A regény előzményei

A regény előzményeinek áttekintésekor mindenképpen érdemes Kosztolányi két alkotásáról szót ejtenünk. Az egyik az 1924-ben, a Nyugat 6. számában Kanári címmel közölt jelenet, amely elsősorban azért lehet érdekes számunkra, mert cselekményének középpontjában egy cselédlány és egy kisfiú kapcsolata áll. Alapvetően Anna és

Bandika juthat eszünkbe az Édes Annából – ugyan az a regényben periférikus szálnak számít, mégis irigylésre méltó mintaként emlegetik kettejük kötődését. (...) A másik efféle alkotás a Boris könyve, melyet Kosztolányi 1925-ben, azaz már bőven a regényén dolgozva írt. A történet középpontjában egy cseléd, Boris áll, aki az egyes szám első személyű narrátorhoz szegődött kézilánynak, de –vélhetően fiatal kora miatt – nem volt még neki soha cselédkönyve. Így hát az elbeszélő elkísérte őt, hogy segítséget nyújtson az ügyintézésben. A bürokrácia fellegváraiként elterülő hivatalok kafkai élményeket idéző leírása nem idegen a szerzőtől, hiszen például Kulcs című novellájában is nagyon hatásosan és érzékletesen mutatja be ezeket. Számunkra azonban most fontosabb – és több mint érdekes lehet – ebből a történetből az a hasonlat, párhuzamként, mintegy az Édes Anna előképeként, amelyet a kiszolgáltatott és teljesen megszeppent cselédlány érzései kapcsán olvashatunk: „– Hogy hívják? – kérdezte a kemény, hivatalos hang.

A lány felelt. De ezt csak én érthettem meg, mert hangja a görcsösen összeszoruló gégében elcsuklott, mint mikor a vádlott a végtárgyaláson a keresztkérdések súlya alatt ezt dadogja: Gyilkoltam.” Egy fiatal, vidéki cselédlány, aki egyedül nem mer, nem is tud hivatalos ügyeket intézni, akinek fogalma sincs arról, ami vele történik, aki alárendeltségét pontosan érzékelve retteg, fél, kiszolgáltatottan, a szavakat keresve, magát mindennek és mindenkinek alávetve kommunikál – azaz ahogy Kosztolányiné visszaemlékezése alapján mondhatjuk, pontosan olyan, mint egy képzeletbeli tökéletes cseléd –, és akinek viselkedését az elbeszélő egy gyilkosságot elkövető emberéhez hasonlítja. Ez nem lehet véletlen, nyilvánvaló, hogy az Édes Anna fontos előzménye, forrása a Boris könyve.

Forrás: Fábián László: Az Édes Anna legendárium –Kosztolányi Dezső regényének elő- és utóélete, 2014.

Egy név, egy cím: Édes Anna

Jól tudjuk, hogy maga az író is keltette saját regényének legendáját, többször is ellentmondásosan nyilatkozott forrásairól, ugyanakkor egy 1931- es visszatekintésében kifejezetten izgalmas összefüggésekre mutat rá címszereplőjének névválasztásával kapcsolatban. Többek között a mannára és az édesanyára – érdekes lehet, hogy 1933- ban az anya kifejezés is szerepelt a Kosztolányi-féle tíz legszebb magyar szót tartalmazó listán – is asszociál a névből: „Édes Anna neve is ilyen hallucináció.

Jólesett mondogatnom, leírnom. Talán azért tudtam vele annyi szeretettel foglalkozni. Én az Anna nevet régóta szerettem. Mindig a mannát hozta eszembe, azonkívül egy kacér és egy nagyon nőies föltételes módot is. A vezetéknév, mely ösztönösen társult melléje, nem egyéb, mint e hódolatom kifejezése. A kettő együtt – vezetéknév és keresztnév – a maga lágy zeneiségében egy másik, ősi és végzetes szókapcsolatot idézett föl bennem: az édesanyát.

Most, miután időben eltávolodtam regényemtől, így elemzem a szóvarázst, mely mindjárt a kezdetben megbabonázott, de amíg dolgoztam, nem is sejtettem, mi tart rabul.” A visszaemlékezések másik nagyon fontos forrása, a felesége, Harmos Ilona is hasonlóképpen emlékszik vissza Anna nevének kiválasztására: „Anna, az Anna név, az engedelmes mosoly, a seszínű haj megmaradt az eredeti minta elgondolásából, egyébként azonban Bözsi, a régi dajka szép kék szeme, karcsú alakja, balatoni bája volt előtte, amikor írta, és talán annak a hajdani, Szabadka környéki tanyai lánynak öntudatlansága, akihez diákkorában többször kilopódzott, s aki egy szép napon szótlanul, sírva elhagyta a házukat. (...) Édes

Annáról, magáról a névről a manna, az anna (= adna) s az édesanya szavak rokonságát vallotta ő maga.”

Forrás: Fábián László: Az Édes Anna legendárium –

Kosztolányi Dezső regényének elő- és utóélete, 2014.