SZÉPIRODALOM
Márton László
Fogda Emlékszem a napra: 1978. június 28., szerda volt. Onnan tudom a dátumot, hogy a névnapom után következett, és onnan a hét napját, hogy keddenként osztottak be kapusszolgálatba, és ez a bizonyos kapusszolgálat, amelynek során elkövettem egy kihágást, László napjára esett. Ha tehát az kedd volt, akkor másnap szerda kellett, hogy legyen. Ezen a bizonyos szerdai reggelen nyolc órakor jelentkeztem az őrszobán. Az őrparancsnok átvette a nevemre kiállított fogdajegyet, felírta a nevemet a fogdanaplóba, majd a szabályzatnak megfelelően, elvette a cipőfűzőmet és a derékszíjamat. Ezt követően elkobozta a nálam talált könyvet azzal az indoklással, szintén a szabályzatra hivatkozva, hogy a fogdabüntetés időtartama során tilos a szórakoztató jellegű időtöltés, bele értve az olvasást. Végül a hármas számú zárkához, hivatalos nevén fogdakörlethez vezetett, és rám zárta az ajtót, ugyancsak a szabályzatnak megfelelően. Ettől egy kicsit meglepődtem. Nem ez volt a szokás. A bakancsfűző és a derékszíj megőrzésre vétele elkerülhetetlen volt, ennek elmulasztását észrevette és számonkérte volna az ügyeletes tiszt. Az öltözékkiegészítők lefoglalásának kettős célja volt: egyrészt lehetetlenné tenni, hogy az őrizetes felakassza magát a segítségükkel, másrészt megkülönböztető jelzésként is szolgált. Ezáltal első pillantásra felmérhette az őrszobára érkező bármely tiszt vagy tiszthelyettes, hogy a jelenlevők közül ki az őrszolgálatot teljesítő sorkatona, és ki a büntetését töltő őrizetes. Ne tévessze meg az olvasót az a tény, hogy az őrszolgálat is büntetésnek számított, és az őrtorony, amely szintén bezártságot jelentett, hideg, téli éjszakákon jóval kellemetlenebb hely volt a fogdakörletnél.
11
