64
E-Journal – Dental Hírek
Dr. Várnai Gusztáv és Várnai Renáta
A HPV SZEREPE AZ ORÁLIS DAGANATOKBAN Bevezetés Az 1970-es évekig a humán papillomavírusok nem keltettek különösebb érdeklődést, csupán a közönséges szemölcsök, e jóindulatú bőrdaganatok okaként tartották őket számon. Az 1980-as évektől ismerték fel szerepüket a méhnyakrák és egyéb, nemi szerv környéki daganatok, a fej-nyak, valamint számos egyéb bőr-, nyálkahártya-eredetű rosszindulatú tumorok kiváltásában (Rozgonyi Ferenc, Kónya József: Orális mikrobiológia, immunitástan, diagnosztika és infekciókontroll. Medicina, 2007). A humán papillomavírusok (HPV) a Papilloma viridae víruscsalád tagjai, számos fajuk ismert. Az elnevezésük gazdaspecificitáson alapszik, így az emberi típusokat humán papillomavírusoknak nevezzük. A filogenetikai osztályozás, fajbesorolás, valamint típusmeghatározás az L1 génszekvenciák összehasonlításán alapszik, s mind a specieseket, mind a típusokat számmal jelöljük. A klinikai virológiában azonban csak a típusok használatosak. A virion 55 nm átmérőjű, kubikális szimmetriával rendelkezik, peplon nem veszi körül. A genom kettős szálú cirkuláris DNS. Több mint 150 genotípusát ismerjük, amelyek a többrétegű laphámot fertőzik meg, elszarusodással járó kórképet hoznak létre. A HPV patomechanizmusa A vírusok a többrétegű hámok bazális sejtjeit fertőzik, s a sejtmagban zajló replikáció a hámsejtek differenciálódásához kötött, azok stratum granulosumában történik, ahol fiziológiásan már nem lenne DNS-szintézis. A képződött vírusrészecskék végül a legfelső hámréteg leváló sejtjeivel együtt ürülnek. A vírusnak tehát a megsokszorozódásához a sejtet olyan állapotba kell juttatnia, amelyben a DNS-szintézis lehetséges. Ezt különböző géntermékeivel (E6, E7 fehérjék) sikerül megtenni, s a sejtciklus G0-1 fázisában tartózkodó sejtet az S fázisba irányítja. Az eltérő típusú HPV E6 és E7 géntermékei mind szekvenciájukban, mind biológiai tulajdonságaikban különböznek, így a sejtciklusra sem gyakorolnak azonos erősségű hatást. Ezen különbségekből eredően, valamint nőgyógyászati kórképek alapján eltérő onkogén kockázatú csoportokba soroljuk. Aszerint, hogy milyen mértékben társíthatók rosszindulatú daganatok kialakulásával, alacsony vagy magas rizi-
kójú HPV-nak nevezzük őket. Magas kockázatú típusok például a HPV 16, 18, 31, 33, 35, míg alacsony kockázatúak a HPV 6, 11, 40, 42 (Kónya, 2011). Egyik fő csoportjuk a bőrt, míg másik csoportjuk a nyálkahártyát fertőzi meg. A kután HPV-k közül az 5-ös és a 8-as magas onkogenitású vírusok, amelyek kimondottan az epidermoplasia verruciformis nevű ritka betegséghez társulnak. Ha ezt a léziót napfénynek tesszük ki, akkor rosszindulatú bőrtumorrá alakul (Pass és mtsai, 1977). Ez a képesség az immunvédekezésükben meggyengült betegekben kifejezettebb (Schmanin és mtsai, 1996). Elgondolkodtató az az adat, hogy a rák szempontjából alacsony kockázatú HPV 6-os, 11-es típusok a szexuálisan aktív népesség magas százalékában kimutathatók. Immunszuppresszió következtében (AIDS, transzplantáció, gyógyszeres kezelés, veleszületett immunhiány) azonban akár malignus daganatot, rákot is okozhatnak ezen alacsony rizikójú HPV-típusok. Ismert tény, hogy a kután HPV-vel fertőzött sejtek UV sugárzás hatására már kevéssé képesek apoptotikus sejtelhalásra (Jackson és mtsai, 2000). Ezért vezetnek a további sejtosztódások a sérült DNS-sel rendelkező sejtek felszaporodásához. A folyamat elindításához szükség van a vírusokra, a fenntartásához már nem. A mukozális HPV-ket szintén alacsony és magas rizikójú csoportokba osztották be. Az alacsony rizikójúak (6, 11) hiperkeratózissal járó elváltozásokat hoznak létre, köztük a genitalis szemölcsöt (condyloma acuminatum). A magas rizikójúak (16, 18) okozta nyálkahártya-elváltozások a hiperkeratózis kiváltása után invazív laphámkarcinómába alakulhatnak át. Jelen tudásunk szerint az anogenitális régió rosszindulatú daganatai igazolt összefüggést mutatnak ezekkel a vírusokkal. Ezek közül a legerősebb asszociáció a cervix daganataival (90%) összefüggésben észlelhető (Alult, 2006). Terjedésük közvetlen kontaktussal történik, s a hám mikrosérülésein keresztül jutnak be a bazális sejtekhez. Elsősorban szexuális kontaktussal terjed, a vírust tartalmazó váladék a genitális régión kívül az anális, orális és felső légúti nyálkahártyák területén vagy a bőrön is okozhat fertőzést. Az átfertőzöttség mértéke erősen korrelál a szexuális promiszkuitással, anogenitális infekción a populáció több mint 40%-a átesik. Az anyáról intrapartum módon az újszülött légútjaiba kerülhet (Kónya, 2011).
