BÁNFI VERONIKA
Öntörvényű
Arra megyek, amerre mondod, hogy járok. A padlómon fekszem, amíg kitöltöd a plafont, nem hagysz fehér részt, és önzőnek hívsz, és én nem ellenkezem. A szobám immár templom, felettem a freskóddal. Nem imádkozom, neked csend kell és fegyelem, azt mondod, ez megvéd, de hogy mitől, már nem tudom, és én nem ellenkezem. Nem hagyod, hogy bármit is befejezzek, legyen az kérdés vagy monológ, de megszoktam már, mert azt könnyű, könnyebb, mint forró vízből átülni a hidegbe. Itt az időtlen gőzfürdőben csak mi úszunk, míg a köd elrejt minket az élet elől. A padlón fekszem, amíg fested a plafont. Kezemben víz, szivacs, ujjaimon fagymarás. Nem ellenkezem. önző vagyok, kitartó, és tudok úszni. 23
