16 minute read
8. fejezet: Új gazdaságpolitika
2010-ben a magyar gazdaságpolitika visszatért a pragmatikus közgazdasági gondolkodáshoz. Ennek középpontjában az áll, hogy a munka, tőke és tudás (technológia) termel új értéket. Ezekkel szemben az újraelosztás – tehát amikor az állami költségvetésen keresztül az egyik társadalmi csoporttól (ahol érték jött létre) újraosztanak jövedelmet egy másik társadalmi csoporthoz (ahol nem jött létre új érték) – nem hoz létre új értéket, bár azok eloszlását közelítheti a társadalmi optimumhoz, ami hozzájárulhat a gazdasági potenciál jobb kihasználásához, és így új értékek létrehozásához. Ez igaz a munkaerőpiacon jelen lévő munkanélküli társadalmi csoportra, de nem igaz a gyermeket nevelőkre, hiszen ott új érték jön létre: a gyermek családi befektetés a jövőbe. Hasonló módon az inaktív társadalmi csoportokhoz tartozó nyugdíjasok esetében sem jelent újraelosztást az állami költségvetésen keresztül kifizetett nyugdíj, mert azt korábban a nyugdíjasok új értékként már megtermelték.
A pragmatikus közgazdasági gondolkodáshoz való visszatérés azt jelentette, hogy újból a munkahelyteremtésre kell koncentrálnia a gazdaságpolitikai eszköztárnak a szociális újraelosztás, ezen belül különösen a munkanélküliséggel kapcsolatos juttatások helyett. Ha a növekedés forrásait vizsgáljuk, akkor válik világossá az új gazdaságpolitika pragmatizmusa.
A GDP növekedése a foglalkoztatás bővüléséből, a versenyképesség erősödéséből és a társadalmon belüli jövedelemelosztás arányosságából adódik. A foglalkoztatás bővülése mögött új érték előállítása áll. A versenyképesség erősödése mögött a munka által előállított új érték,
az ebbe bekapcsolódó magasabb tőke és a korábbinál fejlettebb technológia, tudás működik. Az arányos társadalmi jövedelemeloszlás járul hozzá a gazdasági növekedéshez: minél szélesebb a társadalomban a megtermelt javakból származó jövedelmek eloszlása, annál erősebb a társadalom fogyasztási és beruházási képessége. (8-1. ábra)
8-1. ábra. A növekedés forrásai
Versenyképesség
GDP
Foglalkoztatás
Forrás: Növekedéskutató Intézet Jövedelemeloszlás
Az angolszász, az európai és az ázsiai felzárkózási modellek közös vonása, hogy három erőforrás játszik főszerepet a gazdasági növekedésben: a tudás bővülése, az új technológiák alkalmazása és a társadalmi tőke erősítése. A tudás bővítése az oktatás és a képzés szerepének átértékelését és átrendezését igényli, ezen belül az életen át tartó tanulás, (át)képzés kiépítése és a minőségi felsőoktatás megteremtése a legfontosabbak. Az új technológiák alkalmazása a növekedés legfontosabb látható forrása a gazdaságban, ezért a családok és a közösségek keretein belül, valamint az állami működés terén egyaránt gyorsítani és szélesíteni kell az új technológiák, innovációk elterjedését.
A társadalmi tőke – az együttműködés egyének és közösségek között, az önbizalom, a közbizalom, az optimizmus, az erkölcs és a jó közhan-
gulat – a legfontosabb láthatatlan forrása a gazdasági felzárkózásnak és a társadalmi felemelkedésnek. Napjainkban pedig a korábbi évtizedek romboló szocializmusának messze ható következményeként a társadalmi tőkével való ellátottság lényegesen rosszabb, mint a pénzzel, hitellel, tulajdonnal, tehát az anyagi jellegű tőkejavakkal való ellátottság.
Ha csak egy szűk társadalmi csoport élvezi a megtermelt új értékből származó új jövedelem hasznát, akkor ugyanebben a társadalmi csoportban bővül a fogyasztás és a beruházás, de annak mértéke messze elmarad a széles társadalmi csoportoknál létrejövő jövedelem fogyasztási és beruházási felhasználásától. Ha csak egy szűk társadalmi csoportban halmozódnak fel az új jövedelmek – ahogy az a mai amerikai gazdasági és társadalmi modellben történik –, akkor a fogyasztás már a luxusfogyasztás felé, a beruházások pedig a kincsképző befektetések felé tolódnak el. Mindkettő lényegesen kisebb mértékben növeli az adott gazdaság potenciális növekedési ütemét, sőt visszafogottabb fogyasztási és beruházási dinamikán keresztül mérsékli a foglalkoztatás bővülését is.
A pragmatikus közgazdasági gondolkodáshoz való visszatérést jelzi az is, hogy az új kormány új gazdaságpolitikája azonnal lépéseket tett a foglalkoztatás bővítése és a munkanélküliség csökkentése felé: azonnal bővítette a GDP növekedésének forrásait. Hasonló módon azonnal döntések születtek a jövedelemeloszlás aránytalanságainak mérséklésére: ez a kormányzati transzferekre épülő társadalmi újraelosztás szűkítését jelentette. E kettő erősítette a potenciális növekedés forrásait, azonban a foglalkoztatás bővítése először – közmunkákon keresztül – az alacsony képzettségű munkavállalói csoportoknál történt, ami először termelékenységi áldozattal járt. A pragmatikus gazdaságpolitikai gondolkodás szerint azonban ezt a rövid távú áldozatot érdemes meghozni egy hosszú távú nyereség érdekében, mert a foglalkoztatás bővülése és az arányosabb jövedelemeloszlás együtt magasabb fogyasztási, majd beruházási szintet eredményeznek: a rövid távú áldozatok után már 3–4 éven belül megteremtik a termelékenység emelkedésének tényezőit.
Ha a gazdasági növekedés forrásait mélyebben vizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy egy gazdaság növekedési és jövedelemtermelési képességét a rendelkezésre álló reálvagyon (természeti erőforrások, infrastruktúra, gépek), az elérhető humántőke mennyisége és minősége, az alkalmazott technológiák és menedzsmentelvek színvonala mellett a társadalmi tőke és az intézményrendszer jellemzői is alapvetően befolyásolják. A nemzeti vagyonban természetesen egyszerre vannak fizikai elemek (természeti adottságok, tőkejavak, infrastruktúra-elemek, ingatlanok és más fizikailag is megragadható javak) és a humán erőforrások (a munkapiacon bevonható aktív népesség). A reál és a humán tőke termelési képességét és termelékenységét alapvetően befolyásolja az alkalmazott technológiai színvonal és a képzettség (a tudástőke körébe tartozó információk). (8-2. ábra)
8-2. ábra. A gazdasági növekedés forrásai
Jövedelem
Reál és humán tőke
Tudás, technológia és menedzsment képesség
Társadalmi tőke
Forrás: Növekedéskutató Intézet
Mindezek alapján megfogalmazható a jelenlegi hazai gazdaság determináltságának alapvető logikája: a társadalmi tőke csapdája.
A XXI. században a gazdasági siker már döntően nem gazdasági tényezőkön alapul, hanem az erkölcs, közbizalom, önbizalom, együttműködés, optimizmus, családi értékátadás, megbízhatóság társadalmi tényezőin. Gazdasági siker nélkül ezek fogynak, és a lelki-fizikai betegségek
óriási gazdasági veszteséget okoznak. Szűkülő társadalmi tőkével nem lehet gyorsan növekedni: a kör bezárult. A magyar gazdaság problémáinak gyökere az volt, hogy mintegy egymillió adózó munkahely hiányzott a gazdaságból. Ez a lehetségesnél kisebb GDP-növekedési ütemet enged meg, ennek következtében a költségvetés elesik lehetséges és szükséges bevételeinek jelentős részétől: hol a növekedés, hol az egyensúly romlik el.31 (8-3. ábra)
8-3. ábra. A társadalmi tőke csapdája
Alacsony társadalmi tőke
Gyenge közösségek
Igazságtalan társadalom
Korlátlan egyéni érdekérvényesítés
Forrás: Cséfalvay–Matolcsy (szerk.), 2009
A 2002 és 2010 közötti hibás gazdaságpolitika bővítette ugyan a nemzeti vagyon ingatlan részét az új lakásépítéseken, lakásfelújításokon és üzleti célú ingatlanbefektetéseken keresztül, azonban ezt fenntarthatatlan finanszírozási szerkezetben tette meg, ráadásul olyan módon, ami nem eredményezte a termelékenység hosszabb távú növekedését. Hosszabb távon kedvezőbb nemzeti vagyonbővülést eredményezett volna az eladósodásból finanszírozott ingatlan és infrastrukturális beru-
31 A témával részletesen foglalkozik Cséfalvay Z. – Matolcsy Gy. (szerk.) (2009), Kopátsy S. (2011) és Kopp M. – Martos T. (2011).
házások helyett a humántőke mennyiségének és minőségének egyidejű bővítése. Ez azonban elmaradt.
A 2002 és 2010 közötti magyar makrogazdasági adatok fokozatos és folyamatos romlása mögött egy további rejtett közgazdasági összefüggés is meghúzódik.
A rendelkezésre álló reál és humán tőke mellett a társadalmi tőke is döntően befolyásolja a gazdasági növekedést. Ebbe a körbe olyan láthatatlan tényezők tartozhatnak, mint a társadalmi csoportok közötti bizalom, a családi kötelékek erőssége, a közösségek ereje, a pozitív és jövőben bízó gondolkodás, a kockázatvállalási hajlandóság és a közösségi érdekek egyéni érdekek elé helyezése stb.32 Ezen a téren következett be a legnagyobb mértékű romlás – gyarapodás helyett – a 2002 és 2010 közötti időszakban. Ez már megjelent a 2006 őszi politikai instabilitásban, megjelent a kormányzó politikai erő felé megnyilvánuló társadalmi bizalmatlanságban, tetten érhető volt az országot elhagyó és a 2004-es uniós csatlakozás előnyét kihasználó munkavállalói csoportok viselkedésében, valamint a fogyasztás és beruházás lehetségesnél kisebb dinamikájában.
Magyarország valójában azért tért le az 1990-es évek végén már elindult felzárkózási pályáról, azért romlottak a régióhoz és a fejlett uniós gazdaságokhoz képest igen jelentősen a makrogazdasági mutatók, mert 2002 és 2010 között először megtorpant, majd zuhant a társadalmi tőke felhalmozódási trendje. 2005 első felében már megtört a beruházási trend, a 2006. szeptemberi első megszorító csomagot követően megtört a fogyasztási trend, a 2006. őszi politikai instabilitás nyílt törést hozott a társadalmi tőke felhalmozódásában, és 2008 őszén az Európai Unió tagországai közül Magyarország kért először IMF–EU-védőhálót. Ezek egyrészt forrásai, másrészt jelzői a társadalmi tőke negatív folyama-
32 A bizalom szerepéről lásd például Akerlof, G. A. – Shiller, R. J. (2009): Animal Spirits: How Human Psychology Drives the Economy, and Why It Matters for Global
Capitalism. Princeton University Press.
tainak, de okai is a társadalmi tőke szűkülésének a 2002–2010 közötti időszakban.
Hasonló módon az 1990 és 2010 közötti, átmeneti két évtized során végig jellemző volt a társadalmi tőke lehetségesnél kisebb mértékű gyarapodása, mert végig – a rövid 1998–2002 közötti időszaktól eltekintve hibás gazdaságpolitika és hibás társadalompolitika érvényesült. A közbizalom és az üzleti bizalom valamennyi mutatója lényeges és negatív eltérést mutatott a két évtized során a régiós és uniós hasonló mutatókhoz képest: ez a társadalmi tőke hiányát jelzi.
Még mélyebb rétegét érinti a gazdasági és társadalmi értékfelhalmozásnak az, ha a gazdasági növekedés forrásai közé a tudástőke mellett a társadalom rendelkezésére álló tehetségtőke felhalmozódását, valamint a gazdasági-társadalmi kapcsolatokat irányító erkölcsi normákat vizsgáljuk.
Munka révén létrejött érték szükséges a nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon bővüléséhez, a fizikai tőke felhalmozódása mellett tudástőke felhalmozódására is szükség van. Emellett van még két további, fizikailag szintén nem megragadható, láthatatlan forrása a gazdasági növekedésnek: a tehetség és az erkölcs. Minden gazdaság rejtett közgazdasági összefüggése az, hogy egységnyi tehetség ma sokszoros értéket állíthat elő minden korábbi társadalmi berendezkedéshez és gazdasági szerkezethez képest. Amikor a földre és a fizikai erőre alapozódott a gazdaság és a társadalom, akkor két gazdasági szereplő között a puszta fizikai erőkülönbség döntött: a föld és a lassan, de megújuló technológia mellett a fizikai erő döntő eleme volt a gazdasági érték felhalmozásának. A XX. század második felétől azonban már olyan gazdasági szerkezet alakult ki, amelyben két munkavállaló között nem a fizikai erő jelenti a különbséget, hanem a tudás és képzettség szintje, különösen pedig az ezek mellett a teljes életút során használt motiváció, egyes készségek és a tehetség. (Kopátsy S., 2011)
Ha a tehetséget nézzük, akkor már nem három-négyszeres különbség van két modern munkavállaló között a mai globális piacgazdaságban, hanem akár ezerszeres, milliószoros különbség is kialakulhat egy technológiai áttörést hozó felfedező és egy betanított munkát végző munkavállaló között. (Kopátsy S., 2011)
Még fontosabb egy másik összefüggés: az iránytűként működő erkölcsi értékek alakulása. Ha a társadalom tagjai és a gazdaság szereplői a politika és a gazdasági elit működését nem tartják etikusnak, az láthatatlan módon rombolja a társadalmi tőke szövetét, bizalmatlanságot és az együttműködés rejtett visszavonását hozza gazdaságban és társadalomban egyaránt. (8-4. ábra)
8-4. ábra. Erkölcs-tudás-tehetség
Erkölcs
GDP
Tudás
Tudás Tehetség Erkölcs Érték
Forrás: Kopátsy S. (2011), Növekedéskutató Intézet Tehetség
Az 1990 és 2010 közötti időszakban végig jellemző volt az, hogy a társadalom tagjai és a gazdasági szereplők gyanakvással tekintettek az erkölcsi iránytűre: a politikai élet és a gazdasági elit szereplői nem élvezték az angolszász vagy skandináv értékrendben egyértelmű elismertséget,
támogatást a társadalom körében. Az 1990 és 2010 közötti időszakban rendszeresen elvégzett értékkutatásokból is látható, valamint a gazdasági konjunktúrát jelző mutatók is jelzik, hogy a társadalmi tőkét romboló erkölcsi értékrend megjelenik a két évtized versenytársakéhoz képest gyengébb gazdasági teljesítményében, valamint a 2004 utáni több százezres külföldi munkavállalásban. 2010 után azért is lehetett sikeres a konszolidáció és a stabilizáció, mert rejtett erkölcsi fordulat is végbement Magyarországon: már nem volt természetes a segély munka helyett, nem volt természetes a bankrendszer és a belföldi monopóliumok extraprofitja, nem volt fenntartható a tisztességtelen devizahitelezés, és többé nem volt természetes az, hogy a jegybank nem segíti a kormányzati gazdaságpolitikát.
Új gazdaságpolitika és új értékrend
Nemzetek, országok, közösségek és cégek gazdaságtörténeti sikerei mélyén igen sok esetben a korábbi hátrányok későbbi előnyökké történő átalakítása állt. Japán 1950 és 1973 között nyersanyag és energiahordozó hiányában a korábbi iparosításra is építve sikeres gazdasági felzárkózást hajtott végre, amely éppen arra épült, hogy a felzárkózás forrásai közül kizárólag csak a munkaerő állt rendelkezésére. Ebből a hátrányos helyzetből kovácsolt előnyt az 1970-es évtized elejére.
Hasonló módon később a négy ázsiai kistigris – Szingapúr, Hongkong, Tajvan és Dél-Korea – a nyersanyagok és energiahordozók, a természeti kincsek és az örökölt tőke teljes hiánya ellenére, valójában éppen ezért hajtott végre sikeres felzárkózást. Kizárólag a munkaerő, a tudástőke bővítése, a társadalom számára rendelkezésre álló tehetségek jó felhasználása, világos és elfogadott erkölcsi értékrend érvényesülése, valamint arányos jövedelemeloszlás vezettek sikerre. A társadalmi tőke felhalmozódása tette lehetővé a nemzeti vagyon és a nemzeti jövedelem bővülését.
A sikeres európai felzárkózási példák, a bajor, sváb, tiroli, skandináv és katalán, az elmúlt két évtizedben pedig a balti, lengyel és szlovák sikertörténetek hasonló összefüggést mutatnak. Minden esetben hátrányos helyzetből indultak az adott országok, mert a gazdasági növekedés erőforrásai között nem számíthattak természeti kincsekre és örökölt tőkére. A tudástőke felhalmozását, a technológiák bevonását, a társadalmi tőke bővítését, a tehetségek jó hasznosítását és világos erkölcsi értékrendet használtak a sikerhez.
Magyarország esetében a 2010 és 2030 közötti időszakban már építeni lehet erre az új szemléletre, amely megkeresi a hátrányokat, és azokból épít előnyt. A közepesen fejlett magyar infrastruktúrát uniós és külföldi befektetési forrásokból lehet fejlett infrastrukturális szintre hozni, ehhez erős beruházási dinamika tartozik, ami jó növekedési forrás. A magyar kis- és középvállalatok tőkeszegények, s ezért éppen ide érdemes csoportosítani az uniós források jelentős részét, amely révén erős vállalkozói dinamikát lehet állítani a gazdasági növekedés mögé. A magyar társadalom jövedelmi szintje alacsony, illetve a belső piac szűk, azonban az egyensúly helyreállítása és a gazdasági növekedés újraindítása után folyamatosan lehet számítani a korábbinál erősebb és jobb szerkezetű fogyasztási dinamikára: ez folyamatos forrása lehet a GDP növekedésének. (8-5. ábra)
A gazdaságpolitika 2010-ben visszatért az 1998 és 2002 közötti gondolkodáshoz, amikor az első Széchenyi Terv keretei között a beruházási források felhasználásának iránytűje sikeresen érvényesült: az ország potenciális előnyeit kell valóságos előnyökké alakítani.
8-5. ábra. Hátrányok és előnyök
Hátrány
Közepesen fejlett infrastruktúra Tőkeszegény kisés középvállalkozások Alacsony jövedelemszint, szűk belső piac Regionálisan zárt gazdaság
Előny
Erős beruházási dinamika Erős vállalkozási dinamika Erős fogyasztási dinamika Erős globális dinamika
Forrás: Növekedéskutató Intézet
Ezt a gondolkodást és közgazdasági szemléletet alig használta az 1990 és 2010 közötti időszak, különösen nem használta a 2002 és 2010 közötti hibás gazdaságpolitika. Az elrontott gazdaságpolitika szinte kizárólag az új eladósodást használta a növekedés forrásaként, és nem használta a földrajzi helyzetből, a hazai gyógyvízkincsből, a Kárpát-medencei magyar kisebbségekből és az innovációra alkalmas magyar gondolkodásból eredő potenciális előnyöket. Ha használta volna, akkor a 2004 és 2010 között időszakban az uniós források döntő többségét gazdaságfejlesztésre fordították volna az adott időszak kormányai, hiszen a gazdaságban lehet kihasználni a földrajzi helyzet, a gyógyvízkincs, a Kárpát-medencei egységes gazdasági teret megszövő vállalkozások és a kutatás-fejlesztés, innováció forrásait. A 2002 és 2010, valamint az 1990 és 2010 közötti időszak versenytársakhoz képest jelentősen elmaradó magyar gazdasági teljesítménye mögött rejtett módon az is meghúzódik, hogy Magyarország nem az előnyeire épített, nem kísérelte meg a potenciális előnyöket valóságos előnyökké változtatni, miközben hátrányait sem építette előnnyé. (8-6. ábra)
8-6. ábra. Potenciális és valóságos előnyök
Hátrány
Földrajzi helyzet
Előny
Tranzitgazdaság
Gyógyvízkincs
Kárpát-medencei kisebbségek Uniós gyógyturizmusközpont
Kárpát-medencei gazdasági háló
Magyar nyelv + gondolkodás
Innováció + gondolkodás
Forrás: Növekedéskutató Intézet
2010-ben a magyar gazdaságpolitika visszatért a pragmatikus gazdasági gondolkodáshoz, használta az 1998 és 2002 közötti sikeres felzárkózási receptet, de a leglényegesebb változás az volt, hogy új gazdaságpolitikai képletet állított fel. Az 1990 és 2010 közötti időszakban – egy rövid szakasztól eltekintve, amikor 240 000 új munkahely jött létre 1998 és 2002 között – a gazdaságpolitika végig egy leegyszerűsített, végül kudarcot hozó képletet használt. Ebben fordulópont az egyensúly volt, ezen belül is a költségvetési egyensúly, és eredménye a növekedés, a gazdasági felzárkózás.
A neoliberális közgazdasági gondolkodás alapján már 1990 előtt felállították azt a magyarországi közgazdasági képletet, amely szerint először el kell érni az egyensúlyt, majd ezt követően az egyensúlyi pályán haladó magyar gazdaság automatikusan növekedési pályára áll, az egyensúly és növekedés megteremti a gazdasági felzárkózás és társadalmi felemelkedés lehetőségét. A logika azonban csak akkor működhetett volna, ha legalább a nyugat-európai, de inkább az angolszász és kelet-ázsiai foglalkoztatási szint jellemezte volna ebben a két évtizedben a magyar gazdaságot. Magas foglalkoztatási szint mellett igen, alacsony foglalkoztatási szint esetén nem működik az egyensúly = növekedés képlete, mert alacsony foglalkoztatás miatt a beinduló növekedés elrontja a költségvetési egyensúlyt. Ennek következtében költségvetési
kiadásokat csökkentő programot indítanak, ez elrontja a növekedést: kialakul a „se egyensúly, se növekedés” helyzete. (8-7. ábra)
8-7. ábra. A magyar gazdaságpolitika régi (1990–2010) és új (2010–) képlete
Gazdasági egyensúly
Társadalmi felemelkedés Gazdasági növekedés
Gazdasági Foglalkoztatás bővülés
GDP felzárkózás
növekedés Fenntartható egyensúly
Forrás: Növekedéskutató Intézet
Miért váltja ki az alacsony foglalkoztatási szint ezt a helyzetet? Ennek oka részben a jövedelem eloszlása: ha egy társadalomban a potenciális munkavállalói csoportok közül jelentős csoportok nem vesznek részt új érték alkotásában, tehát a költségvetésen keresztül folyó újraelosztásból származik a jövedelmük, akkor az olyan jövedelemeloszlást okoz, amely aránytalanná válik. Az aránytalan jövedelemeloszlás miatt erősödik a gazdasági növekedésből jelentős új jövedelemre szert tevő társadalmi csoportok döntően importtermékekre épülő fogyasztása: ez felborítja a külkereskedelmi egyensúlyt.
Ha potenciális munkavállalói csoportok jelentős létszámban maradnak ki a megtermelt új jövedelemből, akkor ez a fogyasztási bázis szűkösségét okozza: jelentős társadalmi csoportok nem lépnek fel a belföldi piacon belföldi termékek és szolgáltatások vásárlóiként.
A magyar gazdaságban az 1990 és 2010 közötti évtizedekben 56 százalék körül volt a foglalkoztatási ráta a 15-64 év közötti népesség körében, miközben az EU tagállamok átlagos foglalkoztatási rátája 63 százalék, az Egyesült Királyságban 70 százalék volt (8-8. ábra). Ez a ráta a gyorsan felzárkózó kelet-ázsiai, ezen belül is a kínai gazdaságban 2010-ben a magyar foglalkoztatási rátához képest 23 százalékponttal volt magasabb a 15 éven felüli korosztály esetében,33 2010 után azonban Magyarországon az új gazdaságpolitikai intézkedések és a válságból való kilábalás következtében gyors ütemben emelkedni kezdett a foglalkoztatási ráta és 2019-re meghaladta a 70 százalékot. Ez lényegében megegyezik az EU átlaggal, de a legfejlettebb EU tagokban a foglalkoztatás még mindig magasabb (részben a részmunkaidő elterjedtsége következtében).
8-8. ábra. Foglalkoztatási ráta a munkaképes korú népesség arányában
% 80 80
75
70
65
60 75
70
65
60
55
50 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 Magyarország Európai Unió Egyesült Királyság 55
50
Megjegyzés: Egyes országok adatai nem elérhetőek a teljes időszakra. Forrás: Eurostat, KSH
33 Forrás: Világbank, +15 korosztály
Az alacsony magyar foglalkoztatási szint miatt a belföldön előállított termékek és szolgáltatások kínálata nem találkozott egy széles körű, munkajövedelemből származó kereslettel. Az importtermékekre, ezen belül a luxustermékekre a gazdasági növekedés szűk csoportjai többletkeresletet teremtettek, azonban ez kedvezőtlenül hatott a külkereskedelmi mérlegre. Az új gazdaságpolitika azonnal elindult a munkaerőpiacról kiszorult csoportok integrálása felé, először közmunkák révén, majd képzési programokkal támogatva a piaci munkavállalást.
Az 1990 és 2010 között érvényesített hibás gazdaságpolitikai képlet nem számolt azzal, hogy akkor lehet tartós egyensúly, ha a gazdaság eléri legalább az európai uniós tagállamok átlagos foglalkoztatottsági szintjét. A fenntartható egyensúlyhoz egy fejletlen gazdasági szerkezetből indulva természetesen még az is szükséges, hogy ne egy jóléti államra hasonlító költségvetési újraelosztás, hanem a munkát és a tudástőke felhalmozódását ösztönző gazdaságpolitika érvényesüljön. A hibás közgazdasági gondolkodás miatt 1990 és 2010 között végig érvényesült a „növekedés vagy egyensúly” ciklikussága, hiszen a növekedés szerkezete rendre elrontotta a költségvetési egyensúlyt, az egyensúly helyreállítását célzó egyenlegjavító programok pedig lefékezték a gazdasági növekedést.
Az átmeneti két évtized alapvető közgazdasági összefüggése, hogy alacsony foglalkoztatási szint alatt – legalább az uniós foglalkoztatási ráta alatti szinteken – a növekedés nem teremt automatikusan egyensúlyt, ahogy az egyensúly sem teremt automatikusan növekedést.
A gazdaságpolitikát nem lehet csak e két tényezőre alapozni, hanem szükséges harmadik tényezőként bekapcsolni a foglalkoztatást. 2010ben az új magyar gazdaságpolitika már három tényezőre épített: az egyensúly megteremtésére, a foglalkoztatás bővítésére és a növekedési források kiaknázására.
Azt is felismerte, hogy nem egyszeri egyensúlyjavításra van szükség, hanem fenntartható egyensúlyra: hosszú távon a GDP 3 százalékos költségvetési hiánycélja alatti deficitre van szükség ahhoz, hogy csökkenjen az államadósság. (8-9. ábra)
8-9. ábra. Az államháztartás finanszírozási igényének alakulása
% 4 4
2 0 −2 −4 −6 −8 −10 −12 −14 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
Adott negyedév adata Négy negyedéves kumulált adat Négy negyedéves elsődleges egyenleg 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2 0 −2 −4 −6 −8 −10 −12 −14
Megjegyzés: Negyedéves és négy negyedéves adatok a GDP arányában. Forrás: MNB
Az új gazdaságpolitika az egyensúly azonnali kiigazítása mellett párhuzamosan elindította a foglalkoztatás bővüléséhez vezető programokat. A 2010 és 2014 közötti költségvetési konszolidáció és gazdasági stabilizáció során végig bővült a foglalkoztatás, ez segített az egyensúly megteremtésében, és támogatta a növekedés újraindulását. Hosszú távon természetesen a legalább az uniós átlagos foglalkoztatási rátát elérő foglalkoztatási szint járulhat hozzá a tartós gazdasági növekedéshez és a fenntartható egyensúlyhoz.
