Koreai gut: egy dokumentumfotókból születő történet SEOK Jaehyun kurátor, a dél-koreai LUMOS Művészeti Központ igazgatója
A vándorló törzsek jellemzően folyók mentén építették otthonaikat. Eleinte vadászatból éltek, majd letelepedtek, hogy földet műveljenek. Az aszályoknak és az áradásoknak kiszolgáltatott emberek természet felé intézett kéréseinek súlyos tétje volt, azonban nem tudták, hogyan lehetne az égiekkel kapcsolatba lépni, így a fákat, köveket, vizeket és hegyeket kezdték imádni. Ahogy az emberek találkoztak létük végességével, természetfeletti erővel bíró lényekre kezdtek hagyatkozni, és azok, akik tudtak ezekkel a szellemekkel kommunikálni, különös tiszteletnek örvendtek. Ők voltak a sámánok. Ugyan formai és mértékbeli különbségekkel, de a sámánizmus világszerte jelen van. Igaz ez Magyarországra és Koreára is. Noha mindkét országban magas a keresztények száma, a sámánizmus a mai napig fellelhető az emberek gondolkodásában. Érdekes, hogy sok közös jellemzőt figyelhetünk meg a Magyarországon és a Koreában elterjedt sámánizmusban. Talán azért is, mert Magyarország „Európa Ázsiája”, a magyarok köztudottan az ázsiai Urál-hegységből vándoroltak Európába. A táltos, a magyar mitológia meghatározó alakja a sámánokhoz hasonló módon természetfeletti erővel rendelkezik. Összeköti az isteneket az emberekkel, megjósolja az emberek jövőjét, és az istenek erejét hívja segítségül, hogy meggyógyítsa a betegeket. A táltos fogalma nem különbözik a koreai sámánétól. A sámánizmus hagyománya 5000 éve jelen van a Koreai-félszigeten. Nem egy kezdetleges vallás, hanem a koreai gondolkodásmód lényeges meghatározója, része a nemzeti kultúrának és Korea kultúrtörténetének. A koreai sámánista rituálékra koreaiul a gut kifejezés használatos. Kevés ember képes gut szertartást vezetni és a szellemeket szolgálni, ők a sámánok. Szellemi megszállás hiányában nem lehetséges valódi gutot elvégezni. A koreai gut találkozási pont az égi és földi világ, istenek és emberek, élet és halál között. Ezek a sámán vezette találkozások a jólét és a gyógyulás jegyében jönnek létre. Gut szertartást végeznek az olyan emberekért – akár haláluk után is -, akiknek nehezített a túlvilágra való békés átlépés, és azok számára, akik bőséges termésért, jó fogásért imádkoznak, vagy leküzdhetetlen feladatokkal állnak szemben, melyek megoldásához az emberi, evilági lehetőségek kevésnek bizonyulnak. A sámán közvetít az emberek és az istenek világa között. A sámán képes az istenek felé közvetíteni az emberek kéréseit, és tájékoztatja az embereket az istenek döntéseiről. Ez az 6
összekötő szerep azonban csak akkor valósul meg, amikor a sámán dalok és táncok segítségével transzba esve átadja magát az őt megszálló szellemeknek. A koreaiak szerint számos istenség létezik, ezek közül jelentősek a „házi istenek” vagy „családi istenek”, akiket egy adott család tisztel, például az Ős Lelke, a Ház Urának Szelleme és a Gyermekáldás Szelleme. Másik csoportjuk a faluközösség által tisztelt istenek, például a Hegyi Szellem és a Falu Szelleme. Végül pedig ott vannak a lakóhelytől független, attól távol élő istenségek, a Harcos Szellem (akit Tábornoknak is hívnak) vagy a Mennyek Ura. Mivel számtalan istenséget tisztelnek, magától értetődő, hogy ennek megfelelően a gutnak is számtalan formája létezik. A különféle koreai gutokat csoportosíthatjuk azok nagysága vagy összetettsége alapján. A legegyszerűbb szertartás a bison, ilyenkor az emberek összeteszik a kezüket, mintha imádkoznának. Ezt követik az áldó és tisztító szertartások. A nagyszabású rituálék során pedig a sámán szellemeket idéz meg, egy étellel, alkohollal, ruhákkal és pénzadományokkal megrakott asztalhoz. Ezt hívják általánosságban gutnak. Egy fotós szemszögéből a gut jelenetei rendkívül vonzóak: élet és halál, remény és frusztráció, fájdalom és eksztázis. Mindezek drasztikus és lenyűgöző módon szabadulnak fel és fejeződnek ki a szertartás során a szellemek és istenek, emberek és sámánok között. Van azonban némi irónia abban, ahogyan az ember manapság viszonyul a hagyományos kultúra és folklór ezen ágához: elmondhatjuk, hogy ez a spiritualitás a legtermészetesebb, mégis hajlamosak vagyunk kétkedve viszonyulni hozzá. A koreai gut sem kivétel ez alól. A múltban a sámánizmus a köznép vallása volt, az uralkodó osztály a buddhizmust és konfucianizmust tekintette hivatalosnak. Később, a koreai történelem egyik fájdalmas időszakában, a japán gyarmatosítás alatt a sámánizmust babonának bélyegezték, még inkább háttérbe szorítva azt. Ez a folyamat tovább erősödött a ’70-es évek Saemaul Undong (ejtsd: Szemáül Undong) mozgalma idején, amikor az akkori katonai-politikai vezetés is kifejezetten a falusi hagyományok felszámolásán dolgozott. Úgy tűnt, hogy hosszú üldöztetés után ez az ősi hagyomány végleg feledésbe merült, miközben a köznép titokban továbbra is szervezett gutokat és járt sámánokhoz. Ez a tradíció napjainkra eltűnőfélben lévő, védelemre szoruló jelenséggé vált. A koreai dokumentumfotósok, akik
