SZUBJEKTÍV KÉK I

Az Alföldi Kéktúra gyalogszerrel

900 km-es me

ditáció

Kialakítása óta (1996) mindössze Írta és fotók: 1123 fő teljesítette Veres Zsolt az Alföldi Kéktúra közel 900 kilométer hosszú útvonalát. A legújabban már csak gyalogszerrel teljesíthető alföldi szakaszokon süp pedő homok, cuppogó ártéri agyagok, belvizes vagy éppen aszályos lapályok és fi noman szólva is meditatív túraszakaszok várnak ránk. Szóval akkor miért is jó az Alföldi Kéktúra?

ómagam 2007-ben kezdtem az J Országos Kéktúra bejárását túratársaimmal, és elég gyorsan rájöttünk, hogy a késő őszi és a téli időszakokban is érdemes lenne túrázni az edzettség megőrzése érdekében. Ennek a gondolatnak az lett az eredménye, hogy 2007. december 15-én már Bács-Kiskun és Csongrád megye behavazott határán, a Petróczi-iskola épületében álltunk, kezünkben az első alföldi bélyegzővel. Szegedi egyetemistaként kézenfekvő volt, hogy a Csongrád megyei szakasz bejárásával kezdjük el a végtelennek tűnő alföldi kék ösvény teljesítését. Ezt a mintegy 145 kilométeres szakaszt a gádorosi megyehatárig 6 túranap alatt gyalogoltuk le, egynapos túrák keretében. A nagyjából 20-25 kilométeres napi etapok során olyan vidékeken baktattunk végig, ahová az ember nem biztos, hogy magától elzarándokolna. Ruzsa, Zákányszék, Bordány, Zsombó, Szatymaz, Sándorfalva és Ópusztaszer között a kék ösvény telepített homoki erdőkön, tanyákkal és tanyasi kutyákkal

tarkított legelők, szántóföldek és gyümölcsösök között halad végig, jellegzetes hangulatot kölcsönözve a vidéknek. Az Ópusztaszertől keletre eső megyei kéktúraszakasz útvonala viszont már a Tisza egykori, asztallap simaságú ártéri területein halad, ezért itt már a homok helyett vendégmarasztaló sár ragadt túrabakancsunk talpára. Vándorlásunk során nemcsak a természeti, hanem a kulturális értékek mellett sem haladtunk el szó nélkül. Ezek közül a régi tanyasi iskolák épületei, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark látnivalói, Mindszent környékének ősi kunhalmai (pl. Ludas-halom) vagy éppen a nagymágocsi Károlyi-kastély emelendők ki. Az Ópusztaszer és Mindszent közötti túra egyik ikonikus pontja volt a Tiszán való átkelés, méghozzá komp segítségével. A tájat élettel az emberek töltik meg, ezért leírni is hosszú lenne azoknak a „helyi erőknek” a listáját, akikkel kéktúrázásunk során szóba elegyedtünk. Ez többek között azért nem volt nehéz, mert az AK teljesítéséhez szükséges bélyegzőhelyek szinte kizárólag vendéglátóipari egységekben, hétköznapibb nevükön kocsmákban működnek. Csongrád megye után Gemenc híres erdeje következett 2008 márciusában.

Lent és fent – még az Alföldön is A 45 kilométeres gemenci szakaszt egy kisebb baráti társasággal csináltam végig. Szegedről Szekszárdra vonattal érkeztünk meg. Első programunk Rockenbauer Pál kopjafájának megtekintése volt, megemlékezve arról a személyről, aki nélkül nem állhattunk volna ott. A hideg és havas napon nem is sejtettük azt, hogy az első kilométereken Bárányfokig (Szekszárd külterülete) mi vár ránk. A havas eső által feláztatott Duna-ártér cuppogó sarában egyet léptünk előre, kettőt vissza. Túratársaim – kamásli híján – ismert nagyáruházak reklámszatyraiból készítettek maguknak maszek kamáslit. Első túranapunkon Szekszárdtól a Keselyűsi csárdáig

bandukoltunk, este Szekszárdon aludtunk egy kollégiumban. Másnap visszatértünk Keselyűsre (Szekszárd külterülete), s a Duna egyik legnagyobb ártéri erdőségébe vettük be magunkat. Kezdetben aszfaltozott gáton, majd az ártéren haladtunk, ahol a Duna egykori holtágai és az erdei kisvasút sínpárjai kitartóan kísérték utunkat. A folyóvizek által kialakított formakinccsel jellemezhető Gemenc kies vidékét a Duna hídján hagytuk el, Baja városában befejezve vándorlásunkat. Májusban a maroknyi túracsapat visszatért Bajára, hogy 2 nap alatt teljesítse az Alföldi Kéktúra Baja és HajósPincefalu közötti, mintegy 50 kilométeres szakaszát. A nyárias időben egy jó 14 kilométeres „aszfaltozással” kezdtük Baja és Ósükösd (Sükösd külterülete) között kéktúránkat. Az AK szépségei közé tartoznak azok a hosszú, aszfaltos szakaszok, amelyek többek között arra jók, hogy az ember lábát teljesen kikészítsék. Mi ezt a 2 napos túra első óráiban már sikeresen abszolváltuk. Főleg én, azt gondolva, hogy a vadonatúj magashegyi bakancsomat itt, az Alföld aszfaltján és homokján töröm be. A betörés sikerült, de a bakancs törte be a lábamat, nem pedig fordítva.

Az Alföld esszenciája: homok, szikes, ártér Az Ósükösd utáni szakasz kiválóan bizonyította azt, hogy mennyire változatos tájegységeken halad keresztül az AK útvonala. Sükösd felé közelítve, a Szent Annakápolna irányából észrevettük azt, hogy a település egy jóval magasabb térszín peremén helyezkedik el, míg mi egy alacsonyabb lapályon vándorolunk. Ez azért lehetséges, mert itt találkoznak a Duna menti síkvidék és a Duna–Tisza közi hátság különböző karakterű tájegységei. A hátság egy kiemelt, futóhomokkal és lösszel fedett hordalékkúp, amelyet a Duna mintegy 30 ezer éve hagyott el, s került mai helyére, ahol már gátak közé

szorítva hömpölyög. E két táj találkozását metszettük el Sükösdnél, a Duna-völgyi-főcsatorna után. Bács-Kiskun megyei, 2 napos vándorlásunk első éjszakáját Sükösdön, a tornaterem tornaszőnyegekkel fedett padlóján töltöttük el. Másnap az Illancs elnevezésű, futóhomokkal fedett kistáj következett, ahol többek között az Alföld egyik legmagasabb pontját, a geodéziai mérőtoronnyal koronázott Ólom-hegyet (172 m) is „megmásztuk”. A nyárasokkal, borókásokkal és árvalányhajjal borított, szél formálta homokbuckákkal tarkított Illancs Érsekhalmánál ért véget, amely után a Duna-völgyifőcsatornát követve futottunk be Hajós pincefalvába, ahol a bélyegzés mellé igencsak jólesett a hűs hajósi bor.

Ezen év őszén még két túranap kellett ahhoz, hogy újra felmásszunk a hátságra, s Császártöltés, Kéleshalom és Kunfehértó érintésével befejezzük a Bács-Kiskun megyei szakaszt. A hosszú homoki vándorlás szép része volt a Kéleshalom környéki buckavilág, valamint a KunFehér-tó szikes medre. A szakasz furcsa eseménye volt, hogy Kéleshalmon az éppen vasárnapi ebédjét fogyasztó kocsmáros miatt nem tudtunk bélyegezni, ezért csak fotót készítettünk. A 115 kilométeres megyei szakaszt a már említett Petróczi-iskolánál fejeztük be.

Ti nem vagytok normálisak! 2009 márciusában estünk neki Békés (és részben Jász-Nagykun-Szolnok) megyének, amelynek kb. 210 kilométeres szakaszáról három szó jut eszembe: eső, sár, dagonya. Sikerült ugyanis a Gádoros és Körösszakál közötti megyei szakasz túrahétvégéit úgy kiválasztanunk, hogy éppen akkor vagy éppen előtte esett napokig. A Gádoros és Szarvas közötti 27 kilométeres etap fi noman szólva is meditatív szakasz volt, végeláthatatlan

és saras mezőgazdasági utakkal. Itt esett meg velünk, hogy egy zsigulis úriember Eperjesen el akart vinni minket autóval Szarvasig. Szinte veszekedésig fajult a dolog, mert nem értette, hogy mi miért akarunk gyalog menni. Mielőtt becsapta volna előttünk a Zsiguli ajtaját, annyit mondott: „Ti nem vagytok normálisak!” Következő kétszer egynapos túránk Szarvas és Mezőtúr, valamint Mezőtúr és Ecsegfalva között zajlott, szinte végig gátakon gyalogolva (Hármas-Körös, HortobágyBerettyó). A monoton, saras és esős gátmenetek szintén meditatív jellegét jól tükrözi, hogy Ecsegfalva előtt megcsókoltam a magyar anyaföldet annak örömére, hogy végre lementünk a gátról.

Természetesen a Szarvas és Ecsegfalva közötti 60 kilométeres gyaloglás számos természeti és kulturális látnivalót is rejteget. Például Szarvas és Mezőtúr műemlék épületeit, Szarvas mellett a történelmi Magyarország közepét, a Hortobágy-Berettyó folyó árvízkapuját vagy éppen a peresi bemutatóházat. A Békés megyében zajló további 2 × 2 túranapunk a 2009-es év novemberére, valamint a következő év februárjára tevődött át. Egy dolog nem változott a túrákon: az eső és a sár. Noha a ködös réhelyi pusztaságban túzokot még éppen láttunk, emlékezetes maradt a Körösladányba való megérkezésünk is. Koromsötétben, dagonyában és szakadó esőben estünk be a szállásra. A szállásadónknak egy kérése volt, hogy mossuk le a sár nagyját magunkról a kerti csapnál. A békés megyei befejező szakaszt Vésztő és Körösszakál között olyan belvizes időszakban csináltuk meg februárban, hogy érdemesebb lett volna csónakkal mennünk (lehet, nem véletlenül nevezik a tájat Kis-Sárrétnek). Zsadány határában viharos szél, vízszintesen érkező havas eső és egy jó eltévedés közepette ért engem egy olyan holtpont,

amely során többször megkérdeztem magamtól: „Mi a jó fenét keresek itt?” Ezen kisvártatva sikerült túllendülni, majd sötétben, cuppogó bakanccsal megérkezni Gesztre, ahol egy fűtött tornaterem várt ránk. Másnap Geszten a Tisza családhoz köthető műemlékek (pl. kastély, kripta) megtekintése után a Begécsi-víztározó és a Biharugrai-halastavak madárvártáinak érintésével fejeztük be küzdelmes Békés megyei szakaszunkat, a Sebes-Körös mellett fekvő Körösszakálban. Erről a területről már feltűntek az Erdélyi-szigethegység legnyugatabbi hegyláncai is.

Hídépítéstől a futóhomokig A folyóvizek által kialakított Körös-vidék vizenyős kalandjai folytatódtak Hajdú-Bihar megyében is 2010 decemberében. Körösszakál és Furta között (Bihari-sík) szintén egy belvizek alkotta „tengerbe” futottunk bele, ahol az elején még próbálkoztunk hídépítéssel, de hamar feladtuk a küzdelmet. A hídépítés lényege az volt, hogy a tóvá alakult erdőségnél megpróbáltunk faágakból olyan „pallókat” építeni, amelyeken át tudunk kelni. A hosszas építkezés után az első ember alatt lerogyott az egész, aki combközépig vizes lett. Utána már nem erőltettük ezt a módszert… A Bessenyei György nevével fémjelzett Bakonszegtől a Berettyó gátján húzódik az AK útvonala, amely Berettyóújfalut, Gáborjánt és Hencidát is felfűzi.

Következő évi januári túránkat már Nagykereki, valamint a Bocskai István kriptáját is rejtő Kismarja irányába folytattuk, majd elértük Pocsaj térségét. A geodéziai mérőtoronnyal koronázott Laponya-halomról leláttunk az Ér völgyébe, ahol annak idején a Tisza folyt, valamikor a földtörténeti jégkorszak legvégén. Létavértes városa után Álmosd térségében értük el a Nyírség kies vidékét, ahol már nem a folyóvízi árterek, hanem a szél által felhalmozott futóhomokformák váltak meghatározóvá,

erdőségekkel, homokbuckákkal és mesterségesen duzzasztott tavakkal. A mintegy 200 kilométeres és összesen 6 napig tartó Hajdú-Bihar megyei vándorlásunkat a középkori templommal büszkélkedő Nyíracsád és Nyírlugos között zártuk le a Gánás-hegyen.

Mivel Szegedtől egyre messzebb kerültünk, SzabolcsSzatmár-Bereg megyét, valamint a Sátoraljaújhelyig hátralévő lévő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszt (kb. 150 km) már kétszer 3 napos túrák keretei között teljesítettük. A túráinkra jellemző időjárási helyzet természetesen itt sem változott, de olyan kistájakon haladtunk át, amelyek természeti és kulturális látnivalói magukért beszéltek. Ezek közül kiemelendő az Alföld egyik legmagasabb pontja, a 183 méter magas Hoportyó, Nyírbátor műemlékei, Vaja reneszánsz várkastélya, a Farkas Bertalan szülőfalujaként tisztelt Gyulaháza, Kisvárda középkori vára, Pácin várkastélya vagy éppen Karcsa csodálatos Árpád-kori temploma.

A Nyírség tetejének számító Hoportyón igazán a csúcson érezhetjük magunkat

Karcsa középkori templomának legősibb része a rotunda, amely a 11–12. században épült Arany a kabátban? Nem tévedsz. A Labyrinth Loop Jacket™-ben található új Omni-Heat Infinity technológia a meleg új szintjét hozza el a sok ezer arany pöttynek is legyen.

Közel 4 éves vándorlásunkat 2011. december 4-én fejeztük be Tóth Ferenc és Szabados Zoltán barátaimmal a ködös Sátoraljaújhelyen, a vasútállomáson való utolsó pecsételéssel és egy üveg pezsgő elfogyasztásával. De vajon megérte ez a hosszú vándorlás?

Életem nagy kalandja: a változatos Alföld megismerése Vándorlásunk egyik alapélménye a több tucat, eltérő természetföldrajzi paraméterrel jellemezhető kistáj megismerése volt. Érintettünk futóhomokkal és lösszel fedett, buckás hordalékkúpfelszíneket, folyók által kialakított, asztallap simaságú ártereket, gátakkal szegélyezett folyóhátakat, sziksóval borított lapályokat. Az eltérő arculatú tájakat eltérő történelmi fejlődésű települések tarkítják, az adott vidékre jellemző népi kultúrával. A végtelen gyaloglás során megismertük hazánk legnagyobb tájegységének természeti és kulturális látnivalóit, s tudatosult bennünk, hogy az Alföld éppen annyira változatos, mint akármelyik nagytájunk. A felfedezés öröme mellett életünk egyik legnagyobb sportteljesítménye is volt az AK, hisz a sík terep mind fi zikailag, mind mentálisan megterhelő. A végeláthatatlan földutak, a tereptárgyak nélküli horizont, a hosszú aszfaltutak testet és lelket próbáló kihívást jelentenek. Azonban a legfontosabb dolog, amelyet az AK ad a vándornak: az önismeret és az önuralom. A hosszú út során kialakul az emberben egy soha véget nem érő kitartás, amely a mindennapokban is türelmesebbé és kitartóbbá teszi. Az AK tanít, nevel, átnevel. Nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy életem egyik legnagyobb kalandja volt, amelyet soha nem cserélnék el semmilyen más élményért.

Jó bornak nem, az Alföldi Kéktúrának viszont kell a cégér

„Az Alföld szinte végtelennek tűnő síkságain egyedül gyalogolva az embernek egyszerűen meg kell tanulnia jóban lennie önmagával.” (Varga Ágnes)

„Az OKT befejezése után volt pár év szünet, mire rávettem magam az Országos Kékkör folytatására. Az AK-t választottam, és kifejezetten gyalog szerettem volna megcsinálni. Nem bántam meg: már az utazások, a szakaszolások és szállások megszervezése is izgalmas feladat volt, hát még végiggyalogolni! Olyan tájegységekre, településekre jutottam el, ahová egyébként soha nem mentem volna, ha nem arra megy a kék jel.” (Kovács Attila)

„Gyerekkorom óta természetjáró vagyok, s egyben a harmadik magyar nő, aki megmászta a 7134 méter magas Lenin-csúcsot. Mit keresek akkor az AK-n, ahol nincs is hegy? Azért járom az Alföldet, mert ott »semmi sincs«. Nagyon pihentető egyedül lenni a gondolataimmal, egy, a nagyvárosi lakhelyemhez képest kevés ingert adó környezetben. Szeretem, hogy messzire ellátni, mindig találok valamit, amit nézegethetek. Tetszenek a virágzó fák tavasszal, a rengeteg madár a vízpartokon, a sebesen menekülő nyulak vagy rókák az út mentén, a termőföldek növényei, a tanyák, a városok templomtornyai a messzeségben”. (Oravecz Orsolya)

„Az Alföldet tisztelni kell, és ha kellő alázattal indulunk neki, akkor az Alföld megnyílik, szinte beszippant, megmutatja magát, az összes szépségét, rejtett kincseit, amelyek egyébként láthatatlanok maradnak. Ott van például a legendás Mezőtúr–Ecsegfalva-gátmenet, ahol része lettem a végtelen rónának, megéreztem a megfoghatatlant, azt a semmihez sem hasonlítható érzést, amiért bele lehet szeretni ebbe a tájba. Vagy a mindszenti révész, aki a felújítás alatt álló kompja helyett a motorcsónakjával vitt át a Tiszán, és amikor megkérdeztem, mennyivel tartozom, csak annyit mondott: „A komp az üzlet, ez pedig barátság!” Sinka Miskáék szinte már zavarba ejtő vendégszeretete. Egy szántóföld közepén, alig észrevehetően megbújó fehér templom romja, amelynek a szentélyében megfogtam a legalsó követ, és megütött közel ezer év történelme. A 41 fokban megtett 41 kilométer. A nyírbátori református templom sok száz éves, bámulatos tetőszerkezete. És persze a »szorgalmi feladat«, az utolsó pecsét a Nagy-nyugodónál. Miután beütöttem, leültem egy kőre, magam elé néztem, és elpattant bennem valami. Néhány bögöly és pár szúnyog még csípni is elfelejtett meglepetésében, látva, hogy egy hatvanéves, szentimentális, vén bolond sír, mint egy kisgyerek”. (Herczeg Antal)

„Sok túrázó kizárólag a szintemelkedésre gondol, ha nehéz túraszakaszokról van szó. Ezzel szemben az az igazság, hogy az Alföldi Kéktúra is jelentős kihívást jelent, különösképpen gyalogos teljesítés esetén.” (Tóth Ferenc)

„Sokan gondolják úgy, hogy az Alföld nem tartogathat számukra semmi újdonságot. Mégis, az Alföldi Kéktúra során olyan különleges élővilágot, változatos földrajzi és kulturális képet kaphatunk Magyarországról, amelyet sehol máshol nem lelünk meg kis hazánkban.” (Szabados Zoltán)