MAGYAR NEMZETI BANK
pénzpiaci feszültségek enyhülése után már nem volt indokolt. Romániában a tavasszal megnövelt repo műveletek átlagos napi állománya az elmúlt időszakban hónapról hónapra csökkent, míg az Egyesült Királyságban a március óta alkalmazott rugalmas repo eszköz júniusban kivezetésre került. Ezen eszközök a pénzpiaci folyamatok esetleges romlása esetén ismét a jegybanki eszköztár aktív részévé válhatnak. Összefoglalva elmondható, hogy a vírus első hullámára a jegybankok jellemzően sokrétű és nagyvolumenű intézkedésekkel reagáltak, melyek többsége jelenleg is támogatja a gazdaságot. Bár a jegybanki aktivitás a tavaszi hónapoknál valamelyest mérsékeltebb, a központi bankok többsége már jelezte, hogy kész a beavatkozásra, amennyiben ezt a reálgazdasági, inflációs, illetve pénzpiaci folyamatok szükségessé teszik. 10. ábra: Jövedelmezőség és tőkemegfelelés az egyes nagybankok esetében 2020 második negyedévében
Megjegyzés: Tőkearányos jövedelmezőség (ROAE). 500 ezer euró feletti mérlegfőösszegű bankok adatai alapján. Mediterrán országok: ES, GR, PT, IT. Magországok: AT, BE, DE, NL, CH, UK, FR. KKE országok: HU, PL, RO, SI, SK, CZ. Északi országok: DK, SE, FI, NO. A diagrammokon a két színes doboz találkozása jelöli a medián tőkemegfelelési szintet, a függőleges vonalak végpontjai pedig a minimum, illetve maximum értékeket Forrás: SNL.
11. ábra: Hiteldinamika az EU27 országokban és az Egyesült Királyságban Háztartások hitelállományának bővülése (tranzakció alapú éves növekedési ütem, 2020. szeptember)
20
15
HU BE
10 LT 5
EE PL
SI
NL DK
CY
0
BG
CZ SK SE RO
LU
FR
MT DE AT EZ HR PT IT
LV
IE
FI
ES UK
GR
-5
-15
-10 -5 0 5 10 Nem pénzügyi vállalatok hitelállományának bővülése (tranzakció alapú éves növekedési ütem, 2020. szeptember)
Megjegyzés: EZ az euroövezetet jelöli. Forrás: EKB.
6
12
15
1.3. A válság felerősíti az európai bankok strukturális problémáit Az európai bankok tőkehelyzete stabil, de strukturális kihívásaik fokozódnak. Az európai bankok sokkellenálló-képessége megfelelő, de a tartósan alacsony kamatkörnyezet, a bevezetett moratóriumok, a jelentősebb értékvesztésképzés és az emelkedő kockázati költségek tovább rontották az egyébként is gyenge jövedelmezőségüket a második negyedévben (10. ábra). A moratóriumok vége, a kedvezőtlenebb gazdasági környezet és a lakosság romló munkaerőpiaci helyzete ráadásul az eszközminőséget is ronthatja a jövőben. Az emelkedő államadósságok növelik a bank-szuverén összefonódásokból fakadó kockázatokat is:6 az S&P adatai szerint az európai bankok mintegy 210 milliárd euró értékben növelték hazai és 100 milliárd euróval a külföldi állampapír tulajdonlásukat a koronavírus-járvány kezdete óta. Ez mintegy 15 százalékos növekedést jelent az idei év első felében, ami a tavalyi azonos időszak értékének hétszerese. Jegybanki és állami intézkedések is támogatják a hitelezést. A stabil tőkehelyzetnek, a jegybanki és állami hitel- és munkaerőpiaci programoknak, illetve a prudenciális intézkedéseknek köszönhetően a hitelezés az EU egészében nem esett vissza olyan mértékben, mint a korábbi válságok idején: a magánszektor hitelállományának éves bővülése szeptemberben 4 százalékot ért el az unióban. A hitelezés dinamikája ugyanakkor heterogén volt (11. ábra). Egyes országokban a garanciaprogramok bevezetése a vállalati szegmensben részben ellensúlyozhatta, hogy a bankok a romló gazdasági kilátások miatt gyorsan szigorították a hitelfeltételeket, míg más országokban a továbbra is jelentős nemteljesítő hitelállomány akadályozhatta a bővülést. Pozitívan hathattak viszont a növekedési ütemekre a törlesztési moratóriumok, amelyek különböző módon lettek bevezetve Európa-szerte. Ezen hatások eredőjeként a mediterrán régióban, Finnországban és az Egyesült Királyságban
A kockázatokat bővebben a 2019. májusi Pénzügyi Stabilitási Jelentés (p.12) ismerteti.
PÉNZÜGYI STABILITÁSI JELENTÉS • 2020. NOVEMBER