Online lenni" vagy „nem lenni"

„Online lenni" vagy „nem lenni"…

Szallós Ildikó-Éva, tanító Nagyszalonta, Arany János Elméleti Líceum

„Rá lehet venni a népet, hogy kövesse a helyes utat, de azt már nem lehet elérni, hogy meg is értse azt.” (Konfuciusz)47

Online oktatás? Elemi osztályban? A cikkem során sokszor utalok majd a mottóban is szereplő Konfuciusz szavaira, ami azért is érdekes, mert nagyon aktuálisak manapság a gondolatai. Mivel ugyanattól a szerzőtől idézek, nem jelölöm ezután a szerző nevét minden egyes alkalommal. Rengeteg pro és kontra érvet hoz fel mindenki, aki próbálta, csinálta, részese volt az online oktatásnak. Az első próbálkozások után jómagam is azt mondtam: menni fog ez, jó lesz, eredményes is lehet. És akkor meg is állok, kezdjük az elején: hogyan tanítottam online elemi osztályban? Hozzá szeretném tenni, hogy minden, ami számítógéphez kötődött vonzott, minden ezzel kapcsolatos konferenciára, továbbképzésre, szakmai tanácskozásra, online képzésekre, és minden ezzel kapcsolatos programra próbáltam elmenni, mert érdekelt. Belevetettem magam a sűrűjébe. Tanulmányozva az IKT-eszközök használatát az oktatásban érdekes következtetésekre jutottam. A pedagógusok informatikai ismereteit, illetve az IKT-eszközök tanórai felhasználását sokan kutatták az elmúlt két évtizedben. Előadások, tudományos közlemények, kiadványok és főleg magyarországi és nemzetközi kutatások születtek a témában. A teljesség igénye nélkül megemlíthetem Kőröné Mikis Márta, Hunya Márta, Fehér Péter, Kelemen Rita, Tóth Edit, Csapó Benő, Molnár Gyöngyvér nevét, kutatásait.48 Az anyagokból leszűrhető, hogy amíg a 2000-es években az IKT-eszközök általános alkalmazása nem volt elterjedve a tanórákon még Magyarországon sem, addig az elmúlt öt évben már nemcsak ott, hanem nálunk is elterjedtek ezek az eszközök. Ennek hátterében a pedagógusok által továbbképzéseken szerzett ismereteit említhetjük meg, illetve az egymással megosztott feladatlapokat, jó gyakorlatokat is kiemelném. És ami nagyon fontos: változott a pedagógusok attitűdje is, ma már szívesen visznek be az órákra ilyen eszközöket. Az informatikai felzárkózás talán a szülőket érintette a legkevésbé, így számukra nagyon nehéz volt az otthoni tanulás során saját gyerekük/gyerekeik segítése. Úgy tűnik számomra, hogy a gyerekek tanítása mentén a Felelős Szülők Iskolája programjait49 hazánkban is meg kellene honosítani. Nekünk volt a legnehezebb, hiszen első osztályban tanultak írni a gyerekek, a szülők részvétele nélkül nem is ment volna az online oktatás. Mi zárt Facebook-csoportot alakítottunk, s kerestem a lehetőségeket, végül a Google Classroom alkalmazást választottam. Végül az is kiderült, hogy a lehető legjobban döntöttünk, mert később, mikor már kiterjedt az egész országra, ezt a módszert üdvözölték legjobban. Ha számítógépe nem is, okostelefonja majdnem mindenkinek volt, de így is napokig tartott, amíg mindenki csatlakozni tudott, egy-két kivétellel, nekik Messenger alkalmazásban küldtem a feladataikat. Nem volt egyszerű, ráadásul nem mindenki kapta meg egyformán azt, ami megillette volna őt. Márpedig: „A tanításban nem létezhet megkülönböztetés." Eleinte kétnaponta küldtem feladatokat: rövid kis videókat (Sony vegas programmal) készítettem, felvettem a betűk írását hang-file-okkal kiegészítve (Audacity), linkeket, zenéket. Gyakoroltuk a betűírást – épp a kétjegyű betűknél tartottunk –, a román nyelvet a digitalis tankönyvek által, (manual.edu.ro) youtube videók, ppt-k segítségével tanultunk...vagyis inkább tanítottam, és

47 Konfuciusz: Beszélgetések és mondások. Helikon zsbkönyvek 52. Helikon Kiadó, Bp., 2017. 48 A kutatások megtalálhatók a magyarországi szakfolyóiratokban, illetve az Országos Közoktatási Intézet honlapján. 49 https://felelosszulokiskolaja.hu/

reméltem, hogy a gyerekek tudnak így haladni. Könyvük, munkafüzetük volt a gyerekeknek, és minden leckéhez elküldtem a digitális tankönyv megfelelő részét is. Kerestem vagy kitaláltam interaktív játékokat is (tankocka.hu, wordwall, mozaweb…), találtam egy matek-csoportot is, (matika.hu) onnan is vettem át feladatokat és teszteket is összeállítottam Google űrlapon. A feladatok megoldását lefotózták, lefilmezték, és elküldték nekem, így láttam mit dolgoznak... egyesek, nem mindenki! Egyénre szabott feladatokat is próbáltam adni, azoknak, akik le voltak maradva tanumányaikban, és olyan ritmusban haladhattunk, ahogy a gyerekek tanulni tudtak. Legalábbis szerettem volna, hogy így legyen. Nem annyit dolgoztam, mint korábban, hanem háromszor annyit a sokkal kevesebb eredményért. Nem láttam át az eredményeket, bizonyos szempontból nagyon jónak találtam, más szempontból nagyon hiányosnak, hiszen a kicsi gyerekeknél személyes jelenlét nélkül szinte elképzelhetetlen az oktatás. Úgyhogy a kezdeti lelkesedés alább hagyott, és szépen lassan rájöttem, hogy a célravezető, igazi tanulás szemtől szemben zajlik az elemiseknél, online nem hoz eredményt. A világunk központja az ember: az érzések, a gondolatok, a mimika, a tapintás és még sorolhatnám. Ezeket az online tanítás nemhogy nem pótolja, hanem inkább háttérbe szorítja. Bármennyire ügyes, okos szerkezeteket, programokat talál ki az ember, saját magát nem tudja pótolni. A tanító néni egyetlen pillantással, gesztussal olyan életre szóló önbizalmat önthet egy gyermekbe, amiből egész életében táplálkozhat, és olyan jövőt kovácsolhat magának, ami kihat egész környezetére. Ezt egyetlen gép sem, program sem tudja felülírni, akármennyire is akarják egyes emberek. Mert, látom a környezetem reakcióit: egyeseknek nagyon beválik, ösztönzik tanulóikat a minél több online térben való tanulásra, de ezzel a jó pontok mellett – nem tagadom én sem, hogy vannak előnyök is – elveszik a fizikai tanulás hatalmas pozitív hatását. Konfuciusz már sok sok évvel ezelőtt elmondott egy nagy igazságot, ami soha nem volt érvényesebb, mint napjainkban: „Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem.” És "csinálni" valamit igazán jól akkor lehet, ha részt veszünk benne egész lényünkkel. A szűk két esztendő alatt, mióta online térbe szorult a tanulás, sok véleményt hallottam: szülők felháborodsását, miszerint ők nem tudják azokat a finom, egyszerűnek tűnő apró, fifikás módszereket bevetni, amit egy tanító néni szokott, ők nem tudják rávenni a gyereket arra, hogy egy géppel úgy társalogjanak, mintha szemtől szemben lennének, ők képtelenek erre, nem ezt tanulták, nem értenek hozzá, követelik a fizikai jelenlétet. Megértem, és úgy látom, hogy, ha más pozitív hozadéka nem is volt ennek a fajta tanulásnak, annyi biztos, hogy a szülők legnagyobb része egy kicsit talán elgondolkodott azon, hogy nem könnyű a tanító munkája sem, kicsit alábbhagyott a mindennapos elégedetlenséggel, hogy ez sem jó, meg az sem felel meg az iskolában, esetleg, a személyzetben, hanem minden erejével azon volt, hogy segítse a gyerek és ezáltal a tanár munkáját. Én ezt piros pontnak írnám fel. Azt vettem észre, hogy miután újra a padokban ültünk, már senkinek nem jutott eszébe lényegtelen, semmitmondó vitákba bocsátkozni, az én mindennapjaim is sokkal könnyebben teltek, nyugodtabb volt a légkör. A fülembe cseng az egyik anyuka mondata: „Ezerszer inkább a sok diákcsíny, mint egy hét online tanulás.” Már nem kötött bele egyik szülő sem a másik gyermekébe, nem kereste a hibákat, örült annak, hogy a gyermeke közösségben van. Hányszor próbáltam elmagyarázni, hogy a gyermekek még a rossz dolgokból is rengeteget tanulnak, abból is levonják a maguk következtetéseit, azonban az online, ingerszegény környezetben tizedét nem kapták meg ennek. Hiábavalónak tűnt a sok kis videó, amit rengeteg órát vett igénybe, hogy én, mint tanító megszerkesszek, és a végén csak nem értem vele el azt az eredményt, mintha személyesen egymás szemébe nézve mondtuk volna el a verset, éneket vagy egymás kezét fogva táncoltunk volna az udvaron, osztályban, bárhol. Nagyvonalakban én ezt tudom elmondani a kicsi gyerekek online tanulásról, tanításáról. Semmi nem pótolja a tanító néni megnyugtató ölelését, hogy már az oviról ne is beszéljek... Az egy külön lapot érdemel. A jelenben, remélve, hogy látja mindenki a rengeteg hiányosságot, gondolom a tanügy az elkövetkezendő időben egy óriási reformon fog átmenni, mert jelen formában nem működik jól.

Visszatérve az első gondolatokhoz, elmondhatom, hogy már nem érdekel annyira az online tér, sem a vele kapcsolatos számtalan csodás dolog, pont azért, mert erőltetett és kimerítő volt mindannyiunk számára. Talán változni fog a véleményem, de most ebben a fázisban vagyok. Sokkal jobban értékelem a hagyományos oktatást jelen pillanatban. És nem a rengeteg rendelet fog minket előre vinni, mert abból kapunk bőven, hanem az átgondolt, megfontolt járt út. „Minél több a rendelet, annál nagyobb a rendetlenség.”

Talán ez a pandémiás helyzet hozta ki legjobban azt a tényt, hogy nem vagyunk ilyen helyzetekre felkészülve, mert az, hogy valakinek okos telefonja, számítógépe van, nincs egyenes arányban ennek ismeretével és helyes használatával. Vagyis mérlegelni kellene azokat a lehetőségeket, miszerint minden oktatásban résztvevő pedagógus ingyen, jól átgondolt, megalapozott kurzusokon tanulja meg vagy egészítse ki ebbéli ismereteit, és akkor beszélhetünk távoktatásról, szerintem. Továbbá a megfelelő eszközöket is biztosítani kell mindenki számára. E változások nélkül a haladás elképzelhetelen. És még ezek megléte után is ezek az eszközök csak mankók lehetnek, és nem a jövő. Gyermekeinknek mindenből a legjobbat kellene adnunk, mert az ókori bölcs örökérvényű szavaival élve: „Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg...”

Bibliográfia:

Hunya Márta(2007): A számítógéppel segített tanulás. Informatikai eszközök és digitális pedagógiai módszerek a tanórán. PhD tézisfüzet. ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola. Hunya Mária – Dancsó Tünde – T-né Németh Dóra (2006): Informatikai eszközök használata a tanítási órákon. Új Pedagógiai Szemle, 2006/7-8. Online elérhetőség (Letöltés dátuma: 2021.06.21.): https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-pedagogiai-szemle/informatikai-eszkozok-hasznalata-a-tanitasiorakon Konfuciusz (2017): Beszélgetések és mondások. Helikon Zsebkönyvek 52. Helikon Kiadó, Bp. Radó Péter (2017): Az iskola jövője. Noran Libro Kiadó, Budapest. Progress könyvek. Tóth Edit – Molnár Gyöngyvér – Csapó Benő (2011): Az iskolák IKT-felszereltsége – helyzetkép országos reprezentatív minta alapján. Iskolakultúra, 2011. 10-11. sz. 124-137. Online elérhetőség (Letöltés dátuma: 2021.06.21.): http://epa.oszk.hu/00000/00011/00159/pdf/iskolakultura_2011_10-11_124-137.pdf