Járvány jöhet, járvány mehet,
A NYAKAS MARAD! Az egyes korszakok nagy próbatételei mutatják meg igazán egy-egy ágazat valós erőviszonyait. Minden sikertörténet mögött viszont ott vannak a szívüketlelküket és még azon is túl mindent beleadó családok és a szakmai tudást adó országos szakemberek. A Budajenő és Tök községek határában termelő birtok immár 25 éve áll a borkedvelők szolgálatában, de pontosan hogyan is élte meg az elmúlt időszakot a társaság? Erről kérdezzük a birtok borászatának vezetőjét, Nyúlné dr. Pühra Beátát. Miként érintette a járványhelyzet a Nyakas Pincét? A 2020-as év elején a közhangulatnak megfelelően a januári–februári forgalmunk visszafogott volt. Aztán márciusban beütött a pánik, jött a lezárás. Ez arra késztetett bennün-
18
ket, hogy az egész működésünket újra megtervezzük. Miután hirtelen minden bizonytalanná vált, készítettünk forgatókönyvet az akár 50%-os visszaesésre is. Ezt követően a nyári forgalom kárpótolt bennünket, s ha nem lett volna második hullám, még
rekordév is lehetett volna. A novemberi időszak nemcsak a számokban, de a csapat egészségében is nyomot hagyott. Szerencsénkre a szüretet még be tudtuk fejezni, de utána a csapat jórésze lerobbant. Év végére forgalmi számainkat már csak szépíteni tudtuk, a legjobb viszont az, hogy mindenki visszanyerte egészségét. Hogyan változik meglátásod szerint a borpiac ilyen vészterhes időkben? Biztos dolog csak egy van: a változás. A túlélésért küzdő vendéglátás, hiányzó rendezvények, home office, maszkhasználat, időkorlátok… Minden mindennel összefügg, de ebben a folyamatosan alakuló helyzetben nehéz pontos előrejelzést megfogalmazni. Néhány dolog azért egyértel műen megfogalmazható. Azok a borászatok, akik kizárólag a vendéglátásból vagy a rendezvényekből éltek,