Játékos legendák LEE RITENOUR és DAVE GRUSIN — két régi barát, akik tökéletesen ismerik egymás gondolkodását. Pályájukat Grammy- és Oscar-díjak, százával készült szerzői és közreműködői albumok, telt házas koncertek kísérik a hetvenes évek óta. A két muzsikus és együtteseik népszerűsége magától értődőn illeszkedik a jazz történet West Coastként emlegetett irányzatához, amelyet a II. világháború utáni zenekarok és szólisták lazább, a bebophoz képest nyugodtabb játékmódja jellemzett. Ritenour gitáron és Grusin billentyűs hangszereken minden zenei környezetben játékosak, természetes könnyedséggel közvetítik a zene örömét vagy vigasztaló erejét, ez fél évszázadnál is hosszabb ideje tartó sikerük egyik titka. Ritenour esetében ehhez hozzátehetjük, hogy olyan mestere hangszerének, amilyen csak ritkán terem. Páratlan tekintélyét kihasználva nagy presztízsű gitáros vetél kedőt szervezett, melynek két, különböző években győztes magyar versenyzőjét, Pusztai Antalt és Balogh Rolandot zenélni is hívta már maga mellé. Mint nemzedéké ben oly sok fiatal, ő is kisiskolásként vette kezébe a gitárt. Még tinédzser volt, mikor a Lighthouse nevű híres Los Angeles-i jazz klubban lógott délutánonként, hogy figyelje a nagyok, köztük Wes Montgomery próbáit. Ritenour ugyan a fúziós jazz egyik meghatározó alakjává vált, de sosem horgonyzott le egyetlen stílusnál. Az első zenekar, amelynek lemezén közreműködött, a The Mamas & the Papas volt, pop- és rockfelvételeken is mindig szívesen játszott, a Pink Floyd The Wall című, korszakos albumán két számban is hallható (One of My Turns, Comfortably Numb), és ez persze azt jelzi, hogy a zeneipari központként is működő hollywoodi stúdiókban egyre inkább meg becsülték, Quincy Jones, Stevie Wonder és más hírességek hívták meg produkcióikba. Szóló és zenekarvezetői pályafutását 1976-ban indította el a First Course című lemezzel, a korra jellemző, de ma sem elavult, gondosan kimunkált funky hangzással. A billentyűs már akkor is Dave 34
JAZZ 2022. május—július
Grusin volt, Harvey Mason dobolt, Frank Rosolino és Ernie Watts is közreműködött. Nehéz lenne a közel ötven ezután következő Ritenour-album, a turnék és médiaszereplések történetét akár csak röviden is összefoglalni, de a nyolcvanas évek minden szempontból kiemelkednek. A rádiós sláger listák, a hollywoodi tévé- és filmproduk ciók, turnék és hatalmas jazzfesztiválok, óriási példányszámú lemezeladások a kereskedelmileg is mérhető siker nyilvánvaló jelei. Ám miközben a smooth jazz legnagyobb sztárjait a jazzújságok kritikusgárdája és a rajongói kemény mag kommerszként lenézte, Ritenour és társai anélkül lehettek a kaliforniai álom jazzváltozatának meg fogalmazói, hogy a kritikusok őket ezért bírálták volna. Elismerés illette nemcsak az általuk képviselt mesterségbeli tudást és szigorú munkaerkölcsöt, hanem a játékukból sugárzó eredetiséget és őszinte örömöt is. Visszatekinteni nem volt túl gyakran alkalma, de Twist of Rit című albumán 2015-ben újra feldolgozta néhány régebbi számát, amelyekről sorra kiderült, hogy kiállják az idő próbáját. Az utóbbi években átélt megpróbáltatások (a háza és stúdiója pusztulását okozó tűzvész, egy szívbillentyűműtét, a világjárvány) rányomták bélyegüket legutóbbi szólólemezére, a Dreamcatcherre. Ez viszont pályájának sokoldalúságát úgy is képes tükrözni, hogy csak ő játszik rajta, igaz, több szerepben, különböző gitárokon. A híres lemezkiadó, a GRP Records első betűje mögött meghúzódó Dave Grusin élete szinte mindig a stúdiók körül forgott. Kölyökzenekarának dobosával, a technika iránt nagy érdeklődést mutató Larry Rosen nel — ő a kiadó R betűje — fedezték fel az újdonságokat. Pedig nem így indult a pályája. Coloradóban nevelkedve érdekelte a farm világa, és úgy gondolta, állatorvos lesz belőle. Apja, a Litvániából bevándorolt
órás, aki nagyon szépen hegedült, gyerekeire bízta a döntést. Hárman voltak test vérek, végül öccse, Don is zongorista lett. Dave az állatorvosi egyetem előtt próbaképpen beiratkozott a Coloradói Egyetem zenei szakára, hiszen apja régóta taníttatta — és ettől kezdve soha nem fordított hátat a muzsikának. Grusinról a közelmúltban készült egész estés életrajzi dokumentumfilm, amelynek munkacíme sokáig ez volt: Ezt is ő szerezte? Grusin, aki nyolcszoros Oscar-jelöltként (a díjat meg is kapta a Robert Redford rendezte The Milagro Beanfield War zenéjéért), harmincnyolcszoros Grammy-díj jelöltként (tízet haza is vihetett) és további (Emmy-, Golden Globe-) díjak birtokosaként gyakran volt időzavarban, sokszor válaszolta fel kérésekre: „hát… nem lesz rá elég időm”. Így lett a film címe végül Not Enough Time, ami persze csakis ironikusan érthető, hiszen alig van a mozi- és zeneiparnak olyan csillaga, akivel Grusin ne dolgozott volna a hatvanas évek óta. Komponált több mint száz nagyjátékfilm-zenét, ugyanilyen nagy ságrendben szerzett zenét tévéműsorokhoz, a Columbo egyik epizódjához is, és így tovább. Nyolcvanhét évesen is ugyanolyan kedvvel és szenvedéllyel ül le a zongorához, mint hatvan éve, amikor első jazztrió-albumát kiadta, vagy amikor a zongora mellől vezényelte a sztárzenészekből összeválogatott GRP All-Star Big Band-et — vagy amikor legjobb barátjával, Ritenourral kisegyüttesben játszanak, turnézva a fél világon át. Zipernovszky Kornél 2022. június 29. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem JAZZLEGENDÁK A LEXUS TÁMOGATÁSÁVAL
LEE RITENOUR & DAVE GRUSIN
