geokéktúra
Korábbi geokéktúránk – az OKT útvonalán – a KőszegiÍrta: Veres Zsolt hegység és egyben az egész Dunántúl legmagasabb pontján, a 882 méter magas Írott-kőn fejeződött be. Ha valaki azt hiszi, hogy a kék színnel jelzett, geológiai látnivalókban gazdag vándorút itt véget ér, akkor nagyot téved! Magyar Televízió forgatócsoportja 1986-ban Rockenbauer Pál vezetésével – alapos előzetes terepbejárások után – Velem és Szekszárd között végiggyalogolta a Nyugat- és a DélDunántúl kies tájait, leforgatva az ...és még egymillió lépés című televíziós filmsorozatot. Ennek az útvonalnak a nyomvonalán fejlődött ki később (kisebb-nagyobb változtatásokkal) az a napjainkban 542 kilométeres útvonal, amelyet a nagy előd tiszteletére Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RPDDK) névre kereszteltek el. Kétrészes sorozatunkban ennek a hosszú vándorútnak a földtudományi/geoturisztikai értékei közül mazsolázgatunk, olyanok közül, amelyekben a kő – így vagy úgy – jelen van. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A
Az Írott-kő metamorfitjaitól a hetési fazekasokig A Kőszegi-hegységet a Keleti-Alpok hazánk területére „átlógó” hatalmas takarója (Penniniegység) építi fel, amelynek eredeti magmás és üledékes kőzetei a földtörténeti mezozoikumban (középidőben, pontosabban a jurában és a krétában) létezett Pennini-óceán mélyén rakódtak le. Ezek a földtani képződmények
46
|
w w w.t u r i s ta m a g a z i n . h u
A Kőszegi-he Geokéktúra a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán