31 minute read
Gazdaságtörténeti áttörés
Magyarország az elmúlt században jelentős gazdasági sokkokat élt át, melyek erősen hatottak a gazdasági növekedésre és a pénzügyi egyensúlyra. A XX. század első felében három külső sokk érte a magyar gazdaságot: az első világháború, az 1929–1933-as nagy világgazdasági válság és a második világháború sokkja. A világháborúk okozták a legnagyobb veszteséget a magyar gazdaság számára, de a nagy világgazdasági válság sokkja is erős volt. A század második felében újabb három gazdasági sokk érte Magyarországot: az 1956-os forradalom okozta gazdasági visszaesés, az 1970-es évek olajválságainak gazdasági következményei és az 1990-es évtized első felében lezajlott piacgazdasági átmenet sokkja. Egyik sem mérhető a világháborús sokkokhoz, ám mindhárom esemény hosszú évekre visszavetette a magyar gazdaság fejlődését.
Míg az 1956-os forradalom gazdasági sokkja rövid ideig hatott, mintegy három év alatt a magyar gazdaság helyreállította nemzeti jövedelmének korábbi szintjét, addig az 1990-es évek piacgazdasági átmenetének külső/belső sokkját csak 2000 körül heverte ki a magyar gazdaság. Bár a gazdasági visszaesés kisebb volt, mint a két világháború során, de a gazdaság helyreállítása hasonlóan egy évtizedet vett igénybe. Ennél kisebb gazdasági visszaesést okozott a 2008–2009-es gazdasági válság, de a bruttó hazai terméket ért veszteségek mellett az államadósság hirtelen felszökése és a devizahitelek belső árfolyamkockázatának nyílttá válása belső sokkot hozott.
Mintha ismétlődött volna a múlt század 70-es éveinek története, amikor az évtized közepétől hazánk eladósodott, az államadósság hólabdaként egyre nagyobb lett, majd az addig csak a központi vezetés által ismert rejtett adósságproblémák 1990-ben nyílt válsággá váltak. A magas adósság és alacsony devizatartalék szorításában sokkterápiás piaci átmenetet követett a magyar gazdaságpolitika, ami már a születése pillanatában eltorzította a piacgazdaság szerkezetét.
Az 1970-es években kezdődött eladósodás évtizedekre hatott negatívan. Hasonló folyamatok játszódtak le a 2002 és 2010 között kialakult új eladósodás esetén is, de amire az 1990 előtti rendszer nem volt képes, arra piacgazdaságban egy jó gazdaságpolitika sikeres választ adhatott volna, azonban ennek épp az ellenkezője történt.
A 2010 utáni pénzügyi konszolidáció és gazdasági stabilizáció értékét az is jelzi, hogy egy nyílt pénzügyi válság és egy rejtett növekedési válság egyszerre került feloldásra igen rövid időszak alatt. Ugyan a 2002 és 2010 közötti új eladósodás hosszú árnyékot vetett Magyarországra, de a 2010–2014-es sikeres konszolidáció és stabilizáció következtében ennek gazdaságtörténeti kihatása néhány évben és nem évtizedekben mérhető.
Az elszenvedett jelentős külső és belső sokkok mellett az 1900 és 2010 közötti időszakban hazánk egy főre jutó GDP-je átlagosan 1,5%-kal növekedett. Ez a dinamika elmarad mind a fejlett országok, mind a sikeres felzárkózást mutató európai országok fejlődési ütemétől, így a kedvező induló helyzetünk ellenére az elmúlt több mint egy század felzárkózási kísérletei rendre sikertelennek bizonyultak. (1. táblázat)
A 2010 előtti évtizedekben jellemző volt a magyar gazdaságra, hogy gyors növekedésre csak jelentős külső eladósodás mellett volt képes. Egy gazdaság egyensúlyát, azaz egészségét jelző legfontosabb mutatók – költségvetési mérleg, külkereskedelmi mérleg és a piaci egyensúlyt tükröző infláció – közül a külkereskedelmi mérleg jelzi legjobban egy ország sérülékenységét, és így a gazdasági növekedés fenntarthatóságát. Ha nem tartozik egy ország a legfejlettebbek klubjába, akkor pozitív jövedelemegyenleggel nem képes kiegyensúlyozni a külkereskedelmi mérleg hiányát. Ez jellemzi Magyarországot, tehát a külkereskedelmi mérleg alakulása pontosan előrevetíti a folyó fizetési mérleg és általában a külső egyensúly alakulását.
1. táblázat. Gazdasági növekedés Magyarországon és néhány országban, 1900–2010
Egy főre jutó GDP (PPP) átlagos éves növekedése 1900–2010 (%) Magyarország 1,5 Lengyelország 1,7 Csehország* 1,9 Szlovákia* 1,9 Ausztria 1,9 Németország 1,8 Franciaország 1,9 Olaszország 2,0 Spanyolország 2,1 Egyesült Királyság 1,4 USA 1,9 Japán 2,7 Kína 2,3
Megjegyzés: * 1993 előtt Csehszlovákia Forrás: Maddison adatbázis
Az 1960-as évtizedben jellemzően pozitív volt a magyar külkereskedelmi mérleg, és az évtized közepén elszenvedett erős lassulás kivételével a GDP növekedése az 1970-es évtized végéig 5% körül, kedvező sávban mozog. Az 1960 és 1980 közötti 2,5–5% közötti sávban mozgó GDP növekedés azonban a külkereskedelmi mérleg növekvő egyensúlytalanságával volt csak elérhető. Az első jelentős egyensúlytalanság már az 1970-es évek elején jelentkezik, majd a két olajársokk következtében végig egyre növekvő egyensúlytalanság jellemzi Magyarország külkereskedelmét. Az 1960–1980 közötti két évtizedre jellemző, hogy az első évtized jó növekedési adatait a második évtized romló külkereskedelmi mérlege, azaz egyensúlytalansága követi. Az 1960–1980 közötti 5% körüli kedvező növekedési adatok mögött egy torzított, duális gazdasági szerkezet húzódott meg, amelyben felülről nézve mintha minden rendben lett volna, de alulról más volt a kép. Az ipar túlsúlya mellett
a fejlett gazdaságokra hasonlított az ágazati szerkezet, de a mikroszerkezet, a technológiák és termékek fejlettsége, valamint a termelékenység szintje már a fejletlenekhez állt közel. Ez a duális szerkezet külső sokkok hatására bajba került, és kiderült, hogy a versenytársakhoz képest valójában gazdasági felzárkózásra alkalmatlan a gazdaság. Az 1980–1990 közötti évtized 0 és 2,5% közötti növekedése azt jelzi, hogy a korábbi 5% körüli növekedési sávból a magyar gazdaság lassult egy, a külkereskedelmi egyensúlyi többletet elérő sávba. A magyar gazdaság növekedési áldozatot hozott az egyensúly érdekében.
Az 1980-as évtized már nem tudta tartani a korábbi két évtized kedvező növekedését, mert a gazdaság szerkezete nem tette lehetővé a magas növekedés és a kedvező egyensúly jó képletének a követését. Csak az egyiket vagy a másikat lehetett elérni, mindkettőt nem. Az 1990-es évek elején végrehajtott sokkterápiás piacgazdasági átmenet jelentős növekedési áldozatot hozott, amely két évtizedre a magyar gazdaságot egy szerény növekedési sávban tartotta, miközben jelentős egyensúlytalansággal is együtt járt. A külkereskedelmi hiány és a költségvetési deficit az államadósság növekedésében csapódott le, ezért az 1990-es évtized piacgazdasági átmenetének sokkja tartós egyensúlyi sokknak bizonyult: a külkereskedelmi mérleg, a folyó fizetési mérleg, az infláció, az államháztartás és az államadósság-ráta egyaránt romló egyensúlyi helyzetre utalt.
2008–2009-ben újabb külső sokk érte a magyar gazdaságot, a globális pénzügyi válság jelentős növekedési veszteséget okozott, miközben nőtt a külkereskedelmi mérleg többlete. Ennek oka a szektorok mérlegkiigazítása volt. A gazdaság szereplőinek a felhalmozott adósságaik leépítéséhez növelni kellett megtakarításaikat, amihez a keresletüket érdemben visszafogták. A gazdaságpolitika alkalmazkodásra kényszerült 2008 után, az egyensúly felé megtett gazdaságpolitikai lépések növekedési áldozattal jártak. A 2008–2009-es válság körüli években a magyar gazdaságpolitika hagyományosan kedvezőtlen alapképlete – tehát ha jó a növekedés, elromlik az egyensúly, és ha van egyensúly, akkor a növekedés csökken – ugyanúgy érvényesült, mint korábban.
A reálgazdasági egyensúly romlása – ami a külkereskedelmi mérleg hiányaiban csapódott le – rendre a pénzügyi egyensúly elromlásával jár. Ez elsősorban az államadósság alakulásában érhető tetten, de a külső adósság másik két tételében – háztartások és vállalatok adósságállományában – is tükröződik. A hazai költségvetési politika többször is olyan időszakban lazított, amikor a háztartások megtakarítási hajlandósága is csökkent, vagy éppen alacsony szintre állt be, így a költségvetés növekvő finanszírozási igénye szinte azonnal a nemzetgazdaság külső finanszírozásra való ráutaltságának növekedésében jelentkezett. A magyar államadósság alakulását mutató 1. ábra meghökkentően pontosan jelzi ezt a magyar sajátosságot. A magyar államadósság alakulása erősen függ a követett költségvetési politikáktól, így szoros együttmozgást mutat a politikai ciklusokkal.
Az 1998-ban örökölt 61%-os GDP-arányos államadósságot az első Orbánkormány 53% közelébe vitte le 2002 közepére, majd a 2002–2006 közötti politikai ciklusban ez már 70% közelébe emelkedett. A 2006–2010 közötti politikai ciklusban egy negyedévre már a 84%-ot is elérte a GDP-arányos magyar államadósság. A 2010–2014 közötti politikai ciklusban 80% körül ingadozott a magyar államadósság, ami pontosan jelzi, hogy mennyivel nehezebb csökkenteni az államadósságot egy 80% feletti, mint egy 60% körüli szint esetében. Nemcsak magasabb a kockázati felár a magasabb államadósság-ráta miatt, hanem nagyobb a költségvetés kamatfizetési kiadása is, ráadásul válság után, a konszolidáció mellett alacsonyabb növekedés esetén különösen nehéz a GDP-arányos adósságot mérsékelni.
1. ábra. Az államadósság, a GDP-növekedés és a folyó fizetési mérleg egyenlege Magyarországon
%
90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019
Államadósság/GDP GDP-növekedés (jobb tengely) Folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP arányában (jobb tengely) 8 6 4 2 0 −2 −4 −6 −8 −10
Forrás: Eurostat
A magyar gazdaság százéves trendjének vizsgálatából kitűnik, hogy az egyensúly elromlása külső és belső sokkok hatására történik, de a belső sokkok szinte mindig a hibás gazdaságpolitikára vezethetők vissza. A külső sokkok – mint az első és második világháború, az 1929–1933-as nagy világválság, a két olajárrobbanás, a 2008–2009-es globális pénzügyi válság – és a rossz gazdaságpolitika egyszerre okoznak egyensúlyi és növekedési sokkokat. A belső sokkok – az 1960-as évek közepén kialakuló sokk, az 1990-es évtized piacgazdasági átmenete, az 1995–1996-os Bokros-program, a 2006–2008 közötti kiigazító politika – a hibás gazdaságpolitikai döntések miatt minden esetben növekedési áldozattal jártak, miközben az intézkedések a gazdaság strukturális hiányosságait nem, vagy csak kevésbé kezelték, így az egyensúlyt is csak átmenetileg javították.
A belső sokkok oka az egyensúlytalanság, az egyensúly helyreállításának kényszerét a hibás gazdaságpolitika okozta. A belső sokkok utáni egyensúlyi helyreállítás 2010-ig mindig növekedési áldozattal járt, így fenntartotta az „egyensúly vagy növekedés” csapda képletét. Az 1960 utáni öt évtizedben bekövetkező külső vagy belső sokkok végig fenntartották ezt a hibás gazdaságpolitikai képletet. Ebből tört ki a magyar gazdaság a 2010 utáni sikeres költségvetési konszolidációval és gazdasági stabilizációval, elérve az „egyensúly és növekedés” kedvező képletét.
Az 1974-2010 közötti időszak során a magyar gazdaság egyik legjellemzőbb vonása volt a tartós pénzügyi egyensúly hiánya. Az 1970-es évtized elején az első olajárrobbanás sokkja következtében meredeken zuhan a folyó fizetési mérleg egyenlege és az 1970-es évtized második olajsokkja után már 11%-os GDP-arányos fizetési mérleg hiány alakul ki. A költségvetési hiány az 1970-es évtizedben a GDP 4 százalékánál kedvezőtlenebbül alakul, a jelentős GDP-arányos költségvetési deficit a megbomlott pénzügyi egyensúly másik alapvonása. Mindkettő mögött a két olajválság külső sokkja húzódik meg, azonban a piacgazdasági környezet hiánya és az állampárti politikai rendszer együtt a külső sokkot belső sokká alakítják át: a gazdaság és pénzügyi rendszer nem volt képes feldolgozni az 1970-es évtized külső sokkjait, azok az egyensúly megbomlásával és az államadósság elfutásával jártak együtt.
Az 1970-es évtized végétől, az 1980-as évtized elejétől megindul az egyensúlyi kiigazítás a magyar gazdaságban, és eredményt is hoz: az olajárrobbanás sokkját követő tíz év után, 1983–84-re helyreáll az egyensúly: nulla körüli szintre javul a folyó fizetési mérleg és a költségvetési egyenleg. Átmenetileg megszűnik a két pénzügyi mutató tarthatatlan egyensúlytalansága, de ez csupán átmeneti siker. Az 1974 és 1984 közötti évtizedben nagyrészt ikerdeficit jellemezte a magyar gazdaságot: a költségvetési hiány és a folyó fizetésimérleg-deficit egyaránt, egy időben egy fenntarthatatlan szintet ért el. 1984 és 1990 között megszűnik
az ikerdeficit, de fennmarad a fenntarthatatlan folyó fizetésimérleg-hiány. Látható, hogy az egyensúlyi állapot átmenetinek bizonyul, 1984 és 1988 között már a GDP 5-6%-át is elérte a folyó fizetésimérleg-hiány: ez egyértelműen egy fenntarthatatlan szintet jelez. Ezzel szemben a költségvetési egyenleg 0–3% közötti sávban alakul. Ez már nem jelez ikerdeficitet, ami az előző évtizedhez és a következő évtizedhez képest kivételesen jó költségvetési teljesítmény.
Az 1990-es évtized első felében végrehajtott sokkterápiás piaci átmenet következtében újból egyszerre zuhan mindkét egyensúlyi mutató: jelentős ikerdeficit jellemzi a piaci átmenet döntő szakaszát. A folyó fizetési mérleg egyenlege rövid átmeneti többletből a GDP 10%-ához közelítő hiányt mutat, a költségvetési egyenleg is hasonlóan meredeken zuhan a 10%-ot is meghaladó mértékig. Az 1991–94 közötti években, tehát a sokkterápiás piacgazdasági átmenet döntő pillanatában a magyar gazdaság egyensúlyi mutatói közel olyan mértékben romlottak, mint az 1970-es évtizedben a két olajárrobbanás külső sokkjai következtében.
A piacgazdasági átmenet kényszerűen választott sokkterápiás módja belső sokkot jelentett a magyar gazdaság számára: tömegesen szűntek meg állami vállalatok és állami munkahelyek, zuhant az állami beruházás és fogyasztás, ennek következtében elmaradtak korábbi költségvetési bevételek, és a kieső belföldi termelés helyére import lépett. Amíg az 1970-es évtizedben a külső sokkot alakította belső sokká a gazdaságpolitika, az ikerdeficit mellé megugró államadósságot halmozott fel, addig az 1990-es évtized első felében a belső sokk és a keleti piacok összeomlásából eredő külső sokk találkoztak össze. Ezt kísérelte meg kezelni az 1995–96-os gazdaságpolitikai kiigazítás, a Bokros-program és a kapcsolódó privatizációs döntések. Az egyensúlyi mutatók javulása azonban átmenetinek bizonyult: 1998-ra a választási évre már a költségvetési egyenleg újból a fenntarthatatlan 7%-ot is meghaladó GDP-arányos deficitszintre romlott. Hasonló módon a folyó fizetési mérleg átmeneti javulása is visszafordult 1996 után, és 2000-re egy hosszabb távon szintén fenntarthatatlan 8%-os GDP-arányos hiány alakult ki.
Az 1998 és 2002 közötti időszakban jelentősen javult a költségvetési helyzet, azonban a folyó fizetési mérleg hiánya végig fennmaradt a GDP 6–8%-a közötti, egy szintén fenntarthatatlan sávban. 2002 és 2006 között újból ikerdeficit jellemzi a magyar gazdaság egyensúlyát, mert a költségvetési egyenleg a GDP 6–10%-a közötti hiányszintet mutat egészen a 2006 második felében indított egyensúlyi kiigazítási lépésekig, miközben a folyó fizetési mérleg is végig a GDP 6–8%-a közötti sávban mutat deficitet. 2006 és 2008 között javul a költségvetés egyenlege, de marad az egyensúlytalanság, mert ez már az uniós csatlakozás utáni szakasz: a 2004-es uniós csatlakozás során Magyarország is vállalta a 3% alatti költségvetési hiányt, ez azonban láthatóan nem teljesült a 2004–2010 közötti időszakban egyetlen évben sem.
A folyó fizetésimérleg-egyenleg javulása már egy kényszernek, a 2008 őszén beütött globális pénzügyi válságra adott kényszerű válasznak a következménye. Sem a 2005–2008 közötti egyensúlyt kiigazító program, sem a 2008–2010 közepe közötti egyensúlyjavító program nem volt sikeres a költségvetési egyensúlytalanság kezelése terén, mert először csak 2011-ben teljesíti a magyar gazdaság az uniós vállalást, a 3% alatti GDP-arányos hiányt (az akkor érvényes statisztikai módszertan szerint).
2010 közepétől az új politika és az új gazdaságpolitika hoz fordulatot: 2011–14 között az államháztartási egyenleg egyensúlyba kerül, fenntartható módon teljesíti a 3% alatti GDP-arányos hiánycélt, miközben a folyó fizetési mérleg is folyamatosan és fenntartható módon többletet mutat.
A több évtizednyi adatok azt jelzik, hogy a magyar gazdaságpolitika és a magyar gazdasági szerkezet egészen 2010-ig nem volt képes tartósan egyszerre elérni az államháztartás és a folyó fizetési mérleg fenntartható egyensúlyát. Hol egyik, hol másik romlott el és vezetett az egyensúly felborulásáig, sőt hosszabb időszakokon keresztül mindkettő elromlott, és ikerdeficit alakult ki. Az 1983–84-es években, majd 1989-90-ben alakulnak ki kétéves „kegyelmi időszakok”, hosszabban azonban Magyarország nem volt képes pénzügyi egyensúlyi környezetben működni.
A 2010 közepétől indult egyensúlyi fordulat már 2011-ben államháztartási trendfordulóhoz vezetett. 2010 után már valamennyi évben sikerült a magyar gazdaságpolitikának egyszerre fenntartható költségvetési egyensúlyi szintet és fenntartható folyó fizetésimérleg-eredményt elérnie. Előbbi esetében ez 3% alatti GDP-arányos deficitet, második esetében a folyó fizetési mérleg többletét jelenti.
A gazdaságtörténet horizontján négy évtized már a gazdaság működését jellemző minták felrajzolására alkalmas időtáv. Láthatóan hajlamos a magyar gazdaság több évtizedes időhorizonton a pénzügyi egyensúlyok megbomlására. A pénzügyi egyensúlyok közül külső sokk hatására mindkettő elromlik, de a fizetési mérlegnél is erőteljesebben romlik a költségvetési egyensúly. Ez arra enged következtetni, hogy a magyar gazdaság külkereskedelmi teljesítménye jobb, mint a belgazdaság sokk ellenálló képessége. Ez a magyar gazdasági szerkezet mélyén meghúzódó dualitást jelzi: a külkereskedelemben részt vevő szektor jobban teljesít, még sokkok idején is, mint a belföldi piacra termelő gazdaság.
Az 1970-2010 közötti évtizedek másik sajátossága, hogy a két egyensúlyi mutató jellemzően együtt mozog: romló költségvetési egyenleg esetén a folyó fizetési mérleg is romlik, javuló költségvetési egyenleg esetében a folyó fizetési mérleg egyenlege is jobban teljesít. Ez újból a sokkok gyenge kezelési képességét mutatja, mögötte újból a duális gazdasági szerkezetet. A két egyensúlyi mutató párhuzamos romlása külső sokkokhoz és egyensúlyt helyreállító gazdaságpolitikai kísérletekhez, tehát belső sokkokhoz kötődik. Külső és belső sokkok nélkül mindkét mutató javul, ha helyes a gazdaságpolitika irányvonala. Ez történt az 1980-as évtized egy részében, és ez nem történt meg a 2002–2006 közötti szakaszban, amikor szinte a teljes világgazdaságot egyidejű konjunktúra jellemezte. A magyar gazdaságpolitika a 2008-as válságra először sikertelen választ adott a költségvetési politika terén, de helyes választ adtak a gazdasági szereplők a folyó fizetési mérleg terén.
A gazdaságtörténeti áttörésig vizsgált négy évtizedben három külső sokk érte a magyar gazdaságot. Az 1970-es évtized olajárrobbanására,
az 1990-es évek keleti piaci összeomlására és a 2008-as globális pénzügyi válságra a magyar gazdaság minden esetben az egyensúlyi mutatók romlásával válaszolt.
Akkor volt a legélesebb az egyensúlyi mutatók romlása, amikor a külső sokkhoz belső sokk járult. Ez történt az 1990-es évtized első felében, amikor a keleti piacok összeomlásából és a keleti politikai rendszerből történő kilépéssel párhuzamosan a gazdaságpolitika sokkterápiával indította el a piaci átmenetet.
A magyar gazdasági szerkezet mély dualitása következtében gyenge a sokk-ellenálló képesség, mert a gazdaság külkereskedelemben szerepet vállaló szektora gyorsan, a zömében belföldi piacra termelő szereplők csak lassan képesek az alkalmazkodásra. Erős azonban az összefüggés a gazdaságpolitika és az egyensúlyok megbomlása között: 2002–2006 közötti ikerdeficites években – amikor tehát a költségvetési egyenleg és a folyó fizetésimérleg-egyenleg egyaránt a GDP 6–10 %-a közötti hiányokat mutat. (2. ábra)
A magyar gazdaság további jellemvonása, hogy a külső és belső sokkokra egyaránt az államadósság elfutásával válaszol. Ez történt az 1970-es évtizedben, a 2002 és 2010 közötti szakaszban, de rejtve ez jellemzi az 1990-es évtized második felét is. Akkor alapvetően nem új hitelfelvétel jellemezte a gazdaságpolitikát, hanem az állami vagyon eladása: a korábbi államadósság mögötti állami vagyon csökkentése valójában növeli az eladósodottsági szintet.1 Az 1994–98 közötti privatizációs bevételeket jelentős mértékben a korábbi államadósság törlesztésére használták fel, ez történt a szénhidrogénipar privatizációjából
1 A hivatalos statisztikákban elsősorban a bruttó államadósság jelenik meg, de közgazdasági szempontból hasonló fontosságú a nettó adósság. A bruttó adóssággal szemben ugyanis figyelembe kell venni, hogy az államnak is vannak pénzügyi követelései.
A nettó adósság a bruttó adósság és az állam bruttó pénzügyi vagyona különbségeként értelmezhető, bár pontos definíciója nincsen. A definícióval kapcsolatban az a nyitott kérdés, hogy az állam pénzügyi vagyonának pontosan mely részeit vegyük figyelembe a számításnál (például a betétek és adósságjellegű követelések mellett részvényeket, nem likvid elemeket is?). Ha a részvényeket is figyelembe vesszük a nettó adósság számításánál, akkor privatizációval nem is csökkenthető a nettó adósság, ugyanis ugyanannyival csökkennek a követelések, mint a tartozások.
befolyt 3 milliárd dolláros bevétellel, azonban más privatizációs akciók esetében – energiaszolgáltatók – az állami vagyon csökkenését nem egyenlítette ki az államadósság mérséklése a privatizációs bevétellel. (3. ábra)
2. ábra. A folyó fizetési mérleg egyenlege és a költségvetési egyenleg alakulása 1974–2019 között % % 6 6 4 2 0 −2 −4 −6 −8 −10 −12
−14 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006
2008 Folyó fizetésimérleg-egyenleg Költségvetési egyenleg
2010 2012 2014 2016 2018 4 2 0 −2 −4 −6 −8 −10 −12 −14
Megjegyzés: a GDP arányában Forrás: MNB
Az 1990 előtti és utáni magyar gazdaság egyensúlyromlási tendenciái mögött a külső és belső sokkok, az eltérő gazdaságpolitikák és a duális gazdasági szerkezet mellett még egy ok meghúzódik: a beruházások ciklikussága. Az 1990 előtti tervutasításos rendszerben alapvetően az állami tulajdonú nagyvállalati szektor beruházásainak és az állami infrastrukturális beruházásoknak a ciklikussága jelent meg az egyensúlyi mutatók alakulásában. A fizetési mérleg, de a költségvetési mérleg romlása mögött is a beruházási ciklusok felívelő ága áll: ez beruházási célú importot valamint, az új beruházások, kapacitások működéséhez
forgóeszközigényt jelent, amelyek jelentős része importból származik az 1990 előtti és utáni magyar gazdaságban egyaránt.
3. ábra. Az államadósság és a GDP-növekedés alakulása 1974–2019 között
% 10
5
0
−5
−10
−15 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996
Államadósság (jobb tengely) 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 2014 2016 2018 GDP-növekedés (bal tengely) 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
Forrás: MNB, KSH.
A magyar gazdaság egyensúlytalanságra hajlamos jellegét tükrözi a külkereskedelmi egyenleg és a GDP-növekedés közötti összefüggés is. Az elmúlt több mint öt évtized adatait vizsgálva látható, hogy a fél évszázados átlagos 2,8%-os GDP-növekedéshez képest magasabb gazdasági növekedés jellemzően a külkereskedelmi egyenleg romlásával járt együtt, gyakran külkereskedelmimérleg-deficitet hozott. Az 1960-as évtized és 1970-es évtized első felére – az 1973–74-es olajárrobbanásig – a fél évszázados historikus GDP-növekedési ütemhez képest jelentősen magasabb növekedést hozott, miközben néhány évtől eltekintve negatív külkereskedelmi mérleggel járt együtt.
Az 1970-es évek második felétől az 1980-as évek végéig terjedő hosszú időszakban már a historikus átlag alatt marad a GDP-növekedési üteme, miközben az időszak döntő többségében jelentős külkereskedelmimérleg-aktívum jellemzi a gazdaságot.
Az 1990-es évek első felében végrehajtott sokkterápiás piaci átmenet ideiglenesen felfüggeszti ezt az összefüggést: zuhanó GDP zuhanó külkereskedelmimérleg-egyenleggel, tehát jelentős külkereskedelmimérleg-deficittel jár együtt. 2000 körül már visszaáll az eredeti szoros összefüggés a külkereskedelmi egyenleg és a GDP-növekedés között: a historikus átlag feletti GDP-növekedési ütemhez külkereskedelmimérleg-hiány tartozik.
4. ábra. A gazdasági növekedés és a külkereskedelmi egyenleg alakulása Magyarországon 1961 és 2019 között
% 10 A GDP százalékában
GDP átlag (1961−2019)= 2,8 % 10
5 5
0 0
−5 −5
−10 −10
−15 1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 2014 2016 2018 Külkereskedelmi egyenleg (jobb tengely) GDP-növekedés
Forrás: KSH −15
A 2008-as globális válság előtt már fordulat következik: 2005-ben esik a magyar beruházási ráta, 2006 őszétől indul egy új megszorító gazdaságpolitika, és ezek következményeként, 2006–2008 ősze közötti külső konjunkturális szakaszban a historikus átlag alá esik a magyar GDP-növekedési üteme. Az alacsony GDP-növekedés javuló külkereskedelmimérleg-egyenleggel jár újból együtt. 2009-ben zuhan a GDP, miközben javul a külkereskedelmi mérleg egyenlege. Majd a 2010-től végrehajtott sikeres válságkezelés nyomán visszatér a növekedés, de nem rontja el a külkereskedelmi-mérleget. (4. ábra)
A 2010 utáni gazdaságtörténeti időszakban tartós változás következett be a magyar gazdaságban a GDP-növekedés és a külkereskedelmi mérleg egyenlege között: egyértelműen új összefüggést látunk. Miközben a fél évszázados historikus átlag fölé kerül a magyar GDP-növekedés, ez nem jár a külkereskedelmimérleg-egyenleg újabb romlásával, sőt tovább nő a külkereskedelmi mérleg többlete, miközben a folyó fizetési mérleg is jelentős többletet mutat. A külkereskedelem többletének növekedéséhez a cserearányok nagymértékű javulása is hozzájárult: míg a régió országaiban az export- és importárak változása a válságot követően negatívan hatott a régiós országok külkereskedelmi egyenlegére, addig Magyarországon nagymértékben támogatta a növekedését. (5. ábra)
Az 1974–2010 közötti időszak egyensúlytalanság felé mutató magyar gazdasági működése valóban változáson esett át 2010 után. Tartós többletet ért el a folyó fizetési mérleg és az uniós környezetben egy egyensúlyi szintre állt be az államháztartási hiány. A pénzügyi egyensúly két döntő mutatója terén tartós egyensúlyi fordulat következett be.
% 1,6 1,2 0,8 5. ábra. A cserearány változása a régióban
1,6 1,2 0,8
0,4 0
−0,4 −0,8 −1,2
Lengyelország
Forrás: MNB Szlovákia 2000−2008 Csehország 2008−2013 Magyarország 0,4 0
−0,4 −0,8 −1,2
Mi lehet az oka a külkereskedelmi mérleg és a gazdasági növekedés közötti korábbi aszimmetrikus kapcsolat megváltozásának? 1990 előtt a tervutasításos gazdaságban és az állampárti politikai rendszerben az állam és politika szereplői határozták meg a gazdaságpolitikát, ezen keresztül az egyensúlyi és növekedési folyamatokat. A hiányokat, ezen belül a költségvetési, külkereskedelmi és folyó fizetésimérleg-deficiteket elengedő gazdaságpolitika a historikus átlag feletti növekedést ért el, ez azonban fenntarthatatlan volt már az adott nem piaci gazdaságban is: az egyensúlytalanságot kiigazító gazdaságpolitikai lépések a historikus átlag alá nyomták a gazdasági növekedés ütemét. Az 1990 előtti gazdasági rendszerben az állam játszotta a főszerepet, a politika és az állam vezetői, a nagyvállalatok vezetőinek érdekei eredményezték az „egyensúly vagy növekedés” képletének tartós működését.
Már az 1990 előtti nem piaci gazdaságban is szoros kapcsolat állt fent a pénzügyi egyensúly, a folyó fizetési mérleg és a költségvetési egyenleg, valamint a GDP növekedése között. A fizetési mérlegen belül hasonló összefüggést találtunk a külkereskedelmi mérleg alakulása és GDP-növekedés üteme között.
Az igazán érdekes azonban az, hogy hasonló összefüggéseket találtunk az 1990 és 2010 közötti, már piacgazdasági keretek között működő magyar gazdaságban is. A politikai rendszerváltoztatás és a gazdasági modellváltás nem eredményezett fordulatot az egyensúly és növekedés kapcsolatában: az új politikai és gazdasági rendszerben is fennmaradt az „egyensúly vagy növekedés” képlete.
Ha még a piaci egyensúlyt is bekapcsoljuk, akkor az infláció alakulása is hasonló összefüggést jelez: historikus átlag feletti gazdasági növekedés esetén romlanak az egyensúlyi mutatók, kiigazító programok lépnek életbe, ezek lefékezik a növekedést, és ez ismétlődik. A piaci egyensúly megbomlása másképpen jelent meg az 1990 előtti és utáni magyar gazdaságban. A közgazdasági logika és a tények egyaránt azt mutatják, hogy a rejtett infláció (áruhiány) és a nyílt infláció (a fogyasztói árak növekedése) egyaránt szorosan összefügg a historikus átlag alatt vagy felett alakuló magyar gazdaság növekedési ütemekkel.
Mindezek világosan jelzik a magyar gazdaság, sőt a magyar társadalom egyensúlytalansági hajlamait. 1990 előtt az állam, majd a piacgazdaságban valamennyi gazdasági szereplő, 2002 után újból az állam és a lakosság növekedési, gyarapodási hajlamai vezettek az egyensúlyi mutatók elromlásához. 2014-re tört meg az egyensúly és növekedés közötti fordított összefüggés, mert a magyar társadalom és gazdaság szereplői körében jelentős értékrendi, működési változások történtek. Az állam már komolyan veszi az egyik döntő egyensúlyi mutatót, az államháztartás egyenlegét, a legnagyobb gazdasági szereplő (a GDP közel 50%-át az állam újraosztja) értékrendje és működése döntő vál-
tozáson esett át. Már a lakosság is átrendezte viselkedését: a hitelből történő vagyongyarapodás helyére a megtakarítás és a korábbi hitelek leépítése állt. Döntő változás, hogy a gyarapodási érték helyére a biztonsági érték került. A vállalati szektorban is megváltozott az értékrend és a működés: eladósodással, jellemzően devizahitel-felvétellel finanszírozott beruházások és döntések helyére a felépülő vállalkozói megtakarításokból finanszírozott beruházások álltak.
A gazdasági szerkezet ugyan továbbra is duális maradt, de a globális piac felé nyitott fejlett szektor racionális beruházási döntései mellé felzárkózott a hazai tulajdonú kisvállalkozói szektor hasonlóan ésszerű döntéshozatala.
Azért változhatott meg a korábbi egyensúly vagy növekedés képlete, azért lehet egyszerre egyensúly és növekedés a magyar gazdaságban, mert valamennyi gazdasági szereplő viselkedése alapvető változáson esett át. Ha csupán az állam viselkedése változott volna, akkor a vállalati szektor és a lakosság korábbi eladósodási és gyarapodási mintái továbbra is rendre felborítanák a pénzügyi egyensúlyokat. Ha csak a vállalkozások és a háztartások viselkedése változott volna meg az észszerűség irányába, akkor az államháztartás rendre elfutó hiánya miatt kellene újabb és újabb kiigazítási programokat indítani, amelyek megtartanák az „egyensúly vagy növekedés” képletét. Miután mind a három piaci szereplő viselkedése megváltozott, sőt a változás egyirányba mutat és jelentős, ezért szűnhetett meg a mintegy fél évszázados hibás képlet működése: az „egyensúly vagy növekedés” helyére az „egyensúly és növekedés” képlete állt. (6. ábra)
6. ábra. A GDP-növekedés, a költségvetési és folyó fizetésimérleg-egyenleg, valamint az infláció alakulása Magyarországon 1974–2019 között
% 40 40
30
20
10
0
−10
−20 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996
Folyó fizetésimérleg-egyenleg
GDP 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 2014 2016 2018 Költségvetési egyenleg Infláció
Forrás: Eurostat, KSH, MNB 30
20
10
0
−10
−20
A globális gazdaság szereplőit vizsgálva látható, hogy a gazdasági növekedés és a folyó fizetésimérleg-egyenleg között enyhe negatív kapcsolat mutatkozik, miközben a kapcsolat erőssége és annak iránya időszakról időszakra változhat. A válságot követően a hosszabb távú növekedési kilátások értékelésénél felértékelődött a pénzügyi fenntarthatóság kérdése. Ez alapján csak az a növekedési ütem tekinthető egyensúlyinak, amely nem jár fenntarthatatlan finanszírozási helyzettel és adósságpályával. Érzékelhető, hogy a 2010–14 közötti sikeres válságkezelésig a magyar gazdaság e definíció alapján visszatérő jelleggel fenntarthatatlan pályán haladt. Az elért fordulat ezen a téren azért volt lehetséges, mert a gazdaságpolitika mellett, amely döntően meghatározza az egyensúlyi és növekedési mutatókat, a mélyebb társadalmi működés is változott. A társadalom értékrendje az éves költségvetéseken és a négy-öt éves gazdaságpolitikai ciklusokon túlmutató mélyebb
összefüggéseken keresztül befolyásolja a gazdaságok növekedési pályáját. (7. ábra)
7. ábra. A gazdasági növekedés és a folyó fizetési mérleg egyenlege
Folyó fizetésimérleg-egyenleg (GDP%)
25 20 15 10 5 0 −5 −10 −15 −20 −25 −30 −15
−10 −5 0 GDP-növekedés Forrás: IMF–IFS, WDI 5 10
25 20 15 10 5 0 −5 −10 −15 −20 −25 −30 15
A magyar társadalom alapvető értékrendje angolszász jellegű, ebben az egyéni és családi individuális értékek meghatározóak: középpontjában egy vagyongyarapodási érték áll. Az 1960–90 közötti nem piacgazdasági szakaszban az egyéni és családi vagyongyarapodási érték szinte kizárólag csak az ingatlan vagyon területén érvényesülhetett.
Magángazdaság hiányában és állampárti berendezkedés mellett a családok számára az ingó és ingatlan vagyon bővítése volt az egyetlen terület, ahol érvényesülhetett a mélyen rejlő vagyongyarapodási érték. Saját vállalkozás, családi vállalkozás építése, pénzügyi vagyon gyarapítása, értéktárgyak gyűjtése csak kis mértékben volt lehetséges: a vagyongyarapodási érték ingatlan és döntően fogyasztásban megtestesülő ingó (tartós fogyasztási cikkek) vagyonbővítési érdekben jelent meg.
1990 után döntő változás történt, mert a saját vállalkozás felépítése, családi vállalkozás bővítése, megtakarítás felhalmozása és más értéktárgyak gyarapítása nagyobb teret nyert az egyéni vagyongyarapodás értékekre, döntésekre való átváltásában. A 2000-es évek elején azonban itt újabb fordulat történt: újra megjelent az ingatlanbefektetés és az üzleti vagyongyarapodás mellé lépett.
A 2002–2010 közötti hibás gazdaságpolitika idején a devizahitelezés elengedése és a bankrendszer mérlegének felduzzadása valójában állami döntések, többségében az állami döntések elmaradásának a következményei. A magyar társadalom vagyongyarapodási értékrendjét tehát az állam még erősítette is, miközben a gazdaságpolitika érdeke az lett volna, hogy a vagyongyarapodási értékeket üzleti siker felé terelje. Egy családi vállalkozás felépítése társadalmi és gazdasági szempontból jobb vagyongyarapodás, mint egy devizahitellel finanszírozott ingatlanpiaci beruházás. A pénzügyi megtakarítások is kedvezőbbek, mert megteremtik a későbbi forrást egy vállalati vagy családi beruházási döntéshez.
A döntő változás mögött, tehát hogy egyszerre alakul ki fenntartható pénzügyi egyensúly és tartós gazdasági növekedés, az áll, hogy az állam már nem befolyásolja negatív módon az egyéni és családi döntéseket, már nem „tesz rá egy lapáttal” a magyar értékrend mélyén rejtőző vagyongyarapodási értékre. Az állam nem az ingatlanvagyon-gyarapodást, hanem az üzleti vagyon felépítését és a pénzügyi megtakarítást ösztönzi, ezzel enyhíti a fizikai vagyongyarapodáshoz kötődő magyar értékrendet és tereli a gazdaságpolitika szempontjából kedvező irányokba.
Mindez egy gazdaságtörténetileg igen rövid időszak alatt, a 2010–2014 közötti időszakban történt, amiben két egymást erősítő hatásnak volt döntő szerepe: a 2006 utáni kettős válságnak és a 2010-től megváltozott állami működésnek.
A magyar gazdasági növekedés egy még tágabb időhorizonton, az 1947–2007 közötti hat évtizedben a GDP historikus trendvonalát tekintve jelentős hullámzást mutat. Az 1945 utáni 2-3 éves helyreállítási periódus még a historikus növekedési trendvonal alól indítja a magyar GDP-növekedést, ez 1957–1989 között a trendvonal feletti gazdasági növekedésben folytatódik, majd a sokkterápiás piaci átmenet és annak ára jelentkezik a historikus növekedés trendvonal alatti növekedésben az 1990-es évek elejétől egészen 2007-ig.
Az 1957 és 1989–90 közötti három évtizedben a historikus növekedés trendvonal felett alakul a magyar GDP bővülése, azonban ez több szempontból is fenntarthatatlan növekedést jelent. Egyrészt piacgazdasági körülmények között, mintegy kétszáz év gazdaságtörténeti tapasztalata szerint zárt gazdaságban, illetve egy zárt integrációban nem lehet tartósan a trendvonal fölé vinni a növekedést: az állampárti rendszer és a tervutasításos gazdaság egy belülre zárt és keletre nyitott, keleti integrációhoz tartozó mesterséges növekedést ért el.
Bár a piacgazdasági átmenet kényszerűen választott módja, a sokkterápia a szükségesnél nagyobb áldozatot hozott a bruttó hazai termék terén, de a nem piaci gazdaságról a piacgazdaságra áttérő valamennyi országban áldozattal járt: a piaci átmenet során realizált veszteségek mutatják a korábbi nem piaci gazdaság tarthatatlanságát. A piaci átmenet valójában aktiválta, nyílttá tette a korábbi gazdasági rendszer rejtett veszteségeit.
Történeti horizonton tehát az 1957 és 1990 közötti időszakot a fenntarthatatlan növekedés korának kell tartanunk: idő kérdése volt, hogy mikor következik be a rendszerváltoztatás és a piaci átmenet. 1990 után a korábbi nem piaci rendszer nyílttá váló veszteségei és a sokkterápiás piaci átmenet veszteségei halmozódtak, ez tükröződik az 1990 és 2007 közötti historikus trendvonal alatti magyar növekedési teljesítményben.
2008-ban beüt a globális pénzügyi válság, ez 2009-ben újabb zuhanást hoz a magyar GDP-ben, ezt követően már új veszteségek aktiválódnak: már nem a piaci átmenet és a korábbi nem piaci gazdasági rendszer veszteségei, hanem a 2002 utáni hibás gazdaságpolitika által beépített kockázatok és veszteségek jelentek meg. (8. ábra)
8. ábra. Magyarország egy főre jutó GDP-jének növekedése 1947–2019 között
Logaritmikus skála, GDP/fő Logaritmikus skála, GDP/fő
10 000 10 000
1 000 1947 1950 1953 1956 1959 1962 1965 1968 1971 1974 1977 1980 1983 1986 1989 1992 1995 1998 2001 2004 2007 2010 2013 2016 2019 1 000
Forrás: Maddison projekt, MNB
A következő évek, évtizedek igazi kérdése az, hogy az új gazdaságpolitikai képlet – bővülő foglalkoztatás és tartós növekedés egyenlő fenntartható egyensúly – képes lesz-e a historikus trendvonal fölötti GDP-növekedési ütemet létrehozni és fenntartani? Erre jó esélye van Magyarországnak, mert a korábbi három évtizedes trendvonal feletti gazdasági növekedés az állampárti politikai rendszer és a nem piaci gazdasági rendszer következtében fenntarthatatlan volt, de a 2002–2010 közötti gazdaságpolitika és sikertelen egyensúlyi kiigazítások már demokráciában és a globális piac felé nyitott piacgazdaságban történtek. 2002 és 2010 között a növekedési teljesítmény javult, amit a trendvo-
nalhoz közeledő GDP-növekedési ütem jelez, ez azonban romló egyensúlyok mellett valósult meg, ami a válságot követő évek alacsonyabb gazdasági növekedéséért is felelős volt. A hibás gazdaságpolitikát javította ki Magyarország 2010 után, ez eredményezett a gazdaságtörténeti horizonton rövid idő alatt növekedési fordulatot, évtized távlatából nézve is a történeti trendnövekedés feletti tartós GDP-bővülést a magyar gazdaságban.
Ezt erősíti, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, valamint a beruházási aktivitás 2019-re a kontinentális Europában Magyarországon lett a legmagasabb.
A jelentős növekedési tartalékok kiaknázása és a 2014–2020 közötti hétéves uniós költségvetési időszakban felhasználható 38 milliárd euro feletti uniós források új szerkezetű felhasználása együtt reálissá teszik a trendvonal feletti GDP-növekedést.
Az amerikai GDP-trendvonallal összehasonlítva a magyar trendvonalat érdekes különbséget látunk: az 1883–2003 közötti növekedési trendvonal igen szorosan illeszkedik a tényleges GDP-növekedés görbéjére az amerikai gazdaságban. Ettől két jelentős eltérés van, egy felfelé és lefelé. Az 1929–33-as gazdasági válság elhúzódó hatása, amelyet csak egy háborús konjunktúra fordít meg, majd éppen a háborús konjunktúrának a hatása az 1940-es évtizedben, amikor az amerikai növekedési trendvonal fölötti GDP-növekedést mutat a gazdaság. A magyar és az amerikai növekedési trendvonal különbözősége valójában a gazdaságpolitikák eltéréséből fakad. Az amerikai gazdaság végig piacgazdaság, a gazdaságpolitika folyamatosan piacgazdasági közegben kerül tervezésre és mérésre. A háborús gazdaságra történő átállás az 1930-as és 1940-es évtizedben a kivétel, a szabály a piacgazdasági működés.
Az amerikai és a magyar GDP-növekedési trendvonal összehasonlítása több dolgot is jelez. Elsőként azt, hogy a magyar nem piacgazdasági rendszerben ugyan a növekedési trendvonal fölé lehetett emelni
a GDP-növekedést, de ez fenntarthatatlannak bizonyult. A második az, hogy a külső és belső sokkok mindkét gazdaság esetében trendvonal alatti növekedést eredményeznek. Harmadszor, az állam jelentős szerepet játszik a trendvonaltól eltérő gazdasági növekedési ütemek alakulásában: az 1929–33-as válság előtt az állami beavatkozás hiánya, majd a válságból kivezető gazdaságpolitika és a háborús gazdaságpolitika jelentősen eltérítette a trendvonaltól az amerikai növekedést. Hasonlóan a magyar gazdaságban a gazdaságpolitika minősége, a helyes vagy hibás gazdaságpolitikai eszközök működtetése arra utal, hogy a modern államnak az amerikai gazdaságban jelentős, a magyar gazdaságban azonban döntő szerepe van a trendvonal alatti vagy feletti GDP-növekedési teljesítmény alakulásában. (9. ábra)
9. ábra. Az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-jének növekedése 1883–2019 között
Logaritmikus skála, GDP/fő Logaritmikus skála, GDP/fő
30 000 30 000
3 000 1883 1888 1893 1898 1903 1908 1913 1918 1923 1928 1933 1938 1943 1948 1953 1958 1963 1968 1973 1978 1983 1988 1993 1998 2003 2008 2013 2018
Forrás: Maddison projekt, MNB 3 000
Miután az egyidejű költségvetési konszolidáció és gazdasági stabilizáció az uniós tagság első évtizede során, de az 1990 utáni új piacgazdasági közeg két évtizede, az elmúlt fél évszázad, sőt az elmúlt több mint száz év magyar gazdaságtörténete alapján is kivételes, ezért fel kell tennünk az alapkérdést: hogyan sikerült?
A 2010 utáni sikeres konszolidáció és stabilizáció kényszerét az örökölt magas külső adósság és államadósság adta. Lehetőségét azonban a 2010-es politikai fordulat hozta meg, amikor a kormányzó pártok kétharmados felhatalmazást kaptak a kormányzásra. A kormányzó erők erős társadalmi támogatottsága megteremtette a lehetőséget, hogy a gazdaság strukturális hiányosságait meghatározó, egyébként politikailag gyakran érzékeny területeken is reformok kezdődjenek el. A politikai fordulat lehetővé tette a gazdaságpolitika fordulatát, amely egy új, fenntartható fejlődési képlet felé mozdította el a gazdaságot. A cél a foglalkoztatás bővülésével és a növekedés újraindításával a fenntartható egyensúlyok elérése volt.
Különösen értékesek az elért eredmények, mert 2010 elején beütött a görög pénzügyi válság, ezért az unió nem támogatott egy egyensúlyt helyreállító fokozatos magyar politikát: előállt az azonnali költségvetési konszolidáció követelménye. Mintha újból kísértett volna 1990 szelleme: fokozatos piacgazdasági átmenet helyett akkor sokkterápiát követelt az új nyugati szövetség, érvelésük súlyát a kezükben lévő, a régiós versenytársakéhoz képest kiugróan magas magyar államadósság adta. 2010-ben is elvetették a fokozatos egyensúlyi helyreállítást, érvelésük erejét újból a magas eladósodottság adta. Itt jön azonban az első fordulat: a gazdaságpolitika azzal kezdte, hogy megfordította saját képletét. Először egyensúlyt teremtett, miközben kiépítette az új növekedési pálya szerkezetét, majd a sikeres költségvetési konszolidációt követően indította újra a gazdasági növekedést.
Magyarország azonban – szemben a többi uniós országgal – nem csupán beállította az államháztartás egyensúlyát jelző 3%-os GDP-arányos hiányt, először a 2004-es uniós csatlakozás után, de a költségvetés konszolidációját fenntartható módon érte el: strukturális reformokat hajtott végre. 2010 után azért különleges a magyar költségvetési konszolidáció, mert nem rövid távra érte el a 3% alatti államháztartási hiányt, hanem hosszú távra. Az egyedi kiadásokat is tartalmazó 2011-es év kivételével2 2010 óta folyamatosan 3% alatti hiányt mutat az államháztartás: ez már középtáv, miközben a fogyasztási, beruházási és növekedési fordulat is bekövetkezett.
A strukturális reformok középpontjába a gazdaságpolitika új foglalkoztatáspolitikát és új adórendszert állított. Később láthattuk, hogy a magyar gazdaságpolitikát bírálók a bankadót, a válságadókat és egy sor más eszközt átmenetinek véltek, ezért nem tartották fenntarthatónak a konszolidációt. Nem számoltak azonban azzal, hogy a konszolidációt gazdasági stabilizáció, majd növekedési fordulat követi, ami új bevételeket hoz a költségvetésnek, miközben folyamatosan bővül a foglalkoztatás: mindez hosszú távon fenntarthatóvá tette a konszolidációt.
A strukturális reformok tették fenntarthatóvá az új egyensúlyt, de az új szerkezetű növekedés beindulását is segítették. A fenntartható egyensúly hosszú távon kedvező körülményeket teremt a reálgazdaság stabil működéséhez és növekedéséhez. A 2010 utáni sikeres konszolidáció és stabilizáció arra a gazdaságpolitikai jövőképre épült, hogy ha dinamikusan bővül a foglalkoztatás és újraindul a növekedés, az automatikusan fenntartja az egyensúlyt.
2 A nemzeti számlák európai rendszerének módszertani revíziója (ESA2010) következtében a 2011. évi bevételek között nem kerül elszámolásra az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők magán-nyugdíjpénztári megtakarításaiból eredő bevétel, így a friss statisztikai adatok szerint a korábbi többlettel szemben GDP-arányosan 5% körüli hiány alakult ki.
A magyar gazdaságpolitika tehát 2010-ben egyszerre alkalmazott egy hosszú távú képletet (foglalkoztatás + növekedés = fenntartható egyensúly) és egy rövid távút (költségvetési egyensúly + bővülő foglalkoztatás = növekedés), ahol a második teremtette meg az első esélyét. Ha 2010-ről 2011-re nem sikerül költségvetési trendfordulót elérni, akkor esély sem lett volna a hosszú távon fenntartható fejlődési képletre való áttérésre.
A két képlet között azonban van egy rejtett összefüggés: valójában összhang van közöttük. A költségvetési egyensúly helyreállítása lényegében csak olyan eszközöket vett igénybe, amelyek nem fogták vissza a növekedést. Sőt, a költségvetési trendfordulóhoz használt eszközök – magánnyugdíjrendszer átalakítása, költségvetési zárolások, adórendszer reformja, bankadó, válságadók és a többi lépés – közül sok segítette az egyensúly helyreállítása utáni növekedési fordulatot. Valójában a rövid távon hozott döntések nem gyengítették, hanem erősítették a hosszú távon sikeres gazdaságpolitikai képlet beállítását. A különadók rejtett, közvetett és késleltetett hatása valójában strukturális átalakulások felé vezet: egészségesebb tulajdonszerkezet és erősebb verseny alakul ki a bankrendszerben és az energiaszektorban. A különadók valójában nem átmeneti bevételi források, hanem strukturális reformok forrásai.
A strukturális reformok révén helyreállt a költségvetés egyensúlya, folyamatosan bővült a foglalkoztatás, miközben a konszolidáció megteremtette a monetáris politikai fordulat lehetőségét. 2013 közepén a Magyar Nemzeti Bank új vezetése monetáris politikai fordulatot hajtott végre, ami egyszerre erősíti az árstabilitást, az egyensúly fenntarthatóságát, a foglalkoztatás bővülését és a gazdaság növekedését. A politikai fordulat így hozott gazdaságpolitikai fordulatot, a gazdaságpolitika elindította a strukturális reformokat, ezáltal helyreállt a költségvetés egyensúlya, ez lehetővé tette a monetáris politika fordulatát, ami segítette a növekedési fordulatot. A 2011–2012-ben végrehajtott egyensúlyi fordulatot követően 2013–2014 növekedési fordulatot hozott. Ezzel Magyarország kitört az „egyensúly vagy növekedés” csapdájából, és belépett az „egyensúly és növekedés” korszakába.
