A filmzenék klasszikusa, a Blood Kapitány szvitváltozata nyitja az estét. Zeneszerzője Erich Wolfgang Korngold, aki csoda gyerekként még Mahlernek mutatta meg egyik művét, Richard Strauss pedig azért nem javasolta édesapjának, hogy beírassa a fiút a bécsi konzervatóriumba, mert úgy gondolta, a kis Mozart-drusza már úgyis mindent tud.
ÍNYENCSÉGEK, TEHETSÉGEK Igazi zenei csemegék várnak arra, aki meghallgatja a BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR koncertjét a Felfedezések sorozatban. Az együttes két olyan zeneszerző művét is eljátssza, akik a filmzene terén alkottak maradandót, de egyikük a koncertterem világa felől érkezett Hollywoodba, másikuk épp fordítva. A hab a tortán Nielsen 1. szimfóniája lesz, és a különleges műsorban két lenyűgözően tehetséges külföldi vendégművész is fellép.
Korngoldot később hamar összehozta a sors Max Reinhardt rendező-legendával, ő vitte magával Hollywoodba, ahol két Oscart nyert, és mellesleg megteremtette a szimfonikus film zene műfaját. Ezt tekintette példának John Williams is, amikor megírta a maga filmzenéit. Ő már öt Oscart zsebelt be, és öt venkét (!) jelöléssel Walt Disney után ő a filmtörténet második legtöbb Oscar-nominációt jegyző alkotója. A Csillagok háborújasorozat, az E.T., két Jurassic Park-film, a Schindler listája, három Harry Potter-film zeneszerzőjéről minden bizonnyal kevéssé ismert, hogy koncerttermi darabokat is komponál. És ki gondolta volna: életművének külön fejezetét teszik ki a versenyművek, amelyekből a szimfonikus zenekar szinte valamennyi hangszerére komponált már! A koncerten — kilencvenedik születésnapja előtt két héttel — Brácsaversenye hangzik el a lengyel, de jelenleg a londoni Royal College of Music hallgatójaként tanuló Kinga Wojdalska tolmá csolásában. Az ifjú brácsaművész tehetségét jelzi, hogy tizen négy különböző versenyen tizenhét díjat nyert, legutóbb 2020-ban a hazájában megrendezett, Bach szóló vonósmű veire összpontosító megmérettetésen. Az est karmestere a hazai közönség számára minden bizon� nyal szintén a felfedezés élményét ígérő fiatal brit dirigens, Stephanie Childress, aki fantasztikus kisugárzású muzsikus, emellett párját ritkítóan tehetséges is. Hegedűsként 2016-ban és 2018-ban bejutott a BBC Az Év Fiatal Zenésze címért folyó versenyének döntőjébe, vezetői képességeit pedig a londoni Proms egyik lenyűgöző produkciójában is megcsillogtatta: egy karmester nélküli zenekarra írt műben a koncertmesteri pult mögül irányította a nagy létszámú együttest, amelyben a zené szeknek énekelniük is kellett. Várkonyi Tamás 2022. január 23. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem FELFEDEZÉSEK
BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR Közreműködik: Kinga Wojdalska — brácsa Vezényel: Stephanie Childress
20
KLASSZIKUS 2022. január—február