Müpa Magazin 2021/2022 évad 4. szám

Page 30

Népszerű versenyművek ifjú szólistáit ismerhetjük meg, és egy ősbemutatóként felhangzó kompozíciót fedezhetünk fel a SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR koncertjén. Az együttest fiatal, ám máris nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező dirigens vezényli.

Fotó: Raffay Zsófia

Thomas Kornél

STRING ZING Thomas Kornél, aki Budapesten zeneszerzést, Bécsben karmesterséget tanult, az elmúlt években elsősorban a vezénylésre összpontosított. Olyannyira, hogy tevékenységei között a komponálás másfél évtizedre háttérbe is szorult. Tulajdonképpen egy szerencsés véletlen, illetve a járványhelyzetből adódó kényszerű leállás miatt tért vissza az alkotómunkához. Az első hullám idején klarinétművész felesége kérésére komponált darabot, melynek sikere további művek megírását eredményezte. „Azóta zivatarként törnek rám az újabb és újabb ötletek — árulta el. — A String Zing is a lezárások idején született, ám olyan zene, melynek energiája, lendülete szöges ellentétben áll a járvány pusztításával.” A címben szereplő angol kifejezés — zing — is lendületre, sebességre, élénkségre és lelkesedésre utal. „A darab túllép a zenei műfajok mesterséges határain, keveredik benne a jazz, az amerikai minimalizmus és a 20. századi magyar zene” — folytatja a jellemzést a szerző. Az alkotás a Müpa 2020-as Zeneműpályázatának díjazott művei közé tartozik. 30

KLASSZIKUS 2022. március—április


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

„A zene folyamatos beszélgetés”

2min
pages 66-68

Egy száztíz éves fiatal

3min
pages 62-63

Irodalmi lépegető

4min
pages 60-61

Magyar gengszterek a nagyváros dzsungelében

3min
pages 58-59

Az irodalom farmere

1min
pages 56-57

Sokféle hangon tudott megszólalni

2min
pages 54-55

Chick Corea háromszoros éltetése

2min
pages 46-47

Pat Metheny oldalt pillant

10min
pages 48-53

Brémai muzsikusok

3min
pages 42-43

Egy ismeretlen ismerős

2min
pages 44-45

Vezényel a szerző

3min
pages 36-37

Improvizált találkozások

2min
pages 38-39

Újító szimfóniák

2min
pages 40-41

„…Mindig nagyon sok dal vett körül…”

4min
pages 32-35

„…Hogy megtaláljuk önmagunkban a fényt”

2min
pages 24-25

Parádés párosítások

5min
pages 8-11

Mozgékony határvonalak

3min
pages 22-23

Népszokások szakralitásától távoli dallamokig

2min
pages 20-21

String Zing

2min
pages 30-31

Nyitány

1min
page 3

Mestersége címere: mindenzene

2min
pages 16-17

Posztmodern Bartók

1min
pages 18-19
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.