3 minute read

Köszönetnyilvánítás

Next Article
Függelék

Függelék

A magyar választópolgárok nélkül e könyv bizonyosan nem születik meg: köszönöm nekik, hogy 2010-ben, majd 2014-ben és 2018-ban is bizalmat szavaztak az új politikának és új gazdaságpolitikának.

Köszönöm Orbán Viktornak, hogy miniszterelnökként megbízott közös gazdaságpolitikánk, majd a jegybanki fordulat végrehajtásával. Köszönöm, hogy végig kitartott több esetben is támadott minisztere, majd jegybankelnöke és csapata mellett, személyes bizalma és támogatása nélkül e könyv fejezetei nem születhettek volna meg.

Köszönöm a Fidesz–KDNP képviselőinek, hogy együttesen és különkülön is kitartottak gazdaságpolitikánk mellett, hittek az új közgazdasági gondolkodás igazában, megingás nélkül támogattak a gazdaságpolitikai viták közepette.

Köszönöm az NGM és az MNB gazdaságpolitikai vezérkarának, hogy igazi egységes csapatként támogattak a gazdaságpolitika és a monetáris politika fordulataihoz vezető küzdelmekben.

Köszönöm mindazon korábbi és jelenlegi munkatársaimnak, akik nélkül e könyv első kiadása nem jelenhetett volna meg. Sokan voltak segítségemre barátként, szövetségesként mind a hazai gazdaságpolitika eredményes megújításában, mind pedig az intézkedések folyamatos visszamérésében, kalibrálásában és az eredmények strukturált összefoglalásában. A gazdaságpolitika sikeres megújításához elengedhetetlen volt a szakszerű és lelkes támogatás, ami kézzelfogható eredményekre vezetett az elmúlt években az egyensúly és növekedés képletének fenntartható biztosítása mellett.

Az Egyensúly és növekedés című kötet első kiadása a gazdaságtörténeti áttekintés mellett elsősorban annak bemutatására fókuszált, hogy 2010-ben milyen válaszút elé érkezett hazánk, valamint, hogy milyen

megoldások születtek a gazdaságpolitika teljes megújítására, amelyek már az első években eredményekre vezettek. A fiskális, majd monetáris politikai és hitelezési fordulat tette lehető a növekedési fordulatot 2013tól, amely már a gazdasági egyensúly tartós megőrzése mellett ment végbe. A könyv új kiadásában a korábbi eredmények megtartása mellett arra vállalkoztam, hogy a gazdaságpolitikai és felzárkózási eredményeket hosszabb távra is bemutassam, részletesen tárgyalva a jegybanki politika megújítását és annak hozadékait.

A könyv második kiadásának létrejöttét és végleges formában történő megjelenését sokan támogatták: köszönöm segítségüket. Köszönöm a könyvet véglegező munkacsoportnak, kiemelten Palotai Dánielnek, a munkacsoport vezetőjének, és Meizer Gábornak, hogy simították a szerző időnként nyers fogalmazását, és pontosították a könyv üzeneteit.

Köszönöm a munkacsoport minden tagjának az észrevételeit, javaslatait, valamint, hogy segítségemre voltak a könyv ábráinak és táblázatainak frissítésében, név szerint: Babos Dániel, Bak Dóra, Balogh András, Balogh Csaba Kornél, Balogh Eszter, Balázs Flóra, Bálint Máté, Bereczki Ákos, Boldizsár Anna, Csávás Csaba, Csom-Bíró Gabriella, Csomós Balázs, Csutiné Baranyai Judit, Dancsik Bálint, El-Meuch Nedim Márton, Erdélyi Levente, Felcser Dániel, Fellner Zita, Gerlaki Bence, Gyöngyösiné Daróczi Dóra, Hajnal Mihály, Hegedűs Sándor, Horváth Dániel, Horváth Gábor, Horváth Zsófia, Karácsony Tímea, Kicsák Gergely, Kiss Gábor, Kóczián Balázs, Komlóssy Laura, Koroknai Péter, Kreiszné Hudák Emese, Lovas Zsolt, Marincsák Kálmán, Mészárovics Milán, Monoki Péter, Nagy Ágnes, Nagy Tamás, Nagy-Kékesi Zsuzsa, Oláh Zsolt, Ónozó Lívia Réka, Papp István, Plajner Ádám, Pulai György, Rariga Erzsébet-Judit, Rippel Géza Endre, Schmidt Brigitta, SiposMadarász Annamária, Soós Gábor Dániel, Stenger Zsolt Ervin, Szakács János, Szalai Ákos, Szalai Zoltán, Szentmihályi Szabolcs, Szörfi Zsolt, Sztanó Gábor, Tengely Veronika, Tóth Tamás, Török Gergő, Váradi Balázs, Várhegyi Judit, Végh Noémi, Világi Balázs, Winkler Sándor.

Egyúttal köszönöm a jegybank érintett szakterületi vezetőinek és felsővezetőinek támogatását, köztük Virág Barnabásnak, Patai Mihálynak, Kandrács Csabának, Fábián Gergelynek, Baksay Gergelynek, Balatoni Andrásnak, Banai Ádámnak, Kuti Zsoltnak és Lehmann Kristófnak. Köszönöm továbbá Csonka Istvánnak, Egervári Rékának, Schindler Istvánnak a könyv készítése során nyújtott lelkiismeretes és fáradhatatlan munkáját, valamint Czene Grétának és Hergár Eszternek a könyv új kiadásának előkészítése során nyújtott segítségét. A könyv lektorát is kiemelt köszönet illeti, az alapos szakmai lektorálás ugyanis elengedhetetlen volt e könyv saját sorsának megerősítéséhez.

Végül, de egyáltalában nem utoljára, köszönöm családom kitartó és éltető támogatását. Köszönöm családtagjaimnak, hogy végig mellettem álltak a könyv lapjai mögötti harcokban, majd döntő időszakokban segítettek a könyv szerkesztési munkálataiban. Fiaimnak köszönöm az új nemzedék friss ötleteit, Máténak eredeti gondolatait és az új közgazdaság megalapozását, Ádámnak a működő gazdaság megértésében segítő meglátásait. Köszönöm Richárdnak, hogy megszületett, és Zitámnak, hogy mindenben támogat.

This article is from: