m a gya r t e r m é s z e tj á r ó s z ö v e t s é g h í r e i
Megújult
a turistajelzések szabványa Már mindenki találkozott fák törzsére, sziklákra vagy oszlopokra festett, színes sávokkal és alakzatokkal, ugyanakkor vannak, akik nem feltétlenül tudják, hogy a különböző színek és formák mit jelölnek. Arról pedig még kevesebbeknek van információja, hogy most mi változott. Cikkünkből minden kiderül.
azánkban több mint 22 000 kilométernyi jelzett útvonal található, és ezzel dobogósok vagyunk a világ legsűrűbb turistaút-hálózatú országainak sorában. A mai Magyarországon a Mátrában jelentek meg az első turistajelzések 1888-ban, de ez a „hőskor” még meglehetősen zavaros volt, ugyanis az akkori turistaegyesületek saját színekkel, formákkal, néha számokkal jelölték ki a turistautakat. A Magyar Turista Szövetség kezdeményezésére 1930-ban született meg az egységesített, az egész országban bevezetett jelzésrendszer, amelyet a mai napig látunk és használunk. Magyarországon ekkor már nem voltak magashegységek, ezért a jelzésrendszer kialakításánál nem nehézségi vagy veszélyességi alapon rangsorolták a turistautakat, hanem fontossági sorrendjük szerint (kék, piros, sárga és zöld).
H
A jelzések alapjául szolgáló fehér szín csak az 1930-as évek egységesítése nyomán jelent meg. Ekkor a jelzések szabványos mérete még 24 × 18 centiméter volt, a 10 × 12 centiméteres jelzésalapot „csak” 1979 óta használjuk. 1988-ban adták ki az első magyar turistaszab-
ványt, amely a kezdő és haladó túrázóknak egyaránt biztonságot adó jelzésrendszer műszaki paramétereit határozta meg. Az azóta eltelt közel három és fél évtized alatt rengeteg minden változott, ezért esedékessé vált a rendszer megújítása és korszerűsítése. Ezt a Magyar Természetjáró Szövetség a Magyar Szabványügyi Testülettel együttműködve végezte el. A november 1-jén megjelent és életbe lépett új szabvány (MSZ 20587:2021 – Gyalogos-turistautak jelzései és azok alkalmazása) egy olyan egységes logikára és szakmai érvekre felépített műszaki dokumentum, amely meghatározza a hazánkban évtizedek óta használt, hivatalosan is elfogadott turistajelzéseket, valamint útmutatót ad azok használatához és értelmezéséhez. Az új szabvány kapcsán az alábbi változtatások történtek a turistajelzések használatát illetően: ● Amíg a régi dokumentum csak érintőlegesen, a külön-
böző útjelzések alkalmazásánál szólt a hálózat felépítéséről, az egyes utak, jelzések használatáról, az új szabvány
w w w.t u r i s ta m a g a z i n . h u
|
7