6 minute read

EGYETEM ÉS KONCERTKÖZPONTJA

A PROFESSZIONÁLIS HANGVERSENYÉLET, AZ OKTATÁS ÉS A KUTATÁS ÖSSZEFONÓDÁSA

A Zeneakadémia szó mindenki számára egyformán jelenti a nemzetközi rangú egyetemet és annak patinás koncerttermeit. A két funkció elválaszthatatlan egymástól: a zene tanulásának folyamatában a hallgatók számára fontos, hogy időről időre közönség előtt mutassák meg tudásukat, hiszen hivatásos zenészként ebben a közegben fognak dolgozni. Mint ahogyan az is fontos a mindenkori növendékek számára, hogy meghallgassák már befutott pályatársaik, a nagy példaképek koncertjeit, találkozzanak velük, egy térben tudjanak dolgozni. A legendás diákkarzat mindig is arra szolgált, hogy a fiatal zenész hallgatók akár egy tanóra és a gyakorlás között is bele tudjanak kóstolni az itt fellépő, sokszor világhírű művésztársaik játékába, inspirációt merítsenek belőle.

Advertisement

A Zeneakadémián a 2013ban indult koncertszervezési tevékenység kereteinek meghatározásánál nyilvánvaló volt, hogy a programok felépítésének egyik alapja az Egyetem kreatív energiája, az itt tanulók és oktatók tudása. Programszervezőként talán a legjobb érzés lehetőséget adni egy tehetség bemutatkozására, segíteni egy pálya elindulását, részt venni programötletek alakításában, megtalálni egy készülő művész igazi arcát. Ez ma is az egyik legfontosabb küldetésünk. Hol, ha nem a Zeneakadémián kapjanak lehetőséget a jövő nagy zenészei? Látjuk, hogy a sikeres hazai és nemzetközi érvényesüléshez nemcsak jól kell tudni zenélni, de kapcsolatokra is szükség van, a tehetségeknek nem árt tisztában lenniük az önmenedzselés alapvető ismereteivel és nem utolsó sorban önmagukkal is: ki vagyok én, mit szeretnék pontosan, miért vagyok más, mint a többiek, miben vagyok én a legjobb?

Azért is indítottunk el egy művészmenedzsment kezdeményezést az intézményen belül Karrieriroda elnevezéssel, hogy pont ezekben a kérdésekben adjunk tanácsot, segítséget, teremtsünk fellépési lehetőséget és kapcsolatokat legjobb hallgatóink számára. Rendszeresen elhívjuk az Egyetemre vezető európai művészeti ügynökségek, koncerttermek, zenekarok, kreatív ügynökségek szakembereit, akik közelebb hozzák a hallgatókhoz a klasszikus zenei iparág kevéssé ismert és szeretett üzleti oldalát, az őket szerződtető menedzserek szemléletét, így első kézből ismerhetik meg azt a világot, melyben érvényesülniük kell. Megtudhatják, miként kerülhet be valaki egy nagy nemzetközi művészügynökség kínálatába, milyen szempontok alapján állítja össze műsorát egy patinás európai koncertterem, hogyan lehet a saját művészi karaktert hangsúlyozni egy jól kitalált arculattal.

”„A KLASSZIKUS ZENE VILÁGA NEM POROS MÚZEUM, ITT A MŰVEK MINDEN ALKALOMMAL ÚJ ÉLETRE KELNEK.”

A koncertélet és az oktatás másik fontos kapcsolódási pontja az egyetemi hallgatók alkotta szimfonikus zenekar, amely 2021től három évre elnyerte a Nemzeti Ifjúsági Zenekar megtisztelő címet. Hallgatói zenekarunk programjait igyekszünk úgy összeállítani, hogy igazi művészi kihívást és tanulási lehetőséget jelentsen a benne résztvevőknek az egész próbafolyamat és az előadás. Ehhez a legjobb karmestereket nyerjük meg, olyanokat, akik a mesterségbeli tudáson túl szemléletet, távlatot is tudnak adni. A hallgatók számára a közreműködés tanulmányaik részét jelenti, szervezési oldalról pedig ugyanúgy kezeljük ezeket a koncerteket, mint bármely hivatásos együttes fellépését a Zeneakadémián, igyekszünk „profi” kiszolgálást megteremteni hozzá. Ugyanez a helyzet a vizsga és diplomaelőadásokkal is, ezeket más koncertekhez hasonló figyelemmel kezeljük, hiszen sokak számára ez az első alkalom, amikor éles körülmények között lépnek fel ugyanazon a színpadon, ahol előző nap még egy világsztár szerepelt. Az itt elért első sikerek fontos támaszt jelentenek, a fiatal művészek a megszerzett tudás mellett a nemzetközi szintű koncertközeg megtapasztalását is magukkal viszik egész pályájukon.

Fontos feladatunk a hazai és a nemzetközi élvonal folyamatos bemutatása is: követjük a zenei élet változásait, figyeljük az új sztárokat, izgalmas műsorokat kell kínálnunk. Kockázatot is kell vállalnunk: először bemutatni egy fiatal művészt Magyarországon, ritkábban játszott szerzőket, darabokat műsorra tűzni nehezebb pályát jelent, mint a már ismert szereplők és művek sokadszor

ismételt bemutatása. Tudatos vállalás ez részünkről, meggyőződésünk, hogy a klasszikus zene iránti érdeklődés növelhető, ha a felfedezés élményét is meg tudjuk adni.

A 2021/22es koncertszezon már a kilencedik lesz a Zeneakadémia önálló szervezésével. Nemcsak a közönség ismerte és kedvelte meg kínálatunkat, de a nemzetközi zenei élet térképére is felkerültünk, a legnagyobb európai művészeti ügynökségek keresnek meg ajánlataikkal, pontosan tudják, hogy milyen projektek megvalósításában tudunk együttműködni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy válogathatunk a jobbnál jobb programjavaslatok között. Az előadók is ismerik és szeretik a Zeneakadémiát, sokan előnyben részesítik Nagytermünket, ha budapesti fellépést terveznek. Talán ennek is köszönhető, hogy sikerült olyan egyedi programokat is bemutatnunk, mint pl. Ian Bostridge Winterreise előadása, melyen a kitűnő brit tenor kísérője napjaink egyik kiemelkedő zeneszerzője, Thomas Adés volt. De említhetjük Mitsuko Uchida és Magdalena Kozena közös koncertjét vagy a jazz műfajában Vijay Iyer és Craig Taborn kétzongorás estjét, melyet a duó egyetlen európai fellépésén nálunk rögzített lemezre napjaink talán legfontosabb lemezkiadója,

az ECM. Az már inkább a személyes élmények sorába tartozik, amikor Sir John Elliot Gardiner koncertje után, még a tapsvihar alatt lejött a színpadról és megjegyezte: ne mondjam meg a patinás bécsi koncertterem igazgatójának, de a Zeneakadémia jobb terem. A közelmúlt fájó élménye, hogy a kitűnő berni kamarazenekar kényszerűen lemondta fellépését, ugyanakkor művészeti vezetőjük, Patricia Kopatshinskaja ragaszkodott hozzá, hogy ő viszont eljöjjön – minden nehézség ellenére megérkezett és tartott egy egészen fantasztikus koncertet, amely után tudjuk, hogy „felrobbant” volna a Nagyterem, ha bent ülhetett volna a közönség.

”„A ZENEAKADÉMIA PÓDIUMÁN FELLÉPNI RANGOT AD – HA EGY MŰVÉSZ ELJUT IDÁIG, AZ FONTOS ÁLLOMÁSA A KARRIERJÉNEK.”

Programjainkat sorozatokba rendezve kínáljuk a közönségnek, és bérletekként is értékesítjük. Ezek mégsem a zenekaroknál megszokott hagyományos bérletek, mivel különböző előadók koncertjeit fogják össze, melyekben a műsorokat köti össze valamilyen vezérfonál. A sorozatokban való tervezés a közönség tájékozódását is segíti, de a szervezés folyamatában is keretet ad a munkánknak. A klasszikus zene világa hosszú távra előre tervez, a legtöbb művész, a keresett együttesek, zenekarok évekre előre tudják, hol, illetve milyen műsorral lépnek majd fel. Amikor meghirdetjük 2021. őszi műsorunkat, akkor mi már 2022 őszét, de még inkább 2023 tavaszát tervezzük. A program készítés logisztikáját bonyolítja, hogy a Zeneakadémia befogadó helyszín is, szinte az összes fővárosi zenekar rendez nálunk bérletes koncertsorozatokat. Az időpontokkal való gazdálkodás külön tudomány, különösen, hogy az ugyancsak jelentős számú vizsga és diplomahangverseny igényeit is ki kell elégíteni. Vagyis a Zeneakadémia ilyen tekintetben sem szokásos helyszín, sajátos szempontjai vannak és már nincs is abban a helyzetben, hogy az összes igénynek eleget tudjon tenni. Büszkén mondhatjuk, hogy a Zeneakadémia európai viszonylatban ugyanolyan minősítő helyszín, mint a New Yorki Carnegie Hall, vagy az operák világában a La Scala. Ez azt jelenti, hogy a Zeneakadémia pódiumán fellépni rangot ad – ha egy művész eljut idáig, az fontos állomása a karrierjének. Ez számunkra felelősséget is jelent, sok más koncerthelyszínnel szemben a Zeneakadémia nem vehető bérbe olyan előadó vagy produkció számára, amely nem éri el azt a minőségi mércét, melyet a saját magunk által szervezett koncertek esetében támasztunk. Közönségünk a legtöbb esetben nem tudja, de nem is kell tudnia, hogy amikor a Zeneakadémián részt vesz egy koncerten, akkor annak ki a rendezője. A minőségi mérce ezért mindenkire egyformán érvényes.

”„PROGRAMJAINKAT SOROZATOKBA RENDEZVE KÍNÁLJUK A KÖZÖNSÉGNEK, ÉS BÉRLET-

KÉNT IS ÉRTÉKESÍTJÜK.”

Fontos az új közönség, elsősorban a fiatalok megnyerése is. Nekik kell megmutatni, hogy a klaszszikus zene világa nem poros múzeum, itt a művek minden alkalommal új életre kelnek, a mai zene pedig korunk lenyomata, rólunk szól, csak érteni kell a nyelvét. Ehhez persze nagyon jó, hiteles előadók kellenek, akik magukkal tudják ragadni hallgatóságukat. Mindezt úgy, hogy a Zeneakadémián nem tudunk zenén kívüli eszközöket használni, más kontextusba helyezni a műveket és ezzel segíteni a befogadást. Itt minden az előadón múlik, a sikeres előadáshoz ugyanakkor az összes feltétel adott: a Nagyterem és a Solti terem egészen koncentrált környezetet biztosít zenész és hallgatósága egymásra hangolódásához, a maradéktalan zenei élmény megszerzéséhez.

Fantasztikus élmény látni, amikor a legnagyobb külföldi művészek is tisztelettel, a hely szellemét átérezve lépnek a Nagyterem pódiumára. Sokan meg is fogalmazzák, hogy játékuk közben magukon érzik Liszt Ferenc és Bartók Béla tekintetét: ez nem egy koncertterem a sok közül, ez a Zeneakadémia.

Csonka András, programigazgató

Kapcsolódó tartalom:

• Marton Éva Nemzetközi Énekverseny (16. oldal) • Bartók Világverseny és Fesztivál (21. oldal) • kamara.hu (30. oldal) • Lisztkukacok Akadémiája (33. oldal) • Nemzeti Ifjúsági Zenekar (42. oldal) • Operavizsga Fesztivál (50. oldal) • Szabadság kompromisszumok nélkül – a Voitorgona három éve (74. oldal) • Küldetéstudat és példaértékű összefogás (77. oldal)

#AZÉNZENEAKADÉMIÁM #ZENEAKADEMIAOFFICIAL

This article is from: