SEUSO-KINCS
EGY „KRIMI”
LÁTVÁNYOS SZÍNTERE: SZÁR-HEGY
TÚRAPRAKTIKA
BIVAKKUNYHÓK
ELDORÁDÓJA A MECSEK HEGYEIBEN
KITEKINTŐ
SZLOVÁKIAI TÚRÁK A
REJTETT KINCSEINK A MAGYAR TURISTASÁG BÖLCSŐJE: DOBOGÓKŐ
HISTÓRIA VESZPRÉMI
KULISSZATITKOK
ZÖLDHULLÁM
AMIKOR A DÍSZNÖVÉNY
KISÉTÁL A KERTKAPUN
Az elmúlt években sokan hallhattak már a Seuso-kincsről, amelynek legszebb darabjai a közelmúltban visszakerültek Magyarországra. A felbecsülhetetlen értékű ezüstlelet története egy abbahagyhatatlan Netflix-sorozatot is kitenne, ráadásul a témához kapcsolódó helyszín természetjáró szemmel is lebilincselő. A mostani számunkban a kincsek megtalálásának, majd eltűnésének kalandos történetét mutatjuk be, és mindenkit arra buzdítunk: keresse fel a Szár-hegyet, hogy élőben is megnézze, honnan indult ez az elképesztő sztori. Természetesen mást is tartogatunk érdekes nyári olvasnivalónak a strandszezonra, ilyen például az inváziós növényekről szóló összeállításunk vagy az európai vadvilág regenerálódását bemutató cikkünk. Jó pihenést és nyaralást kívánok minden kedves olvasónknak! Legközelebb szeptember elején találkozunk ezen a felületen, addig is a turistamagazin.hu oldalunkon jelentkezünk naponta frissülő tartalommal.
Címlapfotó: Szigeti Ferenc: Gerinctúra a Kis-Fátrában
Alapító és kiadó: Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ)
Székhely: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31.
Felelős kiadó: Tassy Márk
Kiadói kapcsolat: +36-1/332-7177; info@termeszetjaro.hu
Szerkesztőségi kapcsolat: szerkesztoseg@turistamagazin.hu
Megjelenés: havonta (évente 10 szám), december–januári és július–augusztusi összevont lapszám
Előfizetés: www.turistashop.hu, elofizetes@turistamagazin.hu
Terjesztés: Kiadó, Lapker Zrt., Magyar Posta Zrt. Terjesztési koordináció: HSL System Kft. – hslsystemkft@gmail.com
Nyomda: EDS Zrínyi Zrt., 2600 Vác, Nádas utca 8.; felelős vezető: Csontos Csilla vezérigazgató
HU ISSN 2063-7586
SZERKESZTŐSÉG: Nógrádi Attila (főszerkesztő), Pálvölgyi Krisztina (fotós-képszerkesztő), Csanádi Márton (fotós-képszerkesztő), Sztankó Bálint (fotós-képszerkesztő), Rácz Attila (olvasószerkesztő), Szórád Szilvia (pénzügyi asszisztens), Vastag Barbara (hirdetésszervezés: sales@termeszetjaro.hu)
SZERZŐK: Bucsi Attila, Dömsödi Áron, Farkas Péter, Hidvégi Brigitta, Joó Annamária, Lánczi Péter, Lévai Zsuzsa, Szabó Eszter, Tóth Judit
Ebben a számban közreműködött: Gaál Nikolett (Meteo), Konfár Tibor (Rejtett kincseink), Morvai Szilárd (Top 10), Pál Máté (MTSZ-híradó), Rigler Szilvia (MTSZ-híradó)
Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket és kérdéseket az elofizetes@turistamagazin.hu címre várjuk.
A kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeket és esetleges problémákat a Magyar Posta Zrt. ügyfélszolgálatán
kell jelezni. Tel.: 06-1/767-8262; hétfő–péntek: 8–15 óráig; e-mail: hirlap@posta.hu
Layout: Ricsli-Tauzer Éva (művészeti vezető), Sebeszta Péter (tördelőszerkesztő)
Térképek: Bába Imre
illetve az MTSZ saját felméréseiből származó adatbázisból készülnek.
térképek az
fellelhető, szabadon felhasználható térképrendszerek, műhold- és/vagy légi felvételek alapján, ezekből generált domborzatábrázolással,Kövess minket a Facebook-oldalunkon is! facebook.com/Turistamagazin
6 MTSZ-HÍRADÓ
10 MESÉL A TÉRKÉP
Eg y „krimi” látványos színtere: Szár-hegy
20 KITEKINTŐ
L étrák és láncok a Szlovák Paradicsom
falai között
30 METEO
Különleges felhők
34 REJTETT KINCSEINK
A mag yar turistaság bölcsője: Dobogókő
44 HISTÓRIA
Veszprémi kulisszatitkok
50 KITEKINTŐ
Dráva: a legsportosabb osztrák folyó
56 TUDÁSTÁR
Hátraarc a szakadék szélén
62 TOP 10
Tíz gyönyörű lepke a szürke hétköznapokra
70 ZÖLDHULLÁM
Amikor a dísznövény kisétál a kertkapun
78 TÚRAPRAKTIKA
Bivakkunyhók eldorádója a Mecsek hegyeiben
87 TÚRAKÁRTYA
Mosonmagyaróvári városnézés a vízről
Városnézés a tatai Öreg-tó víztükréről
A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében idén már negyedik alkalommal került sor a társadalmi felelősségvállalás (CSR) területén megvalósuló vállalati megmozdulásra.
023. június 15-én a Visegrádi-hegység
Szentendréhez közeli lankái között, a Lajos-forrás közvetlen környékén megtartott rendezvény célja a kék kereszt ( f ) jelzés felújítása, illetve az útvonal részleges módosítása volt 2,7 km hosszúságban.
A helyszín kiválasztásánál elsősorban a Budapesthez való közelséget, az említett turistajelzés elhanyagolt állapotát, illetve a természetben eltöltött minőségi idő lehetőségét tartottuk a legfontosabbnak, hogy a jelzésfestés által egy zöld környezetben lezajló közösségi élményszerzés keretében töltsék el a napot a résztvevők.
Az MTSZ szakmai igazgatósága négy fővel képviseltette magát, míg az Avon Magyarország IT-csapata kilenc fővel vett részt a rendezvényen. A bemutatkozást
követően az MTSZ szakági munkatársa részletesen ismertette a fontosabb tudnivalókat, bemutatta a magyarországi jelzésrendszer történelmi hátterét és logikai felépítését, valamint az elméleti és gyakorlati tudnivalók mellett a balesetmegelőzés fontosságára is felhívta a résztvevők figyelmét.
A résztvevők közül többen természetkedvelők és erdőjárók voltak, akiktől nem volt idegen sem a térkép használata, sem a turistajelzések különböző szintű ismerete. A tájékoztatást és tájékozódást követően a résztvevők két csapatra oszlottak: a csapat egyik része a Lajosforrástól, míg a másik a turistaút alsó végétől haladt a megbeszélt találkozási pontig.
Az átadott ismeretek, valamint a folyamatos szakmai felügyelet mellett jó hangulatban, precízen folyt mindkét
csapatban a munka, és láthatóan mindenki élvezte a program elején választott feladatát, de a nap során alkalom nyílt a másik munkájába való belekóstolásba is. Így végül mindenkinek megadatott, hogy legalább egy f jelzést elhelyezzen a megfelelő helyre. Fárasztó, ám annál tartalmasabb napunk végén sikerült a kitűzött feladat végére érnünk, mindezt abban a reményben, hogy a résztvevők a természetjárás egyik újabb, sokak számára alig ismert fejezetébe nyerhettek betekintést.
Ha valaki kedvet kapna egy hasonló programhoz, az info@termeszetjaro.hu címen érdeklődhet.
Az MTSZ idén is ingyenes közösségi túranapot szervez október 14-én. A Kéktúrázás napja nevű rendezvény lényege, hogy 143 túra több ezer teljesítőjével együtt, jeladók segítségével húzzunk egy csíkot az online térképre az Országos Kékkör mentén 2583 km hosszan. A túrákra szeptember 1-től lehet ingyenesen regisztrálni a kekturazasnapja.kektura.hu nevű honlapon.
Majdnem egész nyáron, június 20. és augusztus 29. között minden kedden részt vesz az MTSZ a Zánkai Erzsébet-tábor sportnapjain. Ilyenkor különböző sportokat próbálhatnak ki az ott nyaraló gyerekek, vagy valamilyen bemutatót nézhetnek meg.
Az MTSZ sátránál játékosan ismerkedhetnek meg a táborozók a túrázás alapismereteivel: mit jelentenek a fákon látható turistajelzések, mit érdemes magunkkal vinni egy hosszabb túrára, merre vezet az Országos Kékkör három útvonala. A strandon tartott program látogatói Turista Magazint és apró, de nagyon hasznos ajándékokat is kapnak.
1913. november 30-án, 110 éve tömörültek szövetségbe a turistasággal foglalkozó hazai egyesületek. Ezt az országos civil szervezetet kezdetben Magyar Turista Szövetségnek, később Magyar Természetbarát Szövetségnek, 2012 óta pedig Magyar Természetjáró Szövetségnek nevezzük. A 110 éves évforduló alkalmából az MTSZ egész éven átívelő eseménysorozatot tervez, amelyhez bármely tagszervezet csatlakozhat.
Az MTSZ 110 emléktúra-sorozatra az MTSZ oldalán található jelentkezési lap kitöltésével lehet regisztrálni, a tudnivalókat is itt lehet elolvasni.
A Rockenbauer Pál születésének 90. évfordulója alkalmából megrendezett emlékév eseményeihez csatlakozva
A túrákra „MTSZ 110 év”-es logózott csapatzászlót és emlékbélyegzőt, valamint digitális emléklapot is kapnak a szervezők. A túrákon készült fotókat – a tagszervezetek által írt rövid beszámolóval együtt – az MTSZ megjelenteti honlapján. Mivel az eseménysorozat egész évben tart, és már meghirdetett túrákat is be lehet vonni, még nem késő jelentkezni! Az eddig megrendezett, nagyjából tíz túra színes beszámolóit már olvashatjátok is a megújult mtsz.org oldalon.
a Magyar Természetjáró Szövetség, a Hosszúhetényi Turista Egyesület, a Mecsekerdő Zrt., valamint Zengővárkony Önkormányzata közreműködésével megújult Rockenbauer Pál sírjának környezete. A hazai természetjárás és a kéktúrázás zászlóvivőjének sírja a Mecsek déli lábánál, a zengővárkonyi szelídgesztenyésben található. A vörösmárvány kőtömbbel jelölt sírhely most méltóbb környezetet kapott.
A sír mellett ezentúl új pad várja a megemlékezőket, valamint új tájékoztató tábla, amely a kegyeleti koszorúk tartósabb elhelyezését is segíti. Az emlékévhez kapcsolódóan egyedi bélyegzési lehetőség is van az információs táblán elhelyezett bélyegzővel. Az MTSZ köszöni a sír környéki munkálatokban részt vevők segítségét!
Kétszer kijönne a Budapest–London távolság, ha a MOL hálózatában megvásárolt hot dogokat egymás mellé tennénk, júniusban pedig
annyi „Rossi kedvence” capuccino fogyott, hogy a telt házas Puskás
Aréna minden vendégére jutna belőle egy csésze. A MOL digitális hűségprogramja tovább erősít: a vállalat megállapodást írt alá a világklasszis úszóval, Milák Kristóffal, akivel a jövőben a MOL MOVE arcaként találkozhatnak a fogyasztók.
AMOL a vásárlási szokásokhoz és az ügyfélelvárásokhoz igazodó, teljes mértékben digitalizált hűségprogramot indított 2022 januárjában. Az applikáció pillanatok alatt népszerű lett a vásárlók körében, mostanra pedig már egymillió fölé nőtt a regisztrált hazai felhasználók száma.
A MOL megvizsgálta a Fresh Corner termékekhez kapcsolódó fogyasztói szokásokat is. Az adatokból kiderült, hogy a magyar autósok körében a hot dog az igazi kedvenc: 2020 óta 16 millió Pick grillkolbásszal készülő hot dog fogyott, és minden negyediket MOL MOVEfelhasználó vásárolta. A mennyiséget jól érzékelteti, hogy ha a megvásárolt hot dogokat egymás mellé tennénk, kétszer kijönne a Budapest–London távolság.
A magyar autósok kávéfogyasztásáról is sokat megtudhatunk a MOL MOVE adataiból. A hűségprogram indulása óta 19 millió csésze fogyott a MOL kúthálózatában, amiből
4,5 milliót az alkalmazás felhasználói vásároltak meg. A MOL vásárlói a kávé mellett a focit is szeretik: Marco Rossi kedvenc capuccinóját a júniusi bevezetés óta már 63 000-en választották a „szokásos” helyett. A MOVE felhasználói adataiból az is kiderült, mennyire hűségesek a magyar emberek: 65 279-en minden tankoláshoz ugyanazt a töltőállomást választják.
És hogy a milliós számokon túl mivel erősít még a MOVE?
Júniustól újabb meglepetéssel készül a MOL, ugyanis a világklasszis úszóval, Milák Kristóffal nemrég aláírt együttműködési megállapodás révén olimpiai bajnokunk az applikációalapú MOL MOVE digitális hűségprogram hazai arcává válik.
Mesél a térkép
Ország-világ hallott már a Seuso-kincsről, amelynek
legszebb darabjai a közelmúltban visszakerültek hazánkba. A felbecsülhetetlen értékű ezüstlelet történetét akár
hollywoodi filmesek is írhatták volna, a témához kapcsolódó
helyszín ugyanakkor természetjáró szemmel is lebilincselő.
zár-hegy csupán egy jelentéktelen domborulatnak tűnik a 7-es
út mentén fekvő Kőszárhegy
tőszomszédságában, ami valószínűleg annak ellenére sem kelti fel a Balaton felé utazók figyelmét, hogy geodéziai mérőtorony magasodik a tetején. A Mezőföld síkjából alig kiemelkedő, mindössze 226 méteres „hegy” azonban rengeteget tud mesélni a természet és az ember történelméről, illetve a közelmúlt krimibe illő eseményeiről, ami igazán figyelemre méltóvá teszik ezt a helyet. Kezdjük az ismerkedést a táj felfedezésével a Kőszárhegyről induló piros turistajelzésen, amely kertek és szántók mentén vezet fel a már említett toronyhoz, ahol padokkal felszerelt pihenő, információs tábla és a síkra nyíló széles panoráma fogad.
Innen indul a Szár-hegy értékeit bemutató tanösvény, amely néhány lépést követően a hegytetőn található Devon kőparkba kalauzol el. A Devon kőpark, a devon korra (416–360 millió év) és annak geológiai maradványaira utal. A kőpark látványos tömbjei a Balatontól idáig húzódó, erősen lekopott ősi hegyrögök legkeletibb fekvésű tagjáról, a térség változatos földtani múltjáról mesélnek. Nagyobb részük a bányászat során feltárult érdekes kőzettípusokat
A Szár-hegy bejárása cseppet sem erőt próbáló kikapcsolódás, viszont a környék értékeinek megismerésére érdemes rászánni az időt Fotó: Csanádi Márton
mutatja be, egy külön kősorozat pedig időrendben szemlélteti a környék geológiai felépítését. Az itt található kiváló minőségű, márványosodott mészkövet már a római kor óta fejtik.
Síkra nyíló panoráma és látványos kőtömbök fogadnak a hegytetőn Fotók: Csanádi Márton
A 20. században kezdődött nagyüzemi kőbányászat mára gyakorlatilag eltüntette a hegy nyugati felét. E hatalmas, napjainkban is szélesedő tájsebre kiválóan rálátunk a Szár-hegy csúcskövétől, csakúgy, mint a hegy keleti és északi sziklagyepes, tölgyerdőmaradványokkal és karsztbokorerdővel tarkított oldalára, amely még őrzi természetközeli állapotát. Jelzés nélküli, mindössze két kilométer hosszú ösvényünk is erre vezet tovább, melynek követéséhez érdemes GPS-t használni, így lényegesen könnyebb lesz meglelni az infótáblákat és persze a látnivalókat. Különösen tavasszal, nyár
elején érdemes erre járni, amikor még nedves a vékony talajréteg, és a sziklagyepet kék és sárga virágszőnyeg borítja. Előbbi színpompáért a fürtös gyöngyike, míg utóbbiért a homoki pimpó felel. Csapadékosabb kikelet során a hazai orchideák közül a tarka és a bíboros kosbor is feltűnik, a sziklákon pedig az ezüstaszott virágfoltjai ragyognak a napfényben. Nyár közepére a színek eltűnnek, és az árvalányhaj hullámzó fűtengerré alakítja át a gyepet.
A Szár-hegy kicsiny idilljében barlangmaradványokat is láthatunk, de ezekért be kell vergődnünk a csalitos, fás sűrűbe. Cserébe megfigyelhetjük a termálvizek szép mementóit, melyek hajdanán gejzírként vagy hévízforrásként alakították a részben felszínre szakadt mészkövet. A hegyet felépítő látványos, blok-
Könnyen elképzelhető, hogy Sümegh József a ma is művelt szárhegyi bányában talált rá a kincsekre
Fotó: MTSZ
A Szár-hegy köveit a felszín alatt is tanulmányozhatjuk. A tanösvény két hévizes eredetű sziklaüreget is érint
Fotók: Csanádi Márton
kokra szakadt kőzetrétegződéseket legjobban egy felhagyott kőfejtőnél tudjuk tanulmányozni, amely különböző térképeken „Római kőfejtő” vagy „Seuso-kincsek lelőhelye” néven szerepel. Tanösvényünk is érinti ezt a helyet, de az már közel sem biztos, hogy anno innen került elő a kincslelet. Joggal tesszük fel tehát a kérdést: miért jelöli akkor ide a térkép, illetve hol van a valós helyszín? Ezzel el is érkeztünk a közvéleményt már több évtizede foglalkoztató Szár-hegy tényekkel és legendákkal szőtt rejtélyes történelméhez, amely krimibe illő módon regél hazánk felbecsülhetetlen értékű műkincséről.
Múltban gyökerező titkok, rejtélyes halálesetek, összeesküvés-elméletek és talányok.
Dióhéjban így lehetne jellemezni a Seuso-kincs históriáját, amit ha Hollywoodban filmre vinnének, a nyitójelenet valamikor az ókor végén játszódna, ahogy egy gazdag római földbirtokos, Seuso a környéket feldúló barbárok elől egy kőbánya sziklahasadékába rejti díszes ezüst lakomakészletét. A következő jelenet már valamikor az 1970-es évek közepén forogna, ahogy egy történelemért rajongó fiú valahol a Szár-hegyen rábukkan az üstbe rejtett kincsre. Ezzel be is indul a több évtizedet felölelő izgalmas sztori.
Felbukkan a kincs
Korábban a Szár-hegy szőlőseiben gyakran találtak a helyiek régi dolgokat, melyek az egykori római jelenlétre utaltak. A szomszédos Polgárdiban lakó ifjú Sümegh József is lelkesen kutatta a földet. Talált pár tárgyat, pénzérméket, amiket megmutatott, illetve el is adott másoknak. Egy napon azonban valami nagyra lett figyelmes, valamire, ami első pillantásra értékesnek tűnt. A helyiek állítása szerint a naiv fiú többeknek is megmutatta az akkor állítólag 41 darabból álló ezüstkincset, amit szintén pénzzé akart tenni. Az ekkor még csupán 18 éves Józsi fővárosi régiségkereskedőkkel is érintkezett, és feltehetőleg néhány kisebb darabot el is adott a ma Seuso-kincsként ismert ezüsttárgyakból.
Máig nem tudni, ki ölte meg Sümegh Józsefet, sem azt, hogy kik állhattak a gyilkosság hátterében
Fotó: Wikipedia
Nem sokkal később a fiút behívták katonának. A szolgálat alatt viselkedése megváltozott, zárkózottá vált, rokonaival sem akart beszélni, majd leszerelése előtt hat nappal felakasztva találták a szár-hegyi Borbély-pincében.
A Borbélypincénél került elő az ezüstállvány, majd száz évvel később itt találtak rá Sümegh József holttestére
Fotó: MTSZ
Az övön lógó holttest bőven érte a talajt, és több sérülés is látszott rajta. Dézsy Zoltán dokumentumfilmjéből kiderül, hogy mind a család, mind az ismerősök elképzelhetetlennek tartották a fiatal férfi öngyilkosságát. Halála előtt nem sokkal Józsi telket vásárolt, amelyen már készen állt az építőanyag a házépítéshez. Családalapításon gondolkodott, egyszóval tele volt tervekkel. A gyilkosságra utaló jelek ellenére a katonai ügyészség gyorsan lezárta az ügyet: a halál oka öngyilkosság. 1980-at írunk. Ekkortájt nemigen lehetett fellebbezni a hatóságoknál. A Sümegh családnak egészen 1990-ig, a rendszerváltásig kellett várnia, hogy Józsi halálát kivizsgáltathassák. A rendőrségi nyomozás elindult, ezzel egy időben pedig egy New York-i aukciósháznál felbukkant az ekkor már Seusónak nevezett, 14 darabból álló kincs. Bár a nyomozók számára egyértelművé vált, hogy a fiatalembernek egy értékes régészeti lelet miatt kellett meghalnia, a tettest vagy tetteseket nem sikerült beazonosítaniuk.
Máig rejtély, hogy Sümegh József miért kért, illetve kapott rendkívüli szabadságot feletteseitől leszerelése előtt pár nappal, és miért titokban, kerülő úton ment a polgárdi kocsmába, ahonnan a szemtanúk szerint két férfival távozott a Borbély-pince irányába. Különös tény az is, hogy Józsi barátját, Kolonics Györgyöt – akivel Józsi a bevonulása előtt gyakran dolgozott együtt a kőbánya területén, illetve maszekban magántelkeken is vállaltak földmunkákat, és aki egyes feltevések szerint segített Józsinak a kincs megtalálásában – ugyancsak holtan találták szár-hegyi borospincéjében. Hivatalosan ételmérgezést kapott. A titokzatos halálesetek sora ezzel nem ér véget. Józsi másik gyerekkori
barátját 1981 januárjában szintén felakasztva találták egy közeli erdőben. Ennél az esetnél is felvetődött az önkezűséggel szembeni gyanú.
A Sümegh József halálával kapcsolatos nyomozás 1996-ban sikertelenül lezárult, de nem eredmények nélkül. A kihallgatások során szemtanúk részletgazdag leírással szolgáltak a Józsinál látott ezüsttárgyakról, amelyek megegyeztek a Seuso-kincs kinézetével. Régiségkereskedők, orgazdák vallottak arról, hogy megfordult náluk a később ismertté vált kincs egy-két darabja, de akkor még nem voltak tisztában a tárgyak jelentőségével. Volt olyan kereskedő, aki azt állította, a gyerekei játszottak az egyik ezüsttálcával, amit miután nem tudtak eladni a piacon, egyszerűen kihajították a kocsi ablakán menet közben.
Kié a kincs?
A műkincspiacon 1990-ben felbukkanó, 14 ezüstedényből és egy rézüstből álló Seuso-kincs akkori birtokosa Nagy-Britannia egyik leggazdagabb embere, egy bizonyos Lord Northampton volt, teljes nevén Spencer Douglas David Compton, Northampton hetedik márkija, aki már az 1980-as évek elején megpróbálta eladni a leletegyüttest a kaliforniai Getty Múzeumnak, az üzlet azonban a hamis eredetigazolás
A Seuso-kincs 14 darabból álló együttesét 150-200 milliárd forintra becsülik Fotó: Dabasi András, Kardos Judit / ©MNM
miatt meghiúsult. (Azóta már tudjuk, hogy egy bizonyos Sir Peter Wilson volt az igazi tulajdonos, aki tulajdonképpen egy strómanon keresztül akarta értékesíteni a kincset.) A Los Angeles-i múzeum raktárában tartott lelet először Szilágyi János régészprofesszor
A kincslelet a tálalókészlet legjellegzetesebb darabján, egy 70 cm széles aranyozott ezüsttálon olvasható felirat után kapta a nevét, ami a tárgyak hajdani tulajdonosát jelöli, aki feltehetően tartományi tisztviselő volt.
A latin körfelirat:
„HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS”
A magyar fordítás:
„Maradjanak meg számodra ezek az edények, Seuso, évszázadokon át, hogy utódaidnak is méltóképp hasznára váljanak.”
A kincs művészi és anyagi értékét tekintve is a ma ismert és fennmaradt, ezüstből készített ötvösművészeti tárgyak között a legértékesebbnek számít a késő római császárkorból.
A tizennégy ismert darab összsúlya kb. 68,5 kg (a „polgárdi ezüstállvány” elnevezésű kinccsel együtt 88,5 kg). A leletek többségét mitológiai alakok és hétköznapi jelenetek díszítik.
A kincs a tárgyak mérete, valamint nemesfémmennyisége miatt is felbecsülhetetlen értékű, és a feltételezések szerint eredetileg ötven, de akár kétszáz darabból is állhatott.
érdeklődését keltette fel (neki köszönhető, hogy a tárgyak gyanússá váltak a múzeum nak), aki, mondhatni, teljesen véletlenül, egy magánútján találkozott a Seuso-tár gyakkal. Az egyik ezüsttálon felfedezi – egy tó stilizált rajza mellett – a „Pelso” feliratot, ami egyértelműen a Balaton ró mai neve. 1990-ben a sajtó egyre többet foglalkozott a különleges leletegyüttessel, amelyen Nagy Mihály muzeológusnak is megakadt a szeme. Ő már valami mást is felfedezett: a Seuso-tál pontosan beleillett az 1878-ban Polgárdi határában – kü lönös módon a Borbély-pince tőszom szédságában egy fa gyökerei között – megta lált és a Nemzeti Múzeum Értéktárában több mint száz éve őrzött, római kori tripusba, azaz háromlábú edénytartóba – azóta tudjuk, hogy a szerkezet négylábú volt.
Ekkor tette meg Magyarország az első jogi lépéseket, igényt tartva a kincsre mint magyar tulajdonra, amelyhez jelenlegi gazdája illegális módon jutott hozzá. Jugoszlávia, később annak jogutódjaként Horvátország és Libanon
Így fest a restaurált állvány, amit először háromlábúnak
hittek
Fotó: Dabasi András, Kardos Judit / ©MNM
is keresetet indított az akkor 5 milliárd forintra becsült, páratlan régészeti leletért. Mindkét fél úgy vélte, tőlük származik a kincs, de hiteles bizonyíték hiányában idővel visszaléptek. A magyar Kül- és Belügyminisztérium egyaránt nagy erőket vetett be az ügy tisztázására: nyomozás és hosszú pereskedés vette kezdetét, ami egy 1993-as New York-i bírósági tárgyaláson csúcsosodott ki. Hazánkat egy Amerikában élő, magyar származású ügyvéd képviselte, egy bizonyos Frank Koszorus, aki finoman szólva sem tartotta kézben az ügyet. A magyar állam a bizonyítékok ellenére nem nyerte meg a pert, 2 millió dollár perköltséget kellett fizetnie, a kincs pedig maradhatott annál, akinek nem kellett igazolnia, hogyan jutott hozzá.
Teltek az évek. Sajtóhírek, könyvek, dokumentumfilmek foglalkoztak a Seuso-kinccsel, melynek mozaikos története egyre inkább kezdett összeállni. Közben egy újabb érdekes felfedezés történt a Szár-hegytől alig pár kilométerre, északkeletre fekvő Szabadbattyán határában, ahol egykor egy római út is vezetett. 1993 és 2006 között a Római Birodalom Pannonia tartományának egyik legnagyobb alapterületű, több mint 13 ezer négyzetméteres épületkomplexumát tárták fel itt, ami a 3. században épült és a 4. század utolsó negyedében pusztult el.
A perisztériumos (oszlopcsarnokos) villa alapjai ma is kivehetők, illetve ma is rengeteg cserepet találni a helyszínen. Az ásatás leletei egyértelműen egy magas rangú, vagyonos személy otthonára utalnak, ahonnan többek között több ezer négyzetméternyi falfestmény került elő. Hogy annak idején itt lakott-e Seuso, arra nincs közvetlen bizonyíték. A közelben előkerült kincslelet akár erre is következtetni enged. Sajnos az ásatás félbeszakadt, illetve a terület bemutatóhellyé alakítása forrás hiányában meghiúsult.
A nyomozati eredmények szerint Sümegh József 1976-ban talált rá – esetleg egy társával – az akkor még több mint negyven darabból álló ezüstkincsre, amit feltehetően a Szár-hegyen, a Borbély-pincében rejtegetett. Vajon kiknek mesélt vagy adott el fogásból, illetve miért kellett meghalnia? Józsi titokzatos viselkedése nem volt véletlen. Szülei arról számoltak be, hogy a fiatalembert a honvédségnél megfigyelték, különös módon autóval
Valahogy így festhetett anno a 374 körül elpusztult hatalmas palota
3D rekonstrukció: Narmer Építészeti Stúdió
A régészek által feltárt villa alapjait könnyű felfedezni.
Az ásatások során rengeteg cserép került a felszínre
Fotó: Magócsi Márton
hozták-vitték, a látogatói beszélgetések során is mindig jelen volt egy katona.
Az akkori pártállam besúgói világában könynyen elképzelhető, hogy Józsi kincseiről felettesei is tudomást szereztek, esetleg ő maga mesélt naivan nekik a dologról. Hogy kikkel látták utoljára az áldozatot, azt nem tudni. Mindenesetre furcsa, hogy leszerelése előtt pár nappal a honvéd rendkívüli szabadságra mehet, majd pár órával később meggyilkolták, amit
a katonai ügyészség öngyilkosságnak állított be. Elképzelhető, hogy az akkori honvédelmi tisztikar, akár a szovjet vezetés, illetve a kincs külföldre szállítása okán a nemzetközi titkosszolgálatok is érintettek az ügyben?
A páratlan ezüsttárgyak útjáról több elmélet is született, de ami biztos, hogy először Bécsben bukkantak fel, onnan Londonba, majd az USAba szállították őket hamis, libanoni exportpapírokkal. Dézsy Zoltán dokumentumfilmjében a pártállami honvédelmi miniszter Czinege Lajos fia mesélt arról, hogy a nyolcvanas évek közepén egy honvédségnél dolgozó civil kereste meg, aki a kincset megmutatta neki, és annak külföldre szállításában kérte a segítségét. Czinege József ezt az embert összehozta a titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Interag vezérigazgatójával, Gerő Lászlóval, aki feltehetően segédkezett a kincs külföldre juttatásában.
Mint azt már tudjuk, a Seuso-kincs 14 darabja, illetve a tárolására használt rézüst Lord Northampton birtokába került, aki a leletegyüttest értékesíteni
kívánta. Elképzelhető, hogy a gazdag lord – vagy a háttérember Sir Peter Wilson – valamilyen módon befolyásolta a New Yorkban lezajlott tulajdonjogi tárgyalás kimenetelét? A magyar fél több bizonyítékkal – a Sümegh-gyilkossággal kapcsolatos nyomozási eredményekkel, tanúkkal, tudományos beszámolókkal – szolgált a tárgyak eredetének igazolására, de a bírónő ezeket gyakorlatilag mind figyelmen kívül hagyta.
Az esküdtek csak az információk töredékéhez jutottak hozzá; a tanúkat nem hallgatták meg, vagy a tolmács mást fordított, mint ami elhangzott; olyan tanú is volt, akit egyszerűen eltávolítottak a tárgyalásról. Az is zavarba ejtő, hogy a bírónő a tárgyakon található mikroszkopikus talajmaradványok (engedélyezett) vizsgálati eredményét is figyelmen kívül hagyta, holott az egyértelműen bizonyította a tárgyak szár-hegyi eredetét.
Sokan foglalkoztak a kinccsel
A 90-es évektől kezdődően rendőrök, oknyomozó újságírók próbálták megfejteni a Seuso-rejtélyt, amellyel kapcsolatban még napjainkban is megszólalnak szemtanúk. Több esetben ezek az elmondások hiányzó puzzle-ként illettek bele a már ismert történetbe, mások azonban csak a szenzációkeltésről szóltak. Ami nagyon valószínű, hogy az ismert, 14 darabból álló ezüstleleten kívül még jó pár Seuso-tárgy van a világban, ki tudja, hol és kinél.
Könnyen lehet, hogy egy-egy darab gazdája nincs is tisztában azzal az értékkel, ami a birtokában van.
A magyar állam nyomravezetői díjat aján lott fel mindazoknak, akik segítenek a Seuso-ügy megoldásában. A 2000-es évek végén három, diplomáciai és nem zetbiztonsági ügyben is jártas magyar vállalkozó (Vári György, Mórocz László, Kulcsár István) olyan információt tárt az állam elé, miszerint Oroszországban van a kincs né hány darabja, és vállalják a közvetítői szere pet két tárgy hazahozatalában. Az orosz fél a több millió euróért cserébe még egy anno itt szolgált katonát is ígért, aki igazolni tudja a kincs magyarországi eredetét, de végül az évekig tartó tárgyalások megszakadtak, a dologból nem lett semmi. 2013-ban az életerős Vári György magas lázzal kórházba került és meghalt. 2015 februárjában Mórocz Lászlót halálra gázolták, miközben beszállt az autójába. Nem sokkal később agyvérzésben Kulcsár István is életét vesztette. Az összeesküvéselmélet-hívők bizonyára kapcsolatot látnak a halálesetek és a kincs között, de erre semmi bizonyíték sincs. Mindenesetre különös, ami történt, az pedig ma is rejtély, milyen kincsek vannak Oroszországban, ha egyáltalán vannak.
Magyarország a kincslelet ismert darabjainak visszaszerzésére évek
óta törekedett, a tárgyalások azonban sokáig nem vezettek sikerre.
2014 márciusában aztán váratlan bejelentést tett a kormány: a páratlan ezüsttárgyak hét darabja visszakerült hazánkba. A magyar állam a kincs őrzési jogáért 15 millió eurót (kb. 4,5 milliárd forintot) fizetett, ami az angol tulajdonosok részéről korábban igényként felmerülő összeg harmadának bizonyult. A felek közötti megállapodás része volt továbbá az a jogi tisztázás is, hogy az angol fél nem vitatja a kincs tulajdonjogát. Felvetődik a kérdés: a magyar állam miért vásárol meg egy tulajdonjogi szempontból tisztázatlan műtárgyegyüttest, amelyről úgy tartja, hogy az jogilag őt illeti?
Bán János, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója – aki a Seusoügyben a magyar fél főtárgyalója volt – elmondta, hogy végső soron a magyar állam nem megvette a kincset, hanem kompenzációs díjat fizetett a Wilson testvéreknek (Sir Peter Wilson örököseinek) azokért a költségekért, amelyek az elmúlt évtizedekben a birtokukba lévő műtárgyegyüttessel kapcsolatban felmerültek.
2017 júliusában aztán újabb bejelentés történt. A magyar kormány 8,6 milliárd forint kompenzációs díjat fizetett a Seuso-kincs újabb hét darabjáért, így a 14 ezüstből és egy rézüstből álló páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen értékű leletegyüttes immáron egyben volt látható az Országházban. Később az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű leletét vándorkiállítás keretében Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Zalaegerszegen és Székesfehérváron is bemutatták. Jelenleg a Seuso-kincset a Nemzeti Múzeumban a Pannonia fénye című állandó kiállításon csodálhatjuk meg a korábban előkerült ezüstállvánnyal együtt.
A műtárgy hazakerülése anyagi, tudományos és kulturális szempontból is hatalmas jelentőséggel bírt. (Jelenleg 150-200 milliárd forintra becsülik a kincs értékét.) Végre lehetőségünk nyílt a tárgyak részletes vizsgálatára. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének felkérésére megalakult a Seuso Munkabizottság, melynek célja a teljes Seuso-kincs mindenre kiterjedő tudományos feldolgozása. A kérdés már csupán az, folytatódik-e a Seuso-rejtély. Felbukkan-e újabb darab a páratlan, egyes feltevések szerint akár kétszáz darabból is álló leletegyüttesből?
Miután a kormány továbbra is nyitottan áll a témához, elképzelhető, hogy a haszonszerzés reményében valaki előbb-utóbb információval fog szolgálni. Ha csupán a Sümegh József által megtalált negyven-ötven tárgyra gondolunk – aminek csak egy kisebb része ismert, illetve került megfelelő helyre –, akkor a kincs históriája még messze nem ért véget. Bárhogyan is alakul a jövő, a Szár-hegy és a kincs legendája örökre összeforrt, ami napjainkban is sok kirándulót és kutatót, valamint kincsvadászt vonz a környékre.
Forrás: Dézsy Zoltán, Seuso 2.
A legnépszerűbb nem mindig esik egybe a legkülönlegesebbel, de a Suchá Belá szurdokára mindkét
jelző igaz a Szlovák Paradicsom sziklavilágában. Festői vízesések, zegzugos kaszkádok és roppant sziklafalak sora tarkítja a Kárpátok talán legérdekesebb szurdoktúráját. És ha ez nem lenne elég, mutatunk még négy másik izgalmas útvonalat északi szomszédunkból, továbbá azt is eláruljuk, hol találsz további ötvenet a Természetjáró applikációban.
A Magas-Tátrával szinte „szemben” emelkedik a Poprádi-medence felől ránézésre dombságnak tetsző Káposztafalvi-karszt. Modern neve megegyezik a területét oltalmazó nemzeti parkéval, és nem kevésbé különös hangzású, ellenben sokkal beszédesebb: Szlovák Paradicsom (Slovenský raj). Így már a hazai közönségnek is ismerősen csenghet, hiszen a kiépített, monumentális szurdokairól híres hegységet tartós népszerűség övezi a magyar túrázók körében is. Ötletesen kiépített, látványos sziklafolyosói, háborítatlan erdőtakarója és igényes turisztikai szolgáltatásai egyedi túratereppé avatják a szurdokok paradicsomát, amelyhez fogható nincs még egy a környéken.
Az 1200 méter fölé emelkedő, jószerével csupán 1000 méteres magasság körül hullámzó mészkővidék vonzereje felszíni karsztjelenségeiben rejlik. Az Alacsony-Tátra és a Gömör–Szepesiérchegység „árnyékában” elterülő karsztfennsík oldalába a közeli hegykeret felől érkező folyók (a Hernád és a Gölnic), központjába pedig saját patakjai vágtak grandiózus szurdokokat. A néhány kilométer hosszú, robusztus sziklafalakkal szegélyezett szurdokok kanyargós, zegzugos világában nem ritkák a pár méternyire keskenyedő, természetes vágatok, a több tíz
Kisebb-nagyobb üstökben örvénylik a víz a patakmederben
méteres vízesések és a száz métert meghaladó magasságú mészkőtáblák.
A környezetükbe simuló dorongpallók
Persze a szurdokok végigjárása nem menne beépített segédeszközök nélkül, és ez az a pont, ahol a Szlovák Paradicsom valami igazán páratlant kínál. Az Európa szurdokaiban megszokott korlátok, járdák és lépcsők helyett láncok, tálcák, dorongpallók, valamint létrák konzerválnak éppen annyit a sziklafolyosók eredendő vadságából és szépségéből, amenynyi még minimális figyelemmel leküzdhető, testközelbe engedve és személyes tapasztalássá formálva a szurdokok zabolátlan erejét. Mindez ráadásul páratlanul látványos is: a lehetetlen helyeken előtűnő létrák és fémtálcák, a meder fölött szinte lebegő uszadéknak tűnő doronghidak szépen belesimulnak környezetükbe, s közben sejtetik az előttünk álló megpróbáltatásokat.
A Suchá Belá formavilágával és kiépítettségével magába sűríti a nemzeti park útvonalainak romantikáját, és egy percre sem válik unalmassá. A végigjárásához szükséges másfél-két óra alatt folyamatosan nagy intenzitású, lehengerlő élményt biztosít. Kivéve persze a nyári turistaszezon közepén, amikor tömegek próbálnak végigmasírozni a sziklafolyosón, és a létrák előtt több száz méteres (!) sorok alakulhatnak ki. Ezért érdemes a látogatást inkább tavaszra, a nyár elejére, augusztus második felére vagy őszre időzíteni.
A hozzávetőleg 3 kilométer hosszú és 400 méter szintkülönbséget magában foglaló Suchá Belá szurdokot 1900-ban tárta fel Róth Márton (a térség turisztikai úttörője) és csapata, ám ők ekkor „csak” a Tálas-vízesésekig (Misové vodopády) jutottak. A turizmus ettől még megindult, és a korabeli kirándulók hajmeresztő sziklapárkányokon kerülték ki a nagyobb falakat. Az áttörés 1908-ban jött el, amikor a sziklamászó tudását a Magas-Tátra csúcsaira pallérozó ifj. Mervay Sándor barátaival először jutott végig a szurdok alján – a fagyott patak jegét használva. Ez azonban elég volt az útvonal feltérképezéséhez, így a következő években faácsolatokat szereltek fel a veszélyesebb pontokra, jelzést festettek, a patak forrása mellé pedig turistamenedéket is rejtő vadászkunyhó épült. A felső szakaszt
1910-ben nyitották meg a turisták előtt, de a szélesebb közönség számára hivatalosan csak
1957-ben nyílt meg a Suchá Belá, amikor a Hegyimentő Szolgálat vaslétrákat és hidakat, a ma is jól ismert, professzionális eszközöket épített be a falak közé.
A Suchá Belát gyakorlottak (ideális körülmények között) gyorsan végigjárhatják, és utána maradhat idejük más szurdokokat is meglátogatni ugyanazon a napon. Most azonban a klasszikus körutat mutatjuk be a Természetjáró applikáció kínálatából: végigmegyünk a szurdokon, majd a fennsík erdőin át vissza-
ereszkedünk a kiindulópontra, Podlesokba (Erdőalja). (Így a túra az odautazás vagy a hazaindulás napjába is beleférhet.)
Podlesokot szinte kicserélték az utóbbi évtizedben. A 2010-es évek elején szegényes felszereltségű, a szocialista érából fennmaradt faházakat felvonultató, összességében mégis barátságos hangulatú autóskemping volt, ahol olcsón lehetett egyszerű ételeket fogyasztani, és a szállás is jóformán a filléres kategóriába tartozott. Az erdőszélen sorakozó, a környéken düledező, elhagyott épületromokat azóta felújították, a kempinget szinte teljesen újjáépítették, és kifejezetten ízléses szálláshelyek nyíltak a modern üdülőteleppé fejlődött, mégis mértéktartó kialakítású helyszínen.
A kitüntetett figyelem annak köszönhető, hogy innen indul a Hernád-áttörés (Prielom Hornádu) és a Suchá Belá szurdoka, de további kanyonok is elérhetők (gyalog) Podlesokból.
A Suchá Belá zöld jelzése a kemping mellett kezdődik, bejáratánál, a rét és az erdő peremén található a bódé, ahol a szezonban megvehetjük
a nemzeti parki belépőt. Maga a szurdok hamar sziklás korridorrá keskenyedik, és eleinte könnyű az előrehaladás a tócsafüzérektől vagy pár centis víztől csillogó mederben. Ugyanis a völgy alja általában nem mindenhol vizes: a kőzetbe hasadékot véső patak helyenként eltűnik a víz hatására oldódó mészkő testében, és a mélyben áramlik tovább fehér kavicsokkal feltöltött, száraz medret hagyva maga után a felszínen. (Ezért két magyar elnevezés terjedt el: Száraz-Fehér-völgy és Száraz-Béla-völgy, ám a Béla itt nem személynév, hanem a szlovák biely, azaz fehér átvétele.)
Eleinte a szűkületekben elhelyezett doronghidak biztosítják az élményt – ezeken nem mindig könnyű lépni, mert ugyan javítják és cserélik őket, de azért akadnak mozgó vagy víztől síkos fokaik is. Máshol kapaszkodási lehetőséget kínáló láncok, sziklába rögzített fémtálcák és fémpallók segítenek át a csúszós vagy függőleges felületeken. Az áthajló, alámosott falak tövét helyi szokás szerint a gyerekek botokkal „támasztják meg”, és épp egy ilyen kreálmány vezeti fel a szurdok legfotogénebb pontját, a Szlovák Paradicsom vadromantikáját egyetlen helyszínben tömörítő Tálas-vízeséseket (Misové vodopády). A roppant méretű, szürke sziklakatlan első ránézésre el is rejti, honnan érkezik és hol talál utat a víz, csak a zuhatag mellé fektetett, ferde létrarendszer sejteti a továbbhaladás irányát. A komolyabb izgalmak azonban följebb következnek: a sötét hasadék óriási üstjei fölött fémpallók, a zuhataglépcsők
A doronghidak esőben kellemetlenül csúszósak lehetnek
között hatalmas, függőleges létrák teremtenek összeköttetést. Itt azért általában megremeg pár láb, de aki ezen az akadályon túljut, már biztos lehet a sikerben, ugyanis előrébb legfeljebb a formavilág vadul be jobban, a turistaút szerényebb kihívásokat tartogat.
A közel 30 méter magas vízesésfüzér mögött méteresre keskenyedő szorossal veszi kezdetét a szurdok középső, hasonló szűkületek jellemezte szakasza. A doronglétrákat itt nagyrészt már kiváltották az időtállóbb fémtálcák, és láncokat helyettesítő drótsodronyokkal is találkozhatunk. Hamarosan a Suchá Belá legkeskenyebb pontja, a Szűkület (Roklina) következik, ahol a sziklát mintha kés szelte volna ketté. Embernyi repedésen segítenek át a kis fémtálcák, láncot viszont ne keressünk, mert a két fal majdnem
összeér. Túloldalt a szurdok sokak szerint legszebb pontja, az Ablakos-vízesés (Okienkový vodopád) „udvara” következik, ahonnan létra invitál fölfelé, át egy apró sziklaablakon. Hátravan még az utolsó látványos, de kisebb méretű zuhatag, a Teknős-vízesés (Korytový vodopád), amelyet már a szurdok utolsó, de ismét újat villantó szakasza követ.
Mivel közel a fennsík, és a patakot kevés mellékág táplálja, ereje itt „csupán” keskeny hasadék kifűrészelésére volt elegendő, így a kisebb vízesések és zúgók körül sötét sziklasikátor, illetve a korábbiaknál alacsonyabb falak díszítik a kalandos turistautat. A mederben heverő doronglétrák és rovátkolt falépcsők vízpermettől kellemetlenül csúszós felülete már a múlté, drótsodrony és fémtálcák lépcsője
A Szűkület (Roklina) a karszt mélyén és széles út a fennsíkján
hívogat a hűs, sötét mészkőfolyosó, a Kaskády (Kaszkádok) mélyére. A zord hasadékot végül kisebb vízesések, dorongpallók és tálcák zárják, a völgyfőből meredekké váló ösvény jelenti a kiutat. Érintjük a forrást is, érdemes feltölteni belőle a palackokat, mert legközelebb csak Podlesok közelében találkozunk vízfakadással. Méterekre található a túra fordulópontja, a padokkal, asztalokkal, esőbeállóval és vécékkel kiépített pihenőhely, ahol a nyári szezonban bringát is bérelhetünk, hogy a fennsík erdei útjain gurulhassunk vissza a hegylábra.
A pihenőhelytől a sárga jelzés kalauzol a Pod Vtáčím Hrbom nevű elágazásig, ahonnan a piros jelek vezetnek Podlesokba. A Glac fennsíkon alig hullámzik a terep, ereszkedés közben pedig ösvény vágja át a széles erdei út kanyarjait, így gyorsan és kényelmesen zárhatjuk be a kört. A platót természetesen vegyes és rég nem bolygatott fenyves rengeteg borítja – errefelé a háborítatlan erdőkép a megszokott látvány, tarvágásokkal alig és csak szerény kiterjedésben találkozhatunk.
Érdemes legalább egy kitérőt beiktatni az útvonalba, ha jut rá időnk: a visszafelé vezető ágon, a Pod Vtáčím Hrbom elágazástól a piros
jelzés fél óra alatt, többnyire enyhén ereszkedve kanyarog Kláštorisko erdei telepére, ahol a szezonban mindennap, azon kívül hétvégéken melegételt is kínáló büfé, valamint (nonstop) sörautomata üzemel, és egy terebélyes kolostorrom mögött Szlovákia egyik legszebb tátrai panorámája mutatkozik. (Különösen, ha felsétálunk a tágas tisztás felső részére, ahonnan a teljes Magas-Tátra „páholyból” látható.)
Podlesokba legegyszerűbben a zöld jelzésen ereszkedhetünk vissza.
Ha már a kitérőknél tartunk: a nemzeti parkban (Szlovákia egészéhez hasonlóan) pofonegyszerű tájékozódni, hiszen kiváló és jól értelmezhető tábla- és jelzésrendszer mutatja a lehetséges irányokat. Továbbá ez a túra is megtalálható a Természetjáró applikációban, amelynek térképén a nyomvonal követhető és előfizetőként offline módba is lementhető, valamint a jelzett turistautak is megjelennek a térképen – a magyar határokon kívül is.
Ahogy már fentebb is említettük, a nyári szezon közepét (a június közepétől kb. augusztus derekáig tartó időszakot) érdemes messziről elkerülni, ilyenkor a legnépszerűbb szurdokokban létrázás helyett gyakorta a sorban állás az alapvető „mozgásforma”. A legtöbb turisztikai
Kláštorisko rétjéről nyílik Szlovákia egyik leghatásosabb tátrai kilátása
szolgáltatás (éttermek, szálláshelyek, biciklikölcsönzés) csak a nyári hónapokban működik mindennap, de hétvégéken tavasszal és ősszel is elérhető. Podlesokban kifejezetten bőséges a választék mindenből, szállást még Hrabušice (Káposztafalva) vagy a vele szomszédos Betlanovce (Betlenfalva) is bőséggel kínál, de autóval közel van Poprád és Igló (Spišská Nová Ves) is. A nemzeti parkba nyáron belépőt kell fizetni, az egynapos felnőttjegy 1,5 euró, a 3 napos 3,5 euró (gyerekeknek és 65 év felettieknek ugyanez 0,5 és 1 euró).
A Szlovákiában megszokott útjelző táblákat találjuk ebben a nemzeti parkban is
Persze a Szlovák Paradicsomra javasolt több napot szánni, és aki még sosem szurdoktúrázott, annak nem is biztos, hogy a Suchá Belá a legjobb választás elsőre. Érdemes kezdetnek a Hernád-áttörés (Prielom Hornádu) sokkal visszafogottabban kiépített völgyének nyugati végét bevállalni, majd felkapaszkodni Kláštorisko rétjére a Kláštorská roklina rövid, létrás szurdokárkán át. (Ez a körtúra is Podlesokból teljesíthető.) Ugyanezzel a kiindulóponttal elérhető a Veľký Sokol (NagySólyom-völgy) hosszú, élménydús, de a Suchá Belánál egyszerűbben végigjárható szurdoka is. Aki extrémebb kalandra vállalkozna, azt pedig egy vasalt útként kiépített kanyon is várja: a Kysel’ ferratáját Csingó (Čingov) felől érdemes megközelíteni, de a Hernád-áttörésen keresztül (hosszú túrával) Podlesokból is elérhető.
A Kárpátok páratlanul sokszínű hegyvidék: területén egészen eltérő karakterű hegységek sorakoznak egymás közvetlen szomszédságában. A javarészt Szlovákiában fekvő Északnyugati-Kárpátok a hegykoszorú legszélesebb, legmagasabb és talán legváltozatosabb szakasza, ahol ráadásul a Kárpátok természeti adottságaihoz fejlett turisztikai infrastruktúra segít közelebb kerülni. Szelíd, de kiterjedt erdős középhegységek, óriási vadonokkal övezett gyephavasi gerincek és persze vad sziklavilág is megtalálható a viszonylag kis területen.
Hogy hogyan kezdj bele e nagyszerű táj felfedezésébe, ahhoz a Természetjáró.hu-nak és a Természetjáró appnak ötvennél is több ötlete van! Az elmúlt évben ugyanis ennyi túrát töltöttünk fel Szlovákia területéről – ezeket a QR-kóddal megnyitható gyűjtőoldalon vagy a Természetjáró nyitóoldalán legörgetve, az applikációban pedig az Úti célok menüpont alatt, a Túrák Szlovákiában című aloldalon találod meg. A gyűjteményben a hazai túrázók köreiben legismertebb hegységek (pl. Magas-Tátra, Szlovák Paradicsom, Alacsony-Tátra stb.) mellett kevésbé ismert, de látogatásra nagyon is érdemes tájak is megtalálhatók (pl. Liptói-havasok, Selmeci-hegység, Szulyói-hegység, Murányi-karszt, Vihorlát stb.), és az összes lehetséges túratípust is igyekeztünk lefedni.
Aki szeretne, sétálhat az itthonról ismerős, erdős középhegységi tájakon
(csak nagyobb magasságokban), gerinctúrázhat napokig, esetleg tehet egynapos sétákat a panorámás gyephavasi hátakon, szurdoktúrázhat vízesések oldalában létrázva, vagy lépdelhet láncokba kapaszkodva embernyi széles sziklapárkányokon. Még a legnehezebb terepeken is kínálunk könnyebb, többek számára hozzáférhető útvonalakat, de a többnapos gerincvándorlások és az extrémebb túrák sem hiányoznak a kollekcióból. Minden túraleírás mellett sok praktikus tanáccsal szolgálunk autósok és tömegközlekedéssel utazók számára, segítünk a nyelvi nehézségek leküzdésében, és tippeket adunk az ideális látogatási időszakra vonatkozóan. Egy-egy országrészben általában több útvonalat is készítettünk (különböző nehézségi fokozatokon), hogy egy hosszú hétvége programja rövid utazásokkal is feltölthető legyen túráinkból.
A következő oldalakon mutatunk is négy nagyszerű túrát a Természetjáró kínálatából.
A Kis-Fátra az ország legkompaktabb magashegysége: az északi hegységrész kis területén kiépített szurdokok, láncos utakon elérhető mészkőbástyák, többnapos gerinctúra, menedékházak és hangulatos, szolgáltatásokban gazdag települések találhatók. Ezen a túrán a Vrátna-völgy végéről felvonóval érjük el a zöldellő havasi gerincet, majd gyerekekkel is bevállalható, könnyű sétát teszünk a kilátások birodalmában. Miután gyorsan felkapaszkodtunk a hegység legmagasabb csúcsára, az 1709 méteres Nagy-Kriván (Veľký Kriváň) tömbjére, és megcsodáltuk a Fátra-vidék panorámáját, még egy turistaházban is ehetünk (Chata pod Chlebom) egy újabb csúcs és gerincsszakasz meglátogatása, majd a visszaereszkedés előtt. A túra könnyű és kifejezetten látványos, ízelítő a törpefenyvesek és a gyephavasok birodalmából, de csak jó időben ajánlott, mivel a gerincen egy vihar végzetes lehet! (A második csúcsot kihagyva még rövidebb és egyszerűbb az útvonal.)
KIINDULÓPONT
TÁV:
IDŐTARTAM
SZINTEMELKEDÉS:
SZINTCSÖKKENÉS:
NEHÉZSÉG:
Vrátna-völgyi felvonó
7,2 km
3 óra 30 perc
407 m
407 m
A Magas-Tátra szomszédjában nem kevésbé izgalmas, természeti képét tekintve még a „nagy testvérnél” is vadabb hegység húzódik: a Liptói-havasok (Západné Tatry). A nagyrészt gyephavasi magasságokban tetőző, szabdalt hegyvidék legszebb része az északi oldalon kanyarodó, gleccser véste Rohácsi-völgy (Roháčska dolina), amely zord sziklafalakban végződik, és völgyfőjében tengerszemeket rejt. A Rohácsi-tavak egymás közelében, különböző magasságokban elhelyezkedő, jég vájta tavak alpesi környezetben, festői díszletek között, elérésük pedig részben aszfalton, majd jól kikövezett, könnyen járható ösvényen lehetséges. A kárpáti magashegyek világába betekintést engedő túra a szintemelkedés miatt közepes nehézségűnek mondható, de végig könnyen járható. Turistaházak és büfék is találhatók az útvonal mentén, ami még a hegység legmagasabb vízesését is tartalmazza.
A Zverovka menedékház mellől pedig Szlovákia egyik legszebb magashegyi látképe nyílik.
KIINDULÓPONT:
TÁV:
IDŐTARTAM:
SZINTEMELKEDÉS:
SZINTCSÖKKENÉS:
NEHÉZSÉG:
Chata Zverovka (turistaház és parkoló)
14,9 km
5 óra 30 perc
796 m
796 m
A szlovák és magyar viszonylatban is szinte ismeretlen Vihorlát a határ közelében fekszik, Mátra-magasságú, és a lábánál terül el az ország legjelentősebb fürdőhelyeinek egyike, a Zempléni-víztározó. Ám ami igazán különlegessé teszi, az a vulkanikus hegység kalderájának középpontjában, erdőség ölelésében csillogó Szinnai-tó (Morské oko), amely autóval is megközelíthető (bár el nem érhető). Innen fokozottan védett ősbükkösben vezet föl az útvonal a Szinnai-kő (Sninský kameň) sziklájának tövébe, hogy végül lépcsőkön felkapaszkodva, sziklahátról vehessük szemügyre a korábban felkeresett tavat és környezetét. E félnapos útvonal az itthoni terepeken edződöttek számára nagy meglepetéseket nem tartogat, a megszokott tájat mégis másként tárja elénk: kezeletlen, természetes állapotú rengeteg és zárt erdőtáj jellemzi a Vihorlátot. A túra után strand és vár is beiktatható az egynapos programba a Zempléni-víztározó felkeresésével.
KIINDULÓPONT:
TÁV:
IDŐTARTAM:
SZINTEMELKEDÉS:
SZINTCSÖKKENÉS:
NEHÉZSÉG:
Szinnai-tó, parkoló (Remetské Hámre)
10,1 km
4 óra
481 m
481 m
Láncra vert sziklavilág: át a Vörös-torony-hágón
Sajátos túratípusa a Magas-Tátrának a „hágótúrázás”: ezek az útvonalak nem a csúcsok valamelyikét, hanem a sziklafogas gerincek láncokkal, létrákkal, acéldrótokkal átjárhatóvá tett hágóit célozzák meg. Válogatásunk utolsó túrája a legnehezebb is egyben, és kizárólag jó időben, tapasztalt hegyjárók számára teljesíthető. Tekintélyes magasságba, 2300 méter fölé emelkedünk a Kis-Tarpataki-völgyön át, hogy a hegység egyik legvadabb útszakaszán, lánchágcsókba és fémkapcsokba kapaszkodva keljünk át a Vörös-torony-hágón a Nagy-Tarpataki-völgy felé. A hosszú és nehéz útvonal több turistaházat is érint: a Téry-menedékház (Téryho chata) és a Hosszú-tavi menedékház (Zbojnícka chata) ételt-italt és éjszakázási lehetőséget kínál, így hoszszabb ideig is csodálhatjuk a komor sziklaormok, a tengerszemek és a zergék birodalmát.
A túra Tarajkáról (Hrebienok) indul, és oda is érkezik, jó idő kell hozzá, és a Magas-Tátra legjavát kínálja.
KIINDULÓPONT:
TÁV:
IDŐTARTAM:
SZINTEMELKEDÉS:
SZINTCSÖKKENÉS:
NEHÉZSÉG:
Tarajka (Hrebienok)
17,8 km
8 óra 30 perc
1467 m
1467 m
Szlovákia egyetlen „krátertavától” egy kárpáti ősbükkösbeFotó: Szigeti Ferenc
Amikor az eget kémleljük, időnként olyan elképesztő formájú felhőket is láthatunk, amelyekről nehezen hisszük el, hogy nem csak felfestették őket az égre. A természet – valamilyen furcsa módon – képes a már megszokott felhőtípusokon és felhőfajokon túl, a nem szokványos légköri helyzeteknek köszönhetően egészen speciális alakú felhőket is létrehozni.
ANemzetközi Felhőatlasz ban többek között anyaguk, alakjuk és magasságuk alapján is osztályozzák a felhőket. Benne tíz fő felhőfajtát különítenek el, de esetenként olyan felhők is akadnak az égen, amelyek csak nagyon ritkán, bizonyos időjárási állapot fennállásakor képesek kialakulni, gyakran előrejelezve az elkövetkezendő időjárást.
Találkozhatunk bámulatba ejtő lencsefelhőkkel (lenticularisokkal) vagy éppen sztratoszférikus gyöngyházfényű felhőkkel, de nagy ritkán és nagy magasságban (a mezoszférában) különleges világító felhőket is fellelhetünk az égbolton. Kivételes esetekben nagyon rövid ideig akár a légkör instabilitására utaló, hullám formájú, Kelvin–Helmholtz-féle cirrusok létrejöttének is szemtanúi lehetünk. Ám a speciális felhőformák ve-
szélyes időjárási jelenségekre is felhívhatják a figyelmünket. Ilyen például a zivatarfelhők tetején létrejövő üllő forma (Cumulonimbus incus) vagy éppen a zivatarfelhők alján kialakuló mammatus felhőzet, mely női mellhez hasonlóan csüng alá a felhőkből. Habár ijesztő külsejükkel a görgőfelhők megrémiszthetnek minket, általában mégis ártalmatlanok.
A lenticularisok, avagy lencse alakú felhők főként a hegyek „lee” oldalán jönnek létre, amiből a légkör hullámzó mozgására, lee-hullámok jelenlétére következtethetünk. Alakjuk és méretük – tehát a hullámok és így a felhők vízszintes és a függőleges kiterjedése – nagyban függ a hegy méretétől és alakjától. Emellett képződésüket az erős szél, az erőteljes szélnyírás és a gerincre merőleges légáramlás is tovább segíti.
A lencsefelhők a kialakulási helyükön maradnak, nem haladnak tovább a légáramlással, leginkább csak egy helyben „lebegnek”. A lee-hullámok tetején alakulnak ki, ahol is a képződmény középen vastagabb, mint a szélein. Amenynyiben az alacsony régiókban képződnek, színük inkább sötét, de ha a középmagas régiótartományban, akkor
csak a közepük szürkés, a széleiken fehéren vagy olykor gyöngyházfényben pompáznak. Egy másik igen speciális felhőképződmény köthető még a hegyekhez, amikor is a magányos hegycsúcsok körül a hegyek tetején látványos szimmetrikus „felhőgallér” képződik. A hegységek körül létrejövő különleges felhők képződési feltételeinek kutatásával komolyabban közel hetven éve foglalkoznak.
A kagylók belsejéhez hasonló irizáló színhatásuknak köszönhetik nevüket a gyöngyházfényű felhők. Akkor ragyognak fel leginkább, mikor a nap kissé (kb. 6 és 12 fok között) már a horizont alá bukott, ilyenkor élesen kiválnak a mögöttük található égbolt hátteréből. Sokszor lencse alakzattal és határozott körvonallal rendelkeznek, főként a magasabb szélességeken a téli évszakban figyelhetjük meg őket. Leggyakrabban 20–30 kilométeres magasságban, a sztratoszférában lelhetőek fel, ahol a hőmérséklet –80 Celsius-fok körül van. Ezen árnyéktalan képződmények keletkezési okai és összetétele még jelenleg is folyamatos kutatás tárgyát képezik.
Ennél is ritkábban észlelhetünk éjszakai világító felhőket, melyeket főként nyáron az északi félteke közepes szélességein fedezhetünk fel. Legtöbbször ragyogó ezüstös vagy kékes színű, olykor fehéres árnyéktalan képződmények, melyek szintén élesen kiválnak az éjszakai égboltból. Besötétedés után bukkannak fel a mezoszférában mintegy 75–90 kilométeres magasságban, ahol a hőmérséklet –100 Celsius-fok körül mozog. Összetételüket még itt sem nagyon ismerjük, de több feltételezés szerint is akár kozmikus eredetű, nagyon finom porból is állhatnak.
Igazán különleges és ritka jelenségnek lehetünk a szemtanúi, amikor a magasban két eltérő sűrűségű és sebességű, egymással össze nem keveredő, egymáson mozgó légréteg határán hullám formájú, Kelvin–Helmholtzféle cirrusok alakulnak ki. Olyan látvány, mintha a tengeri hullámok fehér színben, egyenlő időközönként felköltöztek volna a kék égre. Ilyenkor az alsó rétegnél gyorsabban mozgó felső réteg tovább göngyöli a felhő
tetejét hullámfodrot formálva, mivel ez a gyorsabban mozgó felső réteg turbulens áramlatokat hoz létre. Amilyen gyorsan képződnek, olyan gyorsan el is tűnnek, legtöbbször néhány másodpercig, szerencsés esetben pár percig is megcsodálhatjuk őket az égen. Jellemzően a légkörben fennálló instabilitásra hívják fel a figyelmet.
A zivatarfelhők teteje, olykor áttörve a tropopauzát, üllő alakot is felvehet. Feltűnése legtöbbször jégesőre utal, ilyenkor érdemes gyorsan tetőt keresni a fejünk fölé. Vannak olyan igazán ritka esetek, mikor a zivatarfelhők
üllője alól megannyi dudor lóg lefelé az égből, női mellet formálva, melyet – mint már említettük – mammatus felhőzetnek nevezünk. Kialakulása a fordított hőáramlás eredményeképpen jön létre, amikor is a felhő meleg és nedves levegőcellái a föld felé irányulnak, amit a tömegvonzás és a hulló csapadék is tovább erősíthet. Megjelenése heves esőzéseket, erőteljes széllökéseket, zivatarokat és turbulenciát, olykor még tornádót is előre jelezhet számunkra, hiszen a zivatarfelhők érett stádiumában alakulnak ki. Amennyiben észleljük a mammatusok létrejöttét, mindenképp húzódjunk biztonságos helyre.
Hazánkban igen ritka a hosszan elnyújtott, henger alakú, látványos és egyben ijesztő görgőfelhők jelenléte. Korábban a peremfelhők egyik csoportjaként emlegették, de mára már külön képződményként tartják számon. Ennek oka, hogy a peremfelhővel rendelkező zivatarokban heves légköri események is zajlanak, míg a görgőfelhőkben ilyenek nem lelhetők fel. Kialakulásuk hideg és meleg légtömegek határán lehetséges, amikor is egy közeledő hidegfront az előtte található melegebb légtömeget hirtelen felemelkedésre kényszeríti, és elkezdi maga előtt forgatva vízszintes irányban tolni. Vízszintes tengelyének kiterjedése akár több tíz kilométer hosszú is lehet, míg a tengerpartok közelében akár több száz kilométer hosszúra is elnyúlhat.
Ezen bámulatba ejtő légköri képződmények összetételét és képződési körülményeit még megannyi kérdés övezi, ezért kutatásuk igencsak megélénkült az elmúlt évtizedekben.
Dobogókő pazar sziklakilátóit, kellemes klímáját, nyüzsgő turistaéletét szinte mindenki ismeri, történetét azonban
jóval kevesebben. Pedig ennek az alig másfél évszázaddal
ezelőtt még ligetes legelőerdő által borított kies, elhagyott hegytetőnek a felfedezése a magyar turistaság egyik legszebb, legromantikusabb históriája, melynek főszereplője nem más, mint a legendás budapesti orvos, dr. Téry Ödön.
Az emberi természet már csak olyan, hogy ami könnyen elérhető, azt nem becsüli. Picit mindannyian így vagyunk a fővárostól alig félórányi autózással gyorsan és kényelmesen megközelíthető Dobogókővel is. Felugrunk nézelődni vagy éppen enni egy jót, ám az igazi értékei, látnivalói mellett legtöbbször csak elsétálunk. Ma már nehéz elképzelni, de a 20. század hajnalán nemhogy autóút, de még turistaösvény sem vezetett Dobogókőre. Aki látni szerette volna a Duna kékeszöld szalagja felett 700 méteres magasságig törő, meredeken leszakadó, vadregényes sziklaszirt
Cholnoky Jenő és barátai az MTE I. világháborús emlékműve mellett egy 1933-as fényképen Fotó: Cholnoky Tamás / Fortepan
páratlanul szép panorámáját, annak bizony meg kellett dolgoznia érte, legalább egy egész napot, de inkább kettőt rá kellett szánnia egy dobogókői túrára.
„Dobre rano, velky pan!” (Jó reggelt, nagy ember!) – a Dobogókő harsogóan zöld füvű, ligetes fennsíkján állataikat legeltető pilisszentkereszti szlovák pásztorok az első ijedség után ily módon köszöntötték egy szép nyári hajnalon régi jó ismerősüket, Téry Ödönt, aki kicsiny csapatával Dömös felől indulva, többórás éjszakai meneteléssel éppen napkeltekor ért fel a csúcsra. Az álmukból felzavart, zaklatottan nyerítő lovak lassan lenyugszanak, csendesedő nyihogásukba pásztorkutyák ugatása és az ébredező tehenek kolompjának hangja vegyül. Az újonnan érkezők száraz gallyakat gyűjtve élesztik újra a pásztorok még pislákoló tábortüzét, melynek fellobbanó fényénél barátságosan beszélgetve ismerkednek egymással a fővárosi turisták és a naptól cserzett arcú hegyi emberek.
Téry Ödön 1876-ban (Zelesny Károly felvétele)
Hogy miért volt mégis az iménti riadalom? Mert a kies, elhagyatott tájon bizony ritka tünemény a turista, a jószágaikat őrző szlovákokon és az erdő lakóin kívül még fényes nappal sem igen jár errefelé senki, nemhogy pirkadatkor. Téryt azonban, aki szinte szerelmese volt ennek a megkapóan szép vidéknek, jól ismerték a szentkereszti pásztorok,
„Azembernemazértturista, mertazerdőtjárja, hiszen a vaddisznó is járja–mégsemturista, hanemazért,hogy maradandó,aköztszolgáló turistalétesítményeket hozzon létre.”
Míg kezdetben, az 1880-as évek elején még többnyire magányosan érkezett, az idő múlásával immár egyre magabiztosabb helyismerettel felvértezve egymás után rendezi népes, híresen jó hangulatú kétnapos kirándulásait Dobogókőre, egyszer hajóval Dömös felől, másszor szekérrel érkezve Pilisszentkereszt irányából.
a mackós termetű budapesti orvos évek óta rendszeres látogatója a hegytetőnek, ismeri minden zegét-zugát, minden apró szegletét, fáját és szikláját.
„A Dobogókő vidékébe valósággal szerelmes volt dr. Téry Ödön; s miként a szerelmes ifjú virágot tűz imádottja keblére, virágot ültetett Ő is a Dobogókő rejtett ölébe. A Pilisről Cyclament telepített a Szerkövek egyik gerinczére s ezek itt szépen el is szaporodtak. Egyik ismerősétől Haimburgból aklimatizált gyopárt és egy rokon fajt hozott és ültetett, de hogy hová, azt csak egy-két meghitt barátjával közlé, vandál kezektől féltvén őket, mielőtt elszaporodnának” – írja róla régi bajtársa, jó barátja, Plökl Antal 1917 októberében a Turisták Lapjá nak hasábjain.
Az ország egyik legszebb panorámája tárul elénk a kilátóteraszról Fotó: Konfár Tibor
A mai Magyarország első turistaháza, az 1898-ban átadott báró Eötvös Loránd menedékház (dr. Téry Ödön felvétele)
A pásztortűz mellett beszélgetve hamar kiderül: ezúttal célja is van a kirándulásnak. 1897-et írunk, néhány lépésnyire a viharoknak jobban kitett sziklakilátótól, kissé szélvédettebb helyen már ki van ásva a mai Magyarország első hegyvidéki menedékházának a helye, melyet megszemlélve Téry Ödön elégedetten állapítja meg: a munka terv szerint halad. Nagy álma teljesül ezzel a menedékházzal, egy olyan álom, melynek megvalósulására jó ideig esély sem mutatkozott, mert sem elegendő pénz, sem pedig megfelelő telek nem állt rendelkezésre. Így volt ez egészen 1895 nyaráig, mikor is egy emelkedett hangulatú dobogókői kirándulás estéjén barátja, Prokop Géza közalapítványi erdész a mulatság hevében felajánlotta a tulajdonát képező dobogókői telket menedékház építésének céljára. Egyetlen feltételét, mely
szerint a ház a kiváló fizikusnak és egyben nagyszerű hegymászónak, Eötvös Lorándnak a nevét viselje, Téry nem csupán elfogadta, hanem teljes mellszélességgel támogatta is.
Mert ilyen ember volt Téry Ödön, aki ismerte, mindenki szerette, és ez a szeretet volt az ő legnagyobb titka, mellyel céljait elérte. Rajongtak érte az egyszerű dömösi munkások, akiknek mint orvos segített ügyes bajos-dolgaikban, éppúgy, mint a pilisszentkereszti szlovákok, akikhez szintén mindig volt egy kedves, megértő szava. Neve hívószó és hatalmas kohéziós erő volt a századforduló turistatársadalmának köreiben, jó barátja, kedves ismerőse volt Hanák Kolostól Thirring Gusztávon és Eötvös Lorándon át Cholnoky Jenőig a kor összes híres és kevésbé híres, ám segítő szándékú természetjárója.
Népszerűségének köszönhetően a vallás- és közoktatásügyi minisztérium faanyaggal, Pfinn József esztergomi vállalkozó tervekkel, az egyesület pedig pénzével és önkénteseinek munkájával segítette a boronafalú menedékház építését, melynek átadása már 1897 novemberében megtörtént, ünnepélyes felavatására pedig 1898. június 5-én, több száz lelkes turista jelenlétében került sor.
Az MTE dobogókői menedékházai az 1910-es évek elején (ifjabb Thirring Gusztáv felvétele)
A 125 esztendeje épült első menedékház ma turistamúzeum
Fotó: Dömsödi Áron
Ma már csak mulattató érdekesség, de akkoriban komoly fejtörést okozott, hogy azért nem feltétlenül mindenki érezte át az első menedékház létrehozását körbelengő emelkedett hangulatot. Eredetileg ugyanis Hanák Kolos javaslatára a mátrai csúcskilátókat is felépítő Nováki János gyöngyösi ezermesterrel szerették volna felépíttetni a házat, ő azonban munkásaival „kellő felügyelet és állandó ellenőrzés hiányában a legszebb munkaidőt elhenyelték. Ha egymás között nem veszekedtek, úgy gombaszedéssel töltötték unalmas idejüket” – írja a kis „bakiról” Pfinn József a Turisták Lapjá nak 1898. júliusi számában. Ezt követően Eggenhofer József esztergomi vállalkozóra bízták a munkát, aki készséggel el is végezte azt. A menedékházban egyúttal az első magyar hegyi meteorológiai megfigyelőállomás is telepítésre került, melyet a Konkoly Thege Miklós igazgató által vezetett Országos Központi Meteorológiai Intézet bocsátott a Magyar Turista Egyesület (MTE) rendelkezésére.
Mennyit számít egy tenni akaró közösség és egy barátságos kis faház: a természetbe vágyó fővárosi nagyközönség megindult az addig jóformán ismeretlen hegytető meghódítására. Az egyre nagyobb népszerűségnek és a jelzett turistautak kialakításának köszönhetően Dobogókő látogatottsága gyorsan növekedett, melyet az aprócska faház egyre kevésbé volt képes kiszolgálni. Az MTE Téry vezetésével először a bővítést fontolgatta, majd végül egy újabb, lényegesen nagyobb kőház építését határozták el.
Bányai Aladár zárókőletételkor elhangzott idézetének ellenére az építkezés ezúttal sem ment zökkenőmentesen, a számításokat kis híján ismét keresztülhúzta az emberi gyarlóság.
A pilisszentkereszti fuvarosok ugyanis a busás haszon reményében ezúttal sutba dobták a barátságot: csak nagyon drágán vállalták volna az építőanyagok Dobogókőre való felfuvarozását.
Ezt látván Téry a kesztölcieket kérte fel segítségül, akik olcsóbban felvitték volna a téglát és a cementet, őket azonban nem engedték fel a hegytetőre. Gabrinyi Sámuel, a leleményes piliscsabai építész – aki Dobogókőért rajongó felesége unszolására vállalta el a munkát – egy huszárvágással oldotta meg a problémát: minimálisra csökkentette a fuvarköltségeket
azáltal, hogy a ház építéséhez a fennsíkon található anyagokat – trachitköveket (andezitet)
és fatörzseket – használta fel. Az elkészült, akkoriban minden igényt kielégítő menedékház felavatására 1906. június 3-án, pünkösd vasárnapján került sor. Az avatóbeszédet maga Téry Ödön mondta el, melyről a Turisták Lapjá nak 1906. júliusi száma így tudósít:
„Midőn kevéssel 11 óra után dr. Téry Ödön elnök föllépett a menedékház bejáratának legfelső lépcsőjére, s túlharsogva a nyüzsgő zajt, megszólalt, egyszerre elcsöndesedett a tömeg, mindnyájan odatódultunk a menedékház elé, s mély csöndben hallgattuk meg szeretett elnökünk szavait. Rövid, szép, tartalmas beszédben üdvözölte a földmivelésügyi miniszter képviselőjét s az összes megjelenteket…
Végül az új menedékházat a forgalomnak átadta”
Az 1906-ban, immár kőből felépített turistaház napjainkban is kedvelt szállás- és vendéglátóhely
Fotó: Dömsödi Áron
„Erő az akarat, ha tettre kél” : felépül a második ház is
Ezzel Téry Ödön nagy álma maradéktalanul teljesült, jólelkű, naiv idealista emberként azonban olykor komoly csalódások is érték. Fájó szívvel veszi tudomásul, hogy némelyek mennyire nem becsülik, sőt rongálják a számára oly kedves házakat, ráadásul éppen azok a kirándulók, akiknek oly nagy gonddal felépítette őket. Halála előtt nem sokkal egy dunai hajókiránduláson így foglalja össze életének keserű tapasztalatait régi barátjának, Barcza Imrének:
„Egész életemben a hazai turistaügy kulturális emeléséért lótottam-futottam s mégis mennyi vesződség volt miatta s még több irigyem… A mi szép időnk örökre letűnt. A mostani turistatársaságokban nincs nagy gyönyörűségem. Nem az lett belőle, aminek én gondoltam, én óhajtottam…”
A menedékházak felépítésével és a bimbózó magyar turistaságnak való átadásával Téry Ödön dobogókői szerepvállalására felkerült a korona. Az egykor oly elhagyatott hegytető forgalma évről évre meredeken emelkedett, bakancsos turista jellegét azonban továbbra is megőrizte egészen a 30-as évek közepéig. Ekkor ugyanis alig egy esztendő leforgása alatt megépült a Pilisszentkereszt felől Dobogókőig kanyargó új autóút, melyet 1935. július 30án Gömbös Gyula miniszterelnök megnyitó beszédében a „magyar reménységek útja”-ként elnevezve nyitott meg a forgalom előtt. Ahol az autós kirándulók előtt megnyílik az út, ott a bakancsosok számára bizonyos szempontból
valami bezárul, tudták ezt jól az öreg, viharvert turisták, Téry egykori bajtársai is. Egyre ritkábban látogatnak fel a szívüknek oly kedves sziklaszirtre, ilyenkor is leginkább a kilátó mögötti kőgúla bronzba öntött tekintetét keresik, emlékeznek a régi szép időkre, mikor még Téryvel együtt járták ezt a gyönyörű és érintetlen vidéket...
Az autós forgalomba való bekapcsolódással Dobogókőn gyorsan kiépült az infrastruktúra, teret nyert a tömegturizmus, ami az elmúlt évtizedekben tovább fokozódott. Hétvégenként kirándulók hada látogat fel a hegytetőre, motorzúgás, gyermekzsivaj és a bográcsban főtt ételek finom illata lepi el a környéket. Ha azonban a szinte vásári forgatagban figyelmesek vagyunk, még ma is felfedezhetjük a régmúlt idők turistáinak emlékeit.
Néhány lépésnyire a báró Eötvös Loránd menedékház bejáratától, az illatozó bográcsok mögött emelkedik Dobogókő talán legimpozánsabb, legnagyobb hatású alkotása, az 1931. május 10-én, zuhogó esőben felavatott hősi emlékmű. A trachitkövek alkotta gúlába illesztve két, kőből faragott emléktábla őrzi az első és a második világháborúban elesett turista hősök emlékét, tetején korona és kettős kereszt díszeleg. Sorsa igen hányatott volt. A második világégést követően, vala-
A Rákosi Mátyás által ledöntött kereszt ma is ott hever összetörve az emlékmű
mögött
Fotó: Konfár Tibor
mikor az 50-es években az eredeti kettős keresztet maga Rákosi Mátyás döntötte le saját kezével, a régi kereszt ma is ott fekszik öszszetörve a földön az emlékmű mögött. Rendbehozatalára csupán 1989-ben, az MTE újjáalakulását követően után került sor, jelenlegi
Az 1931-ben átadott, impozáns Hősi Emlékmű a 2017-es felújítás és részleges átalakítás során nyerte el mai formáját
Fotó: Konfár Tibor
szép állapotát pedig a 2017-ben elvégzett felújítás során nyerte el. Az emlékmű egyébként is lélekemelő összhatását szinte a katarzisig képes fokozni, ha elolvassuk József főherceg avatáskor elhangzott szívből jövő szavait, melyekkel a Monarchia soknemzetiségű hadseregének magyar katonáit méltatta:
„Magyar katonák, ti a földkerekség legkiválóbb vitézei voltatok! Hazaszeretetetek, hűségetek az égig lángolt! Láttalak titeket odakünn a világháború tüzes poklában, lelkesen, dalolva a halálba menni. Nem emlékszem egyre sem, aki panaszkodott volna, aki nem örömmel szenvedett édes hazánkért. Láttalak titeket minden harctéren és koronatanuja vagyok annak, hogy ott, ahol baj volt, ahol balsors és veszély fenyegetett, ott minden parancsnok magyar katonát kért!”
A hősi emlékmű szomszédságában, egy aprócska fenyőcsoport által közrefogva a magyar turistaság egyik legjelentősebb alakjának, Cholnoky Jenő földrajztudósnak és az 1938-as Szent István Vándorlásnak állított emléktáblát is megszemlélhetjük.
Éppen 125 esztendeje annak, hogy Téry Ödön féltő gondoskodása mellett felépült az első boronafalú menedékház, melybe belépve szinte varázsütésre meghitt csend vesz körül. Ódon, sokat látott falai között 1984 óta turistamúzeum működik, melyet megszemlélve bepillantást nyerhetünk a magyar turistaság hőskorának legszebb fejezeteibe. A falakon
A kilátóteraszon
Téry Ödön bronzból öntött arcképe tekint le a számára oly kedves tájra
Fotók: Konfár Tibor
régi képek, a vitrinekben relikviák, a tárlatot bemutató néni pedig szívesen mesél kincseiről. Amennyiben kéktúrázunk, a régi relikviák mellett megtalálhatjuk itt az Országos Kéktúra egyik bélyegzőjét, és néhány további szép, dobogókői pecsétet is kaphatunk füzetünkbe.
A múzeumban igazi relikviákra bukkanhatunk a magyar turistaság hőskorából
Fotók: Konfár Tibor
Közvetlenül a menedékházak mögött a kilátó aprócska teraszán egy kőgúla emelkedik, melyről Téry Ödön bronzból öntött arcképe tekint le a számára oly kedves tájra. Az MTE feltett szándéka volt, hogy Dobogókőn emléket állítson szeretett elnökének, ott, ahol magányos túráin a legszívesebben időzött, a 700 méter magas sziklaperem közvetlen közelében. A Ficzek
Károly bronzöntő mester és Christián Sándor szobrászművész által megalkotott remekművet 1926. június 13-án, Zsitvay Tibor és Cholnoky Jenő nagy hatású beszédeit követően leplezték le, népes turista közönség jelenlétében.
Innen a Dömös felé kanyargó Téry-út piros jelzéseit követve kényelmes, negyedórás erdei sétával érhetjük el a Rezső-kilátó függőlegesen leszakadó sziklaletörését. A szemünk elé táruló pazar panoráma talán még egy hajszálnyival szebb is, mint Dobogókőé, ugyanis ebből a szögből a Szent Mihály-hegy és a Prédikálószék vonulatainak ölelésében feltűnik a Dunakanyar gyöngyszeme, a visegrádi vár is.
A Rezsőkilátóból a Szent-Mihályhegy és a Prédikálószék ölelésében feltűnik a Dunakanyar gyöngyszeme, a visegrádi vár is Fotó: Ángyán Krisztián
A menedékházak mögött adnak egymásnak randevút a környék legjelentősebb turistaútjai
Fotók: Konfár Tibor
A kilátópont névadója Téry jó barátja, Tirts Rezső volt, az ő lelkes munkásságához köthető Dobogókő első turistajelzéseinek felfestése.
Emlékét 2009 óta egy kőgúlába illesztett bronz dombormű is őrzi, melyet a Pilisi Parkerdő és a Tirts–Reményik család állíttatott.
Manapság már szinte hihetetlen az a fajta önzetlenség és a közösségért való tenni akarás, mellyel ez a nagy generáció a magyar turistaság zászlaját felemelte. Alkotásaik, menedékházaik azóta is meghatározzák a hegytető nyüzsgő, ám mégis kissé archaikus hangulatát, és immár több mint egy évszázada őrzik Dobogókő szerelmesének, Téry Ödönnek és társainak méltó emlékét.
Ha valaki néhány hónapja azt mondja, hogy a veszprémi érseki palota kápolnájában egy állványzaton lépkedve, kobakban meredek majd a csupán néhány méterrel a fejem fölé tornyosuló, színpompás mennyezetre, biztosan furán pislogtam volna az illetőre. Idén azonban bárki megteheti ezt vezetett sétákon, sőt, még a restaurátorokat is meglesheti munka közben.
AVeszprémi Érsekség nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor 2020-ban nekiveselkedett a várnegyedbeli egyházi épületek teljes felújításának. Idén emellett a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat is dübörög a településen és környékén, így igazán reflektorfénybe került a város. Persze sosem volt ez másképp. Elhelyezkedéséből adódóan Veszprém már az államalapítás óta főszerepet játszik a magyarok életében.
A nevét bizonyos források szerint Géza fejedelem Beszprim nevű unokájáról kapta, és a kezdetektől királyi szálláshely, püspöki és vármegyei székhely, gazdasági központ, piachely volt, és később kulturális jelentőségre is szert tett. A Várhegy sziklagerince jól védhető helyszínnek bizonyult, így erre a hosszúkás, szabálytalan alaprajzú területre épült a várnegyed a 10–11. században.
A Vár utcán lépdelve először a Hősök Kapuját hagyjuk magunk mögött, ahol az 1848–49-es forradalom, a világháborúk, illetve az 56-os
forradalom veszprémi eseményeit ismerhetjük meg. Innen nyugatra található a Tűztorony, ahonnan a kevésbé tériszonyosok pillanthatnak le a királynék városára. A macskaköves utcán haladva hamarosan a Szentháromság téren találjuk magunkat, melynek kellős közepén a Szentháromság-szobor áll. A barokk alkotás 15 méter magas, és 1750-ből származik. A teret a Gizella királyné nevéhez köthető Szent
Mihály-székesegyház uralja. Alapja, szentélye és altemploma eredeti, és az ország legrégebbi,
1000 körül épült püspöki székesegyházához tartozik. Egykor királynéi trónszék is állt benne.
A téren számos szemrevaló és jelentős épület sorakozik, egyebek mellett a Szent István-templom, a Biró–Giczey-ház és az érseki palota. Utóbbit Koller Ignác 18. században élt püspöknek köszönhetjük, illetve Fellner Jakabnak, aki az épületet tervezte. Freskói egy világhírű mester, Johann Cimbal keze munkáját dicsérik.
Mellette bújik meg a Magyarország talán legrégebbi freskóit őrző, híres Gizella-kápolna, amelyről nemsokára részletesen is mesélek, ugyanis szerencsére most is látogatható a nagyközönség számára. Ha kisétálunk a vár északi fokára, Szent István és Boldog Gizella tekintélyt parancsoló szobraiba ütközünk, mögöttük pedig látványos panorámát csodálhatunk meg.
Dr. Nagy Veronika múzeumigazgató, kurátor vezet körbe minket a Work in Progress 2023 (WIP’23) kiállításnak helyet adó Körmendy-házban és az úgynevezett „sisakos túrán”, amely a felújítás kulisszatitkaiba enged bepillantást. A szakember elmeséli, hogy a kulturális főváros rendezvénysorozat apropóján ötlött fel, hogy megmutatják az érdeklődőknek, hol tart ez az óriási, öszszetett projekt, amely izgalmas, és tele van váratlan fordulatokkal. „Ezzel kicsit szeretnénk meghálálni a város és az ország türelmét is” – teszi hozzá.
Kiinduló állomásunk az érsekség múzeuma, amely jelenleg információs központ, és a Work in Progress 2023 kiállítást találjuk benne június közepétől. Itt kimondottan a felújításról kaphatnak képet a látogatók: miből áll maga a kutatás, melyek az egyes munkafázisok, mire kíváncsiak a régészek, hogyan alkotják meg
a felújítás koncepcióját, és milyen nehézségekkel szembesülnek annak során, milyen döntési helyzetek, dilemmák állnak elő.
Megtudjuk, hogy nagy fejtörést okozott például, amikor rájöttek, hogy a Szentháromság-szobor és a főszékesegyház melletti középkori falak alakzata gyakorlatilag vízgyűjtőként működik, így a műemlékek folyamatosan vizesedtek. A problémát, azaz a szigetelést úgy kellett megoldani, hogy az a műemlékvédelmi szempontoknak is megfeleljen. Azt sem egyszerű eldönteni, hogy egy adott teret, tárgyat mely kornak megfelelően rekonstruáljanak, restauráljanak, ilyenkor a szakemberek és a beruházó együtt próbálják eldönteni, mi legyen a megoldás.
A Körmendy-ház kiállítótereiben filmeket is vetítenek, melyekben többek között szakemberekkel készült interjúkat láthatunk.
A Szentháromság-szobor, a Gizella-kápolna, a főszékesegyház és
az érseki palota felújításának részleteiről esik szó a termekben, a gyerekek számára a virtuális rekonstrukciók rejtelmeit a dinoszauruszok kutatástörténetével illusztrálják. A várnegyedhez kapcsolódó beruházást a magyar kormány támogatja, és 18 műemléki épületet foglal magában. Az első ütem már a végére ért: ez a homlokzatok és a tetőszerkezetek megújítását jelentette, emellett a Biró–Giczey-ház, a Körmendy-ház, a Szent Mihály-főszékesegyház és az érseki palota egyes terei látogathatóvá váltak. 2025-re 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter szabad terület, kert újul meg.
A legenda szerint a Gizella-kápolnát azon a helyen építtette Szent István, ahol felesége leintegetett neki egy ostrom alkalmával a hegyről, mutatva a gyalogutat, ahol lovával gyorsan fel tud jutni a várba. A pogány támadók megijedtek a királytól, amikor meglátták, hogy fent áll, és inkább szedték a sátorfájukat – ennek a csodás megmenekülésnek az emlékét őrzi a kápolna. A valóságban maga az épület ennél későbbre datálható, az 1230–40-es évekből való, és a Szent Kereszt tiszteletére építhették. Aki ide akkor belépett, azt ragyogó, intenzív színek, vörösek, sárgák fogadták, a kápolnabelső minden négyzetcentimétere ki volt festve.
Ma ez már nincs így. A Gizella-kápolna sisakos túránk első állomása, ahová egy olyan zsiliprendszeren keresztül jutunk be, amely a hőmérséklet és a páratartalom stabilizálására szolgál – tudjuk meg vezetőnktől. Amikor a 18. században, a palota építésekor felfedezik a kápolna maradványait, meg vannak róla győződve, hogy Szent István idején épült, és Koller Ignác püspök úgy határoz, Gizellakultuszhellyé teszi.
A falképeket kiegészítik arcokkal és testrészekkel, újakat festenek a korabeliek mintájára, ablakot, oltárt, keresztet helyeznek el benne. Az 1938-as Eucharisztikus Világ -
kongresszuson aztán arra jutnak, hogy „a barokk egy rontás ezen a gyönyörű, régi emléken” – fogalmaz dr. Nagy Veronika. Ekkor „visszaközépkoriasítják”, a falak ismét nyers kőszínűek lesznek. „Ezt abszolút jó szándékkal tették, de mi ma valószínűleg máshogy döntenénk” – teszi hozzá a szakember. Most a képeknek és a színeknek csak a töredéke fedezhető fel a falakon, de még így is „az akkori freskók közül ez az egyik legnagyobb és a hely jellegénél fogva az egyik legjelentősebb összefüggő állapotban megmaradt falképegyüttesünk” – emeli ki dr. Nagy Veronika, amikor belépünk a szent helyre, és balra tekintünk.
Megnézzük a faragott záróköveket a boltozatok csatlakozásánál, és kiderül, hogy az Isten bárányát ábrázoló darab valahonnan máshonnan kerülhetett ide, mert nem teljesen passzol a helyére. De honnan jöhetett? Nem túl messziről, csupán egy szintről feljebb: fent ugyanis a királyi család és a püspök személyes áhítatát szolgáló magánkápolna helyezkedett el, ezt a lentit pedig az udvartartás használta, és csak belülről volt megközelíthető.
A barokk idején a felső szint mostoha sorsra jutott: szabadon állt, és ki volt téve az elemeknek, csak a 20. században emeltek fölé tetőt. Addigra jócskán leromlott az állapota, de próbálták menteni, ami menthető: a záróköveket például elhelyezték alul. Az érseki palotán keresztül a felső szintre jutunk, amely sajnos még valóban kevésbé látványos. Híresek azonban az oszlopokon egymáshoz hajoló apró sárkányok, melyek most már inkább madaraknak látszanak.
karnyújtásnyira a freskóktól
Az érseki palota kápolnája laikusok számára talán kicsit izgalmasabb helyszín, ugyanis kétségkívül látványosabb. Itt leshetjük meg egy állványról a restaurátort munka közben, aki egy UV-lámpa segítségével megmutatja, hogyan derül ki, van-e átfestés a menynyezeten. A színpompás freskó – amely itt még tisztításra vár – különleges technikával készült. Mivel a restaurátorok rögtön konstatálták, hogy a felülete csillogó, attól tartottak, hogy impregnálták, ám kiderült, nem erről van szó: a képet tojástemperával festették, ami a 18. században már nagyon szokatlannak számított. Ez egy régi, archaikus, sokkal nemesebb technika. „Valószínűleg nem egy egyszerű freskót szerettek volna ide, hanem valami igazán különlegeset” – véli dr. Nagy Veronika. Elkészülte után lakkréteg került a képre, amely a megváltás allegóriája.
A pokol tornácán emberek búslakodnak, közülük kettőt ismerünk fel, Évát és Ádámot, utóbbit derekán a kígyóval láthatjuk. Az Atya, akit szakállas öregemberként ábrázolt a művész, nagyon szeretne segíteni rajtuk: a feje fölött mintegy „gondolatbuborékban” halvány háromszög, benne egy kisbaba képe dereng, fölötte galamb, azaz a Szentlélek. Isten a kezével rámutat egy keresztre, előrevetítve, hogy Jézus kereszthalállal menti meg az emberiséget, látjuk is, hogy a kígyó torkát az metszi el. Körben felhőket rendezgető puttókat figyelhetünk meg.
Az érseki palota néhány termét a közelmúltban már restaurálták. Közülük is a leglátványosabb a díszterem, ahol szintén a mennyezeti freskót
érdemes végigböngészni, amely a négy évszak váltakozását ábrázolja. A metszetteremben a kiállított bútorok közül egy ékes, 19. század végi, kézműves technikával készült, gyöngyház berakásos, tusrajzos, aranyozott asztal ragadja meg a figyelmet. Látogatható még az arcképcsarnok is. A palotának azonban lesz egy olyan területe, a mindenkori veszprémi érsek magánlakrésze, amit elzárnak az érdeklődő tekintetek elől 2025-től, amikor a várnegyed felújítása befejeződik.
A Work in Progress 2023 kiállítás és a sisakos túra 2023 végéig látogatható, bejelentkezni a wip2023.hu honlapon keresztül lehet.
Nógrádi Attila
Ausztriával kapcsolatban még mindig a síelés ugrik be elsőként, ha aktív pihenésről van szó, pedig az osztrákok elképesztő tárházát kínálják a nyári sportoknak is. Ebből kaptunk egy kis ízelítőt a festői Karintiában.
Fotó: Kärnten Werbung/Franz Gerdl
Avízitúrázás kapcsán nem éppen a Dráva van Magyarországon a fősodorban, aminek több oka is van. Egyrészt messze van mindentől (elvégre határfolyó nálunk), engedélyhez kötött rajta az evezés, és a kikötésekre is nagyon oda kell figyelni, így nem csoda, hogy méltatlanul kevés honfitársunk lapátol az egyik legtisztább folyónkon. Kit tudja, lehet,
Magyarországon engedélyhez kötött a Dráván való evezés Fotó: Österreich Werbung/ Kaufmann Ildikó
Österreich Werbung nem trombitál össze egy csapat magyar újságírót, hogy meg se álljon velük Karintiáig.
Még mielőtt belecsapnánk az amúgy – június elején még – meglehetősen hideg habokba, jöjjön egy kis gyorstalpaló, hogy mit is találtak ki az osztrákok a Dráva hasznosítására! Összesen 210 km-nyi folyószakaszt jelöltek ki evezésre alkalmasnak Lienz és Lavamünd között, amit 13 etapra bontottak. Van köztük 8 és 23 km hosszú, de a legtöbb valahol 15 és 20 km között van. Válogatni a draupaddelweg.com oldalon lehet, ahol minden lényeges információt megtalálunk a kiszemelt szakaszról, a szükséges felszerelés bérlési lehetőségeiről, az odajutásról, és nem utolsósorban, rengeteg tippet is adnak, hogy mivel üssük agyon az időt evezés után.
Aki rendszeresen szokott a Tisza felsőbb részein evezni, nagyjából sejtheti, hogy mi vár
A Dráva az osztrák–olasz határ közelében ered ezer méter feletti magasságban, hogy bő 700 km-t megtéve a horvátországi Almás közelében beleolvadjon a Dunába. Karrierje elején még egy gyors folyású, sportos, szálkás folyóvíz, majd a távolsággal együtt ereszt pocakot, hogy szép széles, szó szerint bő lére eresztett folyóként fejezze be pályafutását a Kopácsi-rétnél, amely nem mellesleg egy gazdag vízi világgal rendelkező, védett, vizes terület. Bár papíron jól mutat, hogy a magyarországi szakasz mintegy 150 km, mégsem jut belőle sok nekünk, ugyanis természetes határvonalat képez hazánk és Horvátország között. Ausztria ezzel szemben kimaxolja, hogy a Dráva teljes folyásának mintegy fele az ő területén található; az alábbi cikkben is részletezett vízi és kerékpáros turizmus mellett a folyónak fontos szerepe van az energiaellátásban is, lévén az osztrákok közel egy tucat erőművet építettek a folyó mentén.
Térkép: Bába Imre
az elején kifejezetten gyors és technikás a folyó, ezért az első 20 km-es etapot csak gyakorlott vízitúrázóknak ajánlják Lienztől.
Minket a második szakaszon vetettek be, amit Oberdrauburgtól Greifenburgig vezet 18 km-en át, és a leírás szerint kezdőknek nem ajánlott. A hajók átvétele után hamar ki is derült, hogy miért, a nyár eleji esőzéseknek köszönhetően magas és gyors volt a Dráva, így egyáltalán nem tűnt túlzásnak, hogy mindöszsze másfél óra alatt teljesíthető a táv.
Egy rövid „miként irányítsuk a kenut” gyorstalpaló után bekentük magunkat naptejjel, szorosra húztuk a mentőmellényeink pántjait, és vízre segítettük a kölcsönzőtől kapott kenukat.
Ehhez a művelethez csaknem térdig kellett gázolnom a folyóba, ami után rögtön közöltem is két útitársammal, hogy lehetőleg kerüljük el a beborulást, mert a víz hőfoka több mint sportos. Egészen konkrétan olyan érzés volt a vízben ácsorogni, mintha szögekkel kirakott satuba dugtam volna a lábfejemet.
Amilyen ijesztő volt a partról a víz rohanását nézni, olyan jó mókának bizonyult maga az evezés, ugyanis elképesztő sebességgel repített
minket a folyó, így gyakorlatilag csak a kormányzásra kellett figyelnem. Szerencsére bedőlt fák, alattomos sziklák nem voltak útközben, mindössze néhány helyen kellett figyelni a szűkebb kanyarokban, ahol kisebb-nagyobb hullámok és örvénylések hozhatják a frászt az állóvizekhez szokott emberre. Ezeken túljutva maradt egy kis idő a nézelődésre is, a meszszeségben húzódó hófödte hegycsúcsok mármár giccses hátteret adtak az élményhez. Ami viszont rögtön feltűnt, hogy itt nem úszkáltak műanyag palackok körülöttünk, nem is csoda, hogy nem rendeznek a helyiek PET-kupákat.
Mire igazán kezdtünk volna belemelegedni az evezésbe, meg is érkeztünk Greifenburgba, ahol visszaadtuk a hajókat és elégedetten nyugtáztuk az elmúlt percek eseményeit: a beborulások száma nulla, az élményfaktor tízből tíz. Minket egy kisbusz vitt tovább, ám aki ideutazva egyénileg bérel hajót, vonattal juthat vissza a starthelyre könnyedén, mert a sínpár közvetlenül a folyó mellett vezet, a kiés beszállópontokat pedig a vasútállomások közelében alakították ki.
Másnap sportágat váltottunk, és kerékpárokra pattanva kaptunk egy kis ízelítőt, hogy milyen érzés a Dráva vonala mellett kanyargó bringaúton tekerni. Röviden: nagyon jó. Kicsit bővebben: tényleg szuper, ugyanis olyan
Térkép: draupaddelweg.com
érzésük lehet az itt biciklizőknek, mintha köréjük építettek volna ki mindent. Bringásoknak készített hidak feszülnek a víz felett, ahol meg nem, ott mesebeli kis facsónakkal lehet átkompozni a folyón.
Lépten-nyomon bringabarát büfék, szervizpontok és nem utolsósorban töltőállomások várják a kerékpárosokat, akik között Ausztriában már-már többségben vannak a pedelecet használók. Mi is ilyeneket kaptunk, és bár az előnyüket nem tudtuk teljesen kihasználni a folyó melletti sík terepen, annyit segítettek, hogy minimálisra mérsékelték az erős szembeszél hatását.
Kerékpárosbarát büfék és szolgáltatások sora várja a bringásokat a Dráva mentén
Fotók: Nógrádi Attila
Óriási élmény körbetekerni a festői Millstatti-tavat
Fotók: Nógrádi Attila
Nem volt ugyan a hivatalos program része, de a szálláshelyre érkezve még kölcsönkértem az egyik pedelecet, hogy körbetekerjem vele a Drávától alig 2 km-re fekvő Millstatti-tavat. Magáról a tóról annyit érdemes tudni, hogy 11,5 km-es hosszával és 1,8 km-es szélességével Karintia második legnagyobb tava a Wörthi után. Smaragzöld vize nyáron akár 25 fokra is felmelegedhet, ami azért meglepő, mert legnagyobb mélysége 141 méter. Ennek tudatában nem is csodálkoztam, hogy a tó partján több búvárcsapatba is belefutottam, azon viszont meglepődtem, hogy komplett iskolás osztályok pancsoltak önfeledten a vízben, amelynek hőfoka június elején mindössze 19 fok volt.
A Millstatti-tó jól kiépített északi oldalán autóút vezet, és itt néhány kilométerenként települések is vannak, a déli felén viszont vadregényes, erdővel borított a part, teljesen más a hangulata. A 28 km-es tókört alig több mint egy óra alatt sikerült végül megtenni, ami egyrészt az elektromos rásegítésnek volt köszönhető, másrészt annak, hogy időre vissza kellett érni a következő programpontig. A kötelező fotók elkészítésén túl, sajnos nem volt idő jobban megismerni a helyet, mindenesetre a családi bakancslistára felvettem az „ide mindenképpen vissza kell jönni a gyerekekkel” oszlopba.
Utunk harmadik napján ismét vízre szálltunk, ezúttal a hetedik szakaszt teljesítve jóval „lejjebbről”, Villachból startolva. Szó szerint a belvárosból indultunk a már ismerős kenukkal, hogy egy széles és nyugodt folyón találjuk magunkat. Az unalmas jelző helyett inkább a családbarát szót használnám, mert itt már nem kellett hullámzó zúgókon átkelni, ami viszont azt is jelentette, hogy rendesen kellett lapátolni a 14 km-re fekvő célig, Rosegg városáig. Ezt végül bő két óra alatt sikerült megtennünk folyamatos evezéssel, de közben azért volt időnk megfigyelni a folyó gazdag élővilágát. Vöcskök,
Karintia nyugaton Kelet-Tirollal, északon és északkeleten Salzburggal és Stájerországgal, délen pedig Szlovéniával és Olaszország Friuli és Velence régióival határos. Legnagyobb városa és egyben székhelye Klagenfurt. Természetjáróknak igazi paradicsom, mert rengeteg hosszabb-rövidebb gyalogos és kerékpáros útvonal található itt, átszeli például a legendás Alpok–Adria túraútvonal is, amely a Grossglockner lábától a tengerig kanyarog 750 km-en keresztül.
gémek, sirályok és különféle kacsák rebbentek fel az érkezésünkre, de láttunk víz felett cikkázó hollócsaládot és kisebb-nagyobb ragadozómadarakat is, melyek közül a vércsefélék képviselték magukat a legnagyobb számban.
Akár Villach belvárosából is útnak indulhatunk kenukkal Fotó: Nógrádi Attila
A beborulás szerencsére ezúttal is elmaradt, és szárazon kászálódtunk ki a partra, onnan pedig a buszba, hogy a fent részletezett élményeket hazavigyük. Aki aktív nyaralásban gondolkodik, és ebbéli törekvésében a családja is támogatja, bátran vegye fel a listájára Karintiát, annál is inkább, mert Ausztria legdélebbi tartományában gyalogtúrázni és hegyikerékpározni sem utolsó élmény.
Írta:
Dömsödi Áron
Fotók:
Adobe Stock
Több évszázadnyi zsugorodás után az európai vadvilág visszatérőben van – állítja egy átfogó tanulmány. Így a nagyragadozók Magyarországon tapasztalt megtelepedése nemzetközi trendbe illik, hiszen a farkasok, medvék és hiúzok nem csak nálunk vannak jelen egyre nagyobb számban. Mellettük az olyan, kevésbé „sztárolt” fajok is mind nagyobb területeken, egyre növekvő számban fordulnak elő, mint például az európai bölény, a vaddisznó vagy az eurázsiai hód. De vajon mely fajok európai állománya nőtt
16 000 százalékkal, és melyiket telepítették vissza Magyarországra?
Bár manapság elsősorban az erdőket, azokon belül is főként a hegyvidéki rengetegeket tartjuk a nagy testű emlősfajok természetes otthonának, az élővilág valójában sok évszázados üldöztetés után, korábbi élőhelyeit felhagyva menekült vagy szorult vissza e területekre. A síkvidékek és folyóvölgyek mezőgazdasági
művelésbe vonása, a fakitermelés és a vadászat a 20. század közepére számos fajt a kihalás szélére sodort és eltüntetett korábbi élőhelyeiről.
A mélypontot jelentő 1950-es évek óta azonban az európai élővilág intenzíven terjeszkedik
és növekszik a Rewilding Europe nevű nonprofit szervezet tanulmánya szerint.
Az élővilág visszatérése Európában című tanulmány 2022 őszén jelent meg, az előző, 2013 - ban publikált verzión alapul, és 50 állatfaj populációinak trendjeit vizsgálta kontinensszerte. A kutatók a legújabb állománybecsléseket tartalmazó tanulmányokat és egyazon idősávban, azonos módszertannal készített elemzéseket használtak fel. Ez persze azt jelenti, hogy egy fajnak nem minden európai populációját vizsgálták, csak azokat, amelyekről részletes, régebb óta gyűjtött adatok álltak rendelkezésre. Így például az ibé-
riai hiúz állománynövekedésének becslése mindössze 7, míg az eurázsiai hódé 98 populáció számain alapszik. Ám a trendek így is kirajzolódnak, és megbízhatóan lehet következtetni a fajok teljes állományának alakulására.
2023 kora tavaszán egy jeladós farkas, a Svájcból érkezett „M237” kódjelű példány tartotta lázban Magyarországot. A faj rejtőzködési képességeit jól mutatja, hogy a pozíciójáról adatokat küldő nyakörv nélkül alighanem észrevétlenül kelt volna át Svájcon, Ausztrián és Magyarországon. Bár kilövésével a története szomorú véget ért, maratoni vándorlása a faj gyors európai terjedésének rögzített „momentuma” és a nagyragadozók térhódítása előtt álló kihívások pillanatképe is egyben.
A fiatal, családjukat elhagyó farkasok akár több ezer kilométert is magányosan kószálnak, mígnem új élőhelyre lelnek, ahol saját falkát alapíthatnak. E hosszú, egyre többször megfigyelt kóborlások a kontinensen egymástól nagy távolságra, izoláltan élő populációk közötti kapcsolatot és a faj terjeszkedését is biztosítják.
„Megfigyelték például, hogy a Dinári-hegységi és az olaszországi farkaspopuláció között egyre erősebb a kapcsolat. Volt egy jelölt állat, ami a Dinári-hegységből átment az észak-olaszországi Alpokba, és ott talált területet és falkát – mondja Sütő Dávid, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetője.
– Az, hogy egy példány elmegy a területéről, kockázatot jelent számára: elütik, lelövik, nem tud annyira hatékonyan táplálkozni, mintha falkában tenné.”
Bár a lakott területek és forgalmas közlekedési útvonalak komoly veszélyeket hordoznak az állatokra nézve, az európai szürke farkas mégis visszatért csaknem minden európai szárazföldi országba.
A farkasok számának növekedéshez hozzájárult a hegyvidéki területeken folytatott legeltetés visszaszorulása utáni visszaerdősülés, az emberi népesség csökkenése a hegységi és dombsági térszíneken, valamint a faj általános elfogadottságának javulása, s ezzel párhuzamosan védelmének erősödése. Igaz, nem minden populáció stabil: az orvvadászat továbbra is veszélyezteti őket, ahogy bizonyos esetekben a közhangulat és a törvényhozás is ellenük fordulhat. „Például az egyesült államokbeli Colorado államban megszavazták a farkas viszszatelepítését, a társadalmi konszenzus ellenére mégis vonakodik ezt megtenni a döntéshozás” – érzékelteti Sütő Dávid, hogy a nagyragadozók megjelenése társadalmi konfliktushelyzeteket teremthet.
Norvégiában például a törvényhozás az ország mindössze kevesebb mint 5 százalékára kiterjedő „farkas-zónát” hozott létre, amelyen kívül a védelmi területet elhagyó egyedek is
kilőhetők engedéllyel. E felhatalmazással pedig nem bánnak szűkmarkúan: az idei vadászszezonban a norvég hatóságok 40 farkas kilövését engedélyezték a hozzávetőleg 90 egyedből álló populációban. A szürke farkaséhoz hasonlóan nagy területigénnyel rendelkező állatfajok Európában nincsenek könnyű helyzetben. A kontinens védett területei ugyanis egyszerűen nem elég nagy kiterjedésűek, és az emberi zavarás mértéke is túl nagy az állatok igényeihez képest. Ezért egyes kutatók azt gyanítják, hogy némely fajok visszatérése annak is köszönhető, hogy megtanultak jobban alkalmazkodni az ember közelségéhez és a civilizáció dominálta tájakhoz.
Az alkalmazkodás volt például az aranysakál kontinenshódító térfoglalásának kulcsa is: e közepes méretű, mindenevő kutyaféle rugalmasan, a helyszíni lehetőségekhez idomulva változtatja táplálékforrásait, és előszeretettel fogyaszt dögkutakból is – azaz azt eszi, amiből sok van, és kevés ráfordítással megszerezhető. Mára olyan országok területén is megjelent, ahol soha korábban nem volt jelen, pedig a 20. század közepére európai jelenléte mindössze néhány egymástól elszigetelt Balkán-félszigeti populációra korlátozódott.
A „nádi farkas” napjainkra Nyugat-Európa tengerpartjáig, északon pedig egészen Litvániáig terjeszkedett. Bár korábban elsősorban a vizes élőhelyeket preferálta, ezektől megtanult elszakadni, és a felhagyott mezőgazdasági területeket elborító bozótosokat is megkedvelte. De elterjedésének okai között a klímaváltozás hatásait is sejtik, hiszen melegkedvelő faj lévén, egyre nagyobb területen találja meg a számára optimális hőmérsékleteket a téli időszakban is.
Aranysakálok tízezrével élnek az országban, de nem minden faj alkalmazkodik olyan jól, mint ők.
Telepített hiúzok
A háborítatlan hegyvidéki erdőségeket kedvelő eurázsiai hiúznak mindössze kb. tucatnyi példánya fordul elő északi hegységeinkben. Jelenlétük így is jelentős természetvédelmi siker, és mivel „esernyőfaj”, a védelmére irányuló intézkedések más, hasonló körülményeket kedvelő fajok számára is előnyösek lehetnek. A hiúzok a 19. század végére az intenzív vadászat és élőhelyük zsugorodása
következtében majdnem kihaltak Európából, csupán néhány kisebb populációjuk maradt fenn – az egyik épp a Kárpátokban. A védelmi intézkedések, az erdőgazdálkodás megváltozása, illetve a zsákmányállatok populációinak növekedése azonban megmentette a kontinens legnagyobb macskaféléjét.
Terjeszkedésében azonban a visszatelepítési programok is fontos szerepet játszottak, így jutott el a faj például Svájcba, Szlovéniába és Ausztriába. E programok megítélése azonban ellentmondásos: bár létrejöttek kisebb populációk olyan helyeken, ahonnan a fajt korábban kipusztították, a visszatelepített állományok nem tudtak számottevően növekedni, így helyben mind veszélyeztetett vagy súlyosan veszélyeztetett besorolású (a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listája szerint). „A visszatelepítési programok onnantól számítanak sikeresnek, hogy az állomány szaporodóképessé válik, önállóan fenn tudja tartani magát az adott területen. De sikernek tekinthető az is, ha az ökológiai funkcióit el tudja látni, tehát például hatással van a prédafajokra” – magyarázza Sütő Dávid, hozzátéve, hogy „hiúznál is figyeltek meg
400 kilométeres kóborlásokat”, így aztán természetes utánpótlás esetükben is előfordulhat.
A hiúzok általában osztoznak élőhelyükön egy sikeresebb hódítóval: az európai barna medvével. A faj a mezőgazdaság térhódításának hatására visszaszorult a hegyvidékekre, síkvidéki populációi a 19. századra drámaian megfogyatkoztak. A 20. század közepe óta azonban a közvélemény attitűdváltozása és az ennek nyomában hozott védelmi intézkedések, valamint a számára alkalmas élőhelyek növekedése miatt átlagosan közel 50 százalékkal nőtt az európai állomány. A részletes kép ugyanakkor jóval színesebb: egyes populációk stagnálnak (ide tartozik a kárpáti is), másokat aktívan csökkentenek (például Skandináviában), és akadnak olyanok is, amelyeket kis méretük, elszigeteltségük és az orvvadászat is veszélyeztetnek. De voltak visszatelepítési programok is. (Közülük az olaszországi sikerrel, az ausztriai kudarccal zárult.)
A medvék számának becslése egyébként kifejezetten nehéz műfaj, itthon még nem is próbálkoztak vele. Sütő Dávid elmondása szerint például „a WWF Románia álláspontja az, hogy
annak ellenére, hogy voltak próbálkozások állománybecslésre, ezek nem igazán hatékonyak és pontosak. A magyarországi nemzeti parkok munkatársai minden nagyragadozófajjal kapcsolatos nyomot feljegyeznek, legyen az ürülék, nyom vagy vadkameracsapdás felvétel, de idehaza speciálisan a medvékre célzott állományfelmérés nincs.”
Maradva a legnagyobbaknál: Eurázsia legtestesebb rágcsálói, a hódok produkálták a legnagyobb visszatérést az elmúlt fél évszázadban.
A 16 000 százalékos átlagos állománynövekedés kis bázisról indult, hiszen főként szőrméjük és húsuk miatt olyannyira levadászták őket, hogy a 19. századot a kontinensen mindössze alig 1200 példány élte túl öt elszigetelt területen. Persze a termőterületek növelése érdekében lecsapolt vizes élőhelyek eltűnése, a folyószabályozásokkal járó tájátalakítás is jelentősen hozzájárult a „hódvészhez”. Magyarországról teljesen kihalt, majd az Ausztriába betelepített példányok utódai jelentek meg a Szigetközben, később pedig több helyre (elsőként a Hortobágyi Nemzeti Parkba és a Gemenci-erdőbe) is telepítették. Rapid előretörésüket segítette a törvényi védelem is, így aztán robbanásszerűen terjedtek el: ma több mint 10 000 példánya él hazánkban és 1,2 millió Európában.
Magyarországon nem találkozhatunk szabadon élő bölényekkel, de a kutatásban szereplő
emlősfajok közül egyedül az ő állománynövekedésük mérhető a hódokéhoz, terjedésük pedig az egyik leglátványosabb természetvédelmi siker. Egykor a Kárpát-medencében is éltek, és az 1920-as években Magyarország is próbált hozzájárulni a kihalás szélére sodort faj szaporításához, ezért a Visegrádi-hegységben található Apát-kúti-völgybe 5 példányt telepítettek a fővárosi állatkertből. A bölényeskert nevét a térképi ábrázolások máig őrzik, annak ellenére, hogy a kísérlet pár év alatt elbukott. Nem úgy az összeurópai törekvés: a 20. század elejére az európai bölény ugyan kipusztult a vadonból, de 54 egyed még élt fogságban. Az ő módszeres, ellenőrzött szaporításuk és visszatelepítési programok sora vezetett el odáig, hogy ma 45 csorda és hozzávetőleg 6800 példány kószál szabadon. A belterjesség azonban továbbra is veszélyt jelent a kis populációkra, melyek közül mindössze 8 egyedszáma haladja meg a minimálisan életképesnek tartott szintet.
Őz, vaddisznó, gímszarvas – az ő jelenlétükhöz hozzá vagyunk szokva, hiszen némelyikük még városi környezetbe is betéved, másokat nem ritkán ugrasztunk meg erdőinkben. Ezért talán senki sem gondolná, de az intenzív vadászat hatására a 16–19. század közötti időszakban mindhárom faj eltűnt Európa egyes élőhelyeiről. A ragadozófajok visszaszorulása és alkalmazkodóképességük azonban jelentős állománynövekedést eredményezett.
Az európai őz nyílt mezőgazdasági területekre is terjeszkedett, így több élelmet talál magának télire. A klímaváltozás miatt várható e fajok északi irányú terjedése, mivel a téli fagyok ritkábban tizedelik az állományokat. Populációikat sokfelé etetik, és vadászati célból mesterségesen növelik, ami azonban nem kívánt következményekkel is jár, közlekedési baleseteket, mezőgazdasági károkat okoznak, és letapossák a magoncokat az erdőkben.
A fentiekből már kitűnhet, hogy az élővilág előretörése konfliktushelyzeteket is hordoz magában a sűrűn lakott kontinensen. A ragadozók jelenléte általában a vadgazdálkodók érdekeit sérti, hiszen ha nagyobb számban vannak jelen, gyérítik zsákmányállataik állományát, és ritkán védtelen haszonállatokat is levadászhatnak. De például olykor a hódok is magukra haragítják a környezetükben élő embereket: megdézsmálhatják a termést, gátjaikkal kisebb vízi utakat torlaszolhatnak el, gazdasági erdők fáit dönthetik ki. A nagy testű ragadozók, például a barna medve megjelenése az adott terület lakosságából általában érzelmi reakciót is kivált, ez azonban nem mindig negatív. Ahogy a közelmúlt magyarországi eseményei is mutatják, eleinte sokan félnek tőlük, viszont ahol megszokták a jelenlétüket, és sikerült kialakítani a békés együttélés kereteit, a vadont szimbolizáló nagyragadozókra turisztikai marketinget is lehet építeni. Egyes helyeken népszerű program például a medve- vagy a bölényles.
A régen felszámolt természetes állapotokhoz való visszatérés nem lehetséges, de ebbe az irányba tartani számtalan előnnyel jár, és nemcsak egészségesebb, önfenntartó ökoszisztémát, hanem javuló ökoszisztéma-szolgáltatásokat is hozhat helyben. A hódok gátépítése például segíthet az ármegelőzésben, megfoghatja a vizet aszályos időszakokban, ezzel folyamatosan vizes élőhelyet, nedves talajt biztosítva. Farkasfalkáknál megfigyelték, hogy elijesztették a patásokat egyes területekről, ezáltal az erdei újulat zavartalanabbul tudott növekedni. Az aranysakálok dögfogyasztásukkal végeznek fontos szolgálatot azokban az országokban, ahol az állati hulladékkezelés rosszul szervezett (a tanulmány szerint például Szerbiában). A bölények legelésükkel, valamint dagonyázásukkal fellazítják a sűrű aljnövényzetet, ezzel kicsiny élőhelyfoltokat teremtve más fajok számára, miközben vándorlásukkal rengeteg magot hordanak szét, téli bundájukat olykor madarak hasznosítják fészeképítéshez.
Az ökoszisztéma egészséges, önfenntartó működését a minél nagyobb biológiai sokféleség szavatolhatja. Ennek helyreállításához és biztosításához fontos megérteni, hogyan tért viszsza az élővilág azokra a területekre, amelyekről korábban eltűnt, és milyen nyomások nehezednek az egyes populációkra. Ötből egy európai emlősfajt még mindig a kihalás veszélyeztet, de ahogy a tanulmány fogalmaz: „A vadvilág visszatérhet, ha hagyjuk neki.”
Kicsi, nagy, színes, netán egyszerű szürke vagy fehér
színbe öltözött lepkék tartoznak a nagyjából 3600
hazai faj közé. Ismertebb halmaz a hozzávetőlegesen 170 fajból álló, nappal mozgó állomány.
Természetben betöltött szerepük főleg a növények fogyasztása és az, hogy táplálékforrásként más fajok túlélését szolgálják. Sokuk a beporzásban is szerepet játszik, léteznek azonban lebontó (korhadék-, hulladék-, sőt dögevő), valamint ragadozó fajaik is.
Négy fejlődési stádium különíthető el: pete, hernyó, báb, majd a leggyakrabban szem elé kerülő kifejlett, röpképes lepke. Ezen utolsó szakaszban a végső küldetésük a szaporodás, járulékos haszon az, hogy színesebbé teszik a természetjárók szürke hétköznapjait.
Életmódjuk igen sokféle, változatos helyeken és időszakokban figyelhetők meg, méretük és külső megjelenésük, színeik is nagyon eltérők. A párás hajnali órákban a még növényeken pihenő lepkék a legkönnyebben megcsodálhatók, de könnyű dolgunk lehet a kitárt szárnyakkal napozó egyedek megfigyelésével is.
Kardfarkú pillangó –Iphiclides podalirius
55–70 mm 10 000 Ft
Március végétől szeptember végéig megfigyelhető gyakori faj. Szinte mindenhol, még nagyvárosi közegben is szem elé kerülhet. Nagy mérete, kecsesen vitorlázó röpte könnyen felismerhetővé teszi.
Magyarországon nem minden lepkefaj tartozik természetvédelmi oltalom alá, ez azonban nem jelenti azt, hogy megóvásuk, elsősorban élőhelyük védelme ne lenne fontos, közösségi feladat. Természetes környezetben megfigyelni lepkéket igazi kikapcsolódás, de kiváló ötlet lepkevonzó növények ültetése a házunk környékén is. Azt kell elérnünk, hogy a lepkék kora tavasztól késő őszig rátaláljanak a kertben a táplálékra.
Kerttulajdonosként egyszerűen tehetünk e nemes cél érdekében mézelő, nektárt termelő növényfajok ültetésével, a fűnyírás gyakoriságának csökkentésével. Amenynyiben nincs vegyszeres növényvédelem, bármilyen különleges lepkefaj megjelenhet a közvetlen közelünkben. Ember és természet is csak nyerni fog vele.
Az alábbi tíz gyönyörű lepkefaj egy-egy képviselőjét Morvai Szilárd természetfotós válogatta össze évről évre egyre gyarapodó gyűjteményéből.
Thecla betulae
30–38 mm 5000 Ft Júliustól októberig megfigyelhető. Nem gyakori faj, de erdőszegélyekben sokfelé előfordul.
3 Málna-gyöngyházlepke –
Brenthis daphne
42–50 mm 5000 Ft Május végétől július végéig megfigyelhető.
Hazánkban gyakori, leginkább hegy- és dombvidéki környezetben.
4 Farkasalmalepke –Zerynthia polyxena
50–60 mm 50 000 Ft Áprilistól júniusig megfigyelhető. A Berni Egyezmény hatálya alá tartozó Natura 2000 faj. Gyakori, de lokális populációkban megtalálható, erősen kötődik tápnövényéhez, az erősen mérgező, jellegzetes kinézetű farkasalmához.
5 Nappali pávaszem –Nymphalis io 50–60 mm 5000 Ft Júniustól októberig és áttelelés után márciustól májusig figyelhető meg. Mindenhol megtalálható, akár az udvari virágokon is, fekete hernyója csalánfajokon is gyakran megfigyelhető tömegesen.
7 C-betűs lepke –Nymphalis c-album
40-50 mm 5000 Ft Februártól novemberig figyelhető meg, kifejlett lepkeként telel. Mindenhol megtalálható.
6 Csíkos medvelepke –Euplagia quadripunctaria
48–55 mm 5000 Ft Júliustól szeptemberig megfigyelhető, nappal és éjszaka is. Natura 2000 faj. Gyakori, de az Alföldön sokkal ritkábban fordul elő.
Citromlepke –Gonepteryx rhamni
51–63 mm 5000 Ft Februártól októberig megfigyelhető, de kifejlett lepkeként tölti a telet; nagy szerencsével ilyenkor is megtalálhatjuk. Mindenhol előfordul, kertben is gyakran látható, de más fehérlepkével könnyen összetéveszthető.
9 Kis színjátszólepke – Apatura ilia
50–65 mm 10 000 Ft Megfigyelhető a május vége és július közötti, illetve augusztus és szeptember közötti időszakban. Lokálisan, vizes élőhelyek és füzesek szomszédságában az egész országban, néha még lakott területen is szem elé kerülhet.
10 Kacsafarkú szender – Macroglossum stellatarum 40–55 mm Nem védett faj
Vándorló faj, márciustól októberig megfigyelhető, de áttelelő példányait barlangokban és épületekben pillanthatjuk meg. Érdekes életmódja, kolibriszerű mozgása miatt igazi kedvence minden természetjárónak. A zárt erdőket kivéve Magyarország egész területén előfordulhat természetes környezetben, de egy udvari nyáriorgonán vagy más mézelő növényfajon akár az erkélyen is megfigyelhető.
Aki rendszeresen járja a természetet, és kicsit is ismeri a növényeket, az tudja, bármerre is induljon az ember, előbb-utóbb belefut inváziós fajokba. Az idegenhonos állat- és növényfajok egyre nagyobb területeket hódítanak meg, és világszerte komoly erőfeszítések folynak azért, hogy megállítsák terjedésüket.
Az országban különösen a Duna–Tisza közén sokfelé találkozhatunk egy dekoratív, rózsaszín virágú növénnyel, amely mostanra nagy területeken vált egyeduralkodóvá. A közönséges selyemkóró vagy más néven vaddohány klasszikus inváziós karriert futott be Európa több országában, többek között nálunk is.
Az Észak-Amerika keleti síkságain őshonos növény a 17. század első felében került be dísznövényként Európába, többek között például a párizsi botanikus kertbe. Később szépsége mellett a benne rejlő gazdasági lehetőségeket is felfedezték. A 17–18. században rostjaiból papírt, textíliát, magszőreiből selymet és szigetelőanyagot készítettek, a 19. századtól tejnedvét gumigyártásra is ajánlották. Ették is,
annak ellenére, hogy a növény mérgező, fiatal hajtásainál és rügyeinél azonban ez a hatás kis mennyiségben még nem okoz problémát.
1871-ben Magyarországon is meglátták a selyemkóróban rejlő lehetőséget. Az akkori Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésére kísérletek kezdődtek felhasználásával kapcsolatban. Az 1940–50-es években nagyobb telepítések is történtek néhány helyen az országban. A selyemkóró azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és ma már csak mézelő növényként hasznosítják. A magára hagyott szántóföldi állományokból repítőszőrös magjai segítségével nagy területeken terjedt szét, és mára az ország egyik legveszélyesebb inváziós növényének számít.
A növények spontán terjedéssel is bejuthatnak egyik országból egy másikba, például a klíma melegebbé válásával, de az inváziós növények emberi közvetítéssel lépik át a határokat és jutnak el egyik kontinensről egy másikra. Bekerülhetnek direkt behurcolás révén, amikor dísznövényként vagy gazdasági célokkal hozzák be őket. A növények egy idő után aztán kikerülnek a kontroll alól, és terjedni kezdenek. Egyes fajok azonban véletlenül jutnak be, ami-
A selyemkóró egyik erőssége, hogy repítő szőrös magjaival messzire tud terjedni
kor például magvaik gabonával vagy kertészeti cserepek földjében utaznak a világ egyik feléből a másikba.
Magyarországon eddig több mint 800 idegenhonos növényfaj ismert, ezeknek azonban nem mindegyike lesz özönnövény. De mitől lesz az egyik növényből inváziós faj, a másikból meg nem? Milyen szuperképességek kellenek ahhoz, hogy egy messziről jött növény nemcsak hogy megvesse itt a lábát, de hatalmas területeket el is foglalhasson?
Az ÉszakAmerikában őshonos nyugati ostorfa terjedését a madarak segítik, amelyek szívesen eszik a termését
„Három tényező összejátszása fontos, és ebből csak az egyik az, hogy az adott faj milyen tulajdonságokkal bír. Sokat számít, hogy az élőhelynek milyen tulajdonságai vannak, és az, hogy mennyire kap segítséget az idegenhonos faj, például mekkora területen termesztik – mondja Csecserits Anikó, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa. – Az inváziós fajokra jellemző, hogy gyorsan tudnak reagálni, olyan terjedési módjaik vannak, amelyek mindenhol jól működnek, például a széllel könnyen nagy távolságokra juthatnak el. Jellemző az is, hogy gyorsan fel tudják használni a tápanyagokat, és gyorsan tudnak nőni. Az inváziós fafajok esetében nagy kezdőlökést adhat az, ha nagy mennyiségben ültetnek egy fajt, vagy ha magjait terjesztik a madarak. Ez utóbbi tényezőnek köszönheti például a nyugati ostorfa, hogy egyre nagyobb területeket tud meghódítani, ráadásul számára a klíma is most lett igazán kedvező.”
Hazánk természetes és természetközeli élőhelyeinek ma már több mint felét veszélyeztetik az inváziós fajok. Ha valaki például az alföldi folyók hullámterében jár, inváziós növényfajok egész sorával találkozhat. Vannak közöttük fák, mint a zöld juhar és az amerikai kőris, cserjék, mint a gyalogakác, vagy magasra kapaszkodó kúszónövények, mint a süntök vagy a közönséges vadszőlő. Ezek a fajok mind ÉszakAmerikából kerültek Európába, és őshonos fajaink rovására terjednek a hullámtereken.
Azokon a területeken, ahol megjelennek az inváziós növényfajok, csökken a biodiverzitás, a fajban gazdag, természetközeli élőhelyeket felváltják az egy vagy néhány faj által uralt homogén állományok.
A bálványfát a 18. század közepén honosították meg Franciaországban. Ma KözépEurópa egyik legveszélyesebb invazív faja
Vannak olyan inváziós fajok, amelyek nemcsak gyorsabb növekedésük és terjedési képességük miatt sikeresebbek, de van egy varázsfegyverük is, az allelopátiára való képesség, amelynek révén szerves vegyületek kibocsátásával megakadályozzák a környezetükben élő többi növény növekedését, csírázását.
A Kelet-Ázsiában és Indonéziában honos bálványfát őshazájában mennyországfának, égig érő fának is hívják. A faj sikerének titka, hogy hamar regenerálódik, rengeteg hajtást és gyökérsarjat nevel, emellett pedig allelopatikus hatása is van, az általa kibocsátott szerves anyagok leállítják a környezetében élő növények káliumfelvételét és fotoszintézisét.
A hazai erdők 27 százalékát alkotó akác pillangósvirágú rokonaihoz hasonlóan nitrogéntermelő baktériumokkal él együtt. Környezetében a talajba nagyon sok nitrogén kerül, ennek elviselésére csak pár faj képes, például a bodza, a ragadós galaj és a csalán, a többi őshonos faj kiszorul az akácok alól.
A fehér akác és a gyalogakác is ÉszakAmerikából került át Európába
Az inváziós növények nemcsak a természetre gyakorolnak negatív hatást, de humánegészségügyi problémákat is okoznak, gondoljunk csak például a parlagfűre, és gazdasági szempontból
is komoly érvágást jelentenek. Az Európai Unió kasszájából a védekezésre, megelőzésre fordított összegek évente milliárdos nagyságrendű kiadást jelentenek.
Az inváziós növények hatása nemcsak a környezetükben élő növényfajokra, de az állatokra, például a beporzó rovarokra is kiterjed. Szigeti Viktor, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa és kollégái egy négy éven át tartó kutatás során 12 inváziós növényfaj – például a selyemkóró, a magas és kanadai aranyvessző, a kokárdavirág – hatását vizsgálták a vegetációra és a beporzókra nézve.
„Mindegyik inváziós növényfaj csak rövid ideig virágzik a szezonon belül. Amikor virágoznak, sok beporzó jön rájuk, viszont a szezonon kívül alig látni rovarokat, mert virágok sincsenek, ilyenkor az inváziós növények által elözönlött terület olyan, akár egy zöld sivatag – magyarázza Szigeti Viktor. – Ebben az időszakban a természetközeli élőhelyeken, ahol több növényfaj van jelen, több a beporzó is, hisz ezeken a területeken tavasztól őszig valami mindig virágzik.”
A beporzó rovarok között elég sok specialista van, vagyis egyes fajok csak a meghatározott alakú virágokat szeretik. Például a poszméheknek vagy a házi méheknek hosszabb nyelvük van, így ők előszeretettel látogatják a mélyebb virágú növényfajokat. Az inváziós növények
közül ilyen virága van például a selyemkórónak vagy a bíbor nebáncsvirágnak. Vagyis ezeknek a rovaroknak a virágzás idején „terülj, terülj, asztalkám” van, viszont szegény kicsi zengőlegyek mindezt már nem mondhatják el magukról. Kis testmérethez rövid szájszerv jár, így ők egy selyemkórómezőn a virágzás idején is hoppon maradnak.
A amerikai eredetű kokárdavirág meglépett a kertekből, és egyre több helyen fordul elő a természetben
Fotó: Szigeti Viktor
Természetvédelmi szempontból az lenne a jó, ha az inváziós fajok eltűnnének azokról a területekről, amiket elözönlöttek. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. „Annál komplexebb ez az egész rendszer. Amennyiben vissza akarunk szorítani egy inváziós növényfajt, figyelni kell arra, hogy számos faj már lokálisan kötődhet hozzá, táplálékot szerez be róla. Tehát ha kiirtjuk, szükséges alternatív táplálékforrást biztosítani a beporzók számára. Ugar- vagy parlagterületeken jó megoldás lehet, ha őshonos magkeveréket vetünk helyettük.”
A kanadai aranyvessző ÉszakAmerikában honos, dísznövényként került be hozzánk, ma már több helyen egybefüggő mezőket alkot
Csecserits Anikó interjúnk idején épp a fülöpházi homokbuckákon végzett terepi felméréseket, azt vizsgálva, hogy a tavalyi szárazság után milyen fajok éltek túl a gyepben és milyen fajok telepedtek be. „Nagy általánosságban egy stabil gyep megfelelő tájhasználattal kevésbé
engedi be az inváziós fajokat. Itt Fülöpházán azonban az aszály hatására tavaly elpusztultak a domináns füvek, és ezáltal hatalmas üres tér keletkezett, szabad lehetőségek tárháza, amit nemcsak az őshonos, de a nem őshonos egyévesek is kihasználnak, és így be tudnak lépni a közösségbe. Az idegenhonos tavaszi aggófű például eddig nem volt jelen a pusztában,
A mélyebb virágú bíbor nebáncsvirág találkozása a hosszabb nyelvű poszméhvel
most be tudott jönni, mert nem szorítja ki a domináns fűfaj, és mivel gyorsan tud nőni, és gyorsan fel tudja használni az idei csapadékot, egy csomó magot hoz.”
Ha a lehetőség megvolt, és az adott faj tudott is vele élni, nagy területen el tudott terjedni, nem lehetetlen, de már nehéz hatékonyan
2016-ban Kézdy Pál és munkatársai egy kérdőíves felmérés során megkérdezték a hazai nemzetipark-igazgatóságok dolgozóit a Magyarország védett és Natura 2000-es területein jelen levő inváziós fajokról. A felmérés alapján a megkérdezettek által legveszélyesebbnek tartott özönnövények top 10-e a következő volt: fehér akác, selyemkóró, mirigyes bálványfa, keskenylevelű ezüstfa, magas aranyvessző, gyalogakác, zöld juhar, kanadai aranyvessző, amerikai kőris és a nyugati ostorfa.
Forrás: Természetvédelmi Közlemények, 2018
fellépni ellene. Az irtásnak léteznek kémiai és mechanikai módszerei, de ezek macerásak és sok esetben költségesek. Hosszú távú és fenntartható megoldást a tájhasználat megváltoztatása jelent.
Ezért is kulcsfontosságú a megelőzés, és az, hogy időben lépjünk azon fajok esetében, amelyekben megvan a potenciál arra, hogy invázióssá váljanak. Talán meglepő, de épp ilyen helyzetben vannak nálunk a fügekaktuszok, amelyek már túl vannak az első lépésen, kiszabadultak a kertekből a természetbe.
Az ország egyik legnagyobb kaktuszállománya a kiskunsági Kunbaracs egyik legelőjén található. Valaki valamikor régen kidobhatott itt pár tövet, és mivel a medvetalp- vagy más néven fügekaktuszfajok jól bírják a magyar telet – hisz őshazájukban, Észak-Amerikában is hasonló szélességi fokon élnek –, vígan szaporodnak. Tavaly ősszel Csecserits Anikó szervezett ide kaktuszirtó akciót, ugyanis most még meg lehet állítani a terjedésüket.
Az országban ma mintegy 15 fügekaktuszfaj kivadulását észlelték, és hatvanra tehető azon helyek száma, ahol kaktuszt találtak a természetben, de az állományok most még mindenhol kicsik. Ha azonban esetleg egy hazai állat-
faj megkóstolja egyszer a fügekaktusz termését, netán ízlik is neki, akkor ezzel önkéntes terjesztővé válik, és a kaktuszok nyerő helyzetbe kerülhetnek. Ahogy megtörtént már ez több mediterrán országban vagy Ausztráliában, ahol a 20. század elején hatalmas területeket hagytak el a gazdák a kaktuszok miatt, mert már nem tudták ott legeltetni az állataikat.
Tájkép virágzó fügekaktuszokkal. Helyszín: Kiskunság, egy kunbaracsi legelő
Fotó: Csecserits Anikó A kokárdavirágot a 18. század elején hozták be Európába. A 20. század elején már megfigyeltek nálunk kivadulásokat
Hasonló a helyzet a kertekben népszerű kokárdavirággal, amely az évtizedek alatt meglépett az udvarokból, az országban több helyen is vannak kivadulások, Izsák határában pedig már egy nagy, egybefüggő állomány is kialakult. Szintén a Kiskunságban látni a tanyákról meglépett kerti pálmaliliomokat vagy jukkákat, amelyek remekül érzik magukat a homokon.
Bár ez utóbbi faj inváziós képességéről megoszlik a botanikusok véleménye, abban mindenki egyetért, nem árt szemmel tartani.
Az Ázsiában honos kudzu vagy japán nyílgyökér rajta van a Föld legveszélyesebb inváziós fajainak listáján. Az Egyesült Államok délkeleti részén már hatalmas területeket borított el, nem véletlenül emlegetik úgy, hogy „a növény, amely felfalta a Délt”, ugyanis rendkívül gyorsan terjed, és minden útjába kerülő
fát, tereptárgyat, épületet benő. A kudzu is a klasszikus inváziós forgatókönyvet követte. Szándékosan vitték be az USA-ba, talajfogó, árnyékoló hatását kihasználva sokfelé ültették és termesztették is. Később a magára hagyott ültetvényekről kezdett el terjedni, és ma már senki nem tudja megállítani.
Látva az Egyesült Államok példáját, az Európai Unió a kudzut is felvette azon idegenhonos növények listájára, amelyektől szeretné megvédeni Európát. Ennek értelmében a kudzuval nem lehet az unió országaiban kereskedni, és nem lehet behozni a bőröndben sem a nyaralásról.
Az inváziós növény- és állatfajokról, valamint ezek veszélyességéről számos nemzetközi és hazai lista készült. A Magyarországon természetvédelmi szempontból problémát jelentő fajok listája és az unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzéke között csak részben van átfedés. Vannak olyan EU-s listán lévő fajok, amelyek nálunk még nem jelentek meg, és olyanok is, amelyek nálunk komoly problémát okoznak, de az uniós listán nincsenek rajta, mint például az akác.
Ne dobjuk ki a zöldhulladékot az erdő szélén!
És hogy mit tehetünk mi, átlagemberek annak érdekében, hogy segítsük az inváziós növények elleni küzdelmet? „Senki ne ültessen olyan fajokat, amelyek invázióssá válhatnak, és ne dobja ki a zöldhulladékot az erdő szélén, ez ugyanis nagyon erős forrása az inváziós fajok terjedésének” – mondja Csecserits Anikó, aki egy internetes oldalt is ajánl az olvasóknak.
Az iNaturalist oldal (www.inaturalist.org) a National Geographic és a Kaliforniai Egyetem közös fejlesztése, egy hatalmas adatbázis, ahol az egész világról gyűjtenek adatokat az állatés növényfajok előfordulásával kapcsolatban. Az oldalon lehet projekteket indítani, és már létezik egy „Idegenhonos növények Magyarországon” című projekt, amit Lengyel Attila kezdeményezett tavaly júliusban. Ennek oldalára bárki tölthet fel megfigyeléseket információkkal és fotókkal a hazai inváziós növényfajok előfordulásáról, ami fontos adat lehet a kutatóknak. Eddig 750 megfigyelő már közel ötezer megfigyelést rögzített, de a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, hogy ily módon is segítse az inváziós fajok elleni küzdelmet.
A kudzu Keletés DélkeletÁzsiában honos vadszőlő. Európában egyelőre ÉszakOlaszországban és Svájcban van kisebb izolált állománya
Mintha az egész Mecsek egy jól berendezett parkerdő volna, annyi felszerelt táborhely és turistapihenő található a területén.
Ennek ellenére völgyeiben és csúcsain, kifejezetten látványos, zárt erdőségének mélyén sokfelé átélhetjük az elszigeteltség varázsát. Éppen ezért nem volt könnyű dolgunk, amikor a hegység legjobb bivakhelyeit kellett kiválogatnunk: a Mecsek tele van jól elhelyezett, a legkülönfélébb igényeket kielégítő, komfortos, mégis vadromantikus éjszakázópontokkal.
AMecsek turisztikai szempontból tulajdonképpen a földtörténet
nagy nyertese: azzal, hogy egyedül maradt Dél-Magyarországon, egy egész országrész osztatlan figyelme koncentrálódott rá, s ez meg is látszik kiépítettségén. Pihenőhelyei és bivakszállásai kreatív és igényes kialakításukkal, remek elhelyezésükkel és kellően, de nem túlzóan sűrű hálózatukkal színfoltjai a hegységben tett túráknak. Talán nincs is másik hegység az országban, ahol ennyi színvonalas pihenőpontot találnánk a jelzett utak mentén: jól felszerelt sütögető helyek, esőbeállók, kellemes környezetben fekvő kulcsosházak, többfunkciós kilátók és valódi bivakkunyhók is tarkítják a Mecseket.
És hogy a hegység nem „gazdátlan”, azt jól érzékelteti, hogy errefelé ritka az összeomló, bezáró, lassan lepusztuló turistalétesítmény: a gyűjtésünkben bemutatott helyszínek mind egyike átesett kisebb-nagyobb ráncfelvarráson az elmúlt években.
A szándékosan erdei éjszakázásra emelt me nedékek közül a legismertebb talán a Zengő csúcsának oldalában álló Viki-pihenő, a há rom oldalról zárt, jellegzetes megjelenésű, masszív fakunyhó. Ide felkaptatni komolyabb próbatétel, aki viszont valami könnyebben el érhető célpontot keres, annak a hegységrész központjában, a Cigány-hegy kilátós csúcsa alatti völgyfőben található Pásztor-forrás kis
épületekkel felszerelt rétjét ajánljuk válogatásunkból. És hasonló tematikát követünk a Nyugati-Mecsekben is: ennek is egyik (de ha a hegységet három részre osztjuk, akkor a) legmagasabb csúcsa mellett, a Jakab-hegyen található a legizgalmasabb bivakszállása, a robusztus kőépületben kialakított, nagy csoportok számára is kényelmes turistapihenő. Az alatta induló Szuadó-völgy vadromantikus félhomályában igazi kis „rablótanya” áll: a Bagolyforrásnál épített, emeletes barlangászkunyhó eldugott környezetben biztosít lehetőséget hosszabb-rövidebb erdei elvonulásra. És bár cikkünkben e négy helyszínnel foglalkozunk részletesen, szokás szerint ajánlunk néhány további pihenőpontot, ahol akár sátor nélkül, de tető alatt tölthető az éjszaka.
Aligha kell bemutatni a Mecsek ismerőinek a hegység legmagasabb, kilátótoronnyal ékesített pontját, a Zengőt. A minden irányból meredek kaptatóval meghódítható 682 méter magas bércnek megkapó panorámáján túl is van vonzereje, ha csupán a túrázást szolgáló infrastruktúrákat nézzük. A csúcstól mindössze öt-tíz perces sétával érhetjük el a Mecsek, egyben hazánk egyik legkiválóbb nomád szálláshelyét, a Viki-pihenő névre keresztelt emeletes bivakkunyhót. Első pillantásra a hangulatos környezetben álló, három oldalról védett, csúcsos kis fakuckó, illetve az előtte elhelyezett tűzrakó és bútorzat átgondolt, táborozásra csábító egysége tűnik fel. Ez a hely már az 1970-es évek óta szolgálja a pihenésre vágyó turistákat, de 2018-as felújítása óta kiemelkedő, sőt példaértékű táborhellyé avanzsált a hazai bivakszállások palettáján. A széltől és esőtől kiválóan védő, kőalapzatú épület alsó szintjén padok és asztalok teszik kényelmessé a behúzódást, illetve egy térképet is találunk itt. Matraccal és hálózsákkal akár ide is leheveredhetünk, de a kunyhó igazi komfortját a meredek falépcsőn elérhető emeleten találjuk, ahol a gerendapadló három-négy embernek nyújt megfelelő fekhelyet, összehúzódva pedig akár hatan is elférnek egy éjszakára. Bár a házikó egyik oldala nyitott, a tetőszerkezet záródása és előrenyúló mivolta megakadályozza, hogy az eső beverjen a felső szintre. A bárki által szabadon igénybe vehető Viki-pihenő megfelelő felszereléssel télen
A Viki-pihenőhöz sátor sem kell, a padlás kellően védett menedék
is remek menedék lehet, az erdei „luxusból” csupán egy közeli vízvételezési lehetőség és a vécé hiányzik.
Túratipp: Pécsváradról vagy Püspökszentlászlóról a sárga sávon, Hosszúhetényből a sárga vagy kék háromszög jelzéseken juthatunk fel a Zengő tetejére 2-3 km-es távokkal. A csúcstól csupán fél kilométerre, a délkeleti hegyoldalban áll a Viki-pihenő, amely szuper pihenőhelye lehet egy kelet-mecseki felfedezőútnak. Nincs messze a vízesésekkel tarkított Óbányai-völgy, a megkapó környezetben fekvő Kisújbánya, illetve a panorámát engedő Cigány-hegy, továbbá Óbánya és Mecseknádasd látnivalóiért sem kell tíz kilométernél többet gyalogolni.
A Keleti-Mecsek központjában, Kisújbányától alig egy kilométerre északnyugatra, a Vár-völgy völgyfőjében hangulatos tisztásra lelünk. A Delelő-rét néven ismert pihenőhely afféle erdei amfiteátrum, amelynek meredek oldalfalakkal körbevett környezete mesés helyszín a piknikhez, illetve egy csillaglesős kint alváshoz. Mindehhez a hely infrastruktúrája és mesterséges fénytől mentes égboltja járul hozzá. A zöldellő és rendszeresen karbantartott tisztás extráit nem csupán a tűzrakó, a padok vagy a vécé adja: kis fakunyhó és két forrás (a Pásztor-, illetve a Boszorkány-forrás), továbbá az erdőszélen álló, lezárt kőépület – ahol a
Dél-dunántúli Piros Túra pecsétje található –előtere is pluszkomfortot szolgáltat a táborozáshoz. A hosszú távokat gyalogló vándorok alighanem oázisként tekintenek a Delelő-rétre, ahol bőven jut hely a sátraknak is. A már említett kis fakunyhóban hárman tudnak a földön fekve éjszakázni, de nagyobb esőzések idején az épület nyitottsága miatt nem garantálja a vízhatlanságot. Ha ennél zártabb menedéket keresünk, akkor az innen pár száz méterre délre magasodó Cigány-hegy csúcsát kell megcéloznunk. Az itt álló kilátótorony kőalapzata esőtől, széltől egyaránt kiválóan megvéd, három-négy ember számára száraz fekhelyet biztosít a bivakoláshoz.
Túratipp: A Kisújbányától másfél kilométerre fekvő Delelő-rét a Dél-dunántúli Kéktúra vándorainak is alternatívát kínál az éjszakázásra, amennyiben kis kitérőt tesznek a Cigányhegy oldalában elhaladó útvonalról. Aki Magyaregregy felől közelíti meg a Delelő-rétet, annak kihagyhatatlan látnivalók a patakkal kísért Vár-völgy sziklaképződményei, valamint a Máré-vár történelmi falai. Az Óbányáról érkezők a kéket követve a Mecsek egyik legszebb, mésztufalépcsős völgyét járhatják végig, mielőtt a festői Kisújbányát érintve és akár a Cigányhegy panorámáját is útba ejtve leereszkednek a Delelő-rét csendes katlanjába. Autóval egészen a tisztás széléig lehet eljutni.
A Mecsek nyugati tömbjének legmagasabb pontján, ellaposodó hegytető rétjén található az ország vélhetően legnagyobb turistapihenője. A jókora fák takarásából kibontakozó, jelentős méretei ellenére környezetébe simuló kőépület központjában karcsú torony tör az ég felé – ez korábban kilátóként szolgált, ám egyrészt a panorámát eltakarta az erdő, másrészt rendszeresen darazsak költöztek bele, így a legutóbbi felújítás óta nem látogatható. Cserébe viszont felújítása, 2021 nyara óta csoportokat is befogadni képes bivakszállásként hasznosul az épület: a két alsó szinten fapriccseken és kőpadlón, a padláson deszkapadlózaton lehet aludni.
A három kisebb és egy nagyobb fekhely köré akár további tíz ember is behúzódhat lentre, az élővilág elől fémhálóval lezárt, egyik oldalról természetes fényt kapó padláson további kb. tíz felnőtt fér el kényelmesen. (A keskeny priccseken felnőttből egy-egy, kisebb gyerekből kettő-kettő nyújtózhat el.) A masszív épület körül tűzrakó hely, padok és asztalok szavatolják a tábori hangulatot, jó időben a tágas tisztáson sátrazni vagy szabad ég alatt aludni is lehet. A kinti bútorokat szintén nagyobb csoportokra méretezték. Két dolog nincs a hegyen: vécé és víz. Bár kisebb tavak esős időszakok után felgyűlnek a Jakab-hegy hátának mélyedéseiben (és vizük a tábortűz eloltásához jól jön), iható vízfakadás jelenleg nincs a turistapihenő körül, és a legközelebbi forrásokig jócskán le
kell ereszkedni. A Jakab-hegy turistapihenője kellően távol található minden településtől ahhoz, hogy hangulatos, nyugodt erdei estét tölthessünk el körülötte tűz mellett melegedve, csillagokat lesve. Mivel pár méternyire tőle méretes kolostorrom terül el, nem is meglepő, hogy az Új templom néven ismert épület eredetijét a pálosok emelték a második világháború után, amikor vissza akartak költözni a hegyre. Vállalkozásukat nem tudták befejezni, az erdőgazdaság pedig pihenőhellyé alakította a félkész építményt.
Az alsó szinten három priccs, fent tágas padlás kínál menedéket éjszakára
Túratipp: Mivel kilátás nincs a helyszínről, érdemes érkezés előtt vagy lepakolás után ellátogatni a mindössze öt-tíz percnyire található Zsongor-kő sziklateraszára, ahonnan a Dráva síkja és a Villányi-hegység felé kémlelhetjük a horizontot. A Jakab-hegy tetejét Kővágószőlős felől a Babás-szerkövek érintésével, az Éger-völgy tavától pedig a hegyoldalban kanyargó, izgalmas vonalvezetésű ösvényen, a Panoráma úton ajánlott megközelíteni. A legkönnyebb opció, ha a busszal és autóval is elérhető, Pécs és Orfű közötti
nyeregben fekvő Remete-rétről indulunk, így csak csekély szintemelkedést kell leküzdeni.
Ha eldugott és vadregényes, ugyanakkor kényelmes táborhelyet keresünk, a Mecsek nyugati részének északi oldalában húzódó Szuadó-völgybe kell ellátogatnunk. A lombok alatt mélyen bevágódott völgyszoros felső részén, a kék kereszt túraút, illetve az Orfűipatak mentén egy térképeken is jelzett épületre bukkanunk, amely messziről csupán szolidan hirdeti erdei komfortját. Közelebbről szemlélve azonban már egyértelművé válik, mit is tud ez a kétszintes, sátortetős faépítmény: nemcsak egy szimpla esőbeállóról van szó, hanem egy remek bivakszállásról, melynek létrehozói (a Szegedi Karszt- és Barlangkutató
A padlás kialakítása a függőágyazást is lehetővé teszi
Egyesület) praktikus kialakítással tették egyedivé a helyet. Az alapvetően barlangászoknak készült, de bárki számára nyitott, betontalapzaton álló gerendaépület ugyanis a padok és asztalok mellett olyan polcrendszert is tartogat, amely nagyobb csapat számára akár többnapos kintlétet is kényelmessé tesz. Az emeleti rész fapadlója számos fekhelyet biztosít, de átgondolt kialakításának köszönhetően függőágyakat is kifeszíthetünk. Van helyük a csomagoknak, a táborozáshoz szükséges eszközöknek, van hova felakasztani egy lámpát vagy egy szatyrot, illetve bármit, ami még élhetőbbé teszi a házikót. Itt még egy nagyobb vihart is szárazon lehet átvészelni, noha az építménynek nincsen zárt része. Amennyiben egy népesebb csapatnak már kicsinek bizonyulna a kunyhó, a tűzrakó mellett elterülő tisztás sátorhelyet is biztosít. Vízből sincs hiány: mosakodásra ott a patak, ivóvizet pedig a közeli Szuadóvagy a bővizű Laci-forrás szolgáltat. A táborhely melletti Bagoly-forrás kisebb hozamú, és nagyvíz idején nehezen hozzáférhető. Ebből a Szuadó-völgyi csendes, térerőmentes idillből csupán egy budi hiányzik. Egy felelős társaság azonban nem csupán az épület, de környezetének rendben tartására is ügyel: többnapos táborozás esetén érdemes latrinát ásni.
Túratipp: A számos élményt és látnivalót kínáló Orfűtől délre húzódó, barlanggal, víznyelőkkel tűzdelt Szuadó-völgy hangulatos bivaklakját tavasszal pompás medvehagymaszőnyeggel kísért ösvényen lehet megközelíteni. A zárt völgyszoros már önmagában is izgalmas túracélpont, de a Nyugati-Mecsek egyik fő attrakciója, a Jakab-hegy sincs innen túl messze, ahol a Zsongor-kő panorámás sziklateraszát és a Babás-szerkövek látványos képződményeit csodálhatjuk meg, illetve egy kolostorromot és egy hajdanvolt vaskori földvár sáncait is felfedezhetjük Legkényelmesebben úgy érhetjük el a helyszínt, ha a Remete-rét felől beereszkedünk.
A Mecsek területén annyi jó minőségű turistaépítmény található, hogy aki kint töltene egy nyári éjszakát a hegységben, könnyedén meg fogja találni a kedvére való célpontot. A kilátók közül kiemelendő a Cigány-hegyen álló alacsony torony, amelynek aljában fedett helyiség található paddal, kőpadlóval, ide esőben is behúzódhatunk. A keleti hegységrész központjából nyíló panoráma miatt ez az egyik legjobb éjszakázóhely azok számára, akik nézelődéssel töltenék az estét, és nem akarnak lemaradni a napnyugtáról vagy a napkeltéről. Akik csak kiugranának az autóból, mégis erdei élményt keresnek, azoknak a váraljai tavak partján álló jókora esőházak és sátorplaccok felkeresése lehet az ideális megoldás. A Keleti-Mecsek másik arcát mutatja meg az Óbányai-völgyben található Bodzás-forrás fedett pihenőhelye, ahol sziklapadokon lebukva csobogó patak partján tölthető az éjszaka. Viszont errefelé nagy a forgalom, így e hely-
szín azoknak lehet jó választás, akiknek nincs szállásuk valamelyik közeli faluban, és rájuk esteledik (dél-dunántúli) kéktúrázás közben. Szintén a kék úton vándorlók menedéke lehet a Köves-tetőtől nyugatra, kis letérővel elérhető Hársas-forrás vagy a Kincskereső-forrás közelében álló „esőrotunda” a hegység középső szakaszán. A Nyugati-Mecsekben az RPDDK útvonala mellett áll a Blokkház a Szuadó-nyeregben: amikor elhagyatott, fedett terasza és pihenőhelye tökéletes éjszakai menedék. Nem messze tőle, sokkal félreesőbb, hegyháti ponton található a Cinke-tanya esőháza, amely körül garantált magányban sütögethetünk. A Misina tető északi lejtőjén, a nyáron nyugodt sípálya aljában fekszik a Kis-rét, amelyen egy komfortos erdei éjszakázás minden szükséges kellékét megtaláljuk. Ehhez viszonylag közel, de kevésbé népszerű ponton, a Kantavári-forrásnál is áll egy esőbeálló, amely tűzrakó hellyel, paddal és asztallal kiegészülve megfelelő menedék lehet egy éjszakára.
A július–augusztusi Élet a folyón témánkra beérkezett fotók közül szerkesztőségünk zsűrije egy szép hangulatú, hajnali képet emelt ki, amely még az év elején készült a nagybajcsi Duna-parton. Így ezúttal Faragó Miklósnak gratulálunk a Hónap Fotója címhez, amely mellé egy ajándékcsomagot is kap tőlünk.
Faragó Miklós: Irány a napfelkelte
„Januárban a jó időre való tekintettel kimentem egyet horgászni a Duna-partra. Ilyenkor, ha tehetem, viszem magammal a fényképezőgépemet is, arra az esetre, ha nem is halat, de valami kellemes fotótémát találok. Ez történt ezen a friss, párás reggelen is.”
A többi pályamunkát a facebook.hu/turistamagazin oldalon találjátok.
Küldd be Te is a kedvenc képedet!
A következő hónapok témáit és a pályázattal kapcsolatos információkat megtaláljátok a https://www.turistamagazin.hu/kiiras oldalon. A beérkező pályamunkákat 2023-ban is előszűrjük, és az így kialakult válogatás képei indulhatnak majd a Hónap Fotója címért. Továbbra is egy nyertes alkotást Ti választhattok ki a leadott lájkjaitokkal a hónap 20. napjáig a Facebook-oldalunkon. Egy másik fotót a szerkesztőség zsűrije emel ki, amely bekerül a következő lapszámunkba, készítőjét pedig ajándékcsomaggal jutalmazzuk.
Témáink 2023-ban (Zárójelben a beküldési határidő.)
Szeptember: Ember a tájban (augusztus 12.)
Október: Gombák (szeptember 12.)
November: Erdei kápolnák (október 12.)
December: A legjobb túra, amelyhez a Turista Magazin adott ihletet (november 12.)
Egy várost nem csak az utcákon talpalva fedezhetünk fel. Ez a kalandos körtúra például keskeny, kanyargós vízfolyásokon kacskaringózik Mosonmagyaróvár szívén át, mégis a természet közelében. A három folyót érintő, érdekes és változatos evezés különleges élményt nyújt: a Mosoni-Duna, a Lajta és a Malom-ági-Lajta Magyarországon egyedülálló túraútvonalat alkotva vezet keresztül a belvároson és környékén. Az útvonalunk első fele sodrással megegyező irányban, a másik fele álló, alig mozgó vízen vagy éppen áramlással szemben visz minket. A 10 km-es táv nagy részét a városon belül tesszük meg, ahol számos újonnan épített kiszállóstég áll rendelkezésünkre. Ezért elemózsiával nem kell készülnünk, hisz bárhol könnyűszerrel kiköthetünk, és beszerezhetjük a szükséges enni- és innivalót. A túratáv ugyan nem túlzottan hosszú, de a sok kikötőhely, látnivaló és vendéglátóhely megállásra késztet, így a félnapos túra akár egész napunkat is kitöltheti. Az útvonal kezdőknek csak tapasztaltabb túrázók társaságában ajánlott, és saját hajó szükséges hozzá.
A Strand utcától, a Mosoni-Duna partján található Itató szabadstrandtól indulunk. 800 m evezés után a jobb oldalon nyílik a Lajta torkolata, itt befordulunk, és a Lajtán folytatjuk túránkat.
A Lajta duzzasztó előtt 50 m-rel, a bal parton kiépített kiszálló vár, itt a szárazföldön kell átvinnünk hajóinkat a kb. 80 m-re balra található Malom-ág szintén kiépített beszállójához.
A belvárosnál, egy éles balkanyar után a folyó bal oldalán egy kiépített, lejtős áteresz, „vízi csúszda” teszi még érdekesebbé a túránkat.
A Deák Ferenc tér közúti hídja alatt, szintén a bal oldalon újabb csúszka következik.
A Malom-ág és a Lajta találkozásától az utóbbinak a már korábban evezett szakaszán, de sodrásirányban haladunk a kb. 700 m-re lévő torkolatig. A Mosoni-Dunához érve azon balra fordulva, a folyásiránnyal ellentétesen visszaevezünk túránk kiindulópontjához.
A mosonmagyaróvári vár az ország egyetlen
olyan várépülete, amelyben felsőoktatási tevékenység folyik, és egyike azon kevés várainknak, amelyeket soha nem romboltak le, így napjainkban is közel eredeti kiterjedésében állnak. A ma látható várkastély építése 1364-ben kezdődött, és a kor szokásainak megfelelően gyakran cserélt gazdát, volt királyi tulajdonban is. Mostani formáját 1818-ban, az emelet ráépítésével kapta meg. A kávézója jelenleg Johann Strauss nevét viseli, a Kék Duna keringő szerzője ugyanis visszajáró vendég volt Magyaróvárott.
Ha kiszállunk a belvárosban sétálni, érdemes elbandukolnunk ehhez a templomhoz is, amelynek elődjét még 1260 után emelhették, és közvetlenül egy másik istenháza mellett állt. A 15. században gótikus stílusban átépítették, majd amikor a törökdúlás után, 1668-ra német iparosok és kereskedők segítségével helyreállították, Szent Gotthárd védelmébe ajánlották. Főoltárán elhelyezték Mária, a Rózsafüzér Királynőjének szobrát is, a 18. század derekán pedig újabb átalakítást végeztek rajta. Színes üvegablakai a 20. század első éveiben készültek el.
Az 1770-ben született neves mezőgazdász 1813-tól Albert Kázmér herceg birtokainak vezetője volt. Amellett, hogy a Hanság folyószabályozási és -lecsapolási munkálatait irányította, igyekezett modernizálni az uradalom gazdasági működését is – ennek érdekében alapította meg a Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézetet 1818-ban. A róla elnevezett, egykor a hercegi birtokhoz tartozó park, ahol eredetileg ő maga hozott létre egy ligetet, nemcsak kellemes sétákra alkalmas, hanem több kollégiumnak is otthont ad.
Ehhez ki sem kell szállnunk a hajóból. Ahogy a belvárosban evezünk, a Malomszer és a Kolbai Károly utca sarkával egy vonalban, balról ömlik a Malom-ágba a közelben található termálfürdő langyos vize. A mini vízesés különösen hűvös, hideg időben nyújt érdekes látványt, amikor a termálvíz gőzölögve robog lefelé. A fürdő kétezer méter mélyről feltörő, 74 Celsius-fokos vizét Európa öt legjobb gyógyvize közé sorolják. Ma hét különböző hőfokú élménymedence áll itt a gyógyulni, sportolni vagy kikapcsolódni vágyók rendelkezésére.
Túrainfó
KIINDULÓPONT:
VÉGPONT:
TÁV:
IDŐTARTAM:
SZINTEMELKEDÉS:
SZINTCSÖKKENÉS:
ÁLLÓKÉPESSÉG:
VÍZVÉTELI LEHETŐSÉG:
Mosonmagyaróvár, Strand utca, Itató szabadstrand Mosonmagyaróvár, Strand utca, Itató szabadstrand 10,6 km
Indulás előtt tájékozódjunk az aktuális vízállásról: magas víz esetén erős lehet az
említett Lajta-szakasz ellenáramlása.
TIPP!
Érdemes a jól kiépített kiszállópontokat kihasználva pihenőket tartani, és élvezni ezt a különleges, élményekben gazdag és Magyarországon egyedülálló vízi útvonalat.
Ez a vízitúra teljes hosszában a tatai Öreg-tó tükrén vezet. Technikai nehézségeket nem tartogat, ezért különösen ajánlott kezdőknek és gyermekekkel túrázó családoknak. A tó északi, keskenyebb szegletét a város öleli körbe, így autóval megközelíthető, parkolni könnyű. Kényelmes vízre szálló helyek és számos étkezési lehetőség, gazdag infrastruktúra szolgálja a túrázók igényeit. Tata ikonikus építészeti emlékeit és a tó déli részének háborítatlan vízi világát túrázás közben csodálhatjuk meg. A kezdőponttól körbetekintve a tó déli szegletében a háborítatlan, fákkal ölelt és nádasokkal tarkított madárparadicsom látható, míg előttünk a város és annak történelmi emlékei szegélyezik az Öreg-tó víztükrét. Később láthatunk egy valódi különlegességet, a vízi vágóhíd ipari műemlékét, majd a Pötörke-malmot, amely egyike Tata tóparti vízimalmainak. A Cifra malom előtt elevezve érkezünk a tópart és a város jelképének számító tatai Zsigmond-várhoz, utána pedig máris az Esterházy család birtokközpontjának szánt kastély közelében visz az utunk.
Az Új Kajakház és Ökoturisztikai Központtól északnyugat felé indulunk, hogy az óra járásával ellentétes irányban körbeevezzük a tavat.
A Pötörke-malom előtti kiszögellésnél kiszállhatunk, hogy megnézzük azt és a vízi vágóhidat.
Ha szeretnénk meglátogatni a várat és a kastélyt, akkor csak az utóbbitól pár száz méterre délre, a part kőfalának lépcsőjénél van lehetőségünk kiszállni.
A tó déli csücskében egy öböl nádasrejtekébe tehetünk rövid kitérőt. Itt számos madárfajt megfigyelhetünk: kormoránt, szürke gémet, bakcsót. Innen 100 méterre északkeletre nyílik az Által-ér. A tavat tápláló legnagyobb felszíni vízfolyáson fel tudunk evezni 200-300 métert.
Utána a part mentén visszaevezünk a kiindulópontunkhoz.
tatai Öreg-tó Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava, amely még a honfoglalás előtt létesült az Által-éren épített völgyzáró gát segítségével. A tavat a középkorban is használták, és folyamatosan bővítették. A tó és a hozzá tartozó mocsárrendszer a vár védelmét szolgálta. Az Öreg-tó maihoz hasonló formáját Mikoviny Sámuel neves vízrendezési mérnök tervei alapján alakították ki 1747-ben. Jelenleg Európa egyetlen olyan városi tava, melyen az őszi és téli hónapokban vadludak és más költöző madarak tízezrei találnak átmeneti menedéket.
Az Öreg-tó partján álló vár vízben tükröződő, mesébe illő látványa hétszáz éve kápráztatja el az embereket. Bár hadászati szempontból sosem töltött be jelentős pozíciót, már az uralkodók is kiemelt figyelmet fordítottak az erődítményre és a településre. Ma már csak az épület negyede látható; ez egykor a déli szárny volt, ami napjainkban a Kuny Domokos Múzeumnak ad otthont. A vár királyok és előkelőségek kedvelt üdülőhelye volt. Luxemburgi Zsigmond, Mátyás király, II. Ulászló, majd a gazdag Esterházy család birtokolta és szépítette falait.
Tatát a vizek városának is nevezik a sok tavacska és vízfolyás miatt, így nem véletlen, hogy kétszáz éve 15 vízimalom volt a településen. Bár mára ezekből egy sem működik, az építmények még mindig Tata különleges ékességei. Egyik leghíresebbje a Cifra malom, amely már a 15. században is állt. A Malom-árok mellett álló, barokk Nepomucenus-malom a híres Fellner Jakab tervei alapján 1758-ban épült fel. Ő tervezte a Műemléki Felügyelőségnek otthont adó Pötörke-malmot is, amelynek a közelében kiszállhatunk a hajóból, meglátogatva a vízi vágóhidat is.
Az 1765 és 1769 között, Fellner Jakab tervei alapján épült barokk kastély gróf Esterházy (IV.) Ferenc rezidenciájaként épült. A saroktornyos főépület mellett egy kiskastély és számos melléképület is tartozik hozzá. A 2021-ben kívül-belül megújult épület kiállítása a főnemesi rezidencia egykori lakóinak életét mutatja be, többek közt a berendezett grófi és a grófnői lakosztályon keresztül. A Zöld szalonban a családi portrék segítenek feleleveníteni a híres ősöket, a Béke szobában pedig mindent úgy találunk, ahogy 1809-ben, a schönbrunni békeszerződés idején kinézhetett.
Túrainfó
KIINDULÓPONT:
VÉGPONT:
TÁV:
IDŐTARTAM:
SZINTEMELKEDÉS:
SZINTCSÖKKENÉS:
ÁLLÓKÉPESSÉG:
VÍZVÉTELI LEHETŐSÉG:
10–50% NEMZETI PARKOK ATTRAKCIÓI
20% MÁV-START PÉNTEKTŐL VASÁRNAPIG
10% MAHART-PASSNAVE BP.-SZENTENDRE BP.-VÁC
15% INTERSPORT
5–50% SZÁLLÁS, ÉTKEZÉS, BELÉPŐK, STB.
20% TURISTASHOP
179 INGYENES KERÉKPÁRPONT
