SZÉPIRODALOM
Tolvaj Zoltán
Erdőkerülők (részlet)
A szeráf A lomtalanítás miatt a szokásosnál tovább tartott hazaszökni ebédszünetben a Westendből. A Duna-partig terjedő káosz közepette sétálni olyan, mintha az Appalache-hegységben túráznék, egy cikkcakkos ösvényen. Hol felpattan egy ágyrugó, hol egy pozdorjalemez roppan a talpam alatt, és majdnem orra bukok egy félszemű műanyagbabában. Befurakszom a sarki henteshez. Lacipecsenyére fáj a fogam. Pár nyugodt percem lesz csak otthon felfalni a szikkadt kacsacombokat. Amint a lakás ajtajához érek, a gang sarkából leszólít a szomszéd kísértet gondozója, egy panoptikumi bábuvá sminkelt öregasszony. Épp a zárban matatok a kulccsal, amikor ingatag léptekkel elém totyog. Átlátszó és ibolyakék, húgyfoltos kötényéből bőkezűen szórja a magvakat a tető irányából alábukó galamboknak. Ezek a repülő patkányok akkora guanóréteget hagynak maguk után, hogy naponta friss Jackson Pollock-festményeket fedezek fel a portám előtt. Nem bírok ezzel a kölökkel, egyszerűen nem bírok, kezdi mondókáját a zömök és ősz nénike. Éjjel beverte ököllel az ablakot, istenem, csupa vér minden, minden csupa vér. Az egyszemélyes karanténba zárt fantomról beszél, aki egy elreteszelt vasajtó mögött lakik. Beköltözésem óta hallgatom, ahogy az ablakommal szemközt visít, ordít és dörömböl, veszetten rázza a vasajtót és az ablak rácsait, mintha a koponyáján belül sem volna elég hely elviselni a saját virtuális kiterjedését. Éjfél után nincs más társaságom rajta kívül. Csak a búgó tárnák, a lichthofon keresztül süvítő szél és a szomszédban bebörtönzött kísértet éktelen lármája. Artikulálatlan orkánja ördög
70
