A koreai sámánizmus világa

Dr. YANG Jongsung

a dél-koreai Sámánizmus Múzeum igazgatója és a dél-koreai Nemzeti Kulturális Örökség Bizottságának tagja

1. A koreai sámánizmusról

A sámánizmus évezredek óta jelen van a koreai emberek mindennapjaiban, így spiritualitásukat és világnézetüket már jóval azelőtt formálni kezdte, hogy a taoizmus, buddhizmus, konfucianizmus és a kereszténység meghonosodott a Koreaifélszigeten. A buddhizmus i.e. 4. század végén jelent meg Koreában, miközben már az első századból is maradtak fenn olyan emlékek, mely a sámánizmus jelenlétét és gyakorlatát bizonyítják. Az ősi törzsközösségeknél is szokásban voltak például a bő termésért, hosszú életért és békés kormányzásért bemutatott szertartások. A Három Királyság (Silla, Kogurjó, Pekcse) korában is jellemzőek voltak a sámánista rítusok, amelyek aztán tovább hagyományozódtak az új, Korjó-dinasztia idejére jellemző vallásgyakorlatban. A feljegyzések tanúsága szerint az uralkodó szolgálatában álló sámán kapcsolatban állt egy Szent Szellemmel, melynek tiszteletére ünnepeket tartottak, így könyörögtek megfelelő csapadékért a jó terméshez, vagy az uralkodói család és a köznép boldogságáért, egészségéért. A Csoszon-dinasztia idejére már széles körben uralkodó konfucianizmus újfajta viszonyulást eredményezett a sámánizmushoz. Míg a sámánizmust hivatalosan megvetendő babonának tekintették, a falvakban továbbra is aktívan gyakorolták a rituálékat, és a köznéphez tartozók egészségi ellátásában az orvosok mellett is alkalmazták a sámánokat. A konfucianizmuson alapuló rendszert tehát belül továbbra is a sámánizmus uralta, így a népi hiedelmekből kifejlődve olyan spirituális gyakorlattá vált, melyet felfedezhetünk a nagyobb társadalmi csoportok szertartartásaiban (hegyi rituálék, falusi rituálék, esőszertartások)éppúgy, mint a kisebb családi közösségek vallásgyakorlatában (gyógyító és békéltető szertartások).

A sámánizmus – az ókorig visszavezethető folyamatos integrálódás és rendszereződés révén – egyetemes jelleggel és megkülönböztetettséggel volt jelen a koreaiak gondolkodásában. A sámánizmusra népi hiedelemként, közvallásként vagy ősvallásként is hivatkoznak mind a kutatók, mind a gyakorlók. Bárhogyan tekintünk is rá, lényegét kitűnően példázza az a szelleműző rituálé, melyre koreaiul a gut kifejezést használják. A gut során a sámán (koreaiul mudang, ejtsd: mudáng vagy mansin, ejtsd: mánsin) ünnepi viseletben tölti be szertartásmesteri szerepét. Különféle kellékekkel, festményekkel, virágokkal, étkekkel, pénzzel és más adományokkal rendezi be a szentélyt annak érdekében, hogy azt a megidézett szellem számára a lehető legkomfortosabb hellyé alakítsa. Mindeközben tánccal kísért szertartási dalokat kántál az égiekről és az emberről. A gut szertartás ma Korea szellemi és kulturális örökségének része. A nemzedékről nemzedékre szájhagyomány útján fennmaradt tradíció irodalmi és tudományos vizsgálódások tárgya.

A koreai sámánizmus hanyatlásában nagy szerepet játszottak a 20. század elején teret nyerő, nyugati kulturális hatások. A nyugati orvoslás például jelentősen visszaszorította a sámánok gyógyító szerepét. A japán megszállás idején kifejezetten üldözték a sámánizmust, veszélyes babonának bélyegezve azt. Korea japán elnyomás alóli felszabadulását követően még 1961-ig kellett várni, hogy a kulturális javak védelméről szóló törvény felhívja a figyelmet a hagyományok megóvásának és továbbörökítésének szükségességére az iparosodás, városiasodás és globalizáció elsöprő erejű folyamatai közepette. A sámánista rituálék ma a koreai szellemi és kulturális örökség részeként védelem alatt állnak. Nemcsak él, hanem tovább is fejlődik a hagyomány, hiszen a digitalizációnak köszönhetően a sámánizmus a kibertérben is megjelent.

Két módon lehet valakiből sámán, s ez alapján a sámánok két csoportját különböztethetjük meg. Az ún. „megszállott” sámánok elhívása a sámánbetegséggel válik nyilvánvalóvá, amikor a szellemi erők elfoglalják az emberi testet. Felismerve ezeket a jeleket, egy különleges beavatási rítuson kell átesnie a kiválasztott személynek ahhoz, hogy a sámán szerepét átvegye. A másik lehetőség az, amikor valaki a családi tradíciókat, felmenői tudását, praktikáit követve válik sámánná. A legfontosabb különbség a két csoport között az, hogy azok, akik a szellemi megszállás és a beavatási szertartás révén válnak sámánná, a természetfeletti erők vezetése révén képesek jövőbeli események megjóslására és olyan hajmeresztő demonstrációkra, mint például a kardéleken való táncolás. Az öröklött sámánság azonban nem jelent valódi, automatikus kapcsolatot ezekkel az erőkkel, így tevékenységeiket szellemi vezetettség vagy közvetlen spirituális erők nélkül végzik.

A sámánista gyakorlat természete azokban a spirituális

cselekedetekben nyilvánul meg, melyeket a sámán az eksztázis elérését követően végez egy időn és téren kívüli spirituális térben. Ebben az időn és téren kívüli dimenzióban három világot láthatunk: az égi, a földi és a tenger alatti világot. A sámánizmus elméleti kerete ennek a három világnak az emberi életre vonatkoztatható szimbolikus értelmezéséből formálódik ki. A sámánizmus lényegét tehát először ennek a spirituális világképnek a megértésével kell kezdeni, melynek értelme a természet „lenni-hagyásának” metafizikai nézőpontjával együtt, a szent és tökéletes életek rendje által jön létre. Az eksztázis állapota egyet jelent az ego távollétével, melyet abban a dimenzióban lehet elérni, ahol a sámán kapcsolatba lép a szellemekkel. Ebből kifolyólag a megváltozott tudatállapotú sámán szokatlan gesztusokat tesz, szellemnyelvet használ. A sámán az emberi és szellemi világ között mozog, mediátorként működik, aki egyszerre képes magyarázni és képviselni e két világot.

A koreai sámánizmust történelmi nézőpontból is fontos megvizsgálnunk, hiszen e vallási hiedelemrendszer és gyakorlat az emberiség és az emberi életet érintő elemi kérdések találkozási pontjában született. A sámánizmus olyan témákkal foglalkozik, mint a születés, az élet folyamata és a túlvilági létezés. Az ezek kapcsán megfogalmazódó kérdések és válaszok hatják át a sámánizmus gyakorlatát. A sámánista rítusok a létezés legfőbb szakaszainál válnak különösen jelentőségteljessé: ilyen a születés, az élet, a halál és a feltámadás. A rítusok hatással vannak az ember fizikai természetére (csont, hús, vér, haj, stb.) és lelkiségére (szellem, lélek, lélegzet). A sámánista gondolkodásban fontos szerepet kap a halál. A sámánista hit szerint az elhunytak a halál pillanatában átlépnek a túlvilágra és ott tovább élnek. Az elhunytak túlvilági élete azonban továbbra is kapcsolatban áll az evilággal, így a túlvilági létre az evilági lét kontrasztjaként is tekinthetünk. Ebben az értelemben a halál nem más, mint az evilági lét megnyílása egy másik, következő létállapotra. Az evilági létezés a földi testhez kötött, melybe a születés során érkezünk meg egy születés előtti létből, és a halál pillanatában lépünk tovább a következő, túlvilági létbe. Ezek a létezési formák nem függetlenek egymástól, hanem folytonosságot adnak és kölcsönösen hatnak egymásra.

A koreai sámánizmus szerint a halál nem más, mint a lélek és a test elválásának jelensége: a lélek szellem, s bár a test elenyészik, a lélek örökkévaló. A sámánizmus a létezést az előző-evilági-következő életek átmenetében értelmezi. Ha a testet eltemetik, elhamvasztják vagy más szellemeknek ajánlják fel, a lélek tovább él, új teret keres magának, és továbbra is aktív marad. A lelkek így továbbra is hatást gyakorolhatnak az evilági létben élőkre. A sámánista hitvilág szerint az elhunytak lelke erősebb, hatalmasabb a földi embereknél, halhatatlanok és képesek beavatkozni a földi lét történéseibe. A koreaiak szerint akár csapások érik őket, akár különös szerencse, az minden esetben összefüggésben áll az elhunytak lelkével, ezért az élők feladata, hogy jó kapcsolatot ápoljanak az elhunytakkal.

2. A fém és az állati bőr szerepe a koreai sámánizmusban

A fém és az állati bőr a sámánista szertartási kellékek legfontosabb alapanyagai. A szertartási kellékek szakrális tárgyak. Ide tartoznak a különféle csengettyűk, melyek az istenek hangját közvetítik; az égi világot jelképező fejdíszek; háromágú villák vagy kések, melyek fegyverként funkcionálnak, jelzik az istenségek fenségét, alkalmasak a gonosz lelkek legyőzésére és szerepet kapnak áldozatok bemutatásánál is; a bronztükrök, melyekben az istenek formáját lehet megpillantani; a szertartásokon használt harangok, gongok; a napot, holdat, csillagokat és az univerzumot szimbolizáló ékszerek; az égi és földi világ közötti átjárást jelképező madármotívumok; gyertyatartók; füstölő szelencék; serlegek és a megemlékező szertartások egyéb eszközei.

Az isteni erőket és szentséget szimbolizáló tárgyak a sámán elengedhetetlen eszközei. Azok a sámánok, akik sámánbetegség által hívatnak el, gyakran maguk végzik el a fémöntés teljes folyamatát, a szellemi megszállottság állapotában. Ekkor készítik el azokat a szent kellékeket, melyeket egész életükben használni fognak, s ezek a tárgyak így magukban hordozzák a természetfeletti erők lenyomatát.

A sámánok a csengettyűikhez örökléssel juthatnak hozzá, így életük során legféltettebb kincseikké válnak. A bronzból

készült tárgyakat a napot, a holdat, a szerencsét és a hosszú életet, a lótuszt, valamint a szent szellemeket és csillagokat szimbolizáló motívumok díszítik. Ezek a fémtárgyak a tűzből születnek. A tűz a megtisztulás erejét, valamint a tudományt és civilizációt jelképezi. A tűz és a fémek szimbolikája összefonódik a kovácsmester képében, aki a tűz erejével formálja a szent tárgyakat, ezáltal kapcsolva össze az istenek és emberek világát.

A koreai sámánista szertartások fém eszközei az istenségek alakját megelevenítve átjárót alkotnak a szellemi világba, betekintést engedve ezáltal a szavakkal nem kifejezhető megtapasztalásokba. A sámán ezeket az eszközöket felhasználva tesz kinyilatkoztatásokat a szellemi világról és az eljövendőkről. A fém használatáról kultúrtörténeti szempontból három vonatkozást emelhetünk ki, melyek a visszatükröződés, a megnyílás és az előrelépés. A visszatükrőződés a világ beragyogását jelenti. Az ember ezt akkor érheti el, ha elméjében az égiekről szóló tudással, tiszteletben tartja a természet törvényeit. A megnyílás nyitottság az emberi és szellemi világ, élet és halál, ég és föld, férfi és nő, fent és lent, sötétség és fényesség közötti kommunikációra. Az előrelépés a civilizáció fejlődése, melybe beletartoznak a modern technikai változások is.

Az állati bőrből készült sámándob szintén szimbolikus jelentőségű. A sámándob azonban nemcsak jelkép, hanem mágikus erővel bíró tárgy is. A sámán öltözetének elengedhetetlen darabja, melyet a szertartások alkalmával minden esetben magánál tart. A dob anyaga jelképezi a sámán testét. Legfőbb értéke a hangjában rejtőzik, hiszen ez jelzi a sámán átlépését a szellemi világba. A dobolás fontos eleme annak a folyamatnak, ahogyan a sámán eléri a szellemtől megszállt, eksztatikus állapotot. A dob hangja ugyanakkor rábírja az elhunytak lelkét a szentélybe való leszállásra.

A sámándob erőteljes hangja vonzza az isteneket, akik ezt a hangot követve érkeznek a szentélybe. Dobszó kíséri a sámán mágikus kántálását, aki így teremt kapcsolatot a szellemekkel. A dobolás ritmusa csatornaként szolgál számukra, a sámán pedig képes ezt a hangokon alapuló üzenetet megérteni. A sámánok dobolásában rejlő mágikus erő alkalmas ártó démonok elűzésére, illetve szellemek kiengesztelésére is. A sámándob tehát a sámán akaratának legfőbb kifejezőeszköze is.

A dobokat azonban nem csak a sámánok szólaltathatják meg, a szertartások alatt hivatásos zenészek is közreműködhetnek. A dob azonban ebben az esetben sem csak egyszerű hangszer. A dobok hangja szólítja és dicsőíti, majd visszaküldi a szellemeket. A sámánszertartás a sámán belépésével kezdődik, melyet dobszó kísér, és azzal is ér véget. A sámándob a sámán állandó kísérője, ha útra kel, mindig magával viszi azt. A sámán és a dobja lényegében egyek, a dob jelképezi a sámán teljes valóját, s a koreai nyelvben úgy is nevezik: „a sámán teljessége”.

A szertartásokat kísérő zenét a dobok mellett különféle fémes csengők, harangok, gongok játéka teszi teljessé. A dob a sámán mágikus kántálása és tánca alatt is szól, ehhez társulnak időnként a csengettyűk és egyéb fém hangszerek. A fémes hangokkal teremtődik meg és válik teljessé a szertartási zene. A hiedelem szerint a dob és fém hangszerek együttes megszólaltatásakor spirituális erőtér jön létre, ugyanis a dobok a földi, a fém hangszerek az égi energiákat mozgósítják, amellyel az egész világra hatást gyakorolhatnak. A kisebb csengettyűk és nagyobb harangok megszólaltatásával megidézhetőek a szellemek, és egyben a gonosz szellemek elűzésére is alkalmasak, mert a szellemi lények egyszerre vonzódnak és irtóznak a fémes hangoktól. A Himalája sámánjai a csengettyűket és harangokat összekötik, így egyik a másikat szólaltatja meg, gazdag összetételű hangzást eredményezve. A hangszerek ilyen módon történő használata is szimbolikus, ugyanis kifejezi az egyes hangszerek autonómiáját és egymásra utaltságát.

Az ősi hiedelmek szerint ez az istenek zenéje. Bár a zene a mindennapi élet szerves részét képezte, ezeknek a hangszereknek spirituális erőt tulajdonítottak, és csak azokban az esetekben használták őket, amikor a szellemvilággal akartak kapcsolatba lépni. A zenészek játék közben minden energiájukat felajánlják a sámánnak, hiszen úgy hiszik, az általuk megszólaló zene utat nyit az emberek és a szent szellemek között.

3. Szellemnyelv a koreai sámánizmusban

A koreai sámánizmusban találkozhatunk a szellemnyelv jelenségével is. Olyan verbális és nonverbális megnyilvánulásokat sorolunk ide, melyek eltérnek az emberi beszédtől, és alapvető fontosságúak a sámánok egymás közötti, valamint a sámán és a gyakorlók közötti kommunikációban. Két típusát különböztetjük meg. Az egyik a verbális, mely kimondott szavakból (szellemi nyelven történő éneklés, szent üzenetek, szertartási párbeszédek), valamint a nonverbális, mely viselkedésből és mozgásos kommunikációból (testtartás, kézmozdulatok, arcjáték) áll.

A szellemnyelv szolgálhatja a szellemek és emberek, valamint az emberek közötti kommunikációt is. Az egyik legrégebbi sámánista hagyományról van szó, mely generációról generációról öröklődött,és régiótól függően változatos jelleggel bír, a sámánizmus egyik legmeghatározóbb alkotóeleme. Ezt a nyelvezetet számos külső behatás formálta. Az adott régió szellemnyelvét meghatározza az ott szokásban lévő sámánisztikus kultúra. Hogy mélyebben megismerhessük, alaposan ismernünk kell a gyakorló közösséget is.

A szellemnyelv alkalmas a különböző sámánista csoportok közötti kommunikácóra, de mindegyik számos olyan jellemzővel bír, ami egyértelműen elkülöníti a többitől. A sámánok gyakran kifejezetten megtiltják, hogy az általuk használt szellemnyelvet más csoportokhoz tartozók használják. Ezáltal egyfajta belső, titkos nyelvről is beszélhetünk. Családon belül azonban óriási gondot fordítanak annak megóvására és tovább örökítésére.

Elsősorban a szertartások során használják, például a szellemek hívásakor, a földi és szellemi világ közötti átlépéskor, vagy a szellemek üzenetének befogadására és közvetítésére. Mivel a szellemnyelv egyértelműen jelzi a sámán mentális és egészségi állapotát, valamint a szertartás során tanúsított odaadását, alkalmas a sámánok közötti egymásra hangoltság és szolidaritás megteremtésére. A szellemnyelv használata során a sámánok sokszor használnak egyszerű emberek által nem ismert sámánista kifejezéseket, így a kívülálló képtelen megérteni a beszélgetésüket, s ez tovább erősíti a sámánokat övező misztikus, különleges minőséget. A szellemnyelv kiválasztottságot jelent, elkülöníti a sámánt a többi embertől.

Forrásjegyzék

Choi Gil Sung, 『 Newly Written Korean Shamanism 』 Asia Culture Co., 1999.

Claudia Muller-Ebeling, Christian Ratsch, Surendra Bahadur Shahi, 『 Shamanism and Tantra in the Himalayas 』 Thames and Hudson Ltd., 2002.

Korea Performing Art Institute, 『 Founding of Shaman Heritage - International Symposium, Discovery of Shaman Heritage 』 UNESCO Korea Committee and Korea Performing Art Institute, 1998.

Jang Byeong Gil, <Research on the Indigenous Belief of Korea> 『 Essays of Seoul National University 』 11/1965

J.T. Hitchcock and R.L. Jones ed, 『 Spirit Possession in the Nepal Himalayas 』 Aris and Phillips Ltd.,1976.

Laurel Kendall, 『 Shamans, Nostalgias, and the IMF: South Korean Popular Religion in Motion 』 Honolulu, University of Hawaii Press, 2009

Laurel Kendall, 『 Shamans, Housewives, and other Restless Spirits: Women in Korean Ritual Life 』

Honolulu: University of Hawaii Press, 1985.

Laurel Kendall and Yang Jongsung, 「 Goddess with a Picasso Face: Art Markets, Collectors, and Sacred Things in the Circulation of Korean Shaman Paintings 」 『 Journal of Material Culture 』 pp. 1-23, September 25, 2014.

Laurel Kendall, Yang Jongsung, Yoon Yul Soo 『 God Pictures in Korean Contexts – The Ownership and Meaning of Shaman Paintings 』 University of Hawaii Press, Honolulu, 2015.

Michael Oppitx, 「 On Sacrifice 」 『 Nepal, Past and Present 』 pp. 100-116, 1971.

Mircea Eliade, 『 Shamanism - Archaic Techniques of Ecstasy 』 Princeton University, 1974.

Reinhard Greve, 「 The Shaman and the Witch: An Analytical Approach to Shamanic Poetry in the Himalayas 」 Mihaly Hoppal and Otto von Sadovszkyed, 『 Shamanism: Past and Present 』 (Part 2)’ Budapest: Ethnographic Institute, Hungarian Academy of Sciences pp. 225-232, 1989.

Kim TaeGon, 『 Research on Korean Shamanism 』 1981.

Kim TaeGon, 『 Shamanism and Spiritual World 』 Hanwool 1993.

Park WonGil, 『 Shamanism of Nothern Tribes and Ancestral Rites Folkway 』 The National FolkMuseum of Korea, 1998.

Yang Jongsung, 「 Study about Exorcist Ghost Stuffs 」 『 Study for Life Culture 』 The National Folk Museum of Korea, 2001. Yang Jongsung, 「 Himalaya Shamanism: Nepal Pursuing Divine Answer 」『 Folk News 』 182: 8-9, 2010.

Yang Jongsung, 「 Shamanic Bell 」 『 Folk Material Culture 』 , 1998.

Yang Jongsung, 「 Shaman’s Tools 」 [The Review of Folk Life and Culture] 2/25-59, 2001.

Yang Jongsung, 「 Types, Patterns, Meanings, and Symbols of Shamanic Paper and Tools in the Hwanghae Provincial Shamanic Ritual 」 『 Korean Shamanism 』 Volume 13, pp. 7-43, 2006.

Yang Jongsung, 「 Shamanic Tools of Gupabal’s Geumseong Shrine in Seoul 」 『 Nostalgia of Eunpyeong District 』 Volume 7, 2010.

Yang Jongsung, 「 The Nature of Shamanism, View Point for Afterlife, and Shaman Heritage 」 『 International Exhibition on Shamanism: Mediator Between Heaven and Earth, Shaman 』 , The National Folk Museum of Korea, pp. 316-327, 2011.

Yang Jongsung, 「 Symbolic Shamanic Ritual for Life and Death of Korean 」 『 Ethical Ideology and Symbolism 』 2014.

Yoo DongSik, 『 History and Structure of Korean Shamanism 』 , 1975.