119
Tizenkét éves lett a Nanavízió. Bár a nana franciául csajt jelent, sosem terveztük azt, hogy ennyire lányzenekarrá válunk – egyszerűen így alakult, és nagyon örülünk neki. Amikor Denise Scott Brown amerikai építész 1948-ban először lépett be a férfiakkal teli egyetemi előadóba, őszintén rácsodálkozott, hogy mit keresnek egyáltalán férfiak az építészkaron. Azóta sok változás történt, és ma már a hazai építészeti oktatásban többségben vannak a lányok – egyetem után mégis láthatatlanná válnak. Sokan elhagyják a pályát, névtelenül dolgoznak férfiak vezette építészirodákban, esetleg a belsőépítészet felé fordulnak. A saját tervezői jogosultsággal bíró kamarai tagoknak mindössze negyede nő, a vezetői szintet elért vagy saját építészirodát vezető, önállóan alkotó nők száma pedig elenyésző. De helló, mi itt vagyunk! Tizenkét gondolatot fogalmaztunk meg Szombat Éva fotóművésszel, amivel elsősorban magunkat és az építészethez fűződő viszonyunkat mutatjuk meg, tágabb kontextusban pedig a nők és az építészet viszonyát Éva szemüvegén keresztül. Hol vagytok, csajok? (Pajer Nóra, Soltész Noémi) NŐK A MAGYAR ÉPÍTÉSZETBEN NŐI ÉPÍTÉSZHALLGATÓK MAGYAR ÉPÍTÉSZKAROKON: ~70% MAGYAR ÉPÍTÉSZ KAMARA NŐI TAGJAI: ~25% YBL DÍJAS NŐK: ~10% NŐK A MAGYAR ÉPÍTÉSZEK KÖZÖTT A WIKIPÉDIÁN: ~4% BME ÉPÍTÉSZKAR NŐI TANSZÉKVEZETŐI: ~0% MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA ÉPÍTŐMŰVÉSZETI TAGOZATÁNAK NŐI KÉPVISELŐI: ~0%
A fotósorozatot a Három Holló galéria mutatta be 2022. január 15–28. között
„M
inden sikeres férfi mögött áll egy nő” – tartja az ismert mondás, és mint minden ilyen verbális fosszília, tartalmaz több-kevesebb szexizmust. Jelen esetben többet az átlagosnál, hiszen gyakorlatilag egy felemelőnek szánt gesztusba csomagolja a rendszerszintű szerepleosztást: férfiak elől, nők utánuk, lehetőleg két lépéssel. Ha tetszik, egy térelméleti dilemma, egy strukturális megfogalmazás, mely ellentmondást nem tűrően a térben fogalmazza meg a felállást. A Nanavízió esetében egy nő mellett áll egy másik, és mellettük további kilenc nő, és egy férfi is. A névutó használata sokkal mes�szebbre mutat, mint elsőre látszik, hiszen a szótárak használata meghatározza a gondolkodási sémákat: jelen esetben a sokat és jogosan kritizált aláfölérendeltségi viszonyokat tükröző „mögött” helyett áll a „mellett”. Az európai kulturális kánon férfiszempontú hagyományát aligha vonja kétségbe ma már értelmes ember: meghatározó, hogy a mese- és mitológiai hősök férfiak, a (fő)istenek férfiak, a híres államférfiak férfiak, a tudósok, hegymászók, feltalálók, éceszgéberek, kabalafigurák, művészek, akik az ún. általános műveltséghez tartoznak, férfiak.
Az építészeti gondolkodás genezisében és egészen sokáig azt követően is, folyamatos referenciaként használta az emberi testet mint arányrendszert vagy mint figuratív jelképrendszert. Vitruvius, Alberti, Filarete, Francesco di Giorgio, Leonardo, vagy egészen későn még Le Corbusier a Modulorjával – mind férfiak egyébként – a humanista tradíció értelmében az emberi testhez vonatkoztatva terveztek, írtak, képzelték el az ideális várost vagy épületet. Ez a test, mely látszólag nemnélküli volt, minden esetben férfi testet jelentett és indirekte vitte át a kulturális hivatkozási rendszerekbe a férfiszempontúságot. De van-e az építésznek teste? A 20. század második felével előlépnek azok a nők – és más
alárendelt csoportok –, akik identitásuk megannyi elemét működtetni és hangoztatni akarják, amikor művészetről beszélnek. Történetesen azt is, hogy nők és női testben más tapasztalat húzódik, személyesen és társadalmi szinten is.
Ú
gy szocializálódunk, hogy férfiakat látunk a legtöbb meghatározó szerepben. Hatványozottan van ez így az építészetben. Ráadásul az építészetet mint szakmát előszeretettel lengi körbe az „egyszemélyesség”mítosza, angolul frappáns neve is van, starchitect. A starchitectek pedig férfiak, szinte kivétel nélkül. Az építészet nem egy magányos műfaj, mégis csak az utóbbi időben kezdte ki a kritikai gondolkodás a szupervertikális természetét: egy épület nem csupán egyetlen ember szellemi terméke, hanem sokfajta, egymástól függő és nem nélkülözhető részfeladatok szintézise.
Ezért is találó, hogy egy szinte csak nőkből álló iroda a közössége bemutatására naptárat ad ki. A gesztus túlmutat az irodán, és az építészeti közéletben nem látható nőkre és a gyakorlatilag hiányzó problematizálásra is rámutat. A naptár mint műfaj, létrejöttének okán egy orientációs tényező volt. A legfontosabb annak idején: az év, az élet szervezésének záloga, a helyes ritmus vonalvezetője, szimbolikus tárgy, mely több önmagánál. A naptár mint popkulturális termék gender vonatkozásban is fontos jelkép: a Férfi nézi, a Nő szerepel rajta, „nézett” lesz. Éppen ezért alkalmas arra, hogy ennek a sémának a kritikáját gyakorolja. A Nanavízió építészei tizenketten kitesznek egy egész évet, minden hónapra jut egy szereplő, aki egy hónapon keresztül kínálja fel a saját portréját szembenézésre és az üzenetét megfontolásra. „We are sick of you objectifying our bodies! Also, here is my ass.” (Celeste Barber)
