SZÁLA ENIKŐ
Álmodnak-e a kissrácok tüllszoknyás mackókkal? Rita néni egykedvűen terelte ki az Őzike csoport gyermekeit az udvarra. Utálta a délutánnak ezen részét, amikor az ebéd utáni teendők és az alvás után már csak pár óra volt a napból. Néhány óra, és otthon lehet, olvashatja a lakberendezési magazinjait, böngészheti a bútoráruházak oldalait, tervezgetheti a közös otthonukat újdonsült férjével. Néhány óra, addig csak annyi a feladata, hogy vigyáz a gyerekek testi épségére, nem engedi, hogy összeverekedjenek, elcsatangoljanak, vagy valami fura bogyót egyenek le a kerítés melletti bokrokról. Ahogy kiértek az udvarra a meleg őszi napsütésbe, a gyerekek egy szempillantás alatt futottak el a szélrózsa minden irányába. Rita néni szólni sem tudott utánuk, leült az ajtó melletti padra, elővette te lefonját, megnyitotta az Ikea oldalát, és elmerült a konyhabútorok világában. Ábel, egy fekete hajú, fekete szemű, nyurga kisfiú a kerítés melletti bokrok közé szaladt. Máté még kisbabásan duci volt, így nem bírta az iramot Ábel mellett, így lassabban ért a bokrok közé, nem úgy, mint Sári. Az alacsony termetű, szemüveges, szeplős Sári, aki minden szerelemmel, amit egy óvódás érezhet, és komolyan vehet, rajongott Ábelért. Ők ketten menőnek gondolták Ábelt, aki minden fogócskát megnyer, ő rajzolja a legszebb dinókat, és lelkesen pusztítja el a finomfőzeléket. Ők nem voltak ezekre képesek, ezért követték a bokrok közé a kisfiút. Ábel egy faággal a kezében térdelt, apró köröket rajzolt a homokba, miközben vázolta tervét hű pajtásainak. A kerítéstől nem messze egy hatalmas domb magasodott, az óvoda vezetése csúszdát tervezett építeni jövő tavasszal az egyik oldalára, a másikra pedig mászókát. Amíg azonban az építkezés nem valósult meg, a gyerekek szabadon garázdálkodhattak a domb körül, jobb esetben az óvónők vigyázó tekintete mellett. Ennek a dombnak a tövében játszott a kis termetű, két copfba fonott hajú Luca, egy réginek tűnő, forgatható kezű-lábú teddy macival. Luca a nagymamájától kapta
38
