SZUBJEKTÍV KÉK III

Nem egy hagyományos túraleírás következik. Inkább töltsünk ki egy pohár jóféle szekszárdi vöröset,

Írta és fotók: Herczeg Antal dőljünk hátra, és beszélgessünk az RPDDK-ról! Apropó, kedves Barátom, tudtad, hogy Zalában is van egy igen kellemes borvidék, amelyet a Kék érint is?

...és még egymillió

A Rockenbauer Pál

lépés

Dél-dunántúli Kéktúra

Atúrát nyugat–keleti irányban tettem meg négynapos etapokban. Egy áprilisi reggelen, immáron sokadszor, Velemből mentem föl az Írott-kőhöz. Bélyegzés, gyönyörködés a megunhatatlan panorámában, aztán nekiindultam. Meglehetősen fura érzés volt, amikor a Hörmann-forrás felé vezető szokásos útról letértem jobbra, és megkezdtem az ereszkedést Szombathely felé. Szép lassan elhalkult a kilátónál sziesztázó emberek zsivaja, és magamra maradtam az erdővel.

Ezt a négy napot Iváncig terveztem. Természetesen megnéztem a jáki templomot, megijedtem az erdőben előttem átzúduló nagy szarvasrudlitól, tízóraiztam a Rába partján Molnaszecsődnél, ittam a csodás, számomra teljesen ismeretlen Himfai-tó pihenőjénél lévő forrásból, rácsodálkoztam az olyan településnevekre, mint Döröske, Nagymizdó, Szarvaskend vagy Katafa, és elgondolkoztam: vajon ki adta azt a nevet egy pataknak, hogy Csörnöc-Herpenyő? A negyedik napon kora délután meg is érkeztem Iváncra, amelyet az Őrség kapujának is hívnak. Ballagtam a buszmegállóhoz, és baloldalt feltűnt egy templom. Ez nekem nagyon ismerős! De honnan, hiszen sosem jártam Iváncon, azt sem tudtam, hogy létezik ilyen nevű település. Ezt a templomot én akkor is láttam már valahol. Aztán itthon, az internetet böngészve derült ki, hogy bár Hendrich Antal tervezte, valójában a Kós Károly által megálmodott zebegényi templom ihlette. És tényleg, mintha annak a tükörképe lenne. Amikor néhány hét múlva visszatértem, hogy folytassam az RPDDK-t az Őrséggel, már tudatosan jártam körbe a templomot. Ha arra jársz, kedves Barátom, okvetlenül nézd meg!

Egyedül ősrégi őrségi ösvényeken A Zempléni-hegység mellett örök szerelmem az Őrség. Sok ismerősömtől hallom, hogy rajta van a bakancslistájukon, de olyan nagyon messze van. Ez igaz, viszont az RPDDK

hosszan kanyarog benne, ha másért nem is, ezért már érdemes belevágni ebbe a kalandba. És az a négy-öt nap, amely alatt el lehet ballagni Ivánctól Zalalövőig, csodálatos élményeket ad, szerintem többet, mint ha ugyanezt „üdülésként” töltenénk el ugyanott. Hiszen apró ösvényeken, ritkán járt utakon vezet a Kék, szinte beleolvadunk az Őrségbe, részévé válunk ennek a gyönyörű tájnak. Megnézhetjük a Zala (arrafelé Szala a neve) forrását (régiesen főnek hívják), Szalafő-Pityerszeren pedig a kihagyhatatlan skanzent. A szerek világa ez, nekem, városi gyerekként furcsák voltak a kerítés nélküli porták, ahol a házőrző kutya is csak a láthatatlan telekhatárig szaladt, aztán onnan ugatott meg. Sokáig azt hittem, hogy a Kerka és a Kerca ugyanazt a patakot jelöli, egészen addig, amíg nem szembesültem a ténnyel, hogy ez két külön vízfolyás. Őriszentpéter, Kercaszomor, Gödörháza, Magyarszombatfa… Itt álljunk meg egy pillanatra!

Általában egyedül járom a kéktúrákat. Ennek vannak előnyei, például nem kell senkihez sem alkalmazkodnom, viszonylag gyorsan megyek, nem mindenki bírja a tempómat. Ott állok meg, ahol szeretnék, annyit és azt fényképezek, amennyit akarok, ott mélázok el, ahol csak akarok, és egyedül nagyobb esélyem van bepillantani az erdő életébe. Így láthattam szarvast, őzet, vaddisznót, mufl ont, rókát, borzot, menyétet vagy baglyokat. Persze hátrányai is vannak. Íme egy történet erről.

Magyarszombatfa egy gyönyörű gerencsértelepülés az Őrség déli peremén, karnyújtásnyira a határtól. Bár a bélyegző a helység kocsmájában található, maga az útvonal megkerüli a falut, felmegy a körülötte lévő dombok gerincére, majd onnan ereszkedik le Gödörházára. Pecsételés után én is visszatértem az útvonalra, és felkapaszkodtam a Ritási-dombra, ahol egy méretes geodéziai mérőtorony van. Az ajtaja nyitva, viszont rajta a fi gyelmeztetés: „Felmenni életveszélyes!” Alapvetően szabálykövető ember vagyok, no de nekem oda muszáj volt felmennem. Beléptem, és kiderült, hogy jóval magasabb, mint egy átlagos, ilyen jellegű építmény, és hét darab elég meredek, jó csúszós fém tyúklétra visz fel a tetejére. Mindegy, gyerünk! Már a hatodik vége felé jártam, amikor eszembe jutott, hogy talán a 15 kilós, ötvenliteres hátizsákomat lenn hagyhattam volna a torony tövében. Gratulálok, Tóni, ügyes fi ú vagy! Hiába, vannak emberek, akiknek kell a nyomás. Felküzdöttem magam a torony tetejére, és lélegzetelállító panoráma várt. Észak felé, a távolban integetett a Kőszegi-hegység, atyavilág, hát onnan indultam nem is olyan rég! Kissé balra fordulva felsejlettek a KeletiAlpok vonulatai, kicsit odébb rám köszönt a Júliai-Alpok, délen a Muravidék, alattam szinte összefüggő őrségi erdő, nem messze pedig

Az egyedül való túrázásnak sok előnye van, önmagunkról képet készíteni szelfi bot nélkül viszont kihívás

Őrség, a szerek világa (lent); a kihagyhatatlan veleméri templom (jobbra) Fotó: Csanádi Márton

Magyarszombatfa. Sokáig gyönyörködtem, sok fényképet is lőttem, aztán a csodás látványnyal eltelve elindultam lefelé. Valahol félúton megcsúszott a lábam, a nehéz hátizsák pedig megindult, éppen csak sikerült elkapnom a csúszós fémlétrát. Valahogy összeszedtem magam, és ott, magasan a sötétben elgondolkoztam a magányos túrák hátrányain. Ha most itt leesek, vajon mikor találnak meg? Sokkal megfontoltabban ereszkedtem tovább, és az aznapra megmaradt 3 kilométert is elgondolkozva tettem meg.

Velemér: az Árpád-kori templom az egész nap ott ülő nénivel, aki kedvesen és nagyon szakszerűen mesél a történetéről. Szentgyörgyvölgy a reggeltől estig nyitva lévő (manapság ez már nagyon ritka) református templommal. Ez idáig még nem kaptam meg a hit ajándékát, de egy jó félórát azért elücsörögtem benne, hallgatva a kék templombelső csendjét. Kerkakutas, ahol hatféle házi pálinkából kellett választanom, amelyekkel a házigazdám

Ezt a geodéziai mérőtornyot még nem alakították át kilátóvá

kínált. Amikor a negyedik napon fölültem a vonatra Zalalövőn, szó szerint más embernek éreztem magam, erre a tájra muszáj visszajönnöm! Ez azóta már többször meg is történt.

Izzadás Zalában A következő négynapos menetre nagy izgalommal készültem. Logisztikai okokból, no meg kalandvágyból is ez volt az első sátras túrám. 75 literes, nagy hátizsák, alászíjazva a derékaljba tekert sátor: tanár úr, én készültem! Aztán Zalalövőn leszállva nekiindultam Nagyhegynek, de 2 kilométer megtétele után már ilyesmiken gondolkoztam: hogyan tudnék a legkisebb önbecsülésvesztéssel visszafordulni? Azt hiszem, kissé túltoltam a valamivel több mint 18 kilós hátizsákomat. De azért elverekedtem magam Kustánszegig, ahol a kempingben ütöttem fel a sátramat, a helyet üzemeltető tündéri házaspár pedig alaposan megvacsoráztatott. Érdekes módon másnap már nem tűnt olyan nehéznek a betyárbútor, úgyhogy ez az etap is igazán jól sikerült. És megint a furcsa nevű települések: Barabásszeg, Gutorfölde, Lispeszentadorján. Ez utóbbinál fölmentem a kilátóba, ahol ismét csodás látvány fogadott. Nyugat felé az Őrség szelíd lankái búcsúztak, keleten pedig már hívogatott a Zalai-dombság. Viszont a kilátó nem oldotta meg a szinte elhanyagolható problémámat. Mivel 36 foknál nem volt sokkal melegebb, elfogyott az összes vizem. Nem baj, majd Bázakerettyén feltöltöm a készleteimet. Hát nem. Biztosan én vagyok a kétbalkezes, de sem vízcsapot, sem nyitva tartó boltot nem találtam, sőt még a kocsma is zárva volt, ahol pecsételnem kellett. De már csak 3 kilométert kellett kibírnom, és a bővizű Kozár-forrásnál feltöltöttem magamat és az összes palackomat. Életem egyik leghosszabb 3 kilométere volt. Ellenben a Kistolmácsi-tó mindenért kárpótolt. Amikor odaértem, nem törődve az ott sütkérező emberekkel, alsónadrágra vetkőztem, és bevágódtam a vízbe. Később, amikor már némileg lehűlve a gyógysörömet kortyolgattam pizzával hígítva, néhányan odajöttek hozzám, hogy látják a méretes hátizsákomat, hát mégis, mi a csudát csinálok? Volt, aki hallott már a kéktúrákról, volt, aki nem, mindenesetre sötétedésig beszélgettünk. Aztán a tótól kissé távolabb felütöttem a sátramat, és mély álomba

A kéktúra arról is szól, hogy kilépsz a komfortzónádból. Ilyenkor csak jó dolgok történhetnek veled

Hamisítatlan zalai táj Lispeszentadorján mellett Fotó: Horváth Béla

merülve átaludtam életem első igazi vadkempingezését. Másnap Valkonyáig mentem, és hazafelé elméláztam a túra tanulságain. Ma már a sátras nagy hátizsákom sem nehezebb 15-16 kilónál, ha pedig nem sátrazok, az ötvenliteres is 12-13 kiló körül marad.

A Kustánszegitóra a kedves vendéglátás miatt csak kevés időm jutott Fotó: Horváth Béla

Alsónadrágban Somogyban Néhány hét múlva Valkonyától folytattam az utat, és ezúttal anyagi okokból vittem a sátrat. Zalakaros igen felkapott hely, viszont a kempingje kifejezetten olcsó, ráadásul minden igényt tökéletesen kielégít. Zalakarostól Nemesvidig a túra leghosszabb „aszfaltozása” várt, cserébe Nemesvidtől Kisviden át Nagyszakácsiig kegyetlen bozótharcba keveredtem, arról nem is beszélve, hogy ez a szakasz valóságos pókbirodalom volt. Rajtam rengeteg, de még a fényképezőgépemen is hat akkora pók volt, hogy a lábaikat simán el lehetett volna adni csirkeszárnyaknak. És én enyhe arachnofóbiában szenvedek…

Mesztegnyőn a faluházban aludtam, az utolsó napon Somogysárd volt a cél, onnan indultam volna haza. Hát, ember tervez… Indulás után hatalmas dörgés: szép, méretes zivatarfelhő nőtt fölém. Szedtem a lábam, Somogysárd nincs olyan nagyon messze, ha kicsit elázok, az még belefér. Már a mesztegnyői kisvasút vonalán jártam, amikor szó szerint leszakadt

2021. október 30. túra: 9 km 21,7 km 31,4 km

terepfutás: 21,2 km 30,9 km

A túrázókat mindhárom távon várjuk a célban. A terepfutók jutalma mindkét távon befutóérem.

Eseményinfó és nevezés:

WWW.FUTANET.HU

az ég. Nem esett nagyon, mindössze folyt a víz az égből, pillanatok alatt ronggyá áztam. Hiába vettem minden víz elleni cuccot magamra, elkéstem vele, még az alsógatyám is vizes lett, a vízhatlan bakancsomban cuppogott a víz. Így értem Újvárfalvára, addigra elállt az eső. Ott álltam a kis főterecskén, és bár nyár volt, dideregtem. Jött két cigány asszony, végigmértek, és csak annyit mondtak: „Ámennyi víz ván mágán, áz pont elíg lenne a vetemínyemre! De őtözzön át, mer mekfázik!” Ezt én is így gondoltam, no de hol? Sehol egy beálló. Egy lélek nem járt arra, úgyhogy alsónadrágig (úgy látszik, ezen a túrán ez a ruhadarab volt a főszereplő) levetkőztem, a hátizsákból (abban szerencsére minden száraz maradt) előhalásztam a törülközőmet, aztán megszárítkoztam. Ekkor jött visszafelé a két asszony, s nagyot nevettek: „Háát ez a tír se láátott még ijjet!” De azért hoztak egy pohár forró kávét, ritka rossz volt, de kedvesen, jó szívvel adták, és nagyon jólesett. Úgyhogy Újvárfalván feladtam, és hazajöttem.

Vigyáznak ránk Ötödik négynapos túra. Terv szerint Újvárfalvától már a Mecsekig gyalogolok. Az első napon Szennáig akartam eljutni, mindenképpen szerettem volna bemenni a skanzenbe, megnézni az ottani református templomot, hogy összehasonlítsam a szentgyörgyvölgyivel. Ehhez háromnegyed négykor keltem, fél ötkor már a vonaton ültem, majd többszöri átszállással pontban tízkor szálltam le Újvárfalván. 27 kilométer nem sok, de a skanzen fél ötkor bezár. Általában gyorsan szoktam haladni, de ez azért necces. Aztán a Szenna fölötti dombon földbe gyökerezett a lábam, nem hittem a szememnek: egy láma tartott felém az úton. Tudtam, hogy korán keltem, meg már eléggé fáradt is voltam, de azért délibábot nem itt kellene látnom. Később kiderült, hogy alpaka volt, mint ahogy az is, hogy azon a környéken (is) tenyésztik őket. Azért sikerült még zárás előtt nem sokkal elérnem a skanzen pénztárát, ahol kicsit lihegve kértem egy jegyet. A hölgy kikukkantott, és csak annyit kérdezett: „Nyugdíjas?” Összeomlottam. Bár nem vagyok fi atal, de azért még messze van a nyugdíj. Elmondtam,

Bélyegzőhely Újvárfalván Fotó: Horváth Béla

Szenna skanzene minden fáradságot megér Fotó: Horváth Béla

Babásszerkövek: az RPDDK koronája, a Mecsek jelképe Fotó: Dömsödi Áron hogy korán keltem, sokat gyalogoltam, a hátizsák is nehéz, bizonyára ezt látja rajtam. Szegény hölgy annyira zavarba jött, hogy végül egy fi llért sem fogadott el, sőt még a hátizsákomra is vigyázott, amíg szétnéztem. Ha arra jársz, kedves Barátom, nehogy kihagyd a skanzent! Bár nekem a szentgyörgyvölgyi templom jobban tetszett. Másnap átvágtam a Zselicen, hallgattam a szarvasbőgést, a szerencsére csak éjszakára lezárt területen találkoztam egy vadásszal, aki mosolyogva mondta, hogy fi gyeltek engem a kamerákon, menjek nyugodtan, vigyáznak rám. A harmadik napon egy erdőből kifordulva megláttam a Mecsek tömbjét, amely annyira magával ragadó látványt nyújtott, hogy egy jó kilométert le is tévedtem a Kékről. Abaliget, aztán a halomsírok, a Babás-szerkövek a Jakab-hegyen, a pálos kolostor romjai és végül

Fotó: Horváth Béla

a Remete-réttől haza. A Pécsről induló vonatból felnéztem a Mecsekre, és belém villant a felismerés: a következő négy nappal végére érek az RPDDK-nak.

Emlékek nyomában a Mecsekben Az utolsó négy nap. Felemás érzésekkel készültem rá, egyrészt vártam, mint minden túrát, másrészt volt bennem egyfajta csöndes szomorúság, hogy hamarosan véget ér ez a nagy kaland. Ráadásul – szentimentális, vén bolondként – tudtam, hogy két helyen nagyon meg fogok hatódni. Szokás szerint kora hajnali indulás, átszállások, végül a Remete-rét. Késő délelőtt indultam neki az aznapi célnak, Zobákpusztának. Másnap Kisújbánya, utána pedig be a szégyenszemre általam sosem látott Óbányai-völgybe. Itt-ott még egy-egy halk szarvasbőgés, a völgybe féloldalasan besütő, fáradt őszi nap, a színesedő erdő és az ezernyi apró vízesés látványa és hangja. Ezt máig nem tudom elfelejteni, szinte koronája volt az egész RPDDK-nak. Alig akartam továbbmenni. De aztán összeszedtem magam, elballagtam Mecseknádasdig, ahol buszra szálltam, és irány Zengővárkony, ahol meg akartam látogatni a túra névadójának sírját. Nem vagyok hívő ember. Azért néha elgondolkozom, hogy kell lennie ott fenn egy országnak. És ha van, akkor remélem, lát minket Roki! Látja, hogy egyre többen indulunk neki az általa kitaposott ösvényeknek, és az ő szellemiségét követve csodálkozunk rá e kis ország eldugott szépségeire.

Meggyújtottam a magammal hozott gyertyát, aztán meghatódva, mélyen magamba szállva foglaltam el a szállásomat.

A következő két napban leereszkedtem a Mecsekből. Grábócon megnéztem a szerb orto dox templomot. Kedves Barátom, ez is egy kihagyhatatlan hely! Átvágtam a szekszárdi dombok végeláthatatlan szőlői között, és megérkeztem Szekszárdra. Beütöttem az utolsó pecsétet, és néhány könnycseppet elmorzsolva leültem a vasútállomáson. Megcsináltam! Aztán odanéztem a vasút mellett futó országútra, és megláttam a kék jelzéseket. Az már az Alföldi Kéktúra, egy másik történet…

Mecseknádasd festői látképe Fotó: Gulyás Attila

Egy perc néma csönd Rockenbauer Pál sírjánál

Miért jó választás az RPDDK? Ha valaki bele szeretne vágni a kéktúrázásba, én mindig az RPDDK-t javaslom. Hogy miért? Több okból is. Legyünk őszinték, az OKT felkapott, már-már „divatos”, mindenki által ismert helyeket köt össze. Az RPDDK viszont olyan

településekre, tájakra vezet el minket, amelyekről nem, avagy csak nagyon érintőlegesen hallottunk. Ha valaki azt kéri, hogy mondjunk magyarországi kolostorokat, Pannonhalma, Zirc és Bakonybél szinte azonnal az eszünkbe jut. De vajon hányadik lesz a sorban a homokkomáromi kolostor? Az a hely, ahol a vendégszerető szerzetesek szelíd erőszakkal kínáltak enni- és innivalót, sőt még szállást is ajánlottak.

Aztán azért is szoktam javasolni, mert jóval rövidebb a nagy klasszikusnál, sokkal hamarabb ad sikerélményt, amelyre a kezdő túrázónak nagy szüksége van. Ha megtesz 200 kilométert, ami neki brutálisan sok, az az OKT-n még nincs húsz százalék, az RPDDK-nak ugyanakkor már majdnem a fele. Erre a kéktúrára legigazabb az állítás, miszerint olyan helyekre vezet, amelyekről Rockenbauer Pál nélkül valószínűleg nem is hallottunk volna. Szóval, kedves Barátom, ezeket látni kell! Húzzál bakancsot (vagy túracipőt, mindegy, csak kényelmes és minél vízállóbb legyen), és vágj bele! Ha pedig már végigjártad, akkor kezdd el még egyszer, bármikor! Ahogy a névadó mondta valamelyik fi lmjében: „Van jó idő. És van rossz idő is. Na de csúnya?”

Elfogyott a bor, már csak gondolatainkba merülve, csöndben nézegetjük a kiürült poharakat. Remélem, kedves Barátom, valamelyik kéktúra valamelyik szakaszán összefutunk, és folytatjuk ezt a beszélgetést!

Barátsággal: Tóni

Térkép: Bába Imre

U AU A SZ S T TR RIA IA A

Kástu, Õrségi Népi Mûemlékegyüttes, Szalafõ-Pityerszer Szent György-templom, Ják (13. század)

L SZL SZ Z OVÉ O NIA NIIAN A

Szentháromság-templom, Velemér (14. század)

Olajhimba

HO OH RV R VÁT Á OR OVÁ VÁTO SZ ZS ÁG Á G ZÁG

Elsõsorban a néprajzi irodalomban használt tájnév Földrajzi tájnév Szerb ortodox templom és kolostor, Grábóc Szekszárd vasútállomás

Abaligeti-barlang

Patacsi-mező Óbánya Kisújbánya

Vadászcsárda Zobákpuszta

Fehér-kúti kulcsosház Büdös-kúti kulcsosház

Szekszárd vá. Grábóc

Szálka

Mórágy Bátaapáti