8. Értelmiségképzés – oktatói szemmel
„Ha akarunk, ha nem, hatással vagyunk rájuk (a hallgatókra). Ez törvényszerűség, mint a gravitáció. Egy oktató pedig attól oktató, hogy ennek a tudatában van, és igyekszik a hallgatók épülésére használni.” (10)
8.4. ÉRTELMISÉGKÉPZÉS AZ OKTATÓI INTERJÚK ALAPJÁN Jelen alfejezetünk célja, hogy az oktatói interjúk fő tanulságait könyvünk fő vezérfonala segítségével értelmezzük, tehát az értelmiségképzés lehetőségeire reflektáljunk. Elemzésünk ezen szakaszához egyetlen hipotézis kapcsolódott. A hallgatók jellemzése kapcsán megfogalmazott jellemzők és változások az értelmiség fogalmának tartalmi elemeivel kapcsolatba hozhatók. A felsőoktatás tömegessé válása és a bekerülési mechanizmusok átalakulása révén a diákok társadalmi ös�szetétele megváltozott, készségeik és kompetenciák egyre vegyesebb képet mutatnak, ami a bizonyos a habituselemekkel, magaskulturális fogyasztással és széles általános műveltséggel leírható értelmiség képétől távolabbi hallgatói bázis jegyeit mutatja. Ugyanakkor mindez egy újfajta feladatként is értelmezhető, hiszen a korábban megszokott, rendelkezésre álló, magatartásbeli és egyéb elemekkel a diákok nem rendelkeznek. Az oktatók, akiknek többsége a tömegessé válás előtt jutott be az egyetemekre, másfajta intézményi klímában és másfajta tanulási környezetben szocializálódott – akár a szocialista rendszerben, akár a rendszerváltás után volt egyetemista. Az értelmiségképzés folyamatának fontos keretét adja az is, hogy a bolognai folyamat révén a képzési ciklusok rendszere átalakult, és az alapszakos képzés a hároméves időtartam okán eleve nem tudja azt a szocializációs hatást kifejteni, mint egy szelektáltabb bázissal bíró hosszabb képzés. Ráadásul bizonyos intézményekben és karokon a mesterképzések vagy egyáltalán nem, vagy korlátozott létszámokkal működnek. Az oktatók elidegenedését, disszonáns narratíváját, aminek nyomát a nemzetközi szakirodalomban is megtalálhatjuk (Scott, 2009) ez az új környezet okozhatja. Ha az egyetemet értelmiségképző intézményként képzeljük el, azt a konklúziót kell leszűrnünk, hogy jelenleg a képzést más alapokról kell indítani, más módszerekkel kell elvégezni, és mások lesznek a végpontok is. A hallgatók praktikus szemlélete és elvárásai, amelyek az egyetemet a szakmai képzések szűken vett színhelyeként értelmezik (Polónyi, 2013; Veroszta, 2010a), az oktatók felsőoktatásról alkotott képétől távolabb áll, azzal nem azonos. Az interjúalanyok reflektálnak a tantervi változásokra és az oktatáspolitikai célokra is, amely a szakemberszerepek előtérbe kerülését eredményezik, és nem támogatják az atomisztikus tudáselemek összekapcsolását (Báthory, 185
