Geokéktúra

from Turista Magazin 2021 május

História

Korábbi geokéktúránk – az OKT útvonalán – a KőszegiÍrta: Veres Zsolt hegység és egyben az egész Dunántúl legmagasabb pontján, a 882 méter magas Írott-kőn fejeződött be. Ha valaki azt hiszi, hogy a kék színnel jelzett, geológiai látnivalókban gazdag vándorút itt véget ér, akkor nagyot téved!

AMagyar Televízió forgatócsoportja 1986-ban Rockenbauer Pál vezetésével – alapos előzetes terepbejárások után – Velem és Szekszárd között végiggyalogolta a Nyugat- és a DélDunántúl kies tájait, leforgatva az ...és még egymillió lépés című televíziós fi lmsorozatot. Ennek az útvonalnak a nyomvonalán fejlődött ki később (kisebb-nagyobb változtatásokkal) az a napjainkban 542 kilométeres útvonal, amelyet a nagy előd tiszteletére Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RPDDK) névre kereszteltek el. Kétrészes sorozatunkban ennek a hosszú vándorútnak a földtudományi/geoturisztikai értékei közül mazsolázgatunk, olyanok közül, amelyekben a kő – így vagy úgy – jelen van. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Az Írott-kő metamorfitjaitól a hetési fazekasokig A Kőszegi-hegységet a Keleti-Alpok hazánk területére „átlógó” hatalmas takarója (Penniniegység) építi fel, amelynek eredeti magmás és üledékes kőzetei a földtörténeti mezozoikumban (középidőben, pontosabban a jurában és a krétában) létezett Pennini-óceán mélyén rakódtak le. Ezek a földtani képződmények

A Kőszegi-he

Geokéktúra a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán

gységtől a Mecsekig

Fotó: Szigeti Ferenc Albert

később a földkéreg nagyobb nyomással és hőmérséklettel jellemezhető, mélyebb régióiban metamorfi zálódtak, fi llitté, zöldpalává és egyéb metamorf kőzetekké átalakulva. Az Írott-kő csúcsáról Bozsok felé haladva ezeken a zöldpalás metamorf összleteken „faragta” ki az erózió azokat a kalapos köveket, amelyekkel a Kőszegi-hegységről szóló korábbi geokéktúrás cikkünkben már részletesen foglalkoztunk.

Az erdőkkel fedett és változatos domborzatú Kőszegi-hegység vidékét Bozsok térségében hagyjuk el, ahol az eddig megszokott hegyvidéki táj megváltozik. Ennek az oka, hogy kiérkezünk azokra a hegylábfelszíni területekre, amelyeket az Alpok irányából lefutó folyók (pl. Pinka) töltögettek fel és egyengettek el kavicsos hordalékukkal a jégkorszak (pleisztocén) óta. A domborzati értelemben egyhangú térszíneken erdők és szántóföldek között haladunk, földtani látnivalók nem, de kulturálisak annál inkább várnak ránk. Gondoljunk csak Szombathely épített örökségére vagy Ják csodálatos műemlék Szent György-templomára. Egyházasrádóc után már a Rábát szegélyező, folyóvízi teraszokkal tarkított kistájon menetelünk, majd Molnaszecsődnél érjük el a folyót. Pár kilométeres séta után az Árpád-kori Döröske falucskában találjuk magunkat, itt

Döröske Árpád-kori temploma a település feletti dombon Fotó: Veres Zsolt

A Rába folyó Molnaszecsődnél Fotó: Burger Barna azonban már a Kemeneshát élénkebb domborzatú területén járunk.

A Kemeneshát vidéke tulajdonképpen egy fi atal tektonikai folyamatok által kiemelt, vastag kavicstakaróval fedett térszín, amelyet a vízfolyások aprólékosan felszabdaltak. A kis patakok völgyeiben vagy az őket elválasztó hátakon települnek azok a kis lélekszámú, egyedi hangulatú falvak, amelyek érdekes kulturális látnivalókat rejtenek. Ilyen például Döröske 13. századi, román stílusú műemlék temploma, a szarvaskendi Sibrik-kúria vagy az ivánci Sigray-kastély, de a települések feletti szőlőhegyek zsúpfedeles présházait is idesorolhatjuk.

Az említett települések után az RPDDK útvonala már az Őrség néprajzi vidékén (a VasiHegyhát kistájon) hullámzik tovább, vízfolyások által kísért, csoda szép erdőségeken át (az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén). Az utunkba eső településeken (pl. Kondorfa) egy érdekes, csak erre a vidékre jellemző építészeti megoldásra lehetünk fi gyelmesek: a kódisállásra. Az őrségi kisszótár szerint ezt így határozhatjuk meg: „A kódisállás előteret képez a konyha és a pitvar között. Ez tulajdonképpen a konyha elé felhúzott kicsi, oszlopokon nyugvó, háromszöges homlokzatú tornác. Ez előtt a nyitott előtér előtt pihenhettek meg a régi idők vándorai, kódisai, itt várhatták meg az eső végét vagy az éjszaka elmúltát.”

Az Őrség felfedezése a Zala mentén Kondorfa után már a Zala folyócska völgyébe ereszkedünk le, ahol az Őrség két legismertebb települése, Szalafő és Őriszentpéter is fekszik. Ezeken a településeken, de kiváltképp Szalafőn, kiválóan megfi gyelhetjük az úgynevezett szeres településformát: hét dombtetőn hét szer (házcsoport) alkotja a falut. A legnyugatabbi Pityerszeren egy skanzen mutatja be eredeti helyén a fent nevezett településforma jellegzetes épületeit és használati eszközeit. Itt jegyeznénk meg, hogy Szalafő határában ered a Zala folyó is, mint ahogyan azt a település neve mutatja. A Zala folyását követve hamarosan az Őrség „fővárosába”, Őriszentpéterre érkezünk meg.

A városka legfőbb látnivalói az Árpád-kori eredetű Szent Péter-templom, valamint az attól délkeletre elhelyezkedő, 1982-ben feltárt középkori téglaégető kemence maradványai. Ez az objektum már előrevetíti, hogy az agyag a kőben szegény Zalai-dombság egyik legfontosabb nyersanyaga volt évezredeken át. Ezt a Kerka-vidéken (néprajzi nevén a Hetésben) elterülő falvakban is tetten érhetjük, különösen Magyarszombatfán. Ez a település volt

Jellegzetes őrségi táj Fotó: Gulyás Attila

Szabadtéri skanzen Pityerszeren Fotó: Szigeti Ferenc Albert

a vidék fazekasságának központja évszázadokon keresztül, hisz a rossz, agyagos földek sok mindenre nem voltak jók, ellenben a fazekasok kiválóan tudták hasznosítani a nyersanyagot. Az agyagból a helyi mesterek különféle cserépedényeket készítettek, amelyeket faluról falura járva értékesítettek, általában élelmiszerre cserélve azokat.

Magyarszombatfán 1944-ben még negyven fazekas (vagy helyi elnevezéssel gerencsér) dolgozott. Aki mélyebben meg akar ismerkedni az ősi mesterség rejtelmeivel, az a helyi fazekasházban nézzen szét alaposabban. A fa haranglábakkal, Árpád-kori templomokkal (pl. Velemér), népi építészeti emlékekkel „telehintett” őrségi és hetési falvakat a Zala folyó mellett fekvő Zalalövő térségében hagyjuk el, majd térünk át lassan a Göcsej kies területére.

Láthatjuk, hogy az eddig bejárt vidéken látványos földtani értékek nem tudtak kialakulni, hisz a területet fedő fi atal és laza pleisztocén (jégkorszaki), valamint holocén (jelenkori) üledékek (pl. kavics, homok, agyag, lösz) ezt nem teszik lehetővé. Ezért kemény építő- és díszítőkövekkel csak a különféle épületek falaiban találkozhatunk beépítve, s ezek közül is csak inkább az agyagból kiégetett tégla és a vályog dominál. De ne csüggedjünk el, hisz a Zalai-dombság keletebbi területein már kalapálható kőzetekkel is találkozhatunk.

Részletek Velemér csodálatos, Árpád-kori templomából Fotók: Horváth Béla

A zalai olajkutaktól a zalakarosi termálvízig A Közép-Zalai-dombság kistájon (néprajzi nevén a Göcsejben) vándorolva gyakran találkozhatunk az egykori olajbányászat emlékeivel. Egy ilyen himbás olajkút (vagy szakmaibb nevén himbás-rudazatos mélyszivattyús berendezés) rozsdásodó ipari emlékét tekinthetjük meg a Becsvölgyéhez tartozó Kislengyel határában.

Fazekasház Magyarszombatfán (jobbra) Fotó: Burger Barna Őrségi kerámiák (balra) Fotó: Horváth Béla

Már nem működő mélyszivattyús olajkút Kislengyel határában – Fotó: Veres Zsolt

Részlet a Kőszikla-szurdok vizenyős völgyéből – Fotó: Szigeti Ferenc Albert A zalai területeken az 1920-as években indult meg a kőolajkutatás, s itt mélyítették hazánk első, ipari kőolajtermelést adó fúrását, a Budafa–2 jelű kutat. Ebből 1937 novemberében indult meg az ország első, jelentős kőolajtermelése, s ehhez a kúthoz kapcsolódóan épült meg Magyarország első kőolajszállító csővezetéke is, Budafa (Bázakerettye) és Ortaháza között. A terület szénhidrogén-bányászatának fénykorán már régen túl vagyunk, de a szakmához kapcsolódó „maradványokkal” sűrűn találkozhatunk a zalai RPDDK-vándorlásaink során.

A vízfolyások által erősen feldarabolt, agyagos képződményekkel fedett zalai dombok között menetelve nemcsak az egykori bányászat emlékei köszönnek vissza, hanem az őrségi „szeres” településformához hasonló „szeges” településforma házcsoportjai is. Hosszú göcseji túránk során érintünk hangulatos, szép kilátást adó szőlőhegyeket, hamisítatlan zalai erdőket, kéklő felületű víztározókat (pl. Kistolmácsi-tó), „világvége-hangulatú” aprófalvakat és számos kulturális látnivalót is (pl. Homokkomárom kegytemploma, csömödéri kisvasút). A Nagykanizsától északkeletre található Nagybakónak térségében érjük el az eddigi vándorlásunk első igazi geológiai látnivalóját, egy homokkőbe mélyülő szurdokot. Szurdok a Zalaidombságban, ez vajon hogyan lehetséges?

A PANNON-TÓ NYOMAIval is találkozhatunk A Zalai-dombság felszínét döntően a legfi atalabb földtörténeti korok, a holocén (jelenkor) és a korábbi pleisztocén (jégkorszak) laza üledékei borítják (pl. kavicsos, agyagos és löszös képződmények). Az ezeknél mélyebben fekvő, idősebb és jóval cementáltabb (azaz keményebb) kőzetek csak olyan területeken tárulnak fel, ahol például egy vízfolyás bevágódása azokat fel tudta tárni. Ilyen hely a Nagy bakónaktól északnyugatra, forrásokkal „itatott” erdők mélyén húzódó Kőszikla-szurdok is (a Zalaapáti-hát kistáj területén járunk).

Itt egy időszakos vízfolyás (lépést tartva a terület lassú emelkedésével) gyakorlatilag „belefűrészelte” magát a földtani összletbe, elérve a mélyebb rétegtani helyzetben található, az egykori Pannon-tó parti régiójában a miocén végén lerakódott, különféle szemcseméretű és eltérő módon cementált homokkőrétegeket.

A Pannon-tó egy hatalmas víztömeg volt a Kárpát-medencében, amely kb. 12 millió évvel ezelőtt fűződött le a Szarmata-tengerről, majd jelentősen kiédesedve és később feltöltődve, kb. 5 millió évvel ezelőtt tűnt el végleg a földtörténet porondjáról (léte a késő miocénhez köthető). Feltöltődését folyók hatalmas üledékes testeihez, azaz deltáihoz kötjük, amely itt a Kőszikla-szurdok térségében is tetten érhető kalapálható, olykor keresztrétegzett, hullámfodros homokkövek formájában. A képen is kiválóan látszik, hogy a jobban cementált, keményebb egységek (mivel kevésbé pusztulnak, mint puhább társaik) párkányokat alkotnak, amelyek alatt/felett beöblösödések jöttek létre. Az eltérő cementáltság oka, hogy a lassan betemetődő és a kőzetté válás (diagenezis) útjára lépő homokkőösszletben a meszes oldatok nem egyformán cementálták a homokkőtest egyes részeit. A kőzetfi zikai tulajdonságokhoz (pl. porozitás, permeabilitás) igazodva bizonyos helyeken a kikristályosodó kalcitos cementásványok jobban „összetapasztották” a homokköveket, mint más részeken. Később a felszín közelébe kerülő és a homokköveken átszivárgó csapadékvizek kezdték el azt az oldási folyamatot, amely részben még ma is zajlik. A kalcittal cementált, kevésbé porózus részek útját állták az áramló fl uidumoknak, míg a porózusabb részek oldása sokkal intenzívebb volt. Ennek megfelelően az oldási, mállási folyamatok kihangsúlyozták a cementációs különbségeket, amelyek hatására egy rendkívül változatos kőzetmorfológia alakulhatott ki. A barlangszerű üregekkel tarkított, árnyas szurdok „végénél” (ahol a vízfolyás hátravágódása jelenleg tart) létrákon mászhatunk ki, s folytathatjuk utunkat a kék háromszög jelzés útvonalán (tanösvény). Ha időnk engedi, érdemes elsétálni a csodás környezetben található Eszperantó-forrásokhoz is, ahol szomjunkat olthatjuk és megpihenhetünk.

Ha kicsodálkoztuk magunkat a szurdokban, folytathatjuk vándorlásunkat Zalakaros felé. Tipp: érdemes megszállni az Örömhegyen álló kulcsosházban, ahol annak idején Rockenbauer Pál és csapata is eltöltött egy éjszakát. Ugyanitt találjuk a Rockenbauerkopjafát, amelynél leróhatjuk tiszteletünket a nagy előd előtt. Zalaújlak felett elhaladva Zalakaroson találjuk magunkat, ahol – ha időnk engedi – érdemes csobbanni egyet

A Rockenbauer Pál által kirakott matrica az Öröm-hegyen található kulcsosházban Fotó: Veres Zsolt

Mesztegnyői házrészlet Fotó: Burger Barna

a termálfürdő kellemes vizében. A 96 °C-os termálvízre olajkutatás közben bukkantak rá 1962-ben, ennek köszönheti a település fürdővárossá fejlődését.

A Belső-Somogy homokjától a zselici löszökig Zalakaros után a Belső-Somogy közel sík, homokkal és egyéb folyóvízi, valamint szél által felhalmozott üledékekkel fedett vidékén kezdjük el koptatni az RPDDK útvonalát. Nagyszakácsi és Mesztegnyő között a Marcalihát domborzata visz egy kis színt a relatíve egyhangú tájba. Mesztegnyő után a Boronkamelléki Tájvédelmi Körzet tavakkal és erdőkkel tarkított vidékén barangolhatunk, ahol még a Mesztegnyői Állami Erdei Vasút szerelvényeivel is találkozhatunk. Látványos és tanulságos földtudományi értékekért azonban egészen a Kaposmérőnél kezdődő Zselicig kell baktatnunk. Somogy és Baranya megye határán, Gálosfa és Szágy között, a zselici erdők mélyén egy különleges és kevésbé ismert földtudományi érték rejtőzik: a Csepegő-kő. A Sárközi-erdőben található földtani feltárás az RPDDK útvonaláról érhető el kb. 1,5 km-es kitérővel, a kék kör jelzés mentén. De mit is találunk itt? A Mecsektől nyugatra elhelyezkedő Zselic dombvidékének felszínét a pleisztocén (jégkorszak) hidegebb periódusaiban képződött löszköpeny és annak lepusztult, áthalmozott, talajosodott változatai borítják. A 3–30 m vastag negyedidőszaki üledékes rétegsor alatt viszont a Zselic fő tömegét is alkotó pannon üledékek húzódnak. Ezek a különféle szemcse-összetételű (agyagos, kőzetlisztes és homokos) képződmények a késő miocénben itt hullámzott Pannon-tó különféle vízmélységű tartományaiban ülepedtek le. A Csepegő-kő térségében az egykori tó part menti zónájában lerakódott, homokkővé diagenizálódott kőzetek bukkannak a felszínre.

Szilvásszentmárton és Zselickisfalud között Fotó: Burger Barna

A homokköves összlet kibukkanását a Kistótvárosi-patak egyik időszakos mellékvizének köszönhetjük, amely a Zselic szakaszos negyedidőszaki emelkedése miatt szinte „belefűrészelte” magát a területet borító üledékes rétegsorba. A kis vízfolyás a laza fedőtakarót átvágva elérte a mélyebb rétegtani helyzetben húzódó, keményebb pannon homokkövet, amelyben kicsiny „szurdokot” alakított ki. A „szurdok” hátravágódása egy jobban cementált és keményebb homokkőpadnál ért véget, amelyet a mederben áramló vizek csak egy kisebb vízesés kialakításával tudnak leküzdeni. A vízesés, akárcsak a vízfolyás, időszakos, és csak általában tavasszal nyújt megkapó látványt.

Látványos részletek a Csepegő-kő térségéből Fotók: Veres Zsolt

Travertínókiválás a Csepegő-kőnél Fotó: Veres Zsolt Megtudjuk, mi is az a travertínó A pannon korú homokköves rétegsor és a rajta kialakult kis „szurdok” mellett egy másik érdekesség is megfi gyelhető a Csepegő-kőnél, méghozzá a névadó jelenség. A területet felépítő homokkövek kőzetalkotó szemcséit karbonátos anyag (kalcit) cementálja, amely a talajon átszivárgó és szénsavassá váló víz hatására oldódik. A homokkövön átszivárgó, felszíni eredetű csapadékvizek oldják a kőzet karbonátos ásványait, majd ezek az arra megfelelő helyeken (pl. réteglapok felszínén, hasadékokban, törésekben) később kicsapódnak. Ezért van az, hogy a képen is látható, kimállott réteg helyén kialakult üreg tetején kicsiny cseppkövek kiválása tanulmányozható, csepegő vízcseppekkel. A vízcseppek jelenléte azt mutatja meg, hogy a cseppkövek növekedése ma is aktív. A Csepegőkő és Csepegő-kút környéke természetvédelmi oltalom alatt áll. Hasonló jelenséggel találkozhatunk a Gálosfa és Kaposgyarmat közötti erdőben is, ahol a Lozsiti-kút térsége tartogat a Csepegő-kőhöz hasonló földtudományi látnivalót. Az itteni természeti érték érdekessége, hogy a meszes homokkőből kioldódó kalcium-hidrokarbonát a homokkő meredek felületein édesvízi mészkőként (travertínóként) csapódik ki. A likacsos, porózus kőzet kiválását

az ott tenyésző mohák is segítik, amelyek élettevékenységük során szén-dioxidot vonnak el a vízből, segítve a szilárd kalcium-karbonát kiválását. Ide a zöld sáv turistajelzésen térhetünk ki az RPDDK útvonaláról.

A Zselic további földtani érdekességei a löszmélyutak, amelyek közül a legszebbek Simonfa körül tanulmányozhatók. A jégkorszakban a légkörből kihulló kőzetliszt egy sárgás színű, lösz elnevezésű üledékké alakult. Kisebb-nagyobb feltárásaival lépten-nyomon találkozhatunk zselici utunk során. Néhol sötétebb színű, vízszintes horizontokat is felfedezhetünk a löszben, amelyek a klíma egykori melegedésére és talajosodási folyamatokra utalnak (ezeket paleotalajoknak hívjuk). Hosszú RPDDK-s vándorlásunk az Írott-kőtől Abaliget vasútállomásnál ér véget, legközelebb már a Mecsek geokuriózumokban gazdag vidéke felé kalandozunk tovább.