Bp18 Városkép magazin, 2023 március

Page 40

n Kihúzott beruházások

Négy terv is a kukában?

n Légiutas-adó

A kerületiek pénze

n Elment a falig

Interjú Berta Beátával

n Az idő igaz

Petőfi 200

2023. március n XXXII. évfolyam 2. szám
Bejelentkezés szemész szakorvos által végzett szemvizsgálatra: 06 (30) 219-219-1 1181 Budapest, Üllői út 461. www.sertzoptika.hu

Felhő szélén

– Sandrikám, mik hát a környülállások szép hazánk tájékán mostanság?

– Mórom, édes egy komám, mindig késel! Arra is ötvenöt esztendőt kellett várnom, hogy felérj végre hozzám, mert írtad makacsul a végtelenül hosszú regényeidet. No, de ülj mellém üstöllést, a legjobb felhőt foglaltam le, pont rálátni édes Pannóniánkra.

– Beszélsz itten balgaságokat, te ripacs vándorszínész! Jössz ezekkel a népi dumákkal. Kifundáltad, hogy az úri hölgyek vevők a ritmusos népi poémákra, és eladtad a bulvárnak ezeket a pimf műdalokat! Azt mi közöd volt neked a magyar parasztok nyelvéhez, Petrovics? Megy a juhász szamáron, földig ér a lába… Pofám leszakad! Hát, hol van ez a Baradlayk szövevényes históriájához képest?

Csak kihasználtam a korabeli médiumok lehetőségeit. Sztár voltam, kérlek szépen! Üstökös! És te petrovicsozol nekem? Ma is Móricként ismernének alant, ha nem erőltetem, hogy légy inkább Mór, hisz az jobban passzol egy íróhoz. Mindegy, úgyis sokkal több Petőfi utca van, mint Jókai. Ez a lényeg, Móricka! És látod, hogy mindenütt reám emlékeznek most odahaza?! Idén lennék kétszáz esztendős!

– Igaz-igaz, hagyjuk a pörlekedést! Hoztam is egy kis balatoni rizlinget a koccintásra. Boldog kétszázadikat, Sándor! De mi zajlik odalent?

Hát, aszongya: Baranya vármegyében havazik, a főispán pedig a kormányhivatalban… Hogy mi? Vármegye? Főispán? Te, bizonyos, hogy nem ugrottunk vissza az időben?

Ugyan, mily badarság ez? Vagy mi megyünk hátrafelé, vagy ők. Bizony a 2023-as esztendőt írjuk! Akkor valami időzavar lehet odalent. Remélem, a dicső revolúciónkat szépen ünneplik legalább, annak is 175 esztendeje már!

– Gigászi mozgófilm készült róla, azt tudom. Nyilván magam leszek a főhős. Amúgy nem minket ünnepelnek, hanem egymást szapulják. Hordószónokok meg a híveik. Kajabálnak nagy hévvel. Persze, mi is lármáztunk annak idején, de mi a szent szabadságért!

– Te is hordókon szónokoltál, Sanci, ha jól emlékszem. Na de mit tesznek az oroszok? Ha nyugodt a muszka medve, akkor azért nincs nagy vész!

Hol jársz, te Mór, a felhők fölött??? Az oroszok tavaly nagy erőkkel megtámadták a szomszédaikat, s azóta is ott háborúznak! Még a labancok sem a muszkák oldalán állnak, sőt elítélik őket!

– Vélelmezem, hogy mi is, ha már nem nyögjük a rabigájukat!

– Hát, elítéljük őket, de azért nem oly erősen. Pedig szabadon élünk-halunk, nem szolgasorban, de mintha mégis inkább a muszkák…

– Ajjaj! Vissza kéne mennünk a Pilvaxba, Sanyikám!

– Bizisten, vissza! De Júliám nem engedne. A múltkor is mekkora balhé lett belőle…

a szerk. 3
Juhász Mátyás
Fotó: Rózsa Erika

hirdetés

Pályázati felhívás üres helyiségek és telkek bérletére

A Projekt18 Kft. felhívást tesz közzé az alábbi – Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, valamint a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. tulajdonát képező – üres helyiségek és telkek bérletére.

A pályázaton történő részvétel feltétele a pályázati dokumentáció megvásárlása. A dokumentáció ára 5000 Ft, mely összeg készpénzben befizethető a társaság 1181 Baross u. 7. szám alatti pénztárában.

A dokumentáció átvehető és a pályázat leadható ugyanitt személyesen vagy meghatalmazott útján, a befizetési bizonylat bemutatásával. A pályázati ajánlatot zárt borítékban kell benyújtani.

A kiíró a Ptk. 6:74. § (2) bekezdés alapján fenntartja a jogot, hogy egyik pályázó ajánlatát se fogadja el, és az adott ingatlanra vonatkozó pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. március 13. 16.00 óra

A pályázat elbírálásának várható időpontja: 2023. március 16. Pályázók értesítése: a következő naptári héten telefonon vagy írásban

Megtekintési időpont egyeztetése:  297-4461, +36-70-513-9455

A lista tájékoztató jellegű. További tájékoztatásért érdeklődjön személyesen a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Ügyfélszolgálatán (1181 Baross u. 7.) vagy a fenti telefonszámokon.

www.varosgazda18.hu/vagyonkezeles/

4
Üzlethelyiség,
Cím Helyrajzi szám Méret Rendeltetés Csontváry utca 15. fszt. 11. 151126/16/A/11 23 m2 raktár Havanna utca 9. fszt. 319. 151126/4/A/319 és 151126/4/A/320 37 m2+8 m2 üzlet Havanna utca 52. fszt. 298. 151159/7/A/298 23 m2 üzlet Üllői út 313. fszt. 4. 151921 30 m2 üzlet Üllői út 313. fszt. 8. 152921 17 m2 üzlet Üllői út 350. fszt. 7. 152332 22 m2 üzlet Üllői út 451. pince 14. 150812/0/A/14 25 m2 pince Üllői út 686. fszt. 4. 159841/0/A/4 32 m2 + 16 m2+3 m2 üzlet, kiegészítő helyiségek Üllői út 736. fszt. 2. 147017 17 m2 raktár
raktárak
Internetelérhetőség:
Területhasználat Cím Helyrajzi szám Méret Rendeltetés Küllő utca (Alsó Erdősor utca) 152638/2 5025 m2 területhasználat 8600 Siófok, Töreki 170/7 7284 m2 szántó 8600 Siófok, Töreki 170/6 9252 m2 szántó
parkolóhely Cím Helyrajzi szám Méret Rendeltetés Méta utca 2. 150228/102 18 m2 parkolóhely (50 db)
Garázs,
4

Kihúzott beruházások

bp18

A gyorsforgalmi út, a 412-es vasútvonal és a dél-pesti kerékpárút fejlesztése és a ferihegyi gyorsvasút megépítése – négy terv, amelynek megvalósítására költségvetési forrást is előirányzott a kormány. Lázár János miniszter azonban ezeket a beruházásokat – nyolcvan másikkal egyetemben – egyetlen tollvonással elhagyná. A fideszes Lévai István Zoltán szerint csak felfüggesztésről van szó. Ebben reménykedik az MSZP-s Kunhalmi Ágnes is, aki az ügyben találkozót kezdeményez a miniszterrel. Az önkormányzat képviselő-testülete pedig a döntés visszavonására szólította fel a kormányt.

Lázár János építési és beruházási miniszter ebben az esztendőben ezekben a hetekben nyolcvan (!) ütemezett projektet húzott ki a betervezettek közül, köztük négy olyat, amely közvetlenül érinti Pestszentlőrinc-Pestszentimre mindennapi életét.

Lázár tollvonása nyomán nincsen az idei munkák között a repülőtérre vezető új gyorsforgalmi út kiépítése, ami évtizedes restancia, csakúgy, mint a ferihegyi gyorsvasút megépítése. Így alig marad olyan európai ország, amelynek a nemzetkö-

zi repülőteréről sem metróval, sem vonattal nem lehet bejutni a városközpontba. És egy fillért sem költenek 2023-ban a 412-es számú – Kecskemét–Lajosmizse–Kőbánya-Kispest – vasútvonal fejlesztésére, amelyre pedig eddig már 465 millió forint közpénzt fordítottak, s a dél-pesti zöldfolyosó és kerékpárút fejlesztéséhez szükséges megvalósítási tanulmány elkészítése is a kukában végzi, legalábbis az idei évet tekintve.

VESZÉLYHELYZETBEN NINCSEN PÉNZ

Az indok az, hogy a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé a beruházások folytatását. Csakhogy 2022ben éppen a Fidesz kampányolt a Gyömrői úti

...miként a repülőtérre vezető új gyorsforgalmi út kiépítése is

Elmarad a ferihegyi gyorsvasút megépítése...

felüljárókon azzal, hogy máris épül az új gyorsforgalmi út. Elsietett vagy felelőtlen politikai ígéret lett volna? Mindegyik tervre tíz- és százmilliókat költöttek már, de a kormány alighanem tisztában van azzal, hogy a beruházások elhalasztása, ahogy Lázár előterjesztésében áll: „lezárható alacsony érdeksérelemmel”, vagyis nem várható emiatt tüntetés, sőt tiltakozás sem.

Lévai István Zoltán, a képviselő-testület Fidesz–KDNP frakciójának vezetője így kommentálta a lázári húzásokat:

– Szerte az országban beruházások felfüggesztésére kerül sor – finanszírozási okok miatt –, és ebbe mi is beleestünk négy nagy projekttel. Úgy gondoljuk, hogy ezekre a beruházásokra szükség van, ezért minden fórumon el kell mondani, hogy ezeket a projekteket folytatni kell, amikor erre lehetőségünk lesz.

Frakciótársa, Szarvas Attila a képviselő-testületi ülésen egyenesen a Momentumot tette felelőssé azért, hogy még mindig nincsen új út, mondván:

– Ha nem álltak volna ellent a budapesti olimpiának, akkor már rég suhanhatnánk az új gyorsforgalmin.

Azt Somody László momentumos alpolgármester tette hozzá, hogy az olimpia tervét Tarlós István főpolgármester helyett személyesen Orbán Viktor mondta le, ahelyett hogy a Momentum sikeres aláírásgyűjtését követően megkérdezték volna a fővárosiakat, kiírva a helyi népszavazást.

A kerület országgyűlési képviselője, Kunhalmi Ágnes is politikai okot sejt Lázár János és a kormány szándéka mögött. Emlékeztetett:

– Megmondta Tarlós István, hogy Lázár János nem szereti Budapestet, vagyis a lehúzás Budapest nettó szívatása. Pontosan látjuk, hogy az országban arra van pénz, amire akarják.

NINCS PÉNZ — VAGY MÉGIS VAN?

Lássunk néhány példát a képviselő szavainak alátámasztására. Miután a Magyar Tenisz Szövetség

Szűcs Lajos fideszes képviselő vezetésével több mint négymilliárd forintos hiányt halmozott fel, Szűcs büntetlenül visszaült a Fidesz parlamenti frakciójába. Lázár János, aki az elnöki poszton követte őt, hamarosan arról adott számot, hogy 4,9 milliárd fo-

rintból konszolidálta a helyzetet. A 2022-es választások előtt néhány héttel 15 milliárd forintot kapott a Miniszterelnökségtől a Jövő Nemzedék Földje Ala-

pítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Lázár. 2016ban a kormány Lázár Jánost jelölte ki a mezőhegyesi ménesbirtok kormánybiztosának. A birtokot 22 milliárd forintból szervezték át, és 2021-ben 9,5 milliárdos tőkeemelést kapott. A 2022-es országgyűlési választás után egymilliárdért újítottak fel az istállót és a kocsiszínt a ménesbirtokon. Vagyis valójában van pénz, de hogy mire ad a kormány, azt egyedül dönti el. És hogy ne csak Lázár milliárdjait emlegessük, lássunk még két példát. A kormány ebben az évben ütötte nyélbe a Vodafone Magyarország megvásárlását. A tranzakció értéke 660 milliárd forint (!), és a fővárosi fejlesztésekről hallani sem akaró kabinet felmelegítette a Budapest Airport visszavásárlásának tervét. Az ügylethez 1600 milliárd forintra (!) volna szükség.

A kerületi képviselő-testület mindenesetre úgy döntött, hogy tiltakozik a Pestszentlőrinc-Pestszentimrét is érintő diszkrimináció ellen, és felszólította a kormányt, hogy folytassa a négy szóban forgó beruházást, amelyekre pénzt is előirányzott a 2023-as költségvetésében. A képviselő-testület a Fidesz–KDNP frakció tagjainak tartózkodásával fogadta el a határozatot.

Gyuricza Péter

aktuális 7
Egy fillért sem költenek 2023-ban a 412-es számú vasútvonal fejlesztésére Fotók: Ruzsa István

Légiutas-adó: a kerületiek pénze

A Kúria február 7-én hozott döntésével ideiglenesen megtiltotta a XVIII. kerületi önkormányzat által január elsejétől kivetett légiutas-adó alkalmazását. Az új települési adó a kerület számára azért fontos, mert ebből a bevételből jelentős szociális és infrastrukturális beruházásokra nyílna mód.

Ez a települési adó magánszemélyekre vethető ki, cégekre nem. A jogszabály szerint az ebből származó bevételt csak szociális támogatásokra és infrastrukturális beruházásokra lehet fordítani, más egyébre nem. Ennek megfelelően a XVIII. kerület az adóból befolyó összeget kizárólag ilyen célokra használja fel.

Az alpolgármester tájékoztatása szerint a légiutas-adóból remélt mintegy évi 7 milliárd forint a kerületiek pénze, amiből többek között a zajártalomban korábban magukra hagyott családokat kívánják segíteni, hiszen az érkező gépek 90 százaléka Pestszentlőrinc fölött száll le, a XVIII. kerületben élők szenvedik el ennek minden káros és kellemetlen mellékhatását.

FEJLESZTÉSEKRE, TÁMOGATÁSOKRA

A fejenként 1000 forintos adót a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret igénybe vevő légi utasok fizetnék. Mentesülnek alóla a XVIII. kerületi lakosok, a 18 év alatti fiatalok és a vállalati utasok. A teljes beszedett összeget kerületi fejlesztésekre szánja az önkormányzat.

ÉVI 7 MILLIÁRD

Kőrös Péter alpolgármestertől megtudtuk, hogy ilyen települési adó kivetésére az önkormányzatoknak jogszabályi lehetőségük van. A rendelet tavaly októberi megalkotásakor a képviselőket két ok vezérelte. Az egyik az, hogy a repülőtér okozta zaj- és környezetterhelés legnagyobb elszenvedője a XVIII. kerület. A másik az, hogy a folyamatos infláció és a településeket érő kormányzati elvonások miatt az önkormányzatok új anyagi forrásokra szorulnak.

Ez az adóbevétel hozzájárulna a tönkrement utak, járdák felújításához és kerékpárutak építéséhez. Korszerűsíteni lehetne parkokat és közösségi tereket, s a fiatalok gördeszkapályákat, futóköröket kaphatnának. A légiutas-adóból energetikai beruházásokat és az eddigieknél is jelentősebb szociális támogatásokat is tervez az önkormányzat, erősebb szociális hálóra, jobb közétkeztetésre és további támogatásokra is lenne forrás.

MEGVÉDIK AZ ADÓT

Az adóról szóló döntéssel kapcsolatban Budapest Főváros Kormányhivatala december végén törvényességi észrevételeket, kifogásokat fogalmazott meg. Ezek egy részével – amelyek jellemzően adatvédelmi, adatkezelési észrevételek voltak – a képviselő-testület egyetértett, és ennek megfelelően módosította a rendeletét.

Azok a kifogások, amelyekkel nem értettek egyet a kerület vezetői, Kőrös Péter véleménye szerint szakmaiatlanok, számos esetben a jogszabályok nemismeretére vagy félremagyarázására utalnak.

aktuális 8
Kőrös Péter

– Minthogy ez a vita a várhatóan befolyó öszszegről, a kerületiek pénzéről szól, a képviselő-testület azon dolgozik, hogy megvédje ezt az adót –mondta Kőrös Péter.

AKIKNEK LEHET

Ugyanilyen települési adót vezetett be Budakalász önkormányzata, amely a Lupa-tavi strandok igénybe vevőire vetett ki adót.

– Az itteni repülőtéri utasokhoz hasonlóan ott a strandolók az adó alanyai, és ugyanúgy az üzemeltető szedi be az adót, ám az ottani rendelettel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala nem élt törvényességi felhívással – tette hozzá az alpolgármester.

A XVIII. kerületi 1000 forintos légiutas-adót a repülőtársaságok beépítik a jegyárakba. A jegyek ára egyébként eddig is sokféle adót foglalt magában, közöttük a kormány által az elmúlt évben kivetett légi különadót, amely Európán belüli utazáskor 3900 forint, tengerentúli utazás esetében pedig 9750 forint fejenként.

Az önkormányzat ily módon igyekszik enyhíteni az elvonások okozta terheit, amelyek közül csak

Fotók: Ványi Ákos

a szolidaritási adó kivetése, illetve a gépjárműadó elvonása idén is több mint 4 milliárd forinttal rövidíti meg az itt élőket. Az elmúlt években az önkormányzat kizárólag olyan adóváltoztatásokról döntött, amelyek csak a nagyvállalkozásokra vagy a nagybirtokokra vonatkoztak. A kerületi lakosokat az új települési adó sem érinti negatívan, hiszen ők mentesülnek az adó megfizetése alól.

A fejenként 1000 forintos adót a Liszt Ferenc repülőteret igénybe vevő légi utasok fizetnék

aktuális

Újabb egy év a Malév nélkül

A magyar nemzeti légitársaság 2012. február 3-án jelentett csődöt, és ezzel véget ért a hazai polgári repülés története. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel együtt élő XVIII. kerületben szinte mindenkinek van a Malévhoz kötődő emléke.

érkezéskor leshettem, hogy anyu mikor lép ki a gépből a lépcsőre. És ahogy az itt élő családoknál megszokott volt, a malévos kiskanalak, evőeszközök nálunk is a konyhafelszerelés részét képezték – idézte fel gyerekkori emlékeit Kőrös Péter alpolgármester, akinek a mai napig sok egykori malévos barátja van a régi pilóták és földi irányítók között. – Nekik sok szép, illetve fájdalmas emlékük van a légitársaságról és annak megszüntetéséről. Az igazság az, hogy légitársaság ezen a szinten nevetségesen kevésnek tűnő összegből megmenthető lett volna. A Bajnai-kormány mindent előkészített ahhoz, hogy a Malévot meg lehessen menteni –mondta Kőrös Péter. – Szakértők egybehangzó állítása szerint húszmilliárd forint körüli összegből meg lehetett volna oldani, hogy tovább működjön a nemzeti légitársaság. Szerintem az Orbán-kor-

– A legelső nagygépes repülési élményem a Malév TU–154-es gépéhez kötődik, és mivel hátul ültem, eléggé zajos volt. Édesanyám külkeres volt, így a rendszerváltozás előtt is sűrűn járt külföldre. Akkor még csak a Ferihegy 1 volt, és nem voltak beszállófolyosók, a csápok, így a teraszról sokáig lehetett integetni a repülőbe beszállóknak, vagy

Tizenegy évvel a Malév leállítása után is repül még a világ különböző pontjain az egykori légiflotta számos repülőgépe.

A Boeing, a Bombardier és a Fokker által gyártott különböző típusú repülőgépek az elmúlt bő évtizedben többek között orosz, dél-koreai, spanyol, amerikai, brazil és norvég társaságoknál teljesítettek szolgálatot. Bár már sokat kivontak a forgalomból, a régi flotta egy-egy példánya eljutott Új-Guineába, Szudánba és Kenyába is, és néhány Fokker 70-es jelenleg is repül az ausztrál bányavállalatok járatain.

mány tudatosan hagyta bedőlni a Malévot. Meg kellett ölni a nemzeti légitársaságot, hogy a fapadosoknak helyet tudjanak csinálni. Ez mérhetetlen politikai cinizmusra vall. Az olasz és a portugál

aktuális 10
Fotók: Ványi Ákos

Szerezze

kormány rendszeresen áldoz pénzt arra, hogy megmaradjon a nemzeti légitársaságuk, sőt a németek is megtették ugyanezt a Lufthansával. Itthon a politikai szándék nem volt meg, valószínűleg azért, mert egészen más célokat akartak elérni a Malév romjain. A pénz azért sem lehetett volna akadály, mert ha jobban megnézzük, azóta az Orbán-kormány a honvédség számára annyi utasszállító repülőgépet – két Airbust, illetve néhány Dassault Falcont – vásárolt, hogy jelenleg több saját tulajdonú gépe van a magyar államnak, mint volt anno a Malévnak, hiszen ott a legtöbb repülőgépet csak lízingelték. -puskás-

Konyhakészre

TÖLGY, BÜKK

Erdei m3-ben is kapható. A nemediszőlői telephelyen hitelesített hídmérlegen ellenőrizheti a megvásárolt mennyiséget!

EUTR szám: AA5856576

aktuális 11
TÉLI TŰZIFAVÁSÁR
be most TŰZIFÁ JÁT!
S z á m l áva l , ga ra n t á lt m e n n y i s é g ! Házhoz szállítás T e l . : 0 6 - 2 0 / 5 1 1 - 7 5 5 7 0 6 - 2 9 / 3 4 3 - 6 8 9
AK ÁC
Konyhakészre hasított
hasított
HIRDETÉS

Van remény saját tűzoltóságra

Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának vezetői február elsején a Belügyminisztérium szakembereivel tárgyaltak annak érdekében, hogy mielőbb legyen a kerületben is tűzoltóság.

Gyorsan kiértek a tűzoltók a kispesti tűzoltólaktanyából az elmúlt évi két nagyobb tűz helyszínére: pünkösdhétfőn a városházán keletkezett tűzhöz, a nyári szárazság idején pedig a Kettős-Körös utca menti erdőtűzhöz. Pestszentimrének azonban vannak olyan távolabbi pontjai, amelyekre helyi tűzoltók még gyorsabban érnének oda. Az, hogy a

Bevetésre vár a szupercsapat

A kerület országgyűlési képviselője, Kunhalmi Ágnes már korábban is egyeztetett a belügyminiszterrel a kerületet érintő, forrásokat igénylő témákban. Ennek egyik eredménye az, hogy karácsony előtt sikerült 200 millió forintot szerezni a kiégett önkormányzati épület felújításához. A képviselő elmondta, hogy ekkor vetődött fel ismét az önálló kerületi tűzoltóság létrehozása Pestszentimre határában.

– Az aszályos időszakok növekedésével van egyfajta biztonságérzet-romlás, elsősorban a Péterhalmi-erdő környékén lakókban.

Bár Kispestről időben érkeztek tavaly a tűzoltók, a lakosság segítsége is kellett az erdőszéli házak megóvásához, többek között a ház elejének és az utcának a locsolásával – hangsúlyozta Kunhalmi Ágnes.

A képviselő hozzátette: most felmelegítették azt a régóta meglévő álmot, hogy vagy rendes tűzoltóság, vagy legalább egy önkéntes tűzoltóság jöjjön létre. Van ugyanis Dél-Pesten egy szupercsapat, amely mind a tagjait, mind a felszereltségét tekintve felkészült erre a feladatra.

A kerület képviselői február elsején annak lehetőségéről tárgyaltak a Belügyminisztérium szakembereivel, hogy Lőrinc és Imre határán önkéntes tűzoltóság létesüljön. Kunhalmi Ágnes elmondta, hogy az erre a célra alkalmas épület ügyében a Fővárosi Önkormányzatnál készül lobbizni.

XVIII. kerületben is szükség volna egy saját tűzoltóságra, nem mai keletű igény.

MEGVÁLTOZOTT KÖRNYEZETBEN

Makai Tibor alpolgármester tájékoztatása szerint már a 2000-es évek elején a kormányzati célok között szerepelt az, hogy Békásmegyeren és Pestszentlőrinc-Pestszentimrén létesüljön tűzoltóság. Ám akkor a békásmegyeri tűzoltólaktanya megépítésével elfogyott a pénz, ezért nem jutott forrás a XVIII. kerületi tűzoltóság létrehozására. Annak idején már az épület helyét is kijelölték a Haladás utcában, a jelenlegi kertészet területén, amelyről azonban ma már tudható, hogy nem a legszerencsésebb helyszín.

Két évtized múltával megváltozott a helyzet, a tűzoltóhiány miatt a minisztérium ma már nem az állami tűzoltóságok, hanem az önkéntes laktanyák létesítését támogatja. A kormány olyan jól felszerelt, szakképzett emberekkel ellátott önkéntes tűzoltóságok támogatásában vállal részt, amelyek

aktuális 12

az állami tűzoltóság felügyelete nélkül vethetők be élesben.

ÖNKÉNTES TŰZOLTÓSÁG

A kerület vezetői által a Belügyminisztériumban folytatott tárgyalás célja annak kiderítése volt, hogy az állam támogatná-e valamilyen formában egy helyi önkéntes tűzoltólaktanya létrehozását. Az alpolgármester elmondta, hogy ennek helyszíne az Ipacsfa utca végén álló épület lehetne, amelynek igénybevételéhez azonban a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat hozzájárulására is szükség lesz.

– Szerencsés volna ez a helyszín mind Pestszentlőrincnek, mind Pestszentimrének, amelyek tűzvédelmét jelenleg a XIX. kerületi parancsnokság látja el – hangsúlyozta Makai Tibor.

SZERENCSÉS HELYEN

– Lőrincen nincs különösebben gond, hacsak nem kap sorompót a tűzoltóautó, hiszen végig körbe vagyunk véve a vasúttal, és így a vonulási idő meghosszabbodhat, de Imre eléggé védtelen ilyen szempontból – hangsúlyozta az alpolgármester.

Hozzátette: egyre jobban terjeszkedik a kerület, az Alacskai út és az Almáskert környékén sorban épülnek a házak, és növekszik a lakosság.

– Arról az oldalról körbevették a kerületet az autópályák, ahol balesetek lehetnek, feladatot adva a tűzoltóknak is. Az Ipacsfa utcai állomásról a tűzoltók riasztás esetén percek alatt elérnének az imrei helyszínekre, ugyanakkor Lőrincre is, mert a központ a kettő határán lenne, ami a legszerencsésebb elhelyezkedés.

BÁRMIKOR RIASZTHATÓK

Mint azt Makai Tibor elmondta, a Belügyminisztérium szakemberei elfogadták a kerület kívánságát, és megnyugtatónak találták, hogy nem állami, hanem önkéntes tűzoltóságot szeretnének. Ugyanakkor időt kértek arra, hogy kialakítsák az álláspontjukat és arról a kerület vezetőit és országgyűlési képviselőjét tájékoztassák.

A remélhetően létrejövő önkéntes tűzoltóság működéséhez várhatóan az állam is hozzájárul majd anyagilag, ha a tűzoltóság az erre kiírt pályázaton részt vesz, és elnyeri a támogatást. Az önkormányzat jelenleg is támogatja az önkéntes tűzoltókat, akiknek azonban nincs még konkrét helyük és olyan felszereltségük, hogy bármikor riaszthatók legyenek. Erre adna lehetőséget a Fővárosi Önkormányzat használaton kívüli épülete.

HIRDETÉS

aktuális 13
Fotók: Ványi Ákos

Zöldellő lehetőségek

Az elmúlt években több környezetvédelemmel, környezetszépítéssel kapcsolatos népszerű pályázatot írtak ki a XVIII. kerületi lakosoknak. Az önkormányzat bővíti ezeknek az ingyenes lehetőségeknek a körét, de a pályázáskor meghatározó lesz a beérkezési sorrend.

– A lakosság részéről általános és jogos elvárás, hogy megmaradjon az Ültess fát kerületünknek pályázat, valamint az egynyári növényekhez, a komposztálóládákhoz és esővízgyűjtő edényekhez való hozzájutás lehetősége – mondta Petrovai László alpolgármester. – Ezek a kérések egyeznek az önkormányzat szándékával, így továbbra is ingyenesen lesznek elérhetők ezek a juttatások.

Újdonságként kora tavasszal zöldségpalántákat oszt majd az önkormányzat, és bővíti az Ültess fát kerületünknek pályázaton belüli lehetőségeket is.

– Eddig a lakóház előtti közterületre lehetett ültethető fát igényelni. Ezt bővítenénk azzal, hogy aki igényli, az az ingatlanon belül gyümölcsfát telepíthessen – tájékoztatott az alpolgármester.

Az eddigi 200–300 literes esővízgyűjtő edények mellett korlátozott számban a talajszint alá telepíthető több köbméteres esővízgyűjtőkre is

Táblák és vadkamerák az erdei biztonságért

Száz darab erdei tájékoztató tábla elkészítésére kapott felajánlást a XVIII. kerületi önkormányzat egy helyi vállalkozástól a helyi erdők védelmében tavaly nyár végén tartott közmeghallgatást követően. A táblák tartalmáról és a kihelyezési pontokról a Pilisi Parkerdővel megtörtént az egyeztetés, így azok hamarosan megjelennek az erdőkben.

– Az A4-es rajzlap méretű táblákon többek között az erdőtüzek megelőzéséről, az erdei viselkedés alapvető szabályairól szerezhetünk ismereteket – mondta Petrovai László. – Az erdőket együtt használják a gyalogos kirándulók, a futók, a kerékpárosok és a kutyások. A tájékoztatás a köztük lévő esetleges konfliktusokat is csökkentheti.

Az önkormányzat vadkamerákat is telepít, aminek célja az erdőben történő szabálysértések dokumentálása, a szomorú apropóját pedig az adta, hogy a közelmúltban aljas módon csavarokkal tűzdelt kolbászdarabokat helyeztek ki a kutyák elpusztítására.

aktuális 14
Petrovai László

pályázhatnak azok, akik vállalják a vízgyűjtő telepítésének, bekötésének a költségeit. Magát a vízgyűjtőt biztosítaná ingyen az önkormányzat.

– Az esővíztároló létesítését új építésű ingatlannál, illetve meglévő ingatlan bővítésénél előírja a kerületi építési szabályzat, így ezzel a pályázattal ebben is tud segíteni az önkormányzat – tette hozzá Petrovai László.

A nagy méretű esővízgyűjtők telepítése azért is hasznos, mert az így felfogott csapadékvíz nem terheli a csatornahálózatot, nem jut ki az utcára, nem okoz belvizet, és az ivóvízzel is spórolhat az, aki esővizet használ az öntözéshez.

– A pályázatok elbírálásának módja megváltozik. Eddig az önkormányzat annyi eszközt szerzett be, amennyi pályázat beérkezett. Az európai viszonylatban legnagyobb mértékű infláció, a forint gyengülése és a beszerzési folyamat megnehezítése miatt az egyes pályázatokra korlátozott számú, de azért továbbra is sok jelentkezést tudunk elfo-

Továbbra is ingyenesen lehet hozzájutni komposztálóládához és esővízgyűjtőhöz. Fotó: Ruzsa István

gadni. Ezért kérem, hogy figyeljék a pályázati kiírásokat, mert az elbírálásnál a beérkezési sorrend számít. A fettelt részt ki kellene emelni.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK

Kedves Kerületi Lakosok!

HIRDETÉS

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata 2023. tavaszi

időszakában az alábbi pályázatokat hirdeti meg:

“Házi Esővízgyűjtés” Pályázat 2023

“Házi Komposztálás” Pályázat 2023

A pályázatok jelentkezési határideje: 2023. március 6 – 10.

A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatók be az alábbi felületen: https://kerulet.bp18.hu/kornyezetvedelem/

“Szebb, virágosabb kerületünkért” Pályázat 2023

“Zöldségpalánták Pályázat” 2023

A weboldalon keresztül történő online jelentkezéshez segítséget személyesen lehet igényelni az Ügyfélszolgálati Osztályainkon 2023. március 6., március 7. és március 8. napokon. További információk a kornyezetvedelem@bp18.hu e-mail címen kérhetők.

aktuális
P. A.

Kivívták a törökök szeretetét

Polgármesteri elismerésben részesítette az önkormányzat képviselő-testülete a törökországi földrengés áldozatainak fölkutatásában és mentésében részt vevő lőrincieket.

Az elismerő oklevelek átadásakor Szaniszló Sándor polgármester hangsúlyozta, hogy megkülönböztetett öröm, amikor olyanok részesülnek elismerésben, akik hősies helytállásukkal öregbítették a kerület hírnevét.

A Lőrinc-Kertváros Polgárőr Csoport és Önkéntes Tűzoltó Egyesület (parancsnok: Székely László)

tagjai közül négyen – Bartuszek Dezső, Maródi Milán, Mészáros Bence és Takács Levente – a természeti katasztrófa másnapján utaztak a helyszínre, és egy hetet töltöttek ott.

– Rögtön bekapcsolódtunk a munkálatokba, és már az első naptól annyi dolgunk akadt, hogy harmincegy órán át talpon voltunk – mondta Bartuszek Dezső.

Egymásnak adva a szót elevenítették föl az emlékeiket, szomorút és vidámat egyaránt, ha ugyan lehet ilyet mondani, amikor körös-körül romok és a szörnyű pusztítás nyomai láthatók. De egy-két érdekes kép is.

– Három egyforma ház állt egymás mellett. Kettőnek semmi baja, a harmadik a földdel lett egyenlő.

Részt vettek egy tizenhét éves lány kimentésében a romok alól, aki így több más segítő mellett a lőrincieknek is köszönheti az újjászületését. Minden ilyen mentés sok-sok ember összehangolt együttes erőfeszítése. Alapvetően a törökök irányították a munkát, és mert csak angol–török tolmács volt, gyakran kézzel-lábbal kommunikáltak egymással, mégis mindenki megértette a másikat.

– A kimentett lányról megtudtuk, hogy éppen a tévé előtt ült, amikor meghasadt a föld. Négy-öt napja lehetett már a romok alatt, amikor rátaláltak. Mellette egy holttest már bomlani kezdett – emlékezett vissza Bartuszek Dezső, majd megrendülten hozzátette:

– Hallottuk a romok alól Abdult is, egy kisfiút, de ő egy idő után, mielőtt még egyáltalán bárki eljuthatott volna hozzá, már nem adott semmilyen életjelet.

A törökök – a mentési munkálatok irányítói és a helyi lakosok – egyaránt nagy elismeréssel szóltak a magyarok helytállásáról. Ők büszkék erre, és bármikor készek részt venni hasonló mentésekben, de azt kívánják az ottaniaknak és mindenki másnak a világon, hogy ne legyen szükség ilyesmire. (kerekes)

16
Takács Levente, Bartuszek Dezső, Székely László, Mészáros Bence. Fotó: Ruzsa István

FELHÍVÁS

nyugdíjas pedagógusok részére

Kedves Kerületi Nyugdíjas Pedagógusok!

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata várja azon, a XVIII. kerületben élő nyugdíjas pedagógusok jelentkezését, akik 2023-ban jubileumi díszoklevélre jogosultak, vagyis akik 50, 60, 65, 70 évvel ezelőtt szerezték meg pedagógus oklevelüket és legalább 30 éven át a pedagógus pályán dolgoztak.

Az igény jelzésén kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:

Arany oklevél (50 év) esetén:

-rövid szakmai önéletrajz az igénylő elérhetőségének feltüntetésével,

-a főiskolai/egyetemi diploma másolata

-30 év munkaviszonyt igazoló dokumentum másolata

Gyémánt (60 év), vas (65 év), rubin (70 év) oklevél esetén:

-a fentieken kívül a korábbi díszoklevél másolata.

Jelentkezési határidő: 2023. március 20.

További információ és jelentkezés: Budapest Főváros XVIII. kerület

Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Polgármesteri Hivatal T Társadalmi

Kapcsolatok Főosztály Király Marian főosztályvezető.

Elérhetőségek: +36

1 296 1420
kiraly.marian@bp18.hu

Indul a Budapest Airport pályaorientációs programja

A Budapest Airport 2023-ban „BUD Tájoló” címmel elindítja pályaorientációs programját a környező települések iskoláiban és Budapest legjobb gimnáziumaiban azzal a céllal, hogy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak bemutassa, milyen sokszínű és izgalmas munkahely a repülőtér, ezzel is segítve őket a karrierválasztásban.

A pályaválasztás a fiatalok számára talán az egyik legfontosabb döntés. Ahhoz, hogy megtalálja valaki a neki való hivatást, fontos, hogy ismerje önmagát, tisztában legyen azzal, milyen irányba tud menni és milyen képessége, készsége van. A Budapest Airport ehhez szeretne segítséget nyújtani a BUD Tájoló elnevezésű új pályaorientációs programjával.

BUD TÁJOLÓ

A Budapest Airport Magyarország egyik legnagyobb munkaadója, ahol több mint száz szakma érhető el. A vállalat pályaorientációs programja 2023-ban indult el, melynek legfőbb célja, hogy a pályaválasztás előtt álló, vagy a repülés iránt érdeklődő fiataloknak bemutassa, milyen sokszínű és izgalmas munkahely a repülőtér. A programnak köszönhetően a tanulók többek között betekintést nyerhetnek a speciális repülőtér-üzemeltetési feladatokon túl például a vállalati kommunikáció, a logisztika, vagy a HR folyamataiba is.

A program felkészült előadói a mindennapokban is a repülőtéren dolgoznak, ezért hitelesen, informatív és szórakoztató módon ismertetik meg a jövő munkavállalóival a repülőtéri szakmákat és a légikikötő mindennapjait igény szerint 60 vagy 90 perces interaktív előadás keretén belül.

A tanulók az előadók szakterületén keresztül bepillantást nyerhetnek a repülőtér működésének egyes folyamataiba, megtudhatják, hogy az adott szakterületen hogyan kell elképzelni egy munkanapot, miként járul hozzá a munkatárs munkája a repülőtér napi működéséhez, mit tapasztalnak ebből az utasok. Információt kaphatnak arról is,

hogy az adott előadó milyen karrierutat tett meg, mit tanult, hogy került a repülőtérre és mi az, amit tapasztalt munkatársként. Az előadást minikvízek, illetve óratípustól függően az előadó szakterületével összefüggő szituációs játékok színesítik.

KINEK AJÁNLJÁK A TÁJOLÓ PROGRAMOT?

Elsősorban középiskolás, gimnazista, pályaválasztás előtt álló diákoknak, akik kíváncsiak, milyen szakmák közül választhat az, aki a repülőtér semmivel össze nem hasonlítható világában kíván elhelyezkedni, munkát és hivatást találni.

A Budapest Airport Tájoló Programja általános iskolás tanulók számára is érdekes lehet, hiszen a tanulóknak lehetőségük nyílik a repülőtérrel kapcsolatban kérdezni, és első kézből tájékozódhatnak az őket leginkább érdeklő kérdésekről. Az iskolák jelentkezését a kommunikacio@bud.hu címen várják a szervezők, bővebb információt pedig a https://www.bud.hu/budapest_airport/felelossegvallalas/kozossegi_es_tarsadalmi_kapcsolatok/tajolo_program oldalon olvashatnak az érdeklődők. (X)

hirdetés 18
Forrás: Budapest Airport/ Lounge Group

Egyedülálló látásés könnytermelés-vizsgálat Pestszentimre első optikaüzletében!

terről, egy laptopról vezérelve érintésmentes vizsgálatot végzünk. Az eszköz különlegessége, hogy 25-ször pontosabb dioptriameghatározást tesz lehetővé, valamint a régi és az új dioptria meghatározása sokkal gyorsabb. Előnyt jelent, hogy a gép alkalmas apolesztes vizsgálatra, így segítségével a fejfájáspanaszra lehet szűrni.

A következő évben új mérőműszer érkezett az üzletünkbe. Egy átlagos látásvizsgálat során 2-3 mérést végeznek, ellenben mi másfél perc alatt 8 mérést végzünk. A dioptriameghatározás mellett szűrjük a két leggyakoribb szembetegséget (a szürke- és a zöldhályogot), valamint több paraméterhez jutunk a szaruhártyáról.

2022-ben megérkezett hozzánk az Budapesten egyelőre egyedülálló könnytermelés-vizsgáló berendezés. Ennek köszönhetően 3 perc alatt kényelmesen és fájdalommentesen térképezzük fel a könny mennyiségét, minőségét.

A könnytermelési problémákat színes piktogramokkal és a vizsgálat alatt a szemről, könnyről készült kisfilmmel lehet megmutatni. Így jobban érthetővé válik, hogy mi a probléma. Most először tudunk kezeléssel jobb minőségű könnyet biztosítani a pácienseknek.

Üzletünk, a Szentimre Optika 30 évvel ezelőtt, 1993 májusában nyitott meg a Nemes utcában.

2020 februárjában mérföldkőhöz érkeztünk, amikor is megérkezett hozzánk az első különleges látásvizsgáló berendezés.

Újdonságot jelentett, hogy nem az ügyfél mellett állva, a kényelmetlen próbakeretben a lencsét cserélgetve vizsgáljuk az ügyfelet, hanem kb. 3 mé-

A vizsgálat végére az ügyfelünk képet kap szeme, könnye állapotáról, arról, hogy milyen szemüveg vagy kontaktlencse ajánlott számára.

Fábián László optometrista-látszerész, tulajdonos

Szentimre Optika – Fókusz Bt.

1188 Bp. Nemes u. 1. Tel: 292-33-39; 20-285-66-83

www.szentimreoptika.hu

hirdetés 19
hirdetés 20

IMRE-LŐRINC FUTÓVERSENY XVI.

ami összeköt...”

2023. március 15. szerda,

10 óra

300m, 700m, 2000m, 3000m, 8000m

A futószámok mellett 8000 méteren kerékpáros, babakocsis és handbike versenyt is szervezünk!

Rajt és cél: Pestszentimrei Sportkastély

Előnevezés: 2023. március 10-ig. Előnevezni a forms.gle/7tuisaEZqAYCe1DU9 felületen lehet

Előnevezési díj: 2000 Ft, amelyet a 65100118-10025774 (Lőrinc 2000 SE) bankszámlaszámra kérünk átutalni. Csak a határidőre beérkezett nevezési díjak számítanak előnevezésnek.

Helyszíni nevezés: 2023. március 15-én, a helyszínen 8.00 órától. A nevezés a futamok rajtja előtt 30 perccel befejeződik. A helyszíni nevezési díj: 3000 Ft.

Rendezők: Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt., Városgazda Utánpótlás Akadémia és a Lőrinc 2000 SE

Fővédnök: Somody László alpolgármester

További információ: Eszes János

imrelorincfutoverseny@gmail.com

+36 20 2323 823 www.bp18.hu

„Futás,
/hirek/keruleti-hirek/item/23293-xvi-imre-lorinc-futoverseny

Megújul az Üllői út 377. szám alatti OTP Bank fiók

A színvonalasabb ügyfélkiszolgálás érdekében felújítjuk a 1181 Budapest, Üllői út 377. szám alatti bankfiókunkat. A felújítás ideje alatt a 1193 Budapest, Üllői út 266. szám alatti ideiglenes bankfiókunkban várjuk Ügyfeleinket, ahol bankautomata is üzemel.

Elkerülheti a felesleges várakozást a bankfiókban, ha előzetesen időpontot foglal online felületeinken.

Bankügyeit gyorsan és kényelmesen, bárhonnan és bármikor intézheti

• OTP InternetBank

• OTP MobilBank

• telefonos banki szolgáltatás (06 1/20/30/70 366 6666) segítségével is.

A 1193 Budapest, Üllői út 266. szám alatti ideiglenes bankfiók nyitvatartási ideje:

Hétfő: 8:00–17:00

Kedd: 8:00–16:00

Szerda: 8:00–16:00

Csütörtök: 8:00–16:00

Péntek: 8:00–16:00

A pénztárak a fiókzárás előtt két órával korábban zárnak.

www.otpbank.hu

22

Innovatív szemüveglencse a gyermekkori rövidlátás kezelésére

A HOYA szemüveglencséket forgalmazó Sértz Optika azon optikai üzletek közé tartozik, ahol az optikai piacon áttörésnek számító HOYA szemüveglencse, a MiYOSMART elérhető a szemüvegviselők számára.

A hosszú órákon át tartó okostelefonozás, számítógépezés, videójátékozás, és a mesterséges fény mellett tanulás, illetve a szabadban eltöltött egyre kevesebb idő (ahol a szemnek távolra kell tekintenie) miatt a rövidlátás, azaz myopia rohamosan növekszik a gyerekek körében.

A japán szemüveglencse gyártó cég, a HOYA azonban egy forradalmi megoldással állt elő a gyerekkori rövidlátás kezelésére. A világon elsőként tette elérhetővé a rövidlátás ütemének lelassítását egy szemüveglencse, a MiYOSMART segítségével, amely az elvégzett klinikai kutatások

szerint nagy hatékonysággal, átlagosan akár 60%-kal* képes lelassítani a rövidlátó gyerekek látásromlásának növekedési ütemét.

– A rendszeres szemvizsgálat a gyerekeknél kiemelten fontos, mert a rövidlátás növekedése hosszú távon akár súlyos szemészeti elváltozásokat is okozhat. A látásromlás lassításával azonban ezeknek az elváltozásoknak a kialakulási esélye csökkenthető.

A MiYOSMART lencsével a szülők nagy lépést tehetnek afelé, hogy gyermekük látását és fejlődését hoszszútávon megóvjak – hangsúlyozta Sértz Szebasztián,

a Sértz Optika tulajdonosa. A szemüveglencse által kifejtett hatást az egyedülálló technológia és a szemüveglencsében elhelyezkedő, méhkaptár alakú apró lencseszigetek speciális elosztása fejti ki. – Ez a speciális lencsekialakítás lehetővé teszi, hogy a lencsével a rövidlátó gyerekek élesen és jól lássanak, miközben a rövidlátás növekedési üteme is lassul, ily módon a dioptriájuk jóval kisebb mértékbe növekszik – mondta a szakember.

Egy speciális képzés sikeres teljesítésével optikánk is jogosulttá vált a MiYOSMART lencsék forgalmazására,

melyre nagyon büszkék vagyunk – mondta el Sértz Szebasztián.

– Optikánkban felkészülten várjuk a rövidlátással küzdő és a MiYOSMART lencse iránt érdeklődő gyermekeket és szüleiket!

További információk és elérhetőségek:

1181 Budapest, Üllői út 461. Tel.: 06 (30) 219 2191 www.sertzoptika.hu

hirdetés
*Lam CSY, Tang WC, Tse DY, Lee RPK, Chun RKM, Hasegawa K, Qi H, Hatanaka T, To CH. Defocus Incorporated Multiple Segments (DIMS) spectacle lenses slow myopia progression: a 2-year randomised clinical trial. British Journal of Ophthalmology. Published Online First: 29 May 2019. doi: 10.1136/bjophthalmol-2018-313739.

Ma már megszokott, hogy Önkormányzatunk a kényelmesebb felhasználást biztosító és értékesebb vásárlási utalvánnyal kedveskedik a nyugdíjasoknak.

Fontosnak tartjuk a segítséget, különösen a mai, nehéz időkben, hiszen az árak és a megélhetési költségek drágulása az idősebbeket másoknál is jobban sújtja. Mi nyugdíjat emelni ugyan nem tudunk, viszont ebben az évben Húsvétkor is utalvány kézbesítésével szeretnénk hozzájárulni az ünnephez. Dolgozunk azon, hogy a jövőben a támogatást megkaphassák a gyermeküket egyedül nevelő kerületiek és a fiatalabb rokkantnyugdíjasok is. Ennek a fedezete a közelmúltban bevezetett légiutas adó lenne, amelynek végrehajtását egyelőre a kormány akadályozza.

Tekintettel arra, hogy a posta már nem vállalja az értéklevelek kézbesítését, a 65. életévüket betöltött, állandó kerületi lakcímmel rendelkező lakótársaink az utalványt személyesen, vagy valaki megbízásával tudják átvenni.

Az utalvány értéke az önkormányzatunkat terhelő anyagi megvonások ellenére ezúttal is 7.000 forint, a korábbi 5.000-rel szemben.

2023. év tavaszán, a tavalyi lakossági kéréseknek megfelelően további hely-

Az utalványok 2023. december 31-éig használhatók fel.

24
színnel
lehetőségek körét: Március 27. /hétfő/ 09:00-16:00 Kondor Béla Művelődési Ház, /színházterem/ Március 28. /kedd/ 09:00-16:00 Kondor Béla Művelődési Ház, /színházterem/ Március 29. /szerda/ ....................... 09:00-16:00 ..................................................... Martinovics tér Március 30. /csütörtök/ ................ 09:00-16:00 ............... Gyöngyvirág Nappali Szolgálat /Marosvásárhely utca 6-8./ Március 31. /péntek/ ...................... 09.00-16.00 ..................................... Pestszentimrei Agóra /Nemes u. 20./
bővítettük az átvételi
POLGÁRMESTER-HELYETTES

EURÓPAI JÖVEDELMI

ÉS ÉLETKÖRÜLMÉNY ADATFELVÉTEL

2023. február 15. – április 30.

A KSH a háztartásokat jövedelmi helyzetükről, fogyasztásukról, valamint lakás- és életkörülményeikről kérdezi.

A felvételbe bevont háztartások levélben kapnak felkérést az adatszolgáltatásra.

A válaszadás önkéntes és anonim.

TELEFONOS SZEMÉLYES vagy

válaszadás:

2023. február 15. és április 30. között

VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY

A telefonon vagy személyesen válaszolók mindannyian 1 000 forint értékű vásárlási utalványt kapnak.

További információ:

www.ksh.hu/eletmod

25

Nem az akkumulátorgyárakra budapest

Noha a Fidesz–KDNP képviselői nem vettek részt a szavazásban, a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a határozatot, amely szerint a fővárosiak beleegyezése nélkül nem épülhet akkumulátorgyár Budapest területén.

Február 22-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés egyöntetűen, a 17 jelen levő képviselő igenszavazatával fogadta el azt az előterjesztést, amely szerint a főváros nem ért egyet azzal, hogy Budapest területén

akkumulátort vagy annak alkatrészeit gyártó, illetve összeszerelő üzem vagy telep létesüljön.

NEM IS ZÖLDEK

Az előterjesztő Szaniszló Sándor, a DK frakciójának vezetője a vitában elmondta, hogy az állásfoglalás célja annak kimondása, hogy az elmúlt időszakban országszerte létesített, illetve ma is létrejövő akkumulátorgyárak a főváros területén nemkívánatosak. Véleménye szerint az eleinte zöldnek tűnő

ilyen beruházásokról a környezeti hatások megvizsgálását követően kiderül, hogy nem is annyira zöldek.

Kérdésünkre válaszolva Szaniszló Sándor hangsúlyozta, hogy a döntés alapján Budapesten nem épülhetnek akkumulátorgyárak, kivéve akkor, ha helyi népszavazás keretében megkérdezik a fővárosiak véleményét, és a többségük esetleg elfogadja a beruházást az adott akkumulátorgyárral együtt felkínált előnyökért.

NINCS RÁJUK SZÜKSÉG

A frakcióvezető szerint ezekkel a gyárakkal több probléma is van. Értékes területeket foglalnak el, óriási a vízfogyasztásuk, és egyelőre nem sikerült megoldani a levegőtisztaság megóvását sem. Amióta például Gödön teljes kapacitással működik ilyen gyár, a szén-dioxid-kibocsátás a határérték négyszerese.

Akkumulátorok országszerte

Az elmúlt öt évben számos ázsiai hátterű, elektromos járművekbe készülő akkumulátorokkal vagy azok alapanyagaival foglalkozó cég jelentette be, hogy Magyarországon kíván üzemet nyitni, amihez a kormány jelentős állami támogatást is nyújtott. Az ilyen hazánkba érkező akkumulátoripari beruházásoknak átlagosan mintegy 9 százalékát állta az állam, de előfordult olyan eset is – mint például a jászberényi Sangsin bővítése –, ahol ez az arány 30 százalékos volt.

A pénzbeli támogatás mellett ezeket a cégeket igencsak engedékeny hatósági környezet fogadja. A kormány a legtöbb ilyen beruházást azzal is segíti, hogy megadja számukra a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt” minősítést, ami egyszerűsített ügyintézést, rövidebb határidőket és esetenként a településrendezési, örökségvédelmi és környezetvédelmi szabályok felülírását is jelentheti.

Az akkumulátorok gyártásához veszélyes kemikáliákat használnak fel, mégis több esetben a lakóövezetek közvetlen közelében létesültek ezzel foglalkozó cégek. Az elmúlt években országszerte mintegy 30 ilyen üzem kezdett az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorok gyártásával foglalkozni.

További érv az akkumulátorgyártással szemben az, hogy rendkívül nagy mértékben energiafaló, miközben az ország maga is energiabehozatalra szorul. A munkahelyteremtés sem jó érv a gyártás mellett, mert a hazánkba jövő cégek a rutinszerű termeléshez sok esetben ázsiai munkaerőt is hoznak magukkal.

– Teljesen más volna a helyzet, ha kutatás-fejlesztési lehetőségről lenne szó, amely magas hozzáadott értéket képvisel. Nem lehet azt mondani, hogy Magyarországnak szüksége van ezekre az akkumulátorgyárakra. Nem véletlen a lakosság ellenállása velük szemben – tette hozzá Szaniszló Sándor.

KÖRNYEZETI TERHELÉS

A Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője, Wintermantel Zsolt a politikai játéktér elfoglalásaként értelmezte a napirendi pontot, míg a momentumos Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a vitában emlékeztetett az egykori szovjet típusú iparosítás okozta károkra, amikor a mindenféle környezeti hatásvizsgálatot nélkülöző beruházások rettenetes károkat, visszafordíthatatlan környezeti terhelést, és az érintett környéken élőknek számos esetben egészségkárosodást okoztak. Bodzay Zoltán

budapest 27
Szaniszló Sándor a Fővárosi Közgyűlésben. Fotó: Ványi Ákos

tanterem

Elment a falig

kedő ember lesz, amíg érdemben, minőségileg nem változik meg a magyar közoktatás helyzete.

n Mikor döntötte el, hogy búcsút int választott hivatásának?

n Élénken emlékszem mindenre. Épp egy barátnőmmel beszéltem telefonon, amikor kiszakadt belőlem, hogy most, most jött el az a pillanat, amikortól már nincs tovább. Nyilván egy hosszabb folyamat eredménye volt ez. Tulajdonképpen nem is a pályaelhagyás mellett döntöttem, hanem az fogalmazódott meg bennem, hogy úgy, ahogy szeretném csinálni, nem lehet, másképp pedig nem szeretném, sőt nem is vagyok képes csinálni.

n Ez most egy határozott nem, de én azt érzem a hangjából, lehet, hogy csak időleges fölfüggesztésről van szó.

n Talán így van. Ha megváltoznak a körülmények, lehet visszatérés, hiszen mégiscsak egy hivatásról van szó. Nem is tudok arra gondolni, hogy többé nem leszek tanár.

n Minek kellene megváltoznia?

Huszonhárom év után fölhagy a tanítással  Berta Beáta, a Karinthy Frigyes Gimnázium magyar–angol szakos tanára. Az oktatás megújulásáért küzdő egyik legismertebb pedagógus bízik abban, hogy egyszer még visszatérhet a katedrára, de most nem tud megbékélni azzal a helyzettel, hogy nem lehet önmaga a tanteremben, és így nem állhat tiszta szívvel a tanítványai elé.

n Ön volt az őszi tiltakozássorozat egyik vezéralakja. Higgadt elszántsága sokaknak adott reményt.

n Én magam is reménykedtem, mert ősz óta sokan álltak mellénk, és országszerte egyre többen kapcsolódtak be a tiltakozó mozgalomba. Azt gondolom, hogy a rendszeren belül elmentem a cselekvési lehetőségeim határáig. A régebben engedetlenkedő tanár a jövőben kívülről engedetlen-

n Sok mindennek. Ha egy pedagógus problémát jelez, hallgassák meg, hátha érdemes megfontolni, amit mond, hiszen a tapasztalatai alapján beszél. Legyen párbeszéd, legyen tanítási szabad-

az fogalmazódott meg

bennem, hogy úgy, ahogy

szeretném csinálni, nem lehet, másképp pedig

nem szeretném, sőt nem is vagyok képes csinálni.

ságunk, hiszen leginkább mi ismerjük a tanulókat. Ne az legyen a válasz bármilyen kérésünkre, hogy fogjuk be a szánkat. Rengeteg pályatársam éli át ezt naponta.

Berta Beáta. Fotó: Váradi Levente

n Mikor került a Karinthy Frigyes Gimnáziumba? n 2015-ben. Előtte – mintegy másfél évtizednyi tanítás után – hivatalnokként is kipróbáltam magam: két éven át kormányhivatalban voltam érettségi-ügyintéző. Ott is voltak szép feladataim, például emelt szintű érettségit szerveztem Budapesten. De rájöttem, mégis a tanárság az én hivatásom. A Karinthyban már az első pillanatban éreztem, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Sokat kaptam a Karinthytól, és remélem, az én személyiségem is ideális volt a gimnáziumnak. Csak sajnos egyre inkább kezdtük érezni, hogy nem működhet az, amire igazából vállalkoztunk: becsukjuk magunk mögött a tanterem ajtaját, és azt csináljuk, amit szeretnénk, pontosabban azt, amit tanári felelősségünk birtokában helyesnek látunk. Ha az ember valamit nem végezhet úgy, ahogy a meggyőződése parancsolja, az rombolja a személyiségét, és előbb-utóbb kikezdi a hitelességét.     n Hogyan fogadták a döntését a diákok?

n Nyomban azután, hogy beadtam a felmondást Hutai László igazgatónak, siettem az osztályommal is tudatni ezt. A 10.b osztályfőnöke voltam. A diákok és én is azt szerettük volna, ha végigviszem őket az érettségiig. De én akkor már tudtam: nemhogy két évig, fél évig sem volnék képes erre. Ők pedig valószínűleg megértették, hogy erről nekem kell döntenem, és elfogadták a döntésem.

Rendszeres felszólalója volt a tanártüntetéseknek. Fotó: Kürti János

n Mihez kezd most?

n Ez az időszak amolyan átmeneti, és az mutatkozik meg benne erőteljesen, amire eddig nem nagyon volt példa: most az újrakezdő Berta Beáta vagyok. Azt mozgósítom, amit valószínűleg csak a szűkebb környezetem, a diákjaim, a családom, a barátaim láttak eddig, a kívülről olykor kemény, de gyakran vicces embert, aki tud sírni is, és ezt nem szégyelli, akár öröm, akár szomorúság váltja ki belőle.

n Most, hogy vett egy nagy lélegzetet, és az elveihez híven döntött, jobban érzi magát?

n Nem, de igazabb embernek érzem magam. Ennek azonban ára van.

Kerekes András

tanterem
A sajtó gyűrűjében a Külső-pesti Tankerületi Központ épületében Fotó: Ruzsa István
29

Nem hagyják abba, amíg célt nem érnek

A január végi egyhetes országos pedagógussztrájk végeztével az Egységes Diákfront – Corvin Diákszövetség szervezésében ismét tüntető diákok gyűltek össze az Üllői út 453. számú épület előtt, amely nemrég még a Külső-pesti Tankerületi Központnak is otthont adott. Ők időközben ismeretlen helyre költöztek, csak a cégtáblájuk maradt ott, és az interneten is a korábbi cím olvasható. Márciusban újabb tiltakozó akciókra lehet számítani.

– Sok mindent elmond erről a rendszerről az, hogy hogyan kezeli a kritikát – mondta Papp András, a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium diákja, a tüntetés egyik szervezője. – Nem a párbeszéd szükségessége jut ilyenkor az eszükbe, hanem inkább titokzatos módon kereket oldanak. Nevetséges, hogy egy európai országban keresgélni kelljen egy közhivatal székhelyét.

A január 31-i tüntetésen egymásnak adták a szót a diákok, és hangsúlyozták, hogy a kirúgott tanárok áldozata kötelezi őket. A Karinthy Frigyes Gimnázium tanulója, Nyisztor Virág szerint ez a rendszer a félelemre épül.

– Egy félelmi spirál van, mindenki fél a fölötte levőtől, és fenyegetett állapotban tartja az alatta állót. Nem szabad megengedni, hogy ez eljusson a pedagógusokig és a diákokig. Nekünk kell azoknak lennünk, akik végre nem félnek. Tiltakozunk, és a mozgalomnak akkor lesz vége, ha elérjük a céljainkat, és azt mondjuk, vége. És még nem mondtuk, hogy vége – nyomatékosította a karinthys diák.

Gimnáziumi társa, Pogány Petra emlékeztetett rá, hogy tízezrek gyűltek össze és álltak ki a taná-

Nemes Gyula és Zsovák Andrea

raikért, az oktatás megújulásáért, az ország jövőjéért. Figyelmeztetett, hogy ha nem hallgatják meg őket, még hangosabbak lesznek, és addig folytatják a forradalmukat, amíg el nem érik céljaikat. A szavai kemények, szenvedélyesek voltak.

– Az ország vezetői azt hiszik, pár tizenéves kisgyerek semmire se képes. Elfelejtik, hogy minden forradalmat a diákság indított. Azt hiszik, elnémíthatnak minket, azt hiszik, feladjuk. De nem adjuk fel, amíg meg nem kapjuk, amit akarunk. De mit is akarunk? Én például egy olyan országban akarok élni, ahol esténként nem állok a tükör előtt sírva, mert el akarok innen menni. Mert nem akarok olyan országban élni, ahol kirúgják a tanárokat, azokat, akik kiálltak értem és mindanynyiunkért. Nem akarok olyan országban élni, ahol ömlik az iskolákban a víz, ha egy kicsit is esni kezd. Azt mondják, demokrácia van, és közben elveszik a sztrájkjogot. Nyolcvanezer ember fölvonul az utcán, tiltakozva az ellen, ami van, de figyelmen kívül hagyják. Nagy a baj! Az ország jövője forog kockán!

A tüntetésen szóba került a Brassó Utcai Általános Iskola tantestületének nyilatkozata is. Ők korábban minden egyes tiltakozáshoz csatlakoztak, a sztrájkban azonban már nem kívánnak részt venni.

Indokaikról két tanár is beszélt.

– Sokat gondolkodtunk mi is a sztrájkon, de végül arra az álláspontra jutottunk, hogy mi ezzel már semmilyen eredményt  nem tudunk elérni –kezdte Zsovák Andrea. – Ezért úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban a helyi problémákra összpontosítunk, mindarra, ami a mi iskolánkban a gond.

A szülők is egyetértenek ezzel, így ők is alaposabb tájékoztatást kapnak arról, mi szorítja a cipőt: egyébként sok minden olyasmi, ami általában az egész országban. A legfőbb baj az, hogy hosszú évek óta nem állnak szóba velünk. A kormány cinikusan áll hozzá az egészhez: csinálhattok bármit, úgyis az lesz, amit mi akarunk.

Kollégája, Nemes Gyula így folytatta: – Ebbe a kiherélt sztrájkba mi nem akarunk bekapcsolódni, mert a kormány olyan korlátozó szabályokat hozott, hogy éppen a lényeg hiányzik, az, hogy a munkabeszüntetéssel eredményt tudjunk kikényszeríteni, mert az egész világon éppen így értelmezik a sztrájk fogalmát. Nevetségessé válnánk, ha igazodnánk ezekhez a korlátozásokhoz, ráadásul még a bérünkből is levonnak…  Apu megmondja, mi a jó, és ha nem úgy csináljuk, akkor jön a bünti. Pedig itt felnőtt emberekről és az egész ország jövőjét befolyásoló problémáról van szó.

Kerekes András

tanterem 31
Papp András Nyisztor Virág Fotók: Kürti János

Megegyezés kell!

Elvégezte a XVIII. kerületi önkormányzat a műszaki ellenőrzést a saját tulajdonában, de a Külső-pesti Tankerületi Központ vagyonkezelésében lévő iskolákban. Az ellenőrzés célja az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás és a rendeltetésszerű használat ellenőrzése volt.

A szemle során kiderült, hogy több intézményben is hiányoznak különféle, az üzemeltetés biztonságát szolgáló üzemeltetői ellenőrzések, karbantartások, jogszabály által megkövetelt dokumentumok, a felülvizsgálati jegyzőkönyvek több esetben lejárt, vagy ezekről nincs helyben elérhető dokumentáció. Ez a hiányosság komoly szankciókkal járhat például egy katasztrófavédelmi ellenőrzéskor vagy egy baleset, illetve káresemény bekövetkezésekor.

A tulajdonos önkormányzat számára vagyonvesztéssel jár, ha a műszaki berendezések, az építmények nem kapják meg a szükséges karbantartást, hiszen ezekben így terven felüli értékvesztés keletkezik.

– További problémát jelent, hogy a műszaki felmérések és a karbantartásokaz intézményvezetők bevonása nélkül zajlanak le. Az ő tapasztalataik nélkül döntenek műszaki felújításokról, hiszen a felmérések nyomán közvetlenül a tankerülethez érkeznek a jelentések – vázolta az egyik alapvető gondot Jaseri Márk Habib, az önkormányzati ellenőrzést elvégző Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Mint elmondta, az intézményvezetők helyismerete hatalmas előny, azt a műszaki menedzsereknek figyelembe kellene venniük, hiszen ők tudják legjobban, hogy mik azok a hibák, amik befolyásolják a működést, és nem utolsósorban akár a diákok és a tanárok biztonságát is.

A jelentésből kiderül, hogy több intézményben balesetveszélyesek az utak, a járófelületek, a bejárati lépcsők. Az épületek állagmegóvásának szempontjából a tetőbeázások mielőbbi megszüntetése a legsürgetőbb. A sor a rendszeresen meghibásodó, elavult nyílászárókkal, ivóvíz- és szennyvízvezetékekkel folytatódik, s az elektromos kapcsolószekrények és a villanyvezetékek is felújításra szorulnak. Ez utóbbiak rossz állapota több iskolában (például a Csontváryban és a Kassa utcaiban) napi szinten okoz kellemetlenséget.

– A Városgazda Zrt.-nek 2021-ig üzemeltetési szerződése volt a tankerülettel, így elmondható, hogy addig megbízható kezekben volt a karbantartás és a napi szintű üzemeltetés. A szerződés felmondása óta látható, hogy a tankerület nem tudja megoldani ezt a feladatot. A saját magunk által üzemeltett bölcsődékre, óvodákra, egészségügyi és szociális intézményekre sokkal jobban oda tudunk figyelni. Rendelkezésünkre áll a szükséges szakértelem, a megfelelő műszaki és személyi állomány ahhoz, hogy mielőbb elhárítsunk egy problémát. A helyben lévő, folyamatosan rendel-

tanterem
32
Áldatlan állapotok a kerületi iskolákban. Fotók: Bartos László

kezésre álló karbantartói állomány olyan szolgáltatást tud nyújtani, amelyről kár volt lemondania a tankerületnek – mondta Jaseri Márk Habib.

SZÜLŐI SEGÍTSÉG AZ EÖTVÖSBEN

Az 1965-ben épült Eötvös Loránd Általános Iskolában a fatokos ablakszerkezetek az évtizedek alatt elkorhadtak. Az utcafronton 2009-ben az akkori önkormányzat szinte az összes ablakot kicserélte modern nyílászárókra. További 41 ablaktáblát 2021–22-ben cseréltetett ki a fenntartó tankerületi központ, azonban a fennmaradó 122 folyosói ablaktáblával senki nem foglalkozott, pedig balesetveszélyesek. Előfordult, hogy az udvaron dolgozó kertész mellett ért földet a fakeretből kizuhanó ablaküveg.

Bár a veszélyt az iskola jelezte a fenntartónak, nem történt intézkedés. Az aggódó szülők közül végül egy üveges szakipari vállalkozó apuka felajánlotta, hogy a munkatársaival megvizsgálják, megerősítik az ablakkereteket, és biztonságosan rögzítik az üvegtáblákat. A belső udvari ablakok így gyors „elsősegélyben” részesültek. Ugyanakkor a végső megoldás ezeknek a nyílászáróknak a mielőbbi cseréje lenne.

TÁRGYAL AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KLIK

A XVIII. kerületi önkormányzat februárban több ügyben tárgyalt a Klebelsberg Központ (KLIK) elnökével, Hajnal Gabriellával. Ezek közé tartozott az iskolai úszásoktatás támogatása, a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek térítésmentes ellátásának megmaradása és a sportegyesületek kedvezményes terembérlete. Azért volt szükség a megbeszélésre, mert korábban a Külső-pesti Tankerületi Központ

vezetője, Rábel Krisztina több, a fenti szolgáltatásokat érintő szerződést is felmondott.

Az önkormányzat és a KLIK megállapodott abban, hogy a tanév végéig, június 15-ig egy átmeneti időszak következik, és ezalatt mindkét fél arra törekszik, hogy közösen fenntartsák azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a kerületi gyerekek igénybe vesznek. Külön jó hír, hogy Hajnal Gabriella biztosította a kerület vezetését arról, hogy az SNI-s óvodások ellátását felmondó nyilatkozattól függetlenül ezek a gyermekek a továbbiakban is a megszokott formában részesülnek a szükséges szaknevelésben.

– Elindultak azok folyamatok, amiket mi fontosnak tartunk ahhoz, hogy megmaradjanak a kerületi gyerekek számára a megfelelő tanulási és szabadidősport-lehetőségek. Megállapodtunk abban, hogy még a nyár előtt ismét tárgyalóasztalhoz ülünk, és mindkét fél, de legfőképpen a gyerekek számára – és ők a legfontosabbak – elfogadható megoldást fogunk találni. Legyen szó úszásoktatásról, az egyesületek kedvezményes terembérletéről vagy az SNI-s gyerekek ellátásáról – mondta el Somody László alpolgármester. – A KLIK elnöke segítőkésznek bizonyult, és remélem, hogy májusban egy kedvező szerződést tudunk kidolgozni. Addig is folyamatosan keressük a megoldásokat, és elnök asszonynak is elmondtuk, hogy amit az önkormányzat eddig ingyenesen biztosított a tankerület számára, mint például az uszodák használata, azt továbbra is hajlandók vagyunk fenntartani. Fontos, hogy a megegyezésre nem önös célból, hanem kizárólag a gyerekek és a sportegyesületek érdekében törekszünk. Puskás Attila

tanterem 33

kult18

Az idő igaz

Kétszáz éve született Petőfi Sándor

Borzák Tibor nem tekinti magát Petőfikutatónak, úgy véli, hogy ő inkább igazságkereső újságíró. Kecskeméten él, évtizedeken át a megye napilapjánál, a Petőfi Népénél dolgozott, jelenleg a Szabad Földben olvashatók az írásai. A Kazánkirálynak nevezett Morvai Ferenc Petőfi maradványait kereső expedíciójának tagjaként 1989 júliusában Barguzinban járt, és ez fordulatot hozott a pályáján. Megszállottan gyűjt és kutat minden információt, ami Petőfi Sándorhoz kapcsolódhat. Könyvet írt A Petőfi-expedíció, P. S. – Titkok a barguzini csontváz körül, majd Rokonom, Petőfi címmel, amiből most dokumentumfilm is készült. A Nemzeti Múzeumban adott interjút lapunknak.

n Hogy kerültél Barguzinba?

n A Petőfi Népénél dolgoztam, és miután ennek az újságnak a nevében benne van Petőfi, úgy gondoltam, kötelességünk ott lenni. Volt egy sajtótájékoztató a barguzini expedícióról, ahol felállt a Reform újságírója, hogy ők megvennék a kizárólagos tudósítási jogot. Erre én is felálltam, és azt mondtam, hogy nem értek egyet ezzel, mert ha valakinek, akkor a Petőfi nevét viselő megyei napilapnak is joga van hozzá. Morvai fejében szöget ütött, hogy ebben van némi igazság. Végül tagja lehettem az ásatásra kiutazó csapatnak, és minden mozzanatról tudósíthattam az olvasóinkat, azután pedig nyakig benne maradtam ebben a témában.

A LEGENDA

n A Barguzinban talált csontvázzal kapcsolatban hit kérdése-e, hogy Petőfi maradványa, nem pedig egy női csontváz?

n A mai napig szeretik emlegetni a női csontváz verziót. Az ötszáz oldalas könyvemben a Petőfi-ügy minden titkáról fellebbentem a fátylat, most legyen elég annyi, hogy nem női csontváz. n És Petőfi csontváza?

n Mondjuk úgy, ahogy az amerikai antropológusok fogalmaztak: „Semmi nem zárja ki azt, hogy Petőfié.” A teljes bizonyossághoz a szakértőink már akkor az anya csontmintájával történő összehasonlító DNS-vizsgálatot javasoltak, ami azóta sem történt meg.

n Tényszerűen annyit lehet tudni, hogy Petőfi 1849. július 31-én Fehéregyháza környékén eltűnt. Hogy került Barguzinba, ha odakerült?

n Nehéz ennyi idő távlatából kideríteni az igazságot. De ma már azt mondják, hogy eltűnt, és ez óriási eredmény, mert korábban úgy fogalmaztak, hogy hősi halált halt, vagy elesett a csatában, de a holttestét nem találták meg. Persze Petőfinek a születési helye és ideje is ugyanolyan vitatott, mint halálának a helye és ideje, csak annyi biztos, hogy a két bizonytalanság között élt egy zseni.

n Akit Petőfi Sándornak hívtak. Ha mégis igaz Barguzin, van adat arról, hogy hadifogságba került?

n Közvetett bizonyítékok vannak. De figyelembe kell venni, hogy Petőfit körözték, tehát ha megtalálják, akkor felakasztják. Ezért szinte lehetetlen konkrét dokumentumot találni. Az azonban tény, hogy az 1850-es évekből vannak olyan bajkálontúli ellátmányjegyzékek, amelyeken magyar hangzású nevek szerepelnek, például Bognárov vagy Huszárov. n Amikor forrt a barguzini vita, Segesvár környékén jártam, és megkérdeztem egy idős bácsitól: mit szól hozzá? Azt mondta: Petőfi itt él a lelkünkben, teljesen mindegy, hogy a teste hol van eltemetve.

kult18 35
Borzák Tibor a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél. Fotó: Ványi Ákos

n Én is úgy gondolom, nem feltétlenül az a fontos, hol és hogyan halt meg. Sokkal érdekesebb az, hogy miként maradt életben, milyen módon hurcolták el az oroszok, és milyen szenvedések árán jutott el a burjátok földjére.

„EMLÉKTELENŰL?”

n Petőfi barátja és kritikusa, Gyulai Pál azt írta, hogy Petőfi költeményeiből „csaknem megírhatni életrajzát”. Vagyis a verseiből kiolvasható az élete: a szerelem, a kocsmázás, a forradalmi hevület, a természet szeretete.

n Ez így van. A Voltak fejedelmek című versének egyik sora a mottóm: „Az idő igaz, / S eldönti, ami nem az. / Ott áll a sír most emléktelenűl” – talán épp arra utalva, hogy sose lesz eltemetve. De valóban, annyi mindenre utalt a verseiben, a gondola-

tai pontosak és aktuálisak mind a mai napig.

n Van kedvenc Petőfi-versed?

n Nincs. Kinyitom a kötetet, és amelyiknél kinyílik, azt olvasom el.

n Mindegy, hogy hol nyílik ki?

n Mindegy, de nincs olyan, hogy kétszer ugyanott nyílna ki.

ROKONOM, PETŐFI

n Van egy másik kapcsolatod is Petőfivel, mert keresed, kutatod a Petőfi-hozzátartozókat.

n Ez még Barguzin előtt kezdődött. 1982-ben kerültem a Petőfi Népéhez, és akkor sokfelé jártam a megyében. Egyszer valaki azt mondta Szabadszálláson, hogy itt él ám egy Petőfi-rokon. Így kerültem el a költő édesanyjának húga, Hrúz Anna leszármazottaihoz. Ők őriztek egy ereklyét, azt a kis porcelánbögrét, amelyből Petőfi fia, Zoltán itta a tejsavót, amikor a nagyszüleinél volt. Ma élő leszármazottjuk Lukácsi Ilona, Babi néni.

n Igaz, hogy napjainkban legalább kétszáz ember hozható rokonságba Petőfi családjával?

n Sőt több is. 1998-ban Kecskeméten, 2019-ben Kiskunfélegyházán, 2022-ben pedig Szabadszálláson rendeztük meg a Petrovicsok és a Hrúzok országos találkozóját. Nemrég pedig a róluk írott könyvem alapján – egy fillér támogatás nélkül! –elkészült egy dokumentumfilm, melyet Hajduk Mártával és Novák Lajossal hárman jegyzünk.

n A világban hol élnek Petőfi-rokonok?

n Vannak az Egyesült Államokban, de él Japánban is Petőfi-leszármazott.

n És Magyarországon?

kult18 36
Lukácsi Ilona mutatja a porcelánbögrét, amiből Petőfi Zoltán is ihatott Fotó: Fábián Krisztián Petőfi-rokonok országos találkozója 2022 nyarán Szabadszálláson. Fotó: Urbán Ádám

n Debrecen, Bóly, Kerepes, Budapest, Szabadszállás, Mezőberény, tehát sokfelé.

n Van közöttük néhány ismert közéleti személyiség is.

n Ilyen például Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, az Antall-kormány első művelődési és közoktatási minisztere. Ő Hrúz Mária másod-unokatestvérének ágán rokon.

n Hankiss Elemér nevét is olvastam.

n Ahogy a családfát összeállítottam, az egyik Petrovics-leszármazottról kiderült, hogy rokonok Hankiss Elemérrel, de nem tartják a kapcsolatot. Ezt hallva gondoltam, hogy milyen érdekes lenne összehozni őket. Egyszer egy Hankiss-interjú végén előálltam a meglepetéssel, mert ott volt velünk ez a néni. Fantasztikus volt a pillanat, amikor bemutatkoztak egymásnak. Eleinte távolságtartók voltak, de utána előjöttek a gyermekkori emlékek.

MA MÁR SEMMI SEM ÚGY TÖRTÉNT…

n Szó volt már a Petőfihez kötődő legendákról. Ha már a Nemzeti Múzeum kávézójában beszélgetünk, igaz, hogy 1848. március 15-én nem szavalta el a Nemzeti dalt a múzeum lépcsőjén?

n Hát nem. Legalábbis a legfrissebb kutatások szerint nem így történt. De nem is csodálkozom, mert ma már semmi sem úgy történt, ahogy korábban állították. Alighanem erősebb volt a képzelet, a legenda vagy a „szerettem volna, ha úgy van”, mint a valóság. Ez is azok közé tartozik, ami a mai kutatások szerint nem állja meg a helyét.

n Az is szóba került már, hogy 1854-ig Petőfi ellen körözés volt érvényben. Tíz évvel a szabadságharc után azonban már szobrot állítottak neki.

n A legenda képződik, aztán terebélyesedik, mint a népmesék. Mindenki hozzátesz valamit, mindenki másképp próbálja beállítani. Tehát nem Kiskőrösön született, hanem Szabadszálláson. Nem Fehéregyházán tűnt el, hanem Barguzinban halt meg. Szinte hihetetlen, hogy ma is beszélünk róla. Mondj egy másik költőt, akire ilyen intenzíven emlékezünk!

n József Attila. De kétségkívül Petőfi még inkább. Úgy tudom, Magyarországon Petőfiről van elnevezve a legtöbb utca.

n Meg a legtöbb intézmény. És a politika is hozzátette mindig a magáét. Volt, amikor május elsején Rákosi transzparense mellett vitték Petőfiét. A po-

litika, a történelem lehetővé teszi, hogy az aktuális érdekeknek megfelelően csipegessenek egy alkotó munkásságából, különösen, ha az ennyire sokszínű. n Mi fontos ma Petőfiből, azon túl, hogy itt van a 200. évforduló? Amúgy félek, hogy agyon lesz ünnepelve.

n Nekem is van ilyen félelmem, nem biztos, hogy megtaláljuk a helyes utat vagy viszonyulást hozzá. Pedig nem jó, ha egy ünnep túl van lihegve.

n Vagyis az a legméltóbb, ha levesszük a polcról a kötetét, és olvassuk a verseit?

n Igen. Nem az a fontos, hogy hány kiállítás van, hanem az, hogy hányszor gondolunk rá, vagy hányszor próbálunk erőt meríteni a költeményeiből. Engem például ez táplál. Az igazságkeresést biztosan Petőfinek köszönhetem.

Gyuricza Péter

kult18
Kopjafát is állított az expedíció a költő feltételezett sírhelyén Fotó: Borzák Tibor

Végtelen energia a Sportkastélyban

Különleges élményben lesz része azoknak, akik április 6-án este a Pestszentimrei Sportkastély programját választják.

A  Nikola Tesla életéről készült, Végtelen energia alcímű musical egy nem mindennapi személy nem mindennapi életútját tárja a nézők elé. Látványvilága méltó a világ egyik legnagyobb feltalálójának hírnevéhez. A darabról Vona Tiborral, a musical kreatív ötletgazdájával beszélgettünk.

n A feltalálók közül miért pont Nikola Tesla ihlette meg?

n Annak ellenére, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia horvátországi szülötteként régiónk Leonardo da Vincijének tekinthetjük őt, méltánytalanul keveset lehet róla tudni, hisz a bulvársajtóban ufónak állítják be, a fizikakönyvekben pedig száraz fizikusnak. A kettő közti rést kívántuk kitölteni a 2020-ban debütáló nagyszabású musicallel. Gondoljunk bele: ha nincs váltóáram, Tesla talán legnagyobb korszakalkotó találmánya, akkor szinte semmi nincs, ami ma komfortban körbevesz minket. Nevét rádió- és autómárka által is ismerhet-

jük, de hogy ki és mi van a név mögött, azt sokáig homály fedte. Fontosnak tartom kiemelni, hogy számtalan magyar kötődéssel is bíró világpolgár volt. Első munkahelye, legjobb barátja, nagybácsikája és kedvenc könyve is Magyarországhoz kötötte. A darabból természetesen minden apró részletet megtudhatnak a nézők.

n A darab végig hűen ragaszkodik Tesla életrajzához?

n Kizárólag ott és akkor játszódik minden, ahol és amikor Tesla valóban ott volt, és valóban az történt vele, amit megmutatunk. Rengeteg előszűrés, kutatás előzte meg a mű megírását. Gondoljunk csak bele, egy olyan emberről beszélünk, akinek nevéhez 146 bejegyzett találmány kapcsolódik. Választani kellett irányvonalat, és aztán azt kellett kibontani színesen, szórakoztatva tanítva, ahogyan azt egy jó színház teszi.

n Mire számíthatnak a nézők?

n Két szóban lenyűgözésre és elkápráztatásra. Büszkén mondhatom, hogy egy remek alkotó-

kult18
A grandiózus musical show áprilisban Pestszentimrén! Nikola Tesla–Végtelen energia EgressyZoltán/SebestyénÁron/ Müller Péter Sziámi/ Radó Denise

stáb jött össze. Nevesítve, a dalokat az Artisjusés Fonogram-díjas Sebestyén Áron jegyzi, a dalszövegekért és a dramaturgiáért pedig nem más, mint Müller Péter Sziámi felelt. A szövegkönyvet Egressy Zoltán írta, a koreográfiát Szabó Anikó állította össze, a látványvilág a Forward Productions csapatának, a jelmezek egyedi hangulatisága Kiss Márknak köszönhető. Mindenkit felizgatott a kihívás, az érdekes és nagy ívű téma, melyben ott volt, és még mindig ott van a nemzetközi siker lehetősége, és haladunk is efelé. A mű három éve van színpadon, és a hetvenedik előadáson túl is büszkén mondhatom, hogy mindenhol osztatlan közönségsikert arat. n Melyik korosztálynak miért ajánlja?

Nikola Tesla: Végtelen energia

n Ez egy igazi családi kikapcsolódás, szóval 12 éves kortól felfelé mindenkinek szívből ajánlom. Estéről estére sok fiatal van a nézőtéren, és nagyon díjazzák a modern, dinamikus zenéket, a jelmezeket, a „steampunk” stílusú, 1-1 es méretarányú animált grafikákat a LED-falakon. Az a tapasztalat, hogy a Covid-bezártság után olyan ez az előadás, mint egy jó mentálhigiénés feltöltődés. Hol megnevettet, hol megkönnyeztet, de főleg sodor és boldoggá tesz, hisz a nézőinknek szól. Domján Vivien

Április 6. csütörtök, 19 óra, Pestszentimrei Sportkastély (1188 Kisfaludy u. 33/C)

Kapunyitás: 18.30

Műsoridő: 2 x 55 perc, 20 perc szünettel

Jegytípusok, árak

Kiemelt (küzdőtér 1–5. sor): 9990 Ft

I. kategória (küzdőtér 6–14. sor, lelátó G-, F- szektor):

7990 Ft

II. kategória (lelátó D-, E-, I-, H-szektor): 5990 Ft

Személyes vásárlás esetén a Városkártya felmutatásával a XVIII. kerületi lakosok az I. kategóriájú jegy árából 10% kedvezményt kapnak! (A Városkártya a BP18 appban érhető el.)

Jegyvételi lehetőség

Elektronikus úton: jegy.hu

Személyesen: a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. alábbi telephelyein

Főpénztár (1181 Baross u. 7.) H.: 10–18 óráig, Sze.: 8–16

óráig, P.: 8–12 óráig, Park Uszoda (1181 Városház u. 40.), H–P.: 6–21 óráig, SZ–V.: 6–19 óráig, Kastélydombi Uszoda (1188 Nemes u. 66.) H–P.: 6–21 óráig, SZ–V.: 8–14 óráig

Részletes információ: www.varosgazda18.hu/tesla

39

Underground a Kondorban

Február utolsó szombatján többek között Lou Reed, Nick Cave és Tom Waits dalai hallatszottak ki a Kondorból az egykori hazai underground neves előadóinak tolmácsolásában.

Az nem volt különösebb meglepetés tavaly, amikor Deák Bill koncertjének közönsége csaknem kidöntötte a Rózsa Művelődési Ház oldalát, mert Lőrincnek az egykori ifjúsági parkja révén is kemény rockos múltja van. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy a 80-as évek underground zenéje is nagy nyomokat hagyott. Meglehet, hogy ez a kettő valamelyest összefügg.

Igazán érdekes zenei folyamatot indított útjára a Kondor Béla Közösségi Ház, amikor meghirdette A magyar underground nagy alakjai sorozatát. Ennek első állomásaként Kiss Llászló és Másik János lépett színpadra február 25-én, kellemesen telt házas, bensőséges hangulatú szólóesten.

EGYÜTT ÉS KÜLÖN

A két zenészt többek között az köti össze, hogy mindketten hosszú évekig játszottak az 1981-ben alakult underground csapatban, az egykori Európa Kiadóban. A basszusgitáros Kiss Llászló a megalakulástól, a billentyűs és egyéb hangszereket is megszólaltató Másik János 1983-tól, de mindket-

ten rövidebb-hosszabb távollétek, kitérők után vissza-visszatértek az együttesbe. Kiss Ausztráliában élt évtizedekig, míg Másik hazai vizeken teljesítette ki a zenei világát.

Az egykori zenésztársak most külön-külön, két egymást követő koncerten léptek fel ugyanazon a színpadon, jelezve ezzel közös múltjukat és eltérő pályájukat.

Az egykori zenésztársak most külön-külön, két egymást követő koncerten léptek fel ugyanazon a színpadon, jelezve ezzel közös múltjukat és eltérő pályájukat.

GITÁRT VÁLTOTT

Kiss Llászló A nagyok és én című szólóestje nem a tavaly megjelent Vagy sehol című lemezére épült, erről csak a címadó szerzemény szólalt meg. Többnyire Lou Reed, Rodriguez, David Bowie, Nick Cave és Tom Waits lírai és balladisztikus számai hangzottak el. Nem áll távol ez az előadótól, hiszen a lemeze is – ha lehet egyáltalán még így nevezni egy-egy zenei anyagot – inkább lassú, melankolikus dalokat tartalmaz, ami az előéletét tekintve nem különösebben meglepő, ugyanis zeneszerzői tevékenysége is erre utal az Európa Kiadó idejéből. Ezekhez a dalokhoz Kiss gitárt váltott, a líraibb hangzáshoz és a szólófellépéshez érthetően nem alkalmas a basszusgitár.

kult18
Kiss Llászló

SOKSZÍNŰEN

Másik Jánosnak fontos zenei előélete volt már akkor, amikor csatlakozott az Európa Kiadóhoz. Zenészként, zeneszerzőként és énekesként is részt vett a Levél nővéremnek című lemezzel annak a zenei világnak a kialakításában, amelyet sok-sok album és előadás után a Cseh Tamás és Bereményi Géza szerzőpáros neve fémjelez.

Jazzmuzsikusként a 70-es és a 80-as évek több ismert formációjában is játszott (Interbrass, Kőszegi Group, Szabó Gábor zenekara), az underground rockvilág fontos szereplője lett (Trabant, Balaton, Európa Kiadó), és filmzenéket is készített (Habfürdő, Egymásra nézve, Városbújócska).

JÓ EZT HALLANI

A Kondorban hallható Törd szét, törd szét bennem ezt a készet! című estjének anyaga a korábbi korszakok mindegyikét idézte. Szólókoncertje vége felé Másik János beszélgetést kezdeményezett a hallgatóságával:

– Van itt valamilyen időlimit? – kérdezte a közönséget.

– Ráérünk – válaszolta valaki a teremből.

– De jó ezt hallani! Akkor így osztom be a továbbiakat – mondta a zenész, majd eljátszott és

elénekelt további hét dalt, köztük a népszerű Minden álmomban című számot, és a legvégén még egy Lou Reed-dalt, a Walk on the wild side-ot.

A hírek szerint a Kondor szervezői a következő hónapokban folytatják A magyar underground nagy alakjai elnevezésű sorozatot. Aki most lemaradt ezekről a koncertekről, március 4-én ne hagyja ki a Korai Electric fellépését, majd időben vegyen jegyet április 15-re az érdekesnek ígérkező Pajor–Bereményi humoros irodalmi estre, valamint május 6-ra a Vágtázó Csodaszarvas, azaz Grandpierre Attiláék koncertjére.

Bodzay Zoltán

41
Másik János A 80-as évek underground zenéje is népszerű a kerületben Fotók: Váradi Levente

Szenior Akadémia: 10. évfolyam

Érdeklődéssel várt új előadók, sikeres régiek – tizedik évfolyamánál tart a kerületben a Szenior Akadémia. Az első félév eredményei minden várakozást fölülmúltak, és a cél ennek a tendenciának a megőrzése. A második félév egyik kiemelt témája Pest, Buda és Óbuda egyesítésének, Budapest születésének 150. évfordulója.

– A résztvevők számának jelentős növekedése nagy érdeklődésről tanúskodik, és ez egyértelműen jelzi, hogy jó irányban haladunk. 2019 ősze, a jelenlegi önkormányzat hivatalba lépése óta a rendelkezésre álló pénz feléből hozzuk ki a Szenior Akadémia programját, mégis több előadást tudunk megvaló-

Ebben a félévben is tart előadást Jászberényi József, a nyugdíjas akadémia életre hívója. A szakterületükön közismertek, de a kerületiek előtt most mutatkozik majd be Bajomi-Lázár Péter médiakutató és Malkovics Tibor politológus, és még sorolhatnánk a neves előadókat.

sítani – hangsúlyozta Somody László alpolgármester a második félévi program bevezetőjeként.

Az előadások kínálata tovább bővült és színesedett. Csak néhány közülük: Pogátsa Zoltán közgazdász március 4-én azt a mindannyiunkat izgató kérdést teszi föl, hogy meddig lesz magas az infláció, és a publikum előtt megpróbál arra választ is adni. A március 19-i előadás témája könnyedebb lesz: Kubassek János geográfus Kelet-Afrikába kalauzolja el a résztvevőket, Teleki Sámuel nyomában. Hubai László történész április 1-jén megindokolja, miért tartja úgy, hogy a 20. század Amerika évszázada volt. Ajánlatos lesz korán érkeznie annak, aki nemcsak hallani, de látni is szeretné Jakupcsek Gabriellát április 4-én.

Az előadások és a tanfolyamok közül több is kapcsolódik az idén 150 éves Budapest történetéhez, mintegy folytatva a félév hivatalos indulását megelőző előadást, amelyet Nyáry Krisztián irodalomtörténész, a Budapest 150 program tanácsadó testületének vezetője tartott. Február 18-án Heilauf Zsuzsanna történész, a Tomory Lajos Múzeum igazgatója a Rózsa Művelődési Ház zsúfolásig megtelt színháztermében arról beszélt, miként járult hozzá Pestszentlőrinc és Pestszentimre a főváros fejlődéséhez, és ez miként hatott vissza a települések növekedésére és gazdagodására.  Itt például előbb volt kávéház, mint templom. Sőt mozi is: a Japán mozgó, ahova – pontosabban az utódjába, a mai Rózsába – az előadás végeztével két korabeli vendég, Bókay Árpád és a felesége, Herrich Szidónia is betoppant. Két kitűnő múzeumpedagógus, nem mellékesen helyismerettel bíró egykori kerületi diák, Németh Ádám és Cziráki Melinda személyesítette meg őket. Hiteles forrás, Bókay naplója alapján korhű öltözetben, szórakoztatóan idézték föl a 150 éves főváros és környéke első évtizedeit. (kerekes)

42 kult18
Heilauf Zsuzsanna előadása. Fotó: Váradi Levente Somody László. Fotó: Ványi Ákos

2023 tavaszán gyártörténeti kiállítást rendezünk.

kérjük jelentkezzen, ha a XViii. kerület gyáraihoz - Hengermű, Fonó, kistext, kőolajipari gépgyár stb. - kapcsolódó tárgyi, irat- vagy fotóanyaga van, vagy szívesen megosztja velünk emlékeit!

00 –18 00

Pápai Tamás: Pestszentlőrinci villatelep

03.11. sz OMB a T 10 00 –14 00

BEP RZÓK nAPJA

PRogRAmoK: Játék az ösvényeken

• Méhbölcső készítése

• Játékos pollengyűjtés

• a mézen innen és túl...

• (méhészeti termékek bemutatója)

• kóstoló / vásár

Kézműves tea- és méz-

Győri Zoltánnal és Rékával

03.02. C s ÜTÖ r TÖK

03.27. HÉTFŐ 16 30 –19 30

regisztráció szükséges!

43 TOMORY
MÚZEUM
LAJOS
KÖNYVBEMUTATÓ
Herrich-Kiss villa 1181 Budapest, Margó T. u. 116-118. 03.22. szerda 17
06 1 290 1585
muzeum@muzeum18ker.hu tomorylajos-muzeum.hu
TÁRSASJÁTÉK klub
IngYEnES!
44
45
46

04. 15. 19 ÓRA

A magyar underground nagy alakjai III.

„ÁLLJ RÍMEMBER” AZ ÖRÖK 80-AS ÉVEK

PAJOR TAMÁS és

BREMÉNYI GÉZA

műsora

Belépő: 2.400 Ft

04. 15. 18 ÓRA

Irodalmi sorozat I.

„ADJUK MEG A MÓDJÁT!”

SZABÓ T. ANNA és

DRAGOMÁN GYÖRGY irodalmi párbeszéde

Belépő: 1.500 Ft

05. 16. 19 ÓRA

ZORÁN KONCERT

„Aki volt már Zorán-koncerten, tudja, hogy az mindig ünnep. Ritka percek, amelyek kiemelnek a hétköznapok sodrásából.”

Belépő: 8.900 Ft

EGYÜT
KULTÚR
T A
ÁBAN, OTTHON A KERÜLETBEN!
47

sport

Lendületben a PLER-Budapest

Továbbra is az élvonalbeli tagság megszerzéséért küzd a PLER-Budapest férfi kézilabdacsapata. Az NB I/B mezőnyéből az első két helyen végző jut fel a legjobbak közé. Horváth Attila vezetőedző csapata február 17én egy közvetlen riválist, az Agrofeed ETO UNI Győr gárdáját múlta felül a Pestszentimrei Sportkastélyban, megőrizve vezető helyét az azonos pontszámmal álló QHBEger előtt.

A forduló előtt dobogós győrieknek csak az első percek sikerültek, ugyanis 2-0-ás vezetésüket követően beindult a PLER. Olykor látványos játékkal előbb 8-3-ra húzott el a hazai csapat, majd a szünetig hatgólos előnyre tett szert (14-8). Fordulás után a Győr mindent megtett a felzárkózásért, négy gólra megközelítette a riválisát, de a második félidő közepén újra hat gól volt a XVIII. kerületiek előnye, és ekkor már érezhető volt, hogy nincs már sokkal több erő a vendégekben. Az utolsó tíz percbe lépve egy kétperces kiállítás egy pillanatra megzavarta Horváth Attila tanítványait (23-20), de gyorsan rendezték a soraikat, és 28-23-as győ-

zelmükkel a 18. forduló után is megőrizték az első helyet a tabellán.

– A védekezésre alapozunk mindig, és sikerült meglepni a győrieket a feszes védekezéssel. Ebből jól

Kiszurkolják a feljutást? Nagy a küzdelem a bajnoki címért

tudtunk támadni, gólokat szereztünk, és végig tudtuk vinni ezt a taktikát az egész mérkőzésen. Nagyon akart a csapat, mindenki meg akarta mutatni, hogy nem véletlenül állunk az első helyen. A második félidőben többet hibáztunk, több eladott labdánk volt. Ezt egyetlen csapat ellen sem lehet megtenni, a Győr ellen semmiképp, mert egy nagyon jó csapat. Értékes két pontot szereztünk – összegezte a mérkőzést Horváth Attila.

Az előző szezonban a rájátszás harmadik helyén végzett, így éppen csak lemaradt az NB I-ről a PLER-Budapest. Távlati célként az élvonalbeli szereplést szem előtt tartva vágott neki a csapat a szezonnak, de talán még a legvérmesebb szurkolókat is meglepte az eddigi kitűnő teljesítmény.

– A bajnokság előtt az első ötbe vagy a dobogóra vártuk a csapatot, amelyet Horváth Attila nagyon jól összerakott. A realitás továbbra is az, hogy az élmezőnybe tartozzunk, de akár a bajnoki cím is elérhető. Meglátjuk, hogyan sikerül – mondta Börcsök Csaba szakosztályvezető. – Jó volna már a BUD Arénában játszani, hogy igazán otthon legyünk. Köszönjük az önkormányzat támogatását, és azt is, hogy a nehézségek ellenére 25 millió forinttal megemelték a pénzügyi keretünket.

Az NB I-be jutás lehetőségéről szólva a szakosztályvezető hozzátette, hogy az élvonalban sok-

kal nagyobb szerepe van a pénznek, mint az NB I/B-ben.

– Ahhoz hogy egy csapat megragadjon az első osztályban, a mi jelenlegi költségvetésünknek legalább a négyszerese szükséges. Nagyságrendileg 150–200 millió forintot rá kell szánni egy felnőtt csapatra, ha bent akar maradni az NB I-ben, és nem csak a feljutó, majd kieső szerepre számít. Meglátjuk, mit hoz a jövő, addig is mi mindent megteszünk, hogy feljussunk.

sport 49
Puskás Attila Horváth Attila vezetőedző Öröm a Győr elleni győzelem után Fotók: Ványi Ákos

Amit a kruppról tudni kell

A légutakat megtámadó, különösebb előjelek nélkül jelentkező vírusos megbetegedés a kisgyermekek mintegy 15 százalékát érinti, és súlyos következményekkel is járhat. A köznyelvben csak kruppként ismert betegségről Prof. Dr. Szabó Lászlóval, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet bel- és tüdőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosával beszélgettünk.

egészség

MI IS A KRUPP?

Talán kevesen tudják, de a valódi krupp a torokgyík volt, amely a védőoltásnak köszönhetően mára szerencsére teljesen eltűnt.

– Mivel a jelenleg kruppként ismert betegség megjelenési formája nagyon hasonlít a torokgyíkéhoz, ezért a köznyelvben kruppként terjedt el, és a szakmai zsargonban is így hívjuk, de a hivatalos neve: pszeudo-, azaz álkrupp – magyarázza dr. Szabó László. – Felsőlégúti szűkületet és a gége környékének gyulladását jelenti. Fő jellemzője,

A gyermeket hűvösben kell tartani, kinyitni az ablakot vagy kivinni őt a hideg éjszakai levegőre Fotó: ulianna19970

hogy viszonylag hirtelen kezdődik, rekedtséget és ugató köhögést okoz, valamint jelentősen megnehezíti a belégzést.

A professzor kiemelte: ez a betegség jellemzően kisgyermekeknél jelentkezik, egy- és hároméves kor között, és egy vírus indítja el.

– Megeshet, hogy a kruppot megelőző pár napban már van egy kis hurutos köhögés, azonban az is sokszor előfordul, hogy a kiváltó vírus semmilyen tünetet nem okoz, a gyermek egészségesen fekszik le, de hajnalban arra ébred, hogy légzési nehézségei vannak, és köhögni kezd. Ha súlyosbodik ez a folyamat, akkor a beszédhangja is elmegy. A krupp a megjelenésétől számított pár napban még tovább romolhat, akár légzészavar is kialakulhat, ezért az első pillanattól kezdve nagyon komolyan kell venni.

MIT TEGYEN A SZÜLŐ?

– Ha a kruppra utaló tünetek súlyosak, akkor habozás nélkül kórházba kell vinni a gyermeket, ugyanis nem lehet tudni, meddig súlyosbodik az állapota – hangsúlyozza a főorvos. – A kórházban gyógyszeres kezelést kap, amelynek célja a légúti szűkület csökkentése, az oxigénellátás javítása, a gyulladás megszüntetése. A terápia alapja a szteroid, melynek erős gyulladás- és duzzanatcsökkentő hatása van. A szteroidkezelés történhet kúp vagy inhalációs spray formájában. Súlyosabb esetben további terápia lehet az inhalációs formában alkalmazott epinefrin, mely érösszehúzó hatással és ennek révén nyálkahártyaduzzanat-csökkentő hatással bír.

OTTHONI KEZELÉS

– Ha a szülők tisztában vannak azzal, hogy a gyermekük kruppos, de az állapota egy bizonyos foknál nem szokott tovább romlani, akkor természetesen nem kell azonnal orvoshoz rohanni – teszi hozzá a professzor. – A tünetek jelentkezésekor a gyermeket hűvösben kell tartani, hideg párás környezetet kell biztosítani számára, például kinyitni az ablakot vagy kivinni őt a hűvös éjszakai levegőre. Nyáron, amikor erre nincs lehetőség, nyitott fagyasztó elé kell ültetni pár percre, időnként megismételve ezt.

Az olyan családoknak, amelyekben pszeudokruppra hajlamos gyermek van, érdemes beszerezniük hidegpárásító készüléket.

A főorvos hozzátette: súlyos légzési nehézségkor intenzív osztályos ellátás szükséges, ahol a gyors és hatékony gyógyszeres kezelés, oxigénbelélegeztetés mellett a légutak biztosítására, gépi lélegeztetésre is lehetőség van.

A professzor kiemelte: ha korábban orvos előírta, akkor nyugodtan lehet szteroidtartalmú kúpot adni a gyermeknek, és szükség esetén csillapítani kell a lázát. A betegség megfelelő kezelés mellett három–hét nap alatt megszűnik. dv.

51
Fotók: Ruzsa István
hirtelen kezdődik, rekedtséget és ugató köhögést okoz, valamint jelentősen megnehezíti a belégzést.

A helyi kitüntetések napja

Ma már szerves része a március 15-i ünnepségeknek a XVIII. kerületi kitüntetések – köztük a díszpolgári cím, a Pro Urbe, a Művelődésért díj – átadása. Nézzük meg, hogyan alakultak ki 1990-től a helyi elismerések és azok átadási ceremóniája.

helytörténet

A frissen megalakult önkormányzat már rögtön 1990 decemberében odaítélte az első díszpolgári címet Somogyi Lászlónak, a Havanna-lakótelep plébánosának – noha a Pestszentlőrinc-Pestszentimre díszpolgára címet csak 1991 novemberében hozták létre, akárcsak a „Pro Urbe Pestszentlőrinc-Pestszentimre” díjat. Az önkormányzat képviselő-testülete ekkori határozatában azt is leszögezte, hogy a díjak átadása egyik évben Imre-, másik évben Lőrinc-napon történjék, ezt a kitételt azonban a következő évben törölték. Így 1992-ben a Pro Urbét Tóth Nándor, a Steinmetz Miklós Gim-

názium (a mai Sztehlo Gábor Gimnázium) nyugdíjba vonuló igazgatója június 5-én vehette át, míg Kondor Béla posztumusz díszpolgárrá avatása december 12-én történt meg. Ezt követően a díjazásokban szünet következett.

1996. január 4-én nagy ünnepséggel nyitották meg a település jubileumi évét: Pestszentlőrinc

Somogyi László (jobbra) és Molich Endre polgármester a díszpolgári oklevéllel, 1990. Fotó: Tomory Lajos Múzeum

60 éve lett város, Pestszentimre 65 éve vette fel a nevét. A díjkiosztót a Lőrinci Sportcsarnokban tartották – a díszpolgár posztumusz Bókay Árpád (a Bókaytelep névadója) lett, a Pro Urbét Tomory Lajos kapta –, és új díjakat is alapítottak (Művelődésért, Gondoskodás az emberért). A díjátadó ünnepséget 1997-ben július 11-én rendezték, a

ünnepség volt az alkalom, azonban 2000. augusztus 19-én a millenniumi évfordulóhoz kapcsolódott a díjátadás.

Végül a Kossuth téri koszorúzás mellett 2001től vált a kerületi elismerések átadása a március 15-i ünnepség állandó részévé. A helyszín kezdetben a nagy befogadóképességű Lőrinci Sportcsarnok volt, a Rózsa Művelődési Ház 2011-től ad otthont az ünnepi műsornak. A díjátadót irodalmi betétekkel színesített zenés-táncos előadásokkal tették változatossá, neves művészek, kerületi csoportok (például a Tébláb együttesei, Botafogo Táncegyüttes), diákok részvételével. A 2000-es évek közepén nagyszabású ünnepi játékokat is rendeztek, melyek egy-egy történetet – Lengyel légió, Batthyány Lajos utolsó napjai, Táncsics Mihály kiszabadítása – elevenítettek meg. 2001-től az ünnepségeken a kerület testvérvárosainak – például Tusnádfürdő, Neszebár, Dąbrowa Tarnowska – küldöttségei is gyakran részt vettek.

Rózsa Művelődési Házban. Ekkor Nemcsics Antal lett díszpolgár, a Pro Urbét pedig Pestszentlőrinc krónikájának a szerzői vehették át. Amint az látható, hiába volt a kezdeti törekvés, az 1990-es években nem alakult ki rendszer a díjak átadásában. Ugyan 1998-ban – a forradalom 150. évfordulóján –, majd 1999-ben is a március 15-i

A kitüntetések száma időközben szaporodott (Kerületért díj, Sportérdemérem, Kerületünk Fiatal Tehetsége, polgármesteri elismerő oklevél). Idén március 14-én összesen nyolc kategóriában osztanak díjakat, okleveleket, elismeréseket.

Pápai Tamás László Tomory Lajos Múzeum

helytörténet 53
Tomory Lajos átveszi a Pro Urbe oklevelet Mester László polgármestertől, 1996. Fotó: Tomory Lajos Múzeum Varjú Imre atya díszpolgári címet kap Ughy Attila polgármestertől, 2017 Fotó: Ványi Ákos Mester László ezúttal nem adta, hanem kapta a díszpolgári címet Szaniszló Sándortól, 2021. Fotó: Ruzsa István

Tivadar, a vakmerő teknős

A tavasz első igazán meleg, napsütéses reggelén Tivadar, a teknősfiú vidáman ébredt. Olyan szépet álmodott, hogy akár szívesen vissza is aludt volna, hátha folytatódik a boldogságos mesevilág. Álmában ugyanis hős vitéz volt, aki száz meg száz gonosztevő ellen harcolt, veszélyekkel nem törődve, bátran szállt szembe a galád támadókkal, akik megzavarták a mező békés nyugalmát. Minden rosszakarót legyőzött, és el is nyerte a jutalmát: a hálás megmentettektől megkapta A világ legvakmerőbb teknőse emlékérmet, ráadásként pedig

gyerekszoba

El is indult a Szeles-ösvényen. A madárkák körös-körül vidáman fütyörésztek, kedves dallamokkal köszöntötték a tavaszt. Tivadar színpompás virágmezőhöz ért. Nőszirom, tulipán, kankalin nyújtogatta felé a nyakát. Legjobban a csillagvirág tetszett neki. Összeválogatott egy szép csokrot, amikor hirtelen a szívébe hasított valami.

– Nem merem odaadni Adélnak, biztosan kinevet – dünnyögte maga elé. – Mindegy, majd gyönyörködöm benne én. Bárcsak olyan lennék, mint az álmomban! Ráadásul Adél egyszer már vakme

Piszke
papa mezei meséi Piszke papa mezei meséi

rőnek nevezett, csak azt nem tudom, miért. Én kizárólag álmomban vagyok bátor, egyébként nem.

Ahogy ezen morfondírozott, hatalmas felhők kezdtek gyülekezni a feje fölött.

– Hohó, ez meg mi? Eső lesz? Egy ilyen ragyogó napon?

Alighogy ezt kimondta, megdörrent az ég, majd nyomban utána eleredt az eső. Hajladoztak a bokrok és a fák, az eső egyre jobban esett, aki tudott, biztonságos helyre menekült. Tivadar nem féltette magát, hiszen a teknője alá tudta húzni a fejét, de vigyáznia kellett, hogy ne sérüljenek meg a virágai.

Pál, a cinege reppent el a feje fölött.

– Pajtikám, Tivi-Tivadar – szólt le neki röptében –, elkap a zivatar! Siess!

A cinege továbbszáguldott, a lombok között keresett menedéket magának.

A teknős már nem volt messze az ott honától, amikor panaszos hangot hal lott.

– Ez Gina! Bajban van! – kiáltott, és valóban, a következő másodpercben meg is pillantotta a szarvasbogárlányt, aki minden erejével igyekezett kiszabadulni két vastag ág fogságából.

Ne félj, jövök! – rikkantotta el magát Tivadar, és megkezdte a segítségnyújtást. Páncélja segítségével ügyesen az ágak alá nyúlt, és kiszabadította Ginát.

– Köszönöm, köszönöm! – hálálkodott a szarvasbogárlány.

– Semmiség! Siess, nehogy megfázz!

Csodaszépek – vetett egy pillantást Gina a virágokra –, de inkább hagyd itt őket, nélkülük gyorsabban haladhatsz.

Tivadarnak eszébe sem volt megfogadni a tanácsot. Kicsit las sabban ért haza, de nem volt hideg, így végül nem fázott meg. Amikor az eső elállt, magához vette a csillagvirág csokrot, és elindult a Barátság-mezőre. Kis barátai már ott voltak. Ginát hallgat ták, aki éppen róla áradozott.

– Igazán bátor volt – lelkesedett. – Nélküle még mindig az ágak fogságában lennék.

– Én mindig tudtam, hogy vakmerő – szólalt meg Adél. – Itt is van! Éljen a hős! De miért szorongatod azt a szép csokrot?

– Tetszik? – kérdezte Tivadar.

– Nagyon.

– Akkor legyen a tiéd.

Tivadar nagyokat dobbanó szívvel adta át a csokrot Adélnak.

– Az az igazság… Szóval… Egyébként is neked szedtem – suttogta.

– Nahát! Azt álmodtam éjjel, hogy kaptam egy gyönyörű csokrot egy nagy-nagy hőstől. Micsoda véletlen egybeesés! – somolygott Adél a teknősfiúra.

Gyerekszoba 55
Gyerekszoba 56 Keressétek meg a párokat, és színezzétek őket egyformára!
feladatokat és a rajzokat készítette:
A

Virágfüzér tojástartóból

Papír tojástartókból varázslatos virágdíszeket lehet készíteni. A vágás miatt ezt a tevékenységet inkább nagyobb gyerekeknek ajánljuk, de azért egy kis segítséggel a kisebbeknek is sikerülhet.

A dekoráció elkészítéséhez a tojástartó mellett ollóra lesz szükség. A virágokat a tojástartó mélyedéseiből tetszés szerint formázhatjátok, majd színezhetitek. Az elkészült remekmű díszítheti a lányok szobáját, vagy ajándéknak is kiváló, illetve pár gyönggyel vagy csengettyűvel kiegészítve szélcsengő is lehet.

NŐNAP

Hallottad már, anyukám?

Most tudtam meg éppen

Nőnap van, mint eddig is volt már minden évben. Mondta is az óvónéni, Hogy ma világszerte minden anyut, minden nőt Forrón ünnepelnek.

Ma én magam felmosok, Elmegyek a boltba, S neked kötök a mezőn Virágot csokorba.

Nem olyan nagy munka ez, Hamar készen lennék.

Ma én olyan jó leszek, Mint-mint sohasem még.

57 Gyerekszoba
Minden négyzetbe kerüljön egy szép színes virág, segítségül egyet berajzoltunk.
(Tóth István fordítása)
Versajánló

Szaniszló Sándor

kisokos

polgármester

Demokratikus Koalíció

Tel.: 296-1320, 296-1330

E-mail: polgarmester@bp18.hu

Facebook:

https://www.facebook.com/SzaniszloSandorOfficial/

Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján minden hónap első hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 296-1320 vagy a 296-1330 telefonszámon.

Somody László

alpolgármester

Momentum

Tel.: 296-1315

Mobil: +36-30-248-76-50

E-mail: somody.laszlo@bp18.hu

Facebook: https://www.

facebook com/somodylaszlo18ker/ Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 2961315 számon. Képviselői fogadóóra minden hónap első keddjén 17 és 17.45 között a Kerekerdő Óvodában (Attila u. 9.).

Kőrös Péter alpolgármester

MSZP

Tel.: 296-1318

Mobil: +36-30-249-50-72

E-mail: koros.peter@bp18.hu Facebook: https://www. facebook com/Koros.Peter.18.

kerulet/

Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 296-1318 telefonszámon. Képviselői fogadóóra: minden hónap utolsó szombatján 10 és 12 óra között a Kondor Béla Közösségi Házban (Kondor Béla sétány 8.).

MAKAI TIBOR alpolgármester

Jobbik

Mobil: +36-70-409-71-80

E-mail: makai.tibor@jobbik.hu

Facebook: https://www.facebook. com/makai.tibor

Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján, minden hónap utolsó hétfőjén a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.).

Petrovai László

alpolgármester

Párbeszéd Magyarországért

Tel.: 296-1350

Mobil: +36-30-252-93-68

E-mail: petrovai.laszlo@bp18.hu

Facebook: https://www. facebook com/petrovailaszlo/ Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 296-1350 telefonszámon.

kunhalmi ágnes

a kerület országgyűlési képviselője

MSZP

Fogadóóra: minden hónap utolsó csütörtökén 17–19 óra között az MSZP-székházban (Üllői u. 337.). Minden hónap második csütörtökén 16–18 óra között az Ady Endre u. 83/B alatti képviselői irodában. Bejelentkezés a 205-3045 telefonszámon hétköznapokon 14–18 óra között.

Önkormányzati Képviselők

Banga Zoltán

LMP

Mobil: +36-30-779-67-86

E-mail: banga.zoltan1@gmail.com

Fogadóóra: minden hónap első hétfőjén 17 és 19 óra között a Kandó Téri Általános Iskolában. Előzetes egyeztetés szükséges a 06-30-779-6786 telefonszámon.

Bauer Ferenc

Fidesz–KDNP

Mobil: 06-30-159-95-92

E-mail: bauerferi@t-onlinehu

Előzetes telefonos egyeztetés alapján.

Dabasi Ottóné

Demokratikus Koalíció

Mobil: +36-20-592-48-00

E-mail: evadabasi04@gmail.com

Fogadóóra: minden hónap második hétfőjén 17 és 18 óra között a Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola ebédlőjében (Kondor Béla sétány 10.). Előzetes egyeztetés szükséges a 06-20-592-4800 telefonszámon.

Dámsa József Lajos

Fidesz–KDNP

Mobil: +36-20-412-28-50

E-mail: jozsef.damsa@gmail.com

Előzetes telefonos egyeztetés alapján.

Fehér Gábor

MSZP

Mobil: +36 30 955 7347

Minden kedden 16–18 óra között a Darus utcai iskolában, minden pénteken 16–18 óra között a Góriett sportiskolában. Szociális és lakásügyekben minden hónap 3. csütörtökjén az Üllői út 286-ban előzetes egyeztetés alapján.

Ferencz István

Demokratikus Koalíció

Tel.: +36-20/934-7444

Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján

Galgóczy Zoltán

Fidesz–KDNP

Mobil: 06-30-927-37-40

E-mail: gz777@freemail.hu

Előzetes egyeztetés alapján.

Kassai Dániel

független

Mobil: +36-30-407-45-61

E-mail: kassai.daniel.reka@gmail.com

Előzetes egyeztetés alapján a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 06-30-407-4561 telefonszámon.

Kádár Tibor

Fidesz–KDNP

E-mail: kadar.tibor@fidesz.hu

Minden hónap első péntekjén 17–18.30 között a Vörösmarty iskolában, minden hónap második péntekjén 17–18.30 között a Piros Iskolában.

Kiss Róbert

Fidesz–KDNP

Mobil: +36-20-572-66-81

E-mail: kisrob@freemail.hu

Előzetes egyeztetés alapján.

Láng István

Demokratikus Koalíció

Mobil: +36-30-951-72-27

E-mail: lang.istvan01@gmail.com

Fogadóóra: minden hónap második keddjén 18 és 19 óra között az Eötvös Loránd Általános Iskolában (Lakatos út 30.). Előzetes egyeztetés szükséges a 06-30-9517227 telefonszámon.

Dr. Lévai István Zoltán Fidesz–KDNP

Mobil: +36-30-942-73-79

E-mail: levaiz79@gmail.com

Előzetes egyeztetés alapján.

Nagy Balázs

Momentum

Mobil: +36-20-206-73-55

E-mail: nagy.balazs.istvan@gmail.com

Előzetes egyeztetés alapján.

Nagy Károly

független

E-mail: nagy.karoly@bp18.hu

Előzetes egyeztetés alapján.

Pál Norbert

MSZP

Mobil: +36-70-743-7277

E-mail: palnorbert.pestimre@gmail.com

Fogadóra: minden hónap második csütörtökjén 16 és 18 óra között, Ady Endre utca 83/B. Előzetes egyeztetés szükséges a hétköznap 14 és 18 óra között hívható 06-1-205-3045 telefonszámon.

Szarvas Attila Sándor

Fidesz–KDNP

Mobil: +36 30 455 7479

Előzetes egyeztetés alapján.

Tóth Kálmán

Fidesz–KDNP

Mobil: +36-20-974-23-78

E-mail: bokay.kepviselo@gmail.com

Előzetes egyeztetés alapján.

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. elérhetőségei

Ügyfélszolgálat

1181 Baross utca 7.

Telefonon: hétfőn 8–18, kedden, szerdán és csütörtökön 8–16, pénteken 8–13 óra között a +36-30-549-6922-es mobil- és a 297-0799-es vezetékes telefonszámon. E-mail: ugyfelszolgalat@varosgazda18.hu. Személyes ügyfélfogadás: hétfőn 10–18, szerdán 8–16, pénteken 8–12 óra között.

Közérdekű információk és címek

Ingyenes jogi tanácsadás a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

Telefonos jogsegély-szolgálat a 296-1438-as számon, hétfőn 14:00–16:00 óra között és szerdán 8:00–9:00 óra között.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre

Polgármesteri Hivatal

Üllői út 400. Tel.: 296-1300

Hatósági Főosztály

Üllői út 400. Tel.: 296-1300

A személyes ügyfélfogadás szünetel!

XVIII. Kerületi Kormányhivatal

Városház u. 16. Tel.: 896-4319. Hivatalvezető: Hodruszky Csaba. Ügyfélfogadási idő: H.: 13–17, Sz.: 8–12 és 13–16, P.: 8–12

Kormányablak

Üllői út 445. Tel.: 896-4098. Nyitvatartás: H.: 8–18 óráig, K.: 8–16 óráig, Sz.: 11–19 óráig, Cs.: 8–16 óráig, P.: 8–14 óráig. Soron kívüli ügyintézéshez időpontfoglalásra a www.magyarorszag.hu és a www.1818.hu internetes oldalon, valamint a 1818-as telefonszámon van lehetőség.

Pestszentimrei Ügyfélszolgálati Iroda

Nemes u. 14. Tel.: 290-8493, 297-5619

A személyes ügyfélfogadás szünetel!

Pestszentimrei referensi iroda

Tel.: 294-1685. Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat (www.bp18.hu)

Közjegyzők

Üllői út 423. I. em. Tel.: 296-0809

Bartók L. u. 5. III. 6. Tel.: 297-4110

Üllői út 365. I. 1. Tel.: 290-0809

Zsebők Zoltán Szakrendelő

Thököly út 3. Tel.: 297-1210

www.18euszolg.hu

Pintér Kálmán Szakrendelő

Nemes u. 18. Tel.: 297-1210

www.18euszolg.hu

Rendőrkapitányság

Üllői út 438. Tel.: 292-9212

Tűzoltó-parancsnokság

Üllői út 235. Tel.: 459-2319

Közbiztonsági Centrum

Kondor Béla. sétány 1. Tel.: 294-1011

59
kisokos

hirdetés

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkatársakat keres!

Jelentkezés módja: önéletrajzzal – a pozíció megnevezésével és a bruttó bérigény megjelölésével – e-mailben: allas@varosgazda18.hu vagy postán: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt., 1181 Budapest, Baross utca 7. Amit kínálunk: biztos, hosszú távú munkalehetőség, családias munkahelyi légkör, szakmai fejlődés, képzéseken való részvétel, kedvezményes üdülési lehetőség, alkalmazottikártya-kedvezmény, egyes szakterületeken teljesítményen alapuló, alapbéren felüli jövedelem (teljesítménybér, mozgóbér), munkáltatói kamatmentes lakáscélú kölcsön, egészségmegőrzési programok (szűrővizsgálatok, sportrendezvények), gyermekeknek biztosított szolgáltatások, programok (sportolási lehetőség szakosztályi keretek között, a nyári időszakban gyermekfelügyelet programokkal stb.), családok támogatása (gyermek születése esetén egyszeri kifizetés).

VÍZVEZETÉK-SZERELŐ

Feladat

– mosdók, mosogatók, csaptelepek, szifonok szükség szerinti cseréje vagy javítása

– WC-csészék, tartályok és tartozékaik javítása, cseréje

– a falakon kívüli csőrepedések megszüntetése, kisebb dugulások elhárítása

– keverő csaptelepek, kerti csapok karbantartása, rendeltetés szerinti működésük biztosítása

– a melegvíz-ellátó berendezések javítása, vízoldali bekötése stb.

– egyéb, napi hibaelhárítási munkák elvégzése

Elvárás

– vízvezeték-szerelő végzettség

– igényes munkavégzés

Előny

– B-kategóriás jogosítvány

– a szakmában szerzett gyakorlat és tapasztalat

HIDEGBURKOLÓ

Feladat

– épületek aljzatára, külső homlokzatára, belső falfelületeire, medencék belső falára stb. különböző hideg tapintású burkolólapok felhelyezése

– a burkolandó felület előkészítése, letisztítása, szintezése, a burkolóanyag méretre vágása

– habarccsal, csemperagasztóval, különböző technikai eljárások alkalmazásával a burkolóanyagok felületre való rögzítése

– a rések fugázóanyaggal való kitöltése, igény szerint díszítőburkolatok készítése

– a sérült vagy hibás burkolatok javítása, elbontása, cseréje

– napi hibaelhárítás, a felújítási, illetve a csereigények jelzése

– az anyagszükséglet felmérése, összeállítása, a segédanyagok kiválasztása stb.

Elvárás

– hidegburkoló végzettség

– 1–3 éves szakmai gyakorlat

– igényes munkavégzés

– B-kategóriás jogosítvány

INTÉZMÉNYTAKARÍTÓ

Feladat

– a társaság által üzemeltetett irodák, telephelyek, egyéb létesítmények helyiségeinek, egyéb belső és külső területeinek munkaterv szerinti takarítása, a berendezések, használati tárgyak és eszközök rendszeres tisztítása

– rendezvényeken a helyszín tisztaságának biztosítása, a rendezvényeken használt konyhai eszközök szükség szerinti tisztítása

– a takarítóeszközök és a tisztítószer-készlet ellenőrzése, igénylése

– a takarítószerek felhasználására vonatkozó biztonsági előírások betartása és betartatása, a takarítószerek előírás szerinti tárolása

– a takarítóeszközök és a gépek szakszerű használatának elsajátítása és munkaterv szerinti alkalmazása

– a munkáltató tulajdonát képező textíliák, függönyök, drapériák, asztalterítők, törlőkendők stb. rendszeres mosása, vasalása

– a munkakörhöz kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátása, például igénylőlapok, ellenőrző lapok vezetése, készletnyilvántartás

Elvárás

– alapfokú végzettség, folyamatos több műszakos munkarend vállalása

– jó problémakezelő és együttműködési készség

– kulturált és fegyelmezett magatartás, csapatszellem

– megbízható, önálló, szabálykövető és felelősségteljes munkavégzés

Előny

– szakirányú takarítógép-kezelői végzettség

– hasonló területen szerzett tapasztalat

GONDNOK

Feladat

– az ingatlanok területén általános üzemeltetési és karbantartási feladatok ellátása

– a telephelyen belüli munkák elvégzése (fűnyírás, gallyazás, kertészkedés, járdakarbantartás stb.)

– az épületek, berendezések, felszerelések és tereptárgyak állapotának napi ellenőrzése

– a veszélyt jelentő hibák haladéktalan jelzése, a hibaelhárítás azonnali megkezdése

– a rábízott gépek és eszközök szakszerű üzemeltetése, használata, karbantartása

– a létesítmények igénybevételi beosztásának naprakész ismerete, az igénybevétel, a belépési jogosultság ellenőrzése, a jogosulatlan pálya- és egyéb létesítményhasználók azonosítása

– a munkakörhöz kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása, a nyilvántartások vezetése

Elvárás

– általános iskolai végzettség

– jó problémakezelő és együttműködési készség

– kulturált és fegyelmezett magatartás, csapatszellem

– megbízható, önálló, szabálykövető és felelősségteljes munkavégzés

Előny

– B-kategóriás jogosítvány

– hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat

– vízszerelői/villanyszerelői/lakatos végzettség

SEGÉDMUNKÁS

Feladat

– a mélyépítési és a magasépítési osztályon belül segédmunkási feladatok ellátása Elvárás

– rugalmasság, fizikai állóképesség, megbízhatóság, pontosság

Előny

– B-kategóriás vezetői engedély

TÁRSASHÁZI ÜGYINTÉZŐ

Feladat

– a szolgáltatókkal történő közműegyeztetések

– a közös tulajdont képező föld, építmény, berendezések, felszerelések fenntartásával, üzemeltetésével, karbantartásával és felújításával kapcsolatos teendők ellátása

– a halaszthatatlan hibaelhárítások intézése (gyorsszolgálati munka megrendelése), az elhárítás ellenőrzése, ellenőriztetése

– az állagmegóvási munkákkal kapcsolatos ügyintézés

– a házak gépészeti berendezéseinek üzemképes állapotban tartása, ellenőrzése, felülvizsgálatok elvégeztetése

– átalánydíjas szerződések megkötése

60

– a munkavégzés ellenőrzése

– a tulajdonosok, a bérlemények törzsadatainak nyilvántartása, általános ügyviteli adminisztráció (postázás, levelezés, dokumentálás)

– egyeztetések, a panaszok, reklamációk intézése

– kárbejelentések, kapcsolattartás a biztosítókkal

– közgyűléseken való részvétel és a közgyűlés előkészítése, megtartása

Elvárás

– középfokú végzettség (érettségi), szakirányú képzettség (társasházkezelő)

– B-kategóriás jogosítvány

– határozott, magabiztos fellépés, kiváló kommunikációs készség szóban és írásban

– precíz, megbízható, felelősségteljes munkavégzés

– PC-programok (Excel, Word) felhasználó szintű ismerete

– csapatmunkára, együttműködésre való készség

Előny

– társasházkezelésben szerzett többéves gyakorlat

– az eHáz program ismerete

RAKTÁROS

Feladat

– fizikai árumozgatás a raktárvezető utasítása és a felmerülő igények szerint

– a kivitelezési egység által igényelt anyagok kiadása, a fel nem használt, illetve a bontásból eredő anyagok visszavételezése

– a társaság által vásárolt anyagkészlet és tárgyi eszközök nyilvántartása

– a raktárban történő mindennemű anyagmozgatással kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása

– a dolgozóknak kiadott szerszámok egyedi nyilvántartása

Elvárás

– raktárban szerzett tapasztalat

– jó fizikai erőnlét, állóképesség

– pontos, felelősségteljes munkavégzés

– rendszerben való gondolkodás, csapatmunka

Előny

– több területre kiterjedő anyagismeret (barkács-, villanyszerelési, vizes és építőipari anyagok ismerete)

RENDEZVÉNY-ELŐKÉSZÍTŐ

Feladat

– a rendezvények előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges szállítási, anyag- és eszközmozgatási feladatok ellátása

– a rendezvényhelyszínek igényeknek megfelelő kialakítása (sátrak felállítása, kordonozás, feliratok, transzparensek kihelyezése stb.)

– a berendezési eszközök (székek, asztalok, színpad és összes tartozéka, sportszerek, drapéria, szőnyegek stb.) igény szerinti mozgatása, be- és kipakolása, tisztán tartása, raktározása és az állaguk megőrzése

– a rendezvények ideje alatt ügyelet és az esetlegesen adódó eszközmozgatási, hibaelhárítási, egyéb azonnali közreműködést igénylő feladatok ellátása

– a rendezvények, illetve egyéb igénybevétel után a helyiségek, a terület eredeti állapotának helyreállítása (alkalmi építmények, berendezések, dekorációk bontása, szállítása, raktározása stb.)

Elvárás

– alapfokú végzettség

– igényes munkavégzés

Előny

– B-kategóriás jogosítvány

– hasonló területen szerzett gyakorlat és tapasztalat

USZODAMESTER

Feladat

– az úszómedencében, a medencetérben és a strandmedencében tartózkodók életének, testi épségének védelme

– a házirend betartatása

– az úszómedence és környezete tisztaságának, valamint az előírt vízminőségnek az ellenőrzése, regisztrálása az uszodanaplóban

– a szauna előírás szerinti működtetése

– a hatósági ellenőrzések kapcsán a terület biztosítása az üzemviteli szabályzat szerint, a felvett helyszíni jegyzőkönyvek igazolása

– az uszodák és a strand gépészeti, karbantartási feladatainak ellátása az érvényes technológiai utasításoknak megfelelően

– aktív együttműködés az uszodagépész kollégákkal

– a bérlői sávtükör alapján az igénybe vevők ellenőrzése

– a munkakörhöz tartozó ellenőrzési és adminisztratív feladatok ellátása

Elvárás

– úszómester-uszodamesteri végzettség

– hasonló munkakörben szerzett tapasztalat

– pontos, felelősségteljes munkavégzés

– műszakos munkarend vállalása

SZEMÉTGYŰJTŐ

Feladat

– a társaság által kezelt közterületeken meghatározott útvonaltervek szerint a hulladékgyűjtő edények ürítése

– a műanyag zsákok pótlása

– a megtelt zsákok lezárása és a kijelölt helyen való összegyűjtése elszállítás céljából

– a hulladékgyűjtő edények környezetének tisztán tartása, hulladékmentesítése

– a görgeteges szemét összegyűjtése

– a hulladékgyűjtés helyszínein esetleg tapasztalt rongálások, hibák jelzése az osztályvezetőnek

– a társaság kezelésébe tartozó, kiürített önkormányzati lakások lomtalanítása

Elvárás

– jó szervező-, kommunikációs és együttműködési készség

– kulturált és fegyelmezett magatartás

– csapatszellem

– megbízható, önálló, felelősségteljes munkavégzés

PARKFENNTARTÓ

Feladat

– a társaság kezelésben lévő közterületeken kertészeti, parkfenntartási, karbantartási feladatok végzése

– szükség szerint egyéb, szakképzettséget nem igénylő feladatok ellátásában való közreműködés

– a zöldfelületek esztétikai képének tervezése, formálása, parkosítás

– az évszaknak megfelelő növényápolás (talajművelés, nyírás, locsolás, gyommentesítés)

– zöldhulladék-kezelés (összegyűjtés, komposztálás)

– a gyomirtó és növényvédő szerek szakszerű kezelése

– a kertészeti gépek kezelésével megbízott munkavállalók esetén a damilos gép, illetve az önjáró fűnyíró traktor kezelése

Elvárás

– együttműködési készség

– kulturált és fegyelmezett magatartás, csapatszellem

– megbízható, önálló, felelősségteljes munkavégzés

– a kertészeti gépek kezelésével megbízott munkavállalók esetén a vonatkozó OKJ-s vagy kisgépkezelői képzettség

ASZTALOS

Feladat

– épületek faszerkezetű nyílászáróinak és berendezési tárgyainak (beépített szekrény, bútor, lambéria) karbantartása és felújítása

– könnyen összeszerelhető bútorok gyártása

Elvárás

– szakirányú végzettség

– legalább 1–3 éves szakmai tapasztalat

– megbízható, precíz munkavégzés

Előny

– B-kategóriás jogosítvány

KŐMŰVES

Feladat

– a magasépítési osztály feladatkörén belül kőművesmunkák elvégzése (épületek karbantartása, építőmesteri fenntartási munkák, magasépítő-ipari munkák)

Elvárás

– szakirányú végzettség

– legalább 1–3 éves szakmai tapasztalat

– megbízható, precíz munkavégzés

Előny

– B-kategóriás jogosítvány

61
hirdetés

hirdetés

Házhoz megyek! Fogsor készítését, javítását vállalom garanciával. Hívjon bizalommal!Telefon: 06-20-980-3957

SZŐNYEGTISZTÍTÁS, KÁRPITTISZTÍTÁS a leggyorsabban! Melegvizes mélymosás, vegytisztítás, szegés, javítás, függöny, takaró. Kárpittisztítás otthonában. Telefon: 06-1-28075-74, mobil: 06-30-94-94-360, www.szonyegexpressz.hu

Számítógépek javítása helyszínen, hétvégén is. Vírusirtás, tanácsadás, telepítések, alkatrészcsere garanciával. Ingyenes kiszállás. Aradi Zoltán Tel: 06-70-519-2470, Email: szerviz@szerviz.info

Redőny, szúnyogháló, napellenző, szalagfüggöny, reluxa, roletta, készítés-szerelés különböző kivitelben garanciával. Redőny gurtnicsere, átalakítás, javítás, napellenző ponyvacsere, egyéb árnyékoló javítás. Nemeskéri Árnyékolás: 0620-971-9201, 257-1875

ÉPÍTÉSZMÉRNÖK – családi házak, társasházak, irodaházak és csarnok épületek tervezése a gondolattól a megvalósulásig végigkísérve – építészeti rajzok, felmérési tervek készítése –belsőépítészeti tervezés – 3D látványtervezés – energetikai tanúsítvány készítés – műszaki ellenőrzés – műszaki tanácsadás – teljes körű projekt menedzsment – 18. kerületi megrendelésekre kedvezmény! www.noorbert.hu 06-30-847-0047

Tetődoktor! Régi hajlott tetők javítása, cseréje, beázás elhárítás, bádogozás, Lindab tető, új tető cserepezése, kisebb javítások, SOS munkák: 0630/622-5805, 0620/492-4619

Konyhabútorok tervezését és gyártását vállaljuk akár szereléssel is! Ingyenes helyszíni szemle és árajánlat! 1191, Bp. Ady Endre út 108. H-Sz. 08-16:30. konyhagyarto.hu info@ konyhagyarto.hu +36-30/532-0076

Fata Zsolt vállalja kémények bélelését, építését, kondenzációs kazánok telepítését, teljes körű ügyintézéssel. 06-20264-7752

Szobafestést-mázolást, tapétázást, gipszkartonszerelést vállalok, korrekt áron, ingyenes felméréssel és árajánlat-készítéssel. Számlaképesek vagyunk! Korrekt és kedvező árakkal dolgozunk! Tel.: 0670/324-7125

Házhoz járó fodrász. Női,- férfi, hajvágás, festés, dauer. T:(06 1)290 4382

Hogyan lehet szép és rendezett kertje? Megbízható kertész rendszeres vagy alkalmankénti kertfenntartást vállal. Ingyenes felmérés. Tel: 06-30/744-5387 vagy smartree.hu

A szép arcbőr nem hibátlan, hanem egészséges. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. A többi rajtad múlik. Segít Csom Barbara kozmetikus mester. www. kozmetikusbudapest.hu Telefon: (30) 6244816

Angol-Német-Olasz beszédcentrikus oktatás! 0670/5177311

Akciós WC-tartály csere. Fix áron: 32.990 forintért. Új WC tartállyal, munkadíjjal, kiszállással, garanciával és rövid határidővel. Április 30-ig. Tel: 06-20/412-0524

Redőny ÚJDONSÁGOK, Mobil-fix szúnyogháló,Napellenző új színekben, Tavaszi kedvezmények! Pál redőny! T: 06-30 401 1029

Szakképzett kertész vállal örökzöld és sövénynyírást, kertrendezést, bozótirtást, FAKIVÁGÁST zöldhulladék elszállítással, garanciával, profi gépekkel. Szabó András 0630/2874348, szebbkertet@gmail.com

Pestlőrinci munkahelyre hétfőtől péntekig 4 órás mindenes kollégát keresünk. (Udvari munka, takarítás, segédmunka, stb.) Tel.: 06-30/221-07-17

A Korrekt Szolgáltatások Kft teljes körű takarító szolgálat 2014-óta vállal magánszemélyek és cégek részére minden jellegű takarítást. Keressen minket bizalommal. www.nagytakaritas.com, 06-30/511-7895

INGATLAN

Életjáradék segíthet visszazökkenni a mindennapok élvezetébe. Bevásárlás, ápolás, gondozás, takarítás, legyen szó bármiről, én segítek Önnek. T: 0670/723-8434

Fiatal diplomás házaspár életjáradéki szerződést kötne idős hölggyel vagy úrral. Tel.: 06-30/965-0495

Kispest kertvárosban, családi ház udvarán, autóparkolás fedett helyen, KISZ lakótelep és Glorietthez közel kiadó. T: 357-5801, Mobil: 06/20-233-4801

XVIII. kerület Gloriett lakótelepen, 53 m2, erkélyes, IV. emeleti lakás eladó. Érdeklődni: +3670-3773343

62

a XVIII. kerületieknek

Közvetlenül a termelőtől, frissen szedett almák, termelői áron.

5 féle, minőségi almafajta:

Extra édes, lédús, ropogós és sokoldalú fajta. A Japánból származó Fuji alapfajtából létrehozott új rezisztens változat. Érdekesség: Magyarországon kevesebb, mint 50 hektáron termesztik.

Fujion

Tárolhatóság

Hűtve: 4-5 hónap

Hűtés nélkül: 3-4 hét

Jelenleg az egyik leggyakoribb fajta a világon. A gyümölcs színe az érés elején zöld, éretten sárga, esetenként enyhe rózsaszínes árnyalattal. Ízvilága: íze édeskés, kellemes, harmonikus. Érdekesség: a legjobb minőségű pálinka alapanyag.

Golden Tárolhatóság

Hűtve: 2-3 hónap

Hűtés nélkül: 2-3 hét

A gyümölcsök kerek-kúp alakúak. A színe sötétvörös, íze édes-savanyú, húsa lédús és ropogós. Étkezés előtt ajánlatos a gyümölcsöt meghámozni a vastag héja miatt. Érdekesség: az USA legkedveltebb almafajtája.

Red Delicious Tárolhatóság

Hűtve: 2-3 hónap

Hűtés nélkül: 2-3 hét

Kiszerelés: 7kg-os egységcsomagok, 2750 ft/csomag.

A vásár előzetes regisztrációhoz kötött, hogy tudjuk, miből mekkora mennyiségre van szükség.

Regisztrálni a bp18.hu/almavasar oldalon lehet.

A piros, savanykás jellegű Jonathán és a sárga gyümölcsű édes Golden keresztezésével létrehozott jonagold fajtakör tagja. Érdekesség: mára önálló fajta lett.

Red Jonaprince

Tárolhatóság

Hűtve: 2-3 hónap

Hűtés nélkül: 1-2 hét

A gyümölcs intenzív vöröses színű, középnagy és mérsékelten viaszos héja van. Az alma húsa lédús, lassan puhuló, de nyomódásra érzékeny. Ízvilága: íze enyhén savanykás, frissítő. Érdekesség: az idared alma ideális hosszú tárolásra.

Idared

Tárolhatóság

Hűtve: 4-5 hónap

Hűtés nélkül: 3-4 hét

Rendelése a két alábbi helyszín egyikén vehető át, kizárólag a megjelölt időintervallumokon belül! Kérjük csak abban az esetben rendeljen, ha biztosan át is tudja venni!

800-1000

1000-1200

1400-1600

1600-1800

Havanna lakótelep, Havanna piac (Barta Lajos utca - Baross utca sarok)

Havanna lakótelep, Havanna piac (Barta Lajos utca - Baross utca sarok)

Pestszentimre Agóra (Nemes utca 20., a rendelőnél)

Pestszentimre Agóra (Nemes utca 20., a rendelőnél)

2023. április 2. (vasárnap)

INFORMÁCIÓK:

VAROSGAZDA18.HU/TESLA

ÁPRILIS 6., 19:00

PESTSZENTIMREI SPORTKASTÉLY JEGYTÍPUSOK, ÁRAK:

KIEMELT: 9.990,- FT

I. KATEGÓRIA: 7.990,- FT 5.990,- FT

JEGYEK SZEMÉLYESEN A VÁROSGAZDA XVIII. KERÜLET NONPROFIT ZRT. TELEPHELYEIN VÁSÁROLHATÓK:

FŐPÉNZTÁR (1181 BUDAPEST, BAROSS U. 7.)

PARK USZODA (1181 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 40.)

KASTÉLYDOMBI USZODA (1188 BP., NEMES U. 66.)

Személyesen történő jegyvásárlás esetén a Városkártya felmutatásával a XVIII. kerületi lakosok az I. kategóriájú jegy árából 10% kedvezményt kapnak!

A „Városkártya” kedvezményre a “BP18” alkalmazásban tudnak regisztrálni a kerületi lakosok.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

hirdetés

1min
page 62

gyerekszoba

2min
pages 54-58

helytörténet

1min
pages 52-53

egészség

1min
pages 50-51

Lendületben a PLER-Budapest

1min
pages 48-49

Szenior Akadémia: 10. évfolyam

2min
pages 42-47

Underground a Kondorban

2min
pages 40-41

Végtelen energia a Sportkastélyban

2min
pages 38-39

Az idő igaz

4min
pages 35-37

Megegyezés kell!

3min
pages 32-33

Nem hagyják abba, amíg célt nem érnek

2min
pages 30-31

tanterem Elment a falig

2min
pages 28-29

Nem az akkumulátorgyárakra budapest

2min
pages 26-27

Innovatív szemüveglencse a gyermekkori rövidlátás kezelésére

1min
pages 23-24

IMRE-LŐRINC FUTÓVERSENY XVI. ami összeköt...”

0
page 21

Egyedülálló látásés könnytermelés-vizsgálat Pestszentimre első optikaüzletében!

0
pages 19-20

Indul a Budapest Airport pályaorientációs programja

1min
page 18

Kivívták a törökök szeretetét

1min
page 16

Zöldellő lehetőségek

1min
pages 14-15

Van remény saját tűzoltóságra

2min
pages 12-13

Újabb egy év a Malév nélkül

1min
pages 10-11

Légiutas-adó: a kerületiek pénze

2min
pages 8-9

Kihúzott beruházások bp18

2min
pages 6-7

Pályázati felhívás üres helyiségek és telkek bérletére

0
page 4

Felhő szélén

1min
pages 3-4
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.