messzelátó
Írta: Nagy Loránd István Fotók: Gulyás Attila
Császtai-kilátó SZŐLŐDOMBI PERSPEKTÍVÁK ég két éve sincs annak, hogy Edelény városa egy impozáns kilátóval gazdagodott az Északerdő Zrt. jóvoltából. A négyszög alaprajzú, háromemeletes, karakteres sátortetővel fedett, fenyőből és tölgyből készült építmény a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település külterületén, a Császta nevet viselő szőlődombon áll mintegy 280 méteres tengerszint feletti magasságban. A 16 méteres kilátó legfelső szintjéről az alant elterülő szőlőkben, a
M
30
|
w w w.t u r i s ta m a g a z i n . h u
Putnoki-dombságban és a Bükk-vidék hegyeiben gyönyörködhetünk, de tiszta időben a Tátra vonulatai is szépen kirajzolódnak a távolban. Egyelőre nem vezet ide turistajelzés, de ha a Császtai úton végigmegyünk a kálváriáig, nyert ügyünk van, onnan ugyanis már teljesen egyértelmű az irány. Maga a kálvária körülbelül 5 kilométerre található Edelény központjától. Tartsuk ezt észben, ha gyalogszerrel vágnánk neki a panorámavadászatnak.