Köszönetnyilvánítás A magyar választópolgárok nélkül e könyv bizonyosan nem születik meg: köszönöm nekik, hogy 2010-ben, majd 2014-ben és 2018-ban is bizalmat szavaztak az új politikának és új gazdaságpolitikának. Köszönöm Orbán Viktornak, hogy miniszterelnökként megbízott közös gazdaságpolitikánk, majd a jegybanki fordulat végrehajtásával. Köszönöm, hogy végig kitartott több esetben is támadott minisztere, majd jegybankelnöke és csapata mellett, személyes bizalma és támogatása nélkül e könyv fejezetei nem születhettek volna meg. Köszönöm a Fidesz–KDNP képviselőinek, hogy együttesen és különkülön is kitartottak gazdaságpolitikánk mellett, hittek az új közgazdasági gondolkodás igazában, megingás nélkül támogattak a gazdaságpolitikai viták közepette. Köszönöm az NGM és az MNB gazdaságpolitikai vezérkarának, hogy igazi egységes csapatként támogattak a gazdaságpolitika és a monetáris politika fordulataihoz vezető küzdelmekben. Köszönöm mindazon korábbi és jelenlegi munkatársaimnak, akik nélkül e könyv első kiadása nem jelenhetett volna meg. Sokan voltak segítségemre barátként, szövetségesként mind a hazai gazdaságpolitika eredményes megújításában, mind pedig az intézkedések folyamatos visszamérésében, kalibrálásában és az eredmények strukturált összefoglalásában. A gazdaságpolitika sikeres megújításához elengedhetetlen volt a szakszerű és lelkes támogatás, ami kézzelfogható eredményekre vezetett az elmúlt években az egyensúly és növekedés képletének fenntartható biztosítása mellett. Az Egyensúly és növekedés című kötet első kiadása a gazdaságtörténeti áttekintés mellett elsősorban annak bemutatására fókuszált, hogy 2010-ben milyen válaszút elé érkezett hazánk, valamint, hogy milyen — 659 —