A gong hangja

LEE Kyuchel

Munkák

Városi gyerek voltam, így kiskoromban sosem láttam gut szertartást. Első ilyen élményemet már fotószakos egyetemistaként, egyik szaktársamat elkísérve szereztem. Nem voltam különösebben kíváncsi a dologra, mégis, amit akkor láttam, mélyen megérintett. Gut szertartást az rendel, aki valamiért nagy szenvedésen megy keresztül, a szertartás segítségével azonban képes megnyugvást találni. Izgatottság és gyógyító erő járta át a helyet, ahogy a résztvevők sírással és nevetéssel feleltek a gong hangjára, a sámán vég nélküli beszédére és gesztikulációjára.

A gong szólító hangjára kezdtem el kitartóan foglalkozni a gut szertartásokkal. Elsőként egy hagyományos falusi szertartást rögzítettem, a seohaean byeolsingutot (ejtsd: szaheán bjalsingut). A koreai gutra hosszú időn keresztül babonaként tekintettek, a Csoszon-korban (1392-1910), a japán megszállás idején (1910-1945) egészen napjainkig. Köztudott, hogy az 1970- es években kezdődő Saemaul Undong (ejtsd: Szemáül Undong, Új Közösség Mozgalom) alatt a modernizáció és iparosodás jegyében a kormány elrendelte a sámánista szent helyek elpusztítását és a gut gyakorlásának felszámolását. Ennek következményeként még napjainkban is megvetés tárgyát képezi, csak különleges alkalmakkor találkozhatunk vele.

A bőséges halfogásért végzett byeolsingut pungeoje (ejtsd: bjalsingut pungadzse) szertartás a mindennapok reményét példázza. Könyörgés a tengerre induló férjek és gyermekek biztonságos hazatéréséért és boldogulásáért. A ssitgimgut (ejtsd: sitgimgut) a gyász csillapítására szolgál. Fényképeimen a szertartást megrendelők és a sámán közötti kapcsolatot szerettem volna megragadni, a gut közösség összetartó erejét. A sámán az eget a földdel köti össze. Képeim célja, hogy a mai ember kapcsolatot teremtsen ezzel a tradícióval. Segítségükkel szeretném megőrizni ezt a kulturális örökséget, melyet érdemes megismernie a jövő nemzedékének. Mikor gut szertartásokra látogatok, sokszor megkérdezik tőlem, hogy miért teszem, nem tartom-e félelmetesnek, mégis mi hasznuk a 21. században. Szavak helyett a fotóimmal válaszolok, és csak ennyit mondok: „Mert megtetszett a gong hangja.”

LEE Kyuchel 1969-ben született Jinanban (ejtsd: Dzsinán), majd Daeguban (ejtsd: Tegu) nevelkedett. Fotográfia szakon diplomázott, később médiavállalatoknál és kiadóknál dolgozott. 2001 óta folytat önálló munkát és vezeti a Studio AZA nevű vállalkozását. „A fényképészet az a folyamat, amiben rátalálok az emberek, a társadalom, a természet és önmagam közötti kapcsolódásokra”- vallja a fotográfus. Számos kiállításon bemutatkozott már. A Soldier, 841’s leave (2002) című sorozatában bemutatja a sorkatonai szolgálatot teljesítő férfiak életét. A Moonlight, stay in salt (2007) Jeungdo (ejtsd: Dzsüngdo) sómezőinek ökológiáját és az ott végzett munka kölcsönhatását jeleníti meg. A Gut, the sound of the Jing (2014) a sámán szertartások helyszíneit átjáró feszültséget örökíti meg. A Finding truth in the snow (2018) és az I am innocent (2019) sorozatok az 1948. április 3-i jejui (ejtds: csedzsu) forradalom és mészárlás kapcsán elítéltek találkozását rögzítette egy bírósági tárgyaláson. 2019-ben részt vett a Suwoni Nemzetközi Fotókiállításon, 2016-ben a Daegui Fotó Biennálén és 2015-ben a kínai Pingyao Nemzetközi Fotófesztiválon.