Késélen táncolva

AHN Sehong

Munkák

A Koreai-félsziget sámánizmusában az emberi lények és az istenek egységként létezhetnek. A koncepció, miszerint a túlélés szempontjából elengedhetetlen az ég, a föld és az emberek közötti harmóniára törekvés, mélyen gyökerezik a koreaiak gondolkodásában.

Különleges érzés megközelíteni a hosszasan visszhangzó gongokat, a homokóra alakú janggu (ejtsd: dzsángu) dobokat és harangokat, melyek hangja mintha az egész szomszédság levegőjében ott vibrálna, az isteneket jelképező, ijesztően villámló szemmel megfestett alakokat, a vörös köntöst és kardot viselő sámánt, akinek arca szinte másodpercenként átalakul. Időbe telt, míg sikerült mélységeiben megértenem a gut lényegét és meglátnom a lelk(ek)et a sámán alakja mögött.

Az emberek áldásért könyörögnek a náluk nagyobb hatalommal bíró istenekhez. Ez a vallásos cselekedet maga a gut, és a gut vezetéséért felelős sámán egyben mediátor, aki képes kapcsolatot teremteni az emberek és más lények között, miközben az istenekkel és az elhunytak lelkével kommunikál. Amikor a rituálék során énekek és tánc segítségével megidézik a szellemeket, a sámán lenyűgöző átalakuláson megy keresztül.

A megszálló szellem átveszi az irányítást a sámán teste felett, hátborzongató változásokat idéz elő mozgásában és mimikájában, majd a szentélyben sorakozó éles pengékhez vezeti. Az imádságok ebben a pillanatban jutnak el az istenekhez, és megteremtődik az a tér, ahol az emberek és szellemi lények együtt ünnepelhetnek.

Vágytam arra, hogy megismerjem és részese legyek ennek a világnak. Azt mondják, „áldozattal és odaadással megérinthetjük a mennyet”. Miközben a fotóimat készítettem, egy idő után azt kezdtem érezni, hogy valódi kapcsolatba kerülök a sámánnal és a szellemekkel is. Végül egyre természetesebbé vált elkapni az átszellemülés pillanatait, amikor az istenek és emberek világát elválasztó határok elmosódnak.

AHN Sehong 1971-ben született a Gangwon tartománybeli Okgye városában. A koreai hagyományos kultúra iránti érdeklődése középiskolai éveiben kezdődött, amikor a talchum (ejtsd: tálcsum), vagyis a tradicionális maszkos tánc pillanatait örökítette meg. Dokumentumfotósként emberi jogi témákat dolgoz fel, a fogyatékkal élők vagy éppen a japán megszállás idején szexrabszolgaságra kényszerítettek vonatkozásában.

Az országot járva behatóan tanulmányozta a buddhizmust és sámánizmust, hogy mélyebben megértse a koreai kultúrát és honfitársai érzelemvilágát. Az 1990-es évektől a halászatból élő közösségek rituáléjaival foglalkozott. 2010-ben Osakában mutatta be Haemu című válogatását, majd a tokiói Place M Gallery adott helyszínt Honmu című kiállításának. Jelenleg az Ázsia-szerte fellelhető sámánista trendeket kutatja Mianmarban, Kínában és Indiában. 1996 óta készít felvételeket a japán megszállás női áldozatairól, valamint további 140 ázsiai vigasznőről Indonéziában, Kelet-Timorban, a Fülöp-szigeteken és Kínában. Több mint harminc kiállítása volt világszerte, köztük Japánban, Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Németországban, támogatva ezzel a női áldozatok megsegítésével foglalkozó JUJU Project kezdeményezést. Tagja a Japán Vizuális Tudósítók Szövetségének (JVJA). Eddig megjelent könyvei közül jelentős a Nun Bak E Nada – fall out of favor (Humanist), Layer by Layer – Japanese military sexual slavery, Korean women left in China (SeoHaeMunJip & Otsuki Shoten).