külföld
H
a Kolozsvár belvárosában jártok, feltétlenül látogassatok el a házhoz: 200 méteres könnyű séta Mátyás király szülőházától nyugati irányba. Mielőtt megpillantanátok a házat, előbb az Óvár nyugati falának darabkája tűnik fel. Ami azért érdekes, mert az első középkori városfal nyugati részéből csupán két töredék maradt fenn: az egyik ez, ami az egykori Szentlélek utcából jól látható, a másik darab a házzal átellenben található líceum udvarán rejtőzik, és csak akkor pillanthatjuk meg, ha felmászunk az iskola hátsó kapujának rácsain, és pontosan tudjuk, melyik irányba nézzünk.
Jól tudták ezt a városvédő bizottság régészei is, hiszen mindenáron arról akarták meggyőzni az építészt, aki egyben a telek tulajdonosa is, hogy tárassa fel és tegye láthatóvá a várfal minél nagyobb szegmensét. Már csak azért is, mert a pinceszinten húzódó falrészt (az utcaszinten látható fal alapját) 2000 éve beépített, római kori hatalmas kőtömbök alkotják. 2016-ban kezdődtek el a tárgyalások, és bizony több évre elhúzódtak, hiszen attól kezdve, hogy az alapok számára szükséges gödröt kiásták, feltárva egyúttal a városfal római kori fundamentumát, a telek a kolozsvári régészek kedvenc zarándokhelyévé lépett elő. A telek a városfal jelenléte nélkül is nagy tervezési kihívást jelentett, hiszen az építési szabályzat a 98 négyzetméteres telekre zártsorú beépítést ír elő. A városfal a mostani Virgil Fulicea utca 21. és 23. sz. házának telekhatárát képezte, és mindkét oldalára épület támaszkodott, az utcáról épp csak a keresztmetszete volt látható. Ha megtartották volna a zártsorú beépítést, a városfal feltárt nyugati oldala ismét eltűnt volna. Hosszas egyeztetések eredményeként született meg az a javaslat, hogy a bizottság kivételt tesz a szabályzat alól, és megengedi az épület utcavonaltól való hátrahúzását, szabadon hagyva a városfal kb. hatméteres szakaszát. Így született meg az egykori ház kifordított változata: az épület magja az egykori belső udvar helyére került, a régi ház helyét pedig egy előkert, pontosabban apró díszudvar váltotta fel. Azt a változatot, miszerint a városfalat a telek teljes hosszában látogathatóvá tegyék, végül elvetették, hiszen a lépcsőkön megközelíthető keskeny gödör előbb-utóbb elvesztette volna szabadtéri múzeum-jellegét. Helyette a tervező üvegfalú éket vert a hidasi homokkőből épült városfal és az új épület vasbeton-szerkezete közé, mely végighasít a ház három alsó szintjén, fentről beáramló természetes fénnyel világítva meg még az alagsori részt is.
S
ejthetitek, hogy sem a ház tervezése, sem a kivitelezése nem volt könnyűgalopp. Abban egyetértettünk Gáborral és a segédtervezőkkel, hogy sokkal izgalmasabb olyan épületet tervezni, ahol szinte megszámlálhatatlan a megszorítás. Ennél a tervezési feladatnál is akadt néhány: a Tektum iroda székhelyeként megtervezett házban egy bővülő hatfős csapatnak kellett elférnie, munkaterülettel, tárgyalóval, közösségi/étkező térrel és az összes szükséges mellékhelyiséggel. Az alagsorba került a közösségi tér, egy raktár, vécé, zuhanyzóval ellátott mellékhelyiség meg a ház villany- és gyengeáram-vezérlése. A földszint a tárgyalóé, az első emelet az irodavezető építészé, a következő két szinten további két iroda, a másodikon teakonyha, illetve a legfelső emeleten egy vécé és az épület szellőztető központja található – mindez abban a hasáb alakú magban, ami az egykori hátsó udvar helyére került. Az alsó három szint keleti falát a városfal képezi.
A ház utcai homlokzatának hangulatát a lépcsőház keskenyebb hasábja szabja meg, mely egyben összeköti az épületet a 25. sz. alatt található szerényebb Bauhaus-típusú lakóépület tűzfalával. Ez az épület határozta meg a ház ereszmagasságát, tetejének macskalépcsője pedig a lépcsőházat lefedő tetősík szögét. Személyes kedvencem a sarokablak, illetve a téglarács mögé rejtett udvari ablakok. Teljesen más hangulatú kapcsolat jött létre a 25. sz. ház nyitott lépcsőházas udvara és az új
ház pici, 12 m²-es nyugati udvara között. A tektumosok úgy döntöttek, nem fordítanak hátat a szomszédoknak, hanem megpróbálnak együtt élni velük. A nyugati homlokzat hatalmas ablakai mind erre az udvarra, illetve a délre található házak tűzfalaira néznek. Ez a látvány határozta meg a ház külső anyaghasználatát. Szintén a városrendészeti bizottság kérésére a teljes épületet látszótéglával burkolták amolyan jellegzetes tektumos stílusban. A tarka doppel téglát Németországban gyártatták le. Színeiben visszaköszönnek a környező házak tűzfalainak árnyalatai. Hab a tortán a két rend bélyeges tégla, melyeken a FULICEA, SZENT, LELEK, 23, TEKTUM feliratok olvashatók, és elszórva ékelték be őket az utcáról látszó homlokzatok szövetébe. A tetőt hornyolt cinklemezzel fedték, a hatalmas ablakok keretei égetett fából készültek, az ablakpárkányok rézlemezből. A várfal fölötti keleti homlokzatot és az irodák nyugati homlokzatát is hornyolt rézlemez fedi. Jó érzés kitekinteni az ablakokon, és látni azt, hogy nem csupán a homlokzatok esztétikájával törődtek, hanem azzal is, ami madártávlatból tárulkozik fel. Ilyen a várfal felső részét lezáró betonkáva, tetején folyami kaviccsal megtöltött tálcával, ami egyben a vízelvezetést is megoldja, vagy a kapu melletti zárt kukatároló tetején berendezett sziklakert. A környezet-érzékeny, humánus részleteken túl lenyűgöz a látszóbeton-szerkezet és a vízelvezetés, amiből – Gábor szerint – doktori disszertációt lehetett volna írni. Nem kis feladat volt megoldani a városfal teljes vízmentesítését, felfogni a déli és nyugati szomszédos házakról és telkekről ide befolyó esővizet, kijavítani a környező telkeken véletlenszerűen átvezetett csatornák hibáit, szivárgásait, amik egyébként mind az új ház alagsorában kötöttek volna ki. Az alagsorban mai napig megállás nélkül működik a páraelszívó, s miközben Gábor szeretettel simogatja a többezer éves kövek felületét, árgus szemekkel keresi a falon kiütköző sókristályokat vagy apró vízfoltokat. A régészek szigorú kikötése az volt, hogy az új ház szerkezete semmilyen formában nem támaszkodhat a városfalra, ezért születtek meg a hatalmas betonkonzolos megoldások. Egyikük a díszudvar fölé nyúló, fával burkolt előtető, egyben a következő szint járófödéme.
M
iközben a betonszerkezet forgácslapos textúráját nézegetem, és csodálom a zsaluzás pontosságát, Gábor nevetve meséli, hogy ez a ház nem is Tektum-terv, hanem amolyan Gábor és barátai összművészeti alkotás. A háznak nincs egyetlen derékszöge sem; a precízen és egyedien megtervezett részleteket úgy sikerült megvalósítaniuk, hogy a kivitelezők egytől egyig barátai, jó ismerősei, akikkel már sokszor dolgozott együtt. Akármerre nézek, csupa látszó felület tárulkozik elém: a fugák nélkül falazott porotherm téglát nem vakolták, csak simán lefestették. A beton szürkéje kellemesen keveredik a homokkő sárgás színével, a belső ablakkeretek fűszeresvaj-színével, a padló picit zöldbe játszó szürkésdrappjával, a wenge burkolat sötétbarnájával, a tölgyfa bútorok melegségével és a vaselemek hideg sötétszürkéjével. Itt-ott felbukkan egy-egy színes festmény, de alapjáraton minden inkább textúrákról és az anyagok természetes színéről szól. Eredetileg NZEB-, azaz nulla energiaigényű háznak indult az épület: benapozási és felmelegedési terv készült hozzá, levegőt visszaforgató rendszerrel látták el, padlófűtése van, a külső világítást fotovoltaikus panelek biztosítják, de a városfal belső térben való jelenléte minden számítást és modellezést áthúzott. Légtechnikailag nem lehetett tökéletesen lezárni az épületet. Ezzel együtt, vagy pont ennek ellenére állítom, hogy a ház így is lenyűgöző, marasztaló, élhető, pillantást megragadó. Ugyanakkor sikeres példája az ellenurbanizmusnak, vagyis annak, hogy milyen az, amikor egy jól kigondolt és megtervezett kivételes ház erősíti a szabályt. Ha Kolozsváron jártok, az épület előzetes egyeztetés alapján látogatható.
31
