SZUBJEKTÍV KÉK IV

Szubjektív Kék iV. Hárman a Kéken

Élmények kiapadhatatlan forrása, irigylésre méltó teljesítmény, egy út, amely segít abban, hogy jobban megismerd az országot, a természetet és Írta: Tóth Judit önmagad. A kéktúrázás mindenkinek mást jelent, és mindenki azt kapja tőle, ami számára a legfontosabb. Három ember mesélt nekünk, akik különböző módon járták és járják a Kéket, más célok vezetik őket, egyvalami azonban közös bennünk: a kéktúrázás során életre szóló élményekkel lettek gazdagabbak.

„Azóta is keresem ezt az élményt” Őze Erzsébet szegedi ápolónő 2017-ben éppen 30 éve dolgozott már a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében, amikor – egyfajta jubileumi ajándékként magának – nekiindult az Országos Kékkörnek (OKK). A terve az volt, hogy egyedül és egyhuzamban minél többet teljesítsen a több mint 2500 kilométer hosszú útvonalból. „Amikor március 23-án elindultam, még alig volt egy-két virág, mire felértem a hegyekbe, már kivirágzott az erdő.”

Erzsébet szó szerint belegyalogolt a tavaszba, és 23 nap alatt több mint ezer kilométert tett meg Sándorfalvától Nagymarosig. A Dunakanyarban megszakította útját, mert a családjának szüksége volt rá, de azt mondja, addigra már annyi élményt gyűjtött, hogy úgy érezte, megtelt a lelke a szép dolgokkal. Bár azóta eltelt négy és fél év, most is beleborzong, ha visszagondol ezekre a napokra. „Úgy éreztem, hogy eggyé válok a természettel, része vagyok a természet körforgásának. Mindennap szinte már a napfelkeltével indultam, és este naplementével értem a szállásra. Reggel hallottam a madarak ébredését, délben azt, ahogy elcsendesednek,

Fotó: Tassy Márk

Forrás: Őze Erzsébet Fotó: Farkas Péter

találkoztam őzekkel, a Zempléni-hegységben egy egész szarvascsordával.”

Erzsébet korábban sokat teljesítménytúrázott, egy idő után azonban úgy érezte, a szintidők hajszolása közben kicsit elveszítette a kapcsolatot a természettel, mintha gyorsított felvételen látta volna az erdőt. Miután megfogalmazódott benne az ötlet, hogy egyedül elindul az Országos Kékkörön, el is kezdte a szervezést, az élet azonban akkor közbeszólt. „2015-ben Lyme-kóros lettem, két év ráment a gyógyulásra, több hónapos antibiotikum-kúrák mellett voltak olyan időszakok, amikor alig

Fotó: Tassy Márk

tudtam menni. Amikor végre helyrejöttem, pontosabban megtanultam ezzel együtt élni, arra gondoltam, itt a megfelelő alkalom.”

A munkahelyén szerencsére hosszabb szabadságot kapott, ő pedig belevágott a nagy kalandba. „Korábban nem voltam igazán egyedül az erdőben, ráadásul félős is vagyok, szóval ebből a szempontból kicsit átgondolatlan voltam.” Az alföldi szakaszokon leginkább az idegőrlő szálláskeresés és az egyedüllét viselte meg. „Útközben nem nagyon találkoztam túrázókkal, de a helyiekkel mindig váltottam pár szót, mert kíváncsi voltam, hogyan élik a mindennapjaikat.” Nem tagadja, volt olyan, hogy felmerült benne: haza kellene inkább menni. „Az Alföldi Kéktúra utolsó szakaszán, ahogy a Tiszahídon álltam, eszembe jutott, hogy most legszívesebben beülnék egy csónakba, és hazamennék. De amikor megláttam a Sátoroshegyeket, majdnem elsírtam magam. Akkor tudatosodott bennem, hogy Istenem, itt vagyok, gyalog feljöttem! Ez hatalmas érzés volt.”

Fotó: Francz Ilona Forrás: Őze Erzsébet

Az Alföldön próbálta tartani magát az előre eltervezett távokhoz, emiatt sokszor sötétben ért a szálláshelyekre, de aztán a Nyírségben valami megváltozott benne. „Nyírderzsen volt egy büfé, bementem pecsételni, ettem, ittam, és az ott dolgozó hölgy adott nekem egy követ, amelyre az volt ráírva, hogy Hálakő. Ez a kis kő valahogy előhozta belőlem, hogy mennyire hálás vagyok a sorsnak mindezért. Rájöttem, hogy ez egy vissza nem térő lehetőség, és inkább élveznem kellene a perceket, semmint hajszolom azokat. Attól kezdve kicsit más lett az egész, elengedtem magam, és teljesen ráhangolódtam a természetre. Jó volt fi gyelni, hogy a különböző hegységekben mennyire másképp jön el a tavasz, például amikor az egyik helyen már a gyöngyvirág nyílott, a másik helyen még a hóvirág. Útközben azt is észrevettem, hogy a különböző hegységek hangulata mennyire más, még a szél is másképp fúj az egyik hegyen, mint a másikon, másképp rezdülnek a fák, és egész más kisugárzása van az erdőnek.”

Amikor Nagymarosról hazaindult, úgy érezte, mintha egy távoli vadonból tért volna vissza a civilizációba. Tanulságos volt számára az is,

Fotó: Burger Barna Fotó: kekkorfutas.hu

hogy egy hátizsáknyi holmival tökéletesen elvolt 23 napig. „Jó érzés ezt megtapasztalni, és kicsit át is értékelődnek a dolgok azzal kapcsolatban, hogy valójában mire is van szükségünk ahhoz, hogy boldogok legyünk.”

Erzsébet szeretné befejezni az Országos Kékkört, és ha lehet, a másik felét is ugyanúgy, egyben járná be. Bár, ahogy mondja, erre lehet, hogy csak nyugdíjasként lesz majd ideje. Addig is túrázik, fut, és megpróbál minél több időt a természetben tölteni, ami a tökéletes feltöltődést jelenti számára a munkája mellett. „Nemrég vettem egy sátrat – pedig már többszörös nagymama vagyok –, és nekiindultam a hegyeknek, hogy újra több napig kint lehessek a természetben. Reméltem, hogy egy kicsit visszakaphatok valamit abból az élményből, amelyet akkor, az alatt a 23 nap alatt éltem át.”

„Számomra a teljesítmény már nem cél, hanem eszköz” Amikor először beszéltünk telefonon Szarvas Mátyással, kiderült, hogy az interjút kicsit halasztanunk kell, mert épp egy hatnapos ultrafutó versenyen van. Aztán pár nappal és pár száz kilométerrel később egy kiegyensúlyozott, határozott hang szólt bele a telefonba. Egy olyan emberé, aki az életét is úgy éli, ahogy elképesztő futásait teljesíti; tökéletesen tisztában van azzal, hogy mire képes, és amire képes, azt véghez is viszi.

Fotó: kekkorfutas.hu Mátyás békéscsabai származású, de tíz éve a Balatonnál, Vonyarcvashegyen él családjával. Hatvanéves korára már annyi kilométer van a lábában, mintha négyszer megkerülte volna a Földet. Jó néhányszor körbefutotta már Békés megyét és a Balatont, többszörös országos bajnok ultraterepfutásban, legutóbb pedig (2020 őszén) 39 nap alatt végigfutotta az Országos Kékkört. Ez több mint 2500 kilométer megtételét jelenti napi 8-10 órás futásokkal. Ha valaki egyszer az életben megcsinálja ezt, már az hihetetlen teljesítmény, de Mátyásnak ez már a harmadik OKK-futása volt.

Fotók: kekkorfutas.hu

Tavalyi extrém teljesítményével több célja is volt. „Akkor már trénerként dolgoztam, és úgy gondolom, ha kiállok emberek elé, fontos, hogy hiteles legyen minden szavam. Ne csak beszéljek valamiről, hanem úgy beszéljek róla, hogy meg is csináltam azt.” Futásával az Országos Kékkört is szerette volna népszerűsíteni, és a környezetvédelem ügyére is fel akarta hívni a fi gyelmet. És vajon maga a teljesítmény elérése ott volt a célok között? „A teljesítmény nagyon fontos az én extrém vállalkozásaimnál, de számomra ez már nem cél, hanem eszköz. Mert mire fi gyelnek ma az emberek? A normális, átlagos dolgokra nem, de ha idióta vagy, esetleg valami nagy teljesítményt viszel véghez, arra felkapják a fejüket.”

Mátyás 2002-ben, rekordidőnek számító 17 nap alatt futotta végig az Országos Kéktúrát (OKT), majd 2008-ban és 2009-ben az Országos Kékkört teljesítette 45, illetve 43 nap alatt. A harmadik teljesítéssel azonban 11 évet várt. „Akkor jutottam el oda, hogy ki mertem mondani, most már készen állok a 39 napra. Mert addigra már annyi mindent megtudtam magamról, hogy tök mindegy, hogy majdnem hatvan voltam, mégis száz százalékig biztos voltam benne, hogy sikerülni fog.”

A 39 napig tartó futás során Mátyás napirendje meglehetősen spártai volt. Minden hajnalban 4-kor vagy fél 5-kor kelt, hogy 8-10 órás futás után már délután elérje az aznapi célállomást. Ott mindenekelőtt egyetlen főétkezésbe sűrítve be kellett vinnie az elégetett kalóriákat, majd jött az egyeztetés a segítőjével a másnapról, az aznapi online beszámoló elkészítése, lehetőleg úgy, hogy este 9-kor már aludjon, mert másnap minden kezdődött elölről.

Fotó: Farkas Péter

Az, hogy valaki 39 napon át 60-70 kilométereket fut, kellemes időben is emberpróbáló feladat, ezek a hetek azonban szokatlanul hűvösek és csapadékosak is voltak, ami különösen nehézzé tette a futást. Mátyás napokig szakadó esőben ment, de az, hogy feladja, nem jutott eszébe. Azt azért nem tagadja, voltak olyan pillanatok, amikor átfutott az agyán, hogy mit is keres ott. „De mire kimondtam a kérdést, már el is hessegettem magamtól, mert tudtam, hogy ennek a futásnak üzenete van, és az az üzenete, hogy bár sokszor vagyunk lent, sokszor vagyunk mélyen, sose adjuk fel.”

És hogy futás közben átélhet-e ugyanolyan élményeket az ember, mint túrázás közben? Szerinte igen. „Annak idején én nagyon lassan gyalogoltam végig az Országos Kékkört, hiszen tanárként 22 gyerekkel indultam útnak. Ötödikesek voltak, amikor elkezdtük, főiskolások és egyetemisták, mire befejeztük. Nagyon jól ismerem az útvonalat, felkészülésként is sokat futok egyes szakaszokon, az útvonal 90-95%-a a fejemben van, tudom, hogy mi után mi jön, észreveszem, ha valami változás történik. Ráadásul, mivel korán indulok, egyedül vagyok, illetve tudok halkan futni, nagyon sok állattal is találkozom. Rengeteg csodát láttam már futás közben.”

Egy-egy ilyen nagy teljesítmény után persze mindig nehéz viszszatérni a valóságba. De Mátyás tele van tervekkel, így mindig van valami új ötlet, amelyen lehet gondolkodni. A legújabb extrém vállalása jövő tavasszal indul. Ez egy többéves projekt lesz Kontinenseink csodái címmel, amely során megint nagyon sokat fog majd futni, hogy felhívja a fi gyelmet a bennünket körülvevő gyönyörű, ám egyre törékenyebb természetre.

„Ott ültünk egy órát, és csak néztük a Balatont” A közgazdász Zács Emőke 2014-ben kezdte el szoftvermérnök férjével az Országos Kéktúrát, amelynek most a felénél járnak. Közben megszületett kisfi uk, aki egyelőre még hordozóban ismerkedik a túrázással. „A férjem már túrázott korábban, én vele kezdtem el a természetjárást. Ő volt az ötletgazda, aki egyszer csak bedobta, hogy mi lenne, ha megcsinálnánk az Országos Kéktúrát, én meg mondtam, hogy jó, csináljuk.”

Emőke számára a legerősebb motiváció a közös élményszerzés volt, és mivel tudta, hogy ez egy nagy vállalás, amely évekig fog tartani, remélte, hogy rengeteg élményben lesz részük együtt. Egy évben átlagosan négyszer mennek kéktúrázni, de amíg nagyon pici volt a kisfi uk, szünetet tartottak. „Vele egyelőre a túrázás élvezetét próbáljuk megismertetni, már fi gyeli a jelzéseket, mi meg próbáljuk neki elmagyarázni, hogy a különböző jelek mit jelentenek.”

Mivel budapestiek, a főváros környékével kezdték, de az Írott-kőtől Nagyvázsonyig már megvan minden szakasz, a keleti országrészből viszont még csak párat jártak be. Amióta elkezdték, a nyaralások egy részét is a kéktúra köré szervezik, és oda mennek nyaralni, ahol még vannak hiányzó szakaszok.

Fotó: Gulyás Attila

„A napi etap általában 20-25 kilométer körül van, de magamról elmondhatom, hogy én azért olykor feszegetem a határaimat. Amikor például félúton voltunk a Kékes tető felé, és elkezdett esni az eső, az elég demotiváló volt számomra, ráadásul – a nagy szintkülönbség miatt – ez egyébként is egy nehéz szakasz. De nálunk az nagyon jól működik, hogy aki éppen lentebb van, azt a másik kihúzza a mélypontról.”

Emőke azt mondja, kéktúrázás közben sokat tanul magáról, például azáltal, hogy nehezebb helyzetekben hogyan reagál. „Ez sok szempontból egy jó önismereti kurzus, mert hiába vagy ott több emberrel együtt, a 20-25

Fotó: Gulyás Attila

kilométer nagy részén az ember azért alapvetően mégis önmagában van. Én vagyok ott, a gondolataim és a természet.”

Az eddig megtett szakaszok közül a kedvence a Gerecsében van, Péliföldszentkereszt és környéke. „Nyár elején jártunk ott, minden gyönyörű zöld volt, és valószínűleg én is nagyon jó mentális állapotban voltam. Nekem az egy nagyon-nagyon megnyugtató, feltöltő túra volt. Mi egyébként nem rohamtempóban nyomjuk, van idő megállni, körülnézni, belefér, hogy a Csobáncon leüljünk piknikezni. És valóban, a pecsételés után még ott ültünk egy órát a hegytetőn, és csak néztük a Balatont.”

Emőkéék rendszeresen járnak teljesítménytúrákra is, azokat is szereti, de az OKT-t járni szerinte egy másfajta élmény és másfajta teljesítmény. „A teljesítménytúrázás fi zikálisan ugyanolyan vagy még nagyobb elégedettséget ad a nap végén. De az egy rövid idő, este elismerik a teljesítményedet, és azzal vége van. Viszont számomra az, hogy elmegyünk kéktúrázni, az adott napon nem ér véget, ez egy sokkal nagyobb teljesítmény része, ahol minden lépéssel közelebb kerülünk a végső célhoz, az egész kéktúra teljesítéséhez.”

Azért is szereti a Kéket járni, mert általa sokkal többet tudhat meg az ország különböző tájairól. „Olyan részeit lehet látni az országnak, amelyek nem feltétlenül jelennek meg egy országot bemutató prospektusban, mégis érdemesek arra, hogy megnézzük azokat. Mindeközben pedig nagyon jó találkozásokban lehet része az embernek, a helyiekkel és más túrázókkal egyaránt. Kicsit olyan ez számomra, mint egy klub tagjának lenni, s bár nem ismerem a többieket, mégis van velük egy közös kapcsolódási pont.”

Fotó: Gulyás Attila Fotó: Tóth-Pál Máté