Az „Aranyváros” ezer arca: vonattal Prágába menetideje 6-7 óra között mozog, ám ha már az első nap elegendő időd szeretnénk szánni a látványosságokra, célszerű egy kora reggeli időpontot választanunk. Így voltunk ezzel mi is, és a vizsgaidőszak végeztével barátnőmmel útra is keltünk, hogy három nap alatt „meghódítsuk Prágát. A szállás elfoglalása után bele is vetettük magunkat az Óváros forgatagába, melynek egyik jellegzetessége Týn-templom, egy gyönyörű háromhajós gótikus templom, könnyű felismerni égbetörő tornyairól. Itt található továbbá a barokk stílus Szent Miklós templom és a Városháza is. Mégis, az egyik legnépszerűbb látványosságnak a Orloj, azaz a prágai városháza oldalán található óramű számított, mely 1410 óta működik. Reggel 9-től este 9-ig minden egészkor az óra felett lévő ablakban elvonul a 12 apostol, melynek szerencsére mi is tanúi lehettünk.
Írta: Filotás Karina
Ha utazás, akkor repülő – sok utazó osztozik ezen a véleményen, hiszen kevés olyan gyors, és egyben kényelmes közlekedési eszköz létezik, amely akár két óra alatt képes országok közötti hatalmas távok megtételére. Ám ha egy kicsit csavarni akarunk a dolgon, és készek vagyunk kilépni a komfortzónánkból, akkor részünk lehet olyan vadregényes, gyönyörű tájak látványában, melyeket nehezen tapasztalhatnánk meg egy repülőgép ablakából. Ahhoz, hogy ezt az élményt átélhessük, utazásunkhoz a vonat bizonyult a legmegfelelőbb eszköznek.
Utazás
Az „Aranyváros” vagy az „Száz torony városa” beceneveken is emlegetett cseh főváros Budapesttől mindössze 530 km távolságra található, így pont megfelel egy vonattal is kényelmesen elérhető desztinációnak. Prágába a Nyugatiból és a Keletiből is sűrűn indulnak vonatok, melyeknek becsült
Agy-A-Lap
13