Turista Magazin 2023 február

ELŐSZÓ

Vizes dolgok

Ha most becsukjuk a magazint, és alaposabban megnézzük a címlapkép szokatlan perspektíváját, egy vizestál alján találjuk magunkat. Így még kevesen láthattak rókát, de Radisics Milánnak hála egészen szokatlan szögekből és környezetben figyelhetjük meg Roxyt és kölykeit, amint látogatást tesznek nála a vérteskozmai kertjében. A jó hírem az, hogy ebben a számban bemutatjuk Milán díjnyertes rókás fotósorozatának legjavát, és a kulisszatitkok mellett arra is fény derül, hogy az elkapott, spontánnak tűnő pillanatfelvételek mögött hosszú hetek kemény munkája áll. Ha már egy vizestál aljáról indítottuk a dolgot, maradjunk vízközelben, de tágítsuk ki egy kicsit a teret, és használjuk ki a tél enyhébb napjait egy kis evezésre. Bár elsőre őrültségnek hathat ilyentájt vízre szállni, azonban Joó Annamari kolléganőm szuper élménybeszámolóját olvasva hamar kiderül, hogy – néhány alapszabályt betartva – egyáltalán nem számít nehezen összehozható extrém sportnak a téli vízitúrázás. E havi számunk végére sajnos elfogy alólunk az éltető folyadék, mert az ország egyik legszárazabb helyén keresztül mutatjuk be, hogy mi vezetett az Alföld jó részének kiszáradásához, és mit kellene tennünk ahhoz, hogy elkerüljük a jelenleg is zajló elsivatagosodást.

Címlapfotó: Radisics Milán: Lefetyelő Roxy

Alapító és kiadó: Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ)

Székhely: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31.

Felelős kiadó: Tassy Márk

Kiadói kapcsolat: +36-1/332-7177; info@termeszetjaro.hu

Szerkesztőségi kapcsolat: szerkesztoseg@turistamagazin.hu

Kövess minket a Facebook-oldalunkon is! facebook.com/Turistamagazin

Megjelenés: havonta (évente 10 szám), december–januári és július–augusztusi összevont lapszám

Előfizetés: www.turistashop.hu, elofizetes@turistamagazin.hu

Terjesztés: Kiadó, Lapker Zrt., Magyar Posta Zrt. Terjesztési koordináció: HSL System Kft. – hslsystemkft@gmail.com Nyomda: EDS Zrínyi Zrt., 2600 Vác, Nádas utca 8.; felelős vezető: Csontos Csilla vezérigazgató HU ISSN 2063-7586

SZERKESZTŐSÉG: Csanádi Márton (fotós-képszerkesztő), Hidvégi Brigitta (vezető online szerkesztő), Joó Annamária (vezető szerkesztő), Lánczi Péter (szerkesztő), Magócsi Márton (fotós-képszerkesztő), Nógrádi Attila (főszerkesztő), Pálvölgyi Krisztina (fotós-képszerkesztő), Rácz Attila (olvasószerkesztő), Tóth Judit (szerkesztő); Mártonné Máthé Kinga (marketingkommunikációs igazgató: marketing@termeszetjaro.hu), Szórád Szilvia (pénzügyi asszisztens), Vastag Barbara (hirdetésszervezés: sales@termeszetjaro.hu)

Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket és kérdéseket az elofizetes@turistamagazin.hu címre várjuk. A kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeket és esetleges problémákat a Magyar Posta Zrt. ügyfélszolgálatán kell jelezni. Tel.: 06-1/767-8262; hétfő–péntek: 8–15 óráig; e-mail: hirlap@posta.hu

Layout: Ricsli-Tauzer Éva (művészeti vezető), Sebeszta Péter (tördelőszerkesztő) Térképek, infografika: Bába Imre, Bagaméri Gergely Ebben a számban közreműködtek: Dömsödi Áron (Túrakártyák)

A magazinban szereplő térképek az interneten fellelhető, szabadon felhasználható térképrendszerek, műhold- és/vagy légi felvételek alapján, ezekből generált domborzatábrázolással, illetve az MTSZ saját felméréseiből származó adatbázisból készülnek.

Nógrádi Attila főszerkesztő

Európai Regionális Fejlesztési Alap

Rekordot döntött a kéktúrákat teljesítők száma

Soha ennyien nem teljesítették még a Magyar Természetjáró Szövetség kezelésében lévő három kéktúrát, mint tavaly: összesen 1320 túrázó kaphatta meg az ikonikus tűzzománc jelvényeket. Az Országos Kéktúrát 823-an, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát 366-an, míg az Alföldi Kéktúrát 131-en teljesítették

2022-ben, míg mindhárom kéktúrát, azaz az Országos Kékkört 80-an tették meg.

Amintegy 1172 km hosszú Országos Kéktúra legfiatalabb teljesítője 6, legidősebb igazolt kéktúrázója pedig 83 éves volt tavaly, míg a nemek aránya 60:40 százalékban billent a férfiak felé. A leggyorsabb kéktúrázó 26 nap alatt teljesítette a távot egyhuzamban, de volt olyan is, aki 38 év után szerezte meg az igazolófüzetébe az utolsó pecsétet 2022-ben.

A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra 541 km hosszú útvonalán a legfiatalabb túrázó 10, míg a legidősebb 82 éves volt. A 2022-es teljesítők között itt is a férfiak domináltak 65%-kal, a hölgyek 35%-ban képviseltették magukat. A teljes útvonalat a leggyorsabban 13 nap alatt, a leghosszabban 17 év alatt teljesítették.

A 870 km hosszú Alföldi Kéktúrán 11 éves volt a legfiatalabb és 82 éves a legidősebb teljesítő. A férfiak aránya itt is magasabb (65%), mint a hölgyeké (35%). Érdekesség, hogy a leggyorsabb teljesítő mindössze 10 nap alatt futotta le a közel 900 km-es távot, míg volt olyan kéktúrázó, aki 8 évet szánt az Alföld kék jelzés menti átszelésére.

A kéktúrázás népszerűségét jól jelzi, hogy bár 2021-ben is rekordot döntött a teljesítők száma a korábbi évekhez képest – akkor 992 igazolt teljesítést regisztráltak a három kéktúrán –, 2022-ben csak az Országos Kéktúrát teljesítették közel ennyien.

A Magyar Természetjáró Szövetség ezúton is gratulál a hivatalos teljesítőknek, és további jó egészséget, túraélményekben gazdag 2023-as esztendőt kíván minden természetjárónak!

A QR-kód segítségével meg tudod nézni a teljesítők névsorát.

Fotó: Tassy Márk

A 2022. évi jelzésfestés-pályázat eredményei

Tavaly több mint 1500 kilométeren újultak meg országszerte a szabványos turistajelzések a Magyar Természetjáró Szövetség támogatásával.

2022-ben az MTSZ külön szerződött a Borsod-AbaújZemplén Megyei Természetjáró Szövetséggel és a Sopron Városi Szabadidősport Szövetséggel az általuk kezelt területen lévő turistautak jelzéseinek felújítására.

A két megyei partnerrel kötött szerződések és az elfogadott pályázatok alapján összesen 1861,6 kilométer turistaút felújítására készült szerződés, aminek a 83%-a valósult meg 2022-ben.

A terepi ellenőrzést – az MTSZ megbízásából – húsz szakember végezte el. Visszajelzéseik alapján az Országos Kékkör mentén  515,3, a szabványos turistajelzésekkel jelölt turistautakon pedig  1023 kilométer felújított turistaút került elfogadásra és kifizetésre. A 2022-es szerződésben vállalt, de a pályázó visszalépése miatt vagy minőségi okokból elutasított turistautak jelzéseinek felújítására 2023-ban kerül sor.

Fontos információ, hogy az idei jelzésfestés-pályázat február elején indul, amelyről a Szövetség honlapján (mtsz.org) kaphattok bővebb tájékoztatást.

A QR-kód segítségével egy nagyítható térképen nézheted meg a felújított szakaszokat. Az egyes nyomvonalakra kattintva megjelenik a szakasz felújítására szerződött szervezet neve, a megújult út hossza, valamint a jelzés színe. A térképen 2015-től láthatóak a jelzésfestéspályázatok eredményei, amelyek külön-külön vagy akár együtt is megjeleníthetőek.

A Magyar Természetjáró Szövetség 2023. évi eseményei

Szövetségünk 2023-ban is szeretettel várja az alábbi szakmai és nagyközönségi eseményeire mind a természetjáró tagszervezeteket, mind az egyéni túrázókat.

január 28., szombat – tematikus nap: turistaútjelzésfestés (hibrid tervezve: személyes és online) március 4., szombat – tagsági találkozó (1.) (online) április 15., szombat – Gerecse 50 (Tatabánya)  május 20., szombat – éves rendes közgyűlés (Budapest) szeptember 23., szombat – 35. Természetjárók Napja (Dobogókő) október 14., szombat – Kéktúrázás Napja (országos) november 18., szombat – tagsági találkozó (2.) (online) november 30., csütörtök – MTSZ 110 éves ünnepség (tervezett, még változhat a dátum)

100 éve született az

Országos Kéktúra megálmodója

1923. február 9-én született dr. Vizkelety László aranyjelvényes túravezető, aki egész életében a természetjárásért és a tájékozódási futásért tevékenykedett, szinte minden szabadidejét e két sportág művelésének szentelte. 1933-ban lett cserkész és ismerkedett meg a túrázással, 1944-től volt vizsgázott túravezető. MÁV-dolgozóként 1949. május 13-án alapítója a Budapesti Lokomotív Sportklub Turista Szakosztályának, a Lokomotív Turista Egyesület jogelődjének, melyhez haláláig hű maradt. 1952-ben kezdeményezte az Országos Kéktúra mozgalom meghirdetését, melyet 1953-ban az elsők között maga is teljesített. Munkásságáért 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. 2007 májusában, 84 éves korában hunyt el.

Forrás: Lokomotív Turista Egyesület

Fotó: MTSZ

Új helyszínről indulnak a Gerecse teljesítménytúrák

A tavalyi jubileumi év után 2023. április 15-én ismét a hagyományos négy távon (50, 30, 20 és 10 kilométer) vághatnak neki a teljesítménytúrázók a Gerecse legszebb ösvényeinek. A legnépszerűbb hazai teljesítménytúra idei újítása, hogy a közelmúltban átadott Megyeháza tér ad tágas és elegáns otthont a rajtnak és a beérkezésnek Tatabányán. A korábbi években a Szent Borbála térről vághattak neki a távoknak az indulók. Az új helyszín előnye, hogy a vasútállomástól mindössze egy perc sétával elérhető, és a tér alatt kétemeletnyi mélygarázs található. A nevezések számát idén is limitálja a Magyar Természetjáró Szövetség, ezért aki nem szeretne lemaradni kedvenc távjáról, annak érdemes gép előtt ülnie február 1-jén, ekkor indul ugyanis a nevezés délelőtt 10 órától. További információ és nevezés a www.gerecse50.hu oldalon.

Tarolt a borzas len

Rekorder

gólya Új gólyarekordról adott hírt a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont: egy Magyarországon kikelt fehér gólyát kaptak lencsevégre a Dél-afrikai Köztársaságban található Addo Elephant Nemzeti Parkban. A fiatal egyedet a lábára helyezett jelölőgyűrű segítségével azonosították, ami azt bizonyítja, hogy ez a példány szülőhelyétől Afrika déli csücskéig mintegy 9037 kilométert repült légvonalban, ami új rekordot jelent a hazai gólyák távrepülésében. Magyarországon 1908 óta jelölik a gólyákat, azóta több mint 6,6 millió madarat gyűrűztek meg, közülük ez a nemescsói egyed repült legtávolabb a születési helyétől.

Elképesztő fölénnyel nyerte meg a 2023-as Év Vadvirága versenyt a borzas len  (Linum hirsutum), amely a voksok 60%-át kapta a szavazóktól. Két, egyaránt sárga virágú vetélytársa osztozott a maradék 40%-on: a második helyezett a csodás virágú tarka nőszirom (Iris variegata) lett a szavazatok 27%-ával, a harmadik pedig a selymes peremizs  (Inula oculus-christi) a voksok 13%-ával. Az idei győztesről annyit érdemes még tudni, hogy mészkedvelő faj, hazánkban száraz gyepekben, sztyeppréteken, meszes homokpusztagyepekben, ritkábban száraz tölgyesekben találkozhatunk vele. A borzas len hazánkban 1993 óta védett, természetvédelmi értéke 5000 forint.

Fotó: Farkas Péter

Fotó: Adobe Stock

Fotó: Jaco Ras / Blu-Pebbles Tours and Transfer

tükröt

Míg A kis herceg rókáját és Vukot a fantázia szülte, addig a Vérteskozmán portyázó Roxy nagyon is valóságos, a róla készült fotósorozat pedig világhírnévre tett szert. Radisics Milán sok hónapig figyelte az udvarát látogató vörös bundást, és közben rájött, túl sok félreértés övezi a rókákat.

Írta: Pálvölgyi Krisztina Fotók: Radisics Milán

022-ben negyedik alkalommal rendezték meg a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyen egy kedves, rókás sorozat nyerte meg a Turista Magazin kiadójának, a Magyar Természetjáró Szövetségnek a különdíját. A nyertes, a „Roxy, a szomszédunk” immár Milán második rókás sorozata, ugyanis a fotós vérteskozmai házának udvarát már 2021-ben is látogatta a főszereplő, a Roxy névre keresztelt fiatal róka. Az akkor készült első, „Karanténban egy rókával” című fotósorozata is több komoly elismerést zsebelt be: a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton a „Természet és tudomány” kategóriában első helyezett lett, a világ egyik legkomolyabb fotós versenyén, a Sony World Photography Awardson pedig a „Vadvilág és természet” kategóriában nyert. Sok más emberhez hasonlóan Milán egyben új lehetőséget is látott a járványhelyzetben. Már régóta volt egy hétvégi háza Vérteskozmán, adva volt tehát az alkalom, hogy kivonuljon a városból, és több időt töltsön a természet közelségében. Miközben továbbra is felügyelte grafikai tartalomgyártással foglalkozó reklámügynökségét, folyamatosan rakta rendbe műemléki védettségű házát, amit még a mai napig újítgat. Ekkor toppant be életébe – jobban mondva az udvarába – Roxy, akit innentől kezdve folyamatosan figyelt. Érezte, hogy ez valami nagy dolog kezdete, úgyhogy teljes odaadással vetette

bele magát az új feladatba, ugyanis Milán semmit sem csinál fél gőzzel. Innentől az éjszakákat Roxyval töltötte, hónapokig követte a mozgását az udvarban, közben étellel és türelemmel igyekezett szelídíteni rajta, de csak épp annyira, hogy természetes viselkedését megörökíthesse. Milán rókás képeit világszerte imádják az emberek, de korábbi munkái is komoly figyelmet kaptak. Hogy mi lehet sikerének titka? Ezt szerettük volna megtudni a vele készült beszélgetésünkben.

A rókák urbanizációja ma már köztudott, számos kép született a városokban és a házak kertjében lófráló rókákról, sőt, akár Budapest forgalmas utcáin is összefuthatunk velük, magam is láttam már rókát a Széll Kálmán téren átszaladni. Roxy angliai rokonaival pedig már fotós pályázatokon is találkozhattunk, ugyanis ott igen nagy számban vannak jelen egyes településeken. Amikor belevágtál a rókás projektbe, mi volt az, amivel úgy érezted, hogy valami mást fogsz tudni mutatni az addigi rókás fotókhoz képest? Hosszú órákat töltöttem Roxyra várva, ugyanis megfigyeltem, hogy ciklikusan, másfél óránként tér vissza az udvarba. Ezalatt pedig néztem más fotósok oldalait, hogy ki milyet fotózott már. Nem láttam olyat, ami jól kigondolt kompozícióban és humán környezetben készült, és szépen lett volna bevilágítva. Az elején a

A 180 éves műemlék ház egész udvara Roxy játszótere lett. Minden tárgyat megszaglászott, amire lehetett, felugrott. Itt épp a tornác padján pózol az előre beállított fényekben

A kis Kolbász, Roxy egyik kölyke kukucskál be az ablakon. Még nincs három hónapos, de már önállóan mászkál, ismerkedik a környékkel, mindent megvizsgál az udvarban

Míg Milán éjjelente kis hercegként várta rókáját, sokat olvasott a rókák viselkedéséről. Egy vadászenciklopédia írta le, hogy a nőstény róka az ellés előtti napokban kitépi a szőrt a hasáról, hogy a kicsik könnyebben hozzáférjenek a csecshez szoptatáskor, és az odút is ezzel a szőrrel béleli ki. Így amikor Roxy lapos pocakkal jelent meg az udvarban, épített egy nagy üvegasztalt, és arra tett ki neki csalifalatokat. Végül öt nap után fel is ugrott rá, és elkészült a kép Roxy csupasz hasáról

küszöbről próbáltam teleobjektíves képeket készíteni, de hamar rájöttem, hogy ez kudarc lesz, mert sötétben egyrészt nem lehet jól élességet állítani, másrészt így a környezet se volt szép. Ezért megfordítottam a dolgot: kigondoltam egy jelenetet, és azt világítottam be, majd távkioldóval vagy mozgásérzékelő segítségével fényképeztem. Amikor Roxy elment, kimentem megnézni, mit sikerült fotózni, aztán állítottam a fényképezőgépen és a fényeken, majd visszahúzódtam a házba, és imádkoztam, hogy jöjjön, és sétáljon be a kigondolt jelenetbe. Persze nagyon sokat próbálgattam, hogy a megfelelő világítást kapja az adott jelenet, amiben egy Roxy méretű plüssfóka volt a segítségemre. Szerintem ezeknek a képeknek ez a különlegessége: hogy megfordítottam a folyamatot, és ettől lett ilyen stúdiószerű vagy filmes hatása az egésznek.

Bár előre elgondolt, precízen beállított képek ezek, mégsem tűnnek művinek, hanem valóságos hatást keltenek.

Valóban, és erre törekedtem is. Van egy szabály, amikor fénnyel világítunk, hogy ezt úgy kell tenni, hogy ne vegyék észre, hogy az fénnyel van megvilágítva. Fontos, hogy ne legyen tolakodó a fényforrás, és akkor lesz hiteles a végeredmény.

Ezek szerint a fények beállítása és az eszközök kezelése okozta a legnagyobb nehézséget a fotózásnál? Több mint húsz éve fotózom, és ilyenkor azt gondolja az ember magáról, hogy sok mindent látott már, de amikor elkezdtem fotózni Roxyt, azért beláttam, hogy ide egy alapszett nem lesz elég. Szükségem volt két-három vakura, rádiós kioldókra, mozgásérzékelőkre, és mivel

Roxy hózáporban sétál egy faágon. A fotózás előtt Milán műholdképen figyelte a felhők mozgását, és imádkozott, hogy a róka pont a hózápor idején érkezzen. Szerencsére menetrend szerint jött, majd amikor az ellenfényt adó vaku elé lépett, Milán koppintott egyet az ablak túloldaláról. A zajra Roxy felemelte a fejét, Milán pedig ebben pillanatban távkioldó segítségével kattintotta el a fényképezőgépet ezeknek a kezelése már egy más szint, ezért sokat kellett tanulnom, próbálkoznom és gyakorolnom. Valóban, technikailag ez nekem óriási kihívás volt, és eltelt pár hét, mire rájöttem, hogyan is kell csinálni. De nagyon sokat fejlődtem. Az első év után azt gondoltam, hogy nem fogom folytatni, de tavaly tavasszal is rendszeresen jött Roxy, sőt a kölykei is megjelentek az udvarban, így ismét belevágtam. A legnagyobb fejlődést talán ezeknél a képeknél látom, mert sokkal felszabadultabban készítettem őket, sokkal rutinosabban raktam ki a fényeket. Így a tavalyi év képei még természetesebbek.

A vaku villanásai nem zavarták a rókát? Egyáltalán nem, de amikor sorozatképet csináltam, az első pár kattintásnál felfigyelt. A mozgásra, szagokra, hangokra érzékenyebb a róka, de mivel a kamera nem mozog, nincs szaga, nem érezte veszélyesnek, így ment tovább. Teljes sötétségben az állandó vakuzás fárasztó lehet az emberi szemnek, de én arra jöttem rá, hogy a

rókák ezt másképp érzékelhetik, hiszen ők sötétben is jól látnak. Vadkamera használata során vettem észre, hogy amikor felkapcsolódik az infravörös fény, amit mi nem látunk, azt a róka észreveszi. Ha pedig infravörösben lát, akkor a vaku nem feltétlenül zavarja. Szerintem ez olyan lehet neki, mintha minket napsütésben vakuznának, amit lehet, észre se vennénk.

A rókákról igen szélsőséges elképzelések léteznek: valaki cuki meseszereplőknek látja őket, mások igazi kis kártevőknek, a tyúkólak rémeinek. A városiak pedig gyakran félnek tőlük. Neked milyen kép élt a fejedben a rókákról, és a fotózás során ez hogyan változott? Nem volt különösebb elképzelésem róluk, csak annyi volt bennem, hogy de jó volna látni rókát, mert olyan kedvesek, aranyosak. Amikor először láttam az ablakból Roxyt, elképesztően felemelő érzés volt. Elsősorban az, hogy megfigyelhettem egy vadállat természetes mozgását a saját környezetemben. Aztán ahogy elkezdtem

A házhoz egy 1932-ben épült istálló is tartozik, ahol sok az egér. Milán éjjelente nyitva hagyta az ajtót, amit hamar felfedeztek a rókák. Csupán pár nap kellett hozzá, és már be is merészkedtek az istállóba, amit két hét után teljesen birtokba vettek. A képen Roxy az elhagyatott istállóban egy tuskón pózolva figyeli a vaku villanását Roxy fácáncsibét zsákmányol a négy hónapos, nagy étvágyú kölykeinek

Az egyik szomszéd félti a gondosan rendbe rakott kertjét az éjjel ott mászkáló állatoktól, így egy erős rönkkerítést épített. Roxy természetesen ezt a kerítést is „felavatta”

foglalkozni velük, másoktól jöttek a sztereotípiák is, hogy azért jönnek be az udvarokba, mert veszettek, és hogy biztosan betegséget hordoznak. Persze ez nem igaz, csupán alkalmazkodnak a körülményekhez, és élelem után kutatnak. A tyúkólakat sem azért látogatja a róka, mert ki akar szúrni az emberrel, hanem mert tökéletes anyaként mindent megtesz, hogy minél több táplálékot vigyen a kölykeinek. Ugyanakkor azt nem veszik észre ezek az emberek, hogy a róka hasznos is, hiszen rengeteg pockot, vakondot, egeret is megfog a ház körül, sőt, ha megjelölt egy helyet, akkor a nyest oda már vissza se megy. A faluban két-három háznál vadkamerákkal követjük a rókákat, és figyeljük, milyen családi viszonyok alakul-

nak ki köztük. A „ravasz róka” sztereotípiája is megdőlt bennem, inkább azt mondanám, hogy sokkal okosabb, mint a többi vadállat. Például egy szarvas vagy egy vaddisznó nagyon megijed a fényképezőgép kattanásától, és messzire szalad. A róka is elugrik, de aztán beáll egy bokor vagy fa mögé, onnan figyel, és amikor látja, hogy nem történik semmi, nincs veszély, akkor lassan visszasomfordál. Tehát a róka kevésbé ösztönös ezen a téren, hiszen az intelligenciájával képes legyőzni a félelmét egy falat érdekében.

Érződik, hogy fontos számodra a természet. Honnan jön neked az, hogy szereted megfigyelni, és szeretsz elmerülni benne?

Egy napraforgót nassoló egeret zavart meg épp Roxy, amikor belépett az istálló ajtaján. Kíváncsian szimatol körbe, hogy ezúttal vajon még mit talál a rókák éléskamrájában

A vajdasági Szenttamásban (Srbobran) nőttem fel, édesanyám magyar, apukám szerb. Suli után mindig kimentünk a barátaimmal a folyó partjára vagy a közeli mocsarak szélére, és természetes környezetben játszottunk, így elég természetközeli életet éltem akkor. Amikor már Budapesten laktam, a vonzalom maradt, de inkább a feltöltődés miatt jártam ki a természetbe.

Miért és mikor jöttél át Magyarországra?

A délszláv háború vége felé, de nem a háború vagy a besorozás elől menekültem el, hanem a gazdasági ellehetetlenülés miatt. 19-20 évesen már grafikákat készítettem, terveztem, és volt egy kis nyomdám otthon. Mivel nálunk szinte mindenből hiány volt a boltokban, nem csak élelmiszerből, ezért átjártam Szegedre, hogy megvegyem a munkámhoz szükséges dolgokat, például tust, papírokat és celluxot. Kezdetben csak egy-két napot töltöttem ott, majd ötöt-hetet, és végül itt maradtam Magyarországon.

És mikor kezdtél el fotózni?

Anyukámnak volt egy Zorki-6 típusú fényképezőgépe, amit tizenévesen néha kiloptam a titkos fiókból, és azzal próbálkoztam. Később pedig, amikor már grafikusnak tanultam, a fényképezőgép használata egy alapdolog volt. Az elején családi eseményeket fotóztam, majd amikor egy természetfotós kiállításán voltam, azt éreztem, én is tudok ilyet csinálni, és ezt hangosan ki is mondtam. A kiállítást Kalotás Zsolt nyitotta meg, aki meghallotta ezt, és javasolta, hogy küldjek be képeket Az év természetfotósa pályázatra, aminek egy hét múlva volt a beadása. Több éjszakát válogattam a képeket, és be is küldtem párat, amiket csak úgy turistaként készítettem, és egy kép végül felkerült a falra.

Ekkor gondoltam először arra, hogy van potenciál abban, hogy ezzel foglalkozzak.

A komoly elhatározás pedig az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozáskor született meg bennem. Nagyon szerettem volna megörökíteni, és sokat készültem rá technikailag is. Nem mondom, hogy a világ legjobb képei születtek, de nekem az akkor egy meghatározó élmény volt, szinte már spirituális érzés fogott el. Innentől tudtam, hogy mélyebben, komolyabban szeretnék a fotózással foglalkozni. 2003-ban készítettem el részleges napfogyatkozásos képemet a pusztában, amellyel megnyertem a fődíjat a National Geographic pályázatán. A díj az volt, hogy kimehettem Washingtonba, ahol találkozhattam a szerkesztőkkel, hogy a portfóliómat megtekintsék. Titkon azt reméltem, hogy ha meglátják majd a képeimet, hasra esnek tőlük, de persze nem így történt. Ekkor kaptam meg azt az amerikai zsurnalisztikai tanítást, hogy nem elég csupán jó képet készíteni, előbb ki kell találni, mit akarok mondani, és ehhez kell a megfelelő képeket a megfelelő technikával megalkotni. Kezdtem érteni, hogy ha fejlődni akarok, akkor ebbe az irányba kell elindulnom. Ha egy képnek van története, az emocionálisan fogja meg az embereket, és nagyobb hatása lesz. Ha nincs, akkor pusztán egy szép képet látsz, amit holnap elfelejtesz. Persze kellenek a szép képek is, de maradandóak azok lesznek, amelyek mondanak is valamit.

És a mai napig ezzel a szemlélettel fotózol. Igen, és ezt fejlesztem, például kombinálom a művészi absztraktot a zsurnalisztikával vagy épp a természettudományos megközelítéssel. Sokrétű dolgot próbálok alkotni.

A 2003-as részleges napfogyatkozást Milán a Hortobágyon képzelte el, de végül Apajpusztán készült el a sorsdöntő fotó Roxy a mohával fedett hársfa törzsének villás elágazásából figyeli a ház udvarának eseményeit

A Water.Shapes.Earth projekted is ilyen, amelyhez drónnal fotóztad Európa tájait még a járvány előtt. Elképesztően izgalmas formavilágú képek születtek, némelyik olyan, mintha nem is a Földön járnánk. Persze a fotók mögöttes tartalma itt is nagyon meghatározó, hiszen a víz fontosságára, a földfelszínt formáló hatására szeretted volna felhívni a figyelmet, és hogy miként változik a víz jelenléte és minősége az emberi tevékenység következtében. Ennél a projektnél mi volt a kezdeti szikra?

A drón egy nagyon izgalmas dolog volt számomra, berántja az embert a jelenbe, mellette játékosság is van benne, a gyermeket ébresztette fel bennem. Miközben a „kötelező”, mások által is megfotózott témákon gyakoroltam, folyamatosan kerestem valami mást. Épp egy kiállításom miatt voltam Olaszországban, ahol Monfalcone városa mellett, az Isonzó folyó torkolatánál repültem fel a drónnal. Amit ott láttam a levegőből, az valami elképesztően gyönyörű volt. Nem tudtam eldönteni, hogy amit látok, az egy mocsár vagy az ár-apály által rajzolt alakzatok. Olyanok voltak a látott formák, mint a szemfenékről készült mikrobiológiai fotók vagy valamilyen idegen lény csápjai. Majd amikor megfordultam a szárazföld felé, láttam a szőlővel beültetett hatalmas területeket, ahol ötven-száz éve még ugyanolyan mocsaras rész volt. Ekkor átfutott rajtam a gondolat, hogy milyen álszent dolog az, hogy védjük a természetet, közben meg beszántjuk, mérgezzük, szennyezzük a Földet a profitszerzés céljából. Imádok tükröt tartani az embereknek, az emberi hülyeségnek. Éreztem, hogy ezt a témát szeretném feldolgozni, a drón perspektívája pedig tökéletesen megfelelt ehhez. Megnéztem, honnan jön és hová tart a víz, és a két pont között mi történik vele. És persze mindenhol ott van az emberi tevékenység nyoma, láttam, hogyan szűkül be a víz „élettere”. Meg akartam mutatni az embereknek, hogy „nézzétek, ötven éve még volt ott víz, most meg már nincs, és erről mi tehetünk”.

Érzelmileg mennyire viselt meg ez, miközben fotóztad ezeket a gyönyörű formákat?

Kettős érzés volt bennem, mert egyrészt szerettem volna másoknak is megmutatni ezeket a különleges formákat és színeket, de mögötte végig ott volt a fejemben, hogy milyen ostobák vagyunk, hogy milyen szinten vernek át minket. Az emberek nem látják, hogy a gát mögött mi

A Water.Shapes.Earth projektet inspiráló helyszín egyik képe, izgalmas formák az Isonzó folyó torkolatánál

van, hogy mekkora például egy zagytározó, és hogy az mit csinál a vizeinkkel. Csak azt látjuk, amikor ugyanennek a tulajdonosa ültet száz fát, hogy az milyen jó. Vagy amikor már nem is az igény motiválja ezeket a természetre káros emberi tevékenységeket, hanem a profitszerzés és pusztán csak a növekedés. És ez fog minket a sírba vinni.

Mindig agyalsz valamin, és rengeteg energiát fektetsz az épp aktuális projektjeidbe. Honnan ez a hév? Gondolkoztam már ezen, és leginkább az hajt, hogy maradandót, egyedit és különlegeset alkossak. Abban a pillanatban, amikor megérzem egy témán, hogy az érdekes, és érdemes vele foglalkozni, teljes energiával vetem bele magam, mert maximalista vagyok. Nem tudok megelégedni addig, amíg nem sikerül az, amit elképzeltem. Persze jó érzés pályázatokat nyerni, de elsősorban nem a díj motivál, az csak egy eszköz nekem arra, hogy a képeim éljenek, és másokhoz is eljusson az, amit mutatni szeretnék nekik.

Van már valami új fotós projekt a fejedben? Igen. A rókán kitanultam az éjszakai világítást, és maradok ezen a vonalon. Meg a környéken is, de a kerítésen kívül. Szeretnék éjszakai, kameracsapdás képeket készíteni szarvasokról, őzekről, muflonokról, az erdő állatairól. Jól

ismerem a környéket, így szép hátterű, szépen bevilágított képeket fogok tudni készíteni a Vértes éjjeli élővilágáról.

A rókás sorozatoddal is tükröt mutattál az embereknek, és talán sikerül végre leszámolni néhány, a rókákkal kapcsolatos sztereotípiával is. A képeidet látva az emberek jobban megérthetik a rókák viselkedését, az urbanizációs folyamatot, és rájöhetnek, hogy igazából egy szerethető állat. Neked mit adott a Roxyval való kapcsolat?

Ahogy teltek a hónapok, és figyeltem Roxyt, azt éreztem, hogy elkezdtem függeni tőle. Pedig ő semmi mást nem csinált, csak járta a szokásos köreit, és nem miattam jött. Miközben én kissé a rabja lettem, egyúttal rajta keresztül megismerhettem a teljes függetlenséget is.

Most mi a helyzet Roxyval?

Egy ideje már nem láttam. Sajnos nagy a valószínűsége, hogy elkóborolt egy másik völgybe, ahol lelőhették, vagy

fesztivál

Milán a munkája és a vérteskozmai ház felújítása mellett, a fotós projektek farvizén elindította a FotoKozma kezdeményezést is. Azt látta ugyanis, hogy Vérteskozma környéke tele van gyönyörű természeti értékekkel és számos túraútvonallal is, viszont a környékbeli települések kulturális élete már nem mondható ennyire pezsgőnek. Ahogy járta Európát, szinte minden országban találkozott valamilyen kültéri fotós fesztivállal. A csendes vérteskozmai éjszakák során azon gondolkodott, hogy itthon is lehetne egy ilyet szervezni. A gondolatból pedig valóság lett, létrejött a FotoKozma fesztivál, és 2022 őszén 12 kisebb kiállítás valósult meg a Vértes településein. „A fesztivál olyan projekteknek szeretne helyet adni, ahol a fókusz az ember és a természet kapcsolatán van. Célja, hogy a régióban létrejöjjön egy fotográfiai kultúrsziget, hogy az emberek közelebb kerüljenek a természethez, teret adjon a fotográfusoknak, hogy olyan projekteket mutassanak be, amelyekkel felhívják a figyelmet a környezetünkre és a fenntarthatóság fontosságára.” Milán hisz benne, hogy a FotoKozma nemzetközivé válhat, és akár öt-hét év múlva Európa egyik ismert fesztiválja lesz.

A télen fagyos földben Roxy nem tudott turkálni, így a talicskára összegyűjtött gallyak alatt kezdett kaparni, ám a jelenet nem ide lett beállítva. Alkalmazkodva a rókához, Milán áthelyezte a kamerát és a vakukat a képhez, Roxyval pedig egy áprilisi hózápor is érkezett

Milán szomszédja, Enikő vette észre, hogy Roxy rendszeresen ellenőrzi a madáretetőt. Kiderült, hogy a róka a madaraknak kirakott faggyús eleséget próbálja összeszedni

FotoKozma

Vérteskozmán már senki nem tart tyúkokat, kacsákat és egyéb baromfiféléket. De egy okos rókát nem érdekli, hogy mi van, vagy mi nincs, mert mindig talál magának valamit, amit rabolhat az éhes kölyköknek. Roxy most tojást talált, mert az „okos városi” nem a hűtőbe tette, hanem csak kint hagyta a fészerben. A tojást gondos anyaként a kölykének viszi, mert a gyerek a legfontosabb, még a rókáknál is

ehetett akár valami nagyon romlottat is, esetleg valaki mérgezett tojást rakott ki, és abban pusztult el. De ezek csak feltételezések, igazából bármi más is lehet.

Sok időt töltöttél vele, és ahogy mondtad, elkezdtél kötődni hozzá, így nyilván érzékenyen érint ez. Rossz érzés, de erre azt mondom, hogy volt viszont két szép évünk. Két-három róka most is bejár, és van egy újabb is, ami nagyon hasonlít Roxyra. Lehetséges, hogy az egyik kölyke. Nincs a fülén az a heg, ami Roxyn, ezért biztos nem ő az, és félénkebb is nála. Nemrég kiléptem az ajtón, és pont ott volt, gyorsan bebújt egy fa mögé, és onnan lesett. Én meg elkezdtem beszélni hozzá. Igazából vele is lehetne kezdeni valamit, ha kicsit szoktatnám a helyhez.

Roxy egy éjjel általában öt alkalommal jelent meg, a harmadik alkalom során pedig ivott is, vélhetően addigra már annyit evett a környező házaknál, hogy megszomjazott

Akkor mégiscsak lesz harmadik sorozat? Ki tudja? Lehet… 

…melyik volt az első természetvédelmi terület Magyarországon?

A debreceni Nagyerdő, ahol különleges, védett növények és állatok élnek. A terület az itt található idős, 100-120 éves fákról kapta a nevét. A 18. században parkká avanzsált, 1939 óta pedig védett természeti terület. Az 1092 hektáros Nagyerdő Debrecen belterületén található, a város északi részén. Tanösvények, botanikus kert, sportcentrum, csónakázótó, vidámpark, játszótér, strand és élményfürdő, illetve gyógyfürdő is található benne. Területén 700-800 növényfaj él az égszínkék csillagvirágtól a bogláros szellőrózsáig és a kocsányos tölgyekig. Ami az állatokat illeti, 2 fokozottan védett

Vácrátóton, amit a Jelvényvadász rovatunkban bemutatott Pest Megyei Piros is érint. A Nemzeti Botanikus Kertről van szó, ahol 27 hektáron 13 000 növényfajt és -fajtát mutatnak be, különféle gyűjteményekbe rendezve. A dendrológiai gyűjtemény a kert nagy részét elfoglalja, 3300 cserjével, fafajjal és -fajtával. 3000 évelő és sziklakerti növényt láthatunk a kertben, a rendszertani gyűjtemény pedig közel 2500 fajt foglal magában. Az üvegházban szintén közel 3000 fajt, fajtát lehet megcsodálni, többek között pozsgásokat, orchideákat és pálmákat. A kert legmagasabb fája a 40 méteres numídiai jegenyefenyő a bejárattól nem messze található. Bár korábban is volt itt egy tájképi kert, a terület Vigyázó Sándornak köszönheti valódi felvirágzását a 19. században.

…mi volt a fokgazdálkodás?

A hazai folyószabályozásokig alföldjeink jelentős része tartozott az árterekhez, a mai ország területének mintegy egynegyede. A magasabb, még a legnagyobb árvizek által sem érintett térszíneken telepedett meg az ember, illetve művelte földjeit, a hosszabb-rövidebb ideig víz alatt álló ártereken pedig egy természetközeli és meglehetősen komplex megoldással élt együtt a folyókkal. Ez volt az ún. fokgazdálkodás: az árvíz elrekesztése a folyó által épített természetes folyóhátak átvágásával (ezek voltak a fokok) és az elhagyott folyómedrek feltöltésével. Azaz az árhullámmal érkező víztöbbletet, illetve annak egy részét szétterítették az ártéren. A hagyományos fokgazdálkodás elhúzódó hanyatlása a török hódoltság idején kezdődött, hiszen a fokok kezelését szakszerűen végző helyi lakosság elvándorolt, vagy rosszabb esetben elpusztult, a jól működő rendszer pedig gyorsan tönkrement.

…hol található az ország leggazdagabb botanikai gyűjteménye?

és 49 védett gerinces, emellett 39 védett gerinctelen faj találta meg itt az otthonát. Többek között harkályfélék, csuszka, ökörszem, őzek, borzok és vaddisznók is élnek itt.

Fotó: Farkas Péter

Fotó: Adobe Stock

Fotó: Adobe Stock

…hogy a hollókői várat tanösvényen is felfedezheted?

Méghozzá kapásból kettőn, amelyek az 1977 óta védett Hollókői Tájvédelmi Körzetet mutatják be a palóc táj természeti és kulturális örökségével a középpontban. A Vártúra tanösvény nagyjából egy kilométeres, és a vár alatti parkolóból a várig, onnan pedig lefelé, az Ófaluig vezet. Közben andezitsziklán lépkedünk, ami az egykori vulkáni működés mementója. A parkolóban választhatjuk a Holló tanösvényt is, ami már nagyobb betekintést nyújt Hollókő kultúrtájába: a 4,4 km-es, 14 állomásos ösvény a Vár-hegyen és az itt található hagyásfás legelőn vezet, és keresztezi a Vártúra tanösvényt. Ha nemcsak a középkori épületet szeretnéd megnézni, de kalandoznál még Hollókőn és környezetében, akkor a településről elnevezett és a 2015-ben átadott Kertek-alja tanösvényt ajánljuk figyelmedbe.

…mely folyóinkon élnek hódok?

Tulajdonképpen mindegyiken, nem csak a Vízitúra rovatunkban szereplő Ipolyon. Szerencsétlen párákkal valahogy nem tudunk dűlőre jutni: nagyjából száz évvel ezelőttig előszeretettel fogyasztottuk a húsát, de a bundája és a pézsmája is kelendő volt. Ennek köszönhetően az eurázsiai hód majdnem kipusztult a kontinensen, ezért visszatelepítési programok indultak, többek között Magyarországon is. Mára nincs olyan szeglete Európának, ahol ne fordulna elő a hód. Az ökoszisztéma szempontjából hasznos állat, de károkozásának témája lépten-nyomon előkerül, hiszen folyamatosan dézsmálja a fákat, bár többnyire a vízpart közelében. Magyarországon 2017-ben került előtérbe a hódhelyzet, és 2022-ben az egyébként védett állat kilőhetővé

TUDTAD,

…mikor koslatnak a

rókák?

A rókák az év nagy részében magányosan élnek, és territóriumtartók, de amikor beindulnak a szaporodási ösztönök, nagy területeket is képesek bejárni, hogy párra leljenek. Január–februártól egészen tavaszig is eltarthat a koslatásuk, azaz a párzási idejük, ilyenkor hallhatjuk szürkületkor, este, de akár hajnalban is a jellegzetes, visító ugatásszerű hangjukat. Mivel a szaporodási időszakuk hosszan elhúzódik, kölyköket március végétől, április elejétől akár nyár közepéig, sőt végéig is láthatunk.  Születésük után 4–6 hónappal a kicsik leválnak anyjukról, jobban mondva, az anya kergeti el őket, miután a kis rókák közötti harcok bedurvulnak. Ekkor elérkezik az idő, hogy saját útjukat járják, és szerezzenek egy saját territóriumot, ahol egyedül vannak egészen a következő koslatás időszakáig.

vált. Ehhez és a hódgátak elbontásához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. A hódállományt jelenleg október 1. és március 31. között lehet gyéríteni.

Fotó: Adobe Stock Fotó: Farkas Péter

Fotó: Adobe Stock

Mesélő házak, beszédes utcák

Írta: Tóth Judit Fotók: Pálvölgyi Krisztina

hogy kiléptünk a Nagyállomás kapuján, nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy merre is menjünk. Ha az ember elindul egyenesen, toronyiránt, követve a villamossíneket, előbb-utóbb beér a város központjába. Ez persze inkább utóbb lesz, mert annyi a látnivaló a Piac utcán, Debrecen főutcáján, ahol egymást érik az érdekesebbnél érdekesebb épületek. Hogy a Piac utca honnan kapta a nevét, azt nem nehéz kitalálni: a 16. századtól háromszáz éven át a Nagytemplom előtt tartották a híres debreceni vásárokat.

Zsúpfedeles házak, emeletes paloták

Debrecen városközpontja három Árpád-kori település – Szentlászlófalva, Mesterfalva és Debrecenfalva – összeolvadásából alakult ki a 14. századra. „Micsoda körülményeknek köszönheti Debrecen létrejöttét, azt nem tudom, de azt sem fejthetem meg, mi bírhatott rá harmincezer

A Petőfi tér 1948-ban. Háttérben az 1962-ben lebontott zsinagóga Fotó: Fortepan / Bojár Sándor

embert, hogy olyan vidéket válasszon magának lakóhelyéül, ahol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs…” – ezeket a nem éppen hízelgő szavakat Robert Townson angol utazó írta, aki 1793-ban mintegy fél éven át járta Magyarországot, és élményeiről 1797-ben jelent meg egy könyve. Townson egy nagy falunak látta az ország akkori legnépesebb városát, ahol szinte minden háznak zsúpfedeles teteje és puszta földpadlója volt, az utcák útburkolat nélküliek, de a legforgalmasabbakon gerendákat fektettek le, hogy a gyalogosok a nyakig érő sárban is közlekedhessenek valahogy. Ha Townson később, a 19–20. század fordulóján járt volna erre, már a város egy egészen más arcát látta volna. Akkoriban ugyanis nagyszabású építkezési hullám zajlott, ekkor nyerte el mai arculatát a Piac utca is, ahol egyre-másra épültek a többemeletes paloták. Ha végigsétálunk Debrecen leghíresebb utcáján, képet kaphatunk a korszak építészetéről.

Egyik oldal, másik oldal

A Piac utca, a híres debreceni vásárok helyszíne 1890-1900 között

Fotó: Library of Congress, Prints & Photographs Division, LC-DIGppmsc-09480

Ha a Nagyállomásról elindulunk a belváros felé, először a Petőfi Sándorról elnevezett téren haladunk át. A költő 1843–44 hideg telén itt, egy azóta lebontott házban, egy színházi jegyszedő lakásában élt. A téren ma jobbára kockaházak sorakoznak, de ha megnézzük a régi képeket, hajdan teljesen más volt itt minden. A téren állt – több impozáns épület mellett – a város akkori legnagyobb zsinagógája is.

A hatalmas, kupolás épület a második világháború idején megsérült, a felújítás során pedig kigyulladt, majd évekig üresen állt, végül 1962-ben a lebontása mellett döntöttek.

Piac utcai sétánk során ide-oda cikáztunk egyik oldalról a másikra, majd vissza, és újra át, mert az érdekes épületek hol az egyik oldalon, hol a másikon vannak. De ez jó is, mert így távolról is megnézhetjük az épületeket és közelről is megszemlélhetjük a részleteket.

Az összes épületet nem tudjuk most bemutatni, inkább csak szemezgetünk a látnivalók közül. Itt van például a Piac utca 58. számú ház, amelynek falán egy emléktábla látható. Az épület helyén álló házban élt ugyanis Fazekas Mihály, a Lúdas Matyi szerzője. A dombormű öt részlete a Lúdas Matyi jeleneteit ábrázolja, egy pedig Fazekas Mihály és Csokonai Vitéz Mihály barátságának állít emléket. Az emléktáblát egyébként Tóth Árpád költő édesapja, Tóth András készítette.

Nem messze innen áll a Megyeháza, amit az ország egyik legszebb szecessziós épületének tartanak. Az egykori Hajdú vármegye háza – Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei szerint – 1911–12-ben épült. Ezen a telken sokáig Debrecen első vendégfogadója, a Fejérló Szálló működött. Eddig terjedt a történelmi belváros, itt ért véget a Nagytemplomtól induló, több száz méteres fahíd, amelyen nagy sár idején

Csekovszky Árpád

A kereskedelem szimbóluma című alkotása a Piac utcán, mellette Fazekas Mihály emléktáblája

közlekedtek. A fahidat 1824-ben bontották el, amikor csatornázták a főutcát.

Régimódi történet

A híres Lábasházban –amit 1789-ben vásárolt meg Szabó Magda ükapja – ma étterem működik

Újra átkelünk a túloldalra, a Piac utca 39. szám alatti Rickl-házhoz. A telket, valamint a korábban itt álló házat és boltot 1789-ben vásárolta meg a kereskedő Rickl József Antal, aki állítólag azért döntött a vétel mellett, mert azt akarta, hogy a hosszú utcának pont a közepén legyen az üzlete. Ő építtette a belső udvaron álló Lábasház legrégebbi részét, de az utcafronti ház csak később, az 1820-as években épült fel. Rickl József Antal Szabó Magda írónő ükapja volt, és a ház a Régimódi történet című családregény egyik fontos helyszíne.

„Holtig haza” – így nevezte Szabó Magda szeretett városát, amely nagy tisztelettel és büszkeséggel ápolja az írónő emlékét. Születésének századik évfordulóján szobrot is kapott, de nevét viseli egy könyvesbolt is, egykori iskolájának, a Dóczi Leánynevelő Intézetnek az udvarán álló emlékház pedig a város egyik népszerű látnivalója.

A Rickl-ház mellett áll a Csonkatemplom, amelynek tornyán eredetileg hagymaszerű sisak volt. 1907-ben azonban a sisakot megrongálta egy nagy vihar. Megjavították, ám később a szél egészében ledöntötte a toronytetőt. Az építészek belenyugodtak Isten akaratába, és kupola helyett bástyaszerű formát adtak a toronynak. Azóta hívják Csonkatemplomnak.

A hangulatos

Hal köz és az első Takarékpénztár épületének részlete

A Fejérlótól az Aranybikáig

Az Első Takarékpénztár épülete messziről kitűnik rózsaszín falaival. Ennek a helyén nyitotta meg kapuit a nevezetes Fejérló Szálló, miután a régi épületéből megyeháza lett. Ma már nem áll ez az épület. A helyén 1912-re épült fel a város legrégibb pénzintézete, a Debreceni Első Takarékpénztár szecessziós palotája.

A Csonkatemplom nem volt mindig csonka, tornyát eredetileg hagymaszerű sisak zárta

A szomszédban egy újabb emblematikus épület, a klasszicista stílusú régi városháza áll, szemben pedig a gyönyörű ikerbérházak a Simonffy utcában. A századfordulón épült két bérházban nagypolgári lakások és üzletek is voltak, de vívó- és olvasótermet is kialakítottak az épületekben. A Simonffy utca a város egyik leghangulatosabb terére, a Hal közbe vezet. Bár most a téli időszakban üres a tér, a szökőkút is téli álmot alszik, tavasztól őszig igazi pezsgő pontja ez a városnak, kávézókkal, teraszokkal, fényjátékkal. A név pedig onnan ered, hogy itt egykor a város hal- és tejpiaca működött. Ha a környező utcákon sétálunk, két zsinagóga is utunkba akad a Pásti, illetve a Kápolna utcában. A debreceni az ország legnagyobb vidéki zsidó közössége. Az 1902-ben felavatott Pásti utcai zsinagóga teljes restaurálás után 2015-ben nyílt meg, és ma már kulturális-turisztikai központ is, ahol a látogatók megismerhetik a zsidó vallást és hagyományokat, valamint a debreceni zsidóság történetét.

Visszatérve a Piac utcára, máris a város neves szállodája, az Aranybika Szálló előtt találjuk magunkat, ahol számos híresség fordult meg az idők során. Neves vendégei között volt például Bem tábornok, Deák Ferenc,

Gyönyörű ikerbérházak a Simonffy utcában

Vörösmarty Mihály, Széchenyi István, Móricz Zsigmond és Bartók Béla.

Az Aranybika Szálló

A Bika család telkén 1699-ben nyitotta meg kapuit egy kis fogadó, mindössze négy szobával. A vendégkör növekedésével a 18. század végén emeletet húztak az épületre. Az 1800-as évek elején került fel a bikát ábrázoló vascégér a falra, amit később bearanyoztak, és ekkor vette fel a fogadó az Aranybika nevet. A cégér egyébként ma is megvan, a Déri Múzeumban őrzik. A ma látható eklektikus épület 1915-ben készült el az olimpiai bajnok Hajós Alfréd tervei alapján. Az egykori szálló eredeti épülete teljes körű műemléki felújítás előtt áll, a szocializmusban épült új szárnyát pedig elbontják majd.

Életkép valamikor 1890-1906 között

Fotó: Library of Congress, Prints & Photographs Division, LC-DIGppmsca-52645

A Nagytemplomban látható a Vizsolyi Biblia eredeti példánya

Pincétől a padlásig a Református Nagytemplomban

„A második rám hagyott műemlék a Nagytemplom. Ha álmomból riasztanak is, tudom, hányan férnek el az épületben, milyen hosszú, milyen magas, a Nagytemplom adatait is meg kellett tanulnom, mint a saját életemre vonatkozókat... ha észreveszem a Nagytemplom tornyainak rám

szegeződő nagyszemét, kiáltó, dacos száját, szemöldökét, az akantuszlevelek bozontját, elönt valami semmihez sem hasonlító indulat. (…)

Amit érzek, ami áthat, az a biztonság, mert a végtelenség nyugalma sugárzik rám a tümpanon alól, a tudat, hogy a vaskos, egymástól szinte meghökkentően távol eső tornyokra rákönyökölhet akár a világmindenség, tudom, elbírja, annyira el, hogy

erejéből még nekem is jut, másnak is, aki igényli, mindenkinek. (...) [E]z hazánk legnagyobb protestáns egyházi épülete. Ha meglátom, mégsem az jut eszembe róla, hogy kálvinista vagyok, hanem hogy magyar.” Szabó Magda írt így a város legismertebb épületéről, amelynek a helyén már a 12. században is templom állt.

Péchy Mihály építész tervei alapján 1805-ben kezdődtek meg és 1823-ban fejeződtek be a Debreceni Református Nagytemplom építkezési munkái. Alapterületét tekintve ez az ország legnagyobb református temploma, amely közel ezerötszáz fő befogadására képes.

1849 első felében Debrecen az ország ideiglenes fővárosa lett, öt hónapra ide költözött

a kormány, az országgyűlés, és ide hozták a Szent Koronát is. Kossuth Lajos a Nagytemplomban mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. Ezt a neves eseményt idézi meg a földszinti templomtérben látható Kossuth Emlékkiállítás, a mellette látható Gyülekezettörténeti Kiállítás legfontosabb kiállítási tárgya pedig a Vizsolyi Biblia eredeti példánya. A templomban megnézhetünk még egy bibliai makettés festménykiállítást is, és bejárhatjuk szinte az egész hatalmas épületet, a templomtértől egészen a padlásig. Sőt, azon is túl, hisz felmehetünk a nyugati torony kupolájába, illetve a két torony között húzódó panorámajárdára is, hogy a magasból is megcsodáljuk a várost és annak környékét.

A Nagytemplomban tett látogatás részeként remek kilátásban is gyönyörködhetünk

A templom mögött álló emlékoszlop az 1673-ban gályarabságra ítélt református lelkészek és tanítók emlékét őrzi

Városi séta

Cívisházak között

Debrecent előszeretettel emlegetik cívisvárosként. De kik is azok a cívisek? Az alföldi mezővárosok paraszti származású, de már polgári lakosságát hívták így, amelynek jellegzetes lakóházait még ma is megtaláljuk a városban. Sajnos azonban ezeknek a földszintes házaknak a többsége már eltűnt. Harangi Attila építész felmérése alapján mára kevesebb mint 1500 ilyen ház maradt, amelyeknek egyharmada őrizte meg eredeti karakterét. Egységes utcaképek nem nagyon vannak már, de néhány helyen azért megmaradtak olyan utcarészletek, amelyeket érdemes lenne védetté nyilvánítani és megőrizni.

A város első romkocsmáját egy hajdani cívisházban alakították ki

Mi a Nagytemplom közelében található Szentlászlófalva városrészben sétáltunk kicsit, ahol nemcsak szép régi házakat láttunk, de beszédes utcanevekbe is belebotlottunk. Itt van mindjárt

a Szentlászlófalvára bevezető, forgalmas Csapó utca. A város egyik legrégibb utcája a gubacsapókról kapta a nevét, illetve a gyapjúruhákat készítő mesteremberek által a gyapjú fellazítására használt húros, íjas csapóeszközről.

Az Egymalom és a kicsit távolabb fekvő Kétmalom utca az ott működő szárazmalmokról kapták nevüket. Ez utóbbi utcában nőtt fel Térey János író, költő, aki utolsó, befejezetlen művében, a Boldogh-ház, Kétmalom utca – Egy cívis vallomásai című könyvében debreceni gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el.

Árulkodó a közeli Szappanos utca neve is. Az ország első szappanos céhe ugyanis Debrecenben alakult meg 1587-ben. A debreceni szappanfőzők a hortobágyi sziksót használták szappanjaik egyik alapanyagaként. Termékeik világhírűek voltak, vetekedtek a párizsi és a velencei szappanokkal, a 17. században pedig a török szultán adóként is elfogadta a debreceni szappant.

A sötétedés ezen a téli napon is sokkal korábban jött, mint ahogy szerettük volna. A terveink közül nem fért minden bele az időnkbe, így nem is kérdés, hogy vissza kell jönnünk még. Mert Debrecen tele van történetekkel, és minél többet lát a városból az ember, a történetek és a felkeresésre váró érdekes látnivalók száma egyre csak nő. Mintha ez a város soha nem fogyna ki belőlük… 

Szentlászlófalva nevű városrészének utcái még őrzik a hajdani cívis múltat

Hasznos információk

A Debrecenben tett látogatás előtt érdemes körülnézni a visitdebrecen.com oldalon.

A Tourinform Debrecen a Piac utca 20. szám alatt található, a régi városháza épületében.

A Debreceni Református Nagytemplom látogatásával kapcsolatban a www.nagytemplom.hu oldalon található bővebb információ.

A debreceni cívisházakkal kapcsolatban jó szívvel ajánljuk Harangi Attila www.debrecenhazai.hu oldalát.

Debrecen a 19. században

Debrecen

Osztrák csészegomba

A lángszínű tavaszhírnök

Vannak évek, amikor már februárban rábukkanhatunk e havi választottunk kifejlett, pompás megjelenésű – a hazánkban ritkább piros csészegombáéra megtévesztésig hasonlító – termőtesteire, amelyek talajon heverő vagy eltemetett, avarban korhadó ágakon, gallyakon fejlődnek.

Írta:

Atömlősgombák (Ascomycota) törzse csészegombák ( Pezizales ) rendjének Sarcoscyphaceae családjába tartozó, Európa-szerte elterjedt, Észak-Amerikában is előforduló osztrák csészegomba (Sarcoscypha austriaca) egy szaprotróf gombafaj, amely lomberdőkben terem. Eleinte gömbölyded, majd csésze- vagy kehelyszerű, fiatalon kissé behajló, idősen hullámos peremű, általában csoportosan megjelenő termőtestei 1–5 centiméter átmérőjűek. A termőréteget hordozó, sima felszínű belső oldaluk rendszerint skarlátvörös, élénkpiros, külső oldaluk szárazon fehéres, nedvesen narancssárgás színű, szemcsés, neme-

Nagy Loránd István

Fotó: Adobe Stock

zes felszínű. A termőtestek aljához 0,5–3 centiméter hosszú, molyhos felületű, szárazon fehéres tönkrész (nyél) csatlakozik, amely a szubsztrátum szerepét betöltő faanyaghoz (ágakhoz, galylyakhoz) kapcsolódik. Viaszszerű húsa fehéres, vékony és törékeny, illata és íze nem jellegzetes. Elliptikus formájú spórái parányi olajcseppek sokaságát tartalmazzák.

Az osztrák csészegombát csak mikroszkóppal lehet megkülönböztetni a bevezetőben már említett, szintén szaprotróf piros csészegombától (Sarcoscypha coccinea). A legárulkodóbb (a spóráknál és az úgynevezett parafíziseknél, azaz a tömlősgombák aszkuszai között elhelyezkedő, steril, fonálszerű sejteknél megfigyelhető különbségeknél jóval egyértelműbb) határozóbélyegnek a termőtest külső felületét borító szőrök morfológiája tekinthető: az osztrák csészegombánál ezek dugóhúzószerűen csavarodottak, a piros csészegombánál pedig egyenesek vagy enyhén görbültek. 

Státusz

Az osztrák csészegomba (Sarcoscypha austiraca) és az e fajtól csupán mikroszkóppal vizsgálható bélyegek alapján megkülönböztethető piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea) nem élvez természetvédelmi oltalmat hazánkban. Bár mindkettő ehető, egyik sem szerepel a piacon, valamint az egész ország területén árusításra engedélyezett gombafajok jegyzékében, ezért aki szeretné megkóstolni vagy ételek díszítésére felhasználni a csészegombák termőtesteit, annak magának kell (az erdőtörvény erdei haszonvételek gyakorlására vonatkozó előírásait természetesen betartva) begyűjtenie azokat. Mi magunk inkább a fotózást, a „vizuális csészegombaélmények” gyűjtését javasoljuk, ezzel is hozzájárulva e fajok hosszú távú fennmaradásához erdőségeinkben. (Zárójelben megjegyezzük, hogy a szakirodalom álláspontja nem egységes a csészegombák fogyaszthatóságával kapcsolatban: egyes külföldi gombakalauzok az emberi fogyasztásra nem alkalmas fajok közé sorolják e színpompás élőlényeket, ez azonban nem jelenti azt, hogy mérgezéstől kellene tartanunk.)

ött a Cserhát szívében:

világörökségi palóc település, Hollókő húsvét tájékán a legforgalmasabb. Éppen ezért, ha szeretnéd elkerülni a tömeget, és nem kifejezetten az ünnepi kavalkád érdekel, azt javasoljuk, hogy a téli hónapokat válaszd a látogatásra. Ez persze nem jelenti azt, hogy teljesen magányosan fedezheted fel a környéket. Mi egy szeles januári hétköznap délelőtt jártunk a várban, és így is szép számmal akadtak látogatók a közkedvelt helyszínen.

A bevehetetlen vár

Tömegnyomor azonban szerencsére nem volt, ami azért is jó, mert a vár egyes részein kifejezetten kényelmetlennek bizonyult volna, ha kerülgetni kell egymást. Nem véletlenül építették meg így, a cél az volt, hogy feladják a leckét az ostromlóknak, és minél nehezebb legyen bevenni.

Építéséhez az 1260-as években fogtak hozzá IV. Béla rendeletére, okulva a tatárjárás eseményeiből. Egy tornyot emeltek, amit falgyűrűvel vettek körbe, a köztes részt pedig beépítették. Később újabb és újabb részekkel bővült a vár, így minél beljebb haladunk, annál öregebb építőkövek között sétálhatunk.

A várat a tatárjás után emelték kőből, és az évszázadok során sokat bővítgették

Mivel három oldalról is szakadék veszi körbe, az ellenség csak egyetlen irányból tudta támadni, ahol 4-4,5 méteres falat kellett átszakítaniuk hajítógépekkel. Ha sikerrel jártak, egy 8 méter magas szikla várta őket, amit meg kellett volna mászniuk.

Vastag falak, szűk folyosók – nem volt egyszerű dolguk a várat ostromlóknak

A bejárattól felfelé indulva bárki megtapasztalhatja, mennyire nem volt könnyű dolga az ellenségnek: a falakat elhagyva egy szűkülő rész következik farkasveremmel, amelyben kihegyezett karók várták a támadókat. Fentről közben dobálhatták őket kövekkel vagy bármi más holmival, ami éppen kéznél volt, és hasznosnak bizonyult erre a célra. Volt olyan kapu, amit gerendával is eltorlaszoltak, a keskeny folyosóról pedig nincs az a lény, aki akkora lendületet tudott volna venni, hogy bármilyen eszközzel beszakítsa a kaput gerendástul.

A védők tehát nem bízták a véletlenre a dolgot. Az ellenség egyik esélye a kiéheztetés volt; nem véletlen, hogy a várban két nagy pince is található, ahol élelmet és italt (bort) lehetett tárolni. A másik támadási lehetőség a bejárattal szemben található hegy, ahonnan beágyúzhatóvá vált a vár, de ahogy már említettem, a vastag falakat nem két percbe telt átszakítani.

Ki építette ezt a bombabiztos erősséget?

A legenda szerint, és ahogy azt a falu neve is mutatja: a hollók. Történt ugyanis, hogy a környéken élő nagyúrnak nagyon megtetszett

egy helyi lány, annyira, hogy teljesen magáénak akarta tudni, ezért az egyik hegytetőn várat építtetett, és oda záratta szegény teremtést.

A lánynak azonban boszorkány volt a dajkája, aki nem hagyta annyiban a dolgot. Szövetségre lépett az ördögfiókákkal, akik éjszaka

A legutóbbi felújítási munkálatokkal tavaly készültek el, ennek eredményei az új kiállítások

hollóvá változtak, és kövenként elbontották a „börtönt”. A köveket a szomszédos hegytetőn rakták le, így épült meg Hollókő vára.

A valóságban a Kacsics nemzetség Illés ágából származó Péter kezdte építeni, majd fiára, Mikusra hagyta. A környékbeli erősségek mind

Péter utódaihoz tartoztak, Leusták Somoskő, II. Péter Baglyaskő, Mihály pedig Sztrahora várát építette ekkoriban. Tűz- és füstjelek, illetve ágyúlövés segítségével az egymáshoz közeli építmények remekül tudtak kommunikálni egymással, így nagyjából fél nap alatt eljutottak az ország belsejébe a hírek.

Egy ágyúlövés azt jelentette: ellenség közeleg, kettővel azt üzenték, mindenki meneküljön be a várba, a három pedig a falakra irányította a védőket. A véres rozgonyi csata után, 1312-ben Károly Róbert seregei megtámadták a hollókői várat, mivel a Kacsicsok Csák Máté oldalán álltak. Az ostrom sikertelen volt, és bár az uralkodó Szécsényi Tamásnak adományozta a várat, a valóságban még sokáig Csák Máté szövetségesei birtokolták.

A környező hegycsúcsok várai tűz- és füstjelekkel kommunikáltak egymással

Új köntösben, új sisakkal

Később azonban a Kacsicsok több vára is Szécsényi Tamáshoz került, akinek unokája, Frank felvette a Hollókői előnevet, ami azt jelenti, hogy ezt tekintette fő birtokának. Ekkoriban épült ki egy új emelet, ahol lovagtermet, kápolnát és lakószobákat alakítottak ki gótikus

A vár legtöbb kiállítása nem a végvári időszakot idézi, az ugyanis nem volt túl dicsőséges korszak az épület életében

stílusban. A Szécsényiek 1460-ig tulajdonolták a várat, majd a Guthi Országh és a Losonczi családoké lett. Ők reneszánsz stílusban építkeztek tovább.

A törökök ellenállás nélkül vették be az épületet 1552-ben. Először 50 fős őrség lakott benne, később rájöttek, hogy 24 ember is elegendő ide. 1593-ban foglalták vissza, de 1663-ban ismét a törökökhöz került. Újabb felszabadítására csak 1683-ban került sor, amikor Sobieski János lengyel király Bécs után errefelé vette az irányt.

I. Lipót a hollókői várat is pusztulásra ítélte, ám a szabadságharc miatt még egy évtizedig állt. A szatmári béke megkötése után kezdték lerombolni, és hozzá sem nyúltak egészen 1966-ig, amikor régészeti ásatásokba kezdtek. A falakat megerősítették, és elindult a helyreállítás. 1996-ban nyitották meg a nagyközönség előtt. Azóta két nagyobb felújításon esett át, először 2014–15-ben, majd legutóbb tavaly-tavalyelőtt az önkormányzat pályázatának köszönhetően. Ennek keretein belül épült meg a kaputorony és a farkasverem az alsó várban, helyreállították a felső palotarészt, és a torony is új tetőt kapott. Néhány kiállítás már látható, de a jövőben interaktív tárlat kialakítását is tervezik.

Nem a végvári időszakot idézi

A fejlesztések célja az volt, hogy egy olyan időszakot jelenítsenek meg, amely dicsőséges a vár életében, és valami mást tudjanak mu-

A 12. században ehhez hasonló, aprólékosan faragott bútorzatot használtak

tatni, mint az összes többi, hasonló funkcióval bíró épület az országban. Így azonnal elvetették a végvári időszak kidomborítását, amely a hollókői vár életében nem volt kiemelkedő esemény. Ezzel szemben például 13. századi szobabelsőt nem sok várban láthatunk.

Bár ebből a korszakból nagyon kevés bútor maradt fenn, azt tudjuk, hogy szépen faragott berendezési tárgyakat használtak, és most ennek szellemében rendezték be a vár lakószobáját. Sokan nem tudják, de már az 1200-as években is vakolták, meszelték és festették a falakat, vadászjeleneteket, szentek történeteit jelenítették meg rajtuk, fával borították, falikárpitot használtak, a padlótéglából pedig a család címere vagy virágmotívumok domborodtak elő.

Előfordult, hogy tehénhólyagot használtak „ablaküveg” gyanánt

Az ablakban ólomüveg vagy tehénhólyag feszült, a szobából nyíló latrina pedig egy szűk járat végén kapott helyet, ami szintén a védelmet szolgálta, azaz azt, hogy az esetleg itt felkapaszkodó ellenség nehezen tudjon bejutni. A szobákban ilyentájt mindössze 13-14 Celsius-fok lehetett, az ágyban, amit három oldalról körbedeszkáztak, talán néhány fokkal melegebb.

A várban egy 13. századi ebédlőtermet, illetve konyha- és fürdőházat is berendeztek. Az utóbbi megnevezés nem véletlen: amikor a várat lakták, mindig sült vagy főtt itt valami, tehát melegebb is volt, így komfortosabb volt a fürdés. Bár nem tisztálkodtak naponta, hetente, kéthetente valószínűleg sort kerítettek rá, nem úgy, mint tőlünk nyugatabbra, ahol évi egy-két alkalommal csutakolták le magukat az emberek.

Titkos folyosók a föld alatt

A lovagtermet is megtekinthetjük; külön érdekesség, hogy az egyik falban egy első pillantásra egyáltalán nem odaillő, gótikus oszloprészlet található, amit a vár feltárásakor találtak meg. Valószínűleg azért hagyták így az akkori mesterek, mert stabilan állt és nem sok vizet zavart, könnyedén körbe tudták falazni.

Az ebédlő (balra) és egy gótikus oszloprészlet (jobbra), utóbbit befalazták, így őrződött meg az utókornak

A gótikus boltívek akkoriban tűnhettek el, amikor Guthi Országh Mihály nádor lánya, Zsófia volt a vár úrnője, aki – az akkori szokásokkal ellentétben – élete végéig hajadon maradt. Az ő idejében épült át a várkápolna is, amelyet a törökök idején dzsámivá alakítottak. Zsófia szobáját is megjelenítették most, amely a vár egy jól védett helyén lehetett, és jóval barátságosabb volt, mint egy férfi lakosztály, itt ugyanis prémek, falikárpitok, faburkolat fedhette a falakat. A szobában bábukon leshetjük meg a korabeli keleti és nyugati típusú viseleteket.

Korabeli szobabelsőket és viseleteket is megismerhetünk a hollókői várban

Az ötszögletű torony a vár egyik legizgalmasabb része, egyben a legrégebbi is, több mint 750 éves. Vész esetén ide menekülhettek a Kacsicsok: lent az élelmiszert és a hadianyagot tárolták, feljebb vagy tíz ember el tudott feküdni szalmán, kívül, a várfalon pedig az őrség mozgott. Úgy tartják, minden öregtoronyhoz legalább egy föld alatti kijárat is tartozik, itt a monda szerint négy felszín alatti folyosó húzódik, de sajnos még egyet sem találtak meg.

Érdekes, hogy szembeállva a várral, egyáltalán nem tűnik nagynak, ám ha betérünk, hamar elveszíthetjük az irányérzékünket. Aki szívesen veszne el és kóborolna egyet középkori falak között, a zegzugos termekben, kacskaringós folyosókon, szerteágazó lépcsősorokon, az a hollókői várnál keresve sem talál jobbat. Mindenki másnak pedig kötelező látnivaló.

Hasznos információk

Nyitvatartás Mindennap 10.00-tól 15.30-ig Honlap: hollokoivar.hu Belépőjegy Felnőtt: 2500 Ft Diák, nyugdíjas: 1500 Ft Családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 7500 Ft, minden további gyerek: 1000 Ft

A vár legrégebbi része, az ötszögletű torony több mint 750 éves

Téli vízitúra az Ipoly egy Vízitúra

Bár az utóbbi évek enyhébb teleket hoztak, azért egyikünknek sem a vízitúra az első gondolata ebben az időszakban. Pedig egyre népszerűbb határfolyónk télen sem veszít a varázsából. Megpróbáljuk bebizonyítani, hogy a kenuzás az Ipolyon nem kizárólag nyári kaland, és megéri leevezni a Letkéstől Szobig tartó szakaszt, mert a hidegebb idő ellenére is élményekben gazdag, izgalmas és látványos útvonal vár ránk.

telet sokan nem szeretik. Hideg van, hamar sötétedik, és a szürke, ködös, nyirkos idő a legtöbb embert eltántorítja a természetjárástól. És ami a legjobb lenne benne: a puha, ropogós hó, a téli csodavilág – na, abból az elmúlt években sajnos vajmi keveset kaptunk Magyarországon.

Ha a téli túrázást kiterjesztjük a vízre, első hallásra akár extrém sportnak is tűnhet, ami részben igaz, hiszen van benne kockázat: nem elég a fogvacogtató zimankó, és hogy gyorsan leszáll az est sötétje, de egy esetleges

Írta: Joó A nnamária Fotók: Sztankó Bálint

ik legszebb szakaszán

Bár szokatlan az időpont, télen is jó evezni az Ipolyon, főként, ha mindehhez szikrázó napsütés társul

borulás még megfelelő öltözetben és vízálló ruhában is több mint kellemetlen. Ezért az ilyen túrákra kellő vízi jártassággal és evezős tapasztalattal rendelkező vízitúra-vezetővel induljon el bárki.

Ezek után fel is tehetjük magunknak a kérdést: tényleg, mi a jó abban, hogy a 2-3 °C-os folyóban evezünk, miközben a levegő maximum-hőmérséklete is alig több 5-8 °C-nál? A téli vízitúrázás kicsit olyan, mint Vivaldi A négy évszakának Tél hegedűversenye. Ott van benne a hideg, a szél és a didergés, de megvannak a maga szépségei is: a kopár táj végtelen csendje és nyugalma… De ne szaladjunk ennyire előre!

Vízitúra Ipoly módra

Egyelőre még ott állunk egy napsütötte téli napon az Ipoly partján, a letkési közúti híd közelében elszánt túratársaimmal, mert a téli evezéshez bizony elszántnak kell lenni. A csípős délelőtti levegő a tüdőmbe mar, úgy érzem, nem is kicsit. Gumicsizmát húzunk (később eláruljuk, miért pont azt), majd vízálló, fekete esőnadrágot. A kenukba bepakoljuk a légmentesen záró vízhatlan zsákokat – amelyekben a legértékesebb és vízre leginkább érzékeny javaink vannak –, kulacsokat, forró teával töltött termoszainkat, és gyorsan, nehogy a kétség felüsse fejét a lelkünkben, vízre szállunk.

A téli vízitúrázás első szabálya: öltözködj rétegesen, és legfelülre mindig vegyél fel vízálló ruhát!

Az első evezőcsapások még kissé ügyetlenek, bizonytalanok – érthető módon, hiszen legutóbb júliusban lapátoltunk a Garamon és a Dunán. De nincs idő merengeni a forró nyári napok evezős emlékein, mert résen kell lennünk: az Ipoly vízállása meglehetősen alacsony, mindössze 94 cm, ami azt jelenti, hogy ha figyelmetlenek vagyunk, kenunkkal többször futhatunk zátonyra, mint szeretnénk. Viszonyításképpen: ha Ipolytölgyesnél 80 cm a folyó vízállása, már nem adnak ki csónakot a kölcsönzők, mert a kavicszátonyok miatt olyan sokszor megfeneklik a hajó, hogy az élesebb kövek kárt is tehetnek benne.

A folyó alacsony vízállása miatt télen is pórul járhatunk, az alig 20 cm-es vízben könnyen megfeneklik a hajó

Evezés közben túravezetőnk, Endre, ellát bennünket néhány jó tanáccsal, mire figyeljünk, hogy a helyenként 20-25 cm sekély folyón ne szaladjunk minden adandó alkalommal zátonyra. „Ha a folyó sima víztükre hirtelen megváltozik, hullámzik vagy fodrozódik, gyanakodjunk, hogy zátony van a közelben – magyarázza. – Az Ipoly egyik legfőbb vonzereje az, hogy az alsó szakasza Ipolytölgyestől, illetve Letkéstől egészen vadregényes, kanyarok, zegzugos átjárók, kis szigetek teszik izgalmassá az evezést. Nyáron sincs tömeg, de télen igazán megnyugtató, madárdalos csend vesz körbe bennünket a vízen.”

Élő csend

Ahogy evezünk, a lassan folydogáló víz hangja kísér bennünket. A csend valóban nagy, de nem nyomasztó, mert élő, a természet neszei ellenpontozzák. Jöttünkre a távolban kecses szárnycsapásokkal hattyúk

Az Ipoly-evezés célja: élvezni a vízen létet, megfigyelni a téli természetet és élményevezni a nyugalomban

emelkednek a levegőbe, a csendet tőkés récék éles, méltatlankodó hápogása töri meg. Az evezőinket behúzzuk, csordogálunk az Ipolyon, ücsörgünk a ritka nyugalom ölelő karjában, és a víz tükrén megcsillanó fényeket figyeljük. Az égen felragyog a téli délelőtt borostyánszínű fénye, és az alacsonyan járó nap lágyan szórja sugarait a tájra. Az összhatás annyira giccsesen tökéletes, hogy percekre belefeledkezünk, mígnem egy kavicszátony zökkent ki a merengésből: megfeneklettünk. Kenuból ki, kis gyaloglás a sekély folyóban (milyen jól jön most a gumicsizma!), meg csónaktologatás, aztán vissza a vízre, lapátolunk tovább szaporán.

Az Ipoly felső szakaszán, Ipolydamásd közelében a partról belógó és bedőlt fák alatt csúszunk át

Térkép: Bába Imre

Kisebb-nagyobb zátonyok, bedőlt fák mellett haladunk el. Ezen a szakaszon a partközelben igen látványos a hódok jelenléte, mindenhol látszanak a rágásnyomok, itt-ott kezdetleges hódvárak is feltűnnek. A Lelédhídi major közelében, egy szigetnél kikötünk. Hatalmas hódgát emelkedik a szélén. Bevallom, korábban azt hittem, hogy a hódok csak a magasabb partoldalakon építenek várakat, víz közepén nem, de a többméteres, sűrű gallyakból összerakott lakókamrát látva nyilvánvaló, hogy ez nem így van. Amúgy a hódok nem túl válogatósak, gazdagon fogyasztanak lágy és fás szárú növényeket is, de persze a kedvencük a fűz- és nyárfák kérge. Egy kedvező adottságú élőhelyen egy hódcsalád territóriuma becslések szerint kb. 1-1,5 km-es vízparti sávra is kiterjedhet.

Ágak, fatörzsek, föld látszólag kusza halmaza, pedig ez egy hódvár

Kikötés és pihenő az Ipoly egyik méretes rőzse- és hódgátjánál

Az utolsó cseles szakasz

A pihenő után az Ipoly egyre közelebb kanyarog a Börzsöny tömbjéhez, és a Helembaihegység lankái is feltűnnek a távolban. Ipolydamásd előtt egy kőpadka zúgóján kell átevickélnünk ügyesen, nehogy az éles kövek felsértsék a csónak alját, majd egy méretes

bedőlt fa alatti átcsúszás jelenti a következő izgalmat. A falut elhagyva közeledünk a torkolathoz. Másfél kilométer múlva elsuhanunk az épülő új közúti Ipoly-híd (Károly Róbert híd) alatt, amely Ipolydamásdot köti össze a szlovákiai Helemba (Chľaba) községgel. Majd feltűnik az Ipoly felett a Sávoly vasúti híd vasrácsos szerkezete, amely szintén a magyar és szlovák oldalt kapcsolja össze. Innen mintegy fél kilométert haladunk, és elérkezünk a torkolathoz, ahol búcsút intünk a vadregényes Ipolynak , és balra kikanyarodunk a tágas Dunára. A túra hátralévő egy kilométerét a szobi révig a lenyugvó nap aranyló sugaraiban tesszük meg.

A közel 13 km-es túrát (Letkéstől Szobig) fotózással, kiszállásokkal, vízben gyaloglásokkal, csónaktologatással, nézelődéssel együtt három és fél óra alatt kényelmesen leeveztük. Remek választás bevállalós vízitúrázóknak, akiket a hideg nem riaszt el egy pár órás lapátolástól, és kedvelik a keskeny, kanyargós, lassú folyókat, ahol a csendes szemlélődés mellett az alacsony vízállás helyenként izgalmasabb, technikásabb részekkel lepi meg őket. De szívem szerint mindenkinek ajánlanám a téli Ipolyt evezésre, mert olyan, mint egy jó könyv: lehet, hogy elsőre furcsa, de amint elkezded, rögtön beszippant, és csak azt sajnálod, hogy gyorsan vége lett.

Kisokos téli vízitúrákhoz

Megkérdeztük túravezetőnket, Máté Endrét, aki több mint egy évtizede foglalkozik vízitúra-szervezéssel és -vezetéssel a Dunakanyarban, az Ipolyon és a Garamon, hogy mit tanácsol azoknak, akik kedvet kaptak a téli evezéshez. Mire figyeljenek oda a leginkább, és általában, melyik folyó evezhető Magyarországon biztonságosan télen is.

1A téli vízitúrázás egyik legfőbb hívószava, hogy ilyenkor teljesen más arcát mutatja a természet, mint amihez nyáron hozzászoktunk. Jégmentes időszakban, télen különleges evezési élményt adnak a folyók. Az Ipoly alsó szakasza (Ipolytölgyestől a torkolatig) azért is ideális helyszín, mert a legmélyebb részén is maximum derékig ér a víz. Ha valaki zimankós időben a vízbe esik, nagyon nem mindegy, hogy milyen mély vízből kell kijönnie. A téli hónapokban mindenképpen sekély vízben túrázzunk, és szervezetten, profi túravezetővel, hiszen a szervezők könnyebben és gyorsan tudnak segíteni, ha netán borulás következne be.

2Magyarországon a legnépszerűbb téli evezős helyszín a Hévízipatak. Nem véletlenül, hiszen itt közel 20 °C-os vízben eveznek a túrázók a téli hónapokban is. Érdekes, különleges élmény, de aki a vízi turizmustól „érintetlenebb” terepre vágyik, annak elsősorban az Ipolyt tudom ajánlani. Az alsó szakasza borulásmentes és télen is gyönyörű, a bedőlt fák, a zátonyok kerülgetése pedig kalandot visz az evezésbe. Mi a téli csoportos evezéshez három paraméter alapján választottuk az Ipolyt mint a környék legideálisabb folyóját. 1. Legyen a folyó lassú, nyugodt! Ez azért fontos, hogy minimalizáljuk a borulások kockázatát. 2. Legyen a folyó

A QR-kód segítségével egy szuper vízitúra leírását találod Ipolytölgyestől egészen Szobig.

sekély! Ha véletlenül valaki valahogyan mégis vízbe esik, akkor az a lehető leggyorsabban ki tudjon evickélni a partra. 3. Legyen megoldható a túra folyamatos autós kísérete. Ügyeljünk arra, hogy ha kell, bárki, bármikor, bárhonnan 10-15 perc alatt be tudjon ülni egy fűtött autóba! Természetesen az is megoldás lehet, ha van egy teljesen száraz csereruházatunk a túrán.

3A téli evezésnél az egyik legfontosabb dolog, amire feltétlenül oda kell figyelnünk, az a testünk melegen tartása, így a megfelelő öltözék összeállítása. Alapszabály: öltözzünk rétegesen, és legfelül mindig vízlepergető, vízálló ruházatot viseljünk! Inkább legyen rajtunk több ruha – amiből le tudunk venni, ha szükséges –, mint hogy fázzunk, vagy túlságosan melegünk legyen, és megizzadjunk. A sál, sapka, kesztyű alap a hidegben. A zoknik jelentősége fölött sokan átsiklanak, pedig ha a lábunk fázik, az általános hőérzetünk is sokkal rosszabb. Érdemes rögtön kettőt is felvenni belőle. A legjobb, ha gyapjúból van, de léteznek speciális vízálló zoknik is.

4

Lábbelinek gumicsizmát szoktunk ajánlani, hiszen a sekély vízben egy-egy megfeneklésnél többször is előfordulhat, hogy bele kell gyalogolni a folyóba. A gumicsizmáról azonban el kell mondanom, hogy nagyon sokan gumicsizma-ellenesek, és igazuk is van. Mély vízben, ahol nem ér le a lábad, a gumicsizma még rosszabb, mint a semmi, mert nem lehet benne úszni. De az Ipolyban nincsenek mélyebb részek.

5

Azt is tartsuk szem előtt, hogy a hidegben nagyobb a szervezet energiaigénye, ezért tápláló élelmiszereket is vigyünk magunkkal a túrára, és folyadék is legyen nálunk, egy termosz meleg tea mindig jól jön a zimankóban. 

Zátonyos varázslat: az Ipoly

– Meddig hajózható az Ipoly? – Tulajdonképpen Ipolytarnóctól.

A fenti párbeszéd nem egy francia döntnök és egy kreatív csehszlovák területszerző között zajlott le 1920-ban, hanem Máté Endre túravezető és énközöttem. A hajózást sem úgy értettem, mert annyit tudok, hogy ha gumicsizmában, zsebre dugott kézzel állok a folyó közepén, akkor ott motoros hajó nem tud elmenni.

A fenti párbeszéd különben sem hangozhatott el 1920 körül, hiszen a csehszlovák területi igények a Vác–Miskolc (és talán a Szamarkand–Szöul) vonalig terjedtek, és végül nem a folyó szabta meg a határt, hanem a mellette vezető Csata–Ipolyság-vasútvonal. Ajánlott irodalom Ablonczy Balázs Trianon-legendák című könyve. Így az Ipolynak is lett legendája, nem csak a Rajnának.

A mi párbeszédünk az evezésre, csónakokra vonatkozott. Azt Endre is hozzátette, hogy van, aki jóformán a forrástól végigevezett az Ipolyon. A szlovákiai folyókat is számontartó cseh portál Brezničkától (163,2 fkm) lefelé tartja hajózhatónak a folyót, igaz, itt még vadvízként (WWI) nyilvántartva.

Itt rögtön ki kell térni az Ipoly-túrák legnagyobb problémájára, nevezetesen, hogy sokszor alig van víz a folyóban (s ez nem csak a 2022-es rendkívül száraz évre vonatkozik.) A Garam és az Ipoly vízgyűjtő területe közel hasonló nagyságú, de az utóbbi vízhozama lényegesen kisebb, mivel a vízgyűjtőjében az évi csapadékmennyiség 200 mm-rel kevesebb.

Elég csak arra gondolni, hogy míg a Garam az Alacsony-Tátra déli és a Nagy-Fátra keleti feléről vezeti el a vizet, ahol 1000 mm feletti az éves csapadékmennyiség, addig az Ipoly a Vepor-hegység és a Börzsöny kivételével inkább szárazabb, dombsági területekről (évi 600 mm alatt) vesz fel vizet. Árvizeket tud okozni, de nem ez a jellemző, sokkal inkább az, hogy megfeneklik a csónak. Mindig akad olyan túrázó, aki úgy ül hozzá, hogy ezen még átsiklunk, csak nyomd bele az evezőt a kavicsba, és túl leszünk rajta, lesz majd suhanás, csak még ez a néhány méter. Ebből megismételni vagy tízet már a csónak halálát jelenti, az üvegszálasokét mindenképp, de a fröccsöntött hajótest sem viseli el a túl sok „smirglizést”. 80 centiméteres vízállás alatt viszont már annyiszor kellene kiszállni, hogy egyszerűbb volna végiggyalogolni (ez az Ipolyszakállos [Ipeľský Sokolec] és a szobi torkolat közötti, legsekélyebb szakaszra vonatkozik).

Az Ipolyon való túrázás 2007-ben, a schengeni egyezményt követően lendült fel, de a többi folyónkhoz képest az Ipoly még mindig sokkal kevésbé látogatott. Korábban is lehetett hajózni a folyón, csak 30 nappal előre be kellett jelenteni a túrát, és nem lehetett csak úgy összevissza kikötni mindkét parton. Nem mintha a 2000-es évek elejétől bárki is foglalkozott volna vele, hogy melyik réten veri fel valaki a sátrát a vámosmikolai vagy az ipolyszakállosi réten, de a papírmunka is épp elég macera volt ahhoz, hogy máshova menjen valaki vízitúrázni. Ez már a múlt, maradt viszont több más nehézség és problémás hely.

A folyón rengeteg régi híd maradványával találkozunk, ezek csonkjai külön veszélyt jelenthetnek. Ráróspusztánál épült egy új híd, mellette viszont a régi gyaloghíd cölöpsora is megmaradt. Az Ipolyon 47 híd volt valamikor, ennek több mint fele a háborús pusztítás után nem épült újjá. A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében 9 hidat építenek a két ország között. Ebből kettőt – Ráróspusztánál és Pöstyénpusztánál – már át is adtak, az ipolydamásdi pedig lényegében átadásra kész.

Az Ipolyon a bedőlt fák is kihívást vagy éppen kalandot jelentenek. Ha elfogadjuk, hogy Losonc (Lučenec) környékétől lehet hajózni az Ipolyon (az ettől feljebb eső részt hagyjuk a hősökre és a szent őrültekre). Eléggé szubjektív, de ettől lefelé négy főbb szakaszra lehet osztani az Ipolyt. Az első, a Kalondától Balassagyarmatig terjedő szakasz egyben a legnehezebb is, mert rengeteg bedőlt fa képez kisebb-nagyobb torlaszt, miközben ezek átvágása természetvédelmi okokból sem javasolt. Szlovákiában Nitra pod Ipľomtól madárvédelmi terület a folyó mindkét partja (Chránené vtáčie územie Poiplie), magyar oldalon pedig Ipolyszögtől Ipolyságig (Šahy) a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén vagyunk, azon belül pedig Ipolyhídvég (Ipeľské Predmostie) és Parassapuszta között fokozottan védett területet találunk. Ezeken a helyeken tehát ki kell szállni, és a parton kell megkerülni a torlaszokat. Ez a manőver nagy gyakorlatot igényel, mert néhol 2 méter magas parton kell kiemelni a hajót.

Bár ritkán szoktak a vízitúrázók egyéb, nem a folyóhoz köthető kulturális programot tervezni, ebből kifolyólag nem említem a környékbeli nevezetességeket, látnivalókat, így az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet vagy a Pádis-patak szur-

dokát, eggyel mégis kivételt teszek. Ez pedig a „Turista Magazin-csillagos” látnivaló, a rárósmulyadi (Muľa) római katolikus templom. Vízről ugyan nem látszik, de a magyar oldalon futó Ipolytarnóc–Szécsény útról is feltűnő, szecessziós vasbeton épülete mindenképpen megér egy kitérőt, különösen, ha itt táborozik a csapat. A kinézete is kiemelkedik a magyar és szlovák falusi templomok sorából, de különlegessége az, hogy az eredeti berendezést csodálhatjuk meg benne.

A következő szakasz a Balassagyarmat és az ipolysági duzzasztó közötti területet jelenti. Igazi természetkedvelő ember ezt a szakaszt költési időben el is kerüli, noha egy része teljesen szabályozatlan, magaspartok között meanderező, erdőkkel és mocsarakkal körbevett gyönyörű folyóval, de előbbre való az élővilág megőrzése, mint az élményszerzés. Nagyvízkor ez a rész teljesen víz alatt van, ebből maradnak hátra a mocsaras részek még nyáron is. Nyaranta az egész folyón szervezett hulladékgyűjtést végeznek a torlaszokon és a partokon, jobbára természetvédő szervezetek önkéntesekkel, de a megbonthatatlan horgász-vízitúrázó barátság jegyében a horgászegyesületek is kiveszik a részüket ebből a munkából.

A harmadik szakasz Ipolyságtól az ipolyszakállosi duzzasztóig terjed. Ez a szakasz a legkényelmesebben

hajózható, mert itt nincsenek zátonyok, torlaszokkal sem találkozunk, kezdőknek a legjobb, és itt van a folyó legromantikusabb része, a Tésa alatt lévő magaspart is. Ipolyszakállos alatt kezdődik a negyedik szakasz, az Ipoly szerelmeseinek kedvence. A víz ugyan sekély, és tele van zátonyokkal, bedőlt fákkal, de nincs torlasz, ami miatt ki kelljen szállni a hajóból, és sosem unatkozunk.

Ipolytölgyes a magyarországi túrázók kedvenc indulási helye, mert innen egy kb. 20 kilométeres kényelmes túra potenciális végcélja a szobi komp, de természetesen a Dunán is lehet folytatni az evezést, de ez már egy másik fejezet.

Írta: Bába Imre

’

Hossza: 232,5 km

Vízgyűjtő terület nagysága: 5151 km2

Forrás : Látky (Látka) külterületén a Vepor-hegységben

Torkolat magassága: Szob, 102 m

Legkisebb vízhozam: 3 m3/s Átlagos vízhozam: 21 m3/s

Legnagyobb vízhozam: 70 m3/s

Rárósmúlyad, katolikus templom

Az Ipoly mentének legeredetibb látványossága. A történelmi Magyarország első vasbetonból épült temploma. A szecessziós templom eredeti berendezése is megvan, kiegészülve a hívek szoboradományaival.

Ipolyszalka, tájház

Az 1897-ben épült tájház nemcsak kiállítóhely, hanem szálláshely, és egyben a falusi turizmus céljait is szolgálja.

Ipolyszele, Török híd

látható 19. század eleji híd elődje épült a török korban, a 17. században épült.

SZÉCSÉNY BALASSAGYARMAT

Szécsény, Forgách–Lipthay-kastély

A jelenlegi barokk kastély 1753–63 között épült középkori elődje helyén. Most múzeumként működik.

településneveknél a többségében magyarok lakta településeknél elsõ helyen a magyar név szerepel, másodikként a szlovák.

Térkép: Bába Imre

Az egyértelmű, hogy a globális éghajlatváltozás és az emberiség természetátalakító tevékenysége miatt gyors beavatkozás szükséges az aszály által leginkább sújtott területeken. A legjobb vízmegtartó a talaj, rajta a növényzettel, ezért a természetes vízmegtartás a megoldás – mondják az ökológusok. Kormányzati oldalról azonban inkább öntözőcsatornák és víztározók építéséről hallani. Kérdés, mire van idő ebben a komplex és gyorsan változó folyamatban. Összefoglaljuk a helyzetet, és mutatunk egy megkerülhetetlennek tűnő, előremutató megoldást a leginkább érintett Homokhátságról.

Írta: Szigeti Ferenc Albert

Mi lesz veled,

Alföld?

Fotó: Pálvölgyi Krisztina

z Európai Szárazságmegfigyelő Intézet (European Drought Observatory, EDO) adatai szerint Európa területének mintegy 45%-a esett legalább a talajnedvesség-hiányt jelölő második (narancssárga) riasztási fokozatba 2022 nyarán, a kontinens 15%-a – a hazai vidékek közül az Alföld jelentős része –pedig már a legsúlyosabb (vörös) fokozatba került. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2022. július 28-án kiadott térképe alapján az ország túlnyomó része rendkívüli aszály sújtotta terület volt. A 2022-ben tetőző történelmi szárazságnak természetesen ismert a globális fizikai-meteorológiai háttere, de az éghajlatváltozás hatása soha nem volt még ennyire mellbevágó hazánkban: még a laikusok retinájába is beleégett a kép, hogy nem evidens, hogy egy folyóban mindig van víz, pláne nem a megszokott mennyiség.

A hőhullámokkal megspékelt történelmi aszály sok százmilliárdos kárral és komoly egészségügyi kockázatokkal ordított bele az arcunkba, pedig a problémát régóta ismerjük. Több évtizede mért adat az, hogy az ország jelentős részén több víz párolog el, mint amenynyi csapadék hull egy adott évben. Az ELTE Meteorológiai Tanszék kutatóinak elemzése szerint erdőssztyeppévé változhat szinte egész Magyarország, ha nem teszünk a globális éghajlatváltozás hatásai ellen.

Ennek kapcsán az ökológusok régóta mondják, hogy a Kárpát-medencét a folyószabályozások előtt az áradások töltötték fel talajvízzel az árterekről lassan a talajba szivárgó víz segítségével. A Kárpát-medencében mindig is jelen lévő, de az elmúlt években fokozódó csapadékhiányt a csapadéktöbblettel rendelkező hegyek felől érkező árvíz egyensúlyozta ki, amely ráadásul éppen jókor, a vegetációs időszak kezdetén jelent meg. Csakhogy Európa akkoriban legnagyobb mértékű folyószabályozásának egyik következménye éppen az, hogy

A növények nemcsak a csapadékhiánytól szenvedtek, hanem a durva hőstressztől is – Fotó: Adobe Stock

az egyre inkább kiszáradó Alföldön a talajvíz szintje átlagosan több méterrel csökkent le az elmúlt évtizedekben. Szóval már csak az volt kérdés, hogy az egyre szárazabbá váló klímán mindez mikor okoz katasztrófát. Most megtörtént.

A paradigmaváltás szükségessége

A globális éghajlatváltozás az élet e területén is egyre inkább azt sulykolja belénk, hogy teljesen másképpen kellene csinálnunk a dolgainkat. Ebben a vizes témában egy csomó, kulturálisan belénk ivódott téveszme létezik. Fontos tudni például, hogy a

Az aszály Európában (2022)

Súlyos aszálykár Talajvízhiányos terület Csapadékhiányos terület Normál vízháztartás

Forrás: Eurpoean Drought Observatory (JRC-EC) 2022

közvélekedéssel ellentétben Magyarország egyáltalán nem gazdag a felszíni vizek mennyiségét tekintve: az ország vízmérlege negatív. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a hegyekkel körbeölelt medencében a Balaton vízmennyiségének többszörösét vezetjük le az árvízi hullámok idején a töltések közé szorított folyóinkon. Már ha van árhullám, mert bizony az is egyre inkább elmaradozik, illetve szélsőségessé válik. Sőt, az egykori folyóvízi ártereken létesült szántóföldek védelme érdekében kialakított, mintegy 40 ezer kilométer hosszúságú csatornahálózat segítségével is hasonló volumenű vízmennyiséget terelünk a folyókba éves átlagban.

Az is tény, hogy az egykori ártereken kialakított, ezért mind a „belvíznek”, mind az aszálynak rendkívüli módon kitett szántóföldeken mérik a legalacsonyabb hazai termésátlagokat, s ezen az egyébként országosan nagyon csekély mértékű öntözéssel sem lehet érdemben javítani (a KSH adatai szerint a 4,3 millió szántóföldi hektárból az országban mindösszesen 119 000 hektárt öntöztek 2020-ban).

E főbb mutatók alapján egyértelműnek tűnik, hogy ha a csapadék éves eloszlása és a beszivárgás mértéke ennyire drámaian változik, akkor a tél végi többletvizeket valahogy szét kell teríteni a tájban. Mivel azonban soha nem élt korábban annyi ember az Alföldön, mint ma, az is nyilvánvaló, hogy nem lehet teljesen visszatérni ahhoz az állapothoz, amely a folyószabályozásokat megelőzően jellemezte ezt a területet. Az ökológusok egyöntetűen állítják, hogy a vizesélőhelyek szisztematikus és kontrollált helyreállítása, az ún. felügyelt talajvíz-utánpótlásos eljárás a szárazodás megfékezésének leghatékonyabb eszköze. Nézzük meg jobban, miért.

A puszta a nagyüzemi mezőgazdaság térnyerésével lett igazán puszta – Fotó: Adobe Stock

A tájat felszabdaló vízelvezető árkok Jászszentlászló határában – Fotó: MTSZ

Fok állott, most kőhalom

Az elmúlt időszakban nagyon sok helyütt előkerült az ún. „pocsolyatérkép”, a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Intézete által 1938-ban, tehát még a folyószabályozások előtt készült térkép, amely a Kárpátmedence vízzel borított és árvíz járta területeit mutatja be. A mai Magyarország mintegy negyedét, 22 ezer négyzetkilométert, közte az Alföld nagy részét, időszakosan elöntötte a víz.

De mit is jelentett ez? Azt, hogy a magasabb, még a legnagyobb árvizek által sem érintett térszíneken telepedett meg az ember, illetve művelte földjeit, a hosszabb-rövidebb ideig víz alatt álló ártereken pedig egy természetközeli és meglehetősen komplex megoldással élt együtt a folyókkal. Ez volt az ún. fokgazdálkodás: az árvíz elrekesztése a folyó által épített természetes folyóhátak átvágásával (ezek voltak a fokok) és az elhagyott folyómedrek

többletet, illetve annak egy részét szétterítették az ártéren. Fontos megjegyezni azonban, hogy nem csak emiatt volt fokozottan jelen a víz a tájban. Takács Károly régész-történész kutatásai alapján tudjuk például, hogy ezer éve fejlett és sűrű csatornarendszer hálózta be a Rábaköz területét és valószínűleg hazánk más, hasonló adottságokkal rendelkező vidékeit is, továbbá eleink tavakat is tudatosan létesítettek a tájban vízmegtartás céljából.

A későbbi évszázadok során, nem függetlenül az iparosítás és modernizmus eszméitől, kulturálisan nagyon erősen belénk ivódott a „vadvízország mítosza”, azaz hogy a „mocsárban” nem terem semmi. Az tény, hogy nem a szántóföldi gazdálkodás adta az itt élő népesség megélhetésének alapját, hanem a vadgyümölcsök, gyógynövények és gombák gyűjtése, a méhészet, a pákászat, a halászat, a legeltető állattartás, továbbá a keményfaligetekre alapozott hamuzsírfőzés és a puhafás galériaerdők faanyagát hasznosító kézművesség, csónakkészítés, vesszőfonás és a nád hasznosítása.

A hagyományos fokgazdálkodás elhúzódó hanyatlása a török hódoltság idején kezdődött, hiszen a fokok kezelését szakszerűen végző helyi lakosság elvándorolt vagy rosszabb esetben elpusztult,

Kárpát-medence vízborította és árvízjárta területei, az ármentesítõ és lecsapoló munkálatok megkezdése elõtt.

A

Jelenlegi tavak Állandóan vagy az év nagy részében vízzel borított területek Árvizek alkalmával hosszabb-rövidebb ideig vízzel borított területek

A M. Kir. Földmûvelésügyi Minisztérium Vízrajzi Intézetének 1938-ban kiadott térképe alapján

többek között a természeti erőforrások fokozott kiaknázása és az ezt támogató jog is elősegítette azt, hogy a fokgazdálkodás nem tért már vissza: „az erdők, legelők, mocsarak nem tartoztak ugyanis a jobbágyok telki állományához, ezeket a földesúrral közösen használta a község. Azaz a földesúr sehogyan, illetve csak járadékai révén húzott belőle hasznot. Azonban az irtásföld a majorsági föld részét képezte, és ha a földesúr allódiumához csatolta, máris termelhetett rajta, irtásként a jobbágyok kezén hagyva pedig magasabb adót szedhetett utána. A jobbágyok rosszabbul jártak, biztos megélhetési forrásukat veszítették el” (Győri Róbert: Vadvízországtól a fokgazdálkodásig).

A modernizmus szellemében megszületett, sok szempontból valóban hasznos folyószabályozásokat és a vízelvezetés mindenhatóságának eszméjét alapvetően a talajvíz drámai csökkenése miatt kellene újragondolni. S mivel ahogy látni fogjuk, ez a történet nemcsak a folyókról, de legalább annyira a mocsarakról is szól, fontos megjegyezni, hogy a korábban az ország területének mintegy 1,1%-át borító lápos élőhelyek 97%-a is elpusztult a szabályozások és a lecsapolások következtében.

A modernizmus hevében jó ideig a tudomány sem foglalkozott a paraszti kultúra részeként értelmezhető fokgazdálkodással. A híres geográfus, Mendöl Tibor Szarvas földrajza című 1928-as dolgozata volt az egyik úttörő munka, amely bemutatta az ártér és a helyi lakosság együttélését. Kicsit később Ormányság című munkájában Kiss Géza foglalkozott a témával (1937), elsősorban néprajzi, társadalmi aspektusait bemutatva ennek az együttélésnek. A háború és az iparosítás aztán ismét szüneteltette a témáról való tudományos gondolkodást, viszont Andrásfalvy Bertalan 1973-as alapműve (A Sárköz ősi ártéri gazdálkodása) óta a táji

léptékű, természetes vízmegtartás rendre ott szerepel az ökológusok és környezetvédők javaslatai között, amelyek persze eddig nem találtak támogatásra, hiszen egy meglévő, természeti-gazdasági makrostruktúrát kellene hozzá megváltoztatni.

Természetes vízmegtartás vs. víztározás

Az aszály arra is rávilágít, hogy hihetetlenül komplex rendszerekbe nyúlt bele az ember. Az Alföld talajának a folyószabályozások által elvesztett víztárolási képességének visszanyerése nemcsak komplex vízügyi és talajtani kérdés, hanem éghajlattani probléma is, sőt, a mezőgazdaság is kulcsszereplő e kérdésben. Az alapkérdés az, hogy – ahogy Timár Gábor geofizikus egy nyár végi interjújában fogalmazott – el tudjuk-e tenni a tájban szétszórva a folyóinkon lerohanó többletvizet tavasszal, hogy annak jelentős része beszivárogva a talajvizet táplálja, másik része viszont fokozatosan elpárologjon, zivatarokat indukálva ezzel.

Szerinte az Alföldön összesen nagyjából másfél megyényi területet kellene visszaadni a természetnek ily módon. Egyrészt azért, mert a legjobb vízmegtartó a növényzettel fedett talaj, másrészt ez a megoldás megfelelő módon párásítaná a talaj feletti légréteget is, amely a szárazodás következtében elmaradó zivatarok képződésének fontos feltétele. Ha ezt nem tesszük meg, akkor az Alföld drámai elsivatagosodásának leszünk a szemtanúi. A táji léptékű vízmegtartás sok más haszonnal is járna, a természetvédelem szempontjából kiemelkedő fontosságú vizesélőhelyek jönnének létre, de azok szénmegkötő kapacitása is óriási.

De most már közelítsünk a leginkább krízishelyzetben lévő Homokhátsághoz, amely természetföldrajzi értelemben leginkább a Kiskunsági-homokhátat, illetve a Duna–Tisza közi hátság egyéb, többnyire hasonlóan futóhomokkal fedett, ún. hordalékkúptérszíneit jelenti,

A vizesélőhelyek nemcsak szépek, de ökoszisztéma-szolgáltatásaik is bámulatosak – Fotó: Adobe Stock

ahol az Ős-Duna, valamint annak mellékfolyói hatalmas, mára kiemelt helyzetű hordalékkúpot építettek ki. Ez a terület azért került reflektorfénybe, mert az ENSZ 2020-ban hivatalosan is félsivatagos környezetté minősítette azt, azaz olyan hellyé, ahonnan több víz párolog és távozik kivezetéssel, mint amennyi csapadék érkezik. A szomszédos síkvidékekből 20–40 méterrel kiemelkedő terület súlyos vízhiányának megoldása kapcsán leginkább a régóta tervezett csongrádi duzzasztó és a Duna–Tisza-csatorna megépítése hangzik el, még akkor is, ha szivattyúzni kellene a vizet a magasabban fekvő területre (ami nem annyira ördögtől való ötlet, mint ahogy elsőre hangzik, az éjszakai „olcsó” árammal könnyen megoldható).

Kérdés, hogy ez önmagában elég-e, illetve hogy egyáltalán miért kell szembeállítani a táji léptékű, természetes vízmegtartást a vízügy hagyományos megoldásaival, illetve melyiknek

adunk prioritást. Ha az Alföld szárazodása kapcsán a kulcs a talajvízszint általános emelése, akkor elengedhetetlen, hogy a folyókat kísérő, az országban szétszórva elhelyezkedő mélyártereken fogjuk meg a többletvizet. Ezzel a megoldással a csongrádi vízlépcső tervezett tározóterében tárolható vízmennyiség többszörösét lehetne tárolni csak a Tisza mentén lévő mélyártereken.

A nagy

víztározók és gátak építése egyébként ökológiai szempontok szerint sem a legjobb megoldás. A szabályozások során a kanyarjaitól megfosztott folyók sodrása gyorsabb lett, ennek következtében a medrük mélyült, s bizony ez is hozzájárul a talajvízszint süllyedéséhez. Erre az ún. keresztgátak jelentik a megoldást, amelyek megemelik a folyók vízszintjét. Egy gát ugyanakkor a görgetett hordaléknak szinte az egészét megfogja, a gát alatti folyószakaszon viszont a hordalékhiány miatt megnő a folyó munkavégző képessége, ezáltal jelentős erózió lép fel. A tározó vizében is alapvető változások történnek (pl. az oxigénellátottság, a nitrogén- és foszfátforgalom, a biokémiai lebomlás változása), amelyek a síkvidéki vízerőművek esetében nagyon súlyos ökológiai problémákhoz vezethetnek, nem is beszélve arról, hogy a vízlépcsők építése természetvédelmi szempontból is aggályos.

Az olyan technokrata rémképek felemlegetése, mint a világ negyedik legnagyobb tavának, az Aral-tónak a tönkretétele (amelyet egyébként mindössze harminc év alatt sikerült elérni az öntözéses mezőgazdaság erőltetett fejlesztésével) talán még az egyre szárazabbá váló alföldi klíma kapcsán is túlzás. Ugyanakkor józan paraszti ésszel is elgondolkodtató, hogy ha a vízlépcsős duzzasztás megoldaná az Alföld vízhiányát, akkor legalább lokálisan miért nem láttuk ennek egyértelmű jeleit 2022 nyarán, hiszen a Tiszán ma is működik két ilyen nagy műtárgy…

A természetes vízmegtartás elleni legfontosabb érv a tulajdonviszonyok rendezésének kérdése szokott lenni. Ez valós érv, még ha rendkívüli időket is élünk. Kérdés, hogy mi az időigénye ennek az aprólékos, a helyi viszonyokat figyelembe vevő facilitációs folyamatnak. Az időigény azonban a víztározók építése kapcsán is releváns, cserébe azok megépítéséhez rengeteg beton és földmunka is szükséges.

Mindeközben a Homokhátságon

Nyilván nem véletlen, hogy az elmúlt években éppen a Homokhátságon születtek meg azok a civil, a természetes vízmegtartást célzó kezdeményezések, amelyek ígéretesen bizonyítják a természetes víztestek talajvíz-emelő képességét. „Hatvan éve küzdünk a vízért, a vízmegtartásért, a vízelvezetés érdekében létrejött belvízelvezető csatornák ellen. Egyáltalán nem új keletű dolog ez. A parasztok már az 1960-as években homokzsákokkal emelték a csatorna vízszintjét, hogy a vizet oldalirányban szivárogtassák be a termőföldek alá, hiszen a homok olyan, mint a szivacs” – mondja Toldi Csaba, a Dongér–Kelőér Vize Egyesület elnöke, akivel egy ikonikus helyszínen, a Jászszentlászlón található egykori szikes tó (Kerek-tó) partján találkozunk. Az itt található információs tábla tanúsága szerint a tavon valaha még sportélet is zajlott. A helytörténészként is tevékenykedő Csaba pedig megemlít olyan esetet is, amikor egy közeli tanyáról korcsolyán jöttek be a faluba télen, továbbá halászati engedélyt is kiadtak a tóra régen, sőt, olyan szomorú eset is volt, hogy belefulladt valaki a tóba.

Ez ma már elképzelhetetlen. Az állam az 1950-es években kezdte kiépíteni azt a csatornahálózatot, amelynek rendeltetése a felgyülemlett, gyakran „problémát” okozó belvíz elvezetése volt a Tiszába. A lecsapolási és termelési lázban jól sikerült a projekt: errefelé nagyobb a csatornák hossza, mint az aszfaltozott utaké. „Az 1960-as évek elején aztán még ki is mélyítették a főcsatornát, a munkálatokat végző helyi mérnök által csak »Átok-csatornának« nevezett Dongér-csatornát. Rengeteg víz megy el innen, a Dongér-csatorna

vízgyűjtő területe négyszer akkora, mint Budapest területe, ráadásul a csatorna 13 kilométer alatt 13 métert esik csak Jászszentlászló területén, ami alföldi viszonyok közepette, összehasonlítva alföldi folyók esésével, óriási szám”.

Már az 1980-as években volt olyan, hogy a téesz hatalmas gépeivel torlaszolták el a gazdák a Dongér-csatornát, mert annyira kiszáradt a táj. Az is érthető, hogy kiskunmajsai székhellyel itt létesült hazánk első víztársulata a rendszerváltás után, ahogy az is, hogy ennek megszűntét követően, az elmúlt évek fokozott vízhiányának eredményeképpen Jászszentlászló, Móricgát és Szank gazdái 2017-ben életre hívták az egyesületet azzal a céllal, hogy a csatornák egyszerű, deszkákkal való eltorlaszolásával a belvízelvezető csatornák többletvizeit a csatornák környezetében található mély fekvésű területekre vezessék. Ezek egyszerű, percek alatt eltüntethető deszkagátak vagy földtorlaszok. Az egyesület tagjai mintegy kéttucatnyi, a vízmegtartás céljából korábban betervezett, de sosem használt műtárgyat újítottak meg egyszerű módszerekkel a mellékcsatornákon, az eredmények pedig magukért beszélnek. Csaba megmutatja azt a helyet, ahol egy kisebb csatornát lényegében egy kupac földdel torlaszoltak el 2019-ben. Ettől oldalirányban 250 méterre létesítettek egy ideiglenes mintavételi furatot, ahol azt látták, hogy az elzárás egyrészt jelentős mértékben, másrészt a tankönyvekben

Toldi Csaba egy, az oldalirányú szivárgást mérő mintavételi furatnál – Fotó: Pálvölgyi Krisztina

említett távolságokat többszörösen meghaladva emelte meg a talajvíz szintjét a szomszédos kaszáló alatt. Az eredményeket látván Csabáék távolabb, a csatornától 746 méterre is megmérték a talajvíz szintjének változását, s az bizony egyértelműen érzékelhető volt ott is.

„Együttműködünk a Szegedi Tudományegyetemmel, hogy többek között tudjuk forintosítani az eredményeket, mert abból értik meg az emberek a természetes vízmegtartás jelentőségét.” A főcsatornán található az egyesület „legdrágább” beruházása, amely csak azért jöhetett létre, mert itt még a rendszerváltást követően megépült egy műtárgy, amely aztán sosem volt használatban. „Mi a betonkeretbe két óra alatt raktuk be a méretre vágott deszkákat, majd lefóliáztuk azokat. Ha a talajvíz oldalirányú szivárgását nézem, s kiszámolom, hogy mennyi víz jutott a földbe ily módon, akkor csak a vízdíj alapján számolva 100 ezer forintból kb. 20 millió forint hasznot csináltunk, a mezőgazdaságban realizált hozzáadott érték viszont több százmillió forintban mérhető.”

Márpedig a lényeg pont az, hogy a megemelt talajvíz jóval huzamosabb ideig táplálja a növényzet gyökérzónáját. Egy másik helyszínen még a laikus számára is jól látható szintkülönbség jelöli ki az egykori tómeder szélét. A mélyebben fekvő, egykori tómedret régen elsősorban legeltették, de ha eltűnt a víz, akkor (kézzel) kaszálták is. A lecsapolásokat köve-

tően a magasabb térszínt kaszálóként vagy szántóként használták. Az egyesület munkatársai egy alkalommal három hétig elárasztották az alacsonyabb területet, majd megmérték a magasabb térszínen lévő legelő zöldtömeg-változásának mértékét. Az adatok szintén magukért beszélnek: a lekaszált növényzet tömege nyolcszorosa volt a korábban vízmegtartás nélkül kaszálténak. „Ez azt jelenti, hogy 5000 forintból 120 000 forintot termelt a víz hektáronként, ráadásul egy évben kétszer lehet kaszálni” – egészíti ki Csaba.

De önmagában ez nem elég, hiszen 2021-ben annyira nem volt víz a Homokhátságon, hogy nem volt mit megtartani. A gabonatermelés klímaérzékenysége és a talajvíz szintjének csökkenése a táji léptékű vízmegtartást és az öntözési infrastruktúra ezáltali fejlesztését vetíti előre. Az egyesület előremutató kísérletei egyértelműen mutatják, hogy a táji léptékben kialakítandó víztestek, illetve az általuk a téli és tavaszi időszakban vízzel feltöltődő talajok százmilliárdokban mérhető terméskiesést előzhetnek meg, még akkor is, ha más talajok eltérő mértékben képesek a vizet szivárogtatni. Az Alföld vízmegtartását javító, nagyobb léptékű, természetes megoldások létesítésétől és a víztározók építésétől függetlenül szükség lenne arra, hogy a hasonló, egyszerű, de hatékony vízmegtartó megoldások érdekében létrejött egyesüléseket az állam facilitálja és támogassa. Különösen mivel az EU támogatja azt, aki azért hagy fel mezőgazdasági tevékenységével, hogy a közösség számára hasznot hajtó, pénzben is kifejezhető ökoszisztéma-szolgáltatásokat (például szénmegkötés vagy talajvízpótlás) közvetítsen.

Utószó: a mezőgazdaság nagy mítosza, avagy szántóföld helyett termőföldet

Az aszály kapcsán megkerülhetetlen a mezőgazdaság paradigmaváltásának kérdése is. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legutóbbi jelentése szerint az aszályok, a forróság és a

Régen az állam minden erővel elvezette, ma a civilek megtartanák a többletvizeket (Homokhátság)

Forrás: Helytörténeti és Faluvédő Egyesület

Fotó: Toldi Csaba

vízhiány az évszázad végére a termőterületek harmadán lehetetleníti el a termelést globálisan. A talajnedvesség az európai mezőgazdasági területek közel felén csökkent lényeges mértékben az elmúlt évtizedekben, de a talaj eróziója és minőségének romlása is drámai, amelyet egyre nagyobb arányú műtrágyázással lehet – egy ideig – ellensúlyozni. Egyes szakértők szerint jelenleg az utolsó pillanatban vagyunk, és az aszály ezen a téren is lehetőséget ad a paradigmaváltásra.

A fenti, meglehetősen negatív trendek mögött az egyik fő ok az ugyanis, hogy a nagyüzemi művelési technológia a felszín alatt kb. 20-30 centiméterrel egy olyan tömör vízzáró réteget alakít ki (eketalpréteg), amely meggátolja a víz mélybe való leszivárgását. Ráadásul a mélyszántás megöli a talajban található hihetetlen biológiai sokszínűséget és a humuszt, a szántás során pedig rengeteg szén-dioxid is a légkörbe kerül. A művelési technológiák radikális átalakítása tehát megoldást jelentene a mezőgazdaságot sújtó nagy problémákra (aszály, belvíz, tápanyagértékek csökkenése), de klímavédelmi hatása is döbbenetesen nagy.

Az ún. talajmegújító mezőgazdaság nem vagy csak csekély mértékben bolygatja meg a talajt, és kiemelten kezeli a párolgási veszteség csökkentése érdekében használt folyamatos talajborítást (kísérőnövényekkel vagy mulcsozással). Mindezt azért, mert nem üres frázis az, hogy a talaj a legjobb vízmegtartó: a benne található szerves anyag a saját tömegénél tízszer nagyobb mennyiségű vizet képes megtartani. A termőföldek degradációja és eróziója olyan mértékű, hogy a mezőgazdaság ökológiai szempontok szerinti átalakítása nem várhat tovább. Persze itt megint előjön a paradigmaváltás kérdése. Egyik oldalon egy csomó hasznos,

akár forintosítható ökoszisztéma-szolgáltatás, másik oldalon a profit és a megszokás. Mert a talajmegújító művelés termésátlagai, igaz, nem jelentősen, de még alulmaradnak a nagyüzemi gazdaságban elért mutatókkal szemben, még akkor is, ha az új típusú művelés kevesebb gépi munkát és műtrágyát igényel. Ráadásul a talajok egészségessé alakítása nem a pillanat műve, hanem mintegy 10-12 éves folyamat, a szén megkötése pedig nem is mindegyik talajtípusnál következik be.

Ha a talaj képes a szén megkötésére, akkor a talajművelés radikális megváltoztatása rendkívül nagy mennyiségű szén-dioxid légkörből való kivonására nyújt lehetőséget. Működik már az az iparból ismert, a szén-dioxid-kvóta hasznosításához hasonló rendszer, amely a gazdákat a talajból kivont szén-dioxid arányában kapott krediteknek a kvótapiacon való értékesítésében segíti.

Ahogy Csaba is minden gazdafórumon elmondja: a talaj az Alföld megmentésének a kulcsa. A vízmegtartás mellett paradigmaváltás kell a mezőgazdaságban, új, szárazságtűrő fajok és új módszerek (pl. agroerdészet) szükségesek. A probléma is komplex, a megoldásnak is annak kell lennie, bár amit az egyesület csinál a Homokhátságban, igazából pofonegyszerű, és nem nagyon lehet megfogalmazni ellenérvet vele szemben. 

A durva hőstressz ellen az öntözés sem segít – Fotó: Adobe Stock

Vízmegtartás fillérekből, óriási hatással – Fotó: Pálvölgyi Krisztina

Piros vándorúton a Börzsönytől az Alföldig A Pest Megyei Piros

Írta: Lánczi Péter Fotók: Csanádi Márton

Első pillantásra talán azt is gondolhatnánk, hogy ez a megye keleti részén, elsősorban dombokon és a síkságon vezető piros sáv nem sok élményt tartogat egy rutinos túrázónak, de ha a kezdeti előítéleten átlendülünk, és a térképen végigkövetjük kanyargó útvonalát, máris felébred bennünk a kíváncsiság egy ismeretlennek vélt térség felfedezésére. Akadnak az út mentén népszerű látnivalók is, de a gyalogosan vagy kerékpárral legyőzendő táv báját alapvetően a Pest Megyei Piros egésze adja meg, amelyben számos eldugott értékre lelhetünk, a hegyvidékhez szokott természetjárók pedig egy szelíd táj vándorélményét élhetik át.

A Cserhát délnyugati végein

A tetszőlegesen szakaszolható, időkorlát nélkül járható, közel 250 kilométeres utat a Börzsöny déli lábától, a hegyek és a Duna között elhelyezkedő Verőcéről indítjuk, ahol a Lósipatak völgyében a Wass Albert Múzeum és a Kárpát-Haza temploma hív kis kitérőre, mielőtt a Fenyves-hegy kilátópontjánál a Dunakanyarra nyíló panorámában gyönyörködnénk. Rálátunk innen a Naszályra is, amelynek lábánál, Katalinpuszta felett érintjük a híres televíziós, Rockenbauer Pál kopjafáját, majd a neves Gyadai-réten megkerüljük a bányászat által megsebzett hegyet. Kosdon a templom, Rádon a Muslay–Toperczer-kúria romos épülete nyújt vizuális élményt, mindezeket pedig szelíden

Az igazolófüzet egyben itiner is

A verőcei Kárpát-Haza temploma

Wass Albert Múzeum, Verőce

Rockenbauer Pál-emlékhely a Naszály oldalában – Fotó: Magócsi Márton

hullámzó, erdőkkel és szántókkal ékesített dombsági táj keretezi. Nagyon érdemes kitérőt tenni az egykori Cseke-kápolnához, ahol nem is maga a rom, mindinkább a Budai-hegység és a Dunakanyar hegyeinek elénk táruló látványa éri meg a plusz métereket. Vácduka és Sződ környékén lapos és nyílt, leginkább akáccal borított tájban tartunk a botanikai kertjéről híres Vácrátótra, ahol kihagyhatatlan élményt ígér a leggazdagabb hazai élőnövény-gyűjtemény 27 hektáros kertje.

A Gödöllő környéki erdőkben

A Pesti-síkság és a Gödöllői-dombság határára érkeztünk. Akácos erdőfoltok, villanyvezetékes, nyílt részek váltakozásában érünk be az Őrbottyánhoz tartozó Vácbottyán utcáira, ahol a tájházat, a pálosok egykori fogadóját és a Péter és Pál apostolok templomot érdemes megtekinteni. Piros sáv jelzésű utunkra oly jellemző tájban, „akácalagutakon” keresztül és szántókkal szegélyezett dűlőutakon érkezünk meg Vácegresre, majd a szomszédos Erdőkertes kertvárosi részébe, mielőtt végleg bevennénk magunkat a Gödöllői-dombság tölgyeseibe. Nem túl nehéz emelkedővel „felkapaszkodunk” a 344 méter magas Margitára, egész túránk legmagasabb pontjára, ahol egy geodéziai mérőtorony csábít kitekintésre a fák felett. Messzi távlatokat engedő körpanorámáját azonban hivatalosan tilos, rozsdás korlátjai miatt pedig balesetveszélyes megcsodálni, ezért inkább ne tegyük.

Latinovits–Bottlik-kúria, Vácduka

A Margita tetején – Fotó: Lánczi Péter

Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót – Fotó: Farkas Péter

Gödöllői dombokon – Fotó: Lánczi Péter

Kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban – Fotó: Gulyás Attila

Grassalkovich-istállókastély, Gödöllő – Fotó: Farkas Péter

Fotó: Farkas Péter

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez tartozó Babatpusztán álló istállókastély előtt a hangulatos és zárt tölgyerdőt akác- és más idegenhonos fajokból álló faültetvény váltja fel. A szebb napokat is látott kastély környezetét a már messziről morajló M3-as autópálya irányában hagyjuk el, ami alatt kisvártatva át is kelünk. Néhány száz métert az erdőben követjük az ösvényt, majd Máriabesnyőre, hazánk egyik leglátogatottabb búcsújáró helyére érkezünk. A bazilika egy régi szentély helyén épült, és éppen a romok eltakarítása közben, csodálatos körülmények között akadtak rá arra a Mária-szoborra, amely Besnyőt kegyhelylyé avatta. Máriabesnyő utcáiról befordulunk a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem sokszínű parkerdejébe, s ezzel a sétával már meg is kezdtük az ismerkedést Gödöllő értékeivel. A város látogatóit számos egyedi látnivaló készteti megállásra. Közülük mindenképpen ki kell emelnünk hazánk egyik legnagyobb barokk kastélyát, a pompás Grassalkovichkastélyt (Gödöllői Királyi Kastély), a Gödöllői Városi Múzeumnak helyet adó Hamvay-kúriát és a festői Erzsébet parkot. A gödöllői repülőteret megkerülve újfent fiatal akácosban haladva jutunk el Isaszegre, az 1848–1849-es szabadságharc egyik fontos helyszínére, ahol utunk nem is mulasztja el a Honvéd-emlékmű felkeresését. Az emlékhely magaslatáról nem mellesleg pompás kilátást élvezhetünk, elsősorban keleti irányba. Ezt követően sűrű, fiatal erdőben kanyarogva kapaszkodunk fel

a Kálvária-hegy oldalába. Kissé odébb, Pécel határában, a Bajtemetés elnevezésű magaslaton a volt szovjet katonai bázis elhagyott betonfedezékei jelentik a következő látnivalót. Kis kitérővel a Nemzeti Történelmi Emlékparkot is meglátogathatjuk szintén Pécelen.

Egy csipetnyi, hamisítatlan Alföld

A Pesti-síkság látványával érkezünk meg Gyömrőre, ahol több, turistaszemmel is értékelhető látnivalót találunk. A Gyömrői Tófürdő, a Tőzeges-tó, a Teleki-kastély, a tájház és az ingyenesen látogatható Harmónia Állatkert mind érdemes arra, hogy kis időre letérjünk a piros útról. Túránk az elmúlt kilométerek megszokott, kissé egyhangú díszletében folytatódik, és először a klasszikus stílusban épült evangélikus templomáról nevezetes Péterit veszi célba, majd Hosszúberek és a Vasad környéki tanyák érintésével Csévharaszt védett ősborókását. A település határában elterülő homoki erdőssztyepp terület hamisítatlan alföldi táj, a Duna–Tisza köze egyik legváltozatosabb természeti tája.

Kilátás a Honvéd-emlékműtől, Isaszeg

Tőzeges-tó, Gyömrő

Öreg-hegyi pincesor, Ócsa – Fotó: Tóth Judit

Református templom, Ócsa – Fotók: Farkas Péter

Tájház, Ócsa – Fotó: Tóth Judit

A több mint 300 hektárnyi vízfelület fürdésre, horgászásra, pihenésre és vízisportokra is kiválóan alkalmas

Murvás úton vezető hosszú, monoton egyenesekkel közeledünk az Ócsa határában emelkedő buckahátra, ahol nádtetős pincék keltenek alföldi idillt. Ócsán az öreg-hegyi pincesor mellett a református templom (premontrei kolostor) látványos épületét és a szomszéd -

ságában álló tájházat érdemes feltétlenül megcsodálni. A tájház valójában egy kisebb, országosan egyedülálló műemléki értékkel rendelkező épületegyüttes, amelyet hat egyedi ház alkot. Vándorlásunkat érdemes úgy szervezni, hogy természetvédelmi szakember segítségével megismerjük az Ócsai Tájvédelmi Körzetet, a Duna–Tisza közére hajdan oly jellemző lápok egyik utolsó és nagyon értékes maradványát.

Utunkat kezdetben aszfalton, majd poros, akácosokkal és pusztasággal szegélyezett úton folytatjuk. A Duna–Tisza-csatorna keresztezését követően a Délegyházát övező tavak tárnak elénk egy új és érdekes tájképet, végül Dunavarsányt keresztezve érjük el a Ráckevei (Soroksári)-Dunát.

Pest megye legnagyobb tórendszere, a Délegyházi-tavak – Fotó: MTSZ

A Ráckevei-Duna környéke

Szigethalomnál lépünk a Csepel-szigetre , és hangulatos nyaralók mentén egészen Szigetcsépig kísérjük a Duna e jelentős mellékágát. A szerb ortodox templommal bíró községet szántók és parlagon hagyott földek szegélyezte tájban, helyenként erősen benőtt úton hagyjuk el. Következik Szigetújfalu, majd a nyílegyenes töltést hosszan követve Újhegy, amelynek határában az alföldi táj végtelen látványa köszön vissza. A vizek városának is nevezett Ráckevén megcsodálhatjuk a görögkeleti szerb ortodox templomot és a Savoyai-kastélyt, megtekinthetjük az Árpád Múzeumot, de a fő attrakciót hazánk egyetlen, ma is működő hajómalma jelenti, amely békésen ring a Duna hullámain.

Hazánk egyetlen, ma is működő hajómalma Ráckevén található

Réce tanösvény Apaj határában

Dömsödi Duna-part

Fotó: Abelovszky Tamás

A piros sávval együtt az Árpád hídon keresztül hagyjuk el a Csepel-szigetet, majd a Duna túlsó partján kis kitérőt tehetünk a Szent Imre kilátóhoz, ahonnan a Peregi Parkerdő Természetvédelmi Területet pásztázhatjuk körbe szemeinkkel. Ha a hídtól egyből az Újtelep városrész felé vesszük az irányt, kisvártatva újra a Ráckevei-Duna fenséges látványa kísér minket. Baloldalt nyaralók, a jobb oldalon pedig stégek között vezet utunk egészen Dömsödig. Átkelünk a Dömsödi-árapasztócsatorna zsilipén, majd a település központjába érve eldönthetjük, hogy rövid kitérőkkel felkeressük-e a nagyközség Petőfi személyéhez kapcsolódó emlékhelyeit: a Petőfi-fát, a Petőfiszobrot, a Petőfi Sándor Emlékmúzeumot, valamint Petőfi szüleinek házát. Híres költőnk ugyanis egy ideig itt élt szüleivel, itt is alkotott, ezért emléke úton-útfélen szembejön velünk a településen.

Dömsödöt szántók és erdősávok között vezető murvás úton hagyjuk el. Poros egyenesünk már hosszú vándorutunk végénél jár, de mielőtt Apajnál begyűjtenénk a füzetünkbe az utolsó igazolópecsétet is, és befejezettnek nyilvánítanánk a túrát, a Réce tanösvény segítségével tehetünk még egy kicsi, de nagyon látványos kitérőt a Felső-kiskunsági-pusztára, a Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb szikes területére, ahol a jellegzetes alföldi tájban a túzok egyik legjelentősebb hazai állományát találjuk. 

Infók és tippek a jelvényszerzéshez

Az eredetileg „Pest Megye Turistája” néven ismert, 1977 óta létező túramozgalmat a Pest Megyei Természetbarát Szövetség utódja, a Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesület (PVTE) szervezi. A gyalogosan és kerékpárral is bejárható, időkorlát nélkül tetszőlegesen szakaszolható Pest Megyei Piros fémjelvényét akkor érdemelhetjük ki, ha az összes pecsétet begyűjtjük az egyesület által kiadott, térképvázlatként is szolgáló igazolófüzetbe, amely a turistashop.hu oldalon is kapható. A füzet megvásárlásával egyben a díjazás költségét is megtérítettük. A PVTE elérhetőségét és további információkat a tbaratpest.hu oldalon találsz. Az útvonal egy nagyjából 120 kilométeres dombsági és egy 110 kilométer hosszú alföldi szakaszra bontható. Utóbbi esetében megfontolandó a kerékpározás, mivel emelkedő nincs, és a terep is jó, csupán Csévharaszt környékén találkozhatunk rövidebb, homokos szakaszokkal. A Naszály környékén is csupán 330 méter magasra kapaszkodik fel az útvonal, legmagasabb pontja pedig a 344 méterrel a tengerszint felett található Margitán van. A Pest Megyei Piros szakaszolásán sem kell sokat agyalnunk. A jó tömegközlekedés miatt szinte bármelyik település alkalmas ki- és beszállópontnak, szállás és egyéb ellátás tekintetében is kiváló lehetőségeink vannak. A kérdés csupán az, hogy egyben, vándorútként vagy részletekben, hétvégi kirándulásként tekintünk-e erre a Pest megye kevésbé járt részeit bejáró útvonalra.

télen a

„rossz időjárás anyjának”

is nevezett

Babia Górán

A lengyel–szlovák határon húzódó hegység két szempontból is rendkívül csábító magashegyi célpont. Egyrészt a főcsúcs télen is viszonylag könnyen és biztonsággal járható, másrészt a hegység földrajzi helyzetéből adódóan verhetetlen panoráma, a Tátrák északi látképe fogad odafent. Már ha a hegy felenged…

Lengyelországba átlépve megváltozik a táj: az utunkat a Börzsönytől idáig kísérő hegyek meredeksége megszelídül, az egymástól szétszórva elhelyezkedő házak látványa a köztük lévő nyírfaligetekkel pedig már északi tájakat idéz. S akkor egyszer csak szembetűnik a Babia Góra: lapos, de környezetéből erősen kiemelkedő vonulatát nem lehet nem észrevenni. Pár éve már kinéztük magunknak ezt az impozáns csúcsot (1725 méter), de a rossz időjárásáról ismert hegy akkor nem engedett fel bennünket. Egészen konkrétan az történt, hogy az 1408 magas Brona-nyeregbe felérve akkora szél fogadott minket, hogy egy lökés az egyik – felkészületlen – túratársunkat egyszerűen belökte egy fenyőfa tövébe. Esélytelen volt a csúcstámadás abban az időben…

A hatalmas parkolót rejtő Krowiarki-nyereg (Przełęcz Krowiarki, 1012 méter) fenyvesét pár centiméter friss hó takarja érkezésünkkor, igazi álomvilágot varázsolva körénk a menedékház felé tartva. Ugyanakkor aggodalommal hallgatjuk a fenyves zúgását: ha itt, a védett oldalban ilyen erővel fúj a szél, mi lehet odafent? De ne

Írta és fotók: Szigeti Ferenc Albert

szaladjunk ennyire előre, először nézzük meg jobban, miért is különleges hegy a Babia Góra, vagy ahogy a szlovákok mondják, a Babia hora (a vonulat hordozza az országhatárt).

Flisövezet –a Kárpát-medence peremvidéke

A Kárpát-medencét körbeölelő hegykoszorú külső, homokkőből felépülő övezete, az ún. flisövezet széles palástként terül el a központi, kristályos vonulatok külső szegélyén. Ennek a szelídebb domborzatú, erdős hátakkal rendelkező flisövezetnek fő tömegét az Északnyugati-Kárpátokban a Beszkidek adják, amely Csehországtól kezdve a lengyel–szlovák határon végighúzódva keleten egészen Ukrajnáig tart, legmagasabb csúcsa, az Ukrajnában található Hoverla 2061 méter magas. A Keleti-, illetve a Déli-Kárpátokban a flisövezetre olyan merész formák jellemzőek, mint a Csalhó, a Csukás vagy éppen a Bucsecs bámulatos sziklái. A hegységet és annak főcsúcsát egyaránt jelentő Babia Góra a Magas-Beszkidek ( Beskid Żywiecki ) legmagasabb pontja. Az 1954-ben a lengyel oldalon létrejött Babia Góra Nemzeti Park a lengyel nemzeti parkok közül 1976-ban elsőként került fel a bioszféra-rezervátumok UNESCO-féle listájára.

A népszerűség oka

Bár a csekély hóréteg miatt jelenleg Szlovákia felől is járják a csúcsot, téli körülmények között inkább Lengyelország felől érdemes nekivágni a hegynek, már csak azért is, mert innen rövidebb útvonalon lehet megjárni a főcsúcsot, és itt található a menedékház is. A hegyen amúgy nagyobb is a lengyel forgalom, ami nem csoda, hiszen Lengyelország második legmagasabb hegységében járunk. Sőt, a Babia Góra valós méreténél magasabbnak is tűnik, mert nagyon látványosan emelkedik ki az alacsonyabb térszínből.

A parkolótól a Markowe Szczawiny menedékházig tartó útvonal igazán könnyű, hiszen az egy széles, akár még babakocsival is járható sétányon vezet (6,6 km, 260 méter emelkedés). Bár több helyütt olvastuk, hogy annak népszerűsége okán inkább hétköznap érdemes a házban szállást foglalni, meglepetésünkre december végén, az ünnepek alatt egyáltalán nincs tömeg.

A legendák hegye

A friss hó alatti hótakaró is annyira vékony, hogy a személyzettel egyeztetve többen végül nem is hótalpakat bérelnek, hanem hágóvasat és csúszásgátlót. A csúcs vonzerejét tényleg alátámasztják a számok, amelyek különösen télen, a rövid nappalok miatt fontosak: a Krowiarki-nyeregtől (a parkolótól) mindössze 4,8 kilométer és 715 méter szintemelkedés leküzdését követően, biztonságos módon, lavinaveszélyes helyeket nem érintve állhatunk a hazánkból nézve alig ismert, impozáns magashegyi csúcson.

A menedékháztól pedig mindössze 3,1 kilométer és 535 méter szintemelkedés a csúcs. S mivel a menedékházhoz vezető út akár sötétben is járható, sokan egy nap alatt járják meg a csúcsot a parkolótól indulva, bár Magyarországról érkezve a menedékházban

A Markowe Szczawiny ideális bázis a csúcstámadáshoz

A Babia Góra jellegzetes formája a legtöbb irányból uralja a tájat – Fotó: Adobe Stock

való megszállás eléggé adja magát. Mi is éppen beesünk a házba, mielőtt a lámpát elő kellett volna kotorni.

A reggel napsütéssel fogad, a szél is alábbhagyott. De a kávé mellől kilépve a menedékház teraszára azért már nem vagyunk teljesen nyugodtak, mert odafent még jól hallhatóan „bőg” a szél. A hegy nevének jelentése „Öreganyó-hegy” vagy „Boszorkány-hegy”, mert a helyi hiedelemvilág úgy tartja, hogy a hegyvonulat hoszszan elnyúló gerincén lovagoltak seprűnyélen a boszorkányok.

A Babia Górát számos legenda övezi, egyesek szerint egy kővé vált öreganyó a hegy, mások szerint egy rabló szeretőjének kővé vált alakját láthatjuk benne, megint mások meg úgy gondolják, hogy a hajdanán a Kárpátokban élő óriás egyszer kiseperte a házát, így jött létre ez a látványos magaslat a hegység külső peremén. Bár a késő középkori krónikák a „Beszkidek királynőjeként” is említik a hegyet, a legmagasabb csúcs neve lengyelül ma is Diablak (az Ördög hegye), régebben, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében pedig Teufelspitze volt a neve. Az ördögi jelző minden bizonnyal összefüggésben van a hely hírhedten rossz, gyakran szeles időjárásával.

Örömtúra

gátló is. Bár a szél erős, azért nem viharos. Megkönnyebbülünk: a nap süt, fátyolfelhőket kerget a szél, s a csúcsra tartó ösvényen messze nem vagyunk egyedül. Úgyhogy kapucnit fel, és irány a csúcs! Sőt, annyira biztatóak az égi jelek, hogy először becserkésszük a főcsúcstól ellentétes irányba elhelyezkedő Malá Babia Góra (1517 méter) magaslatát is, mert onnan rajzolódik ki legszebben a hegység aszimmetrikus gerince. Amíg a déli oldal kifejezetten menedékes, addig északon vad letöréssel zuhan a mélybe a hegyvonulat, ugyanis a jégkorszakokban csekély méretű gleccserek haraptak bele északról a hegybe. Ezen a látványos leszakadáson vezet fel közvetlenül a csúcsra a csak nyáron járható, láncokkal biztosított Akadémikusok útja. Visszatérünk a nyeregbe, és a főcsúcs elérése innentől kezdve tényleg örömmenet. A terep könynyű, a fenyves szép, a törpefenyves felső határáig pedig a szél sem vészes. Kiérve a gyephavassal borított térszínre azért a kapucnik alá felkerülnek a símaszkok és a síszemüvegek, és valahogy mindenki a Delta zenéjét dúdolgatja magában…

Gyönyörű fenyvesben kapaszkodunk a Brona-nyereg (Przełęcz Brona, 1408 méter) felé, az utolsó métereken bizony jól jön a csúszás-

A Malá Babia Góra jóval kevésbé járt csúcsa felé Kapaszkodás a Brona-nyeregbe

A csúcs köves kiemelkedésén kapkodjuk a levegőt az orkánerejű szélben: bizony, nem véletlenül építettek gondos kezek egy méretes szélfogó falat a csúcson. A menedékből kitekintve felrémlik, hogy a zúzmarától fedett emlékoszlopon II. János Pál pápa és József nádor neve egyaránt olvasható, mindketten jártak a csúcson. De való igaz, hogy szemünket le sem tudjuk venni az Árvai-medence túloldalán kibontakozó fantasztikus látványról, hiszen Szlovákiának szinte valamennyi magashegysége feltűnik: a Kárpátok koronája, a Magas-Tátra (Vysoké Tatry), illetve a hozzá kapcsolódó Liptói-havasok (Západné Tatry) teljes szélességükben feltárulkoznak innen, de jól kivehető a Kis-Fátra (Malá Fatra), a Nagy-Fátra (Veľká Fatra), valamint a közeli Kócs-hegység (Chočské vrchy) is. És persze a túloldalon pedig ott van Lengyelország végtelen síkja… Nem csoda, hogy 1905 és 1949 között menedékház állt a csúcs alatt a déli oldalon.

De az élmény fokozható: egyórás menettel ereszkedünk le, végig a gerincen a hegyomlás révén keletkezett Góra Sokolica (1367 méter)

kilátópontjáig. Miközben a vonulat kisebb csúcsait érintjük (Gówniak, 1617 méter és Kępa, 1530 méter), örömmel állapítjuk meg, hogy a szél is jelentősen veszít erejéből, olyannyira, hogy még falatozni és napozni is leülünk, szemünket pedig gondosan „kitisztítjuk”, hiszen a szél és a hó minden körülöttünk található fűszálat és törpenyőt műalkotássá változtatott.

Egy csipetnyi kultúra

Mivel a Kárpát-medence egy különleges pontján járunk, érdemes a túrát megspékelni egy csipetnyi kultúrával. Az Árva völgye

A Tátrák teljes sorozata: a Bélai-Tátra, a Magas-Tátra, a Liptói-havasok és az Alacsony-Tátra

A Góra Sokolica kilátóponjáról rálátni az egykori Magyarország legészakabbi pontjára, a Polica csúcsra

ugyanis a Felvidék egyik legszegényebb része volt, s ettől valószínűleg nem független a tény, hogy ezen a környéken sok szép népi műemlék megmaradt. Népi lakóházakat láthatunk az út mentén például Podbiel (magyarul: Podjbel) és Tvrdošín (Turdossin) környékén, de a leghíresebb látnivaló minden bizonnyal az Árva folyó felett egy sziklán egyensúlyozó, az egész Kárpát-medence egyik legdrámaibb fekvésű erődítményének tartott Árva vára, az

UNESCO által is védett fatemplom Turdossinban és a Liptóihavasok árnyékában található skanzen (Zuberec).

Az egykori Árva vármegye északi, a Magas-Beszkidek két jellegzetes csúcsának (Pilsko, Babia Góra) lábához simuló, részben lengyelek által lakott részét azonban jóval kevesebben ismerik. Éppen ezért nagyon érdemes megtekinteni Lengyel ország egyik első szabadtéri néprajzi múzeu mát (Muzeum – Orawski Park Etnograficzny), amely közvetlenül a hazafelé vezető út mellett található, a történelmi Magyarország legésza kibb településének tartott Zubrzyca Górnában (Felsőzubrica).

A túra adatai

Hossz: a körtúra a kisebb csúcsra való kitérő nélkül 14,5 kilométer.

Szintemelkedés: 805 méter fel és ugyanennyi le.

A menedékházhoz vezető út akár sötétben is vállalható.

A menedékház mellett a helyi turistáskodás múltját bemutató kedves kis múzeumot is találunk (a feliratok lengyel nyelvűek).

A tekintélyes méretű, mintegy 12 hektáron elhelyezkedő múzeum a maga mintegy 60 épületével tökéletes záróprogram, nem kevés magyar vonatkozással. De ha a Babia Góra másik oldalán keresgélünk, akkor Zawoja, Lengyelország leghosszabb és legnagyobb falva lehet az ideális célpont. Érezhetően fontos hely ez a vidék a lengyeleknek, bizonyos értelemben kicsit olyan, mint nekünk Székelyföld. Most már jobban értem, hogy egyszer egy lengyel barátom miért éppen gorál étterembe vitt el 700 kilométerre innen, Gdańsk mellett… 

LENGYELORSZÁG

ÁBRÁZOLT TERÜLET

A fotográfusként is ismert Eugeniusz Stercula patikája A csodálatos környezetben található skanzen meglátogatására bőven szánjunk időt

A Csóványos

legszebb arca

A lélegzetelállító körpanorámát nyújtó csúcs minden évszakban kedvelt túracélpont, de amikor Tél tábornok kegyes a természetjárókhoz, akkor különösen. Ha már december közepén megadatott egy kis tél, mi a hegyre vezető legzordabb, de talán legizgalmasabb útvonalat választottuk.

Minden oldalról és minden évszakban meghódítottam már a Csóványost , ezért Királyházára tartva a hajnali derengésben azon tanakodom, hogy vajon valóban az északi volna a hegyre vezető legszebb útvonal, és tényleg télen mutatja-e legszebb arcát a Csóványos.

Az biztos, hogy a Börzsöny főcsúcsára való felkapaszkodás mindig és minden oldalról szép túra. Diósjenő felől érkezve olyan különleges, erdei történeteket idézhetünk meg, mint az Ételhordó út és a Nyír-réti kastély sztorija vagy éppen a Fultán-kereszt rejtélye. Délről a kapaszkodás talán kevésbé látványos, de aztán

ott van hazánk leginkább hegyvidéki jellegű turistaháza, ahol a mostanihoz hasonló, szikrázó téli napsütésben még a sítúrázók is szép számmal feltűnnek, tovább emelve a környék alpesi hangulatát. A Nagy-Hideg-hegytől a főcsúcsig tartó vadregényes szakasz pedig kihagyhatatlan. Ahogy az Oltár-patak völgyében való felkapaszkodást is minden hazai természetjárónak meg kell tapasztalnia egyszer, hiszen nincs még egy olyan túraútvonal az országban, amely egy ősvulkán beszakadt kalderájának belsejében vezet. Szóval a verseny nagy. Mégis, szerintem a Csóványos északi oldala, különösen a NagyMána-bérc és a Pogányvár gerince azért jó választás, mert ez idézi meg leginkább a Kárpátok hangulatát, különösen télen.

Kárpáti hangulatok nyomában, avagy a Börzsöny nem viccel

Már a kiindulópont, az egyik legszebb hazai patakvölgyben fekvő Királyháza is amolyan igazi hegyi telep, amely magasabb hegyek

hangulatát idézi. Valamikor Mátyás király vadászháza állt az elzárt rengetegben, s később is királyi vadászterület volt ez a környék, erre emlékeztetnek a környék elnevezései is (pl. Király-kút, Mátyás-forrás, Király-kúti-bérc). A szintén vadregényes, általunk most nem érintett Rakottyás-bércen pedig emlékmű hirdeti, hogy József főherceg itt lőtte az ezredik szarvasbikáját 1909-ben.

Míg a hegység déli oldalán feljebb húzódik a „hóhatár”, a Kemencepatak zord völgyében nemcsak erős fagy, de hó is fogad bennünket. Nem nagy, de azért hó. A Csóványos felé fordulva pedig már a Magas-Börzsönyben járunk, és én imádom ezt a kifejezést, hiszen olyan hívogató. Azért is kárpáti hangulatú ez a hely, mert hazai szemmel nézve tekintélyes vízhozamú patakok érkeznek a Csóványos északi oldaláról a Kemence-patakba. Nyilván az sem véletlen, hogy a P sáv jelzése egyszer csak – látszólag érthetetlenül – a völgytalpon vezető széles útról egy kicsi, de markáns ösvényre kanyarodik a hegyoldalban. Aztán megértjük ennek okát: a valaha a völgyben zakatoló kisvasút számára épített hidak mára elpusztultak, a patakok pedig valóban bővizűek, a gázlók pedig ennek megfelelően szélesek, főleg így télvíz idején.

Az útvonal mentén találjuk a Tűzköves-forrást is, ahol a sziklafalon csepegő víz most megannyi szép jégcsappá dermedt, s amelyek csilingelve verik vissza a zord északi völgybe csak rövid ideig besütő nap fényét. A neves vadászíró, Bársony István szép mesében írta meg a forrás legendáját. Az íróra egy 1910-ben állított emléktábla emlékezik, kissé odébb pedig egy információs tábla a környéket akkoriban bérlő, a táblát állíttató Szokolyi Alajos személyéről is megemlékezik.

A jégcsapokká dermedt Tűzköves-forrás

A Nagy-Mána-bérc elején található építmény a tragikus túrabalesetben elhunyt Tóth Péterre emlékeztet

Ahogy a hegység szerelmesei mondják: a Börzsöny nem viccel, s bizony a Rakottyás-patakon való átkelés minket is rögtön megtréfál. A csupán nedvesnek látszó, fekete andezitsziklákon egy leheletvékony, elsőre nem látható jégréteg van ugyanis, így az első átkelés majdnem hatalmas eséshez vezet. Szóval tényleg vad terep a Csóványos északi oldala, már itt lent, a völgyben is. A NagyMána sziklagyeppel borított, napsütötte gerincére kikapaszkodva aztán egyszerre egyértelmű lesz, hogy ezt a túrát nemcsak a derűs téli napfényben szikrázó hó, hanem a Csóványos északi oldalának hazánkban egyedi geomorfológiája is különlegessé teszi.

Gerinctúra és a Tátra-látás

Egy sokágú, egymás után váltakozó gerinc- és völgyhálózat rajzolódik ki szemünk előtt ugyanis, amely egyrészt változatossá teszi a túrát, másrészt tényleg a Kárpátok vadságát idézi. Az ősvulkáni kalderaívről, a Börzsöny legmagasabb gerincéről északi irányban sűrűn ágaznak ki a sziklás mellékbércek, közöttük pedig kifejezetten mély, szurdokszerű völgyeket alakítottak ki a lerohanó patakok.

A Nagy-Mána nyílt, keskeny oldalgerincén való túra igazi hegyi élményt is nyújt, ahol nemcsak a látvány szépségében gyönyörködhetünk, de a derűs téli napfényben is sütkérezhetünk. Alattunk a mélyen a Csóványos tömbjébe harapó Rózsás-patak

A Nagy-Mána-bérc nyílt terepén vezet hazánk egyik legszebb gerinctúrája

szurdokvölgye erdőrezervátumot őriz, maga a Csóványos pedig már zúzmarában fehérlik, további téli látványosságokat ígérve. A beszédes nevű Sasfészek-bércnél aztán már a Tátrát is megpillantjuk, és innentől nemcsak az egyre vastagabb hótakaró, de a csilingelő zúzmara is felejthetetlenné teszi a túrát.

Ki is térünk a Magosfára, ahol a Tátra-látáson túl hazánk legmagasabban fekvő kősáncai is kirajzolódnak az itt már nem is annyira vékony hótakaró alatt. Innen jön aztán az igazi örömtúra: a fákról lepergő zúzmara mintha csillámpor lenne, a kaldera peremén járva pedig hollók hangja hozza fel hozzánk az Oltár-patak vadregényességét. A Csóványosra felérve pedig nemcsak a Magas-Tátrát, az Alacsony-Tátrát és a Nagy-Fátrát látjuk, de sok ismerőssel is

Nem csak a Tátrát látni: a Visegrádi-hegység és a Pilis bércei a Csóványosról nézve

Nem csak telet látni jöttek sokan: földtani előadás a kilátóban Érdemes néha hátranézni: feltűnnek Szlovákia magashegységei

Trekking

találkozunk. Hiába, ritkán esik a hó, és még ritkábban van utána derült, szép idő. Nem csoda, hogy sokan jöttek ki a Csóványosra telet látni, ahogy az sem, hogy senkinek nem akaródzik lemennie a kristálytiszta fehérségből…

Az ősiség útja

Amikor már azt gondolnám, hogy ilyen élmények után vajon mit tartogathat még a hegy, jön a meglepetés: a Pogányvár sáncait őrző hegygerinc, amelyen még sosem jártam, szerintem az ország egyik legvadregényesebb oldalgerince.

A Börzsönyben, s különösen a Magas-Börzsönyben az i. e. 2. évezredben az ún. Kyjatice-kultúra népcsoportja telepedett meg.

A meredek oldalakkal határolt hegytetőkön létesített, akár többhektáros erődítményeik nyomai (kősáncok) ma is számos magaslaton kivehetők (pl. az említett Magosfán és a Hajagoson). Ekkor épültek a Pogányvár impozáns sáncai is, amelyek egy mintegy

A fagyemelés jelensége kicsiben

A Pogányvárhoz vezető vadregényes gerincen

A jégképződés a belógó növényzeten kezdődik

320 méter hosszú és 100 méter széles területet határolnak, az erődítések vonalát öreg, göcsörtös bükkfák rajzolják ki. Az erődítések pontos célját nem ismerjük, de mivel a hegy lábánál azonos kultúrából származó települések nyomaira leltek a kutatók, feltételezhető, hogy vagy a népcsoport vezetői lakták e biztonságos és a völgyekből ellátott helyeket, vagy vész esetén használták a jól védhető erődítményeket.

Gondolatainkba merülve, lépéseinkre ügyelve érünk le a Rózsáspatak és a Pogányvári-patak összefolyásához. Az innen sorozatossá váló patakátkelés fifikás feladat a jég miatt, de szemünket a patakpartot borító, gyönyörű jégformák vonzzák. A Pogányváripatak völgyében pedig nem a jég tüneményes szépségei, hanem annak roppant ereje a szembetűnő: a 2014-es jégkár miatt a völgyet annak egész hosszában kaotikusan egymásra hajló óriás gyufaszálak borítják (éppen ezért nem is járható). A derűs téli nap már nem süt be az északi völgybe, a zúgó patakok a hegy fagyos leheletét hozzák le. Én pedig azt gondolom, hogy e zord, fagyba zárt völgyből a napsütötte, zúzmarától sziporkázó téli világba emelkedni valóban páratlan túraélmény volt.

Zárszó: a Börzsöny vulkáni kalderájától északra kibontakozó, változatos gerinc- és völgyhálózat még számos kincset rejt. Királyházáról indulva érdemes felfedezni például a csak egy fokkal kevésbé vadregényes Rakottyás-bércet és a Dobogó-bércet is. 

A túra adatai

Hossz: 13,3 kilométer

Szintemelkedés: 630 méter

Fontos tudni, hogy a Diósjenő és Kemence közötti erdészeti magánút használatához két feltétel – egy hatósági engedély és az erdőgazdálkodó, egyben a tulajdonos hozzájárulásának – együttes megléte szükséges.

0 2 km

Átkelés a Rózsás-patakon

Térkép: Bába Imre

A többi pályamunkát a facebook.hu/turistamagazin oldalon találjátok.

Küldd be Te is a kedvenc képedet!

A következő hónapok témáit és a pályázattal kapcsolatos információkat megtaláljátok a https://www.turistamagazin.hu/kiiras oldalon. A beérkező pályamunkákat 2023-ban is előszűrjük, és az így kialakult válogatás képei indulhatnak majd a Hónap Fotója címért. Továbbra is egy nyertes alkotást Ti választhattok a leadott lájkjaitokkal a hónap 20. napjáig a Facebook-oldalunkon. Egy másik fotót a szerkesztőség zsűrije emel ki, amely bekerül a következő lapszámunkba, készítőjét pedig Turista Magazin-előfizetéssel vagy más ajándékkal jutalmazzuk.

Februári A havas táj csodája témánkra nagyon sok képet kaptunk tőletek, így nem volt könnyű dolga szerkesztőségünk zsűrijének. Végül ezt a Bükkben készült, minimalista hatású képet választottuk ki, melynek hangulata szépen visszaadja a havas táj szépségeit. Így ebben a hónapban Gutter Krisztiánnak gratulálunk a Hónap Fotója címhez és az ezzel járó Turista Magazin-előfizetéshez.

Gutter Krisztián: Első hó

„Nagyon vártam már a havazást, így amikor elkezdett esni, fogtam a fényképezőgépem, a drónom, és kimentem a Bükkbe. Ködös, hideg idő volt, így csak a földről tudtam fotózni. Hazafelé tartva azonban kb. 10 percre valamennyire kitisztult a levegő egy kisebb területen Káposztáskert előtt, így készülhetett el ez a kép is a levegőből.”

Témáink 2023-ban (Zárójelben a beküldési határidő.)

Március: Fényjáték (február 12.)

Április: Hüllők és kétéltűek (március 12.)

Május: Szimmetria a természetben (április 12.)

Június: Tanúhegyek (május 12.)

Július–augusztus: Élet a folyón (június 12.)

Szeptember: Ember a tájban (augusztus 12.)

Október: Gombák (szeptember 12.)

hagyomány vonzásában

Egy kellemes körtúrát végigjárva ismerkedünk meg a palóc hagyományokkal és faluképpel a méltán híres, az UNESCOvilágörökség részét képező Hollókőn és a környező, hangulatokban gazdag tájon. Múltidéző táblák segítségével fedezzük fel a környéket a Cserhát-vidék kacskaringós útjain. Az Ófalu időtlennek tetsző utcájáról sétálunk ki a faluszéli kaszálókra, majd legelőkön keresztül érjük el a Hollókőipatak mocsaras láperdőit és a szemközti Gyertyános árnyékos, öreg erdőjét. A kirándulás csúcspontja az andezitsziklán ülő hollókői vár, ahonnan körpanorámán látjuk be megtett utunkat, a Mikszáth Kálmán által „Görbeországnak” nevezett Palócföld vidékét, de tiszta időben jó eséllyel az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsait is megszemlélhetjük. Hollókőt 1987-ben vették fel az UNESCO világörökségi listájára, ettől kezdve lett felkapott turistacélpont. Az Ófalu egységes, hagyományos képét egy tragédia idézte elő: 1909-ben a házak jelentős része leégett egy falutűzben. Az újjáépítés két évig tartott, ma pedig 56 épület határozza meg a szalagtelkes, macskaköves utca hangulatát.

A o jelzésen indulunk a faluból a Gyertyános tetejére.

A tanösvény r jelzése vezet keresztül a Kis-Liponyákon a Hollókő feletti Gomb-hegyig.

A Gomb-hegyről a p jelzésen térünk le Hollókő várának újjáépült erődítményéhez.

A vártól a Vártúra tanösvény r jelzésén érünk vissza a Gomb-hegy oldalában a o sáv jelzésre, amely visszavisz a faluba.

HOLLÓKŐ, ÓFALU

Hollókő világörökségi Ófalujában a fehérre meszelt falú, tornácos házsoroknak lankásan hullámzó erdőtáj rajzol keretet. A falu története a 13. században kezdődött, ekkor épült ugyanis vár a település melletti Szár-hegyen. A fából épített, zsúptetővel fedett házakat többször pusztította el tűzvész, legutóbb 1909-ben. Az újjáépítés során a vályogfalú házakat már kőalapra helyezték, és az eredeti látványvilág megőrzése mellett szarufás, cserépzsindelyes tetőszerkezettel fedték. Ennek következtében jött létre a ma is eredeti formájában megcsodálható településkép.

3 SÓS-PUSZTAI KILÁTÓHELY

Hollókő mellett, a Kéktúra útvonalán gyönyörű kilátás nyílik a cserháti hegyvidékre, a közelből pedig a felvidéki hegyeket is megcsodálhatjuk. Az élesen kiemelkedő Pusztavár-hegy és a Remete-hegy alatt széles legelők terpeszkednek. Jellegzetes cserháti látkép ez: alacsony, erdős hátak alatt irtásrétek, mezőgazdasági hasznosítású területek szegélyezik a völgyeket, mindezt pedig lankás lejtők fogják közre. Érdemes kisétálni a kerítéssel védett erdő sarkáig. Innen gyakran tűnik fel az AlacsonyTátra gerince, illetve Szlovákia erdős hegyvidéke.

SZENT MÁRTON-TEMPLOM

A fatornyos római katolikus templom, amely Tours-i Szent Márton püspökről kapta a nevét, Hollókő egyik jelképe, és 1889-ben, közadakozásból épült. Fából ácsolt tornyának különlegessége, hogy egyetlen szög felhasználása nélkül készült. Az egyszerű, téglalap alaprajzú, vályogból és terméskőből emelt épületet egy 1862-ben már itt állt, gúlasisakos toronyhoz építették hozzá. Ez a harangtorony a korábbi templom dongaboltozatú szentélye fölött emelkedik, hajóját nyugat felé „tapasztották” hozzá, így a szentély a mai templom előterévé alakult.

4

HOLLÓKŐI VÁR

A vár az 1200-as évek végén épült a Kacsics nemzetség jóvoltából, amelynek a legöregebb épületrészt, a történelmi hangulatú öregtornyot is köszönhetjük. Ahogy az már lenni szokott, a frekventált helyen lévő ingatlan számtalanszor cserélt gazdát az évszázadok során: Csák Máté és Károly Róbert is birtokolta, és szinte mindenki átalakította kissé. Ezért is kacskaringóztak a falai – a terepviszonyoknak megfelelően –szabálytalan formában. Később lerombolták és széthordták, de napjainkra új fénykorát éli, benne izgalmas kiállítás található.

Ha Hatvan vagy Pásztó felől érkezünk, ajánlott megállni az útszéli Bableves csárdánál, és megkóstolni valamelyik helyi ételt.

Kóspallagi körtúra

történelmi kalandokkal

Ez a klasszikusnak mondható körtúra változatos tájon kalauzol végig Kóspallag és Törökmező között. Az útvonalat a Bibervár romja, a Fehér-forrás csoportja, egy kalandpark, valamint egy kisebb állatkert is színesíti. A Kis-Hanta-patakot kísérve az azt követő füzesek és nedves rétek világával ismerkedhetünk meg, a meder felduzzasztásával létrehozott Toronyalja-horgásztavat megkerülve pedig egy dombon találjuk a Csák Máté, illetve Károly Róbert harcai során megsemmisült Pusztatorony (Bibervár) lyukas falának maradványait. Száraz tölgyeseken át jutunk a Fehér-forráscsoport nyugodt atmoszférájú völgyébe; innen már pár lépés csupán Törökmező, ahol turistaház, kalandpark és egy kisebb állatkert várja a látogatókat – utóbbiban többek között ormányos medvével is találkozhatunk. A Szent Gál-földről a Márianosztra környéki, a Békás-rétről pedig a Dunakanyart ölelő hegyekre és a Magas-Börzsönyre nyílik szép kilátás. Az útvonal mentén két-három olyan látnivaló is sorakozik, amelyek felkeresése kisebb kitérőt igényel, de megéri a ráadást – ezeket a látnivalók között soroltuk fel.

A buszmegállótól délkelet felé indulunk a o jelzésen. A Toronyalja-horgásztó délnyugati oldalán rövid kitérőt teszünk a p jelzésen a Pusztatoronyhoz (Bibervár). Visszatérünk a o jelzésre, amelyen jobbra indulunk, az erdőbe visszaérve pedig a f jelzésen haladunk tovább. A vadkerítés kapujánál délnyugat felé tartunk a o jelzésen.

A g jelzésen kitérőt teszünk a Fehér-forráscsoporthoz. A forrásoktól visszatérve a o jelzésen megyünk a Törökmező turistaházig.

A turistaház mögött rátérünk a o jelzésre, és Kóspallagig követjük azt.

Nyisd meg a túrát és a látnivalókat a mobilodon is a QR-kódot leolvasva!

BIBERVÁR ROMJA 1

A romot a horgásztó partjáról, rövid kitérővel kereshetjük fel. Az oklevelekben nem szereplő Pusztatorony (más néven Bibervár) építésének idejét és körülményeit nem ismerjük, elnevezésének eredete is ismeretlen. A rom eredetileg egy megerősített őrtorony lehetett, ami az itt talált cserépdarabok alapján valószínűleg a 12. század végén épült. Pusztulása a 13–14. század fordulójára tehető, Csák Máté, illetve Károly Róbert harcainak idejére. Az erődítményből szemmel lehetett tartani a Márianosztrára vezető utat.

3 RÓZSAKUNYHÓ

Egy 5 perces kitérővel felkereshetjük

Fekete István és Kittenberger Kálmán kedvenc vadászmenedékét az országút mellett. A híres Afrikakutató, zoológus, vadász, természettudományos író életének utolsó szakaszát Nagymaroson töltötte, ahol gyakori vendége volt Fekete István író. A Börzsönyben tett barangolásaik, vadászataik során ez a kunyhó volt a kedvenc menedékük. A bútorzat és a berendezés egyszerű és minimális. A Rózsakunyhó név Fekete István vadászati témájú elbeszéléseiben tűnik fel.

TORONYALJAI PÁLOS KOLOSTOR ROMJA

A Dél-Börzsöny rengetegében, a lakott területektől távol állt az a pálos kolostor és templom, amelynek csekély megmaradt romját Kóspallag közelében találjuk – felkeresése a túra útvonaláról mintegy negyedórás kitérő. A szerzetesrend börzsönyi jelenlétének állít emléket a romok közelében épült, az egykori templom alakját felidéző emlékhely. A földhöz képest kissé megemelt talpazaton fából készült, nyitott építmény áll 2019 óta. Az oltárral szemben hat fapadot helyeztek el a hívők és a megemlékezők számára.

4

TÖRÖKMEZŐ

Törökmező ma kalandparkot és állatkertet, valamint szállást is tartogató rekreációs centrum a Dél-Börzsöny egyik kis fennsíkján. Az 1930-as évek végétől áll itt turistaház, amely köré mára számos másik szolgáltatás is felsorakozott. Neve onnan ered, hogy 1684 és 1685 között itt táboroztak a török csapatok, miután Esztergomot fel kellett adniuk. A házat tágas rétek övezik, az egyik völgyben ered a Fehérforráscsoport. Nem véletlen a neve: az egyébként vulkáni hegységnek egy kivételes, mészkővel borított pontja ez.

Ha nem akarunk felkapaszkodni a Pusztatornyot rejtő kis dombra, kikerülhetjük az aszfaltos úton.

A Kis-Hanta-patakon egy autók által kijárt gázlón, illetve a o jelzésű turistaúton is átkelhetünk.