Szentély

PARK Chanho

Munkák

Az istenek meghaltak. Azokhoz az országokhoz hasonlóan, melyeknek története régre nyúlik vissza, Koreában is számtalan formában jelentek meg különféle istenségek és mítoszok. Isteneink eltűntek, ahogy az emberek száműzték őket, a hitet ostobaságként kezelő államelnökök ideológiájának és az iparosodás térhódításának következtében. Minden kultúrának megvannak a maga mítoszai. Mítoszok övezik egy nemzet megszületésének idejét és az ország történelmének mérföldköveit egyaránt. A Csoszon-dinasztia idején a konfucianizmus térhódításával egyidőben számos ősi mítosz merült a feledés homályába, mert azok írásos változatait szándékosan megsemmisítették. A japán megszállás alatt további pusztításnak vagy kényszeráthelyezésnek esett áldozatul számos, a koreaiak által mitikusnak tartott hely, a japánok ugyanis így igyekeztek kiirtani a koreaiak nemzeti identitástudatát. A később rohamléptékben fejlődő országban e hagyományokra buta babonaként kezdtek gondolni. A műveletlenség jellegzetes példájának tartották, és tisztelet helyett megvetéssel tekintettek az azokat gyakorlókra, így a sámánista vallási hagyományok is hanyatlásnak indultak.

Fotográfiáim az utolsó megmaradt mitologikus helyeket mutatják be. A hozzájuk kapcsolódó hiedelmek és történetek évszázadokon át generációról generációra hagyományozódtak az adott falu közösségében, a sámánok által kántált dalok révén. Úgy tartják, a koreai istenségek ezeken a helyeken élnek, a sámánpapok testében manifesztálódva. A sámánok generációkon keresztül őrizték a sámánista szentélyeket, melyeket koreaiul sindangnak (ejtsd: sindáng) hívnak. Ezeket a helyszíneket mindig a sámán jelenlétében örökítem meg, a hiedelem szerint ugyanis a szentély és a sámán egyébként különálló valósága csak ilyenkor, egyesülve nyitja meg az utat a szellemekhez. Hiszem, hogy képeimmel képes vagyok megragadni és visszaadni valamit ezekből a pillanatokból.

A tudományos fejlődés és a filozófia áttörései arra ösztönöznek, hogy ne vegyük komolyan a mítoszokat. Ugyanakkor nem szabadulhatunk a káosz és hiábavalóság érzésétől addig, amíg nem foglalkozunk az élet, a halál és a természet csodáival. Ha megnézzük a régi mítoszokat, a káosz és hiábavalóság sötétségét - mellyel a ma embere is találkozik – felváltja a nyugalom és a vágyakozás. Munkáimmal tiszteletemet szeretném leróni a mítoszok és sámánok előtt, akik évszázadok óta e tudás hűséges őrzői.

Az 1971-es születésű PARK Chanho a halál értelmének kifürkészésére tette fel életét. Hosszú ideje dokumentálja Dél-Korea különleges gyász- és megemlékező szertartási kultúráját. A halállal kapcsolatos vizsgálódásainak kiindulópontja személyes érintettsége volt, ugyanis fiatalon veszítette el édesanyját. Ellátogatott konfuciánus emlékszertartásokra, tradicionális temetésekre, buddhista emlékező rituálékra, lényegében bármilyen olyan halállal és megemlékezéssel kapcsolatos eseményre, ahová lehetősége volt bejutni. Munkáit először az Onbit Documentary által szervezett RETURN 歸 című kiállításon mutatta be, 2016-ban. Ezt követően került be a Szingapúri Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál meghívott művészei közé. Kiállított Argentínában és Kínában is, 2018-ban pedig a New York Times közölt válogatást dokumentumfotóiból. A RETURN 歸 2019-ben nyomtatásban is megjelent az Art Space LUMOS kiadásában, s ezzel hazájában és nemzetközileg is megnőtt az érdeklődés munkái iránt. Publikált művei mellett vándorkiállítását láthatta a szöuli, tegui és kvangdzsui közönség is. SinDang című munkájával, melyben a koreai mitológia eredetét kutatta, elnyerte a 2019-es FNC Fotográfiai Díj Év fotográfusa címét. Park Chanho a mai napig aktív fotográfus, aki kizárólag koreai területen, koreai témákkal dolgozik, és fáradhatatlanul keresi a válaszokat az alapvető kérdésekre.