SZÉPIRODALOM
Ayhan Gökhan
Erkélyről, aki szerelmes volt a tengerbe Élt valamikor Görögországban egy karcsú és szomorú erkély. Karcsú vagy szomorú volt jobban, nem tudom, karcsúságtól szomorú vagy szomorútól karcsú, tudja Sovány tündér. Karcsú volt és szomorú az erkély, nagyon jól tudom, Kövér tündér, most már tudod te is nagyon jól. Földön élt már-egyszer-sokszor álmodozó, hangos, francia és gonosz erkély. Összestől különbözött a mi erkélyünk, a mi erkélyünk az összesnél szerelmesebb volt a tengerbe. Szerencsétlenség: a kis Erkéllyel szemközt lakott a tenger, ő volt a szomszédja, nem ért hozzá el, még a Hang hangja sem ért hozzá le. Reggel az erkély tengerre nyitotta és este az erkély tengerre hunyta be. A tenger nem vett tudomást Erkélyről, a tenger hunyorgásán kívül vágyakozott Erkély. Szerencsétlenség még, ha ennyi nem elég – nem, nem elég! –: nem szorítható tenger korlátok közé, de Erkély mindig korlátok között él. Hűvös rigóénekkor és kabócazúgáskor énekelt a tenger, énekelt meg énekelt meg énekelt, nem értette Erkély, csak szerette a tenger-énekelt, a tenger-énekelt estig ringatta Erkélyt. A tengerpart szerelmes volt a tengerbe, Erkélynél a Földön senki nem volt szerelmesebb. Erkély-irigyelte tengerpart arcán végigért a tenger, hullámzott rajta, hullámzott meg hullámzott, mint kabócák háta tenger-énekelt. Lila kedd és szomorú csütörtök jó barátok voltak, sosem találkoztak. Közéjük állt a később, a másnap. Hájas lila keddjén a szigorú évnek egy olajfa is élt közel az erkélyhez, egy olajfa-ös�szesúg, amolyan súgdolózó olajfa. Egyik ágán irigység, másik ágán hazugság, hetedhét ágán szorongás. Súgja olajfa-össze-
35
