A koreai sámánizmus világa Dr. YANG Jongsung a dél-koreai Sámánizmus Múzeum igazgatója és a dél-koreai Nemzeti Kulturális Örökség Bizottságának tagja
1. A koreai sámánizmusról A sámánizmus évezredek óta jelen van a koreai emberek mindennapjaiban, így spiritualitásukat és világnézetüket már jóval azelőtt formálni kezdte, hogy a taoizmus, buddhizmus, konfucianizmus és a kereszténység meghonosodott a Koreaifélszigeten. A buddhizmus i.e. 4. század végén jelent meg Koreában, miközben már az első századból is maradtak fenn olyan emlékek, mely a sámánizmus jelenlétét és gyakorlatát bizonyítják. Az ősi törzsközösségeknél is szokásban voltak például a bő termésért, hosszú életért és békés kormányzásért bemutatott szertartások. A Három Királyság (Silla, Kogurjó, Pekcse) korában is jellemzőek voltak a sámánista rítusok, amelyek aztán tovább hagyományozódtak az új, Korjó-dinasztia idejére jellemző vallásgyakorlatban. A feljegyzések tanúsága szerint az uralkodó szolgálatában álló sámán kapcsolatban állt egy Szent Szellemmel, melynek tiszteletére ünnepeket tartottak, így könyörögtek megfelelő csapadékért a jó terméshez, vagy az uralkodói család és a köznép boldogságáért, egészségéért. A Csoszon-dinasztia idejére már széles körben uralkodó konfucianizmus újfajta viszonyulást eredményezett a sámánizmushoz. Míg a sámánizmust hivatalosan megvetendő babonának tekintették, a falvakban továbbra is aktívan gyakorolták a rituálékat, és a köznéphez tartozók egészségi ellátásában az orvosok mellett is alkalmazták a sámánokat. A konfucianizmuson alapuló rendszert tehát belül továbbra is a sámánizmus uralta, így a népi hiedelmekből kifejlődve olyan spirituális gyakorlattá vált, melyet felfedezhetünk a nagyobb társadalmi csoportok szertartartásaiban (hegyi rituálék, falusi rituálék, esőszertartások) éppúgy, mint a kisebb családi közösségek vallásgyakorlatában (gyógyító és békéltető szertartások). A sámánizmus – az ókorig visszavezethető folyamatos integrálódás és rendszereződés révén – egyetemes jelleggel és megkülönböztetettséggel volt jelen a koreaiak gondolkodásában. A sámánizmusra népi hiedelemként, közvallásként vagy ősvallásként is hivatkoznak mind a kutatók, mind a gyakorlók. Bárhogyan tekintünk is rá, lényegét kitűnően példázza az a szelleműző rituálé, melyre koreaiul a gut kifejezést használják. A gut során a sámán (koreaiul mudang, ejtsd: mudáng vagy mansin, ejtsd: mánsin) ünnepi viseletben 8
tölti be szertartásmesteri szerepét. Különféle kellékekkel, festményekkel, virágokkal, étkekkel, pénzzel és más adományokkal rendezi be a szentélyt annak érdekében, hogy azt a megidézett szellem számára a lehető legkomfortosabb hellyé alakítsa. Mindeközben tánccal kísért szertartási dalokat kántál az égiekről és az emberről. A gut szertartás ma Korea szellemi és kulturális örökségének része. A nemzedékről nemzedékre szájhagyomány útján fennmaradt tradíció irodalmi és tudományos vizsgálódások tárgya. A koreai sámánizmus hanyatlásában nagy szerepet játszottak a 20. század elején teret nyerő, nyugati kulturális hatások. A nyugati orvoslás például jelentősen visszaszorította a sámánok gyógyító szerepét. A japán megszállás idején kifejezetten üldözték a sámánizmust, veszélyes babonának bélyegezve azt. Korea japán elnyomás alóli felszabadulását követően még 1961-ig kellett várni, hogy a kulturális javak védelméről szóló törvény felhívja a figyelmet a hagyományok megóvásának és továbbörökítésének szükségességére az iparosodás, városiasodás és globalizáció elsöprő erejű folyamatai közepette. A sámánista rituálék ma a koreai szellemi és kulturális örökség részeként védelem alatt állnak. Nemcsak él, hanem tovább is fejlődik a hagyomány, hiszen a digitalizációnak köszönhetően a sámánizmus a kibertérben is megjelent. Két módon lehet valakiből sámán, s ez alapján a sámánok két csoportját különböztethetjük meg. Az ún. „megszállott” sámánok elhívása a sámánbetegséggel válik nyilvánvalóvá, amikor a szellemi erők elfoglalják az emberi testet. Felismerve ezeket a jeleket, egy különleges beavatási rítuson kell átesnie a kiválasztott személynek ahhoz, hogy a sámán szerepét átvegye. A másik lehetőség az, amikor valaki a családi tradíciókat, felmenői tudását, praktikáit követve válik sámánná. A legfontosabb különbség a két csoport között az, hogy azok, akik a szellemi megszállás és a beavatási szertartás révén válnak sámánná, a természetfeletti erők vezetése révén képesek jövőbeli események megjóslására és olyan hajmeresztő demonstrációkra, mint például a kardéleken való táncolás. Az öröklött sámánság azonban nem jelent valódi, automatikus kapcsolatot ezekkel az erőkkel, így tevékenységeiket szellemi vezetettség vagy közvetlen spirituális erők nélkül végzik. A sámánista gyakorlat természete azokban a spirituális
