SÁRDI KRISZTINA
Ládamese Már hetek óta magányosan álldogált, vagy inkább üldögélt a terem bejáratánál, megszokott kuckójában. A muzeológusok néha jöttek és körbenéztek, rá is vetettek egy pillantást, de megszokott társasága, Jucika és Máli, a kedves teremőr-nénik régóta nem ültek le mellé a székükre. Nem volt teljesen új neki a helyzet, hiszen tavasszal már átélte ugyanezt, de akkor úgy hallotta, ez csak már hónapra szól, aztán minden visszatér a régi kerékvágásba. És egy idő után — ami az ő többszáz éves ládakorában már szinte pillanatnak tűnt — vissza is tértek a látogatók. Azt nem pontosan értette, miért tűnt el megint mindenki, de alapvetően elég jól érezte magát vendégek hiányában is. A legjobban azt élvezte, ahogy a visszhang visszaverődött a terem falairól, amikor vaspántjait mozgatta, illetve próbálta kitalálni, milyen turpissággal tudná felhívni magára annak a kedves lánynak a figyelmét, aki a nagy elcsendesedés előtt többször tanulmányozta a mintáit. De azért hiányoztak neki a látogatók — főleg a gyerekek. Nagyon szerette őket, még akkor is, ha csoportosan jöttek, és zsibongásukkal megzavarták nyugalmát. Viszont annyira rá tudtak csodálkozni, amennyire a felnőttek sosem. Főleg, amikor a tárlatvezető óvatosan felnyitotta, és meglátták milyen hatalmas a belseje, és rájöttek, ők maguk is beleférnének. Ilyenkor sajnálta, hogy nem tud beszélni, mert olyan szívesen elmesélte volna nekik ő maga, mennyi-mennyi csodás holmit tároltak benne. Beszélt volna a sok, színes szőttesről, az arannyal-ezüsttel gazdagított kelmékről, selyemről, muszlinról, varázslatos csipkékről, hímzett fűzőkről, kék és burgundivörös bársony felöltőkről, arról a sok-sok mindenről, amit a szobalányok és komornák belepakoltak. Azt is elmondta volna nekik, mennyire nem szeretett lovaskocsin utazni („az a rettenetes rázkódás”), és milyen élmény volt, amikor megismerkedett a vonatozással. Mesélt volna az ismerős és ismeretlen tájakról, amelyeket látott, a kastélyokról és szobákról, no meg azon ritka alkalmakról, amikor koronás főkkel vagy híres művészekkel találkozott. A tárlatvezetők persze néhány történetét megosztották a gyerekekkel, de az mégsem volt ugyanaz. 19
