Müpa Magazin 2021/2022 évad 1. szám

Page 30

MOZART ÉS HÁTORSZÁGA Beszélgetés Víkingur Ólafssonnal

„Minden zenét kortárs muzsikaként értelmezek, nem teszek köztük különbséget” – nyilatkozta a fiatal, Gramophone-díjas izlandi zongoristafenomén Rameau–Debussy albumának megjelenésekor. E kijelentését Mozart és kortársai címmel összeállított programja kapcsán is megerősítette.

Az Ön hangversenyprogramjai mindig egy meghatározott logika mentén állnak össze. Ez a koncert a bécsi klasszikához kötődik: Mozart és kortársai. Miért éppen Carl Philipp Emanuel Bachra és Domenico Cimarosára esett a választása? Friss, „kívülálló” füllel kezdtem el hallgatni Mozartot, akinek műveit hat-hét éves ko­ rom óta játszom. Tanárom sokat tudott és mesélt Mozart zsenialitásáról. Meggyőző­ désem, hogy ezt csak úgy lehet megérteni, átérezni, ha a szerzőt a környezetében vizsgálom, abban a zenei-történelmi kö­ zegben, amelyben működött. Az 1780-as években Mozart maga is tudato­ san ismerte meg kortársait és elődjeit, elő­ szeretettel játszotta Carl Philipp Emanuel Bach műveit, akiről azt állította, hogy „Bach az apa és mi vagyunk a gyermekei” — és hangsúlyozta, hogy nem Johann Sebastian­ ra gondolt. Ha összevetjük a Mozart-rondót Philipp Emanuel Bachéval, a Cimarosa-szo­ nátát Mozart d-moll fantáziájával, mintha a Mozart-darabok kicsit később születtek volna, kortársibbak lennének. Mint egy gazdag éttermi kínálatból, igye­ keztem olyan darabokat választani, ame­ lyek Mozart-színvonalúak. Tudom, hogy hihe­tetlen, de én nem csupán egyszerűen szeretem ezeket a szerzőket, de sok művü­ ket zseniálisnak tartom. Ezeket igyekez­ tem egymáshoz szervesen kapcsolódó programmá fűzni.

30

KLASSZIKUS 2021. augusztus—október

A közönség szereti az újdonságokat, és várakozással tekint az újra felfedezett mesterek munkáira. Szemlátomást Önt is magukkal ragadják e zenék. Nem fél attól, hogy Mozart mellett árnyék vetül ezekre a nagyszerű, bájos darabokra? Egyértelműen nem. Mielőtt összeállítot­ tam ezt az albumot, végigjátszottam Philipp Emanuel Bach számos darabját és mindegyik Cimarosa-szonátát. A kiválasz­ tott műveket elbűvölőnek, fantasztikusnak találtam. Igaz, hogy Mozart az Mozart, de ő sem mindig tökéletes. Zenéje egy nagyon élő, folytonosan változó, hol a csúcson, hol kisebb hullámvölgyekben dolgozó zseni terméke. Ahogy mindenkinél, nála is akad­ nak csillagos órák és kevésbé invenciózus pillanatok. Ez Bachnál és másoknál is így van. És megfordítva is igaz: a kisebb mes­ tereknek is vannak zseniálisan ihletett pil­ lanataik. Cimarosa legjobb darabjai bizony kiállják a Mozart-próbát. Történelmi táv­ latból mi inkább csak Haydnt, Mozartot, Beethovent, Chopint és persze Bachot tartjuk számon, de ennél a zenetörténet sokkal gazdagabb. Az alig jegyzett kortár­ sak is lehetnek nagyszerűek, és fontosnak tartom időnként ezt is megmutatni. Philipp Emanuel Bachot gyakran emlegetik a klasszikus stílus megteremtőjeként, Cimarosát pedig hídként Mozart és Rossini között. Egyetért ezzel? Igen, elképzelhető. Philipp Emanuel Bach az Empfindsamer Stil megteremtője és mestere. Ezt a stílust a gyors hangulati

és faktúraváltások, a karakterek erős kont­ rasztja jellemzi. Cimarosa nem valaminek a megteremtője, ő nem újítani akart; ő el­ sősorban szépséges dallamokat akart lét­ rehozni. A Müpában megszólaló darabjai éppen ezért operaszerűek — ellentétben például Vivaldi hangszerhez kötött dalla­ maival. És ebben az értelemben igen: helytálló a Mozart—Rossini ívet említeni. Sokak szerint a Scarlatti-szonátákban benne van minden opera, amelyet Scarlattinak nem volt alkalma megírni. Cimarosa ezzel szemben korának egyik legnevesebb operakomponistája volt, műveit átütő dinamizmus jellemzi. Ön szerint ez zongoraszonátáiban is megjelenik? Cimarosa szonátái sokkal rövidebbek, mint Scarlattiéi, mindössze két-három percesek. Vitatják is a zenetörténészek, hogy ezek valóban különálló darabok-e, vagy három­ tételes művek, tételenként számon tartva. Mindezzel együtt ezekben a kis darabok­ ban megjelenő karakterek bármikor elkép­ zelhetők operák elemeiként. Rameau–Debussy-albuma kapcsán elmondta, hogy mintegy fél évig tartott, amíg összeállította az elhangzó művek listáját. Mindig ennyi időt vesz igénybe egy ilyen program megtervezése? Nekem ennyi időre van szükségem ehhez. Egyszerű három Mozart-szonátával kon­ certkörútra indulni. Az ilyen összeállítások esetében azonban nagyon sok szempontot kell figyelembe venni. A legfontosabb


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.