13 minute read
Függelék
akkor ez gyorsítja a gazdasági növekedést, amiből több költségvetési bevétel származik, tehát az egyensúlynak is jó.
Ez a gondolkodás drámai tévedésekhez vezetett az 1990–2010 közötti gazdaságpolitikák esetében, mert fenntartotta, sőt erősítette a gazdasági dualitást, alacsonyan tartotta a foglalkoztatást, és magas szintre emelte a munkanélküliséget, túlzottan nyitott gazdasági szerkezetet alakított ki, és tartósan megbontotta a pénzügyi egyensúlyt a külső tőkeforrásokra való átállással.
A gazdasági stabilizációban jelentős szerepet kapott Növekedési Hitelprogram sem lehetett volna elindítható, ha hiányt mutat a fizetési mérleg, mert ez aláásta volna a jegybanki monetáris fordulat hitelességét. A folyó fizetési mérleg jelentős fordulatát követően ráadásul egy igen pozitív nettó finanszírozási képesség elérésével a jegybank monetáris fordulata hitelessé és fenntarthatóvá vált.
Egyensúly és növekedés
A válságkezelés elején, 2010 közepén új képletet vezetett be a gazdaságpolitika: először az államháztartási válságot kezelte 2010 második felében, 2011-ben megállította az államadósság-ráta növekedését, majd beállította, és 2016 májusára elérte a gazdaságot középtávon is stabilizáló, historikusan alacsony alapkamatot, miközben végig élvezte a pozitív folyó fizetési mérleg egyensúlyt erősítő hatását. A tartós növekedéshez vezető fordulatok nem a ciklus elején, hanem annak második felében következtek be: a fogyasztási fordulat, a versenyszektor foglalkoztatási fordulata, a beruházási fordulat együtt eredményeztek növekedési fordulatot a 2013–2014-es években. (21-1. táblázat)
A válságkezelés végére azonban kialakult az eredeti képlet, mert a bővülő foglalkoztatás – a közszféra mellett nagyobb mértékben játszik ebben szerepet a versenyszektor bővülő foglalkoztatása – és a tartós növekedés együtt fenntarthatóvá teszik az elért pénzügyi egyensúlyokat.
21-1. táblázat. Sikeres válságkezelés, 2010–2014
EGYENSÚLY
1. 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási deficit 2. Megállított adósságráta-emelkedés 3. Árupiaci egyensúly és jegybanki cél körüli infláció 4. Pozitív fizetési mérleg 5. Egyensúlyi alapkamat
NÖVEKEDÉS
6. Pozitív növekedési ráta 7. Bővülő foglalkoztatás és csökkenő munkanélküliség 8. Bővülő fogyasztás 9. Emelkedő beruházás 10. Bővülő FDI
∑ Foglalkoztatás + Növekedés = Fenntartható egyensúly
Forrás: MNB
Ezek alapján egyértelműen sikeresnek minősíthető a magyar válságkezelés a 2010–2014 közötti években, mert Magyarország elkerülte az államháztartás finanszírozási válságát 2010-ben, megelőzte az államadósság finanszírozási válságát 2011–2012-ben, és kikerült az ország az uniós túlzottdeficit-eljárás alól. E három közgazdasági tény jelzi a sikeres egyensúlyi fordulat elismerését a nemzetközi pénzpiacok és a nemzetközi intézmények részéről.
A magyar válságkezelés igazi értéke azonban nemcsak abban áll, hogy kivédte a pénzügyi válságot, és beállította a pénzügyi egyensúlyi mutatókat, hanem hogy ezeket fenntartható szinten és szerkezetben érte el. Az államháztartás 3% alatti hiánya olyan bevételi és kiadási szerkezetnek köszönhető, amely hosszú távon fenntartható. Az államadósság-ráta megállítása is tartós siker, mert közben folyamatosan csökken a devizaállamadósság aránya, és nő a lakossági állampapírok aránya. A fenntartható költségvetés mellett nemcsak tartósan mérséklődő államadósságrátát sikerült elérni, hanem az adósság külső kitettsége is csökkent. Hasonlóan tartós és fenntartható a piaci egyensúly és az alapkamat szintje is. Bár drámaian romló külgazdasági környezet ese-
tén romolhatnak az egyensúlyi mutatók, de belső tényezők miatt nem, miközben külső tényezők következtében hosszú távon sem kerülhet veszélybe az egyensúly.
A magyar válságkezelés sikerét jelzi, hogy egyszerre állította be a pénzügyi egyensúlyi szinteket és alakította át a tartós gazdasági növekedés szerkezetét. A tartós növekedést természetesen támogatja a pénzügyi egyensúly, míg korábban a pénzügyi egyensúlyok elromlása vezetett az 1990 és 2010 közötti két évtizedben rendre költségvetési egyensúlyt kiigazító gazdaságpolitikai fordulatokhoz, amelyek növekedési és foglalkoztatási áldozatokkal jártak.
A válságkezelés sikerét jelzi a tartós növekedés szintén fenntartható szerkezete. Ez egyszerre épül a GDP előállítási és felhasználási oldalán fenntartható szerkezetre. A mezőgazdaság, ipari termelés és ezen belül különösen a feldolgozóipar, valamint a szolgáltatások egyaránt részt vesznek a GDP bővülésében, miközben a felhasználási oldalon a fogyasztás és a beruházás is egyaránt támogatja a növekedést.
A sikeres magyar válságkezelés kivételes az uniós tagállamok között, mert a legfontosabb tényezőkben egyszerre ért el fordulatot. Egyszerre érte el a foglalkoztatás tartós bővülését és a munkanélküliség tartós csökkenését, a pénzügyi egyensúlyokat és a tartós növekedést. Ezzel valóban beállította a tartós és fenntartható konjunktúra képletét, mert az újabb eladósodást megelőzendő 3% alatt tartja az államháztartás hiányát, mérsékeli az államadósságot, miközben növeli a foglalkoztatást és a bruttó hazai terméket.
Ez kivételes siker az eurozóna gazdaságainak válságkezeléséhez képest. Miközben a magyar gazdaságban a válságkezelés második szakaszában, 2013–2014-ben már jelentősen és tartósan csökkent a munkanélküliség, és bővült a GDP, addig az eurozóna országaiban a sikeres magyar válságkezelés időszakában nőtt a munkanélküliség, és lényegében stagnált a bruttó hazai termék. A válságkezelés második szakaszának éveiben a brit gazdasággal összehasonlítva azonban azonos szerkezetek rajzo-
lódnak ki. A brit és a magyar gazdaságban egyaránt csökkent a munkanélküliség, és nőtt a bruttó hazai termék. (21-4 ábra)
21-4. ábra. Unortodox kilábalás: A munkanélküliségi ráta (bal panel) és az éves GDP-növekedés (jobb panel) alakulása
13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 Eurozóna Magyarország Egyesült Királyság 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3
6 5 4 3 2 1 0 −1 −2 −3 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 Eurozóna Magyarország Egyesült Királyság 6 5 4 3 2 1 0 −1 −2 −3
Megjegyzés: Munkanélküliségi ráta esetén harmonizált, szezonálisan igazított adatok, GDP-növekedés esetén szezonálisan és naptárhatással igazított adatok Forrás: Eurostat
A külső sebezhetőség csökkenése
A 2010 és 2014 közötti sikeres válságkezelés nagyságrendileg csökkentette a magyar gazdaság belső sérülékenységét. Feloldotta azt az 1999 és 2010 között végig meglévő feszültséget, amely a pénzügyi egyensúlyok és a gazdasági növekedés tényezői között fennállt. Gazdaságtörténeti tükörben rendkívül összpontosított akciósorozattal egyszerre állította be egy fenntartható belső konjunktúra feltételeit. Ezzel kivezette a magyar
gazdaságot az „egyensúly vagy növekedés” zsákutcájából, amely az 1990 utáni két évtizedben rendre megakasztotta a gazdasági felzárkózást és a társadalmi felemelkedést.
Ugyanazokkal az eszközökkel sikerült elhárítani a pénzügyi válságokat, amelyekkel a gazdaságpolitika megteremtette a fenntartható egyensúlyt és a tartós növekedést. Az egyensúlyi szintekre beállított vagy azokhoz igen közeli pénzügyi makrogazdasági mutatók – államháztartási egyensúly, államadósság-ráta, infláció, alapkamat és fizetési mérleg – egy olyan gazdasági felzárkózási pályát vetítenek előre, amely egyben társadalmi felemelkedéssel is jár.
A 2010 és 2014 között végrehajtott sikeres magyar válságkezelés jellemzője, hogy a rövid távon egyensúlyi fordulatot eredményező tényezők közép és hosszú távon támogatják a növekedési fordulatot. Minden, ami rövid távon segítette az államháztartás konszolidációját, az államadósság-ráta megállítását és mérséklését, a piaci egyensúlyt és a pozitív folyó fizetési mérleget, az hosszabb időtávokon erősíti a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővülését. Az egymásra épülő időtávokon egyszerre ható gazdaságpolitikai eszköz a strukturális reform.
A közgazdasági elmélet és a nemzetközi példák alapján közmegegyezés van abban, hogy a növekedési hatásokat illetően a strukturális reformok időben aszimmetrikusak: a reformok rövid távon növekedési áldozatokkal járnak, míg az előnyök jellemzően hosszabb időhorizonton jelentkeznek. Jellemzőjük ebből adódóan az, hogy kiélezik a reformparadoxont: a strukturális reformok rövid távú feszültséggel és politikai instabilitással járnak, ha ezt egy kormány túléli, csak akkor élvezheti az eredményeket. Ez a strukturális reformok hagyományos közgazdasági felfogása, és ebből következően a strukturális reformok az uniós tagállamokban rendre beleütköznek saját korlátjukba: az időtáv és az ebből eredő politikai instabilitás korlátaiba. Számos esetben meggyengültek
és megbuktak azok a kormányok az uniós válságkezelés során, amelyek strukturális reformok révén kísérelték meg a költségvetés konszolidációját. Ebből következően ezeknek az uniós tagállamoknak a nagy része nem volt képes végigvinni olyan strukturális reformokat, amelyek közép és hosszú távon már többet hoztak volna, mint vittek rövid távon. Nem voltak képesek végigvinni a szükséges munkaerőpiaci reformokat, nem voltak képesek tartós 3%-os GDP-arányos államháztartási hiány alatti deficitszinteket tartani, nem voltak képesek megállítani az államadósság-ráta emelkedését, és átmeneti stabilizációt követően nem voltak képesek a tartós gazdasági növekedés beindítására sem.
Ezzel szemben a magyar gazdaság képes volt mindezt együtt elérni: fenntartható államháztartási konszolidációt és tartós gazdasági növekedést ért el a sikeres válságkezelés során. Sőt arra is képes volt a válságkezelés magyar gazdaságpolitikája, hogy megelőzze a társadalmi feszültségek felhalmozódását, és végig megőrizte a politikai stabilitást. Ezt jelzi, hogy 2010-ben az új politikát és gazdaságpolitikát képviselő kormány kétharmados parlamenti felhatalmazással indítja a strukturális reformokat, majd 2014-ben és 2018-ban hasonlóan kétharmados felhatalmazást kap az országgyűlési választásokon. Ennek hátterében a 2010-ben elindított strukturális reformok sikere áll, mert a ciklus elején indított reformok a ciklus végére, már középtávon elérték a fordulatot és hozták az eredményeket. Ez a döntő oka annak, hogy az uniós válságkezelés nem volt képes ezekre az eredményekre, miközben a magyar válságkezelés igen.
Az uniós tagállamok költségvetési konszolidációra kényszerült csoportja – az eurozóna déli csoportja, az ír és a balti gazdaságok, a szlovén gazdaság – csak a kritikus mennyiségű és összetételű strukturális reformok egy részét indította el, a fordulatokhoz szükséges többi strukturális reform nem indult el, vagy menet közben leállt. Ezzel szemben a sikeres magyar válságkezelés középpontjában álló strukturális reformprogram mennyisége és minősége, tehát összetétele egyaránt elérte a kritikus tömeget. A 2010 közepétől elindított strukturális reformok és gazdaságpolitikai innovációk minden lényeges gazdasági és pénzügyi területet
lefedtek. A pénzügyi rendszertől a reálgazdaságig, a gazdaságpolitikától a monetáris politikáig, az egyensúlyi fordulathoz szükséges elemektől a növekedési fordulatot eredményező tényezőkig minden egyes szükséges reform elindult a magyar gazdaságban a 2010–2018 ciklus legelején. IMF-védőháló nélkül történt a válságkezelés, miközben az ország visszafizette a korábban felvett IMF–EU-hitelkeretet.
Hagyományos és nem hagyományos válságkezelési eszközök egyaránt szerepet kaptak a strukturális reformok és a gazdaságpolitikai innováció között. Hagyományos elemek a Széll Kálmán-terv I–II. reformjai, az államadósság-szabály, az új Munka Törvénykönyve keretei között végrehajtott munkaerőpiaci reform, a lakossági állampapírok arányának emelése és a költségvetési zárolások. Nem hagyományos elem a bankadó és az ágazati válságadók, a fogyasztás adóztatása a munka helyett, az új adókoncepció, a 15%-os egykulcsos családi jövedelemadózás, a társasági adó 9 százalékra csökkentése, a Munkahelyvédelmi Akcióterv, az árfolyamgát és a devizahitel-állomány leépítése, valamint a magán-nyugdíjrendszer reformja. A többi strukturális reform is beleillik a hagyományos vagy nem hagyományos reformok körébe. A magyar strukturális reformok közös vonása, hogy egyszerre támogatják az egyensúly és a növekedés feltételeit, fenntarthatóak, azaz az adott strukturális reform minden egyes szakaszában megtartják a társadalmi és politikai stabilitást.
Valójában egyetlen okra vezethető vissza a reformok eredményessége: a strukturális reformok kritikus mennyiségére és minőségi összetételére. A szükséges reformok közül az uniós tagállamok válságkezelési stratégiája lényegében csak hagyományos eszközöket alkalmazott, nem hagyományos eszközöket csak elvétve, miközben egy sor nélkülözhetetlen területen nem indított reformokat. Az uniós válságkezelés valójában reformhiányos, bátortalan és gyenge: kívülről és felülről bátornak tűnnek a költségvetési konszolidációhoz felhasznált eszközök, valójában azonban hiányzik a mélységük és a kiterjedtségük. Nem érintik a jóléti államot és a szociális piacgazdaságot jellemző, önmagát túlélt belső
megállapodásokat, nem hoznak mélyreható strukturális reformokat a munkaerőpiacon, az adórendszerben, a versenyben.
Ezzel szemben a magyar strukturális reformok lényege, hogy az egyensúlyi és növekedési fordulat mellé foglalkoztatási és versenyhelyzetet érintő fordulatokat állít. Az uniós válságkezelések kudarca és a magyar válságkezelés sikere a kritikus mennyiségű és minőségű strukturális reformokban mutatkozó különbségen alapult, de még egy rejtett ok is jelentős szerepet játszott az eltérő előjelű eredményekben. A közgazdaság leegyszerűsítő felfogása szerint a pénzügyi egyensúly döntően az államháztartási hiány és a folyó fizetési mérleg szintjeihez kötődik, abban más egyensúlyi mutatókat jellemzően nem vesznek figyelembe. A közgazdasági gondolkodás főáramában meghatározó az alapkamat egyensúlyi szintje, ebből következően a hitel- és betéti kamatok egyensúlyi szintje, a külföldi monopolterületeken elért profitráták szintje, a bankrendszer profitrátája és az államadósság finanszírozása során kialakuló hozamszintek kevesebb figyelmet kaptak a pénzügyi egyensúly meghatározásában. Ha egy gazdaságban az államháztartási hiány a GDP 3%-a alatt van és felzárkózó gazdaság esetén elviselhető mértékű hiányt mutat a fizetési mérleg, akkor a leegyszerűsítetten gondolkodó elemzők a pénzügyi egyensúly terén az országot nem látják kockázatosnak.
Az egyensúlyok szerepe
A piaci egyensúly esetében a kereslet és kínálat mennyiségi, valamint minőségi tényezőit tükröző infláció méri az egyensúlyt. A munkaerőpiacon a foglalkoztatás szintje és a munkanélküliségi ráta, valamint a munkaerőpiac egyéb sajátos mutatói – 25 év alattiak és 50 év felettiek foglalkoztatási rátája, női foglalkoztatás, alacsony képzettségűek foglalkoztatási szintje és az éven túli, tartós munkanélküliség szintje – jelzik az egyensúlyt vagy egyensúlytalanságot. Az államadósság és a külső adósság esetében az egyensúly vagy egyensúlytalanság mértékét globális összehasonlítás vagy egy nemzetközileg elfogadott szint jelzi.
Az euroövezet esetében a 60% alatti államadósság-ráta az irányadó, 90% feletti adósságráta már kockázati szintet jelez, és a 100% feletti államadósság-ráta általában fenntarthatatlan adóssághelyzetet tükröz.72
Valójában azonban az államháztartás egyensúlyát és a fizetési mérleg alakulását a pénzügyi rendszer többi egyensúlyi vagy egyensúlytalansági mutatója kölcsönösen és jelentősen befolyásolja. A természetes, azaz egyensúlyi alapkamatszint feletti jegybanki alapkamat a monetáris transzmisszió csatornáin át begyűrűzik a hitel- és betéti kamatokba, az egyensúlyi kamatszinteknél magasabb kamatokat eredményez a hitelintézeti rendszerben, így fékezve a forintalapú hitelezést. A 2003 és 2013 közötti évtizedben különböző okok miatt szinte végig a természetes, tehát egyensúlyi alapkamatráta feletti jegybanki alapkamat mesterségesen magasan tartotta a hitel- és betéti kamatokat, a jegybanki kéthetes eszközre fizetett kamatokat, és felfelé nyomta az állampapír-piaci hozamokat. A magas alapkamat végül magas banki kamatlábakat, magas jegybanki kéthetes kamatszinteket és magas állampapírhozamokat eredményezett.
A pénzügyi rendszer minden területén eltolódás történt a természetes és egyensúlyi kamatszintektől felfelé, ezzel felborult a pénzügyi rendszer belső egyensúlya, mert nem a természetes és egyensúlyi, hanem a természetellenesen magas és egyensúlyi szint feletti kamatszintek irányították a piaci szereplők gazdasági kalkulációját. Ez nemcsak lényegesen többe került az államnak, a vállalati szektornak és a háztartásoknak, mint amennyibe az egyensúlyi kamatszintek esetén került volna, hanem folyamatosan és jelentősen torzította valamennyi piaci szereplő döntéseit. A magas jegybanki alapkamat erősítette a devizahitelek felé fordulást, hiszen a forintalapú hitelek kamatát magasan tartotta.
72 Elsősorban azok az országok képesek tartósan a GDP 100%-át meghaladó államadósság-rátát fenntartani, amelyek adósságát döntő részben a hazai megtakarítások finanszírozzák, azaz ahol az államadósság legnagyobb része hazai kézben van (Japán, Olaszország). Ezekben az esetekben is érezhető azonban, hogy a magas adósság terhet jelent a gazdaságnak, amit elsősorban az tükröz, hogy alacsony gazdasági növekedéssel párosul.
A reálgazdaság e torzító hatás mellett elszenvedte az egyensúlyi árfolyamszinthez képest mesterségesen erős forint/euro árfolyamszint torzító hatásait is. Mindez rejtve, de érvényesült a 2003 és 2013 közötti évtizedben. A pénzügyi rendszer tartósan egyensúlytalan működése végül a „látható” pénzügyi egyensúly elromlásában – magas államháztartási hiány, elfutó államadósság és fizetésimérleg-deficit – csapódott le. A reálgazdasági torzító hatások következtében folyamatosan csökkent a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme és potenciális és tényleges növekedési üteme, miközben folyamatosan romlott a munkaerőpiaci egyensúlyt meghatározó valamennyi tényező.
Ezek a hatások a folyó fizetési mérleg egyenlegében csapódtak ki: jelentős és előjeljellegű eltérés alakult ki a 2003–2007 közötti időszak átlagos magyar folyó fizetési mérlege, és a 2014–2017 közötti időszak egyenlege között. 2003–2007 között a külső finanszírozási képesség átlagosan a GDP 7,5%-át elérő egyensúlytalanságot jelez. Emögött a pénzügyi rendszer valamennyi felborult egyensúlya meghúzódik: az egyensúlyi alapkamatnál magasabb jegybanki alapkamat, az egyensúlyi kamatszinteknél magasabb kereskedelmi kamatszintek, a természetes állampapírhozamoknál magasabb állampapírkamatok és a devizahitel-állomány felépülésének később realizálódó belső kockázata.
A pénzügyi egyensúlyok helyreállítása terén sikeres magyar válságkezelés ugyanarra az okra vezethető vissza, mint az államháztartási konszolidáció és a gazdasági stabilizáció. Mindkét esetben a fordulatot eredményező összes tényező egyidejű és egyirányú mozdítása vezetett sikerre.
Eközben az uniós válságkezelés nem érte el a fenntartható államháztartási egyensúlyt, tehát a tartósan 3% alatti GDP-arányos költségvetési hiányt – 2013-ban még 11 ország hiánya haladta meg a GDP 3%-át –, és nem volt képes fenntartani a gazdasági növekedést, ezzel a foglalkoztatást. A magyar gazdaság azért volt erre képes, mert a pénzgazdaság és a reálgazdaság fordulataihoz szükséges valamennyi jelentős strukturális reformot elindította és véghez vitte. A sikeres konszolidáció és gazda-
sági stabilizáció mögött az igazi rejtett ok az, hogy a gazdaságpolitika és monetáris politika együtt a strukturális reformok hatókörét egy sor olyan területre is kiterjesztette, ahol a hagyományos közgazdaság nem lát teendőt.
A 2010 utáni, nemzetközileg és gazdaságtörténetileg is kivételes magyar konszolidáció és stabilizáció mélyén meghúzódik egy további ok: a közgondolkodás változása.
A választók kétharmados felhatalmazást adtak az új kormánynak, mert teret nyert a közgondolkodásban a felismerés: eltévedtünk, újra kell kezdeni.
A kormányzó politikai elit felismerte: a költségvetés rendbetétele nélkül nem lehet kijutni a válságból. Elfogadta, hogy ehhez új gazdaságpolitikára van szükség, ami új módon ötvözi a nem hagyományos és a hagyományos elemeket.
Magyarország polgárainak és vállalkozásainak döntő többsége felismerte, hogy teljes megújulás nélkül nem lehet sikeresen kezelni a válságot, rendbe tenni a költségvetést és újraindítani a növekedést. Mindenki elfogadta, hogy munkán keresztül vezet az út az egyéni, családi és közösségi sikerek felé.
Vigyázzunk ezekre az új felismerésekre, mert a helyes gondolatból jó döntések születtek, a jó elhatározásokból jó tettek lettek, azokból előnyére megváltozott Magyarország lépett elő, s ha nem térünk le a helyes útról, akkor előttünk áll Magyarország sikeres gazdasági felzárkózást és társadalmi felemelkedést hozó új jövője.
