoz: félköríves szentélyzáródású főhajóval, egyenes záródású mellékhajókkal, két kősisakos toronnyal rendelkezett. Az épületet árok és védőfal vette körül, ezen belül volt a temető, ahova még a 19. század elején is temetkeztek. A szépen gondozott helyszín mellett színpadot is emeltek, időnként rendezvények háttereként szolgál az épület.
Etyek határában, a Herceghalom felé vezető út mentén már messziről feltűnik a kopasz dombocskán álló, fehér falú, barokkos tornyú egyházi épület. Elődje a valahai Árpád-kori falu híveit szolgálta, de a török időkben megsemmisült. Az 1750-es években, amikor újratelepítették a környéket, a templomot is felújították, majd egy pici kolostort is toldottak hozzá. Habár a falak közé belépni sajnos nem lehet, érdemes kívülről megcsodálni a sok száz éves építményt és gyönyörködni a dombhátról nyíló kilátásban Etyek felé.
Az ősi magyar jelkép, a turul legismertebb hazai szobra 1907 óta figyeli a Tatabánya fölé magasodó mészkőszirt tetejéről az alatta elterülő tájat. A Kő-hegy meredek sziklaletörésének szélén, kőből rakott talapzaton áll a 8 méter magas, 15 méteres szárnyfesztávolságú, harcias testtartású bronzmadár, amely a karmai között Árpád kardját tartja, fején pedig aranyozott, stilizált magyar koronát visel. A szobor tövéből fantasztikus panoráma nyílik a városra, távolabb Oroszlány és Tata házaira, sőt tiszta időben Pannonhalma és Komárom is kivehető.
KIINDULÓPONT:
VÉGPONT:
TÁV:
IDŐTARTAM:
SZINTEMELKEDÉS:
SZINTCSÖKKENÉS:
ÁLLÓKÉPESSÉG:
VÍZVÉTELI LEHETŐSÉG:
Biatorbágy vasútállomás
Tatabánya vasútállomás
63,3 km
5 óra
693 m
729 m a településeken
A biatorbágyi viadukton gurulást semmiképp ne hagyd ki – egyrészt a kilátás miatt, másrészt mert hasonló műtárgyon legközelebb Ausztriában tekerhetsz.
Tatabányán a bányászmúlt leginkább a Bányászati és Ipari Skanzenben ismerhető meg, megéri a kis kitérőt a városon belül.
