zenebolondok

Page 235

19-T a r t a n i a z ü t e m e t : R itm u s é s m o z g á s

Merlin Donald bámulatra méltó 1991-es Az emberi gondolkodás ere­ dete című könyvében, illetve számos további cikkében, a kulturális evo­ lúció látomásának is központi eleme ez a gondolat. Donald elképzelésére alapvetően jellemző az a feltevés, hogy az emberi evolúció során az ős­ emberek „epizodikus” kultúrájából átmenet történt a „mimetikus” kultú­ rába - ami tíz- vagy akár százezer évig is virágzott a nyelv és a fogalmi gondolkodás kialakulása előtt. Donald szerint az utánzás - az érzelmek, külső események vagy történetek leképezésének képessége gesztusok, testtartás, mozgás és hang használata által, de nyelv nélkül - még mindig a mai emberi kultúra alapját képezi. Donald úgy véli, hogy a ritmusnak különleges szerepe van az utánzásban: A ritmus integráló készség, amely mind a vokális, mind a látási-mozgató m i­ mézishez kapcsolódik... A ritmikai képesség modalitások feletti; azaz ha egy ritmus kialakult, bármelyik mozgató modalitás lejátszhatja, beleértve a keze­ ket, lábakat, a fejet, a szájat vagy az egész testet. Nyilvánvalóan önjutalmazó, miként az észlelési felismerés és a motoros működés is önjutalmazó. A ritmus bizonyos értelemben a mimetikus készség kvintesszenciája... A ritmikai já ­ tékok nagyon elterjedtek az embergyerekek körében, és csak néhány olyan emberi kultúra van - ha van egyáltalán -, amely nem alkalmazza kifejezőeszközként a ritmust.9

Donald ennél is tovább megy, és úgy találja, hogy a ritmuskészség nemcsak a zenéhez, de mindenféle nem verbális tevékenységhez is elő­ feltétel, a mezőgazdasági élet egyszerű ritmusmintáitól kezdve a bonyo­ lultabb társadalmi és rituális viselkedésekig. Az idegtudósok említik néha a „kötési problémát”, azt a folyamatot, amely során a különféle észleletek vagy az észleletek aspektusai összekapcsolód­ nak és egyesülnek. Mi teszi lehetővé például, hogy összekapcsoljuk a jaguár által előidézett látványt, hangot, illatot és érzelmeket? Az idegrendszer az agy különböző részeiben lévő idegsejtek gyors, szinkronizált tüzelése által képes mindezek összekapcsolására. Ahogyan az agyban és az idegrendszer­ ben a különböző funkcionális részek összekötése a gyors idegi rezgéseken múlik, az emberi közösségek egyéni idegrendszereit a ritmus köti össze.

9

Donald 2001,170. Kárpáti Eszter fordítása. (A Szerk.)

235


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.